Volt szerencsém három teljesen szerteágazó életutat megismerni az elmúlt évek alatt. Mindhárom fiatalember úgy gondolta, hogy külföldön viszi jó hírét az 1000 éves kicsiny országunknak, karrierjük építése közben. Remélem, hogy egyszer a NASA, az Európai Unió és a Microsoft elismert szaktekintélyeiként olvashatjuk a neveiket!

Mióta élsz külföldön és mi a benyomásod arról a társadalomról, amibe kerültél (szokások, társas kommunikációs formák, ünnepek)?

Mátéfy Ádám: 2022. szeptember 20-án érkeztem meg Nagoja városba, ami Japán legnagyobb területén, Honsu szigetén fekszik. Első benyomásom, amit a hétköznapi élet során tapasztaltam, hogy Japánban az ünnepnap, ha keddi, csütörtöki időpontra esik, az azt követő időszakot nem hosszabbítják meg a dolgozók/tanulók részére. További észrevételem, hogy Karácsonyt és a Húsvétot kevésbé ünneplik, viszont ennél jelentősebb az újév, ekkor az egész szigetország mozgalma leáll. Érdekesség, hogy a napfordulók ünneplésének is kultusza van.

Szalóczy Balázs: 2022 augusztusában mentem ki Hollandiába, egy elég híres egyetemi városba: Hágába. Személyes meglátásom a holland emberekről, hogy sokkal színesebbek, érdeklődőbbek, nyitottabbak, mint ahogyan otthon lefestik őket. Továbbá egy különleges hagyománynak tartom a holland karnevált, amit a dél-holland régiókban szoktak megrendezni (a brazil karneválokkal egyidőben). Ezen a rendezvényen előszeretettel fogyasztanak Stroopwafelst és Frikandelt, amelyek nemzeti ételek. Északi régiókban kevésbé elterjedtek, inkább North-Bratand és South-Holland tartományokban, amelyek délen vannak. Persze az intenzitásuk kisebb, mint Velencében vagy Rio de Janeiro-ban.

Maricza Lóránd: 2019-ben jöttem a második otthonomba, Hargita megye központjába: Csíkszeredába. Mivel a képzésem utolsó évében járok, ráadásul töltöttem fél évet Szegeden Erasmussal és egy évet Budapesten dolgoztam, (amikor évet halasztottam), így ezzel a váltakozó életformával igazán kijöttek a főváros és a székely megyeszékhely közötti eltérések számomra. Nekem a legeltérőbb emberi kommunikációs szokások közé tartozik, hogy Budapesthez képest az embereknek több időre van szüksége a nyitásra egy másik ember iránt. A székely néplélek miatt a lakosság rendkívüli módon nagylelkű és tisztelettudó, viszont olykor távolságtartó is tud lenni, ami három múltbeli eseménynek köszönhető, nézőpontom szerint: a hosszan tartó elnyomó rendszer, a kemény mezei munka és a zord időjárás!

Melyik egyetemen folytatod a tanulmányaidat, és mi az általad kitűzött cél, amiért ide felvételiztél?

Mátéfy Ádám: Az intézmény, ahol tanulok: Nagoya University. Azon okból választottam ezt az egyetemet, mert mindenképp fizika szakon szerettem volna továbbtanulni és Japánban angolul itt van erre a legjobb lehetőség. Ráadásul az egyetem besorolása Japánban, illetve a világon is előkelő helyet foglal el. Ezenfelül az itt megszerzett tudás hozzá fog járulni, hogy csillagászattal és űrkutatással foglalkozzak.

Szalóczy Balázs: The Haage University of Applied Sciences a felsőoktatási intézmény, ahová járok. Azért tettem át a „székhelyemet” ide, mert a nemzetközi politikával, 21. századi globális világgal és elemzéssel szeretnék foglalkozni a jövőben, és ezeket a terveimet úgy gondoltam, hogy egy gyakorlatorientált képzés, ahol módomban áll több nyelvet az angolon túl elsajátítani, nagyban elősegíti majd. Sőt mi több, Hágában van a Europole (Európai Unió Rendőrsége), Nemzetközi Bíróság és több szervezet központja, így az elhelyezkedés is könnyebb lesz, véleményem szerint, mert egy nemzetközi tanulmányok szakot végzett fiatalra ilyen helyeken mindig szükség lesz! A döntésemnél szerepet játszott, hogy nem akartam a legerősebb egyetemek egyikére járni, például Maastricht jobb Hágánál, de a nagyvárosi létet nem tudnám nélkülözni.

Maricza Lóránd: A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen pallérozódok. Az útkeresésem során bukkantam rá erre az intézményre, amikor érettségi után különféle tevékenységbe belekóstoltam, ám egyik sem nyerte el a tetszésemet. Voltam asztalosműhelyben, de baristaként is próbáltam keresni a kenyerem. Ebben az időszakban kerestek meg az unokatestvéreim azzal az ötlettel, hogy jelentkezzek gazdaság-informatikus szakra, mert az informatika világa a jövő. Én kaptam az alkalmon és jó döntésnek bizonyult.

Miben segíti az adott állam az edukációdat, illetve mennyi tandíjat kell fizetni (amennyiben szükséges)?

