2020. június 17.
Sziasztok!
Az a helyzet, hogy hetek óta készülök írni nektek...
Sok kedvem nem volt hozzá bevallom.
Az idei kajsziszezon a virágzással és az azt követő fagyokkal véget is ért márciusban.
Itt-ott maradt 1-2 szem csupán, ahogy néhai nagymamám mondaná:
"Na, kislányom, ennek a munkája kész!"
A másik örökérvényű mondása:
"Kajsziból akkor kell lekvárt főzni, amikor VAN!"

Idén nem lesz, legalábbis nálunk!
A hó után még reménykedtünk, mert nem tűnt olyan tragikusnak a helyzet, de aztán az azt követő fagyokkal elszállt minden remény.
70 fán nincs összesen 70 szem...
Sebaj, a fáknak nagyobb lehetőségük lesz növekedni és erősödni, hogy jövőre bizonyíthassanak!
/KajsziMAYszi/

Innen szép nyerni! – szokták mondani.
Igen, innen valóban szép nyerni!
De valóban nyerni kell?
Mindig?
Mindig, minden évben?
Minden helyzetben?
Valóban csak a nyereséget lehet elfogadni?

2020-ban már tudtam, hogy nem…
Megtanultuk a több, mint 20 év alatt.
Egyszer van; aztán, ha nem vigyázunk elvész, vagy elveszi az élet, hogy tanítson.
Tanítson kitartásra és feladásra, reményre és reménytelenségre, elfogadásra és elutasításra.
De leginkább hitre.

2021. május 29.
Sziasztok!
Rég jelentkeztünk hírekkel, sajnos ennek oka volt. A tavalyi hasonló témájú posztomat tudom csak ismételni...
https://www.facebook.com/groups/407524160021836/permalink/713730276067888/
Hát nagyjából ennyi!
Jövőre veletek ugyanitt!
Más hírekkel majd még jelentkezünk!
/KajsziMAYszi/

2021. 07. 25.
„Egy, csak egy legény van talpon a vidéken,
Meddig a szem ellát puszta földön, égen;”
Arany János: Toldi Első ének

Egy, azaz egy fán volt értékelhető mennyiség a 70-ből.
(na, jó volt az 3 is, de pszt, mert nem adtunk senkinek, na, jó, de adtunk, mindenki úgy tudja, hogy csak Ő kapott és csak, neki lesz lekvárja ebből a naaagyon különleges 2021-es évjáratból)

Szóval, jövő tavasszal vagy kabátot húzunk a fákra vagy fűteni fogjuk a kertet!
Vagy csak hiszünk a folytatásban továbbra is, ahogy eddig is!

Amióta Faluság van, azóta újra és újra vasárnapi képeshang is jelentkezik - kezdetben még több alkotó fotóihoz írott zenéi vagy zenékhez készült képei, újabban pedig Jónás és én oda-vissza hangképeződései adják a fő vonalat. Ezzel párhuzamosan viszont, titokban elindult egy másik szál is, felhasználva a korábbi képeshangokat, és kiegészülve új, itt még nem látott-hallott szereplőkkel. Az eredmény egy albumban jelent meg tegnap a Dióbél Kiadó gondozásában, és sok-sok alkotó közreműködésével.
Az album nem csupán képesalbum: a régi hangzó könyvek nyomán kicsiny lejátszó és hangszóró van beleépítve, ami így akár zenelejátszóvá alakíthatja át a könyvet. Nagyon jó élmény, amikor megszólal!

A kiadványon szereplő, képző-hangzó alkotók:
Labus Máté, Ollári Szabolcs, Nagy Anita, Kovács Jónás, Kongsaysak Réka, Swanasa, Kepes Dorottya, Vincze Ferenc, Pap Zoltán, Kovács Tamás, Tóth Barnabás, Horváth Gábor, Kovács Balázs, omotopopo, Balogh Viktória, Camara Issiaga, Jankó Mátyás, shmo, Ofner Gergely és Vasas Krisztián.

