Szénahordás

Az előző írásomban kicsit csaltam, mivel az utolsó képen nem szénát, hanem szalmát pakolunk a gyerekekkel. De annyira jó élmény volt, amilyen lelkesen segített Peti fiunk és barátnőm ikrei, pedig nagyon meleg volt, szúr, csíp és még nehéz is a bála (15-20kg). Büszke vagyok rájuk!
Megpróbálok válaszolni a közben felmerült kérdésekre. Széna vagy szalma? Igen, a réti széna alapvető takarmánya legelő állatainknak, mivel a legeltetési szezonban ehető növényeket szárítva tartósítjuk a téli ínséges hónapokra. Szalma a gabonafélék (búza, árpa, rozs, zab) aratás után meghagyott szára, amely alapvetően alomanyag, az állatok pihenőhelyének kényelmét javítja, de takarmányként is kiegészíti a téli etetést. A zabszalmát kimondottan szeretik a lovak, jól kiegészíti az adagolt réti széna és abrak táplálékot. A ló napi 24 órából 16-ot eszegetéssel tölt, mivel kicsi a gyomra, így a téli adagolt takarmányozást jól kompenzálja a folyamatos szalmaszálazgatás lehetősége.
Kicsi vagy nagy, kerek vagy szögletes? Hát igen, ez a felhasználás módjától, a gazdaság méretétől és a gépesítéstől függ, nem azért alakult ki, hogy boldogabbak legyünk a választás lehetőségétől. Kicsi kocka bála 15-20kg, nagy körbála 150-400kg, nagy kocka bála 450-700kg méretben készülnek a gép típusától és a bálázott anyagtól függően. Tehát a kézi mozgatásra kisebb gazdaságban egyértelmű, hogy az ömlesztett vagy a kis kockabála alkalmas. Az állatlétszám növekedésével persze háztáji gazdaságokban is használnak nagyobb bálákat, ahol egyszerre 10-nél több nagyállatot tartanak.
Egyelőre mi még a kisbálánál maradunk.

enter image description here

A mészhabarcsról

Januárban írtam már néhány bejegyzést a kedvenc anyagaimról, vagyis a vályogról és a mészről. Mellettük a mészhabacs az, amivel a legnehezebben barátkoztam meg, ha egyáltalán. Három összetevője közül csak egy, a víz van meg helyben (bár úgy tűnik, az is napról-napra kevesebb), sem homok, sem mész(kő) nincs a környéken a talajban, kezeléséhez szerszámok vagy legalább gumikesztyű, porvédő maszk kéne... plusz ha időjárás-állóvá akarjuk tenni, még cement (inkább kihagynám) vagy tufa (szerencsére nincs a közelben vulkán sem), netán a Kőmives Kelemen Kft által kitalált 'gyenge hamu' is kéne hozzá, ami szintén az inkább ne kategóriába sorolható, anélkül pedig lassabban köt, mint ahogy elporlik - elég sok érv a mérleg negatív oldalán, míg a pozitív oldalon: gyorsabban szárad/köt, keményebb, kicsit erősebb anyag a vályoghoz képest, nem annyira reped (köszönhetően a homoknak), jó az illata, és az állaga is édesanyám utánozhatatlan és titkos recept alapján készülő húskrémjére emlékeztet.

enter image description here
Meszeletlen, változatos helyeken napsütötte mészhabarcs vakolat. Még Kisvakond is megnézte.

Node nem mindig a pro/kontra érvek, hanem a szituáció határozza meg az anyaghasználatot. És mivel az idei nyáron két olyan épületrészt is felújítottam, ahol korábban is mészhabarcs vakolatot használtak (talán épp amiatt, mert korábban is azt használták ott), így újra előkerült a fándli, a spaklik, a mészhabarcsos dézsa, meg persze a vegyvédelmi kesztyűk is. Merthogy a mész mar: lúgos kémhatású, amíg meg nem köt. Szinte belemarja magát a szomszéd anyagba. És pont emiatt tud erős és időtálló lenni, ha ügyesen bánunk vele.

