Lau Nau: Aphrilis

A Faluság blog olvasói már találkozhattak zenei ajánlókkal korábban - ezek apropóját azok az albumok adják, amik nem feltétlenül új megjelenésűek, de épp akkor valamiért fontosak. Lau Nau neve is felbukkant már nálunk 2018-ban, amikor a finnek és a lovak kapcsolata volt a téma. Most a legújabb, Aphrilis c. albuma kapcsán írok róla újra.

caption - sosem látszik Lau Nau kazettaborító, 2020 ~ infó itt

A finnek zenéje több okból is érdekel, egyrészt azért mert Inez nővérem ott él, másrészt az olyan előadók miatt, mint az egykori Pan Sonic, Jimi Tenor vagy a Sähkö és a Fonal kiadók tevékenysége. Rögtön ide kívánkozik a Fonal bandcamp-oldalának mottója: "Maradj mindig kicsi, őrizd a meleget, soha ne fogyj el, soha ne add fel, a remény ott van, ahol a szív is!"
Biztos vagyok benne, hogy van összefüggés a kreativitást támogató iskolarendszer és a művészileg (ilyen) produktív közeg létrejötte és működése között.

enter image description here Chorus Sinensis, 2022 ~ infó itt

Node visszatérve, Lau Nau eddigi, igencsak kiterjedt munkásságát összegezve azt vettem észre, hogy 2012 előtti albumai (a Kuutartha és a Nukkuu) jellemzően kísérleti-improvizatív zenék, azt követően pedig egyre inkább tonális, harmonikus és komponált jegyeket kezdenek ölteni. A kettő között a 2012-es, Valohiukkanen c. albuma lehetett a határterület: szerintem ez a legizgalmasabb megjelenése, az eddig sorolt jelzők tudatos használata mellett itt már szabad, játékos, sőt, olykor táncos is tudott lenni. Ezt követően bár sokkal komolyabb témákkal kezdett foglalkozni, ezzel együtt viszont zenéje kiszámíthatóbb és szebb, de bizony kicsit unalmasabb is lett.
Közben a maga nyugis hangvételével ellentétben nagyon aktív: elektronikus zenei kitérő modulárszintiken és Buchla-n, filmhangterv és -zene a (borzasztó nehéz témát tárgyaló) Själö c. dokumentumfilmhez és sok-sok máshoz, installációk, performanszok és koncertek sora stb. Mindez egy kicsi, mindentőltávoli szigetről, család mellett menedzselve. Anyák=csoda.

enter image description here A Poseidon c. album borítója ~ infó itt

A bejegyzésem tárgyát képező Aphrilis idén novemberben, három évnyi munkát követően jelent meg. Téma-felütését tekintve az ókori himnuszokra emlékeztet: az élő, halandó ember köszönti az örökkönvalót, ez esetben különösen az áprilist, a tavaszt, és mindent, ami akkor előtérbe kerül: a kinyílást, az ébredést, a reményt, a Földet, és az életet, amit ad. Az ókoriakkal szemben markáns gondolati eltérés, hogy egy, már nem örökkévalónak tűnő és mindegyikünket túlélő, hanem sebzett és végesnek mutatkozó természetnek szólnak ezek a dalok. De szó sincs posztapokaliptikus előkesergésről, korántsem: "rossz dolgokat jósolsz. én csak nevetni akarok" ("Ennustatte huonoa. // Mä vaan haluan nauraa") mondja a címadó felvételben. Ez a mondat civilizációnk mottója is lehetne, amit persze lehet úgy is érteni, hogy ne törődj a külvilággal, de úgy is, hogy a világban betöltött szerepünk egyik fontos része az, hogy jó érzésekkel töltjük fel, és arra bíztat, hogy tegyük ezt.
Tiszta, mindent feltöltő, ihletett, transzcendens és mindennapi életünket egyaránt megszólító dalokat játszik Lau Nau, amik visszaemelik a tavaszt ünneppé, a Földet mindenséggé, amiben a megismerés felfedezés, és a mindenséget tekintve szerepe még a legkisebbnek is, sőt, talán a legkisebbnek leginkább fontos.

Bámuljuk, ahogy a fény törik
Földcsuszamlás: még nem hallottam hasonlót
Elszállnak a levelek a fákról, a só kihullik a tengerből
És honnan jön a fény?
Robbanások az égben?
A húrok a szélhez vannak hangolva,
disszonáns akkordokat játszanak

Nem találni négylevelű lóherét
Aranyhalak vannak a tóban
Segítsünk nekik elszökni,
Az árral szemben úsznak.

(Kielet on viritetty tuuleen, Szelekre hangolt húrok)

Mindebben a kapcsolathálózatban a mi szerepünk külösen fontos, mint ennek a véletlen konstellációnak a teremtményei, akik meg tudják nevezni a materiális világot annak szellemi mivoltában, és akik eközben az egymás közötti összekapcsolódást keresik. A végtelenséget akkor érezzük igazán, ha felismerjük végességünket.

Hallod-e, milyen könnyű a hang az erdőben?
Pókok szövik hálóikat
összekapcsolnak minket és titeket egymással

Hang-gravitáció, álom-sebesség.
Elkísérnek haza
hang-gravitációval, álom-sebességgel

Egy hajszálon függ, ami helyben tart minket,
ami pályán tartja a bolygónkat
Egy hajszálon függ, ami megóv attól,
hogy katasztrófából katasztrófába zuhanjunk

– énekbeszéli a Planeetta (Bolygó) c. felvételen.

Az utolsó, záró kompozíció (Seitsemäs taivas, Hetedik mennyország), vélhetően egy némafilmhez készült zene, finom szövetű instrumentális, improvizatív találkozás a '80-as évek végi minimál és a posztrock között. Magával sodró, könnyű, egyszerre visszavágyó, megszűnni és előrelépni akaró lezárás.
Összességében, nagyon jó hangvételt talált az alkotó egy olyan helyzetben, amikor az emberi civilizáció és a természet szembenállása és kibékíthetetlensége a narratíva: bíztat és kapaszkodót ad azzal, hogy megnevezi a természettel közös értékeinket.

Itt hallgatható, és a javasolt hallgatási sorrend az 1. számtól kezdődik, nem pedig onnan, ahonnan a Bandcamp ajánlja:

Az albumon zenélnek: Laura Naukkarinen, Samuli Kosminen, Pekko Käppi, Hermanni Yli-Tepsa, Matti Bye, Topias Tiheäsalo
Készült 2019 - 2022. között

https://beaconsound.bandcamp.com/album/aphrilis https://launau.com/2023/09/29/aphrilis/

Ha érdekelnek aktuális finn zenék, ajánlom a https://www.onechord.net/ weboldalt. Az Aphrilis pl. ezen a listán a 10. legjobb 2023-as pop(!)zenei album.

Ezúton is köszönöm Ineznek a fordítások javítását!

