A Faluság rendszeres olvasójaként, Judit többszöri kérésére próbálkozom az írással.
Ellendpusztán a falutól 500 méterre lakunk egy volt Tsz.- major területén. Frissen végzett agrármérnökként néztük ki magunknak 20 éve a területet. Azóta az otthonunk, munkahelyünk, életünk ez a tanya.

Nekünk a nyári munkák közül az egyik legizgalmasabb a téli takarmány - széna és szalma - betakarítása. Pár napon múlik minden!
Jelenleg 7 legelő állatunk (5 ló és két vemhes üsző) téli ellátásáról kell gondoskodnunk. Legelő állatokról van szó, így mi is (mint már szerencsére egyre többen) egész évben legelőn tartjuk jószágainkat. Viszont a legelni való az ősz végére sajnos elfogy. A téli takarmány nagy részét szálas takarmány etetésével, minimális abrakolással kiegészítve oldjuk meg, ilyenkor a legelő csak élettérként működik.

Legnagyobb mennyiségben réti szénát etetünk, amit magunk állítunk elő. A rétünket a nyári időjárástól függően évente kétszer tudjuk kaszálni. Az első kaszálás ideje május vége-június elejére, a második augusztus hónapra esik.
Ha szerencsénk van, és elég esőt kap tavasszal a természet, szép dús kaszálóval ajándékoz meg minket. Amint úgy látjuk, hogy betakarításra érett a fű és az időjárás is kedvez a munkának, kezdődhet a kaszálás. Betakarításra akkor alkalmas, ha elég magas már a növényzet, de nem kezd még magba menni. Az időjárás akkor megfelelő, ha legalább 5 napig esőmentesen, háborítatlanul süt a nap. A kaszálást saját öreg traktorunkkal és pár éve beszerzett 135 cm-es vágószélességű forgóbobos kaszánkkal párom végzi, így már sikerült kiiktatni egy bizonytalansági tényezőt, hogy ide ér-e kellő időben a felkért traktoros. A kaszálás befejeztével szép rendre kaszált területet kapunk. Fontos még említenem, hogy a művelet előtt végigjárjuk a területet, hogy a megbújó vadakat elriasszuk. A kaszálást mindig a terület közepén kell kezdeni és kifelé haladni, így a kisebb állatoknak lehetőségük van odébbállni a területről. Ha kívülről befelé haladnánk, akkor a középre menekülő állatokat az utolsó fordulónál mind elkaszálnánk. Találkoztunk már nyúllal, őzzel, borzzal. Szerintem hálásak voltak nekünk.

Pár nap száradás után következhet a szénaforgatás, amit régebben kézzel, ma már szerencsére egy csillagkerekes rendsodróval oldunk meg. A forgatás célja, hogy a rendre vágott fű föld felőli, még nedves oldalát is érje a nap, valamint a forgatás során a rend fellazul, ezáltal a szél át tudja járni.

Újabb egy-két nap elteltével, ha nem esett közben eső, szép száraz a réten terülő széna. A kellő szárazság ellenőrzése után jöhet az összesodrás, bálázás és behordás! Ezt a műveletet is régebben kézi erővel oldottuk meg, ömlesztve hordtuk be szénánkat. Nehéz, embert próbáló munka. Ilyenkor minden szorgalmas kézre szükség van. Minden tiszteletem az Erdélyben élő gazdáké, akik a mai napig csak így tudják megoldani lakhelyük domborzati viszonyai miatt a széna betakarítását. Bár a szép hegyvidéki környezetet nagyon irigylem!

A mi kis gazdaságunkban a kisbálás tárolás a legelőnyösebb, mivel az év nagy részében én etetem legelő állatainkat.
A kisbálázó még hiányzik gépparkunkból, ezért ennek beszerzése is sarkalatos pontja a folyamatnak. Sajnos egyre kevesebben használnak környékünkön kiskocka bálázót és még kevesebben vállalnak vele bérmunkát. Sok-sok telefonálás eredményeképp azért eddig sikerült megoldani a problémát.