Mátéfy Ádám: Több irányból is segíti az állam az itt tanuló külföldi diákokat. Bár a tandíj viszonylag magas, egy tanévben másfél millió forint, de világviszonylatban, még mindig olcsónak számít, a helyi tanulóknak is ugyanennyit kell fizetniük. Ezen felül egyre több angol nyelvű képzést indítanak, ezzel is szeretnék felkelteni a figyelmet országhatárokon túl. Plusz a hátrányos helyzetű fiatalok számos ösztöndíjban részesülhetnek.

Szalóczy Balázs: Igen, ellenben nem túl magas a tandíj. Egy egész tanévre 400 ezer forint, amihez hozzájárul a sávos tandíj fizetés, ami azt jelenti; hogy az Unióban élő hallgatóknak 1000 euró körülbelül fizetendő önköltség és ahogyan távolodunk Hollandiától, egyre növekszik ez a pénzösszeg. Másik jelentős segítség számomra, hogy a tömegközlekedésre hétköznap 40% kedvezmény jár és hétvégén ingyenes! Ezenkívül rengeteg ösztöndíj program van és szociálisan szponzorálják azokat, akik rászorulnak.

Maricza Lóránd: Nem kell tandíjat fizessek, szerencsére a 7.0-es átlagot nem nehéz elérni, hogy ingyen tanulhassak (hetest a tízből, merthogy Romániában 1-10-ig van az osztályzás). Szűk réteg, akiknek mégis saját maguknak kell finanszírozni a tanulmányaikat, ők sem fizetnek 100 ezer forintnál több tandíjat évente. A magyar állam tartja fenn az egyetemet annak költségeinek jelentős részével, viszont a román állam is támogatja egy kis részben a létesítményt.

Egy kicsit a szabadidőről, milyen szórakozási lehetőségek vannak a városban, ezek közül melyeket szoktad igénybe venni?

Mátéfy Ádám: Én nem vagyok az éjszakai élet nagy kedvelője, de akad a szórakozóhelyeken kívül más kikapcsolódási lehetőség. Például: népszerűek a karaoke bárok, ahol beszélgetés mellett a bátrabb egyetemista elénekelheti a kedvenc dalát. Továbbá szintén nagy érdeklődésnek örvendenek az „árkádok” játékgépekkel felszerelt termek, amiket a flippergépekhez tudnék hasonlítani.

Szalóczy Balázs: Szabadidőben házibulikra szoktam járni, merthogy Hágában a szórakozó helyek nem nyerték el a tetszésemet, mindemellett otthon szoktam saját testsúlyos edzéseket végezni.

Maricza Lóránd: A Csíki Csobbanóba szoktam szabadidőmbe elmenni, ami a belváros szélén található, jól felszerelt modern uszoda. Ezenkívül a futás a másik kedvenc hobbim, amikor van időm önmagamra. Szórakozóhelyek látogatása is kedvelt elfoglaltság számomra, például az egyik: Ólom Madár nevezetű törzshelyünkön szoktunk összegyűlni. Másik lehetőség az itteni rokonaimmal való programok, amik közül a dézsázást tudnám kiemelni, ami a „székely jakuzzi” nevet méltányosan viseli, ráadásul erdélyi fenyőfából készül többnyire!

Van sportfoglalkozás vagy bármilyen más mozgással kapcsolatos tevékenység az egyetemen, mi az, amit igénybe veszel?

Mátéfy Ádám: Igen. Az első évben kötelező tantárgyként kell választani. Az első szemeszterben tollaslabda volt, ami a Távol-Keleten egyébként az egyik legnagyobb népszerűséggel rendelkező sport. (Szokták egyéniben és párosan is játszani.) A második szemeszterben foci lesz. Ezenkívül szervezett klubokban lehet sportolni, amiket szívesen kipróbálnék a jövőben: röplabda, sportlövészet és japán íjászat.

Szalóczy Balázs: Számos sportlehetőség van. A fő campuson (csodálom is az épületet, mert az Európai Unió Parlamentjére hasonlít) található egy Sporthall, ahol heti kétszer futsalozom, ámde van egy sportcampus is, ahol nagyon széles sportolási lehetőség kínálata közül tud válogatni, aki mozgásra vágyik.

Maricza Lóránd: Igen. Háromból két évig kötelező valamilyen sportot választani. Én az első két évemben kosaraztam, úsztam, de sokan választanak focit vagy jógát is. Előnye, hogy teljesen ingyenesek, mert az egyetem szerződésben áll azokkal a cégekkel, ahol ezeket a mozgásos tevékenységeket űzni lehet.

Milyen történeteid vannak az itt eltöltött idő alatt, ami hűen szemlélteti az adott nemzet gondolkodását, habitusát?

Mátéfy Ádám: A kulturális különbségek miatt elég nehéz kapcsolatot felvenni japán diákokkal. Ezt még megnehezíti szerintem, hogy a digitális térben csökken a nonverbális kommunikáció lehetősége. Egy japán barátomnál vettem észre, hogy a Messenger üzeneteim teljesen más reakciót váltanak ki belőle, mint egy magyar ismerősnél. Időbe telik, amíg megértjük egymást!

Szalóczy Balázs: Az egyik legszembetűnőbb különbség Budapesthez képest, a holland pénzügyi precizitás! Ha a holland barátaimtól esetlegesen kölcsönkérek, szívesen adnak kölcsön, viszont pár nappal később emlékeztetnek a pontos összegre, hogy véletlenül se felejtsem el mennyivel tartozom. Az egymás állandó meghívása, az éttermi költségek figyelmen kívül hagyása nem szokványos Hollandiában.

