Tornác

A rossz hír, hogy lakhatatlan és tele van szeméttel, a jó hír pedig az, hogy tornácos és nincs bevezetve a víz.
Valami életkori dolog lehet ez a férjeinknél.... Nálam ez így hangzik: (újabban már nem fél ötkor, hanem négykor kelve....), végül is, még mindig jobb, ha a műemlék házak iránt rajong a hitves, mintha a húszéves lánykák dobogtatnák meg a szívét.... Eme varázsmondat után már megy is a munka-romantika: bozótirtás, lomtalanítás, reparálás, fúrás-faragás és rengeteg pogácsasütés, hogy a tetterő ne lankadjon. Ámulok a fanatikus férjfiakon: reggeltől estig a tetőn, mi kétóránként váltjuk egymást, hogy bírjuk szusszal.

enter image description here

Amióta megvettük a vadromantikus parasztház-álmunkat (merthogy házról még nem lenne ildomos beszélni, mármint ha a házságot a klasszikus jelentésében gondoljuk értelmezni), nos kérem, azóta a gyerekekkel alszunk el. A gyereknevelés ebben a tempóban elmarad: nem baj, ha nincsen kész a lecke, majd igazolom, csak még fél órát segíts adogatni a tetőre a cserepeket.... Zita írásából próbálok leleményesen erőt gyűjteni ahhoz, hogy ki merjem jelenteni: mi mindegyik gyereket építészetből, kalandvágyból, romantikából, nosztalgiázásból, kétkezi munka élvezetéből, álmodozásból korrepetáljuk. Egy-egy ilyen hétvége után boldogan mennek pihenni az iskolába....

Nyaralóprojekt 1.

Elment az eszünk….

Az úgy van, hogy van 5 gyerekünk és két nagymamánk, és még nincs kutyánk, de ha ennyire felelőtlenek vagyunk, majd az is lesz. És vannak a nyári szünetek. És volt egy kis pénzünk is, de tényleg kicsi, erre már megint mit találunk ki? Na mit? Hogy vegyünk egy nyaralót.

Miért nem lakást? Az mondjuk pénzt is hozna, nem csak vinne, ugye.

De a férj az asztalra csapott és azt mondta, hogy nem iszik, nem kocsmázik, nem nőzik (még! de ha így folytatom), nem szerencsejátékozik, eddig egész életében a családért küzdött, most végre akar hozni egy látszólag tök hülye döntést életében, és örüljek, hogy nem nagymotor, vagy valami nyitható tetejű kétszemélyes sportkocsi az. Mondjuk ez jó érv volt, és már nem is volt akkora balgaság a nyaraló téma.

Szóval vettünk. De előtte hónapokig tervezgettünk. A férj nem szereti, ha zaj van, ha emberek vannak, ha süt a nap. Ő egy félreeső erdőben szeretne egy házat bazurgálni csendben, nyugalomban, méhecskék között.

enter image description here

Én meg allergiás vagyok a méhekre, de ez a kisebb gond, mivel ragaszkodom a vízhez. Továbbá félek egyedül valami félreeső helyen az 5 gyerekkel, nagymamákkal, és a leendő kutyánkkal (mert amilyen felelőtlenek vagyunk…. de ezt még hagyjuk….).

Ezért most nyár végén kezünkbe vettük a térképet, és hétvégenként körüljártuk Dél-Magyarország megfizethető nyaraló helyeit. Már ezekért a hétvégékért megérte, mert férjjel kettesben utazgattunk, nézelődtünk, fürödtünk, jövőt terveztünk.

enter image description here

A Balatont kizártuk, messze van, két és fél órát nem autózunk minden apróságért, de az is igaz, hogy megfizethetetlen az, ami relatíve vízközelben van. (Mert a vízközelség fontos a gyerekek, és a nagymamák miatt is.)

