Kertmozi híradó

enter image description here

A fiúkkal összedobtunk egy nekik régvolt, nekünk, felnőtteknek még igaz is volt filmhíradót a kertmozi elé.
Jónás megvágta, összerakta:

Kertmozi híradó

enter image description here
A fennsíkon balról lekaszálták a lucernát, jobbról a búza aratása két napig folyamatosan zajlott a hatalmas kombájnokkal, melyeket különlegesen gyorsan száguldó, porfelhőket kavaró terepjárók figyeltek.

A kockabálák elszállítása még az adásunk idején is tart.

Elon Musk kinézte magának az űrből, hogy melyik elhagyatott házat szeretné megvenni Ellenden.

enter image description here A kasvirág már a kertek felett is virágzik.

enter image description here
Idén újra muskátlik díszítik a falu utcáit, melyet a diákmunkások nagy szeretettel gondoznak.

enter image description here Az ellendi pláza nyitvatartása szünetel, újranyitás kitolva a végtelenbe, addig is a kertmoziba mindenki hozza a saját innivalóját.

Jó szórakozást kívánunk!

Kertmozi

enter image description here
Tegnap este itthoni technikai próba a szombati okosházi vetítéshez

Egyetemistákként rendszeresen látogattuk a dr. Stark Filmklubot: nemcsak megismertük például Almodóvar filmjeit, hanem történeti és műveltségi kontextust, szakmaiságot és érzelmi viszonyulás-kimondás szabadságokat is kaptunk hozzájuk.
A gyerekeknek hasonló fontosságúak Eraz hangfarmos ifjúsági filmvetítései: Totoro, Kiki a boszorkány és persze a Vándorló palota.... és persze a rengeteg könyv, amit tőle kapunk (hej, de jó is volt az a filozófia szak!).

Faluszem

Fiúbuli a városban: ügyintézős, ruhavásárlós, együttlevős kaland.
És jönnek a híradások róluk.
"Ha láttad volna őket ::))
éreztem, hogy nagy a szabadság, és gondoltam, hogy első alkalom ::))
E."

A sarokról a Józsinak hálás voltam, hogy diszkréten, gyerekfülektől távol csak nekem mondta: "Te, tudom, hogy biztosan megbeszélted velük, de állandóan körbenézés nélkül csapódnak ki a cangákkal az útra. Figyelmeztesd őket újra!"

Én is hívtam már fel anyukát azzal, hogy finoman jelezd majd a lánynak, hogy ne az út közepén felejtse a biciklit, amikor beszalad a játszótérre....

Falusi humánszemű kameráink működnek és biztonságot adnak. Előbb-utóbb úgyis mindenki megtudja, hogy ki milyen hülyeséget csinált....

enter image description here
Itthon négylábú gardedámok őrzik Jolit

Bálázott focipálya

enter image description here
Egy focipálya két nagy körbálát tesz ki

Az idealizált, topizált, mesékben élő faluképből egy biztosan még most is él nálunk: ha valamelyikünkhöz nagyobb társaság érkezik, akkor sitty-sutty rendbe vágjuk a köztereinket. A focipályát a kért időre lekaszálják és bebálázzák, majd jöhet a polírozós nyírás a profi játékélményért.