Maricza Lóránd: Lényeges eltérés talán, hogy az órákra is igaz az állítás, amit a társas kommunikációkra mondtam. Az aktivitás az esetleges kudarc elkerülése miatt kisebb, mint Budapesten, vagy Szegeden volt, ami aztán fokozatosan oldódik, ha mindenki jobban megismeri egymást!

Az egyetem létszáma hozzávetőleg és hány egyetemista jár a szakodra?

Mátéfy Ádám: A szakomon évfolyamonként 5-6 diák jár. Az angol nyelvű képzések száma jóval kisebb, tehát 50-60 jelentkezőt tudnak fogadni évfolyamonként, ami azt jelenti, hogy a megközelítőleg 16000 fős egyetemen 2000 külföldi hallgató folytat tanulmányokat.

Szalóczy Balázs: Az egész egyetemnek három campusa van és 30 ezer hallgató folytat tanulmányokat. A nemzetközi tanulmányok szak indult három és négy éves képzésen egyaránt, minden osztályban 50-60 egyetemista jár, ez összesen 750 körüli fiatalt jelent, tehát kijelenthetem, hogy egy egészen népes szak a miénk.

Maricza Lóránd: A gazdaság informatika szak eléggé közkedvelt az egész egyetemen belül, így azt tudom mondani, hogy 60 diák „koptatja” az iskola lépcsőit a szakunkon, az összesen egyetemünkre járó 300 hallgatóból. Tehát hozzávetőleg minden 5. diák gazdaság informatikát tanul jelenleg, még úgyis, hogy több indul jóval, mint öt. Viszont, így a kis oktatási központunk miatt extrémen családias a közegünk!

Van-e olyan oktatód, aki jelentős hatással volt rád? Miért?

Mátéfy Ádám: Az egyik matek professzort mondanám, mert egy külön matematika órát tartott, ahová mind a négy évfolyam reálos hallgatói betekintést nyerhettek. Számomra, azért volt érdekes ez a kurzus, merthogy részletesen elmagyarázta 3. és 4. évfolyamnak az anyagot, de elkezdett minket is rávezetni, hogy később ne legyen annyira tömör.

Szalóczy Balázs: Az időbeosztás sosem tartozott az erősségeim közé. Pont ennek a készségnek a fejlesztésében sokat lendített az ír tanárom, aki emberileg is kiállt már többször értem, például amikor elfelejtettem felvenni egy tantárgyat és közbenjárt az adott előadónál, hogy elkerüljem a bukást abból a tárgyból év végén. Egyébként az órái szintén érdekesek voltak; angol nyelvhelyességet, diplomácia alapokat és előadásmódot csepegtetett belénk.

Maricza Lóránd: Két egyetemi tanárt is tudnék mondani. Az egyik oktató, aki nagy hatással volt rám szakmailag; programozást tanított és nála éreztem talán a legmagasabb fokú felkészültséget a szakirányom területén, mindemellett az államvizsgában szintén ő segít nekem. A másik: egy vezető könyvelő a városban, így számos életszerű példával magyarázta el a befogadandó ismereteket, ami elképesztően érdekes volt számomra.

Gondolkodtál azon, hogy az adott állam nyelvét elsajátítod, illetve, ha tanulod mennyire nehéz?

Mátéfy Ádám: Az egyetemre érkezésem után egyből elkezdtem a japán nyelvet elsajátítani, egyébként a világon ez az egyik legösszetettebb nyelv. Három karaktercsoportból áll: hiragana, katakana és a legtöbbet használt a kandzsi. A Japanese Language Proficiency Test (a legelismertebb felmérés) 5 szintet határoz meg a japán nyelvtudásban, amely skálán most az L5 szinten vagyok, amelynek A1-A2 európai lépcsőfok a megfelelője. Már hat Mangát el tudok olvasni japánul,ezt 16 hétig tartó tanfolyamon ( heti öt nap 1,5 óra) értem el. Szükségem is van a japán nyelvismeretre, mert azt vettem észre, hogy sokan gyenge angol nyelvtudással rendelkeznek a szigetországban.

Szalóczy Balázs: Nyilvánvalóan, merthogy imádom az idegen nyelveket! Angol, francia, orosz nyelvek után melyek az utolsón kívül egészen folyékonyan mennek, remek megmérettetésnek tartom a holland nyelv elsajátítását . Sajnos itt szinte mindenki beszél angolul, így nincs olyan sok platform, ahol gyakorolni tudnék.

Maricza Lóránd: Mivel az képzés teljes mértékben magyar nyelven folyik és több mint 85%-a magyar anyanyelvű Csíkszeredán, így nem vagyok ráutalva a román nyelv művelésére a hétköznapokban. Volt román nyelvóránk az elmúlt fél évben, ahol a tanár hamar észrevette , hogy én soha nem palléroztam ezt a nyelvet, így elég volt Duolingoznom, amivel kiváltottam a vizsgát. (Ebből is látszik az emberséges hozzáállás az egyetemisták felé.) Mivel az angolt már úgy gondolom, folyékonyan beszélem és terveim ellentétesek a román nyelvtanulással, tehát a jövőben sem tervezem megtanulni.

