Emlékezés...
Fanni Panelból kertes házba című írásai felébresztették emlékeimet és egy beszélgetés alkalmával Judit bátorítására, biztatására az íráskedv is megérkezett! Köszi Judit!!!
Gyerekként én is panelos, vagyis kertvárosi voltam, ahogy itt Pécsen nevezik. Kertváros harmincezres lakosságával Pécs legnagyobb és egyben legnépesebb lakótelepi városrésze, Pécsen kívül csak Budapesten és Miskolcon található ilyen hatalmas lakótelep. Milyen érdekes ellentét: a panelos városrészt épp kertvárosnak hívják... Hmm. Mindig is elvágyódtam ebből a létformából... kertes házba, vidékre, szabadságra, vadregényes tájakra húzott a lelkem. Már felnőtten, anyukaként kislányom, Gréti születésével jött el a pillanat. Költözés vidékre, egy álmaimban mindig is szereplő gyönyörűséges parasztházba. Hazaérkezésős élmény volt, minden a helyére került. A gyerekeim már vidéken nőttek, nőnek fel, épp úgy, ahogy én azt gyerekoromban megvágytam magamnak.
A legelső panelos emlék, ami utat tört magának, egy nagyon erős, meghatározó kép.
Téli este van, sűrű pelyhekben hull a hó - a konyhaablakból figyelem a meleg radiátoron ücsörögve. Édesanyám tésztát gyúr, vacsorát készít és én mesélek neki a titkaimról, az érzéseimről, a gondolataimról, magamról!
Öcsémmel felváltva a radiátoron melegedve gyóntuk meg legféltettebb titkainkat vagy meséltünk szerelemeinkről, örömeinkről vagy épp sírtuk el bánatunkat. Valószínű épp ugyanúgy, ahogy édesanyám tette ezt gyerekkorában a pázdányi kis parasztházunk kályhája mellett drága nagyanyámnak. Van, ami nem változik ... a konyha, a kályha melege, édesanya, tészta – gondoskodás!
Vannak dolgok, amik nem változnak még egy emberi léptéket nem ismerő környezetben sem, mert ezt a közeget is LELKES – lélekkel teli EMBEREK lakták és talán lakják még ma is, nem feledve az igazi emberi értékeket.