Mohács szemközti partja jó hely, de nagyon kicsik a nyaralók a hetünkhöz, meg a nagymamákhoz, meg a leendő ku… (na mindegy). Szóval kell a hely. Legalábbis 20nm-nél nagyobb. Meg azt kikötöttem (vagy bele), hogy én nem fogok minden áradásnál festeni, hurcolkodni, kármenteni.

enter image description here

Aztán néztünk tanyát Dunafalván. Ajánlom mindenkinek nagyon olcsó, homokos strandos. A gond a komp. Oda-vissza alkalmanként 8.000,-Ft lenne átjutni, ha ugye megy a komp, továbbá komppal már az út két óra. Aztán a tanya, amit láttunk, és a férj felfedezett valami elképesztő cuki volt, hangulatos és stb., de távol a falutól, és én betojtam volna ott az 5 gyerekkel egyedül nyáron. Mert ugye mi van, ha valaki megsérül, stb.

Aztán jobban át is gondoltam a dolgot, és rájöttem, hogy sajnos a gyerekeink kicsik és sokan vannak a Dunához, a legkisebb idén 1 éves, egész nyáron őt próbálom majd életben tartani, semmi esélyem, hogy az erős sodrás mellett menteni tudjam a többi négyet.

Azért mielőtt a Dunát lezártuk volna megnéztük a Boni fokot, Faddot, Domborit is, nagyon-nagyon jó helyek, de végül lemondtunk róluk.

Aztán beleszerettünk egy házba Szálkán. Hatalmas parasztház volt ganggal, négy szobával, istállóval közel a tóhoz, bolthoz, mindenhez. Csak sajnos összeomlóban volt a ház, mint kiderült, és ami ugyan nekünk is feltűnt, de nem éreztük gondnak, amíg egy statikus fel nem nyitotta a kis álmodozó szemünket. Mármint arra, hogy a büdzsénk e javítást nem bírná el.

Így visszatértünk kis megyénkbe, és végignéztük megint Orfű és Abaliget kínálatát. Mert nyilván innen indultunk, csak hát ezek se tűntek se megfizethetőnek, se nem volt alkalmas nyaraló. Ami közel van a vízhez, ami cuki, ahol elférünk, jó a beosztása, felújítandó - de nem rom - és van bolt is ott.

És sokadjára találtunk!

Egy lepattant, de nagyon hangulatos retro nyaralót, amit kell pofozgatni, de közel van Pécshez, a tóhoz, a bolthoz, ahol nincs sodrás, és nyugati fekvésű, és ami kellően csendes helyen, de nem is a susnyásban van. És van hozzá stég!

Hát itt tartunk most. Elment az eszünk!

Gyereknevelés

Piszok nehéz. Az ember hall mindenfélét, szinte közhelyeket, és akkor jön egy pár olyan mondat, ami zseniális. Megjegyzem újabban a zsidó nevelés köréből.

Kezdődött úgy, hogy a pécsi Pécsi Rita egyetlen előadásán megütötte egy nagyon- nagyon találó mondat a fülemet. Hangzott pedig eképpen: A zsidók a gyerekeiket nem abból korrepetálják, amikben nem jók, hanem abban amikben jók. (Kis kitérés: Tőle hallottam egyszer azt is, hogy egyetlen emlős nem akar a kölykével aludni: az ember.)

Hoppá!

Ugye mennyire igazuk van? Zseniális. Minek nyaggatni a gyereket a fizika hármasért, amikor úgyse lesz belőle soha fizikus, vagy bármi e téren? Ellenben ha jó énekből? Mi a fenének pénzt, időt tolni az eleve kudarcra ítéltetett fizikára, amikor soha egy fillér sem térül meg belőle? Ráadásul elveszi az időt, pénzt, energiát az énektől, amiből remekelhetne a gyermek. (Igen tudjuk, az éneklésből nem lehet megélni.... de a fiúk a kórusomból az idén 30.000,-Ft-ért elmentek egy Brazília-Chile körútra a másik kórussal. Azért az sem rossz. Legalábbis sok fizika dolgozatot kell egy tanárnak ahhoz kijavítania, hogy ezt megengedhesse magának.)

Aztán olvastam Polgár László könyvét a lányai sakkneveléséről.

Hogyaszongyja: Meg kell adni a gyereknek azt az élményt, hogy egy valamiből nagyon-nagyon jó legyen, bármi is legyen is az. (Ezt ugye Polgár apuka a sakkban adta meg a lányoknak.) Mert ha egy embernek megvan az az élménye, hogy valamiben (akármiben) ő nagyon jó, akkor megtapasztalja a sikert, és ugyebár ez is tanult élmény, egy életre önbizalmat ad neki.

