Évről-évre egyre több sün lakik a telkünkön. Feltételezzük, hogy már több család is lehet. Egyik sünapa meglátta korábbi, képzeletbeli népi viseleteket bemutató bejegyzésünket, és utána megkeresett azzal az ötlettel, hogy szívesen megnéznék, milyenek lennének ők is emberként. Mondtam nekik, hogy olyat sajnos még nem tudok, de olyat igen, hogy valamiféle sün-ember hibridként látszódjanak a gépi képeken. Azt válaszolták, hogy még mindig jobb mintha sün-disznók lennének (hehe), úgyhogy lefotóztam őket a raktárukban található gyümölcseikkel (micsoda raktáruk van!), és nekiláttam a munkának. Némelyik képátalakítás egész jól sikerült, minek folytán megengedték, hogy megosszam őket az Olvasóval.

Sünapa:

Sünanya:

Szerintem amúgy elég zavaró lehet, hogy véletlenszerű süngyerekek mászkálnak rajtad folyamatosan. Róluk is készült egy külön sorozat.
Az első három gyereknél elég nagy lett a hasonlóság, de a helyzet az, hogy amúgyis teljesen egyformák. A szülők azt mondják, ha begömbölyödve vannak, ők is csak a hordozott gyümölcseikről és a rajtuk csimpaszkodó, náluk is kisebb sünszerűségekről tudják megtippelni, hogy melyik lehet melyik.

Süngyerek #1:

Süngyerek #2:

Süngyerek #3:

Süngyerek #4:

A gyerekek barátai is szerettek volna fotót, de "olyan normálisat..." - idézem őket. Íme:

Másnap Sünanya visszatért egy nagy halom ajándékgyümölccsel, és egyúttal kért olyan variációkat is önmagáról, amivel jobban el tudja képzelni, milyenek lehettek nagyanyái fiatalon. Ezek közül egyet választott közlésre:

---

A képek Stable Diffusion prompt-alapú generatív képalkotó eljárással készültek. A promptokban a sünökre vonatkozó hivatkozás mellett "traditional hungarian cybernetic dress, deformed vegetables and fruits, and spiral cables" fogalmak szerepelnek.

Nemrég feltűnt, hogy a telkünk éjszakai találkozóhelyet ad mindenféle hangzó és nem-hangzó lénynek. Ráállítottuk Mankát, az örök-éber őrkutyát, hogy gyűjtsön róluk anyagot, és jelentse őket. Rendes volt, mert nemcsak a jelentést készítette el, hanem hevenyészett rajzokat is készített róluk, hogy még jobban el tudjuk képzelni őket. Lefordítottam embernyelvre a közléseit, Janka pedig illusztrációkat készített a fantomképekből.

Rövidszarvú unikornis

Az igazi unikornisnál kisebb méretű, lassabb mozgású, fényes fehér bundájú négylábú. Egyedül bóklászik az ösvényeken. Ő issza ki az este feltöltött öntöződedényekből a vizet, amit rövidebb szarva tesz egyáltalán lehetővé, ám így sem ér le egészen az edény aljáig, ezért találjátok reggel úgy az edényeket, hogy csak 10 cm víz áll az aljukon. Éjfél körül érkezik, és gyorsan távozik is. Néma. Az edény koppanásairól ismerhető fel, amikor iszik.

Háromfejű macskák

A többi macskánál kisebb méretű, általában cirmos, ritkábban sima fehér jószágok. Feltűnő különbség, hogy három fejük van, ami rendszerint egy irányba is néz. Hang alapján távolról is egyértelműen felismerhetőek: három miaú hangot hallatnak egyszerre. Ne gondoljatok rémisztő lényekre, sokkal inkább játékosak - habár tény, hogy fürge vadászok is. Kedvenc helyük a farakás, ahol egymással azon viccelődnek, hogy kinek melyik feje szorul be a járatokba. A madarak szokásos hajnali traccspartijának kezdete, tehát 3 előtt távoznak. De ez nem azt jelenti, hogy ők félnek a madaraktól, hanem épp fordítva.

Diópöckölő majmok

Bizonyára észrevettétek már, hogy június tájékán egy csomó zölddió potyog le a fáitokról. Én az éretteket nagyon szeretem, de az utóbbi években ezek már csak fekete töppedvények, valami betegség miatt, gondolom. Nos, a zölddiók lepotyogtatása sem a fák hobbija, hanem a kertetekben meghonosodott undok majmok művei. Alkony után ébrednek a nagy diófák tetején rakott ad hoc fészkeikben, és élelem után kutatnak. Az éretlen termésekkel próbálkoznak, leszedik, megkóstolják őket, de nagyon nem ízlik nekik, így el is dobják rögtön (ha jól megnézitek, némelyiken harapásnyomokat láttok: kisgyerekfogsor-formájú benyomódások). Elég okosak egyébként, mert nem kóstolják meg őket újra és újra, viszont annyira mégsem okosak, hogy ne is szedjék le őket egyáltalán, ezért ebben a köztes evolúciós állapotban megragadt, külső szemmel vicces, pöckölő mozdulataikról neveztem el őket. Hangjaik a már mindenki által ismert, idegesítő majom-röhögések, de most mégis kicsit szomorú változatban, az éhségük miatt.

