Kézimunka-meditáció

Tisztelt Uraim, a holnap reggeli viszont látásra!
Csajok, ti maradjatok! Ez most női szalon lesz!
Többször morfondíroztam már azon, hogy mit is jelentenek a különféle kézimunkafajták, milyen is a viszonyom hozzájuk, mit is fejezünk ki velük, milyen érzés, milyen folyamat az, miközben megalkotjuk az egyes darabokat. Talán legfőképpen a folyamaton van a hangsúly, az alakuláson, a megtörténésen. A kézimunkázás - mint egy átlagos háztartás elengedhetetlen kelléke - mindig is nagy jelentőséggel bírt a női nem körében. A szükség és az időtöltés furcsa kettőssége, misztikus elegye a mai napig meghatározója: ha nincs pulóverünk, kötünk egyet, ha nincs lepedőnk, szövünk egyet, ha jól szeretnénk aludni, akkor hímzünk párnahajat, ha nincsen szoknyánk, varrunk egyet, ha nincsen függöny az ablakon, vagy üres a komód teteje, akkor horgolunk rá csipkefüggönyt, csipketerítőt. A kézimunkázás alapvetően tehát használati és lakberendezési kellékek előállítása - esztétikai igénnyel, tulajdonképpen a mindennapok művészetéről beszélhetünk. Minden nap: minden nap hozzáteszünk valamit a majd elkészülő alkotáshoz, és mindennapi, miszerint nem a magas művészethez sorolandó, hiszen bárki megtanulhatja, bárki elsajátíthatja.

enter image description here

Viszont minden kézimunkázó ismeri azt a különös késztető érzést, hogy egyszerűen kell csinálni, valamit kell csinálnia a kezemnek - na ez már a női meditáció kapuja. Ha valami fontosat kell átgondoljak, ha belső kérdésem van, ha döntenem kell, akkor leülök horgolni, vagy fonni és a tapintható szálak alakulása folytán egyszerűen rendeződnek a gondolataim. A fonal fogása, a finom, szelíd ritmikusság a belső zűrzavarból átlátható rendet varázsol. "Anya, horgolj egy sort!" - nálunk szállóige lett Jónás nyomán, aki egy alkalommal annyira felbosszantott, hogy csak ezt az egy kiutat látta a menekülésre. Bevált.

Kötés: két tűvel dolgozunk, az egyik tűről kötjük a szemeket a másikra - az a bizonyos viccben szereplő sima-fordított, folyamatos libikóka, ide-oda ingázás. Kislánykoromban a babáimnak én kötöttem a ruhákat és igen, én is a nagymamámtól tanultam meg - a kézimunkázást miért nem anyáinktól, hanem nagyanyáinktól kapjuk?

Szövés (váltós kereten): itt nem a tűre szedjük fel a szemeket, mint a kötésnél, hanem felvetjük a felvetőszállal a keretet. Itt is meg van az ide-oda játék, az egyik sornál balról jobbra megyek a vetélővel, a másiknál pedig jobbról balra. A szövésnél már kétféle szálam van: a felvetésnek egy erősebb (ez tartja az egész szövetet), a textúrának pedig tetszőleges. A gyapjú és a kender a kedvencem.

enter image description here

A szövésnél a felvetésen nagy hangsúly van: ez az a váz, amire építjük majd a szövetet, a legkisebb lazaság is a textúra kárára fog válni. Az elkészült szövet levágása és a szálak elkötése a szüléshez hasonlítható: ahogy lecsúszik a szövet a keretről, ahogy elkötözgeti az ember a felvetőszálakat - aztán meg persze gyönyörködik önnön alkotásában, mint ahogyan gyermekeink újonnan megismert pofikájában szoktunk.

enter image description here

enter image description here

Horgolás: egy tű - egy szál. Tökéletes! Mikor mélyebben belegondolok, mindig megdöbbent, hogy egyetlen szállal és egyetlen tűvel micsoda csodákat lehet létrehozni! Az ember bekucorodik a fotelbe, nyáron kiül a fűbe egy ötperces pihenőre és már repül is egy másik világba. Minden kézimunkázás sajátja, hogy a munkadarab pillanatnyi alakulását mindig összevetjük az elképzelt késszel. A horgolásban azt szeretem különösen, hogy - mivel sohasem használok mintát vagy leírást - el kell képzelni a formát, a mintát, a kalapokat pl. gondolatban ráhorgolom a fejünkre (még a szobrászok sem tudnak ám ilyet!). A horgolás a legkönnyebben, legdiszkrétebben mobilizálható, kabátzsebben vagy női kistáskában is elfér.

Fonás: miután megismerkedtem a szövéssel, elkezdett érdekelni maga a szál - Balázstól kaptam egy rokkát: 'egylábintós' (egy pedálos) régi sváb (szász típusú) rokkám van, annyira szeretem, hogy kimondani nem, csak leírni merem, hogy majd egyszer valamikor, ha lehet, azért kipróbálnék egy vadonatúj Ashford vagy Kromski rokkát is. A szövést még könyvekből, a fonást már youtube-videóval tanultam - én is élvezem és kihasználom ezt a fajta távoktatási lehetőséget. Balázs egyik éjjel kidörmögött a paplan alól, hogy milyen angol ez, mert egy szót sem ért - drágám, fonni tanulok! A kanadaiaknál és az ausztráloknál igencsak elterjedt technika a fonás - általában a saját gyapjújukat mosatják, kártoltatják és az elkészült fonalat kézimunkázzák. Nálunk Füzes Zsuzsannának vannak idevágó munkái, és a Gyapjúfesztiválnak is ő az egyik fő mozgatója.

enter image description here Botond unokaöcsém találkozása a rokkával

Maga a fonás, mint élmény, szó szerint a végtelenséggel való találkozás: a kerék már önmagában is erős szimbólum, ütemes hajtásával az anyag állapotát megváltoztatjuk, a szárnyas orsóra (Leonardo da Vinci egyik találmánya) fonallá forgatjuk. Végtelen maga a szál is: soha sincs vége, mindig folytatható ( a folyamatnak csak az orsó nagysága szab határt).

Hímzés: gyerekkoromban szerettem hímezni, ahogyan szinte minden kislány szeret színezni, kitölteni, színekkel feltölteni az előrajzolt mintát. Hímzéskor tulajdonképpen a tiszta, előrajzolt teret apránként töltögetjük ki - ráírunk magára a textúrára, ezáltal adunk a már megrajzoltnak magasságot, mélységet. Lesznai Anna költőnőnk hímzéstervei előtt nagyon jó ácsorogni a pécsi Új Magyar Képtárban.

A kézimunkázás a nap mint nap való alkotás öröme, az új dolgok létrehozása fölött érzett sikerélmény. Megelégedettség, magabiztosság: meg tudom csinálni, képes vagyok rá. Egyszerűen jó!!! A befejezett darabokat pedig az egész család élvezheti.