Az Okosház homlokzatfelújítása

enter image description here

Az Okosház felújítása a háttérben végigkíséri a blog történetét is. Talán már említette valamelyikünk, hogy nevének eredete nem a mai értelemben vett "smart"house (sőt: ha innen nézzük, kimondottan nem-smart), hanem inkább a "wise"; ám legfőképpen azért lett ez a neve, mert mindenki így ismeri a faluban, hiszen Okos Józsi háza (volt). A birtokviszonyok névbéli megjelenése nálunk nem prioritás, ezért maradt a név úgy, ahogy azt kaptuk, és amiként mi is megszerettük.

"Most építi vagy bontja?" - kérdezi az arrajáró, és valóban nehéz erre meggyőző választ adni, hiszen a felújítás soha jobbkor nem érhette volna a házat (elkésni ugyebár sosem lehet), ami a homlokzat, a födém, az oszlopok és az északi falak mellett különösen a tetőre férne rá... de épp ezt húzom-halasztom, amíg csak lehet, és inkább elvégzek olyan munkákat addig, amiket kis költségvetéssel is meg lehet oldani. Arról nem beszélve, hogy egy szépülő ház stabilitást sugároz magából, ami most igencsak elkél neki.

Nos, úgy indult a munka, ahogy 2019. tavaszán, üresen, megtépázva, az alábbi képen látható állapotban vettük át szegénykét:

enter image description here

A képen látszik a homlokzat ratyi állapota (többek között), meg pláne a tető...., de most arról tényleg nem írok, elég csak annyit említeni, hogy a nagyobb lyukakat rögtön be is foltozgattam, és a gerinc is átvehetné bármikor a létező legtöbb fajta kúpcserepet viselő tetőfedés díját. Visszatérve tehát a homlokzatra: tavaly tavasszal nekiálltam a padlástérből majd kívülről felfalazni az észak-nyugati (a képen balra középen látható) beomlást, a megkopott mészhabarcs vakolat maradványait leszedtem, szintén eltüntettem az oromzat alján található cserepeket, viszont megóvtam az épen maradt és eredetinek vélt homlokzati elemeket, és ezután kezdtem neki a vályog részletek újravakolásának - szalmás sárral.
A tavalyi nyár általános tapasztalata, hogy a sarunk nagyon agyagos (zsírosnak is mondhatjuk), emiatt 50-50 de inkább 70-30 arányban kellene homokkal vagy mással soványítani, hogy ne nagyon repedjen ki; valamint az, hogy ne kerüljön össze a mészhabarcs vakolati darabokkal de igazából a vályogtéglával sem, mert különböző, felém nem közölt indokokkal le fogják pörgetni magukról. Elkínlódtam tehát ezzel az egésszel egy darabig, mígnem a tavalyi ősz végére egész stabil állapotba került az oromzat.

enter image description here
2019. nyárvégi állapot

Innen még bőven volt mit piszmogni vele az elsimításra használt szalmátlan sár-homok trutyival, viszont a naptár is felgyorsult, így a nyár vége közeledtével előszítettem a homokot, a tavalyról maradt mészhidrátot, a pigmenteket, a színezőpasztákat, és nekiláttam a héten a meszelésnek.

Úgy döntöttünk, hogy az eredeti állapotnak megfelelően a peremek, élek és a parasztdór oszlopfők díszei fehérek, a fal fő színe okkersárga, a lábazat pedig sötétszürke lesz - a fal visszakaparása és a majdani végeredmény is ezt a kombinációt igazolta. Emellett azzal kísérleteztem, hogy a mészhabarcshoz hasonló összetevőjű, de annál hígabb festéket használok majd.

enter image description here
Szerszámok és anyagok

Receptek:
- A fehér előállítása volt a legegyszerűbb: mészhidrát (por) + homok 1:3 arányban;
- a sárga ugyanez, de fándlinként 7 evőkanál bayferrox-os sárga pigment plusz egy löttyintés Arlecchino narancssárga színezőpaszta kombináció;
- a feketénél ugyanaz mint a fehér, csak 3-4 evőkanál fekete (bármilyen) vasoxid és szintén egy löttyintés Arlecchino fekete színezőpaszta volt a recept. A lábazati részen belekevertem a ki tudja milyen korból itt maradt, talált maradék cementet is.
Mindegyik esetben bátran lehet hígítani, hogy könnyebben festhető és jobban terülő legyen. Nem lesz tőle halványabb vagy ilyesmi: a színtelítettséget a mész és a pigment aránya okozza majd.