Szerkesztő: Hufnágel Gábor
Narrátor: Grozdana Elidi (nem mindegyik példányon van narrátor - ott a hallgatónak kell kitalálnia, hogy éppen mi is szól)
Grafikai tervezés: Rudas-Mekkey Csenge
Kivitelezés: Majsai-Németh Zsolt, Somogyi Éva
Fotó-dokumentáció: Horváth Gábor

Itt hallgatható, olvasható, nézhető:
https://diobelkiado.hu/index.php?spr=21&lang=hun

Szervusz Kedves Judit!
Tudod... Épp én is a napokban gondoltam, hogy beszámolok a fejleményekről (lásd Aquapónia kicsiben című írás, https://falusag.hangfarm.hu/2021/01/aquaponia-kicsiben).
Mint a modellezésben, itt is igaz, hogy a dolgok lekicsinyített változatai nem működnek, pedig a Lőtér utcai halastól is hoztam már kínomban öntözővizet a rendszerbe...
Odáig nem jutottam el, hogy a növénykék növekedésnek induljanak. Vagy sok volt a víz, vagy túl hideg, vagy túl meleg, vagy nem volt elég fény, vagy túl sok volt a fény, vagy valami más probléma volt. Amit biztosan tudok: ha a termesztőközeg föld, akkor ez a módszer nem működik, mert a gyökérkék belefulladnak az állandóan nedves földbe. A legnagyobb eredményt a kapilláris elven működő csepegtetéssel értem el, de még ez is sok volt a növénykéknek.

Megmaradtam a palántáknál és most kísérletképpen pár tő Luffa tököt nevelek a kerítésen.

Aztán kukoricát ültettem a veteményes szélére, hogy majd milyen jó lesz a karósbabnak karó helyett... Hát futni fut, de sem virágot, sem termést nem hoz...
Vetettem petrezselymet, ami szintén nem akart megindulni... már lemondtam róla és uborkát ültettem a helyére. Közben a petrezselyem elkezdett cseperedni, és az ide ültetett uborka sokkal jobban fejlődött, mint a társai.

Idén megint beleestem abba a hibába, hogy túl sűrűn ültettem a paradicsomot, pedig kacsoltam rendesen, de az 50 cm távolság nekem kicsinek bizonyul...
Szerettem volna kényelmesen körüljárni a növényeket, de aztán a közökbe csak beköltözött a cékla, a hagyma, a spenót, stb... így aztán egy nagy, zöld, átjárhatatlan, átláthatatlan "ökoszisztéma" alakult ki.
Szóval itt tartok most és látom, hogy akinek nincs elég helye a kertészkedéshez, inkább csináljon virágágyást...

A kenyér a "szokásos" maradék, amit összegyűjtünk, megszárítunk, ledarálunk - ez a mi zsemlemorzsánk, már jó ideje. Legalább tudjuk, hogy ebbe mit darálunk bele!
Nem, a kenyeret nem én sütöm, bár bevallom én is vettem élesztőt és lisztet is pár hónapja, majdnemipari (sic!) mennyiségben, de az elfogy másra.
A daráló nagymamámé volt, minimum 35 éves. Az a vákuumos rögzítésű, amivel mindig szórakozni kell, hogy rendesen tapadjon. Ha alámegy egy kis morzsa, akkor rögtön feljön, segítséggel főleg.
Időnként gondolkodom a lecserélésén, olyan szép csillivillimotorosmindenttudó darabokat lehet kapni, de még olyan jól egyben van és egyébként sem lenne szívem kidobni csak úgy. Akkor meg minek?
A doboz szintén örök darab, "kotányi" újratöltve, na ilyen tuti másnak is van!
A gyermek - az enyém, immár több mint 4 éve -, ahogy meglátta mit csinálok, jött és kivette a kezemből, "segítek, jó!? Én akarom csinálni egyedül!"
Így én már csak ülök a teraszon, fényképezek, írogatok, aztán majd takarítok...

