Mindenhol jó, de legjobb... az iskolában

Fogadok, hogy ezt a címet a magyar népesség aránylag kis hányada érezné magáénak, pláne augusztus második felében, ettől függetlenül határozottan tetszik nekem. A héten ugyanis megkezdődött a következő tanév előkészítése a mi sulinkban és pontosan ugyanaz az érzés fogott el, mint akár 32 évvel ezelőtt, amikor 6 évesen iskolába mentem (ne tessék azért nagyon kalkulálni, az káros az egészségre ;-), mégpedig az otthonosság érzése, azaz nemcsak annyi, hogy én itt jó helyen járok, hanem egyenesen az, hogy itt vagyok a helyemen, pontosan itt kell lennem és nem másutt. (Mindez annak ellenére így van, hogy bizton állíthatom, hogy ez nem az az iskola, ahova elsősként mentem.)
Dolgozhatnék egy cégnél is, Kecskeméten mostanság gombamódra szaporodnak a multik, bizonyára egy ilyen cégnél is el tudnék helyezkedni, ha nagyon akarnék. De nem akarok, megyek vissza (majdnem) minden szeptemberben a magyar közoktatás valóságába és mindennel együtt, valamint mindennek ellenére jól érzem magam (nyilván nem olyankor, amikor hirtelen kiadásokat kell valahonnan előteremteni, hanem például amikor a diákjaim lobogtatják a nyelvvizsgájukat). Valahogy úgy van ez, mint amikor összehasonlítottam magamban az élményt, hogy milyen érzés volt Amszterdamba és ehhez képest Krakkóba megérkezni: Amszterdamban megtudtam, mi az, hogy kultúrsokk (pedig aztán nem Afrika, még csak nem is Ázsia, hanem bőven Európa), Krakkóban meg úgy éreztem magam, mint egy kicsit másféle Magyarországon.
Amszterdam ugyanis már az egyetem alatt is a Nyugat volt számomra mint csóró Erasmusos diák számára és elég sok hétköznapi dolgon ledöbbentem, mennyivel másképp (és többnyire jobban) lehet csinálni, mint ahonnan én jövök, Krakkóban ezzel szemben megnyugtatott a hétköznapok kopott és csontjaimból ismert kelet--közép-európaisága, csak éppen sokkal kedvesebbek voltak az emberek.
Az iskola, ahol dolgozom, nem állami ugyan, hanem alapítványi, mégis éppen olyan dekoratívan le van pusztulva és a nyitó értekezleten hasonlóan az az egyik kérdés, mikor lesz végre keret a mosdók teljes felújítására, pedig tudjuk, normális esetben egy szülő mit néz meg először, amikor nyílt napra jön... (Nem, nem a géptermet, vagy ha igen, akkor rossz helyen tetszett eddig informálódni, kérem szépen. Az infóterem ugyanis mindenhol csillog-villog, egy átlagsuliban évente ötször talán be is kapcsolják a gépeket órán a kollégáikhoz képest túlképzett vagy éppen túlbuzgó tanárok, a mosdó állapota és tisztasági foka azonban arról árulkodik, mennyire nézi az intézmény embernek a diákjait. Hát, nem viszik túlzásba, annyit átlagban el lehet mondani és ha valami, akkor ez bizony igencsak szomorú.) Mióta eszemet tudom, a magyar iskola nehézségei pontosan ugyanazok voltak, mint ma, pedig aztán sok víz lefolyt már a Dunán, mióta én ezekkel először szembesültem. Ennek ellenére nekem a szeptember 1. mindig felszabadító dátum volt, nagyon szerettem menni, a suliban lenni és általában véve is élvezni az adott iskolák szellemiségét, noha elég különfélék voltak. Szeretem az "iskolaszagot", mondhatnánk és ez nemcsak diákként volt így, hanem tanárként is megmaradt. Jó nekem. :-)
A másik ok, ami miatt vártam már az iskolakezdést, jóval prózaibb és ezen szerintem viszonylag sokakkal osztozom: azt a két és fél hónapot, amíg szünet van, az ember gyerekeinek értelmesen, pihentetően, (jó értelemben véve) lehetőleg minél szabadabban érdemes eltöltenie. A felnőttek nagy részének azonban nem adatik meg a hasonlóan két és fél hónapos nyári szünet, manapság meg sokszor már a nagyszülők nyári menedéke sem, így viszonylag nehéz megoldani, hogy érezze jól magát a gyerek, hogy közben a táborokra elköltött pénz mégse döntse romba a családi költségvetést. Nekem mint tanárnak persze ott van a nyári szünet, nem kell extrán szervezni az életet, amúgy is otthon van az ember. Jó nekem. :-)
Eme mély igazságtartalommal rendelkező mondat mögött azonban ott van a valóság azon oldala is, amikor a pihenés és feltöltődés mellett (sokszor helyett) minden nap főzni kell, lehetőleg sütni is, fagyizni menni, strandolni vinni a csemetéket, különböző színes programokban részt venni, ahol megadom a gyerekeknek a számukra fontos feltöltődési lehetőséget, de közben vinni a kertet, lekvárt befőzni, rendben tartani a lakást úgy, hogy mindenki itthon van és mindenki nagyon kreatív, magam pedig továbbra is igyekszem kiszorítani mindebből a saját kis (ráadásul női) szabadidőmet, amikor nekem is csurran-cseppen valami, amire tényleg én vágyom és amitől aztán tényleg érzem, hogy jó nekem. Nyár végére bizony én is kellően megtépázottnak érzem magam és nemcsak a saját szakmai örömeimre gondolok, amikor azt állítom, hogy nagyon jó lesz már a gyerekeknek végre az iskolában. ;-)

