A kék és a piros egysége. Ha több a kék: lila, ha több a piros: bíbor. Optikai szempontból a bíbor a pirosnak és a kéknek az igazi kombinációja, saját hullámhossz nélkül. Bár a lila is a pirosnak és a kéknek a keveréke, mégis spektrális szín: saját hullámhosszal rendelkezik. Színlátás.
Komolyságot ad a kertnek. Egyensúly.

Lila parcella - még egy ideig, mert már ott készülnek titkon a vidám sárgák

A méhbalzsam igazi bíborja

Hagymavirág

Harangvirág

Levendula - a lilák lilája

A szarkaláb a legmélyebb lilák egyike

Szurokfű a pillangóval, és előtte a muskotályos zsálya kifakulóban lévő rózsaszín-lilája

A katáng már majdnem kék....

Ha jobban megnézem, mégiscsak lila - vagy csak annak látom?

A többiek mellett a szerelemvirág egyértelműen kéknek tűnik

https://lengyel-attila.blogspot.com/2019/06/tegyunk-novenyvaksag-ellen-6-kovi.html

Ha a talpaddal látod meg, biztosan észre veszed a szamárbogáncsot vagy a máriatövist. Mármint mikor még kicsik és csak nekilátnak meghódítani a világot. Tudom, tudom, sokan az orromra koppintanak, hogy de kérem, mennyi mindenre jók, én még kesztyűs kezemet sem nyújtottam feléjük. Meztelen talpamnak meg olyanok, mint mikor a fiúknál bármennyire is figyel az ember, belelép a legókockába - dühös visítás....
Pedig jó lenne ezt is megtanulni....
A vadakkal is bánni tudni...........

Szamárbogáncs

Szamárbogáncs virágbimbó

Máriatövis

A szamárbogáncs és a máriatövis helye a peremen van. A peremvidéknek megvan a sajátos növényvilága és persze a maga irodalma. Erős szimbólum, jelentéskeveredésekkel, nehezen értelmezhetőségekkel. Coetzee-ről már írtam - azt hiszem ő mindent tud a peremlétről, annak szimbolikájáról, elég csak A barbárokra várva vagy A semmi szívében című regényeire gondolnunk. Mi magunk is nap mint nap megtapasztaljuk a telek végénél a szántónál: behatolás, megszentségtelenítés, belátás, védelem, elrejtés, átlépés. Bonyolult viszonyrendszerek. Őzekkel táncoló.

A western filmek vonzereje a legtöbb ember számára hasonlóan annak egydimenziós jellegéből adódik, mint a kék-piros esetében a színelméletben. Jó vagy rossz, hideg vagy meleg, nő vagy férfi - ennyi, nincsenek árnyalatok, nincsenek bonyolult áttetsződések, nincsenek átlényegülések. Jó fiú, rossz fiú. Wittgenstein - akit szintén többször emlegettem már, hiszen annyira nagy hatással volt rám nemcsak a Logikai-filozófiai értekezése, hanem a Filozófiai vizsgálódásai is - elsőre teljesen meglepően szerette a western műfaját, mégpedig érvelése szerint pontosan egyértelmű, tiszta nyelvisége miatt. A jelölő-jelölt nem fonódik kibogozhatatlan gubanccá, hanem egy az egyhez a megfelelés: amit jelölök, azt jelöli. Nincsenek így gondoltam, úgy gondoltamok, hanem csak egyértelműségek. Hát nem tudom... Nyelvkalkulus, életkalkulus? Dehát ezért van a szépirodalom, nem? És a misztika? És a hihetetlen? És a megnevezhetetlen? A kései Wittgenstein már nyelvjátékokról beszél. Talán, talán....

A mezei aszatot viszont nagyon szeretem, mert elsőre olybá is tűnhet, mint a bogáncs, még közeledve is elrémiszthet szúrósnak tűnő leveleivel, de ha odamész mellé és megsimogatod, rájössz, hogy puha az egész, szinte lágy. Utána már messzibbről is látod ezt, mert megtanultad észre venni a különbségeket. Egyetlen egy tövünk van: a bejárati kapu mellett, a mogyoróbokor előtt. Mindjárt ő is lilává nyílik.

Mezei aszat

Mezei aszat virágbimbó

Lilanéző kertjárat a borongós vasárnapban, avagy a többiek a teljesség igénye nélkül:

Fekete nadálytő

Gólyaorr

Izsóp

A rózsaszín és a lila határán van a kivadított kasvirág: módszeresen szórja Balázs a kertben fogott magokat a telek szélére. Határszelídítés.

