Vendégvárás

Ha vendégség, akkor takarítás, sütés-főzés és főleg: öröm!

Takarítás? Hát, nem tartozik a hobbijaim közé, képtelen mennyiségű dolgot szeretek sokkal jobban csinálni és mégis - rendszeresen van bennem hajtóerő, hogy nekilássak és felmossak, lemossak, elmossak, kimossak, átmossak dolgokat (összemosni nem szokásom). Többnyire van ennek egy heti rendje, nálam a szerda és a péntek a kritikus napok: szerdán hét közepe van, tehát kicsit rendet kell tenni, kicsit fel kell porszívózni, kicsit össze kell kapni a lakást, hogy élvezhető maradjon a hangulat hétvégéig. Pénteken aztán vége a hétnek, vége a melónak, jó alkalom a házzal szöszmötölni egyrészt, hogy hétvégén, amikor mind itthon vagyunk, élvezhessük a tisztaságot és ne azon kelljen görcsölni, hogy a szombat fele súrolással telik, másrészt valamiféle lelki feltöltődés, ahogy az ember ugyanazt a munkát ezredszerre is megcsinálja és közben befelé figyel, emészti a hetet, gondolkodik az új terveken (bennem ilyenkor születnek a kreatív óravázlatok) és egyszer csak rend lesz - kint is, bent is. Ettől függetlenül nem vagyok a házimunka bajnoka, nagytakarítást csak karácsony előtt és tavasszal/nyár elején végzek, azoknak is inkább lelki töltetük van, noha persze fontos a külső tisztaság, rend is, de főleg ezek összhangja a belsővel.

Most vendégek jönnek hétvégére: legkedvesebb (és egyetlen) húgom, új barátja és anyám is. Na már most Hugi tudja, mi itt a helyzet, anyám is, nagyjából értik, mit jelent, hogy három kreatív gyerek él a lakásban, ami, ugyebár nem múzeum, de többnyire szerencséjük van, mert hétvégi látogatásaikat megelőzi a pénteki tisztaság-nap. Na de hát az új barát! Először is életében először hozza haza a Hugi (korábban nehéz lett volna, mert nem ismerték egymást, még csak három hónapja tart a l'amour), másodszor egy nagyon szexi fekete fickóról van szó (márpedig itt akkor szexi rendnek kell lenni, nincs mese), harmadszor még párizsi is, azaz francia, tehát fel kell kötni az alsószoknyát, hogy villantani tudjunk egyet híres magyar vendégszeretetünkből, kulináris magasságainkból, de nekem ez csak akkor megy, ha tényleg rend van körülöttem - kupi- és mulató-hangulatban nincs ihletem (nem vagyok egy Toulouse-Lautrec, még a konyhában sem). Ráadásul első telefonos csevegésünk máris az étkezés körül zajlott és azonnal beígérte Bruno (mert így hívják a jóembert), hogy majd elmeséli nekem, milyen az igazi pezsgő. Tehát: start! (Már szerdán!)

A menüt röpke három óra alatt összeraktuk telefonon mi, lányok: Hugi, anyám és én, néha Bruno véleményét is kikérve: legyen lángos, á, dehogy, azt nem tudok olyan jót sütni, akkor inkább gulyás, á, az nem jó, holnap én pont azt főzök neki, de ugye nem vegetáriánus, hát szerintem nem, most evett meg öt rántott húst, de mit tudsz igazán jól készíteni, enchiladas-t, az meg mi, ja, hasonlít a hortobágyi rakott palacsintához, az jó lesz, de ne már, szegény megsül a konyhában ebben a kánikulában, inkább valami gyorsat, de hát ha egyszer itt lesz és francia, mégiscsak legyen valami különleges, na jó, enchiladas-t csinálhatsz, azt én is szeretem, Bruno, do you like enchiladas, yes, that's perfect, de mi legyen másnap, hát krumplis tészta, ugyan már, az tök egyszerű, olyat majd csinál neki a Hugi, akkor paprikás krumpli, ja, de nem szereti a virslit meg különben is, milyen kaja már az, nálunk nem kaja van, Hugi, hanem étel, kaját a macskák kapnak, mindegy az most, ne legyél sznob, csinálj neki inkább paprikás csirkét nokedlivel, jó, az lehet, de nem baj, ha készen veszem a nokedlit, az enyém nem mindig sikerül, nem baj, a múltkor is jó volt, amit a boltban vettél, de nem is ott vettem, azt én csináltam, ja bocs, szóval ahogy akarod, na és Anya, csináljak megint olyan oroszkrém tortát, mint múltkor, naná, persze, tudod mit, szerintem ha oroszkrém torta lesz, azzal én elvagyok, ne is készíts mást, de Anya, hát a Bruno is itt lesz, ja tényleg, igaz is, de azért tortát mindenképp csinálj...