Éreztél honvágyat, elmélkedtél azon, hogy egyszer hazajössz (akár végleg) Budapestre?

Mátéfy Ádám: Természetesen éreztem honvágyat. Főleg Karácsonykor, a családi közös ünneplés hiányzott, máskülönben tervezem a hazamenetelt, ami minden bizonnyal nem most nyáron lesz a vizsgáim miatt, de a szüleim meg fognak látogatni. Nem tudom még, hogy élnék-e újra Budapesten, szerintem a négy éves képzés után és a karrierem alakulását követően tudok erre választ adni.

Szalóczy Balázs: Sokszor érzek honvágyat, ám az vigasztal, hogy sok diák van a campuson, aki sokkal távolabbról érkeztek, így még évi két-háromszor sem áll módjában a családjukat meglátogatni. Az első évben pont az itteni légkör megszokása miatt nem vállalok munkát, majd csak a második évtől. Ami az életem szervezését illeti, jelen pillanatban nem gondolom, hogy Magyarországon fogok élni a képzés után, de majd úgy is képlékeny minden.

Marcicza Lóránd: Igen tervezek visszajönni nem csak látogatóba! Az szakdolgozat megírása után félévet szeretnék a képesítésem munkakörében dolgozni Budapesten. A félévet követően Svájcba költöznék 3-5 évet tőke- és tapasztalatszerzés gyanánt az informatikai szakmában. A későbbi jövőmet jelen pillanatban vagy Budapesten, vagy itt Székelyföldön képzelem el. A honvágy nálam speciálisabb érzés, mint a legtöbb külföldön élő diáknál, mert a családom egyik fele Magyarországon a másik pedig velem egy településen él, így legjobb lenne, ha mindkét helyen tudnék élni egyszerre.

Végezetül, ha kitudnál emelni pár pozitívumot és negatívumot, amit nap mint nap megélsz a magyar fővároshoz képest mi lenne az?

Mátéfy Ádám: Pozitívum többek között, hogy tagja vagyok a csillagászati világméretű Diák Olimpián résztvevő magyar csapat felkészítésében, amit Nagoyából is tudok művelni. (Egyébként a gimnáziumban ezen a versenyen én is részt vettem és 3 ezüstöt hoztam Magyarországnak összesen 7 ezüstből. Erre mai napig büszke vagyok!) Másik előny az, hogy a japán Anime sorozatokat már Magyarországon is néztem, most pedig a művekben szereplő helyszíneket járhatom be mindennap. Ellenben legjobban a magyar ízek hiányoznak otthonról, csípős paprika nélkül nem az igaziak az ételek. Viszont minden rosszban van valami jó itt létem alatt csiszolgattam egész jóvá a főzés technikáját.

Szalóczy Balázs: Talán a legjobb dolog az ittlétben a nemzetközi közeg, amiben élek, ahol szó szerint „fürdőzöm” a nyelvek és kultúrák tengerében. A másik kiemelkedően szuper körülmény, hogy viszonylag sok magyar nyelvű van az egyetemen, így anyanyelvemet is napi szinten gyakorolom, amit fontosnak tartok. Negatívum a hazai konyha hiánya, barátok és a leglényegesebb a családom!

Maricza Lóránd: A legjelentősebb pozitívum a 17. kerülethez képest, hogy nem kell tömegközlekedést használjak. Mivel Csíkszereda 34000 fős lakossággal rendelkezik és a területe sem túl nagy, így 10 perc alatt minden úti célnál ott vagyok. Jó minőségű bentlakás, illetve az önállóság, ami szintén nagyszerű. Negatívum, habár itt van a családom egyik része, az otthoniak hiányoznak időnként.

Tisztelt Faluságosok! Drága Judit!

Minden vendégjárás egy merő izgalom. Hiszen azok előtt kell szerepelnünk, akikkel nem élünk együtt. A családunk tudja, hogy milyenek vagyunk reggel kócosan, vagy hogyan isszuk a szódát, vagy mikor szoktuk a fürdőben a csapot letörölni. De aki nem velünk lakik, az csak azt a pillanatnyi állapotot látja, amikor nálunk van. Abból von le következtetést. És ezért izgulunk.
Akkora égés volt, amikor egyszer takarítottuk a fürdőszobát, a gyerekek meg megkérdezték, hogy vendégek jönnek. Majdnem elsüllyedtem. Ez ellen nincs mit tenni. Jó benyomást szeretnénk kelteni. Pedig a szétdobált gatyák ellenére még lehetünk jó emberek. Azért már vagyok olyan bátor, hogy bizonyos barátaim látogatásakor nem pakolok el, de ha az anyósom, vagy az anyám jön, akkor fényesítem az ezüstöt.

Pusz, Krisz

Ez a kedvenc napszakom. A nappali forróság már csillapodik, a Nap lejjebb ereszkedik, leszáll a magas lóról, és finoman simogatja a megfáradt embereket. A szorgalmas nénikék előjönnek kertjükből, és a ház előtti padon megpihenve beszélik meg szomszédaikkal a nap eseményeit. A tyúkok még kíváncsian szemet keresnek, üres gyomorral nem jó nyugovóra térni. A városokban is előmerészkednek a kánikula elől redőnyök mögé rejtett unokák és a kellemes melegben a házak közti téren biciklik, labdák kerülnek elő.