Lila szarkaláb

A kertbe bevadult lucerna: aki jó, az maradhat.

Ilyentájt, május végén, június elején, a virágoskertekben millió gyönyörű árnyalatban, illatukat ontva, királynői szépségben pompáznak a rózsák, de teljes pompában tündökölnek ilyenkor a kerti udvarhölgyek is: a pünkösdirózsa, a nőszirom, a jezsámen, a tátika, a törökszegfű, a petúnia, a levendula és társaik.

Pirosrózsa

Pünkösdirózsa

Régirózsa

Rózsa

A természet bőkezű, nyáreleji ajándékait azonban nemcsak az otthonülők, hanem az útonjárók is élvezhetik, ha szemüket a szürke aszfaltszalagról az utak szélére vetik. Változatos, szemet vidító összeállításokban követi egymást a néhol még mindig virágzó vadrózsa sötétebb és világosabb rózsaszínje, a bodzabokrok vajsárgája, a mezei zsálya liláskékje, a szórványmagból itt-ott későn kikelt repce sárgája, az ebszékfű dús, menyasszonyi csokrot idéző fehérje, no és a világosabb-sötétebb zöld hátterek előtt tüzesen világító pipacs minden enyhe fuvallatra meglibbenő könnyű szirmainak pirosa.

Mezei zsálya útszélen

Zselici táj június elején ebszékfűvel

Zselici táj június elején sárga virággal

Május végén a Bőközben

(Már ahol szorgos kezek fülsiketítő hangon bőgő, motoros célszerszámokkal az árokszéleket a csupasz földig le nem borotválják. Mert mostanában ez lett a módi, a növényvilág, a benne búvóhelyet és táplálékot kereső állatvilág, és végső soron az ember, mindannyiunk különös kárára. Az a csoda, hogy a túl gyakran ismételt efféle ténykedés után még mindig egyáltalán kizöldülnek ezek a földdarabok, noha az őshonos fajokban szegényebben, és éppen azokban az özönfajokban gazdagabban, amiket irtani akarnak. Az élet makacs, él és élni akar.
Régebben a kaszálás kézzel – mondani sem kell: motorzaj nélkül –, kaszával történt, és megvolt a rendje: nem többször, évente kétszer vagy háromszor kaszáltak. Most is tudomásom van olyan faluról a környéken, ahol a polgármester – nagyon helyesen – bizony kézikaszával kaszáltatja az árok szélét, épp ahogy pl. Zürich, Genf, Lausanne, Luzern városában is teszik, ahol e módszer helyességét az ottani városvezetés is már felismerve, a városi parkokat ily módon tartják karban. Többek között a természetkárosító tövignyírós gyakorlat miatt ugyanis tőlünk nyugatabbra egyes helyek már odáig jutottak, hogy természetes, vadvirágos rétjeik, erdőik, élőhelyeik alig maradtak. Most nagy erővel azon fáradoznak ott, hogy mesterséges módszerekkel visszaállítsák ezeket a természet egyensúlyához nélkülözhetetlen (eredetileg megvolt) társulásokat. Nálunk, egyre fogyó számban, de még vannak… Bölcs előrelátásra utalna, ha meg tudnánk becsülni azt, amink van. De sajnos az utóbbi időben, erőgépek segítségével, már a bokrok, kisebb fák gyökerestől való feltépése is dívik. Emeletnyi magas halmokban állnak a földek szélén a hervadt, kitépett kisfák, bokrok, majd jön a darálótraktor, ami semmi perc alatt miszlikbe aprítja a nemrég még például mezővédő erdősávot alkotó, vagy épp a patakot szegélyező, most halott növényi egyedeket. A nagy fáink, erdeink iparszerű felszámolását most nem is említem. Aztán sírunk, amikor például porviharokat korbácsol a szél az óriási, csupasz földtáblákon, vagy amikor elhordja az ár a termőtalajt. De zárójel bezárva, vissza a pipacshoz.)