Navigáció

Judit Drága az internet, de hasznos írásáról eszembe jutott idei nyaralásunk hazaútja.
De kezdem kicsit korábbanról:
Az a jelenet szerintem mindenkinek megvan a hátsó ülésről, amikor a Vezetőülés kérdezi a térképet szorongató Anyósülést:
- Most? Most?
- Még nem.
- Nem itt?
- Nem. Nem tudom!
- Ott a térkép! Miért nem tudod?
- Ne kiabálj! Most! Most! .... kellett volna....
Ezt követően ajtócsapkodás következett az elmúlt 20 év összes téves navigációjának felemlegetésével, a szülők megvitatták a válás lehetőségét és azok következményeit, majd a "hamárkifizettüklenyaraljuk" tanulság levonása után visszaültek a kocsiba. Mi gyerekek pedig levontuk a következtetést, hogy mi soha ilyenek nem leszünk.
Volt rá esély.
Helka barátném ugyanis azzal a tanulsággal ért haza a nászútjáról nyolc éve, hogy ha nem lenne GPS ő már biztos elvált volna.

enter image description here

Na most 2018. nyarán a Vezetőülésen ülő férj nem bízta a véletlenre. Mert lehet hogy három éve ugyanoda járunk nyaralni, de ha már van Navigációs rendszer az autóban, használjuk. Szóval a cél be volt táplálva a rendszerbe és mutatta is az utat. Ugyanakkor férj rendelkezik okos telefonnal is, ami pedig rendelkezik egy olyan applikációval, ami szintén mutatja az utat (nyilván másikat). Ezért volt érthetetlen számára, hogy miért nem segítek neki a saját telefonommal, ha már csak üddögélek az Anyósülésen, semmit sem csinálva.
Így fordult elő, hogy amikor végül egy búzatábla közepén ültünk hátunk mögött az öt gyerekkel, ajtócsapkodás következett az elmúlt 20 év összes téves navigációnak felemlegetésével, megvitattuk a válás lehetőségét és azok következményeit, majd a "hamárkifizettüklenyaraljuk" tanulság levonása után visszaültünk a kocsiba.
A navigációhoz kapcsolódóan jutott egyébként még eszembe, hogy láttátok Tóth Barnabás Újratervezés c. kisfilmjét?

Egy telefonos párbeszéd másik oldala

avagy
Generációs különbségek érzékeltetése ellendi kirándulásunk kapcsán: nagymama emészti a hallottakat

  • Szia, kislányom, hogy vagytok?
  • Hol voltatok?
  • Hát az meg hol van?
  • Ja, emlékszem, ez az a furcsa család a sok gyerekkel a világ végén. Mit csinál a férfi? Valami eklektikus zenét tanít valahol, nem? Az anyuka meg otthon van még, gondolom, szoptat.
  • Mi az, hogy elektromos zenét? Az micsoda?
  • És mit csinál az anyuka Afrikában egy kertészetben?
  • Ja, értem már, de mit csinál Afrikával? Onnan származik a családja? Mint a Vali néniéknél, tudod, nagyanyád pápai barátnője, oda is beházasodott az a fekete fiú, emlékszel, meséltem, hogy...
  • Ja szóval kutatta, hát ott van mit. Na, mindegy és mit csináltatok ti ott?
  • Pörköltet? Na, az jó, a múltkor mi is azt csináltunk Juci nénédéknek. De remélem, bográcsban főzték!
  • Jól van, mégis rendes gyerekek ezek.
  • Présházat? Azt meg minek?
  • Jézusom! Hát ezek sem normálisak!
  • Milyen farm? Halfarm? Beszélj egy kicsit hangosabban!
  • Ja hogy hangfarmot, nem hallottam rendesen. Különben sincs semmi értelme, mi az, hogy hangfarm? Ezek ilyen bölcsészek, mint te vagy pláne művészek? Voltak ott rendes emberek is?
  • Jézusom! Na és ti mit csináltatok ott?
  • Milyen performansz? Remélem, nem volt kábítószer!
  • És erre vittétek a gyerekeket is? Remélem, ők nem nézték meg.
  • És hol aludtatok? Remélem, aludtatok valahol!
  • Még másnap is? Hát ti sem vagytok normálisak, ennyit autózni - ezért...
  • Na, jól van kislányom, örülök, hogy jól éreztétek magatokat, de inkább azt mondd meg, hogy jövő héten...

enter image description here
(Markovics Anita fotója)

