A gyümölcsök ábrázolásának egyszerű, de nagyszerű, mindenki számára elérhető módszerére szeretném most felhívni a figyelmet.

Elmondhatom, hogy amióta az eszemet tudom, érdekel a pomológia, azaz a gyümölcsismeret és -termesztés tudománya. Igaz, hogy változatos eszköztárából eleinte tisztán csak az érzékszervi próba minél gyakoribb ismétlése vonzott (magyarán: enni a gyümölcsöket, élvezettel, minél többet és jobbat), később azonban gyümölcsész érdeklődési köröm kiszélesedett és — többek között — a változatos alakú és kinézetű gyümölcsök leírására, ábrázolására is kiterjedt. Szerettem volna, ha a gyorsan mulandó, az idő egy rövid szakaszában csodás élményeket hozó, de az év nagyobb részében csak emlékekben élő nagyszerű gyümölcsök, gyümölcsfajták olyan nézhető, tapintható, esetleg szagolható igaz emlékeket hagynának magukról, amik a változatos, egyedi alakokat később is hűen felidézik, és szemlélésük a gyönyörű, élvezetes gyümölcsök hiányát az év nagyobb részében elviselhetővé teszik.

Rajz-biológia szakos tanári múltamhoz hűen, élénk fiacskáimat épp a krumplinyomat készítés rejtelmeibe beavatva próbáltam rábírni valami csendesebb és helyhez kötöttebb átmeneti időtöltésre, amikor sugallatot kaptam: hiszen őszinte lenyomatot a papíron nemcsak a földialma, vagyis a burgonya, de a szó általános értelmében vett alma is hagyhat magáról! És ha már az alma, akkor a körte, szilva, barack, kajszi, szőlő, eper, szeder, cseresznye, meggy is! Ha egy-egy példányukat éles késsel félbevágjuk, majd óvatosan a papírra helyezzük, sőt ceruzával azon nyomban körbe is rajzoljuk, akkor — bár csupán síkban, de — a lényegüket, semmihez nem hasonlítható egyedi, ugyanakkor egyben a fajtára is jellemző arcukat otthagyják a papíron. Ha pár tized milliméter mélyen is, de finom, édes, zamatos levüket beisszák a papír rostjai, és talán illatukat, színüket is egy időre hűen megőrzik. A lenyomat és körvonala megmutatja a csak az adott gyümölcsre, gyümölcsfajtára jellemző egyedi méretet, alakot, és akár levesességéről, húsának szerkezetéről is hírt ad. Egy finom metszetet kapunk a gyümölcs lelkével. Papír meg ceruza talán van kéznél…

alma

Innentől kezdve nemcsak fényképpel és érzékszervi tulajdonságaik leírásával, de ezzel a lenyomatos-körvonalas módszerrel is ábrázolom a számomra kedves gyümölcsöket.

eper

Több száz ilyen — a szakirodalomban általam addig még sehol sem látott — lenyomatot/körvonalas rajzot elkészítettem már, amikor az interneten belebotlottam egy Girókuti (Pinczker) Ferenc XIX. századi pomológusról szóló írásba. Ez rövid utalást tett arra, hogy Girókuti az általa szerkesztett kertészeti szaklapokban — az egyéb ábrázolásokhoz szükséges anyagi források hiányában — saját kezűleg készített gyümölcskörvonalas rajzokkal mutatta be cikkeiben a tárgyalt gyümölcsfajtákat…

körte

Ennek az egyszerű, a gyümölcs alaki jellegzetességeiről, méretéről hű képet adó, mindenki számára elérhető ábrázolási módszernek tehát nemcsak a hozzám hasonló romantikus gyümölcsélvezők vehetik hasznát, hanem az alak- és mérethű ábrázolásra törekvő, komoly gyümölcsészek is, ezért a saját gyümölcslenyomataim alábbi képeivel jó szívvel ajánlom e módszert minden gyümölcsbarátnak!

szilva

Közeleg a tél vége, és ilyenkor különösen beindul bennem az amúgy sem lankadó faültetési ösztön. Ha épp már nincs pénzünk vagy helyünk újabb csemetéknek, akkor egy új bokor, bogyótermő vagy lassan növő díszfa is megteszi (de ha más nem, legalább ültessünk már át valamit!), ám azért az igazi az, amikor már a hónapok óta ide-oda helyezgetett kis karók helyén helyet talál egy kajszi, alma stb.