Lepkehozó tündék

Kutyaszemmel is megigéző szépségű libegő-lebegő lények: csak egy pillanatra lehet kivenni sugárzó fényük mögött tündér-alakjukat, mert olyan gyorsak és úgy is közlednek, mint a szenderek. Feltöltik az unikornisok által kiivott edényeiteket (onnan ismered fel az ilyet, hogy hideg forrásvíz-illatuk lesz), növesztenek pár centit a hársfákon, és hoznak egy csomó hernyólárvát, amikből, ha nem kaszáljátok le a csalánokat, akkor mindenféle, eddig ismeretlen lepke bújik majd elő. A tündék is játékosak, és sajnos időnként letörik kis fáitokat vagy azok új hajtásait. Tehát ne az őzekre vagy a nyulakra haragudjatok emiatt. Teljesen véletlenszerűen jönnek-mennek (lehet, hogy köze van a Hold aktuális állásához?), ezért én egy ideje csak az itthagyott nyomokról nomeg folyamatos, éteri dúdolásuk szemvillanásnyi szeletének emlékéről ismerem fel őket.

Facebook-logó formájú törpék

A színük is és a formájuk is a jól ismert kék "f" betűre emlékeztet, ezért lett ez a nevük. A majmoknál is idegesítőbbek: hat-nyolcfős csoportokban vaddisznó-módjára túrkodnak a semmi után kutatva, közben egymást fényképezgetik, és harsányan röhögnek az elrontott műveiken (vakut nem használnak, így a sötétben készült képek értékelhetetlenek). Mivel a földszínen mozognak, el is tudom őket ijeszteni. Nappal a rókalyukban henyélnek, onnan kizavarhatatlanok. Viszont ha unatkoznak, maguktól továbbállnak.

Rajtuk kívül még sok-sok csodás apró lényre is bukkantam, de róluk majd máskor jelentek.

Rajzok: Kovács Janka

Kétnaposan...

Tegnap megint egy kis csodát élhettünk át.
Négy évvel ezelőtt Lacival úgy döntöttünk, mivel sok a legeltethető területünk, a lovak mellé két üszőt vásárolunk. Hasznosítjuk a területet, és tej vagy hús kerülhet az asztalra. A teljes ridegtartásban gondolkodtunk (egész évben legelőn, istállózás nélkül) ezért a Magyar tarka, mely kettős hasznosítású és a kisebb borjat ellő Limousin hús-hasznú fajtákat választottuk. Így kerültek tanyánkra 8 illetve 3 hetes borjúként Mandula (Magyar tarka x Limousin) és Menta (Magyar tarka) teheneink. Nagyon élveztük és azóta is sokat mosolygunk rajta, hogyan tanultuk meg a marhatartás fortélyait. Menta egy évvel ezelőtt Ribizlit hozta világra, akit mai napig nevelget, szoptat.

Tegnap Mandula ajándékozott meg minket a csodával, ahogy minden segítség nélkül világra hozta vörös üszőborját.
Szarvasmarháknál gyakoribb a nehéz ellés, istállózott tartás esetében többször előfordul, hogy segítségre szorul elléskor az anya. Ahogy gondoltam, reméltem, a természetes tartásmódban minden ment a maga menetében.

Reggel már láttuk jeleit a vajúdás kezdetének, így óránként meglestük az eseményeket, de semmiképp sem akartunk zavarni.
Laci szólt, hogy menjünk megvan a kicsi! Akkor született, mert még vizes-bágyadtan feküdt, tűrve Mandula lelkes tisztogatását, masszírozását, szeretgetését. Gyorsan szalmaágyat készítettünk a közelben, amit a gulya többi tagja is birtokba vett. Csak csodáltuk az eseményeket, ahogy anyja masszírozására fél óra múlva már felállt, ahogy keresgélte a már sugárban tejet adó emlőket, majd a szopás hatására megindul az emésztés, jóllakottan ismerkedett környezetével, még ugrándozott is, végül békésen lepihent. A délelőttöt velük töltöttem csendben szemlélődve. Sok ló ellésében volt már részem, de számomra mindig felemelő érzés végigkísérni egy kis újszülött állat érkezését.