A nyár legkedvesebb hangja

Lassan közeledik a nyár vége, de megjöttek közben a csillaghullós éjszakák, amikor szépen ki kell feküdni a matracra a kertben és fölfelé kell meresztgetni a szemünket, mert csodákat láthatunk és persze kívánhatunk. Mióta megszülettek a gyerekeink, hagyomány lett, hogy augusztus 8-15. között minden este kifekszünk és versenyzünk, melyik este ki lát több, szebb és nagyobb hullócsillagot. Porontyaink azonban néha túlzásba viszik a felszabadulást (értsd: kacagnak, sikoltoznak, hülyébbnél hülyébb vicceket faragnak és ezeken fogják az oldalukat, de úgy, hogy a szomszéd utca túlsó végében is lehessen hallani), így amikor éppen elszabadulna a hangulat, elkezdünk csöndkirályt játszani és utána el kell mesélni, milyen hangokat hallottunk - természetesen az győz, aki minél többfélét képes rekonstruálni. Ilyenkor derül ki, hogy egyes családtagok azt bizony hallják, hogy nő a fű, iskolaidőben mégsem jutnak el a fülükhöz olyan kérdések, mint hogy gyakoroltál-e már a zongorán. Kedves hangok töltik be amúgy a teret: macskadorombolás, tücsökciripelés, szomszédból kihallatszó zenefoszlányok, gyerekek szuszogása, elfojtott röhögések, kóbor zümmögés, távoli repülőgépzúgás. Legutóbb a legkisebb poronty azt is hallotta, hogy rágják a meztelen csigáink a féltett epreket - na, azonnal vége lett a csöndkirálynak! Nyáron van egyébként több jó kis fesztivál is Kecskeméten (ajánlom ezeket a kedves Olvasó figyelmébe), így aztán viszonylag sokat hallgatunk zenét késő este vagy netán éjjel különböző koncerteken vagy éppen saját otthonunkban (olykor ha akarjuk, ha nem alapon is), ezek is igazán kedves hangok (többnyire). Amikor a Balatonhoz utazunk vagy az utca végén lévő strandra megyünk ki, remekül lehet hallgatni a vízcsobogást, vízfröcsögést, bugyborékolást és James Bond-plusz-búvárosdit játszó gyermekeink hörgéseit és fújtatásait (ilyenkor remekül lehet szívbajt is kapni néha), ezeket a hangokat is szeretjük, noha jómagam az esti lecsendesült part hangjait preferálom a játékban már korábban kiázott és immár nyugalomban elnyúló gyerekek társaságában meg kezemben a Férj meleg tenyerével (néha kenyerével, ha megéhezünk a nagy bámulásban). Imádjuk még a nyári viharokat, amikor jókat lehet rémüldözni a nagy dörgések közepette: ki szoktunk ülni a védett teraszra és nézzük a villámokat meg ha szerencsénk van, a műsor vége felé a szivárványt is (noha ez kevésbé hangos).
A nyár legkedvesebb hangja azonban - ha hiszi a kedves Olvasó, ha nem - nálunk bizony a jégkrémes autó tülkölése arra a bizonyos rémes dallamra, amire egyből azt is rá lehet énekelni, hogy "szólj anyádnak, hozzon pénzt" - és tényleg, viszem és veszem és nemcsak a hangját...

Tisztálkodási kultúra

Fürdőház vagy fürdőszoba - ki melyiket választaná?
Gyerekkoromban Atádon a konyhában volt egy hideg vizes csap. Semmi több, és mégis micsoda kényelemnek számított! Fürdőszoba nem volt - nyáron kint, télen a jó meleg sparhelt előtt a fürdővájlingban (a legnagyobb kerek fehér kék csíkkal a peremén) lehetett mosakodni. Fadeszkás budin lehetett a szükségest elintézni - a szagok és hangok senkit sem zavartak, nem kellett álintimitással hitegetnie magát az embernek. Természeti népeknél és ortodox vallásúaknál (muszlim, zsidó kultúra szakrális és higiénés fürdési szokásai) az önuralom és tisztaság egyik fokmérője, hogy a lakóhelyemtől minél messzebbre viszem el testem váladékait - csak a beteg ember csinál maga alá, őt pedig el kell különíteni a többiektől, mert nem higiénikus (mint ahogyan a törlés sem az, mosakodni illik).
Én fürdőház párti vagyok. A lakótér nem ürítésre való. Kényelmes, meleg, gyors - és cikisen büdös. Nemszeretem mesterséges illatosítás. Ezen már a szappan sem segít!
Bár.... Egy kis csalás van ebben a történetben, hiszen ugye emlékszünk még az éjjeli edényre!? Szintén zománcos, fehér, kék csíkkal a peremén, helyes kis füllel, hogy reggel, mikor kiviszi az ember a kertbe, nehogy kilötyögjön. Ez a kis 'teásbili' csak a női szakasznak járt, férfi ember kérem, fáradjon ki, azok úgyis csak fröcsögetnek. Az éjjeli edény helye az ágy alatt volt - tedd beljebb, nehogy felrúgd, mikor kiszállsz az ágyból!