Az anyagok felhordásánál amúgy más módszert választottam, mint a korábbiak során: bitumenes, vastagszálú ecsettel (a fenti képen a középső vödör mellett balra) egyszerűen, egy rétegben felfestettem/-ük a cuccot (délelőtt vagy este, amikor a Nap nem sütött rá), így a sárga és a fekete részek esetében elég is volt egy réteg, míg a fehér esetén a klasszikus mészfestékes kombóval (mészpép+lenolaj+túró) kentem rá másnap egy második réteget.

Így nézett ki a munka vége előtt:

enter image description here
(A homlokzat jobb oldalán és alul még látszik a festés előtti állapot)

És így néz ki készen:

enter image description here

Most kicsit olyan, mint régen lehetett, csak újonnan.
Mindeközben a maradékok felhasználásával nekiálltam a déli és északi fal vakolásának is, de ezzel már csak addig haladok, amíg elfogy az anyag, mielőtt elfagy; a többi vélhetően jövő évi élmény marad.

Költségkimutatás:

  • homok: 3 talicska - ca. 1000 ft
  • fél zsák mészpor: 750 ft
  • bayferrox sárga - 0.5 kg: 1600 ft
  • fekete pigment - 0.2 kg: 300 ft
  • színezőpaszták - igen kevés fogyott, legyen mondjuk 500 ft
  • túró: 460 ft
  • összesen tehát 4610 ft.

Tapasztalatok:
- ezután is alkalmazni fogom azt, hogy a tapasztott falra egy hígabb mészhabarcsos réteget hordok fel a korábbi vizezés (híg mésztej) helyett;
- nem feltétlenül baj, ha a felújítás sorrendjét az érzelmi kapcsolat kialakítása is vezérli az épp legszükségesebb teendők helyett, mert ha már elkezd szépülni a ház, a sürgősebb teendők is könnyebben letudhatóak lesznek;
- elsimító ("glettelő") rétegként jól alakítható és erős felületet képez a homokos sár (nálunk 70-30 arányban), a kirepedéseket ugyanezzel, de hígítva kell sikárolni;
- érdemes dokumentálni a köztes állapotokat is. Pl. nincs fotóm a meszelés előtti, már elsimított saras állapotról. Dehát az sem lehet, hogy minden olyan pillanatot dokumentálunk, amire már akkor is azt mondjuk, hogy de minek... Ezért is izgalmasak a képek hátterei.
- későbbi, őszi tapasztalat még, hogy nem túl esőálló ez a mixtúra. Át kell tervezni a mész arányát, hogy ne mosódjon le a sárga és a fekete réteg.

A mészhabarcsról

Januárban írtam már néhány bejegyzést a kedvenc anyagaimról, vagyis a vályogról és a mészről. Mellettük a mészhabacs az, amivel a legnehezebben barátkoztam meg, ha egyáltalán. Három összetevője közül csak egy, a víz van meg helyben (bár úgy tűnik, az is napról-napra kevesebb), sem homok, sem mész(kő) nincs a környéken a talajban, kezeléséhez szerszámok vagy legalább gumikesztyű, porvédő maszk kéne... plusz ha időjárás-állóvá akarjuk tenni, még cement (inkább kihagynám) vagy tufa (szerencsére nincs a közelben vulkán sem), netán a Kőmives Kelemen Kft által kitalált 'gyenge hamu' is kéne hozzá, ami szintén az inkább ne kategóriába sorolható, anélkül pedig lassabban köt, mint ahogy elporlik - elég sok érv a mérleg negatív oldalán, míg a pozitív oldalon: gyorsabban szárad/köt, keményebb, kicsit erősebb anyag a vályoghoz képest, nem annyira reped (köszönhetően a homoknak), jó az illata, és az állaga is édesanyám utánozhatatlan és titkos recept alapján készülő húskrémjére emlékeztet.

enter image description here
Meszeletlen, változatos helyeken napsütötte mészhabarcs vakolat. Még Kisvakond is megnézte.