enter image description here
A fiúk vendégvárása

A majdnem sosem volt vetemény

Az úgy volt, hogy az idén elhatároztam, nem veteményezek. A kicsi még csak 10 hónapos, különben is van éppen elég dolgunk enélkül is, és amúgy se sikerül sose úgy, ahogy szeretném. Nevelgetem a palántákat, majd rálocsolok többszáz liter vizet, és a végén az összes paradicsomot lezabálják a poloskák. Sőt, paradicsomszezonban a boltban is botrányosan alacsony áron jutok jó paradicsomhoz. Na, meg anyuék is adnak bármennyit, bármikor, ha kérek. Ennyi remek indok mellett ki szeretne egy veteménnyel szórakozni.
Mikor beköltöztünk, első dolgunk volt, hogy magaságyásokat építettünk. Meg volt az a romantikus elképzelésünk a veteményezésről, amit az ember gondol róla, amíg el nem kezdi. Pécsváradon nőttem fel, ahol a házunk mellett hatalmas veteményeskertet gondoztak a nagyszüleim naponta. Minden nap, gyakorlatilag egész nap. Sok mindent ellestem és megtanultam tőlük, de azért nem mondanám, hogy nagyon profi voltam, amikor először nekiálltam. Azóta kikupálódtam valamennyire, és szívesen is csinálom, na de a döntés az döntés… idén nem lesz vetemény.
Egy dolgot nem vettem csak számításba. Azt, hogy Zengővárkonyban ez nem ám csak így megy. Jön egy szomszéd itt, egy barát ott, egy dédimama amott: Szilvikém maradt egy kis paradicsompalántám (a paradicsom szó helyettesíthető karalábéval, paprikával, uborkával…stb.). Na jó, akkor legyen csak egy kis paradicsom. Befőzni való. Meg persze akkor már koktél is, mert a gyerek azt jobban szereti. Ja, maradt egy kis sárgaparadicsom palánta is. Hát jó, akkor még azt. Karalábé? Szeretjük persze. De 100 forintért dobják utánam a boltban ilyenkor. Persze, ez bio. Ok, csak egy párat. Így lett végül karalábé, uborka, paradicsom (több fajta), saláta, fokhagyma… Egyelőre itt vége a sornak, de ezt csak félve írom le. Ki tudja, mi jön még hozzá.
Ezért (is) szeretek annyira Zengővárkonyban élni. Itt a te dolgod sose csak a te dolgod, de éppen ez a szép benne. Így lett nekem idén veteményesem. Most már csak a bogarakkal kell felvennem a harcot. Ötlet?

enter image description here

enter image description here

Eredeti megjelenés:
http://www.rozmaringvendeghaz.hu/a-majdnem-sosemvolt-vetemeny/

Hímzett csizma

A Zselicet mindig is szerettem, mert gyönyörű, mert tájfutó koromban itt mindig dobogós helyezést értem el - most meg már azért is, mert mutassanak nekem kérem még egy olyan falut, ahol az ember lánya a polgármesterrel és feleségével a főutcán végigsétálva a következő jelenet főszereplője lesz: "Te, nagyon jó a csizmád! Ivett, nézd már meg, milyen jó csizmája van! Letépjük róla? Vagy szerzel nekünk is?".

Irmának köszönhetően a vásárosbéci faluszépítési program és az általam vezetett parkművészeti szeminárium közös munkát tervezett: a helyieknek először kicsit segítünk ötletelni, hogyan lehetne növényesítéssel szebbé varázsolni a faluképet, aztán pedig az ültetésben is részt vennénk. A hallgatókkal közös kirándulás és tervezés a legnagyobb bánatunkra jelen helyzetben nem megvalósítható. Így egyelőre csak én mentem.
A terek ámulatba ejtettek: dombok közé nagy telkekkel tagolt, széles utcákkal vezetett szellős falukép fogadott. Tágasság, melyet a patak általi osztottság játékosít. És persze a határban az erdő.
Gyüttmaradtak: a kiköltöző értelmiségi családok teremtő és aktiváló ereje. Tudással, akarattal és megéltséggel szőtt romantikus faluvágy.

enter image description here
A falu szövetkezeti boltja balról

enter image description here
és jobbról

Faluposta

Ezt mi itt a városban el sem tudjuk képzelni. Mi bemegyünk, leparkolunk, sorszámot húzunk, várunk, várunk, várunk. Aztán hívnak bennünket, és végül nyilatkozunk, hogy se biztosítást, se sorsjegyet nem kérünk. Újabb érv a falusi élet mellett.

Várom a küldeményt,
Kriszti

Hát kérem,
a postázás nálunk a világ legegyszerűbb dolga: legkésőbb kilenc körül a konyhai kredenc polcáról leemelem a zöld postás táblát és klumpát húzva - kedvem szerint - kislattyogok vagy (ha lusta vagyok kabátot húzni) kirohanok a kiskapuhoz és felakasztom rá. Általában 11 és 13h között jönnek a postás legények: fiatalok, szőkék, aranyosak (szeretik a süteményeimet) és két kezemből átveszik a feladni kívánt levelet, csomagot és ezzel az ügy elintézve. Egyébként annyira figyelmesek, hogy az értékesebb csomagokat, ha nem vagyunk itthon, eldugják a garázsban vagy odaadják Rozi néninek, ha ő sincs, akkor Kati néninek. Mindegyikünk születésnapját tudják, mivel fehérvári mama borítékba tuszakolt Merci csokicsomagja adott névre és napra rendre (kitapogatva) megérkezik.

