Nagypapa kanapéja

Zita nagypapáját nem ismertük, viszont a bútorait annál inkább, tudniillik több darabját mi élvezhetjük.
Hamisítatlan fehér konyhai hokedlik, a négy darabból egy még felnyitható tetejű is: szerszámokat, kincseket lehet benne tárolni. Gyerekkorom kedvence a fiókos hoki volt, a fiók közepén helyre kis fogantyúval. Kiskalapács, kombinált fogó, egy-két szög, hogy bármikor bármit meg lehessen javítani. Kéznél levőség. Azonnaliság.
Érdekes pszichológiája van a reparálásnak: nyomban neki kell állni, mert különben már olyan mértékűvé válik a romlás, hogy nem lehet könnyen orvosolni. Azt hiszem, ez megint olyan tanulság, ami az élet minden területére érvényes....
A fehér konyhaasztalnak is van fiókja - az atádiban is csomagolópapírok, madzagok, cédulák, rejtvényújságok, és mindig csak egy ceruza volt.
Sötétkék kinyitható kanapé. Egyszer már feldobtam az alváskultúra témát, de persze senki sem mert nekifogni, hogy meg is írja. Nos, radikális leszek, elkezdem. Nem szeretem a hálószobákat. Feleslegesnek, életidegennek, hidegnek, mondjuk ki, halottnak tekintem őket: egy franciaágy számomra lelkileg és testileg is a ravatalt jelképezi. Direkt és túl egyszerű. Vagy ez, vagy az jut eszembe róla - a láthatatlan történések (a szemlélő számára, akinek nincsen helye abban az ágyban) színpadiasan látványosított dekorációja. Ágytakaró - mit is takarok le/el vele? Nappal használhatatlan objektum, ha mégis, akkor külön igazolás/alibi kell hozzá.
A franciaágynál még beszédesebb, mikor a duplaágy közé diszkréten egy vagy netalán két éjjeliszekrényke is bekéretőzik. Külön olvasólámpa. Külön szokásrendszer.
A régi paraszti lakberendezés - hely hiányában is - nem ismerte az összetolt ágy megoldást. Mikortól lép be a lakáskultúrába? A leírások szerint csak a huszadik században, de ennek még utána kell nézzek. A franciaágy (ami ugyebár két összetolt ágynál keskenyebb és egybefüggő sima felület) királyi találmány.
Zita nagypapájának sötétkék kinyitható kanapéja multifunkcionális (örökölhetőség, minőség, gazdaságosság, pazarlás nélküliség, sokszínűség, kreativitás és még sok egyéb). Mindent és bármit lehet rajta csinálni anélkül, hogy bárki erre vagy arra gondolna. Nem álszemérmes, nem takartatja le magát, hanem egy élettel teli tér. Játékosság.
Sőt, most már külön nimbusza is van, tudniillik bárki is jön hozzánk, a szobánkat (az utcafronti, eredendően tisztaszoba a felnőtt szoba, ami nappal tulajdonképpen családi szoba: mindenki itt zenél, olvas, tanul, vagy csak zsizseg és álmodozik) meglátva átlagosan (a bátortalanabbaknak) az az első kérdése, hogy ti melyik szobában alszotok, majd mikor kiderül, hogy igen, ebben a szobában, akkor jön a teljesen önkéntelenül megrökönyödött következő kérdés: ezen? Igen, ezen.
Én minden este átváltoztatom a szobát nappaliból éjszakaira - átöltöztetem, mint ahogyan a saját testünket is átlényegítjük nappaliból éjszakaira és fordítva. Felöltöztetés. Rituálé.
Mintha a régi paraszti tisztaszoba és az újabb kori hálószoba picit hajaznának egymásra abban a tekintetben, hogy a ház mindennapi apró-cseprő életében nem vesznek rész. Használaton kívüli terek. Elzárt és csak alkalmakra megnyitott ajtók. Hálószobatulajdonos ismerősöknél járva mindig érzékelem a feszengést, hogy mutassam, ne mutassam, becsukjam az ajtaját, vagy sem, hiszen nincs mit titkolni, de tulajdonképpen semmi közöd hozzá. Igen, semmi közöm hozzá. Nincs közöd hozzá, ezért nincs is ilyenem, mivel helyünk sohasem volt hozzá. Igazi életjáték.


Szerző: Kovács-Parrag Judit

Az első Faluság-szerző