Ha száraz a széna, jöhet a bálázás! Utolsó előkészítő feladat összesodorni vastag rendekbe, majd kézzel kiigazítani azokat. A bálázás idejére minden segítség elkel. Régebben Nagyi vigyázott a munka idején az unokákra, Nagypapa traktort vezetett, a felnőttek rakták pótkocsira, majd a padlásra a bálákat. Ma már a gyerekek is segítenek traktort vezetni vagy a rendet igazítani a gép után. A bálák szépen sorban az istállóba vagy féltető alá kerülnek. Hajtunk, sietünk, hogy ha már megázás nélkül, szép zöldre száradtan sikerült bebálázni a télirevalót, akkor minél hamarabb biztonságos helyre, tető alá kerüljön. Sohasem értettük a földeken hetekig-hónapokig várakozó bálák gazdáit!

Nehezen megfogalmazható az az öröm, amikor az utolsó bála is a helyére kerül. Választhatnánk a vásárlást a szénakészítés helyett, de így lehetünk igazán biztosak a minőségben, hogy tudjuk, a legnagyobb gondossággal készült jószágainknak a télirevaló.

Irodalmi hang:
A gyerekekkel nagyon szeretjük Kosztolányi Dezső Zsivajgó természet című kötetét. Pár vizes gondolatot hoztam a kötetből Ani képeihez.

Csíbor: Mint sötét tengeralattjáró a víz alatt imbolygok, alattomosan. Néha-néha fölbukkanok a víz színére, periszkópommal egy kövér csiga felé bandzsítok. Aztán lemerülök, s a páncélhajóját alulról fúrom meg kitűnő műszereimmel.

Kérész: Sajnos, én már frázis lettem. Nyilván csak parlamenti beszédekből ösmertek. De azért kérészéletű vagyok én is. Mint az ellenzéki szónokok szerint minden kormány. Huszonnégy óráig élek. Mint a frázisok általában.

Szitakötő: Én, lenge vizi tündérke, tavi balerina, üvegszárnyammal, karcsú, barna testemmel alkonyatkor - színháznyitás idején -, lejtem fátyoltáncomat, kék, lila, sárga, zöld kardalosnőim között. A rendezés Reinhardté, a díszlet Baksté. Szúnyogok muzsikálnak hozzám, melyeket később meg is eszem. Egyébként szívesen fölfalom kartársnőimet is, a szitakötőket. Sohase csodálkoznak ezen. Primadonna vagyok.

Szúnyog: Hopp, máris röpülök, egy rubintcsöppel, mely a lámpafényben bíborlik, a meleg, harminchét fokos véreddel, egyéniséged egy parányával. Te fölkiáltasz: "Segítség, lopják az életem". De ekkor én már messze szállok, viszem bíbor kincsemet, mint egy ékszertolvaj.

avagy
Anyám és én - változnak az idők I.

Bevillanó emlékképek akkor:
...
anyám: Kislányom, teregesd már ki a ruhákat! Már fél órája lejárt a mosógép!

én (mint fülén ülő kamasz): Tessék, Anya? Mit mondtál?

anyám (mint kicsit feszültebb anya): Már harmadszor kérlek meg, a füleden ülsz? Lejárt a mo-só-gép! Teregess ki, légy szíves!

én (mint ráérős kamasz, aki mateklecke helyett épp levelet ír saját szobája csendes magányában): Jó, jó, csak előbb még be kellett fejeznem a matekot meg nem is hallottam, hogy szóltál.

anyám (mint egyre idegesebb anya): Akkor most csipkedd magad, utálom a vakarózást, már teríteni kéne a vacsihoz!

...

anyám: Te meg mit csinálsz itt még mindig? Kész a házid?