Megváltoznak a fények és a hangok. A nappali zsibongás lecsillapodik. Talán azért szeretem ezt az időszakot annyira, mert a zajos órák utáni békében ugyan kicsit ott van az elmúlt nap utáni bánkódás, de a langyos este még magában hordozza az újabb forró nap ígéretét, végtelen nyarat remélve. Csak augusztus végén, amikor már érzékelhetően rövidebbek a nappalok tudatosul, hogy újabb évet kell várni a következő kora nyárestékre.

Érkezésemet is így időzítettem. Az anyám azon a forró nyári napon kora reggeltől vajúdott velem, mire este fél hatra megjöttem. És megint szétáradt a nyugalom. Sok évvel később, a születésnapomon meglátogattak a szüleim. Akkor én már nem nagyon mozdultam ki otthonról. Fészket építgettem. Aztán két nap múlva hajnalban egy finom kis pattanás, és az elfolyt magzatvíz jelezte, hogy elkezdődött. Férjemmel izgatottan álltunk a dolgok elébe. De ez olyan lassan ment, hogy nem is gondoltuk, hogy aznap még találkozhatunk a kislányunkkal. Aztán délutánra felgyorsultak az események, és fél hatkor ő is megérkezett. Ismét egy gyönyörű kora nyáresténk lett.

Eszembe jutnak régi nyarak, amikor nagynénéméknél a faluban esténként olyan egzotikus élményben volt részünk, amit ma már filmen sem látni. Hat óra körül az utca végén porfelhő és zaj támadt. A falu gulyása ilyenkor hajtotta haza a legelőről a teheneket. Az emberek kijöttek az utcára, beszélgettek és hazavárták jószágaikat. Akinek még dolga volt, csak a kiskapuját és az istálló ajtaját hagyta nyitva. A megfáradt magyar tarkák kötelességtudóan befordultak a házuk előtt, és akár gazda nélkül is szépen bevonultak a kapun, egészen az istállóig. Nekünk városi, nyaraló gyerekeknek ez volt a nap fénypontja. Eleinte csak belülről, a kerítés biztonságából lestük ezt a parádét. Később már a járdára is kimerészkedtünk. Csak akkor volt nagy riadalom, ha valamelyik tehén elvétette és eggyel korábbi hídon fordult be, mert akkor hibáját korrigálandó, a járdán, a házak és a bámészkodó gyerekek előtt vonult el a saját udvaráig. Mi pedig vidáman és maszatos képpel szaladgáltunk tovább, hiszen másnap folytatódott a végtelen nyár.

A kora nyáreste a Balatonon is más. A nyaralók már délelőtt levonulnak, és egész nap a strandon kínlódnak a forróságban, és vagy több flakon napozószert mosnak bőrükről a vízbe, vagy ki sem merészkednek az árnyat adó platánok alól. Én a Balaton mellé születtem. Így nekem az most is az otthonom, pedig már sok éve távol élek tőle. Nem is megyek le egész napra a partra. Öt óra előtt el sem indulok. Régi beidegződés, még abból a korból maradt, amikor a nyári Balaton nekem a munkát jelentette. A balatoniak sosem érnek rá a "nappali" fürdőzésre. Kora nyáreste indulunk neki, és örömmel üdvözöljük a többi, szintén ilyenkor fürdeni igyekvő régi ismerőst. Nem mondom, útközben rendere kerülgetjük egymást a partról szállásukra igyekvő nyaralókkal, ha én is reggel óta ott lennék, eddigre már én is biztos megunnám. De mit hagynak ők ki! Hiszen ilyenkor a fények és a hangok a víznél is megváltoznak. A nappali összefolyó zsibongás helyett egy-egy társaság vidám kacagását messziről kihozza a szél. És a látvány! Lehet, hogy az északi part megkapta a hegyeket, de minket, déli partiakat az aranyhíddal kárpótolt a természet. Mesés élmény úszni rajta.

Mindig arra vágytam, hogy nekem is egész nap szaladgáló, kis maszatos képű gyerekeim legyenek. Most, a kora nyárestéken, szüleim balatoni udvarában lepkehálóval összefogdosom a kis maszatos képű kölkeimet, együtt örülünk, amikor az esti csutakolás után újra rózsaszínűek lesznek. És boldogan hiszünk a kora nyáresték ígérte végtelen nyárban.

Első gondolatom az volt, hogy kirohanok a kertbe és elkezdem vendégváró-bemutatható rendbe vágni. Merthogy délutánra olyan lenyűgözőre kéne alakítani, mint legjobb korszakaiban tud lenni, vagy amilyennek a fényeknek is köszönhetően legfenségesebb pillanataiban láthatjuk - a mi kertünket, a maga túlfűtött érzelmi viszonyulásaival: csodáival és hibáival.

Tegnapról ott maradt, kifordítva ledobott és már rég elfelejtett fiú fürdő- és alsógatya kombináció. Reggeli anya-szem fürkészi a kertet, hogy legalább illetlenség-nyomok ne hangoskodjanak a szemünkbe.

