A mészről (és a vályogról)

Lehetne még bőven mit mondani a vályogról is, hiszen a múlt héten nem tárgyaltam túl. De most csak részlegesen, a mésszel párba állítva fogom ezt pótolni. És azt is elég kacskaringósan. Mindkét anyag jelenléte együttesen járult hozzá ahhoz a biztonságérzethez, amivel elmondhatom, hogy meg tudok csinálni kisebb-nagyobb javításokat a ház körül. Ez nem volt így korábban: (bel)városi srácként inkább mesterekre bíztam ezt (de közben legalább eltanultam tőlük!). Ahogy viszont falusi házasok lettünk, valamiért egyértelművé vált, hogy úgy csináljuk a dolgokat, ahogy "a régiek" csinálhatták: sárral tapasztunk, mésszel festünk - ez a szisztéma még nekem is leképezhető volt, nem beszélve arról, hogy olcsó. A sár és víz helyben van, mészre pedig évente költünk 4 ezer ft-ot.

A két anyag, mint írom majd, valamiképp szembenálló természetű, de ugyanakkor egymást is kiegészítő módon kapcsolódik össze. Hagyományosan a tapasztott falat száradás után kimeszelték. Aztán ha megsérült, újra meszelték, vagy ha nagyon megsérült, tapasztották és meszelték. Nem kötelező ezt az utat járni.

Tehát, feltételezzük, hogy elkészült az ízlés szerint kirepesztett vagy simára sikárolt, de mindenképpen csontszáraz vályogfalunk. Amúgy így is szép, nem? Ha erős, akkor nem porlik, és ha nem bánod, hogy a résekbe társbérlők költöznek, így is hagyhatod. Van olyan hely a világon, ahol száraz a klíma és elég márgás (tufás) a helyi agyag, így viszkozitásánál fogva felhasználható akár még olyan helyeken is, ahol víz éri. Van, ahol utólag kezelik olíva- vagy más olajjal (a mi vidékünkön a fritőzolaj is menő lehetne), szappannal, hogy víztaszító legyen. Egyébként nálunk erre használták /-ják a jó friss tehéntrágyát: annyi zsír van benne, hogy részben pótolja az olaj szerepét.

enter image description here Az egyik Santa Barbara-i misszió márgás fala

Mindamellett még a mi klímánkon is érdemes kipróbálni, hogy milyen lesz a tapasztott fal, ha bekenjük egy-két réteg lenolajjal - kinézetre olyan, mintha nem száradt volna meg rendesen, viszont ha nedvesség éri, az rögtön le is pereg róla (és meszelni sem lehet rá emiatt egykönnyen). Csakhát elég drága így: egy liter lenolaj, ami ezer ft körüli, 5-6 m2-re elég. Szóval ha a nyers földszínre vágysz, akkor érdemes inkább hagyni úgy, ahogy van, és néha-néha kijavítgatni.

Node most a mészről (lime) lenne szó. Ha valamiért mégis amellett döntesz, hogy kimeszeled, akkor a kezdeti lépéseket talán segítik az alábbiak.

enter image description here Meszeljem vagy ne?

Amíg az agyag alumínium, szilicium (!) és egyéb ásványok apró szemcsés keveréke, addig a mész(kő) főleg kalcium (ill. ennek égetett változata, a kalcit). Az előbbit háztáji keretek között meg lehet találni és fel lehet dolgozni, addig egyre kevesebben vállalják be a mészégetést. Ez talán amiatt van, mert az ipar átvette a helyét.

enter image description here

Az agyag égetésével egyirányú folyamatban kerámia jön létre, ezzel szemben a mészkő égetésével viszont egy körkörös folyamat másik félkörébe, az égetett mész (CaO, én K.O.-nak hívom) állapotába érünk. Ez egy fehér por, amit rögtön vízzel fel is itatnak (=oltott mész), hogy mész-hidrátként (ami szintén fehér pornak látszik) vagy mészpépként (ami már emlékeztet egy kenhető anyagra) árulják. Ha festek, inkább az utóbbit használom. Szerintem jobb a minősége, talán amiatt, mert többet ázott sok vízben. A port inkább mészhabarcs készítéséhez, vakoláshoz, nagyobb lyukak eltűntetéséhez használom, szóval olyan helyeken, ahol inkább építészeti szerepe mint a látványa a fontos.

Legyen akár porból vagy pépből készült a festék, a körkörös folyamat benne fog lezárulni. Ugyanis azzal, hogy felkenjük valahová, egyúttal kiszáradni hagyjuk, és a száradással együtt beindul a mészégetés ellenfolyamata: beszippantja magába környezetének CO2 tartalmát (lélegezz ki sokat a száradó meszelés mellett!), és ismét mészkővé alakul (valahogy úgy, hogy CaO + CO2 = CaCO3)! Habár a száradás viszonylag gyors, a mészkővé alakulás (karbonátosodás) több évig is tarthat. Ezt már nem nagyon látjuk, inkább csak érezzük, ahogy elveszíti mész-illatát, miközben vele élünk, és kicsit magunk is mészkővé válunk benne.

enter image description here Pinceablak a pajtán

Nem volt szó arról sem, hogy hogyan, mennyi rétegben, milyen állagú festékkel dolgozzunk! Erre nem is térnék ki, mert itt, a "Meszelés" szekció alatt frankón le van írva. Én is eszerint tanultam. Aztán elfelejtettem, majd saját káron újra megtanultam. Ami a leíráshoz képest viszont saját véleményem:

  1. a mészpépet nem kell leszűrni. Ha marad a vödör alján sűrű anyag, tedd félre, és használd fel később mészhabarcsnak (mész és homok 1:3 aránya, én szalmát is rakok bele) falazáshoz. Ugyanígy felhasználhatod a korongecset elmosásakor keletkező híg levet is;

  2. ha már az 5-6-ik réteg sem képez átlátszatlan felületet, és gyanakodni kezdesz, hogy mi nem stimmel, akkor az a gond, hogy kihagytad az olajat. Kell bele tenni valamennyit, egy vödörhöz elég egy-két kiskanálnyi. Túl sokat se tegyél, mert lezárja a fal szellőzését, ill. később elég nehéz lesz új mészréteget felhordani rá. Az első réteghez amúgy nem szoktam olajat tenni, ott csak lucskolok, jó híg meszes vízzel.

  3. ha kültérre, esőnek kitett felületre meszelsz, az olaj mellett érdemes a legolcsóbb sovány túróból is belekeverni, mert a belőle kicsapódó kazein kopogós keménnyé teszi a felületet.

A mészfestéket az általános nézettel ellentétben hatékonyan lehet színezni is: a festékboltokban kapható Casati Atlecchino színezőpaszták mellett kerámiaboltokban kapható réz-, vas-, mangánoxidok, pigmentek is jól használhatóak - nagyobb arányban kellenek bele, mintha olajfestéket készítenél, de a mész kötési ereje is nagyobb.... Ezért is használjuk természetes kötőanyagnak homok, szalma vagy más olyan anyagok mellett, amit amúgy a vályogba is keverünk. De erről majd máskor.

Ha meg akarnám ragadni az agyag és a mész lényegi különbségét, akkor abból indulnék ki, hogy a sár mindig az életet vonzza, a mész pedig inkább a pusztulást. Lúgos marása megöli az élet (legyen az nekünk kedves vagy nemkedves) formáit, és rövidebb ideig távol is tartja az új csírák megjelenését. Kicsit szárít is, emiatt sem célszerű vele puszta kézzel dolgozni, mint a vályoggal. A vályog viszont kézbarát, és otthont ad a csíráknak. Talán emiatt is kapcsolódik össze ez a két anyag olyan erősen a mi kultúránkban.

A vályogról

Írok egy sorozatot az anyagokról, amiket használok - ezek egyike a vályog. A vályog igazából sár, amit építéshez lehet használni. Vidéken a sár nem pejoratív fogalom, egészen más, mint a piszok, amit lesöprünk a járdáról: a sár az az univerzális, gyúrható valami, amit azzal, hogy felhasználjuk és kiszárítva megköt, egyben meg is szelidítjük. Ha újra "kivadul", vagyis összedől a ház, elkopik vagy elázik a fal vagy épp eláraszt minket az iszap, ismét porrá válik a szemünkben: termékeny talaj lesz, tehát beindul benne a slow wood processz. Szóval a vályog az a sár, ami a cipőnkre akar ragadni. A lényeg a ragadás: cuppog, lehúz, bármin fennragad, csak hogy velünk jöhessen. Hiszen a piszok is gyökeret ver bármin, és azért ennyiben mégiscsak hasonlítanak. Ha valamit össze tudunk piszkolni, akkor vályogozni is tudunk rá.

enter image description here (Kenti Nito Throwing for the Unforeseen c. installációja, 2012)

A vályoghoz amúgy szoktunk használni különféle adalékokat: szalmát vagy más szálas anyagot, homokot. Azért van ez, mert anyagának elég nagy része agyag, ami nedvességre kitágul (emiatt lehet belőle vízzáró réteg), száradásra összemegy = kireped. Az adalékok segítik abban az egész trutymót, hogy a mérete ne változzon annyira, ezáltal nem is tágul, nem is törpül = nem nagyon repedezik. Az emberek amúgy általában tartanak a kirepedezéstől, úgy érzik, hogy ez valami rossz előjele: kireped a plafon, mielőtt leszakad stb. Én viszont azt vettem észre, hogy a málló agyag-kirepedés mellett van az erős repedés is, ami mögött a fal továbbra is egyben van, és ha tetszik, így is hagyhatjuk, de egy újabb réteggel ki is tölthetjük a réseket, amik már csak kevésbé fognak repedni, míg egy újabb átkenés azt is elfedi. De mondom, lehet akár szalmát vagy más hasonlót (akármit, ami szálas anyag, és később bomlik, mint megszárad: gyapjú, kender, műszál:) stb.) is használni hozzá, ami kicsit meggyorsítja a folyamatot, meg dekoratív is lehet. Ki hogyan. Szóval eddig van cuppogós és szálas anyag. A recepthez még víz kell, ízlés szerint: ha falra kenjük, lehet hígabb, ha fal lesz belőle, lehet sűrűbb. Valamivel érdemes összekeverni őket (én egy rudat használok, amivel átforgatom), aztán lehet menni mást csinálni egy pár órát, és ha esetleg a napon állt a cucc, akkor nemsokára puha meleg vályog vár minket. Lehet kenni, dobni, hangulat szerint!

enter image description here (vályog-glitch stílusú fal nem túl szószátyár pinterest-forrásból)