2020.07.19.
Tavaly megfogalmazódott bennünk, hogy milyen nagyon jó lenne és mennyire örülnénk neki, ha nálunk is lenne fecske az udvarban. Régen a nagyszüleim istállójában mindig volt, különösebben nem foglalkoztunk vele, mert olyan természetes volt gyerekként, hogy az istállóban laknak a tehenek és a fecskék. Hogy is induljunk neki? Ez ugye nem úgy működik, hogy veszünk, kapunk, hozunk....
A fecske, ha tetszik neki a hely (és hagyják) építkezik , beköltözik, szaporodik... Van erre most egy sokathallott szó!

Szóval egy barátnőm férje "madarász", így elhívtuk Lacit, hogy szemrevételezze az udvart, hogy hol lenne jó a fecskéknek. Mert akkor vennénk mű fecskefészket, aztán hátha... Laci jött, körülnézett...
- Az ott túl alacsony, ott sok a mozgás, ott elérné a macska - A legjobb hely a felújított házrész lenne, az elég magas, nyílt terület van előtte, nap, szél nem éri... Hátjó, mondom az uramnak...
- Na, ODA? BIZTOSAN NEM fogok fecskefészket szerelni, persze pont oda az új részre, most lett kész, hogy össze... mindent?
Hát jó, ennyiben maradtunk, telt múlt az idő, elmúlt az ősz, a tél, konszenzus híján halogattam a fecskefészek rendelést. Aztán eljött a tavasz, 2020. tavasza, amikor leállt minden, kevesebb autó, kevesebb repülő, kevesebb mozgás.
A természet viszont életre kelt, több lett a madár udvarunkban. Bár már tavaly is fészket rakott nálunk a rozsdafarkú, és idén is hangos volt tőle az udvar.

Egyik este szólt az uram, hogy:
- Na, itt vannak a fecskéid, elkezdtek építkezni!
És persze, hogy hova, a felújított homlokzatra! Azt a vircsaftot amit ezek esténként rendeztek, egy csoda volt! Eljöttek megnézni a terepet, végigsétált a tojó (nyilván a tojó) a párkányon, ahogy megvitatták, ahogy körülnéztek, hát hitetetlen volt! Tettünk nekik vizet, agyagos sarat, kerestünk régi agyag virágcserepet, Tamás félbevágta, felszerelte. (A gerendához rögzítette, de szerintem nem vízszintesen, hanem függőlegesen kellett volna, de mindegy, fent volt, nem dumáltam - ezt is megtanultam végre, majd a fecskék eldöntik, hogy megfelel-e vagy sem.)
ÉÉS, folytatták az építkezést a virágcserépben, tetszett nekik, elfogadták, nagy volt a boldogság mindkét részről és sok a munka...
Mi ettől kezdve csak külső szemlélők voltunk.
Aztán kikeltek, hallottuk, aztán már láttuk is, 3 kis fejecske tűnt fel a fészekben, aztán persze összekakilták a falat, de lett pelenka és szurkolás hogy sikerüljön felnevelni mindhármat.
Úgy tűnik sikerült, ma már megvolt az első próbarepülés, láttuk, hogy a fészken kívülre csalogatta a kajával. És átköltöztette őket a másik fészekbe (egy félbevágott agyagcserépnek ugye két fele van, azt is felszereltük, abban is építettek egy fészket) vajon azért mert lesz egy új költés? nincs túl késő már ehhez?
Irtó cukik!
Izgulunk és várunk mi lesz a folytatás....

2021. április 29.
Visszatértek...

