Nem vagyok gazdálkodó, nem értek a gazdálkodási gépekhez, és úgy általában nem érzem magam biztonságban semmi olyanon, amire fel kell ülni és én vezetem. Viszont most, hogy két hektár zöldfelület önjelölt ökoszisztéma-őre vagyok, van időm a kaszálgatás közben átgondolni, hogy pontosan milyen gépekkel és milyen elvek mentén szeretek dolgozni. Először kezdem az elvekkel:

Elv 1: semelyik növény ne szerezhessen túlzottan nagy túlsúlyt. Pl. hiába szeretem az orbáncfű illatát, nem lehet, hogy csak az lepje el a kertjeinket, és fordítva szintén: hiába utálom, hogy a máriatövis annyira szúrós, illik hagynom abból is néhányat. Ez utóbbi különösen nehéz pl. az erdei iszalag esetében, amit szívem szerint nem engednék fel Noé bárkájára, és ezt aligha ellensúlyozza, hogy kiváló költőhely (gondolom épp amiatt, hogy áthatolhatatlan). Szóval a kulcsszó a biodiverzitás, mely elv nemcsak a növények világára kéne érvényes legyen.

Elv 2: a növények szempontjából a gépeim és én egy megtűrt átmeneti CO₂ kibocsátó test vagyunk: nekik is szükségük van rám, de nekem méginkább őrájuk. A gépeimmel ezért célszerűen minimálisan kéne terhelnem a környezetet akár gázkibocsátás, akár zajterhelés tekintetében.

Elv 3: biztosan igen hatékony módszerei vannak a mezőgazdaságnak a rétek, kaszálók kezelése terén, de én nagyon nem azt az utat választom. Ez azt jelenti, hogy

1. nem akkor kaszálom le a lucernát vagy más mézelő növényt, amikor virágozni készül, hanem akkor, amikor a méhek már lelegelték. De ha szükség van a magjára, akkor még később.
2. úgy általában próbálom a virágzó növényeket meghagyni addig, amíg virágoznak, utána viszont elég gyorsan turmixolom őket. Ez nem vonatkozik az özönnövényekre (pl. kanadai aranyvessző), mert őket gátlástalanul irtom.
3. nem kaszálok le mindent egyszerre egy adott területen. Ez nemcsak horizontálisan de vertikálisan is értendő: nemcsak egyes blokkok maradnak, hanem akár aluláteresztő szűrőt is alkalmazok, hogy az alacsonyan lévő kicsiny növények életben maradjanak.
4. csak annyi szénát/szalmát gyűjtök, amennyire szükségem van, a többit pedig otthagyom. És semmiképp nem adom el a hőerőműnek.

Elv 4: mivel a telkeink nagy része dimbes-dombos és erózió által veszélyeztetett, sajnos törekednem kell a talajvédő növények (erős gyökérzetet fejlesztő, tarackos) alkalmazására is.

Elv 5: az pedig nem kérdéses, hogy semmilyen vegyianyagot, műtrágyát stb. nem alkalmazok. Ha egyet is értenék vele, hogy szükséges használni őket, akkor is csak bénázás lenne belőle.

Na, ezek alapján milyen gépe(ke)t is választhatnék? Elég fura kinézete lehet: valami olyan masina, ami képes kikerülni egy növényt, hogy a pár centire mellette álló szomszédját vagy a nála magasabbat lenyírhassa, nem pöfékel benzint, bivalyerős, gyorsan lehet vele nagy területet megművelni, mulcsoz... Amikor hat éve belekezdtünk ennek az eszköznek a keresésébe, akkor nem volt túl sok lehetőségünk: kézi sarló és egy használt (kézi) kasza, kiegészülve egy tilitoli Al-ko mulcsozós fűnyíróval. Ez az "eszközpark" egész idén télig tartotta magát, mégpedig úgy, hogy nagyon résen kellett lenni április-májusban, nehogy az aljnövényzet 30-35 cm fölé nőjön, attól kezdve pedig rendszeresen nyírni, legalább egyes útvonalakat, amikből a nyár folyamán szép lassan, kaszálva-nyírva vissza lehet foglalni a természettől a terepet, ügyelve a fenti elvekre. Ha mégis elszabadult a természet, akkor először kézikasza, majd egy napnyi száradás után fűnyírózás segített. Ami mindezek után még megmaradt, azt télen a kaszával már könnyebb tisztogatni, hiszen addigra elszáradnak a szárak. A közéjük benőtt iszalagot pedig folyamatosan figyelni kell, és azonnali metszőollós visszavágással illetni.

Ebből a módszerből tulajdonképpen stílus lett. Kényszerűen, de kialakult egy szuperlabirintus-hálózat, ami az összes telkünket jellemzi: A-ból B-be számtalan úton, különféle növényi kultúrák szigeteit érintve lehet eljutni. Hangulat függvénye, hogy melyik útvonalat választjuk, és néha bizony zsákutcák is vannak.

