Júniusi mesélős

Mi lehet annál nagyobb csapás júniusban, amikor a kert minden szeglete könyörög a gondoskodásért, mint az, hogy az ember lánya befáslizott csuklóval kénytelen hosszú napokat átvészelni? Mivel a jobb kezem csuklójában a hüvelyk- és mutatóujjhoz tartozó ízületek, szalagok sérültek, sem fogni, sem tartani, sem gyomlálni, ásni, ültetni, mosogatni, sütni-főzni, hajat rendesen összefogni, kenyeret dagasztani nem tudok. A tehetetlenség netovábbja. De közben lassan beérik a meggy, amiből lekvárt szeretnék főzni. Virágok, levelek, fűszernövények várják a begyűjtést. A konyhakert egy részén a borsót felszámoltam, és még pont a csukló-baj előtt sikerült kifejteni az utolsó golyóbisokat, de azon a kis területen még a fokhagyma vár sorára, majd újabb zöldségek költözhetnének már be.

Ígértem Ötévesemnek (aki szolidaritásból szintén bekötötte kezét - imádom) méhkast méhekkel – virágcserépből, dekorgumiból, drótból –, a cserépen már megszáradt a sárga festék, de a mesebeli zümmögők még váratnak magukra. Konzervdobozból készültünk katicát, méhet, szitakötőt kreálni és kis kertjébe költöztetni, de most ők is csak a fejünkben köröznek egyelőre. A tündérfáról nem is beszélve…

enter image description here

Én meg itt pötyögök csigatempóban a billentyűkön másfél kézzel, és azt várom, hogy végre visszakapjam a végtagomat. Ja, említettem már, hogy persze jobb kezes vagyok?
Az egyetlen érdemleges dolog, amit belső kényszerből és külső muszájból megcsináltam ezzel a kézzel, az a levendula szörp. Most is itt lengedezik a fásli fölött a citromos-cukros virágillat…

enter image description here

enter image description here

Tudom, orvosi javallatra ki kellene teljesen vonni a forgalomból a jobb kezemet, de ha egyszer ez a fránya növény pont most virágzik! Miközben az igazi méhekkel harcot vívtam, hogy kié is legyen a nektár és a virágpor, szinte egyenként, bal kézzel levágtam a virágokat, fazékba tettem és FérjemLaci belekarikázta a citromokat. Tegnap este pedig újabb segítséget kérve – milyen elveszett vagyok egy bal kézzel a konyhában! – üvegekbe került a nyár egyik darabkája. Legalább ennyit megtettem tehetetlenségemen felülkerekedve. Egy hős vagyok.

enter image description here
Készülő levendula szörp

enter image description here
Kész levendula szörp

Visszatérve a virágokra, levelekre, fejest ugrottam a házi gyógyszertár megvalósításába. Annyira házi, hogy saját növényekből saját gyűjtésű, szárítású virágok, levelek kerülnek majd üvegekbe, vagy további feldolgozásra. Lesz olaj, tinktúra, tea, balzsam, és egyre növekvő tudás és tapasztalat mindezek használatáról. Még „szerencse”, hogy mozdulatlanságra ítélt csuklóm miatt több időt tölthetek igazoltan a gép előtt, és szívhatom magamba a tudást, melynek alapjait az egyetem adta meg a gyógynövény tanszéken. (Micsoda vitatkozásokat folytattam magammal anno, hogy dísznövényes vagy gyógynövényes legyek…)

enter image description here
Málnalevél már mozsárban

Engedek az évek óta bennem cikázó késztetésnek, hogy mélyebbre ássam be magam a növények gyógyító erejének megismerésében, mert a diplomám inkább a termesztésről szól, mint gyógyhatásokról. Mondhatnám azt is, hogy boszorkány leszek. Persze nem az Északi Gonosz Boszi, hanem a Nyugati Jó Boszorkány – szerettem Óz meséjét. Is. Laci már meg is előzte tudat alatt mindezt, és egy számomra újdonsült ismerősünknek már füvesasszonyként beszélt rólam, miközben pünkösdkor sétáltunk a sátoraljaújhelyi Tengerszem körül és fotóztam a vadvirágokat.
Nem tudom, mi lesz ebből, meddig jutok el, de a frissen szedett körömvirágok és málnalevelek már száradnak. És itt lép be egy újabb adalék a történethez, mert a gyümölcsaszalót, ami tökéletesen alkalmas gyógynövények szárítására is, még nászajándékba kaptam/kértem…ki tudja, miért… 😉

enter image description here
Körömvirág aszalóban

Napfénykert

Az ebéd utáni szieszta megtörése: gyógynövénygyűjtés.
A tűző nap érlelése. Szedés, aprítás, szárítás, raktározás - kamratöltögetés: készülés a télre. Az ínségre.
Bodza, akác, pásztortáska, fodor- és borsmenta, levendula - éppen most cickafark, körömvirág és kasvirág. Sokféleség.

enter image description here

Plant by Plant: a nőiség, az otthon.
Sztyepp by Step: a férfiasság, a világ.

