Téli bőrvédelem

Lehet, hogy csak nekem tűnik úgy, mintha már nagyon régóta tél lenne, de alig várom a tavaszt! A naptár szerint azonban még elég sok téli estében „gyönyörködhetünk”. Persze ennek az évszaknak is megvannak a maga szépségei, örömei, azonban a dolgos hétköznapokban ezeket elég szűkmarkúan mérik, egy sor kihívással kell szembenéznünk. Rövidebbek a nappalok, a sötét, szomorkás, ködös időben a hangulatunk is borongós, a réteges, gondosan megválogatott ruházatunkban is fázunk, szép lassan merülnek le a vitamin tartalékaink, és az immunrendszerünk is sok olyan kihívással néz szembe (lsd. Influenza), melyekkel az év többi hónapjában ritkábban találkozik.

enter image description here Téli táj

A téli időjárás szélsőségeinek hatása bőrünkre sokkal kifejezettebb, mint amilyen az év többi részében, hiszen első vonalbeli védelmet biztosít szervezetünk számára.

Gondoljunk csak bele például abba, hogy mínusz 4-5 fokban eltöltünk néhány órát a szabadban (sportolunk, sétálunk, kerti vagy egyéb munkát végzünk), majd bemegyünk a jó meleg lakásba. A szerencsések bevackolják magukat a kandalló mellé, kezükbe fognak egy gőzölgő teát, vagy vesznek egy forró fürdőt. Ezen szélsőségek hatására még a normál bőr is kipirosodik, szinte „lángol” az ember arca. Ez a panasz az érzékeny bőrűeknél (ez alkati sajátság, nem betegség), valamint bizonyos bőrbetegségek esetében még fokozottabban jelentkezik. Az arcbőr száraz, hámlik, viszket, piros foltok jelenhetnek meg rajta.

Több átfogó tanulmány, felmérés igazolta, hogy a fejlett társadalmakban a lakosság több, mint 60%-a érzékeny bőrű és ez az arány folyamatosan nő. E tendencia visszavezethető a környezetünkben, mindennapi életünkben egyre szélesebb körben felhasznált kemikáliákra, vegyszerekre, a légszennyezés ártalmas hatásaira, valamint a különböző stressz faktorokra is. A stressz egyértelmű szerepét támasztja alá az a megfigyelés, miszerint nehéz élethelyzetekben (pl.: vizsgaidőszak, költözés, stb.) a bőrtünetek fellángolnak.

Az arcbőr mellett kezünket is sok károsító hatás érheti. A gyakori szappanos kézmosás, a különböző szakmákból adódó környezeti és munkahelyi ártalmak, a téli hideg, a fűtött helyiségek száraz levegője kézbőrünket is kiszárítja, amitől hámlik, berepedezik. Ez fájdalommal járhat megakadályozva bennünket akár a napi rutin tevékenységünk végzésében is.

Mielőtt rátérnék arra, hogyan ápolhatjuk bőrünket, milyen lehetőségeink vannak, melyekkel erősíthetjük, ellenállóbbá tehetjük ezt a csodálatos védelmi rendszert, illetve a már megjelent tüneteket hogyan gyógyítsuk, szeretnék néhány fogalmat ismertetni a kedves olvasóval. Akik ezeket jól ismerik, azok számára álljon itt egy kis emlékeztető.

A mikrobiom. Mi is ez valójában? Nem más, mint bőrünk normál baktérium flórája. Egy élő pajzs, amely beborítja a teljes bőrfelületet. A gyomor-bélrendszerben megtalálható védő baktériumok pedig segítenek az emésztésben, a vitamintermelésben is. Mikróbák milliárdjai állnak készenlétben, hogy óvják bőrünket, egész szervezetünket a káros külső hatásoktól, allergiát kiváltó fizika, kémiai anyagoktól, segítsék immunrendszerünket a különböző kórokozókkal szembeni küzdelemben. A mikrobiomot nem is olyan régóta ismerjük. Ma már egyre többet tudunk erről a hihetetlenül sokszínű, összetett, szigorúan szabályozott rendszerről, mely olyan egyedi, mint az ujjlenyomatunk.
Tízszer több mikróba (baktériumok, vírusok, gombák, stb.) él benne szimbiózisban, bonyolult egyensúlyban, mint ahány csillag van az egész Tejútrendszerben. Minél sokszínűbb, változatosabb, annál jobban képes betölteni védelmi funkcióját. Egy felnőtt ember teljes mikrobiomja több mint 2 kg tömegű és kb. 500-féle baktérium alkotja.
Szerintem megnyugtató, jó érzés tudni, micsoda komoly, ütőképes hadtest vigyáz ránk éjjel-nappal, így igazán sosem vagyunk egyedül!