Áfonya

Nem szeretnék Finnországban városban élni. Úgy nem is lenne érdemes. Nekem Finnország a vidéket, a természet közelségét jelenti, a fenyőerdőket és a tavakat, karnyújtásnyira. És itt nálunk éppen ilyen. Az erdő bejárata tőlünk alig pár perc séta. Sokáig nem tudtam, hogy ott bármiféle bejárat van, főleg nem olyan, ahová én is jogosult lennék belépni. Akár rejtvény is lehetne: Keresd meg a képen a titkos bejáratot!

enter image description here

Először az tűnt fel, hogy olykor-olykor elnyelt a bozót egy magányos gyaloglót, máskor pedig egy-egy kutyát gazdistul. De mégis, hová mehetnek? Talán ott laknak valahol a dombtetőn? Később, mikor már kezdtem felismerni a környéken lakókat, rájöttem, hogy nem így van, ezek az emberek máshol laknak. És végül kiderült, már nem is emlékszem pontosan, hogyan, de szinte biztosra veszem, hogy Robi árulta el, mert neki valahogy sokkal gyorsabban mennek az ilyen dolgok. Szóval ő tudta (de mégis honnan??), hogy ott be lehet menni az erdőbe, sőt még azt is, hogy ha már bent vagyunk, melyik ösvényen haladva hol lyukadunk ki. De akkor miért nem mondta el mindezidáig?! Na mindegy, rettentő boldog voltam, hogy ilyen közeli lett így az erdő. Azóta mi is el-eltűnünk a bozótban. Magabiztosan haladunk át a titkos átjárón. Van ebben valami nagyon jó: egy olyasmi érzés, hogy "itthon vagyunk". Tudunk valamit, amit nem tudhat akárki, csak aki "helyi", "környékbeli".

enter image description here

Az erdő időközben olyannyira a miénk is lett, hogy van ott nekünk már egy Macifánk is: egy kidőlt fa, ami Ádám szerint egy mackófejre emlékeztet. Tehát mi nem egyszerűen sétálunk egyet az erdőben, hanem "kirándulunk a Macifához".

enter image description here

Az elmúlt hetekben pedig igen gyakorivá váltak ezek a kirándulások: érik az áfonya! Egész pontosan a fekete áfonya, finnül "mustikka".

Így néz ki maga a fekete áfonya:

enter image description here

És így az erdő sok-sok áfonyával:

enter image description here

Így mutat egy a világgal (abban a pillanatban) tökéletesen elégedett kisfiú az áfonyás közepén:

enter image description here

És egy másik, hamisítatlan bluetooth-mosollyal, közvetlenül áfonyaevés után:

enter image description here

Nem tudom, mennyire közismert a történet, miszerint a bluetooth I. Harald avagy Harald Blåtand (Kékfogú Harald) dán királyról kapta a nevét. Harald király nagyon szerette az áfonyát, ez színezte kékre fogait.

Feltételezem, hogy más anya (és persze apa) számára is ismerős ez: Én alig eszem az áfonyából, nem mintha nem szeretném, igazából nem is gondolkodtam rajta már évek óta, hogy szeretem-e. Amit szedek, a gyerekeimnek adom, és amikor látom, hogy megy ez nekik nélkülem is, rögtön azon gondolkodom, hogy legközelebb egy dobozt is hozok, így lesz nekik áfonya másnap is, ha nem tudunk jönni. A dobozt aztán nagyobb doboz követi, hogy lehessen áfonyás süti uzsonnára. Következő alkalommal pedig már vödörrel érkezem, majd erősítésképp még Robit is beszervezem, hogy legyen nekünk a télre lekvárunk is. Ekkor már előkerülnek a bogyószedő kézi készülékek és a terepjáró, keressük a jó helyeket, ahol gyorsan lehet sok áfonyát szedni.

enter image description here

Azóta elkészült az első adag lekvár, nyammm, egy üveg már a múlté, további hét pedig felcímkézve a pincében. Nem sok, de legalább kevés - ahogy Robi szokta mondani. Neki vannak olyan idősebb kollégái, akik több száz liter áfonyát gyűjtenek egy szezonban. Dörzsöltek, tudói a legjobb lelőhelyeknek, és fiatalokat megszégyenítő tempóban gyűjtik a bogyókat. Aztán feldolgozzák, gyerekeiknek-unokáiknak adják, a felesleget pedig fizetés- vagy nyugdíj-kiegészítésképp egy átvevőhelyen leadják. Emelem nem létező kalapom előttük.

Van egy finn mondás: "Oma maa mansikka, muu maa mustikka." Nem fordítom le rögtön, hogy lehessen egy kicsit ízlelgetni ezt a mondatot. - Szép, ugye? Ilyen a finn nyelv. Dallamos, lágy, kedves, bájos, pattogó és kicsit vicces is. Szóval ezt jelenti a mondás, nyers fordításban: saját ország eper, más ország áfonya. Azaz a saját hazánk az, ahol a legjobb nekünk (édes, piros, mint az eper), más országban élni sosem lehet olyan jó (savanyú, fekete, mint az áfonya). Természetesen elgondolkodtam ezen úgy is, mint érintett, és tudnék is erről mesélni, de most nem teszem. Azt viszont elmondom, hogy kissé furcsállom ezt a metaforát. Jó, hogyne, terem Finnországban eper és szamóca is, de azért mégiscsak az áfonya a mindent beborító főbogyó! "A nemzet bogyója" lehetne, annyira hazai (legalábbis külföldi szemmel...), akkor meg miért az a külföld? Mikor Judit még januárban megkért, hogy írjak a blogon a finn vidéki életünkről, és kérte, hogy válasszak magamnak "profilképet", nekem elsőre az áfonya ugrott be. Leginkább a fekete áfonya jelent meg lelki szemeim előtt. És még véletlenül sem eper. Amúgy meg Ádámom szerint az áfonya "finom édes". (Az igazsághoz azért hozzátartozik, hogy ez egy olyan gyerek állítása, aki az egészen halványrózsaszíneszöld ribizliről is ugyanezt állítja, és földöntúli mosollyal dézsmálja a bokorról az öccsével egyetemben, ha nem vagyunk résen.)

A fekete áfonyát az erdőben ősszel a vörös áfonya váltja fel. Szintén ősszel érik lápos területeken a tőzegáfonya. Ez egy különleges növény, a szedése pedig hatalmas élmény. Ha lesz részem benne idén, feltétlenül beszámolok róla.

Május

A hó fehérje és a sár barnája után a május hozzánk is meghozta a várva várt zöldet. A nyírfák mintha egyazon este öltötték volna fel aranyzöld lombruhájukat. Nincs sok idő, sietni kell.

Előbújnak az első vadvirágok is:

enter image description here
a martilapu,

enter image description here
a krókusz,

enter image description here
majd a nefelejcs.

A birkák sem hiába szaglásszák már a földet: találnak legelnivalót is. Nőnek szépen a kedvenceik, a kákics és a korábban már emlegetett csillagfürt.

enter image description here

A mi veteményeskertünk (azaz lényegében krumpliföldünk...) még üres, nemrég szántotta fel Jukka szomszéd traktorral.

enter image description here

És nem csak a miénket, de a többi szomszédét is! Nekem ez teljesen új élmény. Magyarországon sosem laktam falun. Vajon ott is így segítik egymást az emberek?

Emlék egy korábbi májusról... Hat évvel ezelőtt éppen májusban költöztem Finnországba. Én választottam a dátumot, amikorra megváltottam a "csak oda" repülőjegyet. Pontosan ilyenkor kellett jönnöm, a zöldbe érkezni, a télre, melynek hidegségétől olyannyira tartottam, még sokáig-sokáig nem gondolni. Hogy még hónapokat lehessen gondtalanul átsétálni-biciklizni, mindenre gyerekmódra, kényelmesen rácsodálkozni. A nyár kalandjának találkozása egy még ismeretlen ország felfedezésének izgalmasságával.

