Zenevásár

Fel sem akarom sorolni, hogy mi minden veszett, veszik el az utóbbi hetekben. Ilyenkor annyira jó bármibe kapaszkodni, ami pozitív, ami most születik, amiben van remény... Ezért döntöttem úgy, hogy sokminden ellenében a Dallamaukcióról írok, hátha egyúttal egy kicsivel nagyobb nyilvánosságot adok ennek a remek kezdeményezésnek.

Az aukció Zámbori-Bíró Tamás vendégoktatónk ötlete, aki az őszi szemeszter során Márka- és üzletfejlesztés címmel tartott órát a PTE Művészeti Karán. Nagyon fontos ez a téma a művészhallgatók számára ahhoz, hogy gyakorlatot szerezzenek az őket körülvevő üzleti világban, nemcsak amiatt, hogy ne essenek zavarba a "kereskedelem" szótól, hanem hogy akár kreatív szemlélettel tudjanak új kezdeményezéseket létre is hozni ezen a területen. A kurzuson elektronikus zenész, tervezőgrafikus és képzőművész hallgatók vettek részt, így lehetett és érdemes is volt egy olyan záróprojektben gondolkodni, amiben több típusú tevékenység egyaránt megjelenhet. Tamás már régóta dédelgette egy zenei árverés ötletét, ami végülis a féléves előkészület után szerdán megvalósult a Made in Pécs kávézóban.

enter image description here

A dallamaukció ugyanolyan, mint bármilyen más árverés, csak itt immateriális alkotásokat (10 mp körüli hangokat, töredékeket, loop-okat) lehet venni. Ezeket a szervezők elsősorban csengőhangnak szánták, és együtt is válogatták ki a csoport tagjai által készített darabokat. Az ilyen típusú munkák birtoklása érdekes kérdéseket vet fel: lehet-e egy adatcsomagból csak egy példány? Megoldható-e technikailag, hogy amint valamit másnak átadok, az nálam eltűnjön? Tekinthető ettől a mű azé, akinek a gépén, telefonján vagy email-fiókjában van?
Különféle próbálkozások eddig is megjelentek az adatcsomagba illesztett kódoktól a felhasználó lelkiismeretére apelláló licenszekig, melyek között jelen esetben egy szimbolikus gesztust látunk: az alkotás nyertese email-ben kapja meg a hangfile-t, és vele szintúgy egy emléklapot, amin megjelenik, hogy kitől-kinek, mikor.

Habár a rendezvény címe melodikus asszociációkat hordoz, a 19 alkotás elég szabadon kezelte a dallamot mint olyat: valahol a Touch kiadó 2002-es, extrém csengőhang-válogatása és a mostani elektronikus zenei irányzatok között félúton helyezkedtek el. Ahogy észrevettem, általában kelendőbbek voltak a "szókimondóbb", dögösebb hangzású dolgok (volt olyan dallam is, ami 15.000 ft-ért kelt el!), mint az inkább transzparensebb, cizelláltabb kísérletek.
Örülök neki, hogy e két pólus egyaránt és vegyesen képviseltette magát, és remélem, hogy ha lesz folytatás, akkor később is így marad, és nem pedig az eladható (kommersz) zene pejoratív folyamatát tapasztaljuk meg. Nyilván akkor is érdemes végigjárni ezeket a lépcsőfokokat, hogy megtapasztaljuk kicsiben a popzenében évtizedek alatt lezajlott jelenségeket, és talán ezzel kikerülhetőek legyenek az ott kialakult zsákutcák.
Elég fontos mindamellett épp a kortárs és kísérleti zene ilyen irányú találkozása a vásárlókkal: sokkal megfoghatóbbá, emberközelibbé vagy tulajdonképpen kortársabbá teszi az alkotó jelenléte, az aukció vezetőinek kommentárjai, a mecenatúra természetes újraéledésének igénye, a jótékony célú felajánlások és más, ismertebb együttesek (pl. Rokokó rozé) külön erre az alkalomra írt dal-felajánlásai.

Szeretném még kiemelni, hogy az esemény egyetemi projektként jött létre: Tamás minden döntést (helyszínválasztás, jótékony célú felajánlások címzettje stb.) a hallgatókkal együtt hozott és tett meg, óráról-órára átbeszélve az eddigi tapasztalatokat, terveket. Várjuk a folytatást!