Szóval nálunk így van ez itten - úgyhogy hétfőn intézkedek!
j.

Sámsonházi kertek

A SÁMSONHÁZI KERTRENDEZÉSI SZOKÁSOK ÉS AZ AZT BEFOLYÁSOLÓ NÖVÉNYVILÁG

enter image description here

I. Bevezető
Sámsonháza Nógrád megyében a Kis-Zagyva patak völgyében helyezkedik el a Mátra és a Kelet-Cserhát találkozásánál. A legközelebbi város Pásztó alig 10 km-re található, de autóval húsz perc távolságra van Bátonyterenye és Salgótarján is. Budapest az M3-as autópálya és a 21-es jelzésű gyorsforgalmi út miatt kevesebb, mint ötven perc alatt megközelíthető. A Kelet-Cserhát Tájvédelmi Körzethez tartozik, ennek kiemelt része a Novohrad-Nógrád Geopark nevezetű geológiailag és ornitológiailag is védett kőfejtő. A Kék-túra, a Gyöngyök útja illetve a Mária zarándokút szintén keresztezik Sámsonházát. Mindössze 260 lelkes lakossága ellenére három önkormányzat működik a faluban: magyar, szlovák és cigány. Elöregedő település, a szlovák gyökerekre igen büszke lakosság száma egyre csökken, melynek okai az idős generáció elhalálozása, valamint a szlovák-magyar aktuálpolitika problémái.
Miért került érdeklődésem homlokterébe e védett kis nógrádi falu?
Feleségemmel 2018-ban találtunk rá Sámsonházára. Erdélyből hazaköltözve, kétévnyi néptánc tanítás után, egy dolog volt biztos számunkra: Nógrád megyében szeretnénk letelepedni. A szüleink közelsége és Budapest megközelíthetősége segítette az elhatározásunkat. 2020-ban költöztünk be az ekkorra felújított, a falu egyik legrégebbi házának számító otthonunkba.
Dolgozatomban ennek a kis településnek a kertrendezési szokásait és növényeit mutatom be, egyrészt a rendelkezésre álló szakirodalomból, valamint az egyik ősi, helyi család tagjaival, a Bukrán-családdal készített interjú anyagából.

enter image description here
Nagybárkány felé

II. A sámsonházi építkezés, kertrendezés
A Kapros Márta által szerkesztett Nógrád megye népművészete című könyv Az épített környezet: település, építkezés fejezetében többször megemlíti Sámsonházát.
„A megyében olyan falvak is voltak, ahol a hosszú szalagtelkes fundusok kialakítására nem volt lehetőség. A hosszú beltelkek kimérését akadályozhatta az azok mögött húzódó hegy (Sámsonháza, Hollókő), az évenként ismétlődő árvíz (Őrhalom).”

enter image description here
Településszerkezeti részlet

Sámsonházán szűk és rövid házhelyek voltak a Kis-Cserhát dombjai, kezdődő lankái miatt, így az istállók és pajták elhelyezésére más területet kellett keresni. Így a pajták (jelenleg 21-es út túloldalán lévő) Tar és a szomszédos Nagybárkányt összekötő országút jobb oldalán helyezkedtek el. Mivel a faluban minden gazdának az előbbi elosztásból két beltelke származott, ezért Sámsonháza is a kétbeltelkű települések közé tartozik. Ez a második világháború után az állatállomány csökkenésével megváltozott, ez az útszakasz ma már teljesen be van építve lakóházakkal, és a falu fő utcáját, a Petőfi utat alkotják, míg a korábbi „falu” utcái a mellékutcáivá szorultak vissza.