Eme kis időutazás után térjünk vissza az idei májushoz. A május idén? Csodaszép! Testet-lelket melengető, napsütötte, nyarat idézően papucsban kiszaladós, egész nap csak kint lenni akarós, grillezős, bográcsozós, gyerekeknek pancsolós. Ez a szokatlanul tartós szép idő most jól megcáfolja múltkori sirámomat a finn időjárásról. Annyi baj legyen!

enter image description here
Botond: "Csönd legyen, én horgászok!"

Vízre került a csónak, lehet csónakázni, fiúknak horgászni a rantatöysäi folyón és tavon.

enter image description here

enter image description here

enter image description here

És hogy halunk is legyen vacsorára, meg majd télen is, amikor csak szeretnénk, a fagyasztóból: Robi Jukka szomszéddal hálót tett le. Robi adta a csónakot, Jukka szomszéd a hálót és a helyismeretet. Az első éjszaka termése egy nagy vödör hal: süllő, dévérkeszeg és egy jókora csuka. Testvéries osztozás, természetesen.

enter image description here

Május vége itt is a kirándulásoké. Aittosaari, az egyik kis sziget a rantatöysäi tavon (összesen 3 van), az egyház tulajdona, ide megyünk át kötéllel húzott komppal.

enter image description here

enter image description here

enter image description here

Ami késik, nem múlik: a hónap végére kinyílik az orgona a kertünkben. (Magyarországon mikor is virágzott?...)

enter image description here

Orgonaillatú búcsú a májustól.

Itt a tavasz?

Egy hónappal ezelőtt még arról írtam, milyen nehezen viselem a hosszúra nyúló finn telet. Jelentem, azóta itt is beköszöntött a tavasz - hurrá, hurrá!

Hogy miért a címben a kérdőjel? Mert a finn tavasz azért kicsit másképp érkezik, mint a magyar. Magyarországon a tavasz - legalábbis az én emlékezetemben... - berobban. Hirtelen, félreérthetetlenül. Nagy pompával, virágosan, melegen, sok-sok napsütéssel. A finn tavasz pedig? Ólomlábakon érkezik, többször is visszavonul, és igencsak mérsékelten meleg (=napközben már nem fagy). Tehát a melegebb éghajlatról érkezettben könnyen támadhat némi bizonytalanság: Ez már az? Igen, az. A finnek is állítják, és ők már csak tudják.

enter image description here

Fontos támpontot jelentenek tavasz-ügyben a madarak. Egyszer csak egy varázslatos hajnalon felcsendül a cinege kiscipő-éneke. Majd nem sokkal később megérkezik dél felől a Lufthansa is - Robi hívja így a hattyúkat. Lehet, hogy Magyarországon teleltek?... Április elején láttam meg az első kettőt. Általában harsány gágogás kíséri reptüket, de ez a kettő teljes csendben szállt el a házunk felett. Egészen ünnepélyes pillanat volt az.

Aztán itt van még az olvadás: olvad a jég meg a hó, az a rengeteg. Színültig (és jó, ha csak addig) a vizek medre. A Rantatöysäi-folyóé is. Félelmetes iram - szédítő látvány.

enter image description here

Hó helyett eső. És sár, sár, sár. Gyermekeim éppoly lelkesek most a sok pocsolyától és sártól, mint télen a temérdek hótól. Angyali Botondom különösen nagy örömét leli a dagonyázásban.

enter image description here

Az elmúlt héten három alkalommal is sikerült beleragadnia a sáros, agyagos krumpliföldbe. Először én próbáltam kihúzni, mire én is beragadtam, és még a csizmám is elszakadt, miközben szabadulni igyekeztem a sár fogságából. Másodszor én már meg sem kíséreltem menteni: Robit küldtem. Robi ki is húzta a csupasár gyereket, igaz a csizmája nélkül. Harmadik alkalommal először Ádám igyekezett a körbeásás módszerével kimenteni öccsét a szorult helyzetből (igazán mókás jelenet volt, az ablakból figyeltem:-), aztán végül persze most is Robi szedte ki és hozta be - immár a csizmája és a "sárnadrágja" (finnül "kurahousut") nélkül.

enter image description here

Finnországban ilyenkor (és az év nagy részében...) melegen ajánlott udvari viselet - óvodában pedig egyenesen egyenruhának tekinthető - a gumicsizma és a vízhatlan esőnadrág. Utánanéztem, lehet otthon is kapni ilyen gumigatyeszt, ha nem is minden áruházban. De hordanak ilyet a magyar gyerekek??

Nekem, mint kis családom mosó- és takarítónőjének, csak egy óhajom lenne... Egy nulladik helyiség, egy amolyan elő-előszoba, ahol mindenki levedlené a sáros gönceit, mielőtt belép a házba. Ígéretek szerint ez idén megvalósul.

És ha már a takarításnál tartunk... Itt később tavaszodik és később tör ki a nagy tavaszi takarítási és lomtalanítási láz is. Nálam legalábbis biztosan. A finn háziasszonyok is szépen kitakarítják és csinosítják a házat Húsvét előtt, de azt nem gondolnám, hogy bárki is arra vetemedne, hogy ablakot mosson a mínuszokban. Szerintem erre még Rozi néni a Petőfi Sándor utcából is azt mondaná, hogy "Jól van, aranyom, pár hetet várhat az az ablakpucolás. De azért Pünkösdre ugye már tiszták lesznek?". A Húsvét itt még nagyon télies bármilyen kinti munkálatokhoz, legfeljebb a havat lehet gyönyörűen eltolni az ünnep tiszteletére.

Nálam most a ház rendbe tétele kicsit többről szól, mint egy tavaszi nagytakarításról. Inkább csak felhasználom a tavaszias energiát, lendületet. Arról van szó, hogy hamarosan vissza kell térnem a kinti életbe. Munka vagy tanulás, még nem tudom, de akárhogy is, tiszta, rendezett otthonból szeretnék oda elindulni. Úgyhogy nekiálltam. Lehetőleg minden nap egy kicsit, lépésről lépésre, hangulati alapon, módszeresség nélkül, polcról szekrényre, kellemesebbtől az egyre undokabb felé. Szerintem a sütő marad a legvégére...

Most, hogy kezdünk kilábalni a télből, a kisvárosi élet is érezhetően felpezsdül. Tavaszi nagy babaruha-börze, gyerekkoncert, tűzoltóautó-nézés, vállalkozói napok - minden hétvégére adódik valami.

Ha meg nincs semmi, akkor annak is örülünk. Hiszen vár az udvar, a rengeteg - gyerekes és felnőttes - tennivalóval. Az udvar elsősorban Robi territóriuma, de az egész család örömmel tesz-vesz a maga módján a szabadban. Szép napos időben, úgy vélem, vétek a szobában kuksolni. Finnországban eltöltött hat évem alatt egyet nagyon jól megtanultam: Értékelni kell a jó időt! Mert: ha ma jó idő van, az egyáltalán nem jelenti azt, hogy 'beköszöntött a jó idő'. Hanem tényleg csak annyit, hogy 'ma éppen jó idő van'. Tehát holnap nagyon könnyedén lehet pont olyan vacak hűvös-szeles-esős idő, mint tegnap volt. És bizony a vacak hűvös-szeles-esős napokon is ki kell menni, mert túlontúl sok van belőlük az évben ahhoz, hogy ez elég indok legyen a bent maradásra.