Olvadás

A reggeli fagy után tegnap végre elkezdett olvadni! Még kicsit motoszkálni is ki lehetett menni a kertbe. A hó végre leolvadt a friss pitypanglevelekről, a sóskáról, a snidlingről, a ragadós galajról és a nagy kedvencről, a zamatos turbolyáról is!

A pitypangból ritkán csinálok mézet, jobban bevált nekünk a lékészítés - üdébb, frissebb, mint a szörp, hamar elfogy és biztosan nem marad rajtunk.

enter image description here
sokféle, igazán kifejező néven ismerjük ezt a gyógynövényt: gyermekláncfű, pongyola pitypang, kutyatej, kákics, láncfű

Ilyenkor, kora tavasszal a levelei még nem keserűek, szendvicsbe friss zöldnek használom, vagy összekeverem tyúkhúrral, snidlinggel és zamatos turbolyával. Bármit képes vagyok megszórni ezzel a keverékkel: a sajtos-tejfölös lepénytől a rizibiziig tényleg mindenre rápakolom. Ezzel szerencsére nem vagyok egyedül, fiúk barátja Peti tavaly tavasszal megállapította, hogy 'anya is mindig ezt csinálja.'

A pitypanglé úgy készül, mint a bodzalé, vagy bármilyen növényi lé. A levek és a szörp között az a különbség, hogy a lé hideg áztatással készül, hígabb és csak kevés cukor van benne, a szörpöt pedig fel kell főzni és sokkal több cukor szükséges hozzá, hogy tényleg elálljon télire.

enter image description here

Pitypanglé elkészítése: a gyerekekkel szedess tele egy kisebb vödröt a szép, egészséges virágfejekkel, kösd a lelkükre, hogy amelyiken méhecske vagy bogárka táncol, azt hagyják békén. Én egy fél órára ki szoktam borítani papírra vagy tálcára, hogy tényleg mindenki távozhasson a virágfejekről. Lábosba teszem, meglocsolom citrommal és felöntöm vízzel, majd lefedem (az üveg fedő nem jó, mert a citrom ellenére is megbarnul a világosságtól) és hűvösre teszem - a kamra vagy a pince hidege pont megfelelő. Gondolom egyéb lehetőség híján a hűtőszekrény is megteszi. Másnap leszűröm, mézet vagy nádcukrot keverek bele és már iható is. Icipicit kesernyés, ha a gyerekeknek mégsem lesz a kedvencük, a felnőttek akkor is biztosan megisszák.
Ugyanígy készítem a fodormenta- és a borsosmentalevet, vagy a citromfűlevet. Az orgonából és ibolyából készült italok nekünk nem váltak be, olyan, mintha a nagyi virágos parfümjét innánk....

A sóskát szándékosan a bejárathoz közeli virágoskertbe tettem, szeretem, mikor a gyerekek csak úgy kilépnek pár levélért, sajthoz, almához, vagy csak úgy, az íze kedvéért.

enter image description here

Gyerekkorom sóskamártása rémálommal egyenlő emlék (szín, szag, állag - egyszerre három érzékszervem kapott negatív impulzust), úgyhogy mi még sohasem ettük főzve, mindig csak nyersen.
Nektek van vonzó elkészítési ötletetek?

A ragadós galaj mehet a salátába is, de teakánt az igazán finom. És persze elvileg belőle is minden nap kéne inni egy csésze teát.......

enter image description here

Ha azt hiszed, hogy nincs a kertedben, akkor nézz jobban körül, biztosan találsz, csak eddig azt hitted, hogy csak gaz. Tévedhetetlenül felismered, amikor gyomlálás közben a kesztyűdre ragad.

És végül a nagy tavaszi kedvenc, a zamatos turbolya is mindenhol megtalálható, csak meg kell állni, hogy észrevegye az ember.

enter image description here

Az illata csodás, az íze mesés, petrezselyem- és zellerrajongók - mint én - le sem fogják tudni tenni. Egyszerűen elég egy vajas zsemlébe begyömöszölni és már jól is érzi magát a pocak.

A snidling (metélőhagyma) szerencsére már a városi ablakpárkányokat is meghódította. A virágja különösen dekoratív, virágcsokorban is megállja a helyét.

enter image description here

És ha a tavaszi salátába nem elég a zöld, akkor lehet bedobni pár fej százszorszépet is. Kicsit mogyoróízű, de vagány látvány a salátában.

enter image description here

Egy kedves emlék: Janka kiskorában nagyon szeretett bárhol a fűben szemlélődve ücsörögni és komótosan járt közben a keze. Maga körül mindig megette az elérhető százszorszépeket. Lassan megrágta és lenyelte. Akár egy egész regényt is ki tudtam olvasni mellette! Lehet, hogy ezért lett olyan szép?

Pár általam kedvelt könyv, igaz, ezek most nem a könyvtárbuszból:

enter image description here

enter image description here

enter image description here

enter image description here

Jó tavaszolást mindenkinek!