Nyár, madárcsicsergés, kellemes szellő fújdogál, körülöttünk megannyi szebbnél szebb virág élvezi a délutáni napsütést. Papírok, ceruzák előkészítve, pár mondat az alkotás folyamatába merülés előtt, aztán mindenki szétszéled a kertben, fürkésző tekintettel sétálgatnak, majd ki-ki letelepedik a kiválasztottal szemben és rajzolni kezd…
A Hangfarmon, egy alkotótáborban jártam, ahol lehetőséget kaptam, hogy segítsek másoknak is megtalálni a szépséget, az elmélyülés egyik lehetőségét a rajzoláson keresztül. Nem vagyok rajztanár, hivatalosan csak egy érettségim van ebből a tárgyból, de a ceruza sercegésének, a részletek megfigyelésének és papírra vetésének szeretete talán átadható így is.
A rajzokon és az azokra fordított időn is látszott, mennyire másként éljük meg a világot mindannyian. A fiú, aki fél óra alatt egy grafit ceruzával lerajzol két kasvirágot határozott, rusztikus vonalakkal, aztán lohol tovább fotózni.
Egy leány, aki napraforgót választott, de bizonytalan volt a rajzban és önmagában is, és aki aztán mégis rátalált az alkotás örömeire és szabadságára egy ollóval a kezében.
Egy tinédzser, aki először a macskát választotta modellnek, de Frici inkább portyázni ment, így a citromfű felé fordult leheletfinom, de mégis határozott vonalaival. Egy srác, akinek első választása a grafit és az oregánó volt, majd színes ceruzákkal a cukkini virága felé fordult, és egy élettel teli, csodás színátmenetű bimbót kanyarított a lapra.
Nagyon jó volt látni azt, ahogy a teljes bizonytalanságból és az ebből fakadó enyhe kedvetlenségből végül született egy rozmaring ág a papíron, ahol megjelent a fény és árnyék játéka is, és talán a satírozás, árnyalás számára új technikája nagyobb magabiztosságot ad a lánynak a jövőben.
Szerettem nézni, ahogy a ceruzarajzban kontúrként megjelent a toll, és a szerelemvirág életre kelt a papíron, vagy ahogy a virágon egyszer csak ott termett egy négylábú birka-szerűség a fantázia világából, majd mindez élénk színekben kezdett pompázni, hangjegyekkel, szivárványokkal tarkítva.
Az elmélyülés, belefeledkezés a pillanat örömeibe csodákat szül. Ez persze nem csak a rajzon keresztül érhető el. Az lenne jó, ha mindenki megtalálná a saját eszközét a saját belső csendjéhez, hogy valóban kikapcsolódás, felüdülés legyen számára az a kis idő. És ha mindez még új, meglepő tapasztalatokat is ad, akkor megérte felkelni aznap. Ki gondolta volna, hogy egy kasvirág rajongónak nehezére esik azt lerajzolni, viszont a körömvirág légiessége és virágzási fázisai azonnali sikerélményt adnak és mindez bebizonyítja, hogy a rajzolás nem is nagy ördöngösség?
Az élmény önmagáért beszél, amikor a kicsit később érkező is bekapcsolódik, hátrahagyva az aznapi munka minden nyűgjét, egy hagymavirág elé ül, a tökéletes színárnyalatokat keresi, rajzol és azt mondja, ez most olyan jól esik neki.
Persze a legkisebbek is ceruzát ragadtak és kitartásuk gyümölcse egy-egy újabb nézőpontját mutatta meg gyönyörű világunknak. Hiszen a vonalrajzos csendélet grafittal és a különböző virágokat színesben láttató rajz is páratlan lett a maga nemében. Majd miután elkészültek a művek, a játszótéren vezették le az egyhelyben üldögélés okozta kényelmetlenséget, így a délután számukra is kerek lett.
Csak remélni tudom, hogy az a néhány óra, amit eltöltöttünk együtt a rajzolás, alkotás szépségeibe merülve, mindenkinek adott hosszú távra szóló emlékeket. Nekem biztosan eszembe fog jutni később is mosoly az arcokon, a pillanat élvezetének illata, és a mondat egy bizonytalan, kétkedő rajzolás után, ami megfizethetetlen:
„Ez most tetszett.”
Szerk. megj.: Csenge és Zsolti vállalták a fiúkkal a vacsorakészítést, így nemcsak fotózhattam, hanem rajzolhattam is!