A gyümölcsfaültetést korábban egész akkurátus módon végeztem: 80x80 centis gödör aljára valami bomló anyag (komposzt, csalánlevél, vagy ha egyik sincs, akkor zsákos trágya), kis réteg föld, rá a gyökér alját helyezve, szép lassan két nagy vödör vízzel beáztatva-betaposva feltöltöttem földdel. A tanácsok ellenére sosem vágtam vissza sem a gyökeret, sem a koronát, abból kiindulva, hogy már így is elég nagy hendikeppel indul a kis oltvány fácska. Igazából mindegyik fánk megeredt, és néhány túlgondozott körte kivételével azóta is virulnak, úgyhogy a továbbiakban sem láttam értelmét a visszavágásnak. Mára kicsit lazult az ültetési technikám, köszönhetően többek között dr. Jókai Mór jegyzetének is: "Szilassy György almafái mély gödör helyett csúcsos kupaczokat kaptak a földszin tetején, azokra helyezték el a fiatal csemetét, gyökereit szétterjesztve a kupacz fölött. [...] A fa gyökerét aztán betakarták jó magas dombbal, körülvették jó mély öntöző-árokkal; a fát magát természetesen hozzáguzsolták jó erős doronghoz, hogy a szél ki ne döntse. Az igy elültetett almafa aztán az első gyökérhajtásaival a jó gyepszin földbe került bele s szétterjedő gyökereivel folytonosan a felső televény-réteget használta ki, a helyett, hogy a mély, atkás, kavicsos rétegekkel kinlódott volna." (Jókai: Kertészgazdászati jegyzetek, 10. o.) - Nem tudom, mennyire életképes ez a megoldás, én csak egy köztes változatot próbáltam ki eddig: nem kell a nagyon mély árok, hanem csak akkora, amibe a gyökér egésze kényelmesen belefér; viszont a föld amit mellé teszek, az a termőréteg (felső 15-20 cm) legyen.

A gyümölcsfa típusával kapcsolatban is történt némi pálfordulat. Az eddigi évek során ugyanis többnyire a nem kommersz, tehát ún. régi, tájjellegű vagy rezisztens fajtákat preferáltam, gondolván arra, hogy úgysem akarok vegyszert használni hozzájuk, ezek a fajták ellenállóbbak. Habár ez a stratégia tökéletesen be is vált (még őszibarackjaink is virulnak), egy tanulmányban (Surányi Dezső: "A biodiverzitás fenntartásának jelentősége", ennek a könyvnek a 25. oldalán) azt olvastam, hogy a régi fajták újbóli elterjesztésének jónéhány hátránya is lehet. Ezek között kiemelném azt, hogy lassítják a fajtaváltást, vagyis a jelenlegi génállományhoz képest már elavultak, így használatuk olyan, mintha visszapörgetné a növényi egyedfejlődés kerekét. Csakhát milyen egyedfejlődés az, ami az emberi szelekcióra alapul.... De az is érdekes felvetés, hogy piac-idegen, nosztalgikus hangulatot keltenek. Igen, valóban furcsa és persze pazar élmény lenne, ha az Aldiban feltűnne a régen darabáron árusított téli fehér kálvil....

A történelmi fajták mellett a tájfajták már más kontextust: lokális értéket hordoznak és nevükből eredően nem garantálják, hogy más tájakon is otthon fogják érezni magukat... Mivel egyik kérdésre sem érzem válaszra késznek magam, miért ne alapon éppúgy meghagytam a helyet néhány kommersz fajtának (granny smith stb.), mint a telken natív módon növekedő vadfának (mirabolán, sárgaszilva...), így ezzel talán fennmaradhat valamiféle sokszínűség nemcsak a fajták de a nemesítettség tekintetében is.

Több helyen is hallottam-olvastam egyébként (a változatosság kedvéért épp Jókai idézett könyvének 51. oldalán is), hogy a fentiekkel szemben sokkal jobban járunk, ha az ilyen vadon nőtt fákra oltjuk rá új fáinkat ahelyett, hogy faiskolából vennénk őket - nos, a faiskolák szerencséjére nekem még egy szemzéses oltás sem sikerült, így nem tudok összevetést írni ezekről. Idén azért megpróbálom újra, különféle más technikákkal, hátha valamelyik beválik. Azért e ponton felhívnám a figyelmet az előbb már említett, amúgy lenézett vad-gyümölcsfák (cigánymeggy, ringlószilva-mirabolán stb.) értékeire: ezek a fák igen széles tűrőképességűek mind az időjárás ingadozásait, mind a "kártevőket" tekintve, és olykor-olykor még ízletesek is! érdemes hagyni belőlük néhány példányt, mert néha nem terem más, csak ők.

A ringlószilva virága .... és termése

Akit érdekelnek a gyümölcsfák, és esetleg még nem tudja, hogy merre keresgéljen, érdemes körbenéznie itt, itt vagy itt, ha épp nem is vásárlás, hanem csak a leírások nyomán beinduló képzelet miatt.