Egy példa a "labirintusos" kertrendezésre

Az így kialakult állapot előnye, hogy bejárható, kezelhető, ugyanakkor mégis teret ad a burjánzó, önszabályozó természetnek is.

Aztán idén télen végre meg tudtuk venni az újabb, a fenti igényekhez még közelebb álló eszközt egy akkumulátoros fűkasza személyében, így végre már tudunk bozótot gyorsvágni, szegélyeket "precíziósan" tisztogatni, magasságot megtartani stb. A labirintus-stílust már nem akartuk levedleni, ugyanis ökológiailag bevált, így most is ugyanaz történik: rendszeresen körbejárok a fűkaszával, és az itt-ott túlburjánzott, nem elég változatos növényi blokkokat helyrerántom, valamint alkalmanként mulcsozok egyet a fűnyíróval. A fűkasza nem mindenre megoldás: lucernát vagy orbáncfüvet, tehát a vastagabb szárú, terebélyesebb növényeket a kézi kaszával sokkal könnyebb levágni, szóval nemcsak amiatt érdemes beszerezni vagy megtartani, mert szép. Nyilván megoldást jelenthetne még a legbióbb fűnyíróként számontartott kecske is, de egyelőre nem tervezünk ezirányban bővülni.

Néhány adalék infó, sokak számára biztos evidens; nekem nem volt az:

• a kasza és sarló pengéjét élezni kell, ami két különböző módon is történjen meg: egyrészt kalapálni kell (ehhez lehet kapni speckó üllőt a vaterán), másrészt vizes fenőkővel fenni. A kalapáláshoz kell egy kicsi kalapács is. Egyébként én csak a vásárlás után csináltam meg ezeket, utána már nem, mert azt vettem észre, hogy a növények maguk élezik a pengét a használat során.
• a fűnyírók a kaszákkal ellentétben nem nagyon szeretik vágni a vizes füvet, különösen ha mulcsozó módban vannak. Ilyenkor könnyen elakadnak a nem túl jól elvágott fűben. Érdemes tehát megvárni a késp délelőttöt, amíg a harmat felszárad, vagy megelőzni az estét, amikor meg már vizesedik minden. Déli napsütésben pedig ugye szieszta van, szóval nem egyszerű megtalálni a megfelelő időpontot.
• a mulcsozás szuper, mert olyan apró darabokra aprítja a füvet vagy amin átmegy a nyíró, hogy nem is nagyon látszik a földön.
• a fűnyíró fűgyűjtő módban használható szalma és más növény szecskázására is.
• furcsa jelenség, de akármilyen bozótot ha rendszeresen nyírunk, előbb-utóbb puha pázsit lesz belőle. Először eltűnnek a vadnövények (csalán, fecskefű, turbolya stb) és a réti szálfüvek (komócsin, perje stb.), aztán az indások (aranka, iszalag), eközben pedig megjelennek a taposást jól bíró fűfélék és herék. Fordított szukcesszió.

*

Sokféle mezőgazdasági eredetű szavunk, fordulatunk van, és talán a rend is ilyen lehet: rendben van, rendet vág, rendbe rak stb - mára már inkább a háztartásra jellemző kifejezések, pedig az aratáshoz kapcsolódnak, vagyis ahhoz az ünnephez, ahogy a lekaszált termés maradékát sorba rendezték, ezáltal könnyebben lehetett feldolgozni azokat. Rend: a rendszert erősítő funkcionalitás. A renddel amúgy a szép fogalma is metszetet képez: a szép kert egyúttal rendezett is (fordítva ez nem igaz!), ami sajnos általában a tarra borotvált felszínt és jól elhatárolt és szintén rendszerezett virágos-, konyhakertet jelöli. Azért mondom, hogy sajnos, mert az ilyen értelemben vett szép kert nem azonos a természetes fogalmával. Amióta labirintusainkat alakítom, útvonalait variálom évről-évre, úgy látszik, hogy ez a fajta állapot nem épp a hagyományos rendfogalmat erősíti - kimondom: kívülről nézve egész közel áll egy elhanyagolt kerthez -, de belülről megélve mégis szervezettnek érzem, melyben az én szerepem nem a természetet legyűrő halandóé, hanem az annak rendjéért felelős benneélő. Kiváncsi lennék egy világra, ami ezen elvek mentén szervezett.

Végezetül egy videó, amit 2014-ben készítettem a Tisztuló ház című kiállításra:

Rendrakás a szántóföldön from Kovacs Balazs on Vimeo.

"A mustármag a megtisztulás jele a szántóföldön. Gyökereivel több méter mélyen átszövi, fertőtleníti és nitrogénnel tölti fel a talajt, dús lombjával megóvja a felszínt. 2013 őszén vetettük azokat a növényeket, melyeket a videóban részben lekaszálok, felaprítok. Az élő növények szinte brutális elpusztítása mégis fontos része a természet öntisztuló folyamatának: a növény testének egésze egy következő veteményt táplál majd."