A következő kis történet a régi időkből arról szól, hogy egyrészt: a tanyasi élet sohasem unalmas, másrészt: hogy az ember lányának legmegbízhatóbb hátaslova tizennégy év után is okozhat meglepetést.
Történt egy borongós, téli napon, hogy a közeli vadász barátunkkal összefutván kiderült, van nála több, kidobásra váró vadbőr. Akkoriban valamiért azt gondoltam, hogy jók lehetnek ezek a bőrök a jurta, vagy más épület fedésére, vízhatlanítására, aztán kiderült, hogy tévedtem, de ez egy másik történet.
Na már most, aki nyúzott már, vagy látott ilyesmit közelről, az tudja, de legalábbis sejti, hogy a sebtiben lenyúzott bőrhöz általában hozzátartozik a négy láb patástul, és adott esetben a fej is. No meg a bőrön marad bőven nyershús, faggyú. Így egy nagyobb testű állat esetén kb. tizenöt-húsz kilót nyom. Ezt hárommal megszorozva hamar megszületett a felismerés, hogy gyalog bajosan cipeljük haza (sáros időben a talicska is kizárva).
A lovak sokszor bizonyították már, hogy rengeteg célra használhatóak, így például a hátukon hozzák be a szemes takarmányt, ha úgy adódik. Mivel a zsák háton cipeléséhez már hozzá vannak edződve, úgy terveztük, szépen átlovagolunk a szomszédhoz, a hátukra dobjuk a már bezsákolt rakományt s hazasétálunk. Ember tervez, Isten végez, ahogy mondani szokták.
Jól ismervén lovaink temperamentumát, Csenge hátára tettünk zsákot először, mert ő nyugodtabb, minden váratlan helyzethez könnyen alkalmazkodik. Egy darabig még azonban ácsorogtunk és a szomszéddal cseverésztünk a keskeny, lebetonozott kocsibeállón, majd mikor kielemeztük az összes aktuális pletykát, Áron összekötözte a két zsákot, és lovam hátára dobta úgy, hogy az egyik zsák jobbra, a másik balra lógott le. Egy pillanatig úgy tűnt, minden a legnagyobb rendben van, egészen addig, míg lovam nem vett egy nagy levegőt…
…mert ekkor megérezte a számára rettenetes szagokat, amik a tulajdon hátáról érkeztek, és kijelenthetjük, hogy teljesen megvadult. Én a kantárszárat fogva igyekeztem megfékezni, hasztalan. Mivel fogtam és minden erőmet összeszedve igyekeztem nem engedni őt el, kénytelen volt a pánikreakcióit a szűk, betonozott kocsibeállón levezetni, aminek egyik oldala kerítés, másik díszgyep gyümölcsfákkal, rajta pedig úgy félúton egy vendégautó parkolt. Először csak nagyokat horkantva sétálni kezdett peckesen körbe-körbe, majd amikor rájött, hogy a szagtól nem szabadul, vágtában folytatta ugyanezt. A szomszéd ekkor bemenekült a háza biztonságába, én egyik irányba se mozdulhattam, hogy se a ló, se a fák, se a kocsi, se a kerítés ne sérüljön meg. Áron meg nem tudott a szűk helyen az egyre vadabbul körbevágtató Csenge közelébe jutni. Pár percig tartott csupán, de egy örökkévalóságnak tűnt. Végül Áronnak egy bravúros szökelléssel sikerült mellém ugrania, egy vetődéssel elkapta a félelmetes zsákot és a földre rántotta. Pár pillanat múlva lovam megállt, megállapítottuk, hogy nem okoztunk komolyabb kárt, majd befogtuk a földúton sétálgató másik lovat, akit időközben kénytelenek voltunk elengedni.
Amint biztonságos távolba került a zsák, Csenge is kezdett megnyugodni, a szomszéd is kidugta az orrát. Azt hiszem nagy kő esett le a szívünkről, hogy a vendége autója nem sérült meg. Amíg a lovamon száradt a hideg verejték, alaposan elbeszélgettünk. Sok régi történetet fölelevenítettünk, többek közt az evangélikus lelkész barátunk esetét a vaddisznótetemmel:
Történt egy saras őszi alkonyon, hogy a lelkész úr a barátaival szép vadkant ejtett egy közeli erdőben. Igen ám, de a hely autóval megközelíthetetlen volt, gyalog pedig képtelenség egy ekkora állatot (bocsánat: tetemet) hazacipelni.
Hazasétáltak hát, s a lelkész úr lovát a kocsi elé fogták, majd a hatalmas sárral küszködve végül a helyszínre értek, ott megfordultak a kocsival, majd abban a pillanatban, amikor a tetemet a kocsira próbálták hajítani, a ló megvadult, kitépte magát az őt fogó egyén kezéből, s kocsistul az erdőn át toronyiránt hazáig vágtázott. A szerszámot megszaggatta, a kocsit összetörte.
Ennyit a lovak és a vaddisznók kapcsolatáról.