Node nem mindig a pro/kontra érvek, hanem a szituáció határozza meg az anyaghasználatot. És mivel az idei nyáron két olyan épületrészt is felújítottam, ahol korábban is mészhabarcs vakolatot használtak (talán épp amiatt, mert korábban is azt használták ott), így újra előkerült a fándli, a spaklik, a mészhabarcsos dézsa, meg persze a vegyvédelmi kesztyűk is. Merthogy a mész mar: lúgos kémhatású, amíg meg nem köt. Szinte belemarja magát a szomszéd anyagba. És pont emiatt tud erős és időtálló lenni, ha ügyesen bánunk vele.

Korábban valahogy az arányokban sem voltam túl következetes, ezért most elhatároztam, hogy tutira 3:1 arányban adagolom a homokot és a meszet, egészen pontosan a mészhidrátot, vagyis azt a fehér port, ami puhább, mint a porcukor, de tényleg, ég óvjon hogy a testedbe/-re kerüljön: lemosni nyilván nem érdemes, ugyanis rögtön csípni kezd, ledörzsölni sem igazán lehet a pórusaidból, hát még a tüdődből...
A mészpép (vagyis a több vízzel oltott égetett mész) talán jó megoldás lehetne, de mi valamiért azt csak festéshez használjuk, és a szerszámokat is egészen külön kezeljük, inkább csak a maradék, darabos állagú vagy netán kicsit megfagyott pépet használom vakoláshoz, építéshez, ha nincs por. A homok esetén a melegebb színe miatt a bánya- vagyis a sárgahomok a menő nálunk, de hasonló eredményekkel használható a folyami homok is: a lényeg, hogy apró szemcsés, méretét nem változtató kőzet legyen. Sajnos a mészhabarcs és az agyag nem passzolnak egymáshoz, csak nagyon kicsi mennyiségű sarat tehetsz a trutyiba, különben egymást gyengíti a mész kötőereje és kőzetté-válni-akarása és az agyag folyamatos, nedvességre reagáló tágulása-tömörödése. Egyébként a természetben előforduló márga is agyag és mész valamely, stabilabb arányú, összepréselődött keveréke.

Másik irányban viszont szerencsére egyre több helyen találkozunk azzal, hogy mészhabarcsba növényi szálakat (szalma, kender -> kenderbeton stb.) kevernek, ami jól alakítható, hőszigetelő, erős anyagot hoz létre, ráadásul a mész által megkötött növényi szál még annyira sem fog rohadni, mint a vályogban. Ezt én is kipróbáltam, és nagyon jó tapasztalataim vannak vele: könnyen felhordható és formálható, akár kétszeres méretű elegyet tudunk létrehozni vele. A kenderbeton vagy kendertégla is izgalmas terület mostanában, ahogy préseléssel még hatékonyabb, tömörebb anyagot lehet képezni. Szerintem ugyanúgy lehetne nádat is felhasználni ehhez, ha épp az van a környéken. Nálunk lucernaszalmával van tele a padlás, így azt szoktam belekeverni.

enter image description here
Az angolul hempcrete-nek nevezett kenderbeton is mész+szálas anyag (+ cement, ha akarod) tömörített változata, alighanem homok nélkül!

És akkor mutatom, miket készítettem és hogyan:

enter image description here

Ez egy dézsa húskrém, vagyis, mészhabarcs. Benne 1 talicska sárgahomok (1/20-ad m3), 1 nagy vödör mészhidrát (kb. 6 kg), és 1.5 vödör víz. A cuccot érdemes átkeverni a víz hozzáadása előtt, de igazából mindegy. Régebben gépi keverést használtam, de bőven elég egy bot is, pl. egy régi eltört szerszámnyél. Mindig a tetejéről veszek a fándlival, aztán az alsóbb rétegekhez újabb adag vizet adok, majd felkeverem az egészet. Amíg felhordom a vödör tartalmát, addig szépen összeáll a frissen kevert trutymák is.

enter image description here

Egészen vékony réteg "vakolat" felhordása kesztyűvel. Relatíve hígabb elegyet használok, szalma nélkül. Az esőt szereti, de az erős napfényt nem. A kültéri vakolásnál ügyelni kell rá állítólag, hogy ne érje közvetlenül erős napsütés, mert akkor lepereg. Én ezt eddig egyszer sem tapasztaltam, sőt, épp sokkal gyorsabban fehéredik ki az anyag, mint árnyékban/hűvösben. De attól függetlenül nem nagy élmény júliusban a tűző napon fülledő kesztyűkben vakolni, szóval ha a mész miatt nem is, de a humán tényező miatt érdemes az árnyékos napszakot kihasználni.

enter image description here

Az egyik fal beltéri volt, így bármikor dolgozhattam rajta. Itt már 3-5 cm vakolatvastagságot kellett pótolni. Rendszerint két dézsa habarcsot tudok kényelmesen felhordani egy délelőtt vagy délután során. Jó lenne használni tudni a fándlit-glettvasat, hátha gyorsabb lenne a munka.

enter image description here

A száradó kesztyűk. Sajnos könnyen lyukadnak még a legerősebb fajták is, emiatt dupla rétegben viselem őket. Elég fullasztó a bőrnek, de legalább nem szenvedsz égési sérüléseket.

