Mit teszünk ki/ be az ablakba?

Értesülvén itt Juditék falujában a házasságkötő terem új ablakairól (hát, igen, csiripelték a verebek/fecskék/gólyák - na jó, a a gólyák inkább kelepelték vagy mondhatjuk úgy is, hogy a Big Brother, bár esetemben inkább Sister figyel ám), van ehhez kötődve nekem is mondanivalóm (mihez kötődve nincs?). Barátném az ő véleményét az esetről egy szóban szépen összefoglalta, de azon túl, hogy nagyanyám is éppen ezt szokta mondani, eltekintünk a konkrét idézettől, mert még virtuálisan sem nyomdaképes. Inkább elmesélek itt egy hasonló sokkot okozó történetet.

Tavaly nyáron egyik reggel megyünk az ovi felé, ahol éppen a nyári szünet alatt esedékes munkálatokat végzik. Ezzel nem is lenne semmi baj, de azt látjuk két nap múlva, hogy ki vannak cserélve az ablakok. Még önmagában ezzel sem lenne semmi baj, de a régi zöld faablakok helyén most fehér műanyagok csúfolkodnak! Azt azért tudni kell, hogy ebben az épületben csak 1942 óta működik óvoda, előtte egy (a 2. világháborúban sajnos eltűnt) zsidó polgári család villája volt és mint Kecskeméten rengeteg, a Millennium (1895-96) körül épült szépség, ez is egy szecessziós stílusú gyönyörű villa. Na most érti az ember, hogy nincs pénz (egyébként ez nem igaz, mert van), érti az ember, hogy "huzatosak" a termek (ez sem igaz, egyszerűen normálisan jön be a levegő, ahogy egy régi faablak esetében ez elvárható, de még nem hallottam, hogy egy ovis ettől fázott volna meg), érti az ember, hogy ez nem egy műemlék épület (amúgy nem érti, igenis járna neki ez a státusz), de azt már senki nem érteti meg velem, hogy miért nincs semmi stílusérzék azokban, akik felelősek érte, hogy itt egy felújítás során minek hogy kellene kinéznie, működnie, hogyan lehet a régi értéket megtartva egyensúlyozni az új tervek, lehetőségek és nyilván kényszerek között. Bennem is felmerült az igény, hogy ezen változtatni kéne valahogy, de sajnos annak esélye sincs, hogy akkor most majd még egyszer kicserélik az ablakokat az én úri(nő) kedvem miatt és lássuk be, másokat ez nem zavar. Ami nem azért szomorú, mert érdeklődésemre úgy néztek rám a szeretett óvó nénik, mintha a Marsról csöppentem volna ide (Ádám fiam szerint inkább a Tatuinról), hanem mert nemcsak ők, de senki más sem értette, miért kezelem én ezt problémaként. Hol, mikor és miként tanul az átlagember stílusérzéket ma Magyarországon? Nem tudok erre válaszolni és ez bizony baj. Mert azt hiába mondom, hogy én apámtól hozom ezt meg az építész barátaitól és két szőlőmetszés, hétvégi korcsolyázás, Árpád-kori romok utáni kutató-túra közepette ezek az emberek erről beszélgettek, vitáztak, amikor én még csak akkora voltam, mint egy tökmag - tisztában vagyok vele, hogy ez nem általános. Az iskoláról meg ne is beszéljünk (pedig bizony mondom, hogy az iskola életem egyik legkedvesebb és legotthonosabb színtere, mégis), hiszen ahol ennek tere lenne, mint pl. történelem órán, rajzon, technikán, ott tudjuk, mi van, sőt, néha jobban tudjuk azt, mi nincs. Sajnos. (Tisztelet a kivételnek, ahogy mondani szokás, mielőtt máris depresszióba esünk.)

Na de miért is fáj ez nekem? Tényleg, miért? Mi egy ablak? (A bölcsészek szeretnek bolhából elefántot csinálni, így most a praktikus, józan ész megzavarására alkalmas rész következik - akik erre érzékenyek, hagyják inkább ki.)
Na hát akkor tényleg nagyon röviden. Egy ablak nem csak arra szolgál, hogy fényt meg levegőt engedjünk otthonunkba, még csak nem is annyi csupán, hogy összeköti a privát szféránkat a közösségi életünkkel, pedig már ezt a célját tekintve is nagyon érdekes dolgokról lehet gondolkodni. A néphagyományban azonban az ablak ennél sokkal több: összeköti a földi létet a túlvilággal. Nem véletlenül ismerünk olyan babonát, szokást, hogy ha valaki meghalt annak idején otthon, kinyitották az ablakokat, hogy a lélek könnyebben távozhasson és hamarosan be is csukták, nehogy vissza akarjon jönni. (Hasonló babona fűződik egyébként a tükörhöz, amit letakartak.) Az idősek között még ma is van, aki azt mondja, nem jó éjszakára nyitva hagyni az ablakot, nehogy betévedjenek a halott lelkek. Azelőtt a ház ablakai lehetőleg nem is közvetlenül az utcára nyíltak, hanem a kertre, mert ezzel félre lehetett vezetni a halált. Később, amikor elterjedtek az utcára néző ablakok, faragásokat tettek rájuk, hogy elriasszák a démonokat. Hasonló dolgokat egyébként el lehet mondani az ajtóról, a kapuról is, melyen való átlépés világok közötti átlépés is egyben, templomok, katedrálisok esetében pl. a földitől a szakrális felé. (Ugye, ugye, elméláznak ilyenkor a kedves lírai érzelmű Hölgyolvasók, máris hogy megnemesedik egy egyszerű ablak- vagy ajtópucolás? Ilyen ám a világ, hogy minden mögött van valami más is - titok, rejtelem, üzenet nekünk, nem létező rózsaszín köd másoknak. Nem baj ám ez annyira, mint néha gondoljuk.) Na már most egy mű-anyag ablak hogyan is lehetne szimbolikus? Hogyan lehetne bármilyen átjárás szimbóluma? Hisz mű-anyag, nem igazi, nem beszélve arról, hogy természetesen faragatlan (idiótáknak találták ki). (És akkor még semmi szó nem esett például a rózsaablakokról vagy éppen a lőrésekről...) Szóval nem mindegy, minek tulajdonítunk jelentőséget ez életünkben, és noha persze nem kell aránytalanul sokat mérgelődnünk, azért egy műanyag ablak a szecessziós villán vagy a falusi házasságkötő termen annak a fordítottja, mint amikor budapesti randinkon Juditka a színesvirágos öltözékében a horgolt retiküljével vár engem a Westend nevű műintézmény bejáratánál - felejthetetlen, retinára égő kép: az arisztokrata vidéki úrinő e lezüllött, igénytelen hétköznapi romok között ragyog.

enter image description here
félkész munka


Szerző: Erdész Fanni

A kilencedik Faluság-szerző