Mielőtt egy bíró ítéletet hoz, mindig figyelmeztetni kell a feleket arra, hogy döntéshez érkezett az ügy, hogy megtehessék az összefoglaló nyilatkozatukat, vagyis előadják utolsó érveiket. Ilyenkor jönnek azok a nagy beszédek, amikkel az ügyvédek még egyszer utoljára megpróbálják maguk mellé állítani a bírót.
Tehát amikor a bíró úgy érzi, már mindent tud és ért, és megszületett a fejében a döntés, akkor tájékoztatja a feleket, hogy az ügy megérett a határozathozatalra. Amióta először hallottam, szeretem ezt a kifejezést. Ősbölcsesség van benne, méltóság, időtlenség.
Merthogy az ügy, mint a kovász, nemcsak hozzávalókból áll, hanem érik is. Történik vele valami átalakulás, valami fejlődés. Persze szükségesek a bizonyítékok, nyilatkozatok, a jogi anyag ismerete és a tárgyalások: látni, hallani, olvasni a feleket. Az ügyet ki kell bontani a sok lényegtelen egyébből. Tisztázni kell az ügy lényegét adó kérdéseket, aztán azt össze kell vetni a joganyaggal és….
….hagyni kell érni kicsit az egészet. Készre érni.
Erről eszembe jutott a zongoratanárnőm, aki az első három évben mindent megpróbált, hogy megtanítson zongorázni. Kínkeservvel gyötört engem, az ujjaimat, az ő fülét és persze az otthoniakét. Adta fel a darabokat és volt, hogy egy félévben egy darabot tanultunk végig. (Persze nem tudta, hogy otthon nincs fűtés a zongoraszobában, szóval hiába az igyekezett, nem gyakoroltam semmit.)
De ő volt az, aki, ha már nagyon nem ment, mindig hátradőlt, rágyújtott egy cigire, kifújta a füstöt és azt mondta:
- Magdikám, most ezt pihentetjük két hétre, és meglátjuk mi lesz belőle.
Paradox módon, ami nem ment gyakorlással, az kicsi pihentetés után kisurrant az ujjam alól. Szóval hagyta érni a darabot, és kicsi hátralépést követően általában az sokat javult.
Végül én is megértem a határozathozatalra.
Mert előbb csak pihentetett engem is két évig a zongora tanárnő: az utolsó két évben csak könyvekről beszélgettünk.
Aztán a második év végén közölte, hogy nem lesz belőlem zongoraművész, hagyjam abba a zeneiskolát. Amivel hatalmas köveket vett le a vállamról, mert én ezt már az első óra után tudtam. (Legfőképpen, mert gitározni akartam. Azt lehetett volna a fűtött szobában is.)
És még hány döntés van, amit ésszel tudni lehet az első pillanatban, de érnie kell, hogy meg is valósuljon.
Ilyenek a kapcsolatok, az elszakadások, a házasság, gyerekvállalás, házvásárlás, pályaválasztás. Szinte valamennyi döntés. Mert a jó döntéshez nemcsak tudás kell, ismeret, hanem idő is.
Vicces, hogy Salamon, a bölcs bíró tudta ezt.
Mindennek megvan a rendelt ideje, és megvan az ideje az ég alatt minden eseménynek. Ideje van a születésnek, és ideje van a meghalásnak; ideje van az ültetésnek, ideje van az ültetvény kiszaggatásának. Ideje van az ölésnek, és ideje van a gyógyításnak; ideje van a rombolásnak, és ideje van az építésnek. Ideje van a sírásnak, és ideje van a nevetésnek; ideje van a jajgatásnak, és ideje van a táncolásnak. Ideje van a kövek szétszórásának, és ideje van a kövek összegyűjtésének; ideje van az ölelésnek, és ideje van az öleléstől való tartózkodásnak. Ideje van a keresésnek, és ideje van az elvesztésnek; ideje van a megőrzésnek, és ideje van az eldobásnak. Ideje van a szaggatásnak, és ideje van a megvarrásnak; ideje van a hallgatásnak, és ideje van a szólásnak. Ideje van a szeretetnek, és ideje van a gyűlöletnek; ideje van a harcnak, és ideje van a békességnek. (Prédikátorok könyve 3, 1-8)
Valamennyi fenti dolog is döntésekhez kötődik.
A jó döntéshez idő kell. Csend, belső figyelés.
És ha az ügy megérik, forrását nevezhetjük ihletnek, igazságnak, vagy Isten szavának.
És ide tartozónak gondolom még Márai alábbi gondolatait is (igen tudom, mindenki őt idézi, de mit csináljak, tök okos volt).
Szóval a legjobban nekem ő definiálta azt, hogy mi a különbség a bölcsesség és az okosság között:
„Az okos emberek mindig fárasztottak, kimerítettek. Társaságukban úgy éreztem magam, mint valamilyen rosszhiszemű vizsgán. Örökké figyelnem kellett, mert ők is figyeltek engem, összehúzott szempillák alól, mint a vadász a vadat, vajon helyesen felelek-e okos megjegyzéseikre, elég okos vagyok-e ahhoz, hogy ők, az okosak, szóba álljanak velem? Nem, az okosak mindig fárasztottak. S nem is tudtam meg tőlük soha, semmi lényegeset. Többnyire csak azt magyarázták meg, miért nem jó valami: az élet, egy ember műve, a tavasz vagy az ősz? De azt, hogy az élet jó is, a halál természetes, az ember nem egészen reménytelen, nem mondották soha; mert okosak voltak.
Az okosság nem bölcsesség. Az okosság készség, idegrendszerbeli és értelmi fürgeség. A bölcsesség az igazság, a megnyugvás, az elnézés, a tárgyilagosság és a beleegyezés. Az okos emberek soha nem bölcsek, túl izgatottak ehhez, mintegy állandóan megrészegednek okosságuktól; de a bölcsek mindig okosak is, s ugyanakkor többek ezeknél, mert nem akarnak bizonyítani semmit. Az okosak társaságát kerüld, mert felizgatnak és végül megsértenek. A bölcsek társaságát keresd. Az okosakkal lehet beszélni. A bölcsekkel lehet hallgatni.”
Valahogy így.
Az okos gyorsan az. A bölcs mer érlelni.
Szóval a kifejezés: határozathozatalra érett.
Szeretem.