Ilyentájt, május végén, június elején, a gyümölcsöskertben, nagy örömünkre, megkezdik érésüket a régóta várt korai gyümölcsök. A májusi cseresznye, az első, már rég elfogyott, mind egy szemig megettük, vagy mi magunk vagy a seregélyek, de most már egyre bővülő számban jön a többi korai faj, fajta is: a földieper, a Szomolyai fekete cseresznye, lassan a málna, a fáieper és a ribizli is, sorukban a hírneves érdi gyümölcsnemesítő műhely büszkeségeivel, a finom, édes, korai meggyekkel: érik már a Meteor korai, az Érdi jubileum, a Maliga emléke, no meg a Korai pipacsmeggy!

https://fruitresearch.naik.hu/gyki-gyumolcsnemesites-meggy#fajtak

https://fruitresearch.naik.hu/gyumolcsfajtak/gyki-meggyfajtak-korai-pipacsmeggy

Nincsen szándékomban elismételni a fent idézett honlap által közölt adatokat, csak két dolgot fűznék hozzá. Az egyik az, hogy mindenkinek ajánlom a honlapon található gyümölcsleírások elolvasását. Sokan talán nincsenek is tisztában azzal, hogy a meggyfajtákban – szlengesen szólva – micsoda királyság van itt minálunk! Büszkék lehetünk nemesítőink meggynemesítésben elért nagyszerű eredményeire, és örülhetünk a nálunk megtalálható nagyszerű, finom, édes, harmonikus ízű fajtáknak! A másik mondandóm pedig az lenne, hogy a pipacsmeggy igazán méltán kapta a nevét, mert pipacsnyíláskor érik, és színe is a pipacsé!

Pipacs

Korai pipacsmeggy

Aki a meggyet a sötétbíbor színnel azonosítja, nem is gondolná, hogy a fán vidáman virító piroskák már érett, ehető meggyek, pedig bizony jól jár az, aki megkóstolja!

Mennyei, édes meggyíz tölti be a száját, ami – ahogy gyakran az életben is előfordul – némi könnyű keserűséggel társul. Hozzáértő szerint ez a semmiképpen sem tolakodó, finoman a háttérben maradó, az édességet előnyösen hangsúlyozó, igen enyhe kesernyés íz gyógyhatású anyag jelenlétére utal a pipacsmeggyben. Nagy értéke emellett a koraisága és az, hogy a gyümölcs szárazon válik el a kocsánytól, így ha szállítani is szeretnénk a pipacsmeggyet, akkor nem kell feltétlenül szárasan szednünk, anélkül sem kell félnünk attól, hogy majd csöpögni fog kosarunkból a meggylé, amikor hazaértünk. És hát szép is.

A képekhez kellemes szemlélődést, az arra szerencséseknek pedig kellemes pipacsmeggy-kóstolást kívánok!

Pipacsarc

Az egyik klasszikus nézet szerint „a virág a hajtással homológ képződmény, mégpedig korlátolt növekedésű, törpe szártagú, módosult leveleket viselő, szaporító hajtás” – olvasható az egyik növényszervezettan könyvemben (Haraszty, 1978). Persze. Biológiai szempontból.

Metélőhagyma (Allium schoenoprasum)

De az emberi nézőpont ennél sokkal színesebb. Egy vibráló, élettel teli, jövőbe mutató színes csoda, ami lehet légiesen könnyed vagy robusztusan nehéz, de mindenképpen gyönyörű a maga nemében. Maga a csoda. Forma- és színgazdagsága hihetetlenül sokrétű, éghajlatot, fényviszonyokat, a beporzás lehetőségeit maximálisan figyelembe vevő növényi rész. Kialakulásának okát az egyre jobb alkalmazkodás esélyének növelésében kell keresnünk. Hiszen sok olyan növény is él, mely virág nélkül is képes szaporodni a gyökér, a szár vagy a levél módosulásával. Viszont ez a fajta, ún. vegetatív szaporodás csak az egyedszámot növeli, jobb tulajdonságokat nem tud létrehozni. A két szülő jellemzőit ötvöző új kombináció - generatív szaporodás - egy jobb életképességű új egyedet alkothat, aminek nagyobb a túlélési esélye, és új területeken is gyökeret verhet.