Ha kész a vakolás, ízlés szerint akár úgy is maradhat a fal - nálunk valahogy mindig a meszelés nyer.

enter image description here

Ha érdekelnek a természetes vakolatok, ajánlom Dan Chiras és Cedar Rose Guelberth Természetes vakolatok és falfestékek c. könyvét!

enter image description here

A mészről (és a vályogról)

Lehetne még bőven mit mondani a vályogról is, hiszen a múlt héten nem tárgyaltam túl. De most csak részlegesen, a mésszel párba állítva fogom ezt pótolni. És azt is elég kacskaringósan. Mindkét anyag jelenléte együttesen járult hozzá ahhoz a biztonságérzethez, amivel elmondhatom, hogy meg tudok csinálni kisebb-nagyobb javításokat a ház körül. Ez nem volt így korábban: (bel)városi srácként inkább mesterekre bíztam ezt (de közben legalább eltanultam tőlük!). Ahogy viszont falusi házasok lettünk, valamiért egyértelművé vált, hogy úgy csináljuk a dolgokat, ahogy "a régiek" csinálhatták: sárral tapasztunk, mésszel festünk - ez a szisztéma még nekem is leképezhető volt, nem beszélve arról, hogy olcsó. A sár és víz helyben van, mészre pedig évente költünk 4 ezer ft-ot.

A két anyag, mint írom majd, valamiképp szembenálló természetű, de ugyanakkor egymást is kiegészítő módon kapcsolódik össze. Hagyományosan a tapasztott falat száradás után kimeszelték. Aztán ha megsérült, újra meszelték, vagy ha nagyon megsérült, tapasztották és meszelték. Nem kötelező ezt az utat járni.

Tehát, feltételezzük, hogy elkészült az ízlés szerint kirepesztett vagy simára sikárolt, de mindenképpen csontszáraz vályogfalunk. Amúgy így is szép, nem? Ha erős, akkor nem porlik, és ha nem bánod, hogy a résekbe társbérlők költöznek, így is hagyhatod. Van olyan hely a világon, ahol száraz a klíma és elég márgás (tufás) a helyi agyag, így viszkozitásánál fogva felhasználható akár még olyan helyeken is, ahol víz éri. Van, ahol utólag kezelik olíva- vagy más olajjal (a mi vidékünkön a fritőzolaj is menő lehetne), szappannal, hogy víztaszító legyen. Egyébként nálunk erre használták /-ják a jó friss tehéntrágyát: annyi zsír van benne, hogy részben pótolja az olaj szerepét.

enter image description here Az egyik Santa Barbara-i misszió márgás fala

Mindamellett még a mi klímánkon is érdemes kipróbálni, hogy milyen lesz a tapasztott fal, ha bekenjük egy-két réteg lenolajjal - kinézetre olyan, mintha nem száradt volna meg rendesen, viszont ha nedvesség éri, az rögtön le is pereg róla (és meszelni sem lehet rá emiatt egykönnyen). Csakhát elég drága így: egy liter lenolaj, ami ezer ft körüli, 5-6 m2-re elég. Szóval ha a nyers földszínre vágysz, akkor érdemes inkább hagyni úgy, ahogy van, és néha-néha kijavítgatni.

Node most a mészről (lime) lenne szó. Ha valamiért mégis amellett döntesz, hogy kimeszeled, akkor a kezdeti lépéseket talán segítik az alábbiak.

enter image description here Meszeljem vagy ne?