A finneknél szokás napsütéses tavaszt kívánni egymásnak. Én is ezt kívánom mindannyiunknak!

enter image description here

Irány a könyvtár!

Meg kell mondjam, kicsit irigykedve olvasom tavaszias beszámolóitokat. Számomra március-április az év legnehezebben elviselhető időszaka időjárás-szempontból, amikor már a hátam közepére kívánom a telet, a havat meg a mínuszokat. Ilyenkor legszívesebben időjárás-jelentési tilalmat rendelnék el Magyarország irányából. Na de ne búslakodjunk, előbb vagy (inkább) utóbb itt is beköszönt a tavasz. Addig is: menjünk könyvtárba, hiszen mi lehetne ennél remekebb program, amikor kint süvít a szél és a gyerekek is taknyosak?!

A könyvtár Alavus város központjában van, 7 kilométerre tőlünk. Autóval ez nem távolság, de erről már írtam.

enter image description here

Könyvtárba járni jó. Akkor is, ha ez jelenleg többnyire a gyerekrészleg látogatására korlátozódik. Én ezt cseppet sem bánom, szívesen kutakodom a gyerekkönyvek, cd-k és dvd-k között, már amennyire ez igencsak eleven gyermekeim mellett lehetséges. Olyan nincs, hogy ne találnék valami hasznosat vagy érdekeset. Legutóbb például ezen a könyvön akadt meg a szemem:

enter image description here

Nicsak, Reich Károly! Persze belelapoztam. A finn ábécéskönyv oldalait szeretett meseillusztrátorunk rajzai díszítik. Íme a magyar eredeti, Donászy Magda verseivel, ami ezennel fel is került a Magyarországról beszerzendő könyvek listájára:

enter image description here

Könyvek, cd-k, dvd-k - finn nyelven... Könyveket elvből nem olvasok finnül a gyerekeimnek; ezt meghagyom az anyanyelvűeknek. Úgyhogy olvasmány-téren a kevés szöveg-sok kép párosítás a nyerő. Szeretjük a keresgélős, böngészős, számolós könyveket, olyasmiket, mint például ez is:

enter image description here

Azt a pár mondatot gyorsan le lehet (tartalmilag) fordítani, az élvezeti érték csökkenése nélkül: Ki visel piros csizmát? Hol van a pókocska? Melyik bagoly csíkos? ...

A cd-ket és dvd-ket viszont igyekszem bevetni nyelvtanulásra is. Temérdek finn gyerekdal van már a fülü(n)kben. Amit sajnálok és nem is igazán értek: Ádámék az oviban nagyon ritkán énekelnek. Lehet, hogy megemlítem majd ezt a következő fogadó órán, hátha lesz valami változás...

Rajzfilmek. A könyvtárban fedeztem fel többek között a Maisa (angolul "Maisy") című dvd-sorozatot, ami egy fehér egérről szól. Magyarországon tudtommal nem vetítették. Vagy ismerős esetleg valakinek?

enter image description here

Maisa nálunk évekig sláger volt, Ádám rengeteg szót tanult meg belőle. Nyelvtanulás szempontjából azóta sem találtam ennél jobbat kisgyerekeknek. Sajnos Ádám mostanában nem igazán akar finn nyelven mesét nézni (és így aztán Botond se néz): valószínűleg zavarja, hogy nem érti olyan jól, mint a magyart. Bár ő nem mondja így ki, de észrevehetően jobban tetszenek neki és határozottan előnyben részesíti a magyarul beszélő meséket.

Úgy veszem észre, hogy Finnországban nagy súlyt helyeznek arra, hogy megszerettessék a gyerekekkel a könyveket, az olvasást. A könyvtár már a legkisebbeket is megszólítja a havonta egyszer a könyvtárosok által tartott igazán élvezetes meseórákkal (finnül "satutunti"). Sok kisgyerek vesz részt ezen a programon, többnyire a környező óvodákból.

enter image description here

enter image description here

Az iskolában is tovább buzdítják a gyerekeket az olvasásra és a könyvtárba járásra - ezt tapasztaltam. Mikor első osztályban voltam egy hónapig nyelvi illetve munkagyakorlaton, egy alkalommal könyvtárlátogatás óra volt, amikor átsétáltunk a könyvtárba, a gyerekek könyveket hoztak vissza, másikakat választottak, kölcsönöztek. Ha jól emlékszem, valami jutalom is járt a tanító nénitől minden elolvasott könyv után.

Judit, többször emlegetted már a könyvtárbuszt. Én meglepődve olvastam erről, mert restellem, de nem is tudtam, hogy otthon is van ilyen! Merthogy itt is van, jön a mi falunkba is, minden második kedden. Így néz ki:

enter image description here

Leea, a friss nyugdíjas angoltanárnő ismerősöm, aki most napjait túlnyomórészt olvasással tölti (és közben enyhe lelkiismeret-furdalása van, hogy még mindig nem állt neki az évek óta tervezett pincétől-a-padlásig lomtalanításnak..:-) mindig türelmetlenül várja a következő menetrend szerinti könyvtárbuszt, ami úgyszólván házhoz szállítja az általa óhajtott regényeket. Nekem általában nincsenek ilyen konkrét könyvbéli elképzeléseim, ráadásul nem is áll meg a közelünkben a busz (oda is csak autóval kéne menni...), úgyhogy mi nem látogatjuk. Ha mi nem is vesszük igénybe, azért nagyon jó dolognak tartom, hogy van ilyen. Végigjárja a környező falvakat, és megáll az összes iskolánál is. - Csak egyet nem értek: Ha van mozgó könyvtár, akkor vajon mozgó boltok miért nincsenek errefelé??

Végezetül egy érdekesség. Az alavusi könyvtár bejárati ajtaján van egy rés, amin nyitvatartási időn kívül be lehet dobni a visszahozott könyveket. Az ajtón belül a rés alatt pedig egy láda, amibe a könyvek belecsúszdáznak:

enter image description here

enter image description here

Hát nem remek? Bizony velem is többször megesett már, hogy amikor belenéztem a naptárba, ezt láttam: KÖNYVTÁR!! Azaz: 'Hűha, vissza kell vinni a könyveket!' Ilyenkor aztán nagyon jól jön ez a "palautusluukku", mert csak arra kanyarodok - hétvégén, este, bármikor -, behajítom és KÖNYVTÁR!!: pipa.

Finn biztonság

Judit múlt hétfői, a biztonságról szóló írásában érdeklődött, mi a helyzet e téren mifelénk. Következzék erről egy kis összefoglaló...

Ajtó-ablak nyitva van, bejöhet akárki... A házunk bejárati ajtaját tényleg nem zárjuk kulcsra, csak becsapjuk. Jó erősen, nehogy a szél kivágja. Egészen komolyan mondom, nem is emlékszem, hogy néz ki a lakáskulcsom! És azt is csak halványan sejtem, melyik fiók mélyén lapulhat. Azért néha mégiscsak bezárjuk az ajtót: ha legalább egy teljes napra elmegyünk valahová. Ennek is megvan a története: Egyszer kedves tanítónő ismerősöm szeretett volna minket meglátogatni - bejelentés nélkül. Mi nem voltunk itthon, de mivel az ajtó nyitva volt, bejött, és letette a konyhaasztalra a hozott süteményt. Én meg utólag rettenetesen szégyenkeztem a felfordulás miatt, ami a házban fogadta. Szoktam is mondogatni: hozzánk ha "betör" valaki, akkor sem elvisz, hanem hoz. A postás is beteszi a hozott csomagot az előszobába. Arról nem tudok nyilatkozni, hogy vajon mások zárják-e az ajtót, mivel sosem ellenőriztem. Talán igen. Mindenesetre kaptam már néhány dorgálást, hogy "Nyitva volt az ajtó!".