enter image description here

Hálóing éjjel, szoknya-kötény nappal - térdig érő alsónemű hideg ősztől tavaszig. Két sor között diszkrét leguggolás és senki észre sem vesz semmit. Azért a huncutság is benne van szerintem a dologban.
Ruhásszekrény soha nem használt darabokkal: betegségre, ünnepre, halálra. Betegség esetére nevezetű polcon hálóingek, törülközők, lepedők, ágyhuzatok - a legszebbek, a legdrágábbak, de szigorúan hófehér mintásak. Ünneplősen színesek a vendégeknek jártak. Nem öblítővel, hanem szappannal voltak illatosítva. Dunyhanehéz álmodozó álom....
Anival egyszer elsírtuk magunkat a telefonban, mikor azt találtam mondani, hogy szerintem mi vagyunk az utolsó generáció, aki még élő, tevékenyen működő, öneláttó falusi portákon tölthette a gyerekkorát. Ma a népesség kb. 65%-a városokban él. Magyaroszágon e szám fölötti a mutató.

enter image description here

Csaptelep-keresés közben bukkantunk ebbe a remekbe: Sapho Crystal arany csaptelep, három részes, automata lefolyóval, 603.241 huf

Takarék

Szeretem a takarék lángot: szépen lassan elkészülnek rajta a levesek, főzelékek és persze a lekvárok (és akkor sem történik semmi katasztrófa, ha közben háromszor is elfelejtettem, hogy a mit tettem a tűzre, vagy hogy egyáltalán tettem rá valamit).

enter image description here

Takarékoskodni: lassan, beosztva, hosszú távon gondolkodni - a takarékoskodás nem zsugoriság, mint sokan vélik. A takarékoskodás életszemlélet, viszonyulás az élet anyagiságához, a mindennapi életünk anyagi oldalához. A lelkizéssel nem szoktunk takarékoskodni. A csevegéssel sem szoktunk takarékon élni. Az energiánk, ami hajt minket a dolgok elvégzése felé, no az már néha takarék lángon van: lassan, komótosan tol előre minket az elvégzendő feladatok listáján - de ez szintén a materiális minőségek terepe.
Falun kevesebb pénzre van szükségünk, arra is inkább készpénz formájában: szippancsot fizetni (úgydeúgy vágyom már arra, hogy a falu végre hozzálásson a szennyvízprobléma megoldásához!), tojást, pékautót finanszírozni. Most, hogy végiggondolom, a városban nem is használok készpénzt.
Igaz a mondás: ki mire költi.... Életvitel. Mérlegelés. Fontossági sorrend. Fegyelmezettség - amit főleg akkor szeret az ember, ha néha viszont ki lehet rúgni a hámból.
Márta írása számomra is jól összeszedte a szülő-gyerek kapcsolatban lévő pénzáramlást:
1. zsebpénz, amiből szép lassan összegyűlik valamilyen áhított dolog, általában lego, nagyobbaknál inkább már könyv.
2. fizetés, amit konkrétan elvégzett munkáért kapnak a kölykök (autótakarítás, bozótirtás, stb.).
3. költőpénz, amiből egyéni kirándulás, táborozás alkalmával élhetnek - Mártáékkal ellentétben a maradékot vissza kell szolgáltatni (ajjaj, ez a szigorú maradiság!).
4. ajándékozás névnapra, szülinapra - a mindenkinek egyértelmű és nyíltan kezelt keretösszegen belül.
5. Fogtündér, aki a szuvas fogért feleannyi pénzt hoz a párna alá.
6. Az Angyal, akitől a legáhítottabb és a szülőktől amúgy sohasem megkapható dolgokat lehet kérni. Varázslat.
Jó jegyért mi sem fizetünk, viszont be kell vallani, volt idő, mikor káromkodásért zsebpénzlevonás járt - viszonylag hamar ki is koptak az intézményesült gyerekkor eme sallangjai. Meg élelmesebbek is már, főleg a fiúk, megpróbálják a verbális dühöt nem a jelenlétemben kiengedni. Önfegyelem.
A látszólagos szigorúság mellett viszont szeretem a gyerekeket spontán meglepni: vásárfiák, csakúgymegláttamésrádgondoltam meglepetések, apró figyelmességek. És igen, ami kell az kell: cipő, táska, nagykabát.
A vizet, áramot nem lehet pazarolni. Használjuk a szükségeset, de nem pazarolunk. Pancsolás a slaggal vagy a hordóban, kiáztatás a Balatonban vagy a strandon. Ledes izzók, napelemes töltők a telefonoknak. Tudatosság. Beosztás.
Nemcsak a pénztárcánk felé, hanem a Föld felé is el kell számolnunk. A gyerekek ezt megértik - úgy látom, falun, kertes házban ez lényegesen könnyebb, hiszen a szemük előtt van az élet körforgása. Környezeti, természeti nevelés.
Még bőven van mit tenni e téren! Az egyik legnépesebb család vagyunk a környéken, a mi kukánkból mégsem folyik ki a szemét.... Körülöttünk alig akad, aki komposztál - megtömik a kukát rohadt krumplival, lombbal. A kert végében tűzgyújtási napon (szabálykövetés!) elégetik a műanyag szemetet (a faluban is van szelektív konténer - igaz itt is olyan kicsi a bedobó, hogy elmegy tőle az ember kedve).... Az építési törmelék kistrakin megy a kiserdőbe, miközben ingyen leadható a város határában lévő szeméttelepen. Lehet, hogy a városiak tényleg tudatosabbak már ezen a téren? (Paradox módon mi is a városból hoztuk a környezettudatosság gyakorlati szabályait: inkább kevés, de minőségi dolgok beszerzése, szelektív szemétgyűjtés, autó helyett biciklizés, textiltáska bevásárláshoz.....)

enter image description here

Vendégvárás

Ha vendégség, akkor takarítás, sütés-főzés és főleg: öröm!