én (úgy is, mint ráérős, egyszersmind tenyérbemászó kamasz): Még nincs, de hát azt mondtad, mosogassak el, nem?

anyám: Persze, de hát hány óráig akarsz itt nekem mosogatni? A többiek már ágyban vannak! Mit tudsz hat tányért egy órán át mosogatni!? Ne álmodozz, hanem haladj, utálom a töszmörgést!

...

anyám: Istenem, mi tart ennek a szerelőnek ennyi ideig? Én már rég megjavítottam volna nemcsak a mosógépet, de az egész elektromos hálózatot!

én (mint mindenlébenkanál kamasz): Anya, ne már, mindig ez a rohanás! Legalább ő hagy magának időt, hogy valamit jól megcsináljon, aztán tíz évig megint működni fog a mosógéped.

anyám: Te csak ne szólj bele ebbe is, te is folyton vacakolsz és mindig valami rózsaszín ködben lebegsz! Na, szálljunk le a földre, haladjunk, mert sose lesz ebből a vacsiból így semmi! Utálom a töszmörgést!

...

és most:

Ádám (mint fiam, akinek a "szerelem" szóról az jut eszébe, hogy "szerelem az áramkört/lámpát/ledeket/stb."):... és ha ideteszed ezeket a ledeket, akkor megint felvillannak, látod, Mama? De ha most a zöldet kiveszem, akkor meg ezek kicsit villognak, nem értem, miért villognak ezek, Mama, az előbb még rendesen működtek!

én (mint Mama): Ádámkám, nagyon szépek, de fogalmam sincs, miért villognak, viszont fel kéne porszívózni. Megcsinálod?

Ádám (mint elmerült fiú): Nem értem, miért villognak! Mikor jön haza a Papa? Majd tőle megkérdezem, de most ezt átszerelem ide... Nézd már nem villog egyik sem, lehet, hogy kiégtek? De hát az nem lehet, mert ezzel az elemmel meg működnek...

én (mint kicsit feszültebb Mama): Ádám! Hahó! Kicsit hagyd abba, légy szíves, mindjárt teríteni kell és szeretném, ha előtte még felporszívóznál! Haladjunk már egy kicsit!

Ádám: Jó, mindjárt, de gyorsan még kiszaladok egy másik ledért, mert ezt muszáj kipróbálnom ebben az áramkörben.

én (mint egyre idegesebb Mama): Ádám! Utálom a töszmörgést, amikor szóltam, hogy tíz perc múlva vacsi, teríteni kell, koszban meg nem tálalok! Apád mindjárt hazaér, utána mennie kell táncpróbára, úgyhogy most porszívózás van, vili? Azt az áramkört meg pakold el az étkező asztalról, mert mindjárt keresztbe lenyelem! Haladjunk már, ne tököljünk itt, mert nem érek rá vakarózni!

...

én (mint feleség): Te, jött ez az új kolléganő, hát nem túl rokonszenves.

Férj (mint férj): Miért?

én (mint feleség): Hát, nehéz megmondani, de már eleve olyan a kézfogása, mint a giliszta, olyan puha, tudod, úgy nem szeretem az ilyet. Na mindegy, ez csak egy dolog, de annyit töszmörög, hogy hogy álljon neki anyagot szerezni ehhez az új tantárgyhoz. Folyton sóhajtozik, hát én már ötször megcsináltam volna, próbáltam is segíteni, hogy hol keressen anyagot hozzá, de alig halad. Nem bírom az ilyet, ne vakarózzon már, hanem végre álljon neki!

...

Hát, igen, be kell látni, változnak az idők és bizony mi magunk is változunk (szépülünk, okosodunk, bölcsebbé válunk, természetesen ;-). Hú, de nem szerettem, amikor anyám sürgetett és persze megfogadtam, hogy én aztán nem ilyen leszek: ma is úgy gondolom, hogy mindennek megvan az ideje az életben, nem kell a dolgokat siettetni - elméletben. De akkor miért utálom én is a "töszmörgést"? Mert bizony anyaként, feleségként, munkavállalóként már nem csak a pillanatnak élek, másban gondolkodom, nagyobb összefüggésekben, hosszabb távon előre, más kontextusban (sokkal bölcsebb vagyok, természetesen ;-).