Hang-termelői piac

Vegyes indíttatásokkal látogatok lemezbörzéket, mert egyrészt szuper dolgokat lehet ott találni (beleértve az azokat közvetítő emberi kapcsolatokat is), másrészt viszont kicsit fáj a szívem pénzt kiadni egykor már megjelent lemezekre. Inkább támogatom azokat az alkotókat, kiadókat, akik most alkotnak és jelentetnek meg izgalmas dolgokat. Évente sajnos nem túl sok pénz marad erre, de annak 95%-a olyan kiadványoké, amelyek valamilyen fizikai formátumban (bakelitlemez, kazetta stb.) is megjelennek. Mostanában menő dolog a kazettakiadás (hazai példák: Farbwechsel, Exiles, valamint részben a PrePost), mert házi keretek között lehet űzni, jó hagyományokkal bíró médium; ugyanakkor pedig egyre több 2-300 példányos bakelitlemez is jelenik meg, velük együtt pedig észrevétlenül egész sor kiadó bukkant fel. A független kiadók vásárának szervezői ezt neszelték meg, és indították el tavaly az Independent Label Fair nevű rendezvényt, ahol a kicsi, otthoni keretek között, munkaidő után, előtt, alatt működtetett zenekiadók megjelenhetnek, árulhatják kiadványaikat. Végülis olyan ez, mint a termelői piac, csak épp hangok termelői piaca. Ezen jártunk tegnap Budapesten, a Szimpla Kertben.

enter image description here A Tapes Sublimating, a Dióbél és a Klinik kiadók standjai

Talán még nem említettem korábban, de van egy kiadónk, a Dióbél, ami kis példányszámban jelentet meg kísérleti zenéket. Mi is, mint ahogy az összesen negyven (!) kiadó, kaptunk egy-egy asztalt, hogy kipakoljuk a cuccainkat. Hatalmas élmény látni mások portékáját, beszélgetni a többiekkel, az érdeklődőkkel, visszajelzéseket szerezni arról, hogy milyen megközelítések működnek, és mik már nem. Elég sarkos ez utóbbiról a véleményem: tulajdonképpen a zenekiadás nem igazán a használható hanghordozók termelése, hanem a szimbolikus kereskedelem felé tolódott el: nem azért veszünk cd-t vagy kicsi bakelitlemezt, mert azon fogjuk hallgatni (nekünk pl. nincs is cd-lejátszónk, kazettát pedig a már húsz éve is debil hangú Sanyo dekken tudok csak hallgatni), hanem az alkotás egy adekvát formájának birtoklása miatt. Szeretjük kézben tartani a zene hordozóját, ugye, még akkor is, ha amúgy a mobilunkról hallgatjuk. Szóval ennek folytán szerintem egészen mindegy, hogy milyen is a hordozó formátuma, sőt, megkockáztatom: akár az is mindegy, hogy hordozza-e az a hordozó azt a hangot, amit a csomagolása jelez (na jó, egyszer majd kipóbálom, mi van ha nem)...

Habár elég sötétnek tűnik ez a felvetés, még mindig kreatívabb lehet annál, amikor a fizikai hanghordozók helyett a zene elektronikus formájával, adatállományokkal kereskedünk. Nyilván ezzel is lehet vitatkozni, hiszen visszatérni egy egykorvolt, a jelenkori zenei kultúrában már háttériparral nem rendelkező formátum felé már-már klasszicizáló, eközben viszont miért ne létezhetnének kreatív megoldások a virtuális zenei formátumok terén is? Valószínűleg emiatt a - korántsem biztos, hogy plauzibilis - elgondolás miatt fordultunk az adathordozókon - pl. sd-kártya, pendrive - történő zenekiadás felé. Az első ilyen kísérletem tavaly egy alkalmi sd-kártya kiadvány volt, idén pedig az Eszelős meszelős családja c. album is így jelent meg, azzal a kiegészítéssel, hogy beépítettem egy zenelejátszót és egy hangszórót is, így tulajdonképpen önálló zenei egység jött létre.

enter image description here Fándlilejátszós Eszelős meszelős album

Az alkalomra pedig elkészült egy új kiadványunk is, a Rendet! antológia: egyedi nyomatokon grafikák, írások füzetben és adatok pendrive-n, egy szuper kinézetű és kivitelű dossziéban:

enter image description here

Ez utóbbiban érzem azt a lehetőséget, hogy a hagyományos terjesztési formák ötvözhetőek a digitális formátumokkal, beleértve az általánosan elérhető usb-csatlakozós pendrive-ot vagy esetleg egy, csak hálózaton elérhető közeget.

Na és akkor egy fotó a tegnap talált kazettákról-lemezekről:

enter image description here

Bárányos lemez: Pongo Pongo, drótkerítéses: Drinkin' Beer in Banana, másik kislemez: Zombi Girfriend, cd és kék kazetta: PrePost, piros kazetta: CYST, kitűző: Draze records.

Igazán autentikus élmény volt egy Retrórádiótól dübörgő oszkárban hazahozni őket és hullafáradt önmagunkat.