Második gondolatként azzal játszottam el, hogy valamilyen ürüggyel lemondom a kertbe-hívást, kifogásokat keresek: a gyerekek, a hivatalos munkánk, a fáradtság, az időhiány.... sohasem leszünk képesek tökéletes álomkertet felmutatni. Aztán rájöttem, hogy a prezentálás csak kiinduló pont ahhoz, hogy beszélgessünk egymással kertjeinkről, hogy örömködjünk a szépen, nevessünk a sutaságokon és lássuk meg, hogy min és hogyan kéne, vagy lehetne változtatni.
És akkor láttam, hogy Nemes Kriszti írta, hogy mindenkit üdvözöl és biztosan jó lesz az együtt-lét és küldött is írást. Megnyugodtam, hiszen nem bírálók, ítészek vagy kritikusok jönnek hozzánk, hanem kertbarátok és kert-tudók, akik minden virágkehely alatt meglátják azt is, hogy mi van a föld mélyén.
Kert-életünk őszintesége rengeteg átbeszélni valót ad - szeretem, várom. Ünnep.

Levente felrajzolta, és irányította, hogy közösen ki tudjuk faragni a falu kultúrház tábláját.

Balázsnak köszönhetően a Faluság is kapott egy saját fatáblát.

A Klári gyűjtötte terméseket egyénítetten lehet viselni és az elunt ruhadarabok idei nyári kedvencekké válhatnak.

Vali segítségével az agyagdarabokban a lelassult, elmélyített, tapinthatóvá vált idő találkozott a tárgyiasulással.

Balázs háttér/előtér-zenéket válogatott közben, időnként pedig élő improvizációkkal kiegészítve. Ezek közül az egyik:

https://falusag.hangfarm.hu/2023/05/kepzomuveszeti-egyuttfoglalkozas

Kapcsolati stációk. Kapcsolat alakulások.
Az óvodáig vezető úton Nővér mindig feladatokat adott: sorold fel a napokat (ez jól ment, de a szerda a mai napig nagyon furcsa), sorold el a hónapokat (a június-július még nagyobbacskaként is gondot okozott). Mi a telefonszámunk (az okostelefonok megjelenéséig minden családtag, ismerős, barát számát kívülről tudtuk, mint ahogyan a születésnapokat és névnapokat is), hol lakunk....
Kisvilág-biztonság.

Katica-tankönyv. Lárva-báb-imágó: a katicává válás minden állomása a nőszirom levélen.

A kakukkfű megjelenésre sokféle lehet annak megfelelően, hogy vad-, mezei- vagy termesztett kerti változatról van szó. Ennek fényében lehet lágy vagy fásodó szárú, alacsony vagy éppen nagyobb bokor. Levelei lándzsa vagy kerek alakúak. Illata azonban mindegyiknek nagyon markáns. Rétek és erdők száraz, fényben gazdag területein találkozhatunk vele vagy éppen a kertünkben, ha vetettük.

Kerti kakukkfű

Fűszernövényként nagyon finommá teszi a vadas, halas és gombás ételeket, de akár egy egyszerű sülthús, főzelék, saláta vagy mártás ízén is sokat tud dobni. Azonban ennél sokkal több rejlek ebben a kis növényben, mely egyik legősibb és legértékesebb gyógynövényünk.

Vegyük is sorra mi mindenre jó:

• timol és karvakrol tartalma miatt antibakteriális és vírusölő hatással bír, illetve egyes gomba fajokkal (Candida) szemben is felveszi a harcot,
• immunrendszert serkentő hatása van a belőle készült illóolajnak,
• megfázás, náthás betegségek ellen segít egy forró fürdő,
• csillapítja a köhögést,
• friss levelek rágása csökkenti a torokfájást és fogínygyulladást,
• kiűzi a bélférgeket,
• belső és külső használata segítséget nyújt ízületi gyulladás, keringési és reumás panaszok esetében,
• talán inkább nők szempontjából pedig pozitív hatása, hogy késlelteti az öregedési folyamatokat.

Jótékony hatásai közül szeretném kiemelni a megfázás és náthás betegségek elleni alkalmazását, mert úgy gondolom ez mindenkit érintő téma. Ugyan nyár van, amikor ezeknek se híre se hamva, viszont nekünk most kell begyűjtenünk a gyógynövényt, hogy aztán ősszel s télen felhasználhassuk.

Fontos, hogy virágzásban lévő növényt szedjünk, mert ilyenkor legmagasabb a hatóanyag tartalma. Célszerű a metszőollóval szedni a kerti fajtát, vad- és mezei változatát viszont puszta kézzel egyszerűbb. A levágott növényeket fénytől védett, meleg helyen szárítsuk meg, ajánlott újságpapírra helyezni őket és száradásig pár naponta forgatni, ha sűrűbben tettük.

Miután megszáradtak, egy zacskóban könnyen tárolhatók felhasználásig. Amikor is egy nagy fazék vízbe egy marék kakukkfüvet teszünk és felforraljuk. Forrást követően levesszük a tűzről és beleöntjük a kádba, persze leszűrve. Ezt a forró vizet felengedjük vízzel, hogy beletudjunk ülni, majd 15-20 percig, amíg a víz el nem hűl, üljünk bele, mossuk meg magunkat vele. A fürdőt 2-3 napig szoktuk ismételni megfázás esetén.

Virágzásban

Lemetszett növények

Száradó kakukkfű

Megszáradt, bezacskózott vad kakukkfű

A gyógyfürdőzésről mindig a tespedtség, a statikusság, a lomhaság jut eszembe. A tehetetlen testek felázott bőrének öregen kipárolgó langyos szaga. A mozdulatlanság. A halál.