Takarítás? Hát, nem tartozik a hobbijaim közé, képtelen mennyiségű dolgot szeretek sokkal jobban csinálni és mégis - rendszeresen van bennem hajtóerő, hogy nekilássak és felmossak, lemossak, elmossak, kimossak, átmossak dolgokat (összemosni nem szokásom). Többnyire van ennek egy heti rendje, nálam a szerda és a péntek a kritikus napok: szerdán hét közepe van, tehát kicsit rendet kell tenni, kicsit fel kell porszívózni, kicsit össze kell kapni a lakást, hogy élvezhető maradjon a hangulat hétvégéig. Pénteken aztán vége a hétnek, vége a melónak, jó alkalom a házzal szöszmötölni egyrészt, hogy hétvégén, amikor mind itthon vagyunk, élvezhessük a tisztaságot és ne azon kelljen görcsölni, hogy a szombat fele súrolással telik, másrészt valamiféle lelki feltöltődés, ahogy az ember ugyanazt a munkát ezredszerre is megcsinálja és közben befelé figyel, emészti a hetet, gondolkodik az új terveken (bennem ilyenkor születnek a kreatív óravázlatok) és egyszer csak rend lesz - kint is, bent is. Ettől függetlenül nem vagyok a házimunka bajnoka, nagytakarítást csak karácsony előtt és tavasszal/nyár elején végzek, azoknak is inkább lelki töltetük van, noha persze fontos a külső tisztaság, rend is, de főleg ezek összhangja a belsővel.

Most vendégek jönnek hétvégére: legkedvesebb (és egyetlen) húgom, új barátja és anyám is. Na már most Hugi tudja, mi itt a helyzet, anyám is, nagyjából értik, mit jelent, hogy három kreatív gyerek él a lakásban, ami, ugyebár nem múzeum, de többnyire szerencséjük van, mert hétvégi látogatásaikat megelőzi a pénteki tisztaság-nap. Na de hát az új barát! Először is életében először hozza haza a Hugi (korábban nehéz lett volna, mert nem ismerték egymást, még csak három hónapja tart a l'amour), másodszor egy nagyon szexi fekete fickóról van szó (márpedig itt akkor szexi rendnek kell lenni, nincs mese), harmadszor még párizsi is, azaz francia, tehát fel kell kötni az alsószoknyát, hogy villantani tudjunk egyet híres magyar vendégszeretetünkből, kulináris magasságainkból, de nekem ez csak akkor megy, ha tényleg rend van körülöttem - kupi- és mulató-hangulatban nincs ihletem (nem vagyok egy Toulouse-Lautrec, még a konyhában sem). Ráadásul első telefonos csevegésünk máris az étkezés körül zajlott és azonnal beígérte Bruno (mert így hívják a jóembert), hogy majd elmeséli nekem, milyen az igazi pezsgő. Tehát: start! (Már szerdán!)

A menüt röpke három óra alatt összeraktuk telefonon mi, lányok: Hugi, anyám és én, néha Bruno véleményét is kikérve: legyen lángos, á, dehogy, azt nem tudok olyan jót sütni, akkor inkább gulyás, á, az nem jó, holnap én pont azt főzök neki, de ugye nem vegetáriánus, hát szerintem nem, most evett meg öt rántott húst, de mit tudsz igazán jól készíteni, enchiladas-t, az meg mi, ja, hasonlít a hortobágyi rakott palacsintához, az jó lesz, de ne már, szegény megsül a konyhában ebben a kánikulában, inkább valami gyorsat, de hát ha egyszer itt lesz és francia, mégiscsak legyen valami különleges, na jó, enchiladas-t csinálhatsz, azt én is szeretem, Bruno, do you like enchiladas, yes, that's perfect, de mi legyen másnap, hát krumplis tészta, ugyan már, az tök egyszerű, olyat majd csinál neki a Hugi, akkor paprikás krumpli, ja, de nem szereti a virslit meg különben is, milyen kaja már az, nálunk nem kaja van, Hugi, hanem étel, kaját a macskák kapnak, mindegy az most, ne legyél sznob, csinálj neki inkább paprikás csirkét nokedlivel, jó, az lehet, de nem baj, ha készen veszem a nokedlit, az enyém nem mindig sikerül, nem baj, a múltkor is jó volt, amit a boltban vettél, de nem is ott vettem, azt én csináltam, ja bocs, szóval ahogy akarod, na és Anya, csináljak megint olyan oroszkrém tortát, mint múltkor, naná, persze, tudod mit, szerintem ha oroszkrém torta lesz, azzal én elvagyok, ne is készíts mást, de Anya, hát a Bruno is itt lesz, ja tényleg, igaz is, de azért tortát mindenképp csinálj...