Korábban valahogy az arányokban sem voltam túl következetes, ezért most elhatároztam, hogy tutira 3:1 arányban adagolom a homokot és a meszet, egészen pontosan a mészhidrátot, vagyis azt a fehér port, ami puhább, mint a porcukor, de tényleg, ég óvjon hogy a testedbe/-re kerüljön: lemosni nyilván nem érdemes, ugyanis rögtön csípni kezd, ledörzsölni sem igazán lehet a pórusaidból, hát még a tüdődből...
A mészpép (vagyis a több vízzel oltott égetett mész) talán jó megoldás lehetne, de mi valamiért azt csak festéshez használjuk, és a szerszámokat is egészen külön kezeljük, inkább csak a maradék, darabos állagú vagy netán kicsit megfagyott pépet használom vakoláshoz, építéshez, ha nincs por. A homok esetén a melegebb színe miatt a bánya- vagyis a sárgahomok a menő nálunk, de hasonló eredményekkel használható a folyami homok is: a lényeg, hogy apró szemcsés, méretét nem változtató kőzet legyen. Sajnos a mészhabarcs és az agyag nem passzolnak egymáshoz, csak nagyon kicsi mennyiségű sarat tehetsz a trutyiba, különben egymást gyengíti a mész kötőereje és kőzetté-válni-akarása és az agyag folyamatos, nedvességre reagáló tágulása-tömörödése. Egyébként a természetben előforduló márga is agyag és mész valamely, stabilabb arányú, összepréselődött keveréke.

Másik irányban viszont szerencsére egyre több helyen találkozunk azzal, hogy mészhabarcsba növényi szálakat (szalma, kender -> kenderbeton stb.) kevernek, ami jól alakítható, hőszigetelő, erős anyagot hoz létre, ráadásul a mész által megkötött növényi szál még annyira sem fog rohadni, mint a vályogban. Ezt én is kipróbáltam, és nagyon jó tapasztalataim vannak vele: könnyen felhordható és formálható, akár kétszeres méretű elegyet tudunk létrehozni vele. A kenderbeton vagy kendertégla is izgalmas terület mostanában, ahogy préseléssel még hatékonyabb, tömörebb anyagot lehet képezni. Szerintem ugyanúgy lehetne nádat is felhasználni ehhez, ha épp az van a környéken. Nálunk lucernaszalmával van tele a padlás, így azt szoktam belekeverni.

enter image description here
Az angolul hempcrete-nek nevezett kenderbeton is mész+szálas anyag (+ cement, ha akarod) tömörített változata, alighanem homok nélkül!

És akkor mutatom, miket készítettem és hogyan:

enter image description here

Ez egy dézsa húskrém, vagyis, mészhabarcs. Benne 1 talicska sárgahomok (1/20-ad m3), 1 nagy vödör mészhidrát (kb. 6 kg), és 1.5 vödör víz. A cuccot érdemes átkeverni a víz hozzáadása előtt, de igazából mindegy. Régebben gépi keverést használtam, de bőven elég egy bot is, pl. egy régi eltört szerszámnyél. Mindig a tetejéről veszek a fándlival, aztán az alsóbb rétegekhez újabb adag vizet adok, majd felkeverem az egészet. Amíg felhordom a vödör tartalmát, addig szépen összeáll a frissen kevert trutymák is.

enter image description here

Egészen vékony réteg "vakolat" felhordása kesztyűvel. Relatíve hígabb elegyet használok, szalma nélkül. Az esőt szereti, de az erős napfényt nem. A kültéri vakolásnál ügyelni kell rá állítólag, hogy ne érje közvetlenül erős napsütés, mert akkor lepereg. Én ezt eddig egyszer sem tapasztaltam, sőt, épp sokkal gyorsabban fehéredik ki az anyag, mint árnyékban/hűvösben. De attól függetlenül nem nagy élmény júliusban a tűző napon fülledő kesztyűkben vakolni, szóval ha a mész miatt nem is, de a humán tényező miatt érdemes az árnyékos napszakot kihasználni.