Gyerekkori elűzhetetlen kép: valószerűtlenül csupasz, ruhás méltóság nélküli, komikus-lebegő műanyagbabákká vált ismeretlen felnőttek. Ugrálni tilos!

Szeretem a víz áramlását, szeretek benne mozogni: csobbanni, úszni, szeretem a bemerülés és kibukás dinamikáját, az önmaga súlyától megkönnyebbült testem ficánkoló játékosságát, a félrenyelések és fröcskölések féktelen figyelmeztetését saját levegőtlenségemnek való kiszolgáltatottságra. Szeretem az elfáradó-elzsibbadó rongybaba érzést, az elementáris éhséget, ami egy hatalmas fürdőzés után rátör az emberre.

Megtartani a fiatalságot, megtartani kertünkben a vizet - nem kihívás, hanem inkább meghívás az itt-létre.

Egyelőre egyre inkább úgy látom, hogy a mozgás minden életnek a kulcsa.

Lemezborító készítés, Independent Label Fair Budapest (Független Kiadók Vására), 2021 - Pontoon állóhajó

Balázs éppen (már megint, még mindig) A rész és az egész-t olvassa, megkértem, citálja ide ehhez a gondolatmenethez illeszkedő beszélgetést a könyvből:

"Na de ha igazán elütnénk egy bálnát? kilyukadna a hajónk is meg a bálna is. Csakhogy itt a nagy különbség: a bálnán ütött lyuk begyógyulna szépen magától, a hajó meg roncs maradna. Különösen ha a tenger fenekén kötne ki. Mert egyébként persze ki lehet javíttatni." Itt már Niels [Bohr] is közbeszólt: "Korántsem ilyen egyszerű az élő és a holt anyag kötötti különbség. Nem vitás, a bálnában valóban dolgozik egy formatív erő, hogy így nevezzem; ez az erő biztosítja, hogy a sérült rész kiegészüljön. A bálnának persze fogalma sincs erről az erőről. Az sem kétséges, hogy erre a biológiai örökségre még nincs magyarázat. Ugyanakkor azonban a hajó sem teljesen élettelen tárgy. Olyan viszonyban áll az emberrel, mint a pókháló a pókkal, vagy a fészek a madárral. A hajó formatív ereje az emberben gyökerezik, és a javítás folyamata valamiképp analóg a gyógyulási folyamattal. Ha ugyanis nem volnának élőlények - jelen esetben emberek -, akik meghatározzák a hajó formáját, nem lehetne megjavítani sem. Természetesen az a tény, hogy az ember esetében ez a formatív erő tudatos, már nem jelent lényeges különbséget."

(Werner Heisenberg: A rész és az egész - Beszélgetések az atomfizikáról, Gondolat, Budapest, 1975, ford. Falvay Mihály, 148-149. o.)

Nem vagyunk épp buliba járó család, de szívesen szervezünk évente néhányat, lehetőleg nálunk és összekötve néhány plusz programmal, pl. kiállítás vagy az alkotótelepek bemutatói. Most kipróbáltunk egy olyan verziót, amiben a dionüszoszi kivetülésre korlátozódtunk: diszkó és egy minimális vizuál, abból is épp annyi, amit fél óra alatt össze lehet állítani. A helyszínválasztáson nem kellett sokat gondolkodni (Szabadkikötő), anyai megrendelésre elkészült a fejlécrajz (Janka), és már lehetett is várni.

A buli-várás nagyon fontos dolog. Zene- (Janka és én), ruhaválogatás (csajok), jóidőben-reménykedés és főleg érzelmi-készülés. Van, hogy ez utóbbi egy évig is tart. Mindez ebben az esetben összeért azzal, hogy felfedeztük: Janka változatos zenei világával egész jó bulikat tudna csinálni. Úgyhogy nagyrészt az ő válogatására bíztuk magunkat, és ez egy igen jó döntés volt: elektró-szvingjeit mind szeretjük, a nagyonpop zenéket is gátlástalanul berakja, egy-egy Кино vagy anime-zene becsempészésével bővíti a repertoárt; diplomatikus a zenéket kérőkkel, és simán otthagyja a keverőpultot, ha táncolni akar. Bámulatos ez a magabiztosság, főleg egy olyan tinikor emlékének ismeretében, amit ugyanilyen idősen a pult mögött rendszerint a "gyorsabb zenéd nincs?" és az "ez nem zene, de amúgy ilyet én is tudok" típusú esztétikai és lelki problémák kezelésével töltöttem. És nem beszéltem még a csodás és igen hálás közönségről, akik akár már 19:00-tól éjfélig ropták, és akikkel együtt lett ez az este igazán emlékezetes. Köszönjük!

Ma elmaradt a reggeli, viszont tizenegykor nekiültünk az éppen lezárt levesnek és pogácsának.
Élményfeldolgozás: szavak keresgélése, hogy megtaláljuk azokat a jelzőket, melyek leginkább kifejezik a tegnap este érzés-élményeit. Fergeteges, fantasztikus, csodálatos....
Tudunk együtt bulizni: közös táncparketten, nemszámít hány évesen, közös zenei és viselkedési ízlést találva beleszabadulni a táncba. Örülni a zenének, a mozgásnak, annak, hogy vagyunk.
Anyai hála Jankának, aki napokon át válogatta a zenéket, elkezdett Balázstól megtanulni keverni, belehallgatni, átjátszani, potmétert kezelni, zenei informatikával ismerkedni.
Egyszer-kétszer ültem csak le, hogy szusszanjak egyet (nem kaptunk kíméletet, egy lassú szám sem volt....) és akkor gyönyörködtem: a gimnazisták, az egyetemisták, a felnőttecskék és a felnőttek ropták. Közös falu(ság).