Az ihlet megalapozásához elindult a takarítás is. (Már csütörtökön!) Őszintén szólva engem mindig meglep, hogy akárhányszor rászánom magam az alaposabb takarításra, egyből szembesülnöm kell vele, hogy csipkerózsika-álomban élünk és nem annyira azért, mert ez itt egy palota, hanem mert mindig újabb pókhálókat fedezek fel, amelyek (esküszöm) tegnap még nem voltak ott. Az ember felszerelkezik egy porszívóval (úgy hívjuk, hogy Aranyoska, ő az egyik legjobb barátunk, miután a Nyugdíjas helyett megvettük) és úgy érzi magát, mint Szent György, akinek a sárkánnyal kellett megküzdeni, vagy éppen mint a Herceg, akinek meg a csipkerózsán kellett átvágnia magát, de végül alakul a helyzet, noha váratlan pókok kerülnek elő, akiket ki kell toloncolni, hogy újból lakhatóvá váljék otthonunk. Kánikulában ez külön jó szórakozás, de hát jön hozzánk egy igazi francia, mit nekünk pókok meg hálók! Viszonylag hamar megküzdöttünk egyébként a helyzettel (ami, tekintve hogy egyébként heti kétszer takarítok, nem olyan szörnyű), a gyerekekre is átragadt a láz, mert olyan rendet raktak a szobáikban, hogy még én is elcsodálkoztam (merci, Bruno) és megteremtettük az ihletett állapotokat a további sütés-főzéshez. (Sőt, annyira belelendültünk, hogy a szomszéd barátoknál, akik elutaztak és ránk hagyták a macskát meg a locsolást, szintén felsöpörtünk és felmostunk. Ez azért már kóros, gyorsan haza is jöttünk.)

Úgyhogy most ott tartunk, hogy jöhet a lista alapján a bevásárlás (a Férj imádja a listákat, a vásárlást meg főleg), utána pedig a lényeg: az alkotás, amibe mindenki beleszól vagy beletorkoskodik kicsit. Ahogy korábban Judit is írta, vége már a feszült, mindenmásodpercbenodakellkoncentrálnom típusú főzésnek, sütésnek - a gázról vagy a sütőből a maguk szintjén remekművek kerülnek elő, ha meg nem, akkor megvannak a módszerek, amelyekkel azzá válnak, ha tetszik, ha nem, így ebben a témakörben nagy izgulni való nincs, de az öröm abszolút ott van (nem csoda, ha ezt a részét élvezem legjobban a vendégvárásnak, még jobban, mint magukat a vendégeket - na jó, csak vicc volt). Vendéget várni pedig véleményem szerint a szintén francia gasztronómus Brillat-Savarin mondata alapján kell: "To invite a person into your house is to take charge of their happiness for as long as they are under your roof" és ezt a zseniális mondatot nem véletlenül egy szakácskönyvben találtam, majd felírtam itthon a nagytükörre. Ez a szakácskönyv messze nem hagyományos és nem is csak úgy megvettem a boltban, hanem az én legkedvesebb barátném küldte nekem egyszer Ámerikából és teljesen elámulok rajta minden alkalommal, amikor kinyitom, tudniillik az egész (!) kézzel (!) van leírva és megrajzolva (!) - olyan, mint egy álom, gyönyörű, néha elalvás előtt csak a szépsége miatt nézegetem, olvasgatom kicsit, mint egy verset és tényleg: költészet, ami benne van. Most pedig nincs már más hátra, mint hogy a kedves Olvasó kívánjon sok szerencsét a holnapi sütés-főzéshez, aztán pedig megjönnek, akiket szeretünk és pár óra ölelgetés, puszilózás, pálinkázás/whiskyzés/pezsgőzés meg magyar-angol-francia cseverészés után bon appetit!

Nyest kaland

Az egész úgy kezdődött, hogy az új kocsink (hahaha, 14 éves!) hibajelzést adott, a szerelő pedig alánézve elrágott drótokra lelt, továbbá magvakra, és állatszőrre.
Állat van a kertünkben!

enter image description here

Egy városit ez a dolog felzaklatja. Hiába költöztünk kertes házba, erdőszélre, hittel hittük, hogy a várostábla megelőzi a bajt, nevezetesen, hogy egy élőlény beköltözik majd a kertünkbe.
Na de most mit csináljunk?
A városi nem vadászik, nincs know-how a családban, marad a net. Kétségbeesve ment a kérdés: milehetaz?, mitcsinájunk?
A válasz hamarosan érkezett:
Nyest lehet az, nem nyest az, valami rágcsáló, nem rágcsáló, nyest az, de nem az, hanem borz, a borz nagyobb, akkor mégis nyest, szerintem patkány, a patkány nem rág drótot, nyest lesz az, kizárt, nyúl lehet, hülye vagy, nem nyúl az, akkor nyuszt, nyuszt nem él a városban, nyest lesz az.
Egyedül él, családban él, törzsben él, falkában él, szereti az embert, szelídíthető, rejtőzködik, fehér, barna, fekete, csíkos, nem is állat lesz az, de akkor mi, talán nyest lesz, az kizárt.
Nyestet nem lehet elkapni, kizárólag nutellával, csak tojást eszik, nem eszik semmit, fogj neki tücsköt, nyestet nem lehet elkapni, okos az, de nem igaz, hanem buta, nem buta, de finnyás, lekvárral kenj be szalonnát, azt eszi, nem eszik az, csak drótot, tegyél vizet, nem iszik az, de igen, a nyers tojást szereti, nem igaz, mert a főttet, húst eszik, édességgel lehet megfogni, nem lehet megfogni, nem nyest az, de igen. Tegyél olajos rongyot az autóba, tegyél kisrádiót az autóba, tegyél ásványvizes palackot az autóba, nem az autóba, csak elé, elé és hátulra, nem nyest az, de igen, csapda kell, abba nem megy bele, hagyd a gyújtást az autón, akkor nem megy bele, add el a kocsit, vegyél sok drótot, szórd be emberhajjal/Krasznaja Moszkvával az autót, ne az autót, csak a motort, ne a motort, hanem a parkolót.
Öld meg, ne öld meg, kapd el, ne kapd el, ejtsd csapdába, nem ejtsd csapdába, fogadd örökbe, állatkínzó vagy, mennie kell, miért ne maradhatna, vidd el és engedd szabadon 5 km-re, 10 km-re, 20km-re, 50km-re legalább, hiányozni fog neki a családja, állatkínzó vagy.
A városi mindezt végigolvasva az alábbi megoldást választotta: szereztünk egy nyestcsapdát (kösz Béla!), beletettünk egy nyers tojást, de bekentük nutellával, a motorra tettünk egy olajos kendőt, kiszórtam némi emberhajat a parkolóba és vártunk.
És az eredmény! (nyest)