Csomós harangvirág (Campanula glomerata)

1937-ben Oroszországban látott napvilágot az az elmélet, mely szerint van egy virágzási hormon, ami minden növényben azonos. Újabb kutatások sem tudták bizonyítani azt, hogy csak ez lenne felelős a virágzásért. Sokkal valószínűbb, hogy ez is egy összetett, sok tényezőtől függő dolog, amit az ember még nem tudott teljesen kiismerni. Az viszont már biztos, hogy a virágrügy kifejlődése, majd a virág kinyílása sok időt vesz igénybe. A Pompás tulipán (Tulipa gesneriana – a legtöbb ma termesztett tulipán őse) esetében ez 25 hétig tart. A hőmérsékletnek nagy hatása van a három szakaszra bontható folyamat mindegyikében (Szalai, 2009). Emellett a fény erőssége és hossza is jelentősen befolyásolja a virágzást, gondoljunk csak a rövid vagy hosszú nappalt igénylő növényekre. Vannak fajok, melyek mindkét környezeti hatásra (hőmérséklet, fény) érzékenyek, vannak, akik csak egyik vagy másik változására reagálnak.

Cserjés hortenzia (Hydrangea arborescens 'Annabelle')

Kerti hortenzia (Hydrangea macrophylla)

A virág színének kialakulása általában már kinyílás előtt végbe megy. Persze itt is vannak kivételek, pl. a kertünkben pompázó Cserjés hortenzia egyik fajtájának (Hydrangea arborescens ’Annabelle’) gömb virágzata eleinte halvány zöld, majd hófehérré változik, végül újra visszazöldül. Sőt, ha már a hortenziáknál tartunk, a Kerti hortenzia (Hydrangea macrophylla) virágának színét a talaj pH értéke is befolyásolhatja, hiszen alacsony pH esetében kék, magas értéknél rózsaszínű lesz.

Krókusz (Crocus sp.)

A színek mellett egy másik érdekesség a kinyílás/becsukódás kérdése. Többségük a kinyílás után már nem csukódik be. Vannak azonban olyanok, mint pl. a tulipán vagy a krókusz, melyek a hőmérséklet változására reagálva nyitódnak illetve csukódnak. A másik csoport azoké, akik a napi ciklikus változások szerint működnek, ilyen pl. a hajnalka (Ipomoea purpurea), amely csak a délelőtti órákban tartja nyitva virágait, vagy az estefelé szirmokat bontó estike (Matthiola bicornis).

Évelő len (Linum perenne)

Persze mindennek a végső célja az, hogy termések, magok szülessenek, amik tovább vihetik az életet. Elképesztő fegyvertára van a növényvilágnak ahhoz, hogy a megtermékenyítés létrejöjjön. A lényegében ugyanolyan virág-felépítések szinte csak a beporzás különböző módjai miatt térnek el egymástól.

A virág részei

Bár kevés van, de léteznek vízporozta növények, pl. a hínárok, ahol a vízáram sodorja a bibéhez a virágport. Rengeteg növény használja a szelet beporzáshoz, hazánkban nagyjából 400 ilyen faj van. Általában nagyobb csoportokban élnek együtt, lombfakadás előtt virágoznak, apró virágúak, nektárt nem tartalmaznak, de rengeteg pollent termelnek. Már egy gyengébb szellő is lerázza a hosszan kilógó porzókról a virágport, ami nagy tömegben szóródik szét a levegőben. Fenyvesek fölött lehet látni néha egész pollen-felhőket lebegni. Óriási mennyiségű virágpor kis helyen, arra várva, hogy eljussanak a bibékre, amik általában nagyok, tollas szerkezetűek, így könnyen befogadják a pollent. Pollenszámolások kimutatták (Bárcsak pollenszámoló lehetnék!), hogy a „szélporozta kukorica egy porzójában 3000, egy virágában 15 000, egy egész virágzatban 18 500 000 pollenszemecske termelődik" (Haraszty, 1978).

Paradicsom (Lycopersicon esculentum)

A harmadik nagy csoportot a rovarporozta növények képviselik, itthon kb. 82%-a a növényvilágnak ide tartozik. Méhek, darazsak, lepkék, legyek és bogarak látogatják az általában élénk színű, nektárt termelő virágokat. Szemben a sima felületű, ragasztó nélküli szélpollenekkel, a rovarpollenek tüskés felületűek, a pollenszemek összetapadnak a rajtuk levő ragacs miatt, így csomókban tapadnak a rovarok testéhez, akik egyébként csak éhségüket szeretnék csillapítani a nektárral vagy pollennel. Az istenek eledeléül is szolgáló nektár nem más, mint cukros víz. Vannak édesebb virágok, pl. a vadgesztenye nektárjában 69% cukor van, míg az almáéban csak 21%.