Ha nincs kész időben a vacsi, akkor késik a fürdés, az esti mese, a lefekvés, reggel fáradtak a gyerekek és az ebből adódó nehézségek miatt (fordítva felvett ruha, álomittas bolyongás fogmosás helyett, meg nem fésülködött gubanchajú leány) mindenki ideges lesz.
Ha nincs kész időben a vacsi, akkor hiába enne a Férj és rohanna tovább kóruspróbára/táncpróbára/szőlőbe/stb., elkésik, rosszkedvű lesz és az ebből adódó nehézségek miatt (harapós Férj, rohanás miatt szétszórt kották, félúton elhajigált néptáncos csizmákba beszorult macskák) mindenki ideges lesz.
Ha nincs kész időben a vacsi, akkor később lehet csak mesét mondani, ágyba bújó porontyokat megszeretgetni, emiatt aztán később jutok hozzá a dolgozatok kijavításához és az ebből fakadó nehézségek miatt (elszámolt pontok, rossz javítás, ingatag lelkiállapottal rendelkező, kialvatlan asszonyszemély) mindenki ideges lesz.
Kell ez nekünk? Nem kell! A sikeres időbeosztás jutalma ezzel szemben az, hogy vacsi, fürdés, esti mese, útjára engedett elégedett Férj, mosogatás-pakolás után időben ballaghatok be a fürdőszobába és nézhetek tükörbe, ahol pedig máris megláthatom - anyámat (aki az én arcomból nézve rám azt mondja: "Ne töszmörögj itt nekem, moss fogat és sipirc az ágyba!").

Nóri párizsi képei olyanok nekem, mint a búzamezőn sétálva pipacsra és nagy-nagy ritkán búzavirágra bukkanni. A részletek, az apró finomságok, az elementáris szimbólumok megtalálása.
Először mindegyik képhez akartam írni, hogy nekünk anno milyen volt Párizs, aztán rájöttem, hogy felesleges, mert ez a tizenöt éves leány már megtette.

A fák között a kocsányos tölgyeket kedvelem a leginkább: karimás leveleik, gubancos és mégis robosztus ágrendszerük, életadó pusztulásuk, vaddisznócsíkos makkjaik kifejezik azt, amit az élőlény és környezetének viszonyáról gondolok.... Emiatt hát tele is vagyunk tölgyikékkel, apró csemetéktől kezdve a másfél-2 méteres kölykökig élvezik velünk az életet, és remélem, hogy élvezni fogják nélkülünk is még sokáig...
Azt olvastam, hogy 70-80 éves korukban kezdenek teremni, de már akkor gyanakodtam, hogy ez nem igaz, amikor a Búza téri Penny mellé ültetett, 20 év körüli fácskák tavalyelőtt tele voltak makkokkal - gyűjtöttem is onnan néhányat, hátha a 6-os út gázai nélkül is kibírják nálunk. Aztán nemrég felfedeztük, hogy az egyik saját, 7-8 év körüli példányunkon is termett - egyetlen darab, de határozottan kocsányos makk lóg rajta, sőt, nem is lóg, hanem levélpárnán ücsörög!
Különleges dolog, amikor egy növényfaj először hoz termést nálunk; ha nem is ennyire, de megünnepeltük az első almát, körtét is. A makk majd október vége felé fog lepotyogni, és akkor elvetem valahová. Ugyanígy gyűjtöm és terjesztem a környék egyetlen termő csertölgyének makkjait is, hátha valahol kihajt, életre kel.