Ez is mekkora nagy igazság. Aki volt már osztálytalálkozón tudja, hogy ha valaki az osztályban kitűnő volt, akkor lehet felnőttkorában csak egy átlagos, örök életre úgy vonul be az osztályba, mint egy nyertes. És fordítva.

Megjegyzem, nem mindenből kell az illetőnek jónak lennie, nem is iskolai tantárgyakból (a Polgár lányokat otthon nevelték, iskola helyett), hanem elég egyvalamiből, bármiből. Ami által megtapasztalta szintén a gyermek a kitartást, munkát, rendszerességet, fegyelmet, és persze a sikerélményt.

Aztán most megint olvastam egy könyvet (Frank McCourt: De!), amiben megint egy zsidó fickó mond egy mondatot, ami persze közhely, de megint összhangban áll a fentebb írtakkal: Nem azon kell törni a fejed, hogy hogyan vallhatsz kudarcot, csakis azon hogyan érhetsz el sikert.
Valószínűleg ez munkált valamennyi kereskedőben, aki áruba fektette valaha is a pénzét, és nem azt nézte, hogy elvesztheti, hanem, hogy mit nyerhet rajta. Na kik voltak a legjobb kereskedők?

Szóval most, hogy itt gyűlnek a fejemben ezek a mondatok, és lássuk be annyira különböznek a sokat szajkózott, iskolában belénk oltottaktól és megtapasztaltaktól (állj be a sorba, mindenben jónak kell lenni, a kitűnőt díjazzák, stb.), újratervezem a gyereknevelésemet.

Még egy megjegyzés. Olvastam Kepes András könyvét, melyben végigvette az életét. Az első feleségével, mint írta, liberális gyereknevelési elveket vallott. A második felesége szigorú, következetes szülő volt. A harmadikat még figyeli. De ő mondta, hogy így utólag visszagondolva, a második szigorú, következetes feleségének volt igaza, az ebből a házasságból származó gyerek hasít. Aztán most olvasom Náray könyvét. Szigorúak voltak a szülei, következetesek, kemények, gyakran talán túlságosan is. De Náray is hasít (divattervezőként szöveteket - kackac). És olvastam Fa Nándor könyvét. Gyermekkoráról azt írja, hogy nem tutujgatta az édesanyja, ellenben szigorú volt, és sokat követelő. Ő is hasít (na mit? hullámokat - muhahahahaha).

Hm.

Ui: Matekfaladatokat oldottunk meg a lányommal az autóban. Muszáj, mert dolgozat lesz holnap, nyilván este nyolckor derült ki. Kivonásokat mondok, ő pedig oldogatja őket. Kb. a 20. kérdés kivonásból:
- Mi a különbség 365 és 356 között?
- Az egyik is egy szám, a másik meg egy másik.
Bár akkor ott, és helyben leesett a vérnyomásom és elaléltam, fentiek tükrében a tanulság az, hogy a lányt nem matekból kell korrepetálni.

A tavasz első jelei

Rövidhírek a kertből:

Recéshagymájú nőszirom (Iris reticulata): enter image description here

enter image description here

enter image description here

Újra felfedezni és újra belakni a kertet.
A mindent bevilágító napsütésben megint mindenki (na jó, csak én, de én nagyon) látja, hogy ablakokat kéne pucolni, ezért gazdanya gyorsan kiiszkol a kertbe, mivel jelentem, kintről nem olyan nagyon szembetűnő, mint bentről. Ha látszik is, akkor is teljesen mások kötik le a tekintetet: a növényzet életjelei és persze a gyerekek élethangjai. A játszótéren egyre több gyerek vizitál, este hat helyett immár hétkor van mindenkinek a vacsora - ami előtt célszerű kimosakodni, hiszen újra mindenki csupa homok, föld és szutyok. A térhasználati utak átíródnak, az időkeretek is máshogyan alakulnak. A télen fél óra alatt, begubózó álmodozással elkészített leckék varázsütésre öt perc alatt a lépcsőn láblógatva készülnek el, a téli szöszmötölős bepakolás helyett két másodperc alatt minden a táska cipzárja alá kerül, hiszen egyetlen cél lebeg mindenki szeme előtt: minél előbb kint lenni.