In.: A szabadság íze
https://www.facebook.com/zakadominika/

Korábbi posztomban megmutattam első próbálkozásaimat a horgolás területén. A Nagymamáim csipke terítői nem nekem valók, de az amigurumik megtetszettek. Vettem hát egy halom színes fonalat és a mintákat kezdtem keresni. Felfedeztem néhány FB csoportot is, ahol az ingyenes minták százait cserélik a tagok. Persze van aki már üzletszerűen horgol. Van aki csak horgol és a kész figurákat adja el, de van egy-két (száz) nagyon ügyes kolléga, akik terveznek is figurákat és különböző kézműves oldalakon nemcsak kész figuráikat, hanem a leírásaikat is értékesítik. Ha valaki annyira bátortalan, mint én, akkor is talál magának rengeteg ingyenes mintát, amit meghorgolhat.

Ősszel sálhoz, sapkához való fonalakat is vettem az egyik bolt "középső során". A sálak nem sikerültek jól, mert túl merevek lettek és a családban senki nem akarja őket hordani. A fonal így megmaradt. Bármi-tartónak puhának tartom a fonalakat (Crelando: 70% poliakril, 30% gyapjú), ahhoz jobb lesz a pólófonal vagy a zsineg, de egy-egy nem túl aprólékos figurához ez is el fog fogyni. Így születtek a baglyok.

4-es, 5-ös tűvel egy rövidebb, sokszor látott film alatt hamar elkészül. Minta itt.

Mivel a narancs színű bagoly ajándékba repült és még tetszést is aratott, gondoltam, nagyobb munkába is belevághatom a horgolótűmet.

Gyerekeimnél nagy sláger Rumini, az egérmatróz. Kerestem ehhez is mintát és megpróbáltam. Mivel Rumini egy jogvédett figura, így igazi mintát csak fizetőset talál Google barátunk, de van jó néhány egyszerűbb egér minta, ami ingyenesen elérhető és egy kis átalakítással remek kis figurák lehetnek belőlük. Így született meg Olivér Ruminije is.
Az alapminta innen.
A magam számára igyekeztem fázis-fotókat és leírásokat is készíteni, hogy az esetleges következő "megrendeléseket" is tudjam teljesíteni.

Fázis 1.

Nem tudom, hogy más hogyan van vele, de számomra ebben a figurahorgolásban az összeállítás a legnehezebb. Mindig félek tőle, hogy a nagy türelemmel, szépen meghorgolt alkatrészek összevarrása csúnya vagy csálé lesz. A tapasztalat az, hogy míg a csúnyára sikerült horgolási részeket szépen visszabontom és kezdem elölről, az összevarrt részeket felbontani már nem ilyen egyszerű, sőt szinte sérülés nélkül számomra lehetetlen.

Részekben

És a majdnem végleges formája:

Még egy farkincát kellett neki horgolni! :-)

Alsó tagozatos voltam, amikor nagymamám megtanított kötni, hímezni, és egy kicsit horgolni is. Megtanultam az alapokat, és gyerekként nagyon is élveztem, hogy milyen szépeket tudtam készíteni. Aztán ez elmúlt, elsodort az élet minden kézimunkától. Mikor a húgom varrónőnek tanult, én is próbálkoztam: vettem egy szoknya szabásmintát, anyagot és nekiláttam. Jól sikerült, sokáig hordtam is. Ma már nem tudom felvenni, de még megvan. Ha meg nem eszik a molyok, őrizgetni fogom a lányomnak. Majd’ húsz éve készült egy patchwork jellegű takaró is, ami azóta is a kedvenc. És itt újabb csönd.

Az idén (illetve most már tavaly) tavasszal aztán szembe jöttek velem az interneten apró horgolt figurák (amigurumik). Nézegettem őket, mentettem a mintákat, de nem volt merszem belevágni. Aztán egyszer csak valamelyik diszkont áruházban árultak egyszerű színes fonalat, horgolótűt. Gondoltam, ebből lehetne valami, és az sem hatalmas költségvetési bukás, ha nem sikerül. Így született elsőként a kék maci, másodiknak pedig a fehér nyúl.

Azóta is tetszik a dolog, útkereséseim egyike. Csatlakoztam néhány FB csoporthoz, nézegetem a mintákat, a mások által készített munkákat és csak sopánkodok. Miért nem akkor kezdtem ezt, amikor a gyerekek kicsik voltak? Annyi szép dolgot lehetett volna a babáknak készíteni! Most már persze válogatósak, és azok a figurák, amik egyszerűek, és bevállalhatók számomra, már nem nagyon tetszenek nekik. De ezzel a két cicával azért sikert arattam:

A minta innen származik. Ehhez már vettem "drágább" fonalat is: Catania Color Originals.