Mézvirág (Lobularia maritima)

Ritkán, de előfordul denevérek porozta növény is, ilyen például a majomkenyérfa Kenyában vagy egy csavarpálma fajta. Jellemzően ezek éjszaka nyílnak ki, erős illatúak és nagyok. A trópusi égövben léteznek olyan fajták is, melyek beporzását kolibrik végzik. Sőt, vannak elméletek a meztelencsigák ilyen szerepéről bizonyos növények esetében, de ezzel szemben sok a kételkedő gondolat.

Tulipánfa (Liriodendron tulipifera)

Mivel a virág illatát csak egészen közelről lehet érezni rovar szemszögből, így számukra a csalogató inkább a szín és a forma. Sok esetben másként látják a színeket, mint az ember. Pl.: a mézelő méh a vörös színt nem látja, ezért ezeket a virágokat a nappali lepkék látogatják előszeretettel, akik a vörös színre különösen érzékenyek. A méhek csak akkor keresik fel a piros virágokat - például a pipacsot -, ha azok színe kékesen vörös, mert ők azt kéknek látják. Akik viszont nagyon jó színlátók, akár még alkonyatban is, azok a szenderek. Ők még akkor is meg tudják különböztetni a színeket, amikor mi már képtelenek vagyunk rá.
A szín mellett a tagoltság játszik még döntő szerepet a rovarok szempontjából, akik sokkal szívesebben szállnak rá egy tagolt virágra, vagy összetett virágzatra, mint egy egyszerű formára.

Bazsarózsa (Paeonia sp.)

Földünk flórája egy emberi ésszel szinte fel sem fogható világ, ami a mai napig is rengeteg megválaszolandó kérdést rejteget. Hihetetlen részletgazdagság, bonyolult folyamatok, a szivárvány minden színében és árnyalatában pompázó virágok elképesztő sokfélesége. Az már csak hab a tortán, hogy még ehető termések széles választékát is adják, de erről majd legközelebb.

Vadrózsa (Rosa canina)

Rózsa (Rosa sp.)

Többféle viszonyban jól lenni egymással: Ani a kertünkben a kamerájával. Ilyenkor nincs csacsogós összetalálkozás, mindenki teszi a dolgát, aztán már csak küldjük egymásnak az eredményt.
Borzaskata magot mindenkinek szívesen adok: minden adással felvillan a kezdet, az, ahogyan én kaptam. Nemcsak emberi találkozásainknak vannak ugyebár hol banális, hol csodálatos megtörténései vagy folytatólagos történetei, hanem minden más létezővel is: növényekkel, tárgyakkal vagy tulajdonképpen bármi egyébbel.
A környezetünkben már mindenki tudta, hogy sikerült: megvan a föld. Kicsit olyan, mint mikor az ember alig várja, hogy elérkezzen a biztonságos idő arra, hogy bejelenthesse: gyerekünk lesz! Földünk lesz!
Gyerekzsúrra hozzánk - még a belvárosba - érkező egyik anyuka a kezembe nyomott egy dobozkát, amiben koromfekete borzaskata magok voltak. Az első elszórást követő kikelést megértendő bukkantam a magtanra, a levélállástanra, a szelekciós nemesítésre....
A borzaskata (Nigella damascena, ang.: love-in-a-mist) a romantikus egynyáriak sorába tartozik, amit csak egyszer kell ősszel vagy kora tavasszal elszórni és onnantól kezdve már csak irtani szükséges ott, ahol nagyon elszemtelenedne (egyébként zöldszárral és már elvirágzott, elszáradt állapotban is kiváló mulcs illetve talajtakaró anyag).
Liláskéktől az egyre világososodó kéken át egészen a fehérig terjed a színskálája, amit május közepétől igencsak hosszan élvezhetünk. A bazsarózsákkal kissé giccsesen, művien hat, de zsályával, harangvirággal, sőt még körömvirággal is természetes kecsessége és légiessége jól érvényesül. A pipacsok piros kontrasztjában pedig egyszerűen lélegzetelállító.
Szeretem a borzaskata nőiességét: csupa kecs, csupa tánc, csupa illem, miközben kézzel alig eltéphető erős szárain csodaszép összevisszaságban szárnyalnak minden irányban vékony, csupaszeldelés levelei. Lágyságot sugárzó, elringató, de erős, egészséges. Magjait különleges formájú tokba zárja, ami a száradással szép lassan nyílik fel, hogy váratlanul elpergesse addig őrzött mag-kincseit.