Sóska (Rumex acetosa): enter image description here

enter image description here

Erdei ibolya (Viola reichenbachiana): enter image description here

Közönséges orgona (Syringa vulgaris) rügyei:

enter image description here

enter image description here

Rubik kocka

enter image description here

Magyar gyerek nincs Rubik kocka nélkül!
Szóval rendeltem egyet Vincének névnapra az egyik kínai oldalról, kemény 600-Ft-ért. Nekem is volt gyerekkoromban, de azt valamiért elfelejtettem, hogy soha, de soha nem tudtam kirakni. Neki is estünk Vincével, gondoltam most türelmesebb leszek.
De hát ezt lehetetlen kirakni! Végre megvan egy sor, erre a következő mozdulattal dől minden. Aztán megvan egy oldal, de onnantól tényleg leáll a tudomány, és káosz az egész. Hogyaza…. Vagy az a baj, hogy Kínából rendeltem?
Jól van, gondoltam rákeresek a neten. Valami trükkje kell, hogy legyen. Vagy én vagyok ennyire hülye?
Jó hírem van. Nem buta vagyok, csak műveletlen.
Először is Rubik Ernő matematikus volt, és ha ezt előbb tudom, soha nem veszem meg ezt az ilyenolyankinemondjam kockát. Igazából nem is játékot akart létrehozni, hanem lemodellezni kockák 3d-s mozgatási variációit, de aztán látta, hogy ez jó, és létrejött a Rubik kocka. Illetve először nem is 3x3-ast tervezett, hanem 2x2-est, de azt lehetetlen volt kivitelezni 3d-s forgatással. Ezt egyébként nem értem, mert most lehet kapni 2x2-es verziót is.

enter image description here

Aztán kiderült számomra az is, hogy tanulmányok nélkül lehetetlen kirakni, ennek ugyanis van több módszere – de mindegyik módszert matematikusok találták ki algoritmusok segítségével. Merthogy a leírások szerint - idézem - „A kocka variációs lehetőségeinek száma (8! × 38−1) × (12! × 212−1) / 2 = 43 252 003 274 489 856 000 vagy másképp: 4,3×1019 (azaz kimondva: negyvenháromtrillió-kétszázötvenkétbilliárd-hárombillió-kétszázhetvennégymiliárd-négyszáznyolcvankilencmillió-nyolcszázötvenhatezer).
Ez kevésbé képzettek számára lefordítva azt jelenti, hogy ha az ember minden másodpercben fordít egyet a kockán, és ezt a nap 24 órájában csinálja, akkor (feltéve, hogy nem jut olyan álláshoz, amit már egyszer kipróbált) 1 371 512 026 715 évre van szüksége az összes lehetséges állás kipróbálásához. Ez annyira hosszú idő, hogy addigra nemhogy a Föld, de egyes tudósok szerint már a Világegyetem sem fog létezni.”
Hm. Gondolom mire kiraktam volna, fájt volna a csuklóm. Még szerencse, hogy a jutyúbon minden fenn van. Rá is kerestem a netre. A férjem a kanapénkon fetrengve röhögött rajtam, hogy egy 10 éves kisfiútól tanultam neten heteken át, hogy mit kell csinálni ezzel a fránya kockával. Na kérem. Jelentem, hogy három hét tanulás után 10-ből kétszer kijön a kocka. Az utolsó lépésnél nem stimmel valami, de hiába néztem meg hat videót, valahogy az az utolsó lépés nem áll össze.
Nos, ennyi tudásnál én most megállok, valamit kell hagyni a nyugdíjas évekre is. Remek elfoglaltság filmnézés közben.
Aki nem hiszi, csinálja utánam.
És ha megvan ezt is.

