Nem bántam meg

Amikor lányommal terhes voltam, úgy gondoltam, kb. másfél - két évig leszek vele otthon, aztán valahogy részmunkaidőbe vissza szeretnék menni dolgozni. Hogy hogyan képzeltem el, azt máig nem tudom. Az élet viszont közbeszólt, mert alighogy elkezdtem kérdezősködni a lehetőségekről, terhes lettem a kisfiammal is. Így a tervezett másfél - két évből szinte napra pontosan 3 év lett az az idő, amit itthon töltöttem.

Kevés vagy sok? Akkor azt mondtam, elég volt, ma már azt gondolom, kevés volt.

Akkor - és ez már 4 éve volt -, nagyon vágytam már arra, hogy újra dolgozhassak, nyüzsögjek, felnőtt emberek között legyek. Az itthon töltött idő kicsit bezárttá, fásulttá tett. Be kell lássam, akkor az itthoni létet nem élveztem, nem tudtam kihasználni a benne rejlő lehetőségeket. Azt vettem észre, hogy az utolsó 1-2 hónapban, amikor már biztos volt, hogy visszamegyek dolgozni, akkor kezdtem el élvezni egy kicsit.

Akkor kezdtem érezni, hogy önálló felnőtt ember vagyok, saját igényekkel, amit nem a gyerekeim igényei határoznak meg. Vannak lehetőségek, és van élet a házon túl is. Ki lehet mozdulni, de az itthon töltött időt is el lehet hasznosan, értelmesen tölteni.

Aztán visszatértem a munkába, amit élveztem, szerettem. Sokat dolgoztam, de igyekeztem a családdal is sok minőségi időt tölteni. Elég speciális helyzetben voltam, hiszen a munkahelyem egy óra autózásra volt, tehát jól be kellett osztani az időmet és ez az, amit szerintem igazán jól a dolgozó nők tudnak. Egy férfi ezt ilyen precízen nem érzi. Ilyenkor nincs időd arra, hogy még 20 perccel tovább aludjál, vagy öt perccel többet állj a zuhany alatt, vagy csak ugorj be hozzám egy percre megbeszélésre menj, amiről már az elején tudtad, hogy fél óra alatt nem úszod meg, holott tényleg elintézhető lenne 5 perc alatt. Mindennek megvan a maga helye, ideje, és pontos időtartama az életedben, mert különben a gyereket kiteszik az óvodából, végez az úszáson, elfogy a kenyér a boltban, vagy még be is zár. Azt hiszem a legnagyobb kihívás ilyenkor a mérleg egyensúlyban tartása a család és a munka között.

Ha ez az egyensúly borul, és már a munka nem hozza azt az élményt, hogy fontos amit csinálsz, és megéri a családtól elvett időt, akkor ha lehet, váltani kell. Szerencsére én megtehettem, és váltottam. Pontosabban kiléptem a munka mókuskerekéből. És sokkal jobb ez így. A munka, amit eddig imádtam, már nem okozott örömet, csak kényszer volt, sokkal jobban értékelem most azt, hogy a gyerekekkel lehetek. És ők is értékelik, hogy nem egy agyonhajszolt anyát kapnak esténként, hanem olyat, aki tud rájuk figyelni, és sokkal több időt tud velük lenni.

Azt nem tudom, hogy ez az idilli állapot meddig fog tartani. Meddig fog kielégíteni az itthoni teendők elvégzése, a gyerekek logisztikázása, a sütés és a horgolás mint hobbi, de amíg tart, addig ezt élvezni kell. Ez biztos.


Szerző: Zanaty Márta