Van egy pont a tavaszt jellemző általános kibomlásban, amikor a dolgok elkezdenek túlbomlani, konkrétan pedig eláraszt bennünket a növényzet. Ez az időszak épp mostanra tehető, és társul hozzá valamekkora reménytelenségérzet, amiért napról-napra felülíródik az ősztől-tavaszig kialakított "rend". A természet ilyenkor könnyedén legyőzi a kertünkben fel-alá rohangáló kétlábúakat, akik egy idő után inkább már nem is próbálnak fellépni a derékig érő füvek térhasználata ellen, hanem egyszerűen csak elkezdenek gyönyörködni bennük.
Újra és újra ráeszmélek, mennyiféle növény is lakik nálunk, és ezek változatossága évről-évre hogy gyarapszik. Szeretném tudni a nevüket is, de csak perje-, csenkesz-, komócsin, tippanféléből is annyi van, hogy mire megnézem őket a gépemen és visszamegyek hozzájuk, hogy megszólítsam őket, már el is felejtem a nevüket.
A helyzet hasonló a bükkönyök esetében is, azzal a különbséggel, hogy ők önmagukban is vannak 231-en, vagyis szerintem legalább 4x annyian, mint a fűfélék (nézd csak). Ha botanikus lennék, valószínűleg a bükköny (vicia) nemzetség kutatója lennék, és amellett érvelnék, hogy a 232-ik tagjuk a baltacím (amit egyébként annak latin neve jelez is, hiszen bükkönylevelűnek, onobrychis vicilifolia-nak mondja), mivel tökre ugyanolyan jegyekkel bírnak: pillangósvirágúak (annak összes pozitív hozadékával), évelők és legyezőszerű leveleik vannak.

Visszakanyarodva a tavaszi túlburjánzáshoz: általános szokás nálunk, hogy az ilyen esetekben legalább egy útvonalat fenntartunk, ahol mi és a fáinkat önként szétrágó őzek (sosem egyszerre) kényelmesen tudnak közlekedni, mígnem a szomszédos növények elvirágoznak, magot hoznak, és szép lassan szélesítve az ösvényt, mulcs lesz belőlük a fűkasza-fűnyíró kombó segítségével. Tavaly is ez történt az egyik hátsókertben, ahol az ott lakozó kevésbé becses perjék mezejét szabdaltam fel ilyen módon. Erre aztán úgy válaszoltak az itt-ott viruló pannonbükkönyök, hogy idénre ellepték ezeket a tisztásokat. Ennek folytán tavasszal bükkönyerdő várt a tavaly használt ösvényeken, magyarán vághattam mellettük, köröttük az újabb járatokat, amiket vélhetően jövőre ismét belepnek ezek a - változatlanul értékesnek tartott (lehet hogy mégis gyom?) - lények. De arra még idén nem akarok gondolni, hogy hol fogunk (mi és az őzek) akkor közlekedni. Hanem inkább csak mutatom, mi van most:

A képen jól látszanak a tavalyi ösvények bal oldalon és jobb középen, nomeg talán a háttérben is, melyeket kénytelen voltam keresztbevágni (a kép közepén), hogy mégis el lehessen járni ott. Épp az a hely az, ahol nemcsak a növényeket, de a virágaikat végigjáró rovarokat is surround-ban lehet megfigyelni.

Bükkönyerdő

Virágai

A bükkönyök szeretnek kapaszkodni más növényekre vagy egymásra. Nem fojták el őket, egyszerűen csak közéjük nőnek. A mieinknek is vannak ilyen célból növesztett kacsai a levelek folytatásainál, de azt vettem észre, hogy elég erős a száruk amúgy is ahhoz, hogy önmagukban megálljanak.

Kacsok

A kontextus

A szamárbogáncs akár két méteresnél is magasabbra növő, óriási termetű, ágas lágyszárú. Kétéves életciklusú, első évben csak tőleveleket fejleszt. Az egész növényt fehéres szőrzet borítja. Levelei karéjosak, a karéjok tövisekben végződnek. A szár szélesen szárnyas. A virágzat 3-5 cm-es fészek, melyben lila pártájú virágok vannak.

A szamárbogáncs egy közönséges gyomnövény, amellyel árokpartokon, útszéleken, bolygatott élőhelyeken találkozhatunk. Európában és Nyugat-Ázsiában őshonos, Észak- és Dél-Amerikába, valamint Ausztráliába betelepítették és özönnövénnyé vált.

