Hat évesen a világ

Jolánkánk hat éves lett! Mit is jelent ez? Nekünk azt, hogy már nincsen 'kicsike' a családban, mindenki nagy lett, mindenki 'bérletes' gyerek lett. Nekem pedig konkrétan azt, hogy szimbolikus értelemben már nincsen kisgyerekem, nem számítok kisgyerekes anyukának. Határátlépés. Fontos. Nehéz. Izgalmas. Szép.

enter image description here

Milyen is egy hat éves gyerek? Maga a kitáruló lehetőség, a kibontakozni képes csoda. Nem véletlen, hogy a tankötelezettséget a betöltött hatodik esztendőre datálták.
Viszont a legtöbb gyerek - főleg a fiúk - az igazi iskolaérettséget inkább hét éves kor körül érik el, tegyük hozzá, az itthoni rendszerhez elvárt iskolaérettséget! Nekem furcsa, hogy törvényileg bármelyiket lehet választani, ebben az esetben különös körültekintés mutatkozik meg a törvényalkotótól, miszerint szülő és óvodapedagógus együtt hozhatják meg a döntést, ha nem egyértelmű az irány, akkor pedig segít a szakszolgálat.
Miért érezzük mégis a nyomást egyik vagy másik lehetőség felé? Miért kell magyarázkodni? Miért bújik elő megint az a megfoghatatlan érzés, amit társadalmi nyomásként szoktunk megnevezni? A válasz tulajdonképpen egyszerűbb, mint gondolnánk: azért, mert különbözni nehéz, nyíltan különbözni merni pedig még nehezebb. Itt lép be a környezet szerepe: ha mindenki hat éves, csak a te gyereked hét, az ciki - ha mindenki hét éves, csak a te gyereked hat, az ciki. Visszatartod? Évvesztes? Évnyertes? Ilyen korán? Lehet, hogy nem is mindig a 'törvénnyel', hanem néha velünk, anyukákkal van a gond?
Jolánka az első gyerekünk, aki hat évesen fog menni iskolába. A többieknél ez szerencsére mindig magától értetődő volt: Janka nem ért rá hat évesen, mert külföldön voltunk, Jakab októberi, tehát amúgy is év vesztes, Jónás alkalmatlan volt hat évesen az iskolára. Tiszta sor. Megvan a rutin, a bejáratott út, nálunk mindenki hét évesen lesz iskolás. Erre jön Jolika, és felborítja az egész eddigi rendszert! Átbeszélgetett szülői esték. Krónikus gyerekmegfigyelés. Óvónők véleménye. És tessék, holnap megyünk iskolanyitogatóra! Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy nem hagyományos állami, hanem alternatív állami iskolába megyünk. Hipp-hipp-hurrá és juhhhéé! Már ilyen is van! Jónás a próbababa: őt félévkor ki kellett emelnünk a falusi iskolából és szerencsénkre megtaláltuk a nekünk valót.
Mindig elámulok azon, hogy mennyire más elsőnek, másodiknak, harmadiknak, negyediknek lenni. Egyszerűen ki kell mondanom, Jolikának különösen könnyű dolga van: egész nap a nagyokat figyelve átmozizta a babakorát, majd mindig mindent meg tudott csinálni, amit a többiek, nehogy le/kimaradjon valamiből, mindig akadt körülötte valaki, aki éppen hajlandó volt vele játszani, mostanában ezt vagy azt elolvasni, ezt vagy azt a betűt leírni. Érzelmi biztonsága teljes: ebben az éppen mindig mindent csináló családban valaki úgyis akad, aki éppen rá tud figyelni. Csodás érzés lehet! Kicsit várni pedig amúgy is mindenkinek kell.
Kedvenc példám a biciklizés. Janka két kör után ment magától, Jakab egy kör után ment magától, Jónás felült és az udvaron minden segítség nélkül puszta akaratból elindult magától, Jolánka felült és ment, miközben azt kiabálta nekem, hogy "ugye megmondtam, hogy tudok biciklizni, csak te nem hitted el!".
A nagyok azt találták ki meglepetésnek neki, hogy délután Gazdálkodj okosan!-t játszanak vele, de most már úgy, hogy Jolán egyedül lehet játékos, senki nem veszi a szárnyai alá, de azért ha kell, segítenek neki. Tuti nem kell! És tényleg nem kellett!
Nálatok hogy van ez? Ti hogyan látjátok?


Szerző: Kovács-Parrag Judit

Az első Faluság-szerző