enter image description here

Az egyik fal beltéri volt, így bármikor dolgozhattam rajta. Itt már 3-5 cm vakolatvastagságot kellett pótolni. Rendszerint két dézsa habarcsot tudok kényelmesen felhordani egy délelőtt vagy délután során. Jó lenne használni tudni a fándlit-glettvasat, hátha gyorsabb lenne a munka.

enter image description here

A száradó kesztyűk. Sajnos könnyen lyukadnak még a legerősebb fajták is, emiatt dupla rétegben viselem őket. Elég fullasztó a bőrnek, de legalább nem szenvedsz égési sérüléseket.

Ha kész a vakolás, ízlés szerint akár úgy is maradhat a fal - nálunk valahogy mindig a meszelés nyer.

enter image description here

Ha érdekelnek a természetes vakolatok, ajánlom Dan Chiras és Cedar Rose Guelberth Természetes vakolatok és falfestékek c. könyvét!

enter image description here

A vályogról

Írok egy sorozatot az anyagokról, amiket használok - ezek egyike a vályog. A vályog igazából sár, amit építéshez lehet használni. Vidéken a sár nem pejoratív fogalom, egészen más, mint a piszok, amit lesöprünk a járdáról: a sár az az univerzális, gyúrható valami, amit azzal, hogy felhasználjuk és kiszárítva megköt, egyben meg is szelidítjük. Ha újra "kivadul", vagyis összedől a ház, elkopik vagy elázik a fal vagy épp eláraszt minket az iszap, ismét porrá válik a szemünkben: termékeny talaj lesz, tehát beindul benne a slow wood processz. Szóval a vályog az a sár, ami a cipőnkre akar ragadni. A lényeg a ragadás: cuppog, lehúz, bármin fennragad, csak hogy velünk jöhessen. Hiszen a piszok is gyökeret ver bármin, és azért ennyiben mégiscsak hasonlítanak. Ha valamit össze tudunk piszkolni, akkor vályogozni is tudunk rá.

enter image description here (Kenti Nito Throwing for the Unforeseen c. installációja, 2012)

A vályoghoz amúgy szoktunk használni különféle adalékokat: szalmát vagy más szálas anyagot, homokot. Azért van ez, mert anyagának elég nagy része agyag, ami nedvességre kitágul (emiatt lehet belőle vízzáró réteg), száradásra összemegy = kireped. Az adalékok segítik abban az egész trutymót, hogy a mérete ne változzon annyira, ezáltal nem is tágul, nem is törpül = nem nagyon repedezik. Az emberek amúgy általában tartanak a kirepedezéstől, úgy érzik, hogy ez valami rossz előjele: kireped a plafon, mielőtt leszakad stb. Én viszont azt vettem észre, hogy a málló agyag-kirepedés mellett van az erős repedés is, ami mögött a fal továbbra is egyben van, és ha tetszik, így is hagyhatjuk, de egy újabb réteggel ki is tölthetjük a réseket, amik már csak kevésbé fognak repedni, míg egy újabb átkenés azt is elfedi. De mondom, lehet akár szalmát vagy más hasonlót (akármit, ami szálas anyag, és később bomlik, mint megszárad: gyapjú, kender, műszál:) stb.) is használni hozzá, ami kicsit meggyorsítja a folyamatot, meg dekoratív is lehet. Ki hogyan. Szóval eddig van cuppogós és szálas anyag. A recepthez még víz kell, ízlés szerint: ha falra kenjük, lehet hígabb, ha fal lesz belőle, lehet sűrűbb. Valamivel érdemes összekeverni őket (én egy rudat használok, amivel átforgatom), aztán lehet menni mást csinálni egy pár órát, és ha esetleg a napon állt a cucc, akkor nemsokára puha meleg vályog vár minket. Lehet kenni, dobni, hangulat szerint!

enter image description here (vályog-glitch stílusú fal nem túl szószátyár pinterest-forrásból)