Eszelős meszelős (https://eszemesz.hu/) a tegnapi Ultrahang-Trafós fellépésére (https://trafo.hu/programok/trafo_x_uh_fest) meghívott minket a zenéjébe szövegsétálni.
Az eddigi szövögetéseinkből kiválasztottunk az évszakokhoz egy-egy szöveg-dialógust.
Balázs kérésére 'a vidékiek kicsinosítják magukat a fővárosba' ruhákat öltöttünk.
(Zene)
I. Tavasz
(Judit)
Újra kiáramlani, birtokba venni, belakni a kert-teret. Először csak a fénysugarak vonal melegében lenni, majd az árnyékba is bemerészkedni.
Kipakolni a tárgyakat: lokalizálni magunkat a világban, a térben, a tájban, a kertben. Pozicionálni: itt szeretek kávézás közben szemlélődni, itt a legjobb olvasni, itt szoktam ráérős, csacsogós telefonokat megejteni, itt, a pad jobb oldalán ülve szeretek beszélgetni. Mindegyik, tárggyal fixált ponthoz cselekvést, módot, hangulatot, egyszerűen magamat odakötni – a hely körüli mezőt személyre szabottra alakítani, ha úgy tetszik, perszonalizálni.
A kert tulajdonképpen önmagunk igényeire szabott táj-tér: belerajzolódunk, belevetülünk, leképeződünk – egyszerűen megmutatkozunk.
A kertet nem berendezzük, hanem alakítjuk – folyamatos munka és párbeszéd a természettel, magunkkal, a jövővel. Az adott tevékenységi pillanatba sűrűsödik a jövő: a milyen leszre a teljesen sohasem megjósolható pontos válasz.
(Kinga)
A föld, az valódi. Igazi. Nincs kecmec, kifogás, alkudozás, átkeretezés. Él és tanít. Megmutatja, hogy lehet ugyan álmodozni és akaratoskodni, de mindennek megvan a maga ideje, módja és következménye. Azonnali tükör. Nem próbál jobbat mutatni annál, mint ami. Ugyanakkor bőkezűen ad abból, amivel rendelkezik. Egy idő elteltével rá kell jönnünk, hogy kénytelenek vagyunk adottságait és adományait úgy elfogadni, ahogy azok önmagukban léteznek. Ha ezt belátjuk, szövetségessé válik.
A földdel való bánásmód természetesen a magunkkal való bánásmódunkra is hatással van. Ha valamit sikerül őszinte figyelmünkkel kísérnünk és tiszteletteljes odafordulással alakítanunk, az valahol mindig önmunka is. Életterünk alakítása, önmagunk belső világának az alakítása és fordítva is igaz: Álmaink és elképzeléseink, ha úgy tetszik „belső kertünk”, egy idő elteltével külső kertünkké is válhat.
(Zene)
II: Nyár
(Kinga)
Ahogy egy mag a feltörekvő életet, úgy hordozza egy érett növény az elmúlást. A kiteljesedés minden apró szemecskéjében már ott sejlik a véglegesség.
Miközben tekintetem a széles, frissen vágott tarlón vándorol, hiányérzetem támad. Nincs széljáték, zsenge színű hullámzás, életremény. A mezei pacsirták és fürjek is máshol keresnek búvóhelyet. Poros pára, földlehelet. Fülledt mozdulatlanságban álmodik a Föld. Talán éppen tavaszt. Vagy a szomszédos domb tarvágásának lüktetését enyhítő harsogó zöldeket. És esőt és hűs párát és ködöt és áradást és vele együtt termékeny hordalékot és...
És embereket is.
(Judit)
Tarló: betakarítás utáni kimerülés. Szármaradványok helyben hagyásából és talajba forgatásából tápanyag keletkezése. Két felvonás közt leeresztett függöny. A folytatás, a megújulás távoli ígérete – a saját kéz erejébe, mint az árvakelésű napraforgók sárga lámpású fénycsóvája általi útjelzésbe vetett hit – kaviáros szendvicsek között gyöngyöző félszáraz pezsgő.
(Zene)
III: Ősz
(Judit)
Kicsi korom óta, este, elalvás előtt mérlegre teszem magam, hogy hogyan tudok elszámolni az adott nappal. Nem feltétlen, sőt inkább nem hasznosság, hanem egyéb értékek mentén történik a megmérettetés. Gyerekként, fiatalként könnyebb dolgom volt: az elolvasott, megértett, átélt, feldolgozott olvasás-mennyiség könnyű támpontot adott. Ez a mérce még mindig alapvetés, de már egyéb tényezők is ugyanolyan súllyal esnek latba: családi, baráti, kulturális öröm-élet, fizikai, gondolati aktivitás. A pillanat kínálta lehetőségeket meglátva, a múlt tapasztalatainak jó oldalait mentőövként megtartva a jövőbe képzelni mindazt, amit csak lehet.
(Kinga)
Mindig is foglalkoztatott mind fizikai, mind gondolati síkon a kérdés, hogy hol érek véget és hol kezdődik a külvilág? El lehet-e a kettőt ténylegesen választani? Van-e olyan tér, ahol mindkettő egyformán és arányosan van jelen? Hol vagyok a testemben teljesen magam, ahova nem érhet el a zaj, a nyugtalanság, a változás keltette hullámtörés? Odatalálhatok-e bármikor? Az, amit a világból érzékelek, észlelek, lehet-e teljesen elfogulatlan? Hogyan hatnak a fogalomalkotásomra az eddig átélt tapasztalatok? S ennek tükrében hogyan látom napi szinten a világot? Ha bennem így csordogálnak az észleletek, vajon a többi emberben mennyire és miben térnek el?
(Zene)
IV: Tél
(Kinga)
Rettegve várakozni a fogászaton, vérvétel és vizsgák előtt. Remélve, hogy az utolsó pillanatban történik valami csoda és mégsem kell kibírni magát a félelmet, ami odabenn vár. Hosszan sóvárogni, epekedni nagy események előtt, ábrándokat szőni róla még a bekövetkezte előtt. Ilyen esetekben maga a várakozás sokkal jobban telik, mint maga az esemény. Sőt, a várakozás maga az esemény, persze közben ezt soha nem lehet egészen biztosan tudni és ettől még csiklandóbb lesz az egész. Várakozni és közben remélni. Bízni valami megfoghatatlan jóban, az ideákhoz való közelítésben és ezáltal feloldódni valami sokkal nagyobban, mint amik egyedül mi vagyunk.
(Judit)
Én inkább tervezgetek. Nem megtervezem a következőket, hanem könnyen formálható, adaptálható terv-vázlatokat skiccelek magamban, várva, hogy az élet lehetőségei kitöltsék majd a réseket és az üregeket. Szeretem elnézni családunk minden tagjánál ezt a dinamikát, azt, ahogyan tudással húzzák a vonalakat, álmokkal töltik ki a tereket, és hittel várakoznak.
A hó és eső áztatta föld, ahogyan magába szívja, nyeli, sóvárogva megtartja mindazt az életet jelentő erőt, ami csak hosszú várakozás után fog kiteljesedni. Az ember talán nem is hagyma-rétegzettségű, hanem olyan, mint a talaj, amin él – csak éppen tükrözve azt: a leggazdagabb, mindeneket tápláló, művelhető, termékeny réteg lényének legmélyén van.
(Zene)
Eszelős meszelős: Tavasznyár
Eszelős meszelős: Ősztél