A bejegyzés eredeti megjelenése: https://lengyel-attila.blogspot.com/2019/06/tegyunk-novenyvaksag-ellen-5.html

A válasz lehet egyszerű: egy tökéletesen megszerkesztett és összehangolt rendszerben, ami a moháktól a hatalmas fákig óraműpontossággal működik. Ha viszont belemászunk a témába, utána olvasunk, akkor egy minden pici részletre aprólékosan odafigyelő, molekuláris szinten, biokémiailag bonyolult folyamat tárul elénk, ami megfelelő háttértudás nélkül nehezen kezelhető. Lehetne dobálózni olyan szavakkal, mint autotrófia, ozmózis, kapillaritás, asszimilátumok, respiráció, turgor, sztómák, kloroplasztisz, stb., de akkor senki nem olvasna tovább. Egyszerűen, érthetően is leírható folyamat - remélem -, mely maga a csoda.

Lucfenyő (Picea abies)

Növény = növekvő lény, mely egész élete során növekszik. Azért látjuk zöldnek a növényeket (leszámítva a különböző fény hullámhosszok visszaverődését és elnyelődését), mert a vékony, átlátszó bőrszövet alatt zöld színtestek vannak. Ezek alakja, mérete sejten belüli eloszlása nagyon változó (moszatoknál 1-2 db változatos alakú; fejlettebb növényeknél 0,5 millió/mm2, gömb vagy lencse alakú). Ezek a színtestek az egymással szemben álló, babszem alakú zárósejtekben vannak, melyek nyílásokat zárnak körbe (gázcserenyílás). Ezeken a nyílásokon keresztül párologtat és lélegzik a növény. A levegőből felveszi a széndioxidot, melyből napfény és a gyökereken keresztül felvett víz segítségével cukrot állít elő a zöld színtestekben (fotoszintézis), és ahol a számunkra létszükségletű oxigén „csak” melléktermék. Önállóan, önműködően építi fel sejtjeit, veszi fel és alakítja át a számára nélkülözhetetlen anyagokat, melyeket el is juttat minden egyes sejtjéhez, ezáltal jelentős szerepet vállalva az ásványi anyagok körforgásában.

Szeder (Rubus fruticosus)

Na jó, de mindezt hogyan? Hogy veszi fel és juttatja el például a levelekig a vizet?
Képzeljünk el egy nagyon vékony csőrendszert a növényben (szállítónyalábok), amiben felfelé és lefelé is folyamatosan megy az anyagáramlás. Ez a csőrendszer két részből áll, a farész veszi fel és szállítja felfelé a gyökerek segítségével felvett vizet és ásványi anyagokat, a háncsrész pedig a levelekből lefelé, visszafelé, akár egészen a raktározó gyökerekig, és minden más felhasználási területre elszállítja a fotoszintézis során átalakított cukrokat, szerves anyagokat. A víz részben a fotoszintézishez szükséges, részben pedig az ásványi anyagok szállító közege. A szárban levő szállítónyalábok a levélzetben levélerezet formájában folytatódnak. A farész a levél színe felé, a háncsrész a fonák felé helyezkedik el. A gyökérzet felveszi a vizet, a szállítónyalábokban eljut a levelek összes sejtjéig, ahonnan a sejtközötti járatokon keresztül már pára formájában a gázcserenyílások alatti kis légudvarokba kerül, innen pedig a légkörbe jut a nyílásokon át és elpárolog. Ez az elpárologtatott víz a levél teljes felületével megegyező szabad vízfelület párologtatásának a felét is elérheti. A párolgás mértékét nagyban befolyásolja a levél szerkezete, formája, a növény saját víztartalma, a levegő páratartalma és hőmérséklete, valamint a légmozgás. A növény viszont képes szabályozni a légrések méretét a babszem alakú zárósejtek nyitásával / csukásával, ezáltal képes csökkenteni az elpárologtatható víz mennyiségét.

Nemes babér (Laurus nobilis)

A víz állandóan mozgásban van a növényben, folyamatosan áramlik. A gyökérben levő nyomás tolja felfelé a vizet, de ez csak 1-2 méter magasra juttatná fel a szárban vagy törzsben. A levelekben végbemenő párolgás viszont egy szívóhatást is eredményez, így a víz a legmagasabb lombkoronába is feljut. Ehhez még egy kis segítséget ad harmadik tényezőként a víz molekuláinak az összetartó ereje, így egy tökéletesen működő vízszállító rendszer jön létre.