Tartottam egy kis szemlét a környéken kerítés-ügyben. Kezdjük a saját portánkkal: nekünk nincs. Nem is hiányzik - legalábbis jelenleg. A gyerekek szépen megtanulták, hogy nélkülem nem mennek ki az utcára. Nem mintha az utca olyan rettenetesen veszélyes hely lenne! Csendes zsákutca, a házunk előtt csak Jukka szomszédék két autója halad el rendszeresen. A környékbeliek is mind nagyon odafigyelnek ránk.

Azért mégsem adnék öt csillagot a környék biztonságosságára. Egyik aggodalmam: az olykor-olykor felbukkanó, a beláthatatlan kanyarokra fittyet hányó, ész nélkül száguldozó suttyók.

enter image description here

A másik mumus a folyó. Ez a híd, több méter magasságban a folyó fölött, pár perc séta távolságra van csak tőlünk. Egyelőre kizárólag szülői felügyelettel látogatható.

enter image description here

De nézzük tovább a kerítéseket! Jukka szomszédék ritka kivételt képeznek egész telküket körülvevő szabályos drótkerítésükkel, kapujukkal. Igaz, az ő kerítésük sem a "kintről be"-t hivatott feltartóztatni, hanem a "bentről ki"-t. Konkrétan azért készült, hogy bátor és engedelmes kutyáik nehogy kereket oldjanak.

Tőlünk az országútig mintegy 20-30 ház mellett haladunk el. Ezen a szakaszon mindössze kettő - méternél alacsonyabb, telkeket egymástól elválasztó - kerítés-darabkát sikerült felfedeznem.

enter image description here

Sövény azért akad egyik-másik ház előtt, mellett, körül. Alacsony, lombhullató, átlátható (="ettől befelé az enyém") és magas, örökzöld, átláthatatlan (="ne kíváncsiskodj!") is. Nagy divat például sűrűn egymás mellé ültetett lucfenyőkből sövényt készíteni:

enter image description here

Szép dolog ez a kerítésmentesség is, noha bennem több alkalommal keltett már bizonytalanságot. Mikor ideköltöztünk, sokat sétáltam a környéken, Ádámot babakocsiban tologatva. Kíváncsi voltam, fel akartam deríteni mindent. Előfordult, hogy rákanyarodtam egy útra, amiről aztán kiderült, hogy privát volt, és egyszer csak egy vicsorgó (házőrző??) ebbel találtam magamat szembe. Vagy épp ellenkezőleg: a legremekebb erdei ösvényekre sokáig nem mertem rátérni, mert azt gondoltam, az biztos valakié, és akkor nem szabad.

Autó? Én azt sem zárom le! És ha pár percre megyek be valahová, és nem állítom le a motort, hogy ne hűljön ki az autó, a slusszkulcs is marad. És, lássatok csodát, a kocsit ott találom, ahol hagytam.

És ez bármi másra is igaz. Ha valamit valahová leteszünk vagy valahol ottfelejtünk, elhagyunk, akkor az ott megvár. Egyes elhagyott rendes tárgyak akár az idők végezetéig keresik rendetlen gazdájukat. Mint ez a fél pár gyerekkesztyű a környékünkön az út szélén:

enter image description here

Mi is jópár elszórt játékunkat találtuk már meg így karóvégre tűzve. Örülök, hogy a gyerekeim ebben nőnek fel, ez nekik a természetes. Mert hogy lehet elmagyarázni egy gyereknek, hogy ellopták a biciklijét? Tavaly nyáron nekünk is volt egy rossz élményünk Magyarországon, mikor Teri mamáékat látogattuk Vas megyei falujukban. Ahogy az már ott lenni szokott, beugrottunk valamelyik szomszédba. A frissen vásárolt kisautót meg letettük addig az árokpartra. Hát fél óra múlva már nem találtuk! Olyan elkeserítő volt. Mit mondjak az értetlenül, könnyes szemekkel néző gyerekemnek, hová lett a játéka? Nem mondtam, hogy látod, kisfiam, ez Magyarország.

Írtam a múltkor a beilleszkedésről, és arról, hogy a jó dolgokat könnyen átveszi az ember. Így volt ez nálunk a nem zárással és a kerítésnélküliséggel is. Olyan jól ment, hogy e téren tán már a finneknél is finnebbek lettünk. Lubickolunk ebben a lakat-, lánc- és tüskés kerítés-mentes világban. Talán mert mi tudjuk, hogy ez egyáltalán nem olyan magától értetődő.

Magyar sziget

Rantatöysä egy alig 300 lelket számoló finn falucska. Ebben a kis faluban lakunk mi, ékes bizonyítékául annak, hogy tényleg mindenhol, a világ legeldugottabb szegleteiben is élnek magyarok. Egy ilyen kis helyen külföldinek lenni, főleg, hogy nem is a szomszédból jöttünk (azaz nem vagyunk se oroszok, se svédek), különlegesnek számít. És mire számíthat az ember, ha történetesen magyar? A) Felcsillanó szemek: már járt Magyarországon az illető, vagy vannak magyar ismerősei. B) Felcsillanó szemek, mert eszébe jut iskolai tanulmányaiból a finn-magyar nyelvrokonság. C) Homályos tekintet: régen volt az a földrajzóra... Ők azok, akiket még harmadszorra is ki kell javítanom, hogy nem ukrán vagyok, hanem magyar. A finnben ez elég hasonlóan hangzik: unkarilainen (=magyar) - ukrainalainen (=ukrán). De ami a lényeg: a helyiek kedvesek, barátságosak, befogadóak velünk szemben. Bizonyára sokat számít, hogy a saját nyelvükön próbálunk velük kommunikálni. És mint köztudott, a kisgyerekek is könnyítik a barátkozást.

4700 négyzetméteres telkünk talpalatnyi magyar föld. Egy aprócska magyar sziget mintegy 2500 kilométerre az anyaországtól. Vagy időben megadva: 2 és fél óra repülő- + 2 óra autóútra. De amikor a Mamival skype-olunk, megszűnik a távolság. A Mami itt ül a nappalinkban (vagy épp "átvisszük" a konyhába...), és gyönyörködik nyüzsgő-zajos kisunokáiban.

Darabka Magyarország ez itt, finn házfalak között. Bableves Teri mama babjából, tepertős pogácsa házi töpörtyűből. Robi szalámit érlel a pincében (=magyar származású falusi férfi). Baracklekvár, kolbász, szalonna, betűtészta, mézek, pirospaprika, teák, tarhonya - hazulról hozott felbecsülhetetlen kincsek. Fogyóban a készlet? Menni kell haza!