enter image description here
Szlovák Porta

III. A Bukrán-család
A Bukrán-család ősi sámsonházi família, akik az új életforma és a modern eszközök mellett, megtartottak sok régi praktikát a mindennapokban, például a kertrendezésben és kerttervezésben. A falu határában lévő tehenészetükben húsmarhákat tartanak, valamint a tehenek tejéből házi tejtermékeket készítenek, amelyeket a salgótarjáni piacon árusítanak (alább olvasható régi hagyományt visznek tovább).
Bukrán Pál 1964-ben született Pásztón, dédszülőkig visszamenően a családjából mindenki Sámsonházán született és lakott. Ágostai hitvallású evangélikusnak tartja magát, aktív templomba járó.
Bukrán Pálné, 31 éve él Sámsonházán, de békéscsabai származású.
Bukrán Valér, 25 éves, sámsonházi származású, evangélikus, magát szlováknak valló lakos.
Bukránné Kovács Erzsébet, 24 éves, hajdúböszörményi származású, a tavalyi évben költözött Sámsonházára, Bukrán Valér feleségeként. Férjével együtt mezőgazdasági egyetemi diplomát szereztek a Debreceni Tudományegyetemen.

IV. A sámsonházi kertrendezési szokások és az ezt befolyásoló növényvilág
Az alábbiakban velük együttesen készített interjú tanulságain keresztül foglalom össze a Termelőszövetkezetek megjelenése előtti sámsonházi kertrendezési szokásokat és a hozzájuk tartozó növényvilágot.

Az interjúban elmondottak szerint, Sámsonházán régen a házak mellett volt:

  • a kiskert virágokkal,
  • a konyhakert – maguknak megtermelt növények,
  • és a baromfiudvar.

A második földön, a falu szélén:

  • ólak: disznó, birka, tehén és ló,
  • csűrök: a takarmányok tárolására,
  • eladásra, piacra szánt termések: burgonya, bab, mák és kukorica,
  • valamint gyümölcsfák: saját használatra.

A határban:

  • gyümölcsös (nem mindenkinek),
  • termések: búza, rozs,
  • valamint a kender- és len áztatók.

Sámsonházán nem volt tipikus formája a kerteknek, hogy azt meg lehessen említeni, a földrajzi adottságok miatt. A legfontosabb, hogy minden kert – mérettől és elhelyezkedéstől függetlenül – örökösödés után osztódott. Így lettek a legnagyobb gazdaságokból is elaprózódott töredék kertek. Sokkal több volt az ember, mint az igazi, valós termőföld, ezért elkezdték vegyíteni a növényeket, s egy kertrészt többször is használtak egy évben.

Februárban elültették a mákot, a máksorok közé pedig a marharépát tették, de csak a fagy után. Addigra a mák már jó magas volt. A marharépát az állatoknak vetették. Minden portán tartottak állatokat: tyúkot, kacsát, libát, disznót és birkát, amelyek (mint a legtöbb vidéki életformában) elengedhetetlenek voltak. Az állatok ürülékéből jól tudták trágyázni a földeket, nem volt olyan időszak, hogy ne tették volna ezt meg. Nagyon figyeltek, hogy ne váljon meddővé a föld, és mindig pótolják a hiányzó anyagokat. Minden állat trágyájának megvolt a helye: a kender és len földeket csak baromfi trágyával, lehetőleg tyúkéval és csirkéével táplálták. Ahol paradicsomot, paprikát, burgonyát, sárgarépát és zöldséget termeltek ott csak kérődző trágyát használtak, vagy birkáét, vagy tehénét. Ló és disznótrágyát sosem használtak.

A mindennapi élelmet szolgáló konyhakerti növények, és a fentebb felsoroltak mellett sárgadinnyét és görögdinnyét is termesztettek. Jellemzően a sárgadinnye mindig beérett és állítólag nagyon finom volt, de a görögdinnye – zöld színű, „simafajta” – sokszor nem érett be a korai fagyok miatt, ezért befőzték az asszonyok télire. Ezt a szomszédos, magyar asszonyoktól tanulták, a szlovákoknál nem volt szokás.