P.S.: Jelentem a nyestet végül deportáltuk Villányba, és a nagy ijedtségre Peti vett is rögtön négy liter bort ott helyben.
Hasznos dolog a net. Mindenre van ott válasz.

Drága a net, de hasznos

Fanni 'futását' megfordítva tettem fel magamnak a kérdést, hogy értelmiségi családként vidéken (igaz izmosan, barnán, egészségesen, kiegyensúlyozottan - ehhem, behhem kecskécském....) mennyire is élünk mi intenzív szellemi és kulturális életet. Mi is az igazi terepe ezeknek a számunka hihetetlenül fontos minőségeknek? A kulturális, szellemi, művészeti vitalitás központja egyértelműen a város (ezért is alakultak ki). Vagy szerencsénkre csak volt? a város. Igen, a netre gondolok.
Ha őszinték vagyunk, mondjuk húsz évvel ezelőtt mi szó szerint megbolondultunk volna vidéken - nem azért mert nem tudtuk volna magunkat elfoglalni, vagy mert nem lett volna min gondolkodni, hanem mert kimaradtunk volna a naprakész (legyen az technikai, művészeti, stb.) tudás áramlásából. Újság. Események. Találkozások.

enter image description here

Drága a jó net, de még mindig olcsóbb, mint hatan elmenni színházba vagy koncertre. Gyerekekkel meg amúgy is kevés helyen lehet hosszasan időzve lenni - kivétel a fagyizó és a játszótér. Ha ketten mennénk, akkor meg gyerekvigyázóról kell gondoskodni. Szóval legtöbbször marad a házibuli! Azaz csinálunk magunknak mozit: a pajtában hófehér lepedőre projektorral lehet vetíteni. Ünneplős, mulatós estében színváltós ledes izzóval lehet partihangulatot varázsolni. A hangerőért meg senki sem szól, mert mindenki olyan messze lakik, hogy nem hallja - felemelő érzés a városi pszt, csssst-ek után. Igaz még csak rövid időkre, de már be tudunk kukkantani egy-két komolyzenei koncertre is - ráadásul igazán helyre narrátorunk van Balázs személyében. Leállítás, magyarázás - kérdezés bármikor. Tanulás.
Természetesen várjuk már az olyan kirándulásokat is, amikor ténylegesen el lehet menni megnézni egy kiállítást: nyugodtan, elmélyülve, csendben.... Szerintem nemsokára.
Társasági életet nem lehet személyes jelenlét nélkül élni, de ugye milyen jó az okostelefon! Valljuk be, van abban valami romantikusan felemelő, mikor az ember lánya a szántóföld közepén a külföldön élő nővérével, vagy valamelyik barátnőjével csacsog, halaszthatatlan üzenetet vált, gyorsan elolvas egy cikket, botanikai vagy gyomnövény határozót használ - net mindenhol van, térerő nálunk például alig, ühüm. Szabadság. Autonómia.
Érdekes megfigyelni, ahogyan az utóbbi években az építészet eljutott a passzívházaktól az aktívházakon át a ma kurrens autonóm ház fogalmáig. A jó öreg önellátás és persze a mindig visszatérő szelídség-elv. Hasonló irányvonalat vélek felfedezni a jelenlegi társadalmi mozgásainkban: egyre több területen önállóak akarunk lenni, legyen az egészségügy vagy oktatásügy és szerencsére igyekszünk ezt talán a lehető leghumánusabbn tenni. Szelíd pedagógiák. Szelíd gyógymódok. Jó. A mi generációnk szerintem ténylegesen és tettlegesen is igyekszik szakítani az otthonról és az intézményekből hozott rossz mintákkal. Egyre több anyukát látok türelmesen, szépen beszélve terelgetni a kölyköket. Egyre többen köszönik, nem kérnek az első tüsszentésre felírt antibiotikumból. És ez jó. Mert mi már máshogyan szeretnénk élni - nem véletlen, hogy többet beszélünk a nagyszüleinkről, mint a szüleinkről. Keressük a mostani életünk gyökereit - egy generációt átlépve kutatunk használható minták után. Néha alig várom, hogy nagymama lehessek....