Igen, "haza". Mi Magyarországra mindig "hazamegyünk". (És minden alkalommal kínzó türelmetlenséggel várjuk, hogy mehessünk...) Én Fehérvárra, Robi pedig Vas megyei falujába. Aztán visszatérünk Finnországba, az otthonunkba. De vajon a gyerekeink? Ők is "hazamennek" Magyarországra? Nem igazán. Inkább csak látogatóba. Ahogy mi mentünk gyerekkoromban édesapám nyírségi szülőfalujába. Ez az út sem tart tovább, mint akkoriban az. Mostanában eszmélek rá erre. Szívszorító gondolat. Ádám és Botond szülőhazája és otthona is egyben: Finnország. Itt születtek, ezt a levegőt és ezt a tájat szívják magukba születésüktől fogva. Fenyőket és nyírfákat, szántókat, szellősséget, csendességet, nyugalmat, hosszú, hideg, havas teleket. Itt érzik otthon magukat, ide vágynak vissza az utazásból. Azért a magyarországi látogatásokat persze mindig rettenetesen élvezik! A nagymamák, unokatesók, nagynénik-nagybácsik körülölelő szeretetét, a sok figyelmet, kényeztetést. Rengeteg szívmelengető, vidám és izgalmas élmény, amit aztán magunkkal hozunk, és újra meg újra felidézünk még hónapok múltán is.

Ádám és Botond finnországi magyar kis legénykék, magyar gyökerekkel - és virtussal. Az anyanyelvük is magyar, tőlem örökölték... Nagy súlyt is helyezek rá, hogy szépen elsajátítsák. Magyar mesékkel, dalokkal, mondókákkal.

Így aztán - a magyarországi magyar gyerekekhez hasonlóan - Ádám és Botond is ismeri és szereti például a Frakkot, Pom Pomot meg a Vízipókot. Ádám egy időben annyira rajongott a Vízipókért, hogy úszástechnikáját utánozva malomkörzéssel közlekedett. Azért az igazsághoz hozzátartozik, hogy újabban inkább a mai fiús mesék érdeklik (az öccse meg követi ebben is, mint mindenben...), úgymint Tűzoltó Sam vagy a Mélytengeri mentőcsapat.

Zenében nagy kedvencünk Gryllus Vilmos. Itt van például a borzos dala: "Fekszik a borz a barlangban, borzongva ásta hajnalban. Sáros a szőre, torzonborz, fújtat a borzos, morcos borz." Borzasztóan jó!

A gyerekeket esténként én altatom. Együtt bebújunk a "nagyágyba" és olvasunk. Boribont, Maszat történeteit, Vadadi Adrienn ovis meséit és még sorolhatnám.

enter image description here

Magyarországról mindig táskányi új olvasmánnyal térünk vissza. Itt jegyezném meg, Judit szombati írásához kapcsolódóan, hogy az Anna, Peti, Gergő sorozat már évek óta nem kapható a könyvesboltokban. Mi Rita húgomtól kaptunk kölcsön két kötetet, Mami pedig szerzett még egy harmadikat antikváriumból.

Lámpaoltás után Botond rögtön elalszik, Ádámmal viszont még sutyorgunk egy kicsit. Mostanában azt kéri, meséljek "olyat, ami régen történt". Ezekben a leírhatatlan percekben Magyarországon járunk: hajóhintázunk a lakótelepi játszótéren, kószálunk a Tihanyi-félszigeten, hegyet mászunk a Mátrában, bújócskázunk a Bory-várban, tyúkokat etetünk a nyírtelki nagymama udvarán, dinnyét falatozunk a balatoni nyaraló teraszán...

Szeretném nemcsak képzeletben, de apránként a valóságban is megmutatni a gyerekeimnek Magyarországot. Szeretném, ha szeretnék, ha kötődnének hozzá. Tudom, hogy nincsenek könnyű helyzetben, de bízom benne, hogy magyar voltukat sosem érzik majd tehernek vagy hátránynak, hanem valami különlegesnek, kincsnek, amire büszkék lehetnek, és amit óvniuk, ápolniuk kell.

Írásomban a magyaros dolgainkat domborítottam ki, arról számoltam be, miként őrizzük saját magyarságunkat és építgetjük a gyerekeinkét. De emellett ott van önmagunk jól felfogott érdeke és (legalábbis az én véleményem szerint) kötelességünk: tanulni annak az országnak a nyelvét, amelyben élünk és hosszú távon élni akarunk, megismerni kultúráját, ha szükséges, alkalmazkodni az itteni szokásokhoz, egyszóval: beilleszkedni. Így eszik Ádám az óvodában - ha tetszik, ha nem - minden reggel zabkását, és iszik minden étkezéshez tejet. És így mondott le Robi nem kis örömömre arról, hogy mindenáron túlórázni akarjon. A jó dolgokat pedig szívesen átveszi az ember. Ilyen például a szauna (a mi házunkban is van, mert ez itt egyáltalán nem luxus), a gyapjúzokni (mert tényleg nagyon jól melegít) vagy az áfonyaszedés. Magyar és finn jól megfér egymás mellett: a paprikás csirke finn tejföllel is finom:-) Sőt még a Mikuláson sem fogunk összeveszni, hiszen december 6-án finnek mással vannak elfoglalva: a függetlenségüket ünneplik.

Gyapjas jószágaink

enter image description here Elemér a csomagtartóban

-Erről írhatnál a Faluságban! - vetette fel Robi, mikor két héttel ezelőtt legújabb zsákmányunkkal, mini nyájunk 4. sz. tagjával, Elemérrel a csomagtartónkban robogtunk hazafelé. Gondoltam már rá én is persze, hiszen falusi téma a javából, deee... Robi témája, nem az enyém. A MI birkáink, az egész családé, szeretjük őket mindannyian, de a Gazdájuk mégiscsak Robi. Ő találta ki és valósította meg, hogy legyenek, ő eteti, gondozza őket, ő tud róluk mindent és aggódik értük a legtöbbet. Azért persze megírom, sőt: nagyon is szívesen írom, de erősen Robi segítségére szorulok. Úgy éreztem magam, mint egy újságíró, mikor egyik délután a konyhaasztalnál üldögélve ezer kérdést zúdítottam rá, majd telejegyzeteltem egy nagy füzetlapot a válaszokból nyert mindenféle adatokkal. Aztán végre úgy találtam, most már talán menni fog...

Robi falun nőtt fel, mindig is tartottak állatokat. Így érthető, hogy amikor megvettük a házat, rögtön beindította a fantáziáját a nagy - 4700 négyzetméteres - telek, ami akkoriban, a több éves gazdátlanság eredményeképpen, nemkívánatos, erőszakos fűzek és méteres gizgaz birodalma volt. Robi apránként tisztogatta a területet, és közben körvonalazódott a leendő "állatkert" helye is. Mivel egy ekkora telken hatalmas munka a fűnyírás, praktikusnak tűnt elsőként egy-két birka (=csendes, környezetbarát fűnyíró...) beszerzése. Ripsz-ropsz kerítés- és kapukészítés, és már jöhettek is a barik. Ők voltak azok, az elsők, 2016 nyarán:

enter image description here

Északi keverék fajták, sosem szelídültek meg igazán. Nyári bárányok, egynyáriak... Ősszel levágattuk őket: nem volt megfelelő hely számukra, ahol áttelelhettek volna.

