Isten szeme mindent lát?

Egy ideje (főként) nem a szakmámmal foglalkozom, hanem "csak" háztartást vezetek, sütök-főzök, horgolok. De azért időnként elolvasok egy-egy szakmai anyagot, törvényt, tájékoztatót. Hiába 20 év számvitel, adózás nem múlik el nyomtalanul. Így jött, hogy megláttam, az idén ismét nagyobb adózói körnek fogja felajánlani az adóhivatal, hogy elkészíti a bevallását, és küld nekik bevallási tervezetet.

Hosszú volt az út idáig. Az első személyi jövedelemadó bevallások, amiket én töltöttem ki másoknak, még összesen csak négy oldalasak voltak. Akkor nem volt kitudja hány melléklet, egy egyszerű földi halandónak. Igaz, akkor csak papíron adtuk be, kézzel töltöttük ki, és a 4-5 sávos adótábla miatt rendesen megizzadtunk, mire kiszámoltuk az adó összegét. A bevallások evolúciós fejlődéséhez hozzátartozik, hogy abban az időben, az alkalmazottak általában nem is tudták, mi fán terem egy adóbevallás kitöltése, mert a munkáltatójuk elkészítette helyettük azt. Ezt a kényelmes módot már 10 évvel ezelőtt meg akarták szüntetni, de nem sikerült. Ugyanis a magyar lakosság olyannyira el volt kényeztetve, - vagy inkább gyereknek nézik őket?, vagy a pénzügyi tudatosság hiányzik? - hogy a munkavállalók (illetve az érdekképviseletek) tiltakoztak, és minden évben kaptak még egy "utolsó" lehetőséget, (vagy inkább kényszerű kötelezettséget) a munkáltatók, hogy ugyan egyre kevesebb embernek, de mégiscsak ők készíthessék el az adóbevallásukat.

Tavalyra eljutottunk oda, hogy az adóhatóság már jó néhány embernek (úgy szakszerűbb, hogy adózói körnek) kitöltötte a bevallását, elektronikusan megküldte, és csak jóvá kellett hagyni, vagy ki kellett egészíteni és szintén interneten, vissza kellett küldeni. Az idén ez az adózói kör bővült ki a mezőgazdasági őstermelőkkel.

enter image description here

Akkor most mit kell tegyetek? Először is várni, és papírt gyűjteni (nem szelektív hulladék!): aki alkalmazott, az január végéig kap egy igazolást a munkáltatójától, a tavalyi jövedelmeiről, levont adóiról. Ilyen igazolást köteles kiállítani minden munkáltató/kifizető, a vele bármilyen jogviszonyban álló magánszemélyeknek, akiknek jövedelmet fizetett ki, és abból adóelőleget vont le. Az adóhatóság március 15-éig elkészíti, és attól a naptól elektronikusan (ügyfélkapu) elérhetővé teszi mindenki számára az adóbevallás-tervezetét (akinek nincs ügyfélkapuja, az március 19-ig kérheti sms-ben, írásban, személyesen az ügyfélszolgálaton, hogy ő is kapjon postán bevallás tervezetet - nem ajánlom, szerintem ez lesz a legbonyolultabb eljárás!).
Ha megjön a tervezet, alaposan át kell tanulmányozni, ellenőrizni, hogy a NAV által összesített adatok mindent tartalmaznak-e amik kifizetőtől származnak. Ehhez hozzá kell vennünk azokat a jövedelmeket, amelyeket évközben önálló tevékenységeinkből szereztünk, és nem kifizetőtől származnak. Ilyen lehet az ingatlan bérbeadás jövedelme, a mezőgazdasági őstermelők jövedelme, az egyéni vállalkozók jövedelme (erről itt most nem ejtünk szót, de rájuk kicsit eltérő szabályok vonatkoznak, de a könyvelőjük bizonyára tisztában van ezzel), vagy az ingatlan értékesítésből származó jövedelem. Szóval, mielőtt azt hinnénk, hogy a NAV szeme mindent lát, azért ez nem teljesen igaz. Csak azt látja, amit évközben láttatunk vele, illetve amilyen adathoz az évközi, vagy évvégi adatszolgáltatás útján hozzájut. (Tényleg csak zárójelben: a vállalkozások számláinak egy jelentős részét a nyártól várhatóan azonnal látni fogja az adóhatóság, tehát nem sok van hátra addig, hogy a vállalkozások számára is a NAV készítse el bevallásaik tervezetét. Ez azonban egy hosszabb sztori, és ennek a blognak az olvasóit feltehetőleg nem igen érdekli.)

Ha nem javítunk a megküldött tervezeten, akkor április 30-ig a NAV tájékoztatást küld az adókülönbözetről, a visszajáró vagy befizetendő adóról. A javított, vagy önállóan elkészített bevallásokat május 22-ig kell beadni, és az alapján az esetleges adókülönbözetet is eddig kell megfizetni.


Szerző: Zanaty Márta