Sámsonházán minden a piac miatt volt, amelyet minden héten Salgótarjánban tartottak. Az asszonyok többsége járt árulni, amit megtermeltek azt vitték is eladásra. Ha a piacon nem tudták eladni a dolgaikat, akkor a Salgótarján környéki bányászkolóniáknál próbáltak szerencsét, ahol nagy eséllyel, sikerrel jártak.

A bab fontos cikk volt a piacon, ezért a faluban is sokan termeltek saját használatra is, így körülbelül 18-20 féle babot is megkülönböztettek. A legjobb savanyú babot „cseszkónak”, a legjobb édes babot pedig „gyöngybabnak” hívták, melyek a mai napig megtalálhatók a faluban. A jobbakat maguknak hagyták az asszonyok, de piacra főleg a „cukorbabot” és a „májbabot” vitték, mert nagyon szép, feltűnő volt a hüvelye, oda vonzotta a városi asszonyok szemét. A „cigánybab” és „Juliska bab” is kedvelt volt a helyiek körében. Az asszonyok semmiféle olyan babot nem szerettek, amely „kukorgott”, tehát bokrosodott, csak az volt a jó bab, amely fölmászott. Sosem karózták, hanem a kukorica vagy a kerítés mellé ültették.

A faluban nem volt jellemző a borsó, azzal nem foglalkoztak az emberek. Ismerték, megették, de nem nagyon termelték eladásra. Sokkal inkább szerették a lencsét, mert a rossz, agyagos földben is jól termett. Helyi megnevezése a „sosovica”. A káposzta nem termett meg, de az uborka egész nyáron fontos volt, valamint a cékla is. A céklát festékként is használták a savanyítás mellett. Az asszonyok viszont nem bírtak a tormával, mert mindent kiölt, ezért ha valaki akart tormát enni, akkor a mezőről ásták ki mindig maguknak, lereszelték és megsütötték.

Minden kert végébe ültettek valamilyen gyümölcsfát, hogy árnyékoljon, főleg almát, körtét, cseresznyét és szilvát, de például barackot sosem, mert nem termett meg. A diófát legtöbbször hátra ültették. Levelei miatt a fa alatt más nem termett meg, mint egy bizonyos fajta fokhagyma, amit „jegyinyáknak” hívtak. Ennek nem voltak gerezdjei, hanem egyben volt az egész fő. Nem dugványozták, hanem magról ültették. A hagymát csak saját használatra termelték, a konyhakertben volt az újhagyma, a „cíbika”, kint a határban pedig a többi (vörös-, és lilahagyma), a krumplival és kukoricával együtt. Annyi krumpli megtermett, hogy az állatok is azt kaptak, nem pedig abrakot. Sámsonházán (a tót hagyományok okán) az ételek 92%-a krumpli alapú, ezért volt fontos, hogy mindenki termelje. Kétfajta kukoricát vetettek, az egyik fehér magú volt és pattogatni való, a másik pedig az úgynevezett „magyar” fajta. Az állatok sokkal hamarabb, nagyon szépen híztak tőle. Mikor törték a kukoricát, a csövek közepét, a legszebb részét hagyták magnak. Emellett búzája is mindenkinek volt, kivétel a kicsi, töredéktelkes parasztnak nem, illetve a zselléreknek, akiknek már szinte nem is volt földje. Ezek az emberek elmentek bérmunkásnak, marokszedőknek, s a munkájukért cserébe kaptak búzát, reggelit és uzsonnát, nem pedig pénzt.

A salátát nem ismerték, nem termesztették, csak a szocializmus után a szomszédos falvakból csempészték be a kertekbe, de akkor is inkább a kacsáknak adták csalánnal keverve. Ezzel szemben a sóskát viszont nagyon kedvelték. A tövet a mezőn keresték, ősszel a magokat leszedték róla, majd a kertekben elültették, így telepítették be a kertekbe. Bukrán Pál állítása szerint „a sámsonházi sóskafőzeléknek híre van (!)”.