Aztán egy évvel később, azaz tavaly nyáron megérkezett Bori a két kisbárányával, Lambival és Ágdarálóval (utóbbi Ádámunknak köszönheti némiképp szokatlan nevét), akik akkor még ki sem látszottak a méltó fogadtatásukra növesztett fűből.

enter image description here

A gyerekek persze nagyon lelkesek voltak, egész nyáron szedték-talicskázták a kákicsot (közismertebben gyermekláncfű vagy pongyola pitypang) és a csillagfürtöt.

Erről a gyönyörű virágról, ami ezen a vidéken vadon terem, korábban azt hittem, hogy valami szarkalábféle. Aztán Judittal beazonosítottuk, hogy ez is csillagfürt, mint amiről a szerdai posztjában írt, csak a miénk erdei, az övé pedig évelő. És nem felejtem el begyűjteni neki a magokat!

enter image description here

enter image description here

Ádám annyira belejött az etetésbe, hogy még Magyarországon is gyűjteni akarta a bariknak a füvet! Lelkesedése egészen addig tartott, amíg meg nem kapta az első fenékbe billentést az egyik ifjú kostól. Lambi és Ágdaráló kezdtek egyre inkább kosként viselkedni, gyakran összeakasztották a szarvukat, ráadásul a saját anyjukkal voltak összezárva, aki már folyamatosan menekült előlük. Az ügy nem tűrt halasztást, kihívtuk az állatorvost, aki bealtatta, majd ivartalanította őket. És visszatért a béke.

Aztán közeledett a tél... Ezeket a barikat sajnáltuk volna mélyhűtőbe tenni. Így hát Robi házikót épített, szigetelt. A házikóba később kis fűtőtest és - hogy ne fagyjon be az ivóvíz - elektromos fűthető itató is került. Íme a Bori-vár, ahogy Ádám nevezte:

enter image description here

Most pedig - amint azt már a bevezetőmben említettem - bővült a kis család: Bori kapott egy férjet egy jóképű kos személyében. Azért kicsit mókás, hogy Bori "férje" fiatalabb, mint a "gyerekei". Mindenesetre Bori és Elemér (Elmeri volt, de mi magyarítottuk) hamar egymásra találtak, úgyhogy reményeink szerint nyáron kisbárányai(n)k születnek! Ami már csak azért is fantasztikus, mert így mi is részeseivé válthatnánk a fajtamegőrzésnek...

Hogy milyen fajta? Ålandi (ejtsd: "ólandi") birka. Åland egy Finnországhoz tartozó, de 92%-ban svédek lakta szigetcsoport Finnország és Svédország között, a Botteni-öbölben.

enter image description here

enter image description here

A szigetcsoportot több mint 6500 kisebb-nagyobb - lakhatatlan, lakható illetve lakott - sziget alkotja. A szigetek felszíne javarészt sziklás, jellemző a vörös és rózsaszín gránit. [Forrás: https://hu.m.wikipedia.org/wiki/Åland ]

Szeretnék barangolni ezeken a szigeteken és közöttük! Gyalog, biciklivel, csónakkal, kompokkal... Leginkább kora ősszel, amikorra már elvonult a turistahad, de még kellemes az idő... De térjünk vissza a birkákhoz!

Az ålandi birkákat (finnül "ahvenanmaanlammas") sokáig a finn birka ("suomenlammas") módosulásának gondolták, később genetikai vizsgálatok kimutatták, hogy külön fajtáról van szó. Az ålandi birkák állományszáma néhány évtizeddel ezelőtt nagyon megcsappant, az 1980-as évekre 200 alá csökkent. A birkafaj megmentője Sven-Olaf Eriksson, aki összegyűjtötte a szigeteken még fellelhető példányokat, majd 9 kos és 20 anya bevonásával tervszerű fajtamentő programba kezdett. A program sikeres volt: ma mintegy 2000 ålandi birka él, többnyire Finnország területén, köztük a mi négy bárányunk is! [Forrás: www.alandsfaret.ax ]

enter image description here

Most pedig nézzük, milyenek is az ålandi birkák...

Viszonylag kis termetűek. A mieinken is csak a szőrme nagy, növesztik a kemény hideg ellen szorgalmasan, már-már úgy néznek ki, mint önnön subás juhászuk. Robi tervezi, hogy a tavasszal megnyírja őket.

enter image description here

Ennek a birkafajtának kétrétegű gyapja van: a finom rövid alszőr szigetel a hideg ellen, a hosszúszálú durva felszőr pedig védőréteget képez például az eső ellen. Hát tényleg igazi túlélők! Bori képes a mínusz 30 fokban is a házikó előtt őrködni éjjelente! A saját lehelete a szája köré fagyva! Mi meg aggódunk: mi vajon a tűréshatár?

Az ålandi kosok mintegy felének, az anyák negyedének fejét ékesíti szarv. Nálunk az arány mindkét nem esetében 100 százalék!

Ami a fűnyírást illeti, hát nem végeznek valami rendes munkát! Válogatnak, és pont a füvet legelik legkevésbé! Ellenben előszeretettel rágcsálják le a fák kérgét. Télen természetesen nem legelnek: Robi eteti őket reggel-este zabbal, táppal, szénával. Na meg almával, ami kedvelt báránycsemege.

enter image description here

enter image description here

Az évszázadok során sziklás vidékhez szokott állatok fürgék, mozgékonyak. Bakkecske módjára ugrálnak, szóval amolyan kecskebirkák. A természetük is a kecskével rokon: élénkek, kíváncsiak.

enter image description here

enter image description here

Hát ilyenek.

Majd jelentkezem még az "állatkertből", ha lesz valami érdekes történés.

Finn borsóleves

Pár hete költözhettem csak az országba, mikor összeismerkedtem a finn borsólevessel. Azt hiszem, ez a találkozás elkerülhetetlen volt. Hiszen "hernekeittót" (herne=borsó, keitto=leves) eszik itt mindenki, gyerektől a dolgozókon keresztül a nyugdíjasig. Otthon, a menzán, a munkahelyen. A sarki boltban is kapható konzerv formában. Népszerűségének oka, hogy olcsó, egyszerűen elkészíthető, laktató és ráadásul még jóízű is! A családomban is mindenki szereti, ami nagy szó, úgyhogy rendszeresen szerepel az étlapunkon.

enter image description here

Érdekesség, hogy hivatalosan a csütörtök a borsóleves-nap. Ennek a szokásnak vallási háttere van: a kereszténység számára a péntek eredetileg böjti nap, ezért fogyasztottak a böjtöt megelőző napon egy ilyen tápláló, húsos ételt. (Mert a "hernekeitto" hússal készül.) Ugyanezen okból eszik ezt a levest a finnek húshagyókedden is, ami ugye a nagyböjt előtti utolsó nap.

A finn borsólevesre megismerkedésünkkor igencsak rácsodálkoztam, mivel olyasféle borsóból készül, amivel korábban sosem találkoztam. Ez pedig a száraz zöldborsó. Így néz ki:

enter image description here

Hántolatlan, egész, zöldes színű. Tehát nem azonos a Magyarországon is jól ismert, emberi fogyasztásra alkalmasnak nyilvánított sárgaborsóval vagy más néven felesborsóval, ami a zöldborsó hántolt, szárított és felezett magjából készül.

Noha otthoni boltokban tudtommal nemigen kapható zöld szárazborsó, azért bátorkodom leírni a leves receptjét. Teszem ezt annak tudatában, hogy a Faluság egyes írói-olvasói szívesen kertészkednek. Hátha sikerül az idén elültetett zöldborsóból egy ebédre való mennyiséget szárazra érlelni...