Olajfa (Olea europea)

Ahhoz, hogy a növény a fotoszintézis során a vízből fényenergia segítségével létrehozott cukrot felhasználhassa, neki is oxigénre van szüksége. A cukor lebontásakor energia szabadul fel, így olyan, mintha a létrejöttéhez szükséges napfény energiáját adná le, vagyis raktározza a fényenergiát. Ezt a felszabaduló energiát használja fel életműködéseihez. A cukor lebomlása, lassú elégetése a növény légzése, ami a fotoszintézis folyamatának a fordítottja. Napközben – a napsütés miatt – fotoszintetizálnak a növények, éjjel pedig a folyamat megfordul – fény hiányában -, és lélegeznek. A növények folyamatosan növekednek, tehát a fotoszintézis nagyobb mértékű, mint a légzés, és cukrot és egyéb anyagokat (keményítő, olajok, zsírok, fehérje) fel is halmoznak. A rothasztó gombák és baktériumok, valamint az állatok ezeket a raktározott anyagokat a növény elfogyasztásával alakítják vissza széndioxiddá és vízzé azáltal, hogy lélegeznek. Az eközben újra felszabaduló energiát ők is a saját életműködéseikhez használják fel. Így érnek körbe a megmozgatott anyagok, így lesz kerek a világ. Az egész növény részt vesz ebben a folyamatban. A gyökérzet a víz felvételéért, a szár a szilárdításért és szállításért felelős, a levelek fő feladata a fotoszintézis. A levelek törekednek a fény teljes kihasználására, úgy állnak egymáshoz képest, hogy a lehető legkevésbé takarják egymást, viszont a többi növénytől minél jobban elvegyék a fényt. A nagy levelek sok fényt képesek felvenni, viszont nagyobb a párologtatásuk is. A növények alkalmazkodnak az adott fényviszonyokhoz, amiben élnek, így beszélhetünk fénykedvelő (heliofil) és árnyékkedvelő (szkiofil) fajokról. A levélhez eljutó fény erőssége nagyban befolyásolja a fotoszintézis mértékét. Az árnyékkedvelők légzése gyenge, így aránylag kis megvilágítással is megélnek. A teljes napfény egy tizedét kitevő fényerősség körül már elérik fotoszintetikus teljesítményük csúcsát. A fénykedvelő növények viszont gyönge megvilágításban nem is tudnak megélni. Fotoszintézisük csúcspontját csak nagy fényerősség mellett érik el, így jól hasznosítják az erős fényt, és sok szerves anyagot tudnak előállítani.

Tulipánfa (Liriodendron tulipifera)

Ami viszont még érdekesebb, hogy egy növényen belül a levelek között is megfigyelhetünk különbségeket. Lehetnek rajta fény- és árnyékkedvelő levelek is. Szabadon álló fák esetében például a lombkorona belsejében árnyékkedvelő levelek vannak, felszínén viszont fénykedvelők. Tehát nem csak egy növény képes alkalmazkodni az adott fényviszonyokhoz, hanem adott növényen belül a levelek is.

Tölgylevelű hortenzia (Hydrangea quercifolia)

Folytathatnám mindezt a fotoszintézis különböző szakaszaival (fényszakasz, sötétszakasz), azok részletezésével (pl.: Calvin-ciklus, glükóz-termelődés), majd ezt követően a lebontó folyamatokban is elmerülhetnék az utolsó részletekig (pl.: glükóz lebontása, citromsav-ciklus, stb.), de ehhez egyrészt – ahogy azt a bejegyzés elején is írtam -, nagyobb háttértudás, a részletek jobb ismerete szükséges, másrészt nem hiszem, hogy valóban szükség lenne rá a folyamat alapvető megértéséhez.

Tűzeső (Heuchera 'Green Spice')

A növények működése, létfenntartásukhoz nélkülözhetetlen anyagaiknak megszerzése és előállítása egy hihetetlenül összetett, gyönyörű folyamat, ami önmagában is érdemes a tanulmányozásra. Ha pedig még azt hozzáteszem, hogy nélkülük mi sem lennénk itt, akkor érthető, miért érdemelnek meg minden figyelmet és tiszteletet.

A fotoszintézis folyamata

A növény levelének szöveti felépítése