enter image description here

És ha ez is megvan, ezt is:

enter image description here

Sánta édesmama

Az idő másként zajlik megint.
Átzökkenés: mikor egyik napról a másikra átíródnak az időkezelési és a térhasználati útvonalak. Megint másként élni, megint másik rutinokat kialakítani. Újraírni, újraértelmezni, új tartalommal megtölteni. Rugalmasság. Szelektálás.
Nehéz meghatározni azt a pillanatot, amikor átfordulnak a dolgok. Váratlan? Sejthető? Megérkező? Nem tudom. Hirtelenség.
Az a mozdulat a lépcsőn és a családi ritmus hamisan mellé üt. Mindenki megérti, elfogadja, természetesnek veszi, hogy Miminek feküdnie kell. (Villámsebességgel kerülnek fel a tavaszi kabátokra a leszakadt gombok.)
Különösen szeretem, amikor az egy-egy meghatározó momentumot úgymond 'kijátszanak' magukból a skacok. Bozótirtani segíteni annyit jelentett a hétvégén, hogy hagytak minket bozótot irtani, miközben ők játszottak: a talicskás volt a mentős, aki rohangált a lábát eltörő, lábát kibicsaklított páciens felé, majd a diófához szállította, lévén az a vidéki kórházközpont. Az alsó ágak pompás ágyak, a nap pedig az ember szemébe süt - minden adva van a gyógyuláshoz. Balázs gyerekbarát kertje esetünkben azt jelenti, hogy meghagyja az amúgy zavaró, sőt néha a munkát és közlekedést akadályozó alsó ágakat is, hogy tudjanak a gyerekek azokon játszani. Megéri.

enter image description here

De én mál holgásszá isz váltam...

Peti unokám a tavalyi év szeptemberében töltötte be negyedik életévét. Még nem volt hároméves, amikor először elvittük édesapjával az első horgászélmény megízleltetésére. Miután ez várakozáson felül sikerült, a bevetéseket (itt, szó szerint) az azt követő másfél évben többször is megejtettük. Jómagam kisgyerekkorom óta szenvedélyesen űzöm ezt a sportot (igen, sportot /fogalomtisztázás a horgászat lényegét és technikáit esetlegesen nem ismerők részére/), Petike apukája is megszállott pergetőhorgász volt gyerekkorában. Így nem véletlenül találtunk rá erre a "szabadidős tevékenységre" Petike részére. Sőt, nem csupán egy családi hagyomány továbbviteléről van szó, hanem ez egy nevelési stratégia részét képezi. De miért is? Korunkban minden erő azon munkálkodik, hogy a legújabb generációt minél távolabb tartsa a természettől, sőt mi több, a természetestől. Ezért aztán különösen fontos most, hogy ne hagyjuk magunkat és ezáltal őket elsodortatni az árral. Nagyon tudatos stratégiákat kell megterveznünk és rendíthetetlenül követnünk ahhoz, hogy legzsengébb utódaink minél inkább a szörnyű fősodor veszélytelenebb, sekélyebb, biztonságosabb parti zónájában legyenek képesek majd maradni. Az egyik kulcs a természethez való kötődés lehet. Nem rossz a hétvégi erdei, vagy vízparti kirándulás sem, de ehhez képest hatékonyságában egy nagyságrenddel magasabb fokozatot testesít meg valami olyan konkrét tevékenység, ami "szakértelmet" feltételez. Nem véletlenül van megtámogatva Petike részére a horgászszenvedély még egy kertészkedő foglalatossággal is, ami ugyancsak szenvedélyévé kezd válni.
A horgászhely megválasztása sem véletlenszerűen történt. A Kerka folyócska egyik olyan parti állásában alakult ki, amit nagypapa dédpapával, majd nagypapa kispapával rendszeresen látogatott a maguk korszakában. Nem véletlenül kerülünk fiammal együtt valamilyen átszellemült állapotba azon a helyen, és akár hiszik, akár nem Petike is megérezte, hogy ez több, mint egy egyszerű, akármilyen folyópart, itt valami misztérium is jelen van.
Télvíz idején horgászati céllal nem látogatjuk, legfeljebb egy-egy rövid kis helyszíni szemlét teszünk. Ilyenkor, a fogási élményeket felidézendő, horgászati és halbiológiai könyvek képeivel frissítjük fel a "szakismereteinket". Egy ilyen alkalommal, nálunk, a nagyszülőknél töltött délelőttöt követően Petike arra kérte az érte érkező anyukáját, hogy hadd vihesse magával a tanulmányozott halas könyvet. Miután erre megkapta az engedélyt, boldogan a nagymamája felé fordult és így szólt: - Ha majd nad leszek, nekem isz halasz konveim lesznek! Meghatódva néztünk egymásra feleségemmel, egy félmosoly kíséretében.
Nem sokkal később részt vettem horgászegyesületünk éves közgyűlésén, ami minden évben egy egyperces, néma felállással kezdődik az előző évben eltávozott horgásztársak tiszteletére. Miután sajnálatos módon az éves statisztika ebben a vonatkozásban meredeken felfelé ívelő pályát mutat, hevenyészett átlagéletkor számítást végeztünk, amiből kitűnt, hogy bizony az egyesületi tagok életkori átlaga meghaladja a 60(!) évet. A magam 71 évével itt még középkorúnak minősülök (még egyszer és utoljára).
Pár nappal ezután fiaméknál beszélgetve, beszámoltam a családnak a fenti szomorú adatokról. A beszámolót azzal a megjegyzéssel zártam, hogy amennyiben Petike felnőttként horgásszá válik, szinte egyeduralkodó lesz a horgászvizeken, mivel a korosztályából nem lesznek konkurensei. Petike egyidejűleg a "Bufalo intelligente" című kedvenc meséjét nézte. Olyankor általában annyira koncentrál, hogy hiába hozzá szólni, nem hallja. Ennek tudatában úgy véltem, hogy teljesen kimarad a diskurzusból. Ezért aztán minden felnőtt meredten nézett, amikor mondatom befejeztekor, mintegy kiegészítésként, megszólalt: - De én mál holgásszá isz váltam....
Amint hazaértünk fiaméktól, azonnal nekiláttam egy színes ceruzás hal-rajzsorozat első tagja megalkotásához. Mindezt azért, hogy amikor nagy lesz, teljes bizonyossággal lehessen "halasz konve".
De! Mivel van neki egy édes másfél éves kishúga, aki még idáig nem került szóba (de ami késik, nem múlik) hogy ő se maradjon rajzok nélkül, számára egyidejűleg elindult egy szárnyas sorozat. Így aztán amikor ő "nad lesz, bisztoszan lesz neki szárnasz konve".
U.i. A rajzokat olaszul feliratoztam, annak megfelelően, hogy én az unokákhoz kizárólag olaszul beszélek és elég sok, tevékenységünkhöz tartozó fogalmat előbb tanulnak meg olaszul mint magyarul. Ha valakit ez netalán megbotránkoztat, azt azzal nyugtatnám meg, hogy a második nyelv legádázabb antagonistája az első nyelv/többségi nyelv/anyanyelv, amin előbb vagy utóbb úgyis mindent megtanul a gyermek.