Tehát a hozzávalók:

500 g borsó kb. 500 g csontozott sertéshús 1 hagyma 2 tk só 1/2-1 tk majoránna

És az elkészítés:

A borsót este megtisztítjuk, leöblítjük, éjszakára beáztatjuk, és másnap tiszta hideg vízzel főni tesszük. Egy óra elteltével hozzáadjuk a felaprított hagymát és a kis kockákra vágott húst. Sóval, majoránnával ízesítjük. Még egy óra hosszat főzzük, közben pótoljuk az elfőtt vizet. Főzés közben a borsószemekről a héj leválik, a szemek szétfőnek. A végeredmény egy sűrű (főzelékhez közeli állagú) leves.

Ádámék az óvodában mindig palacsintát kapnak hozzá. Szerintem is remek párosítás!

enter image description here

Klubélet babáknak-mamáknak

Hétfőn délelőtt fél 10 tájékán a kis parkoló megtelik autókkal. Mindjárt kezdődik a "perhekerho"!
Nem szeretem keverni a magyar és a finn nyelvet, de vannak olyan itteni jelenségek, amiket nem fordítunk le, mert nincs elég jó magyar megfelelőjük. A "perhe" amúgy családot jelent, a "kerho" pedig klubot.

Én Botonddal érkezem, miközben Ádám óvodában van. Már negyedik éve járunk lelkesen, illetve Botond csak harmadik éve. Tavaly még itt volt a faluban, de ősztől már perhekerhóra is átjárunk Alavusba. Az egyház úgy döntött, nem tart fenn egy ingatlant heti pár óráért. Persze, érthető, de azért nagyon szomorúan vettük tudomásul! De legalább a csoport megmaradt, nem vonták össze az alavusival. Így sokkal családiasabb. Hét anyuka, kilenc gyerek - jelenleg. A csoportunkat jelképező hattyúmamát és a kishattyúkat ősszel készítettük, az első alkalommal.

enter image description here

A klub háziasszonyai, Anne és Anni jókedvvel, jó szóval fogadják az érkezőket. Helyet foglalunk, félkörben, anyukák széken, bátor nagygyerekek elöl a kispadon, kisnyuszik anya ölébe kucorodva. Elcsendesülés - na, ez nem mindig tökéletes. Névsorolvasás, mert mindenki fontos. Gyertyagyújtás, ének, ima. Vidám és meghitt egyszerre, annyira szeretem! Ezután kis hittan nagyon gyerekeknek valóan, rengeteg szemléltetéssel - egyszerűen szuper!

Következő napirendi pont: tízórai. A kis hátizsákokból előkerülnek az uzsonnás dobozok és a kulacsok. Sonkás kenyér, gyümölcs, darab sárgarépa, gabonagolyó, keksz. Hozzá tej vagy gyümölcslé.

Ezt követően az anyukák kapnak egy kis kimenőt: terített asztal köré ülünk, kávézunk/teázunk, sütizünk, trécselünk. Mindig van egy soros, aki a sütit hozza.

enter image description here

A gyerekekkel ezalatt Anne és Anni játszik a másik helyiségben. Az alábbi fotó karácsony előtt készült, a gyerekeken manósapka. Ádámom is rajta van a képen: ő az óvodával jár perhekerhóba, másik napon, de itt együtt ünnepelt a két csoport.

enter image description here

Ezután közös barkácsolás következik: vágunk (bocsánat: nyírunk), ragasztunk, színezünk nagy lelkesedéssel. Mindig más, mindig érdekes. Legutoljára február 14-ére készítettünk képeslapot. Február 14-e Finnországban ugyanis nem a szerelmesek napja, hanem a barátságé! Olvastam valahol, hogy Karácsony után ebből az alkalomból küldik vagy adják a finnek egymásnak a legtöbb képeslapot.

enter image description here

enter image description here

Befejezésképp még egy közös játék a gyerekeknek, zenével, énekkel. Mennyi minden belefér másfél órába! Kicsi Botond persze még játszana tovább, visszaszalad az autós ládához, nehéz az elválás! De menni kell: boltba, aztán Ádámért.

enter image description here

Csütörtök délutánonként ugyanitt, szintén Anne és Anni vezetésével, hasonlóan remek, 2 és fél órás(!) programmal, de immár anyukák nélkül egy másik "kerho": a "päiväkerho" (ezt sem fordítom le "napközi klub"-ra), 4-5 éves gyerekeknek. Ádám tavaly ősz óta jár ide. Ez is egyházi szervezés, evangélikus-lutheránus. Itt ez a vallás a legelterjedtebb, római katolikus templom csak néhány nagyvárosban van. Fantasztikus dolognak tartom a päiväkerhót: igaz értékeket közvetít, játékba csomagolva. Emellett sok kicsi itt kerül először gyerekközösségbe, ami jó gyakorlat számukra a kötelező iskola-előkészítő előtt.

Aztán péntek délelőttre újabb átváltozás: perhekerho és päiväkerho után ugyanazon a helyen most "perhekahvila" (a "kahvila" kávézót jelent). Ezt az MLL (Mannerheimin Lastensuojeluliitto, a finn gyermekvédő liga) szervezi. A perhekahvila alapvetően kötetlen játék gyerekeknek és közben csevegés az anyukáknak, az elmaradhatatlan csésze kávé mellett. Néha azért van vendég: utoljára például egy könyvtáros az alavusi könyvtárból sok-sok könyvvel megpakolva. És persze a termékbemutatósok is megtalálnak minket.

Az MLL a perhekahvilán kívül más programokat is szervez: kirándulásokat, koncerteket, bababörzéket stb. Vasárnap egy alavusi iskola udvarán volt szánkózás, korcsolyázás, motoros szán... - Látod, Balázs, ez lett mára a lovasszánból!

enter image description here

enter image description here

Talán valakiben felmerült a kérdés: Fizetősek-e a bemutatott klubok? Hát nem! Csak Ádámnak a päiväkerho, mivel nem vagyunk evangélikusok, és nem fizetünk egyházadót. Igaz, számla mostanáig még nem érkezett, tehát igazán nem mondhatom, hogy rögtön egy befizetendő csekket lobogtatva fogadtak minket!

És hogy mit jelentenek nekem, nekünk a baba-mama klubok? Rengeteget! Gyakorlatot arra, hogyan induljak el valahová időre egy, illetve most már két kisgyerekkel, hogy készüljek fel az itthonról távol töltött órákra pelenkával, enni-innivalóval, pótruhával, hogyan rendezzem a gyerekeimet idegen helyen. Tanulási lehetőséget, hogyan csinálja a többi anya: mit ad rá, mivel eteti, és még sok-sok mást! Alkalmat a kimozdulásra, hogy az véletlenül se merüljön ki a boltba járásban. A gyerekeknek tapasztalatokat a négy falon kívülről, a más helyszín, más játékok felfedezésének izgalmát. Társaságot, közösséghez tartozást, ismerősöket, alakuló barátságokat nekem és a gyerekeknek is! Lehetőséget arra, hogy megismerjünk más környékbeli kisgyerekeket. Például a 3 éves Eliast, aki noha olyan közel lakik, hogy - némi fakivágásnak köszönhetően - látni az ablakunkból a házukat, de ilyen klubok híján nagy valószínűséggel a létezéséről sem tudnánk!

enter image description here