2021. július 18.
(kellene írnom egy mondatot a fecskemeséhez…
Judit várja… már harmadszor vagy negyedszer ír rám…
Ez lesz az első írásom, ami megjelenik a Faluság Blogon (remélem, jól írom a nevét). Nem csaphatom össze…
Megjelenik egy írásom a Faluság Blogon.
Nekem?
Egy írásom egy blogon?)

Kellene írnom egy mondatot a fecskemeséhez, de ez a mondat nem lehet szomorú, jó hírnek kell lennie. De nem az.
Visszajöttek. Költöttek. Csodáltuk a vitorlázó repülésüket esténként. Tették a dolgukat.
Aztán egyik nap találtunk egy kicsi éppencsaktollas fiókát a fűben. Aztán még hármat a fészek alatt.
38 fokban…
Túl meleg volt nekik? Sokan voltak egy fészekben? Egymást lökték ki? A szülőkkel történt valami?
Nem tudom.
A napi rohanás mellett nem is elmélkedtünk nagyon a miérteken. Nem tehettünk semmit már.
El kell fogadni, ez van! (Az elmúlt években több fronton gyakoroltuk az elfogadást, talán már túl jól is megy!)
MOST, nem sikerült.
Reménykedünk, hogy legközelebb másként lesz.
A fészek várja új lakóit jövőre!

A fiúkkal összedobtunk egy nekik régvolt, nekünk, felnőtteknek még igaz is volt filmhíradót a kertmozi elé.
Jónás megvágta, összerakta:

Kertmozi híradó

A fennsíkon balról lekaszálták a lucernát, jobbról a búza aratása két napig folyamatosan zajlott a hatalmas kombájnokkal, melyeket különlegesen gyorsan száguldó, porfelhőket kavaró terepjárók figyeltek.

A kockabálák elszállítása még az adásunk idején is tart.

Elon Musk kinézte magának az űrből, hogy melyik elhagyatott házat szeretné megvenni Ellenden.

A kasvirág már a kertek felett is virágzik.

Idén újra muskátlik díszítik a falu utcáit, melyet a diákmunkások nagy szeretettel gondoznak.

Az ellendi pláza nyitvatartása szünetel, újranyitás kitolva a végtelenbe, addig is a kertmoziba mindenki hozza a saját innivalóját.

Jó szórakozást kívánunk!

Tegnap egész nap aratási hangok vették körül a falut. A visszafojtott sietés ritmusának erősödő hangjai.
Viharra készülés.
Öntözzünk? Ne öntözzünk? Várakozás. Döntési felelősség.
Naplementére színpadias-piros fényeket kapott az utca: mintha feltolták volna a telítettséget. Gyerekkirohanás: "édesanya, ezekbe a fényekbe muszáj belegurulni!". Belső hullámlovaglás.

Falvaink házait és kertjeit elnézegetve sokszor csodálkozásra késztet a sivárság, mint rend-értelmezés.
Az üresség, mint átlátható és üdvös térmegvalósítás.
Az üresség, mint a tisztaság üdvösségének megelőlegezése. A semmi megjelenése. Kezelhetőség. Tiszta udvar, rendes ház.

A térelméleti és rend-elméleti írások főbb tézisei az ismétlés, a ritmus, az átláthatóság, harmónia, előtér-háttér, a kiemelés körül forognak.
A teret mindennapi életünk viszonylatában belakottként, berendezettként, nem pedig azok nélküliségeként éljük meg. Az üres tér képzete nem önmagában, hanem a kiürítettség, a kiürültség eredményeként él bennünk.
A sivárság nem rend, hanem önmagáért való üresség, nem a belakhatatlanság, hanem a belakni nem tudás megnyilvánulása.
Parlagon hagyni. Várakozás az átváltozásra.

Lucernakaszálás utáni táblasivárság

Aratási tájritmus: vertikális-horizontális játék

Betakaritási tájritmus: a körbálák, mint óriások játékai a tájban

Belebújni a tájba, elvarázsolódni benne - átalakulni. Megtisztulni.