enter image description here

enter image description here

enter image description here

enter image description here

enter image description here

enter image description here

enter image description here

enter image description here

enter image description here

enter image description here

enter image description here

enter image description here

enter image description here

enter image description here

enter image description here

enter image description here

Hótégla

Szeretem az igazi, havas téli hétvégéket. Szeretem figyelemmel kísérni a gyerekek játékmunkájának alakulását. Amikor a kettő találkozik, na, azt különösen szeretem.
A ház köré kiterjesztett területet lassan fedezik fel teljes mélységeiben és titokzatosságában. A hétvége lassú, nyugalmas tempójában a gyerekek egy ilyen térben elkalandozó-felfedező hangulatban voltak. Minden adott volt a kalandhoz: bőséges meleg reggeli, szikrázó napsütés, hideg, hó és hójókedv.
Reggeli közben már arról folyt a csevej, hogy a havazáshoz ki melyik lapátot, vödröd, talicskát használja először, hogyan osztják be az eszközöket, ki milyen falat, hógolyót fog készíteni, kinek merre lesz a területe - egyértelműen egy birodalmak közötti csata előkészületei folytak. Területkijelölés - építkezés - szövetségkötés - harc vonalon mozogtak a gondolatok.
Mindig vicces, amikor a szigorúan és sokszor gyanúperrel élő anyai ellenőrzés után kiáramlanak az udvarra. Káosz és csönd marad bent, kint pedig.... az egész falu hallhatja, hogy a gyerekek szellőznek.
"Gyertek gyorsan, ilyet még nem láttatok!" - amióta Ellenden lakunk, ez a felkiáltás (ühüm, a rivallás megfelelőbb szó lenne) már mindenki szájából elhangzott és mindenki megtanulta, hogy ezt bizony nagyon komolyan érdemes venni.
Az előző napi szél készítette hófúvások és hótorlaszok hullámoztak a szántóföld és a telkünk határvonalán. A hó állagát, minőségét és mennyiségét elemezve arra jutottak a skacaink, hogy ezt nem érdemes puszta védőfal építésére elpacsálni, ebből iglut lenne jó alkotni. És nekikezdtek....
A munkaszervezési tárgyalásokat hamar letudták és csak dolgoztak és dolgoztak:

enter image description here
hű, milyen jó, hogy legalább télen nem lehet vályogozni, így mosni nem, csak szárítani kell a ruhákat....

enter image description here
anyagvédelem napernyővel

enter image description here
Muszta cica megfigyelőként

enter image description here
Muszta cica méretet vesz

Szellemi önellátás

Balázs és Fanni után úgy érzem, nekem is meg kell szólaljak Faluság-lét ügyben.
A blog elindítása előtt két dolgot érzékeltem határozottan: a kiköltöző értelmiség egyedül, magányosan kószál az egyes falvakban. Mindenki mástól várja a szellemiséget. Mintha ebben a tekintetben is különvált volna létrehozás és befogadás. Vágyunk valamire, hiányolunk valamit, de csak konstatáljuk a hiányt és nem teszünk ellene vagy helyesebben érte (az idült optimizmus, ugye?).
Egyre határozottabban úgy látom, hogy nemcsak az elit gimnáziumokban kéne filozófiát tanítani, hanem már általános iskolában. Nem arra gondolok, hogy a Tiszta ész kritikáját olvassák a hatodikosok. De arra viszont egyre többet gondolok, hogy milyen jó lenne, ha a gondolkodás, az elvonatkoztatás, a kifejezés, a szót kérés és kulturált kritikai hozzáállást természetessé lehetne tenni. A gondolkodó attitűd tanítható. Nem tudom, hogy a belső motor a gyerekeknél tényleg ösztönös-e, vagy pedig szerzett és látott, vagy, ha nem blokkolják, akkor jó esetben mindhalálig kitart - néha hajlok az utóbbira.

enter image description here

Fanni kiszólása a tanításmódszertanra, miszerint dolgoztatni kell a diákokat, teljesen az én hozzáállásomra hajaz: kicsi koruk óta arra szoktattuk a gyerekeket, hogy 'járj utána', 'nézd meg', 'fedezd fel'. Másoknak lassúnak tűnt ez, sőt, sokak szerint túl nagy önállóságot adok, miközben időt pazarolok. Nos a válaszom immár nekem is egyértelmű nem. Nem fogom megmondani, hogy mikor született xy, nem vetem oda a választ a flegma kérdésre, hogy minek is a fővárosa Madrid. Mindenféle és fajta eszköz elérhető, kis drágáimnak még csak súlyos lexikonokat sem kell lapozgatniuk, egyszerűen csak a géphez kell araszolniuk. Tegyék meg kérem maguk. Hamar beépült ezzel a módszerrel (ne felejtsük el, nem egyéni ötlet ez, Maria Montessori igencsak legitimálta ezt a viszonyulást a tudáshoz) az, hogy maguknak tanulnak, a tudás és önmaguk örömére, nem anyukának. Anyuka viszont mindig segít, ha bármilyen elakadás történik (ami a valóságban azt jelenti, hogy mire odaér, addigra kisdrágám mégiscsak megoldotta egyedül - a nagycsaládos létben ez az egyik legviccesebb: mire vennéd a soron következő kérdést, kérést, addigra kisdrágáim már meg is oldották - tulajdonképpen a jól működtetett tanár szerep háttérszerep, bábáskodás. Környezet- és hangulatteremtés. A legtöbbször minden megy a maga útján és csak néha kell egy-egy határozott beavatkozás. Problémafelvetés és feladatadás. Inspirálás.
Szóval, visszatérve a filozófiához, a szellemi önállóság megléte az első lépcsőfok a szellemi önellátás felé.
Kert és könyvtár. Az élet szellemisége.
"If you have a garden and a library, you have everything you need." - Marcus Tullius Cicero
Önmagunknak, önmagunkért.