Amíg az agyag alumínium, szilicium (!) és egyéb ásványok apró szemcsés keveréke, addig a mész(kő) főleg kalcium (ill. ennek égetett változata, a kalcit). Az előbbit háztáji keretek között meg lehet találni és fel lehet dolgozni, addig egyre kevesebben vállalják be a mészégetést. Ez talán amiatt van, mert az ipar átvette a helyét.

enter image description here

Az agyag égetésével egyirányú folyamatban kerámia jön létre, ezzel szemben a mészkő égetésével viszont egy körkörös folyamat másik félkörébe, az égetett mész (CaO, én K.O.-nak hívom) állapotába érünk. Ez egy fehér por, amit rögtön vízzel fel is itatnak (=oltott mész), hogy mész-hidrátként (ami szintén fehér pornak látszik) vagy mészpépként (ami már emlékeztet egy kenhető anyagra) árulják. Ha festek, inkább az utóbbit használom. Szerintem jobb a minősége, talán amiatt, mert többet ázott sok vízben. A port inkább mészhabarcs készítéséhez, vakoláshoz, nagyobb lyukak eltűntetéséhez használom, szóval olyan helyeken, ahol inkább építészeti szerepe mint a látványa a fontos.

Legyen akár porból vagy pépből készült a festék, a körkörös folyamat benne fog lezárulni. Ugyanis azzal, hogy felkenjük valahová, egyúttal kiszáradni hagyjuk, és a száradással együtt beindul a mészégetés ellenfolyamata: beszippantja magába környezetének CO2 tartalmát (lélegezz ki sokat a száradó meszelés mellett!), és ismét mészkővé alakul (valahogy úgy, hogy CaO + CO2 = CaCO3)! Habár a száradás viszonylag gyors, a mészkővé alakulás (karbonátosodás) több évig is tarthat. Ezt már nem nagyon látjuk, inkább csak érezzük, ahogy elveszíti mész-illatát, miközben vele élünk, és kicsit magunk is mészkővé válunk benne.

enter image description here Pinceablak a pajtán

Nem volt szó arról sem, hogy hogyan, mennyi rétegben, milyen állagú festékkel dolgozzunk! Erre nem is térnék ki, mert itt, a "Meszelés" szekció alatt frankón le van írva. Én is eszerint tanultam. Aztán elfelejtettem, majd saját káron újra megtanultam. Ami a leíráshoz képest viszont saját véleményem:

  1. a mészpépet nem kell leszűrni. Ha marad a vödör alján sűrű anyag, tedd félre, és használd fel később mészhabarcsnak (mész és homok 1:3 aránya, én szalmát is rakok bele) falazáshoz. Ugyanígy felhasználhatod a korongecset elmosásakor keletkező híg levet is;

  2. ha már az 5-6-ik réteg sem képez átlátszatlan felületet, és gyanakodni kezdesz, hogy mi nem stimmel, akkor az a gond, hogy kihagytad az olajat. Kell bele tenni valamennyit, egy vödörhöz elég egy-két kiskanálnyi. Túl sokat se tegyél, mert lezárja a fal szellőzését, ill. később elég nehéz lesz új mészréteget felhordani rá. Az első réteghez amúgy nem szoktam olajat tenni, ott csak lucskolok, jó híg meszes vízzel.

  3. ha kültérre, esőnek kitett felületre meszelsz, az olaj mellett érdemes a legolcsóbb sovány túróból is belekeverni, mert a belőle kicsapódó kazein kopogós keménnyé teszi a felületet.

A mészfestéket az általános nézettel ellentétben hatékonyan lehet színezni is: a festékboltokban kapható Casati Arlecchino színezőpaszták mellett kerámiaboltokban kapható réz-, vas-, mangánoxidok, pigmentek is jól használhatóak - nagyobb arányban kellenek bele, mintha olajfestéket készítenél, de a mész kötési ereje is nagyobb.... Ezért is használjuk természetes kötőanyagnak homok, szalma vagy más olyan anyagok mellett, amit amúgy a vályogba is keverünk. De erről majd máskor.

Ha meg akarnám ragadni az agyag és a mész lényegi különbségét, akkor abból indulnék ki, hogy a sár mindig az életet vonzza, a mész pedig inkább a pusztulást. Lúgos marása megöli az élet (legyen az nekünk kedves vagy nemkedves) formáit, és rövidebb ideig távol is tartja az új csírák megjelenését. Kicsit szárít is, emiatt sem célszerű vele puszta kézzel dolgozni, mint a vályoggal. A vályog viszont kézbarát, és otthont ad a csíráknak. Talán emiatt is kapcsolódik össze ez a két anyag olyan erősen a mi kultúránkban.