enter image description here

Légy kérdés

Hipotézisem szerint a légyhez való viszonyulásból az ember környezete feltérképezhető: rövid úton eldönthető, hogy az adott személy városi vagy falusi.

enter image description here

A városi ugyanis egy légyre nem reagál. Ingerküszöbét egy légy nem érinti meg, érez valami szorongást, érzi, hogy kényelme nem biztosított, de sokszor fel sem ismeri a szorongás eredetét. Családi tapasztalataim alapján egy városinak öt légy kell, hogy kiverje a biztosítékot. Abból ha négy meghal, az ötödik már maradhat.
Egy falusi számára egy légy is elviselhetetlen. Ha megjelenik egy, máris indul a küzdelem. Nem lehet hibázni. Nem lehet legyinteni a problémára. Halnia kell. A légynek. Azonnal. Egy falun élő bármit elvisel. A légy nem tartozik a bármi kategóriába. Még egy fél sem.
A városi, nem gondol bele miről szállt fel előzőleg a légy. Biológiai ismereti a nullát közelítik. A legrosszabb, ami eszébe jut, hogy a szomszéd csukott kukájáról. Háttérbe szorítható így a gondolat, hogy hol él a légy, mi a hivatása, mi az életritmusa, egyáltalán miért van. A városi kinn hagyja az ételt. Ha berakja is a hűtőbe, csak a hőmérséklet miatt, eszébe sem jutnak a legyek.
A falusi egészen pontosan tudja, hogy a légy miről szállt fel. Azt ugyanis vagy ő, vagy valamelyik állata rakta ide, oda, amoda. Ezért az ételnek a hűtőben, az ajtónak a tokban, a légynek pedig sehol nincs helye. A városi ember csak önmagára gondol. Nem él szimbiózisban a természettel. Ezért azt gondolja, hogy a légy érte van. Hogy őt bosszantsa. A legyet képességekkel ruházza fel. Szerinte a légy tudatosan szórakozik vele, előre eltervezi támadásait és gonosz.
A falusi szerint a légy csak légy. A legyet egyetlen jó tulajdonsággal ruházza fel: a jó légy halott.
A városi számára a légy csak addig zavaró, ameddig látható, hallható. Abban a pillanatban, hogy a légy nem zavarja, az egész kérdést elfelejti, a probléma nem létezik.
A falusi számára a légy olyan probléma, ami az egész életvitelt meghatározza, akkor is, ha nincs jelen. Mert jöhet, jön, jönni fog. Be. A legbiztosabb, ha nincs nyitva semmi. Ha kimész az ajtót be kell csukni. Szellőztetni pedig minek. Aki élt falun, soha, de soha nem felejt. Apósom 50 éve él városban, de a mai napig ránk szól, hogy a legyek miatt csukjunk ablakot, ajtót.
A városi elméleti ember. Képes csak legyinteni a légyre. Hessegetni. Arrébb lökni, vagy csak mocorogni. Ő a legtöbb esetben életben hagy. Ha öl is, az öléshez újságpapírt, könyvet használ. Hiszen elméleti ember. Ha eldurvul a helyzet kémiai fegyvert alkalmaz (chemotox, dugóba dugható). Nem csoda, hogy a legyek kifognak rajta. A falusi ember öl. Életben egy sem maradhat. Ehhez végtelenül pazar fegyvertára van. De az első lépés a megelőzés: Ennek eszközei a csukott ablak, ajtó, szúnyogháló, az ajtóra szerelt csíkok, és a légypapír. Nem minden légypapír jó. De az igazi fegyver a légycsapó.

enter image description here

Anyaga műanyag. Hossza max. 40 cm. Színe változó, legszebb ha kombinált (feje lila, nyele narancssárga). Feje általában egy 10x5 cm-es négyzet. A lényeg a nyélnél való egypontos rögzítés és hogy a feje hálószerű. Így ugyanis a levegő mozgatása nélkül tudunk odacsapni. Aki igazán szakavatott, kizárólag a csukló mozgatásával tudja agyoncsapni a legyet, ülő helyzetben, asztalnál.
A városi ember kizárólag este öl. A falusi bármikor. Rossz ez a szó. Mindig.
A városi finnyás. A falat félti. A falusi praktikus. A nyugalmát félti.
A légy probléma kezelési módjából tehát bármikor el tudjuk dönteni egy emberről, hogy vidéki, vagy városi.
Tételem bizonyítására az alábbi példát hozom fel: Wittgenstein neves filozófus szerint a filozófia feladata a problémákat láthatóvá tenni úgy, ahogy "egy légy kirepül egy palackból". Elhíresült példamondata alapján Wittgenstein nincs tisztában egy légy elleni háború szükségszerű kimenetelével. Életrajza szerint Bécsben, Manchesterben, Berlinben és Cambridgeben élt.
Lám.

Tegyük hozzá, A légy sem segít.
https://www.youtube.com/watch?v=VpNyFc0Q5ZU