A sütőtök nagy kedvencnek számított a falubeliek körében. A kukorica közé volt ültetve, így olyan, hogy „tökföld” sosem volt, mert a kukorica törése után még sokáig bent hagyták a tököt a földben. Töréskor magától szétesett olyan darabokra amekkorára kellett. A magyarok úgy hívták, „Istengyalló”. Minden háznál volt cirok, amelyből seprűt készítettek. Mindenki a saját maga által készített seprűt használta. A kender és a len áztatók a falutól távolabb voltak. Nagy hagyománya volt a szövésnek, de kimondottan fonóházak nem voltak. Mindenkinek a tisztaszobába volt beállítva a szövőszék.

Fűszernövények közül a legfontosabb a „raszca”, azaz a köménymag volt, ami vadon termett és a mezőn lehetett szedni. A fűszerpaprika itt nem volt divat, nem is ismerték. Főzéshez a legfontosabb a majoránna, a só és a bors volt.

A rozst olyan földre vetették, ahova már az ember csak gyalog tudott felmenni.

A szőlőket is nehezen megközelíthető helyekre ültették, nagyon meredek és apokás (azaz agyagos) talajba. Ebből kifolyólag ezért ezek a szőlők nem voltak túl jók, ízletesek. Egyetlen, jobb ízű szőlőjük, a „delevár”, amit a gyermekeknek adtak, mint csemegeszőlő. A rosszabb helyeken „nova” (szőlőfajta) volt, amelyből a savanyú bor hamar az emberek fejébe szállt, illetve az „elvira”, amit csak festéknek tudtak használni. Ezektől függetlenül mindenkinek volt saját szőlőse és saját bora. A szőlő mellett még megtermett a piszke és berkenye.

A kártevők ellen semmilyen vegyszert nem használtak. A krumplibogár ellen később kipróbálták az ún. Matador-vegyszert, de rájöttek, hogy többet árt a földnek és a növényeknek, mint használ. Ezért visszatértek a régi módszerhez, ahol csalánt és hamut összefőztek és azzal kezdték el locsolni a bogarakat. Gyakran kellett ismételni, de használt.

A ház előtti kiskertben voltak a virágok, de nagyon sokat nem foglalkoztak vele. Az egyszerű házi szegfű, a nárcisz, a tulipán, a jácint és a pünkösdi rózsa jelent meg. A gangok (tornácok) párkányain a muskátli és a rozmaring volt a jellemző. A rozmaringgal sosem főztek, csak dísz volt. Amit csak tudtak, maguk készítettek és csak a legfontosabb dolgokat vásárolták meg, mint a rézüst és a teknő. A kosarakat is maguknak fonták, de nem fűzfából, hanem juhszalagból.

enter image description here
Fehérkő vára vagy Szentkút felé

V. Befejezés
Összefoglalóan elmondhatjuk, hogy a sámsonházi kertek szabálytalan formája, mérete és elhelyezkedése okán a termesztett növények elhelyezése sokkal inkább a praktikumból fakadt: többször használták ugyanazt a földet, kihasználva minden szegletét, ismerve a növények párosíthatóságát. A családok saját felhasználás mellett piaci árusítással keresték meg azokra a cikkekre pénzüket, amelyeket önmaguk nem tudtak megtermelni, beszerezni. Alkalmazkodva az anyagos talaj adottságaihoz, valamint a környék terepviszonyaihoz, olyan életmódot alakítottak ki, amellyel egész évben, kialakítva a növényviláguk „ritmusát” tudtak a legfontosabb alapanyagokhoz hozzájutni.
Bukrán Pál szavaival zárnám dolgozatomat, amely nemcsak a sámsonházi mentalitás, hanem alapvetően a paraszti gondolkodásmód egyik mottója lehet:
„Akinek nincs fejőstehene, szőleje és gyermeke, annak nincs munkája.”

enter image description here
A 21-es út felől

Felhasznált szakirodalom:
Bajnokné Képes Gyöngyi: Sámsonháza szlovák nemzetiségi múltja és jelene. Szakdolgozat, 2012.
https://www.sulinet.hu/oroksegtar/data/magyarorszagi_nemzetisegek/szlovakok/samsonhaza/samsonhaza_szlovak_nemzetisegi_multja_es_jelene/pages/000_szakdolgozat.htm, 2020. december 21. 17:38.

Kapros Márta (szerk.): Nógrád megye népművészete, Európa Kiadó, Balassagyarmat, 2000.