Az ihlet megalapozásához elindult a takarítás is. (Már csütörtökön!) Őszintén szólva engem mindig meglep, hogy akárhányszor rászánom magam az alaposabb takarításra, egyből szembesülnöm kell vele, hogy csipkerózsika-álomban élünk és nem annyira azért, mert ez itt egy palota, hanem mert mindig újabb pókhálókat fedezek fel, amelyek (esküszöm) tegnap még nem voltak ott. Az ember felszerelkezik egy porszívóval (úgy hívjuk, hogy Aranyoska, ő az egyik legjobb barátunk, miután a Nyugdíjas helyett megvettük) és úgy érzi magát, mint Szent György, akinek a sárkánnyal kellett megküzdeni, vagy éppen mint a Herceg, akinek meg a csipkerózsán kellett átvágnia magát, de végül alakul a helyzet, noha váratlan pókok kerülnek elő, akiket ki kell toloncolni, hogy újból lakhatóvá váljék otthonunk. Kánikulában ez külön jó szórakozás, de hát jön hozzánk egy igazi francia, mit nekünk pókok meg hálók! Viszonylag hamar megküzdöttünk egyébként a helyzettel (ami, tekintve hogy egyébként heti kétszer takarítok, nem olyan szörnyű), a gyerekekre is átragadt a láz, mert olyan rendet raktak a szobáikban, hogy még én is elcsodálkoztam (merci, Bruno) és megteremtettük az ihletett állapotokat a további sütés-főzéshez. (Sőt, annyira belelendültünk, hogy a szomszéd barátoknál, akik elutaztak és ránk hagyták a macskát meg a locsolást, szintén felsöpörtünk és felmostunk. Ez azért már kóros, gyorsan haza is jöttünk.)

Úgyhogy most ott tartunk, hogy jöhet a lista alapján a bevásárlás (a Férj imádja a listákat, a vásárlást meg főleg), utána pedig a lényeg: az alkotás, amibe mindenki beleszól vagy beletorkoskodik kicsit. Ahogy korábban Judit is írta, vége már a feszült, mindenmásodpercbenodakellkoncentrálnom típusú főzésnek, sütésnek - a gázról vagy a sütőből a maguk szintjén remekművek kerülnek elő, ha meg nem, akkor megvannak a módszerek, amelyekkel azzá válnak, ha tetszik, ha nem, így ebben a témakörben nagy izgulni való nincs, de az öröm abszolút ott van (nem csoda, ha ezt a részét élvezem legjobban a vendégvárásnak, még jobban, mint magukat a vendégeket - na jó, csak vicc volt). Vendéget várni pedig véleményem szerint a szintén francia gasztronómus Brillat-Savarin mondata alapján kell: "To invite a person into your house is to take charge of their happiness for as long as they are under your roof" és ezt a zseniális mondatot nem véletlenül egy szakácskönyvben találtam, majd felírtam itthon a nagytükörre. Ez a szakácskönyv messze nem hagyományos és nem is csak úgy megvettem a boltban, hanem az én legkedvesebb barátném küldte nekem egyszer Ámerikából és teljesen elámulok rajta minden alkalommal, amikor kinyitom, tudniillik az egész (!) kézzel (!) van leírva és megrajzolva (!) - olyan, mint egy álom, gyönyörű, néha elalvás előtt csak a szépsége miatt nézegetem, olvasgatom kicsit, mint egy verset és tényleg: költészet, ami benne van. Most pedig nincs már más hátra, mint hogy a kedves Olvasó kívánjon sok szerencsét a holnapi sütés-főzéshez, aztán pedig megjönnek, akiket szeretünk és pár óra ölelgetés, puszilózás, pálinkázás/whiskyzés/pezsgőzés meg magyar-angol-francia cseverészés után bon appetit!


Szerző: Erdész Fanni

A kilencedik Faluság-szerző