enter image description here A mikrobiom alkotói

Mikrobiomunk vigyáz ránk mindaddig, amíg mi is óvjuk őt! Ahhoz, hogy megfelelően gondoskodjunk milliárdnyi mikróbánkról, ismernünk kell azokat a feltételeket, amelyek mellett jól érzik magukat, fenntartható e sérülékeny egyensúly. Bőrünk normál baktérium flórája a lipidekben, nedvességben gazdag, ún. hidrolipid rétegben érzi magát jól, ezt a közeget kedveli. A hidrolipid réteg lipidjeit (zsírszerű anyagait) a bőr sejtjei termelik.
A normál bőr szerkezete megfelelő ápolás mellett teljes mértékben megfelel ezeknek a feltételeknek. Tekintsük át, milyen is a normál bőr. Hogyan épül fel, illetve mi teszi jól „lakhatóvá” mikróbáink számára.

enter image description here
Ebbe a gyönyörű képbe csúszott egy pici pontatlanság. Kérem a kedves olvasót, hogy a többrétegű elszarusodó hám felirathoz gondolatban illessze be az alábbi képet!

enter image description here
A normál bőr felépítése

enter image description here A bőr felső sejtrétegei

A bőr a legnagyobb méretű szervünk. Legfontosabb funkciója tehát a szervezet külső behatásoktól való védelme. Megóv a fizikai, kémiai veszélyektől, kórokozóktól és megakadályozza a kiszáradást. Felülete 1,5-1,8 m², tömege kb. 10 kg. Tehát egy egészséges felnőtt bőre és mikrobiomja összesen kb. 12 kg-ot nyom.
Ez a védelem még tömegre is jelentős!

A bőr három rétegből áll, legfelső rétegét nevezzük felhámnak, mely további rétegekre tagozódik. Külső felületén találhatók a teljesen elszarusodott, magvukat vesztett, élettelen sejtek (keratinocyták). Ezek a sejtek az alsó rétegekből folyamatosan újra termelődnek, a legfelső sejtsorok leválnak. Ez az érési folyamat állandó, genetikailag meghatározott szabályszerűséget követ. Ezek között az elszarusodott sejtek között összekötő anyagként, illetve ezeket körülvéve találhatók a bőrben a különböző lipidek. Ezeknek a lipideknek óriási szerepük van a bőr hidratáltságának megőrzésében, rugalmasságának fenntartásában. Nagyon találó az a hasonlat, miszerint a sejtek a téglák, a lipidek pedig a habarcsot képezik a téglák között. Normális körülmények között a bőr sejtjei megfelelő mennyiségű lipidet, tápanyagokat, nyomelemeket (prebiotikumokat) és nedvességet termelnek, ami a mikrobiomnak is optimális. Így áll össze a bőr kettős védelmi rendszere. Az egészséges, fiatal bőr a teljes test vízmennyiségének 10-20 %-át tartalmazza. A hidrolipid réteg ennek a vízmennyiségnek speciális módon megkötött részét alkotja. Bizonyos környezeti hatások következtében, vagy alkati sajátosságból adódóan, esetleg betegséggel összefüggésben károsodik a bőr, sérülnek a keratinocyták, a hidrolipid réteg, ezzel együtt a mikrobiom, így a bőr sérülékennyé, szárazzá válik.

Télen a normál bőr is szárazzá, érzékennyé válhat, mert sérül a hidrolipid réteg. Előfordul, hogy hámlik, érdessé, durva tapintatúvá válik, húzódik, viszket, berepedezik. Ilyen állapotában a bőr nem tudja ellátni védelmi funkcióját.

enter image description here
Száraz, vízhiányos bőr szerkezeti illusztrációja

enter image description here
Száraz, vízhiányos bőr kinézete

A drogériákban kapható, ún. detergens tartalmú szappanok hatására nem csak a szennyeződés válik le, hanem leoldódik a védő hidrolipid réteg is. Főleg az ujjpercek fölötti területeken láthatók az elmélyült bőrredők, a kiszáradt felhám.

