Szeretném nagy vonalakban összegyűjteni, hogy egy mai - jelen esetben nem számít, hogy vidéki, vagy városi kertről van szó - kertben milyen virágok nyílnak, melyek a legelterjedtebb évelők, melyek a legkedveltebb egynyári virágok.
Fontosnak tartanám ezt a rövid kis adatgyűjtést (kíváncsi vagyok, no!) - sok mindenre lehet belőle következtetni: a divatos kertészeti és étkezéskultúrai trendektől kezdve a társadalmi státuszszimbolikán át a lelki életig. Minden esetre kitapintható lenne egy körkép arról, milyen is a kerthez, a földhöz, a növényekhez való viszonyunk. Megint egy lehetőség arra, hogy tanuljunk egymástól. Sőt, ha akarjátok, a növényekről készíthetünk rövid botanikai leírást is, ami műanyagtáblára nyomtatva kitehető a kertbe, hogy a gyerekek csak úgy, mellékesen lássák a tudnivalókat - ez pedig már kertpedagógia (garden-based learning).
Ha nem tudjátok az adott növény nevét, akkor fotót is küldhettek, sőt a legjobban annak örülnék, ha a nevek mellé fotókat is mellékelnétek. (Ajánlom a gyerekmunka igénybevételét. A fagyit én állom!)
Köszönöm!
A Virágnévszótár 2016-ban jelent meg, és végre egy olyan virágnevekkel foglalkozó mű, ami a növények botanikai leírását is megadja - végre nem válik külön a nyelvtörténet és a botanika. Zárójelben megjegyzem, hogy én kimondottan üdvösnek tartom azt, hogy manapság újra divat a 'polihisztorság': például utazás, irodalom és gasztronómia, vagy: botanika, kertészet és gasztronómia kertnaplóba fűzve - több szemszögű, több tudásterületet ötvöző munkák jelennek meg a könyvpiacon. Inspiráló, színes látásmód. Fontos.
Amikor először olvastam arról, hogy milyen növények voltak egy hagyományos parasztkertben, milyen virágok voltak pl. közkedveltek egy adott korban, nem értettem, hogyan lehet ennyire általánosítani, hiszen (gondoltam én ezt korábban) a számtalan növény közül mindenki más virágokat kedvel. Node, nemcsak kedveljük a virágokat, hanem egyszerűen van, amihez könnyen hozzá tudunk jutni (ezáltal mindenki hazaviszi), van, ami pedig lázba hozza az embert, mert különlegessége ellenére végre megszerezhető - elég csak a 16-17. századi tulpomániára, a 17. századi tulipánőrületre gondolnunk.
Gondoltam végre én is ajánlok egy jó kis filmet, nagy boldogan meg is találtam a Tulipánláz című romantikus alkotást, mely azt ígérte, hogy ezt a korszakot dolgozza fel. Nem bírtam végignézni - rossz filmekre nincs időm. Deborah Moggach azonos című regényéből készült, ami a kritikák szerint olvasásra érdemes. Megpróbálom.
Visszatérve az eredeti gondolatsorhoz, ne felejtsük el azt sem, hogy ugyanakkor csereberélni is szeretünk (tényleg bizonyos mértékig homogenizálódnak, hasonulnak egymáshoz a kertek) - a virágos kert megalkotása igazán női munka. Mindig hálás leszek azért, hogy amikor elkezdtem kialakítani a kertet, rengeteg növényt kaptam Rozi nénitől, Kati nénitől, Erzsitől, Anditól - szerencsére most már nem csak kapok, hanem csereberélni is tudunk, mert már nekem is vannak olyan növényeim, amik viszont nekik nincsenek. Andival és Erzsivel itt a faluban ezt igencsak előszeretettel űzzük: virágmagok jönnek-mennek, dugványok és fiadzások vándorolnak egyik portáról a másikra. Szeretem ennek a csereberének a mozdulatait, az egész procedúra diskurzusát: kezdődik a növény bemutatásával, ami szinte minden esetben emocionálisan túlhevült (Jaj, ezt nagyon fogod szeretni, mert... Ez igazán kedves.... Ez kicsit kényes, de...). Folytatódik azzal a hezitáló mozdulattal, ami egy pillanatra megakasztja az adó kezet, amelynek során eldöntjük, hogy az anyanövényről mit és mekkorát adjunk oda - ilyenkor önkéntelenül mindig megküzdünk az irigység és a sajnálat érzésével, aztán persze legtöbbször győz a nagyvonalúság, és már le is nyisszantottuk, elválasztottuk azt a darabot, amit jó szívvel a másiknak adunk. Ritkán van csak - de ugyanolyan fontos kimondanunk - amikor nem tudunk adni, mert még nem érett meg rá a növény, hogy egységét megbontsuk, még nem erős sem a növény, sem mi magunk ahhoz, hogy kevesebbünk legyen belőle. Nemcsak a tulajdonlás, hanem a viszonyulás is megmutatkozik ezekben a döntésekben.
Falun élve értettem meg, miért mindenkinek muskátlija és begóniája van az ablakokban: mert tényleg egész nyáron át lankadatlanul virítanak, mert tényleg olyan nagyon pirosak, amit semmi más színnel nem lehet pótolni, mert tényleg csak ők bírják az erős napsütést, mert tényleg ezek illenek egy falusi portához.
Lányaim a kertben:
Nekem ezekben a Janka fotókban megmutatkozik az egész kertszemléletünk: a természetes és a mesterséges, a természeti és az emberi találkozása, ezek játéka, talán megtalált harmóniája. (Jolán hajában mindegyik képen valamilyen, az óvodai udvarlójától kapott művirág van - ha szednek nekem egy szép virágot vagy levelet a gyerekek, mindig a hajamba tűzöm. Az érzelmi telítettség sokszor fontosabb, mint az esztétikum.)
Jolán és a muskátli
Jolán és a cserjés pimpó
Jolán és a méhbalzsam
Jolán és a kúpvirág
Jolán és a begónia