Ha Woody Alent látod, azonnal beugrik, hogy ő NEW YORKI. Csupa nagy betűvel. Ha meghallom Dés László zenéjét, azonnal az jut eszembe, hogy ő PESTI. Csupa nagybetűvel. Tudom, hogy a szövegeit nem ő írja, de az a szenvedély, ami a dalaiból árad, az nagyon pesti. Ennyire szenvedélyesen szerelmesnek lenni, csak második generációs pesti tud. Aki gyermek korában a szüleivel ismerte meg a várost, aztán középiskolásan egyedül bolyongott a körutakon, és tereken. Be nem teljesült szerelmekkel, vágyódó tinédzser versekkel, hogy mire felnő, bátor és szenvedélyes legyen. Mi, vidéki versenyzők sosem leszünk ennyire felszabadultak. Hiányzik a város zsigerekig ható ismerete, és az ebből fakadó önbizalom, ami átjárja szerelmi életünket is.

Ha Dés László dalait hallom, pestinek, és nagyon szenvedélyesnek képzelem magamat. Olyannak, aki ha éppen szerelmi bánata van, hosszú szövetkabátban, feldúltan lépked a Nagykörúton. Olyannak, aki ha éppen szerelmes, vágytól fűtve, hol pattanásig feszülten, a finom érintésektől őrületig fokozza a vágyat. Hol állat módjára, veszettül párosodik. Szerintem Woody Alan New Yorkban pont ilyen volt.

Amikor pedig a cserhalmi-bástijulis dalokat hallgatom, szinte legalizálom a megcsaló viszonyt. Olyan szenvedély vibrál a pár között, hogy megbocsájtom nekik a hazugságot. Persze ez csak addig tart, míg szól a zene. De Dés László zenéjében pont az a jó, hogy szégyentelenül lehet megélni a legbujább érzelmeket is. És a legnemesebbeket is. Nem véletlenül lett a szabadon gondolkodók himnusza a Mi vagyunk a grund. Mert nem szégyen a szégyen, és bátran lehet akár sírva is énekelni, hogy “m’ért félnél, m’ért élnél, ha nem egy álomért”.

A héten a koncertjén voltunk. Négy színész énekelte dalait: Für Anikó, Mácsai Pál, Nagy Ervin, és a csodálatos hangú díva, Básti Juli. Számos új dalt is előadtak, amelyeket még sose hallottunk. Azonban a furmányos szövegek, a finoman kidolgozott zene, és a profi zenészek olyan élményt szereztek, amitől az új dalok azonnal fülbe másztak. És elvarázsoltak. És szerelmesen sétáltam a Nagykörúton. És gátlástalanul csaltam és csalatkoztam. És sirdogáltam amikor régi dalok régi érzéseket idéztek fel bennem. És telitorokból énekeltem, hogy “m’ért félnél, m’ért élnél, ha nem egy álomért”.

Már félév telt el amióta új munkahelyen dolgozok. Lassan kiismerem magamat a helyen és az emberek közt. Alakulnak kapcsolatok. Születnek felismerések, nagy egymásra találások. Ahogyan közeledünk egymáshoz, egyre több mindenről beszélünk, egyre nagyobb őszinteséggel. Az egyik munkatársnőm legújabb felismerését osztotta meg velem arról, hogy többször kellene hétközben is kimozdulniuk, hogy kitörjenek a mindennapok egyhangú taposómalmából. Idült vigyorral néztem rá, mert azt számoltam, hogy csak az elmúlt két hétben mennyi spontán, vagy jó előre megtervezett programot csináltunk a hét számos napján. Busójárásoztunk húshagyó kedden, farsangoltunk az iskolába, klasszikus koncerten voltunk, amelyre a Bartók Rádióban nyertem jegyet, kergettük a hóesést a Mecseken, szétválogattuk a gyerekek évek óta összegyűjtött játékait (kiszanáltuk a történelmileg túlhaladottakat), rég nem látott rokonokat láttunk vendégül, Dés László koncertre mentünk, péntekre pedig négy fogást sütöttünk a munkahelyi piknikre. Azt hiszem mi már korábban észrevettük a hétköznapok száguldó monotonitását. Néha kicsit túl lövünk az élmények hajszolásával, ez fárasztó, és nem segíti az “év háziasszonya” díj elnyerését, mert általában a házi munkán spórolok, de pont a koncerten idéztem fel harminc évvel ezelőtti énem, és az elszáguldott időt meghazudtolóan friss volt az érzés. Mintha nem is harminc éve lettem volna álmokkal teli fiatal felnőtt.

Nincs már újabb harminc évem, de megvan a képességem, hogy a hétköznapokban is találjak emlékezetes pillanatokat. Az ünnepekkel pedig feldíszítsem a száguldó vonatunk. Hiszen “egy utazás az életünk, azt mondtad hát, megint megyünk”.