Akkor hát mit tehetünk bőrünk védelme érdekében?
Álljon itt néhány tanács!
- Télen rövid ideig tartó, langyos vizes tusolás javasolt.
- Használjunk tusoláshoz, vagy fürdőzéshez gyógykozmetikumokat, melyek közül krémfürdők, olajfürdők is elérhetők a gyógyszertárakban.
- Tusolás után, a még nedves bőrt kenjük be lipideket, valamint prebiotikumokat tartalmazó testápolóval, kéz-és arckrémmel. Ez megköti a nedvességet, táplálja bőrünk védő hatású mikróbáit.
- A sérült, berepedezett bőr ápolására használhatunk regeneráló hatású krémeket.
- A sebek behámosodása után is rendszeresen ápoljuk bőrünket a gyógyult állapot fenntartása érdekében.
- A téli időszakban a sűrűbb balzsamokat javasolt használni a könnyű, vizesebb állagú krémekkel szemben. Ezeket közvetlenül fürdés után, a még nedves bőrre javasolt felvinni, egyszerre csak kis mennyiségben. A zsíros, sűrű állagú testápolók felszívódásához több idő szükséges, mint a vizes alapú krémekhez, ezért a napi bőrápolás némi türelmet igényel. Cserébe viszont bőrünk rugalmas, puha és bársonyos lesz.

Mégis milyen gyógykozmetikumokat válasszunk? Nem könnyű a döntés, hiszen óriási a választék. Nekem, személy szerint, kb. 20 év tapasztalatait figyelembe véve, kedvenceim a Lipikar, Toleriane és Cicaplast termékek a LaRoche Posay-tól. Ezek kifejlesztésében több mint két évtizede páciensek tízezreinek bevonásával dolgoznak elkötelezett, neves szakemberek. A kutatások eredményeit több száz klinikai tanulmány, publikáció tartalmazza. Ezek a készítmények biztonságosak és hatékonyak, így bőrgyógyászként jó szívvel ajánlom betegeimnek. A termékek alapja a francia, természetes eredetű termálvíz, mely a mikrobiom táplálásához szükséges prebiotikumokat is tartalmazza.

Ki ne szeretné, hogy bőre egészséges, üde és bársonyos legyen? Szerintem, ez mindannyiunk számára alapvető cél, hiszen az ápolt bőr nem csak esztétikailag fontos, de védő szerepét is csak ilyen állapotban tudja betölteni.

enter image description here
Az egészséges, szép bőr

Övtáska

Tavaly nyáron készítettem először övtáskát, természetesen madzagból, és a szükség vitt rá: ha túl meleg van kabáthoz, kardigánhoz, mellényhez (mindegyik feltétlenül zsebes legyen) mégis hova teszem a telefont, a zsebkendőt, nem beszélve a metszőollóról?

enter image description here

A táskarészt és az övet kendermadzagból horgoltam, a táskára rózsaszín bőr tető került, amit bőrlyukasztóval kilyukasztottam és behorgolt madzagszállal rögzítettem, a gomb pedig egy átfúrt fadarab, amit Balázs fűrészelt nekem. Nincs egyetlen öltés varrás sem benne és nincs egyetlen csomó sem - ezt is különösen szeretem a horgolásban: az egész munka olló nélkül visszabontható (persze, ha megtalálom az elrejtett szálvéget). Az összecsatoló csat műanyag, egyszerűen nem találok mást a helyettesítésére.

enter image description here
egy nem annyira nőies női változat is készült

Ha valakinek tetszik ez a táska, jelezze (kapcsolat) és az első jelentkezőnek szívesen elküldöm ajándékba!

Az én övtáskám olyannyira bevált, hogy Balázs is rendelt egyet, mindjárt készen vagyok vele, már csak az egyik övrészt és a gombolást kell befejeznem.

enter image description here

Emlékeztek Bálint Ágnes Frakk könyveire? Nekünk a Frakk és a foci a kedvencünk.

enter image description here

Szenvedélyesen kertészkedő szülőkként a Metszőolló című fejezetben találtuk meg leginkább önnön karikatúránkat. Végig sem merem gondolni, hogy a mi családunk eddig mennyi ollót felejtett/ejtett/rejtett el ezidáig. Metszőollókban is van kedvenc, még a DMKertben lestük el, hogy mivel is dolgoznak, nekünk is ez a márka tart ki a legtovább: a japán ARS, és külön öröm, hogy gondoltak a nőkre is! Elhatároztam, hogy az övtáska után nekilátok egy szerszámtáskának is, hátha több életbevágóan fontos eszközünk marad meg sokáig.