Ellenden lakva ismertem meg az élményt, hogy milyen az, amikor egy mag kihajt, egy bujtatott hajtás gyökeret és új szárat ereszt, szóval azt, amikor több élet keletkezik a meglévő egyből (kettőből). Az iskolai babcsíráztatós kísérletek sosem jöttek össze, utána pedig már nem is volt nagyon kedvem vetni semmit, mígnem elhatároztuk, hogy újra megpróbáljuk. Ámulattal adózunk annak a komplexitásnak, amit a növények legkisebb darabjukban, mozdulataikban is hordoznak, ahogy a fényből és a levegőből ezernyi, akár árnyékban várakozó napelemükkel valami tömöret, súlyosat hoznak létre, és ahogy életükben a talajban gyökereznek, utána pedig gyökereik talajjá válnak. Az élet fogalma mintha relatív lenne náluk: a sokszor kivágott szár újrahajt, a gyökerét vesztett szár újragyökerezhet, a ki nem csírázó mag később fényre kerülhet, kihajthat - nem tudni, pontosan hol az a központ, ami irányítja őket, hiszen mindegyik részük csereszabatos.

Mi, emberek inkább csak időlegesen adhatunk előnyt egyiknek vagy nyomhatjuk el a másikat, de amúgy nélkülünk is megtalálnák az egymás mellett élés lehetőségeit. Nemcsak egymásra, de ránk is nagy szükségük van pedig, vagyis inkább égéstermékeinkre, és ha szembetűnőbb lenne a tevékenységük, nemcsak tudnánk, de mi is éreznénk, hogy mennyire rájuk vagyunk utalva, pedig mi az ő életükben csak egy fuvallat vagyunk.
Van egy gyanúm, hogy az organikus élet nem feltétlenül azt jelenti, hogy a természettel úgy éljünk együtt, mint a növények: az állatok és a gombák sem tesznek így. Építés és rombolás egyensúlyát kellene fenntartanunk, és elfogadnunk, hogy ha túlzásba visszük az egyiket, előbb-utóbb egy külső erő állítja helyre a rendet. Az emberek között fennálló rendet is olykor külső, az emberek által felruházott / elfogadott / elszenvedett hatalom állítja helyre.

Jó ezért az olyan emberi kapcsolat, ahol építés és rombolás éppolyan aránya áll fenn, mint a természet és az általa feltételezett élővilág között. Ahol a külső rendfenntartásra nincsen szükség. Ahol megbecsüljük az együtt töltött időt, és kicsit fáj, hogy nem kezdhetjük újra az elmúlt 1,10,20 évet. Hogy még egyszer, kicsit őszebb hajjal de újraélhessük. Hogy még több mindent ültethessünk.

Húsz év óta a világ egyre kerekebb.
Húsz év óta értelme van a lentnek és fentnek, a kintnek és a bentnek.
Húsz év óta nincs szebb férfi a földön nekem - azóta a magamnak megálmodott nő lehetek.
Nem érzem az időt, mert még mindig ugyanúgy szeretlek, nem érzem a ráncokat, mert még mindig ugyanúgy udvarolsz nekem.
Na jó, icipicit talán változunk: kezdetben egy hálózsákban is kényelmesen elfértünk, most már inkább egy paplan alatt alszunk jót. A párnámat meg úgyis mindig elveszed.
Húsz év alatt lett gyerekünk, házunk, kertünk. Mindet mi teremtettük.
Húsz év alatt bejártuk a megszokott utat - mégis minden lépése újnak hat.
Húsz év alatt álmodtunk sokat - a valóságunk ebből kap erőt minduntalan.
Húsz év múlva veszek neked egy külön párnát?
(azt hiszem)
Húsz év múlva veszek neked egy külön párnát.
(azt hiszem)
Húsz év múlva sem látom majd meg, hogy a hajad egyre gyérebb lett....
Húsz év múlva se lásd meg, hogy a szoknyám miniből egyre hosszabb lesz....
Húsz év múlva majd megint megírom neked, hogy még mindig Te.
Ilyen egy (szigorúan egyetemi!) latin órai szerelem.
Jó iskolakezdést!