Saját kert

Virginia Woolf Saját szoba című írásával az ember legkorábban általában egyetemista korában találkozik. Katartikus, hosszan ható mű. Fanninak is az volt, nekem is az volt. Általában a lányoknak az. Szerintem egyetlen férfi sem olvasta el igazában.
Saját szobára mégsem tartok igényt. Saját társra viszont igen. Sőt, én kis mohó, saját kertre is. Ebben az értelemben a saját nem az enyémet jelenti, hanem a miénket. Privát, de nem csak az enyém. A miénk. Társasság, aminek apró társrészletei vannak: lásd gyerekek. De maga a társas létélmény a meghatározó. Társas életünk kiterjesztései a gyerekeink. Talán ezért nem teherként, hanem csodaként éljük meg őket. Szemléljük, ámulunk-bámulunk rajtuk és megtaláljuk bennük önmagunkat.
Önmagunk kertje. Önmagunk helye a világban, a természetben. Közös kertkialakítás - esztétikai nevelés. Érzelmi alapú esztétika. Szépek a muskátlis cserepekben a csigák, mert Jolán tette őket oda. Beleillik a kertbe a homokozó a teherautókkal, mert a fiúk építenek vele. Jó helyen van a farakás, mert Janka szívesen tanul a tetején (édesanya, én legszívesebben áprilisig ki sem mennék....). A jelenlévőség jelei, amik az életet és a megélést mutatják. Nyomaink, amik minket, a mi tereinket építik.
Szóval rengeteg érvet tudnék felsorakoztatni a saját kert szükségessége mellett: természethez való viszony, ételeinkhez való viszony, a kertből való bevitel a konyhaasztalra, az elrakás és tartósítás (megőrzés) dinamikája, a spontán és tudatosan való tervezés ritmusa, a puszta kéz akarata és ereje, a kudarcok és sikerélmények mindig továbbmenésre sarkalló dinamikája.
A saját kert mellett a legfőbb érv mégis a térélmény. Szabadtéri szoba. Belakható. Ki- és bevonulhatok egyik térszerkezetből a másikba. Útlevél nélkül léphetem át folyamatosan a határokat. Vagy mégsem! Hiszen úti okmány itt a papucs. A kibújás és bebújás könnyedsége. Kitipegek-betipegek, a határokat és tereket mégis megtisztelem játéka. Természetesen ezeket a kint-bent, piszkos-tiszta viszonyrendszereket csak a nők tartják tiszteletben. A férfiak és leendő férfiak kiszaladnak mezítláb a sárba és betrappolnak a sáros gumicsizmával a tiszta szobába. Lassan elfogadják, hogy nem lehet, de igazán sohasem fogják megérteni. Láthatatlan határvonalak. Összemosódó terek. Más dimenziók.

A régi családi fotók évről évre nagy derültséget és emlékezéshullámot indítanak el. Mindig más és más fotók kerülnek az érdeklődés középpontjába. Más és más fotók szólalnak meg.

enter image description here

Apu egyik fotóját hoztam elemzésre a saját kert kapcsán. Ki mit olvas ki belőle?
Én ugyebár érintett és megérintett vagyok (a közös családi történetek az elmesélés aktusával íródnak bele a saját történetbe, válnak családi történetből saját történetté: mesélték, vagy velem történt? - néha alig tudunk különbséget tenni), de jó lenne, ha egy külső szemlélő is belemenne az elemzési játékba.
Pécs és Málom találkozása. A kertvárosnak nevezett lakótelep benyomulása a szántóra és a kiskertkultúrába. Lekerített, egyértelműsített kiskertek, amiket éppen művelnek a városból autóval kijövők. Drótkerítés a funkcionalitás legfőbb ismérve. Egy darab föld, egy darab saját tulajdon. Áramellátás valószínűleg megoldott, hiszen közel van a villanyoszlop.
Lada és Wartburg a gyerekeseknek, kispolski a nemrég munkahelyet találó, friss diplomás fiataloknak. Az építés vágya. Mindig építeni akarunk: régebben inkább maradandót, újabban inkább olyat, ami nem hagy maga után káros anyagot.
Felszámolni egy kertet könnyebb, mint létrehozni. Haszontalanná, használhatatlanná váló tárgyak. Egy letűnt mindennapiság. Emlékek.