Dzsungel-kert

Tegnap, a sok eső utáni nekirugaszkodott kertben – a Dani megidézte idő-megéléssel kombinálva jutott eszembe, hogy tavaly körülbelül ilyenkor elkezdtem egy gondolatsort, amit nem fejeztem be (mert tulajdonképpen befejezhetetlen). Megtaláltam:

A minap írtam Irmának, hogy megyek ki dzsungelharcot vívni a paradicsom és a paprika körül.
Estére tömérdek karcolást, zúzódást, csípést beszerezve kicsit úgy érezhettem, hogy - ha a harcot nem is - a csatát pillanatnyilag én nyertem.
Különleges lélek- és létállapot: mikor nekihevülve átrendezzük a szobát, az életet....
Az elvadult, az elhanyagolt kert kialakulásának megakadályozása.
Valahogy a kertre mindig úgy gondolunk, mint a nyugalmas tevés-vevés helyszínére, az idilli tevékenység végzésére.
Az ápolt, folyamatosan, szinte nap mint nap fésült kertben ilyen is a munka: nyugalmas és harmonikus. Irodalmi kert.
(2023.06.25.)

Megélt és átélt, illetve át nem élt, néha élhetetlen idősávok közötti egzisztálásunk privát idejű kertje. A látható és a titkos helyeink.

enter image description here

Egy kép Balázs generatív kert-sorozatából

Verses bejegyzés 2.

Igazán energikus, egyben felfokozott egyetemi éven vagyok túl. Rengeteg tanulás, munka, és persze sok bicikli edzés volt az elmúlt hónapokban, úgyhogy most is egy újabb verses bloggal szeretném a gondolataimat megosztani veletek. A héten rokon látogatásoké lesz a főszerep, viszont június végére egy hosszabb lélegzetű, régóta fontolgatott témáról készülők kifejteni a véleményem!
Versek, amelyek érzéseket ébresztenek bennem:


Karinthy Frigyes: Nem mondhatom el senkinek

Nem mondhatom el senkinek,
Elmondom hát mindenkinek
Próbáltam súgni, szájon és fülön,
Mindnyájatoknak, egyenként, külön.
A titkot, ami úgyis egyremegy
S amit nem tudhat más, csak egy meg egy.
A titkot, amiért egykor titokban
Világrajöttem vérben és mocsokban,
A szót, a titkot, a piciny csodát,
Hogy megkeressem azt a másikat
S fülébe súgjam: add tovább.
Nem mondhatom el senkinek,
Elmondom hát mindenkinek.
Mert félig már ki is bukott, tudom
De mindig megrekedt a féluton.
Az egyik forró és piros lett tőle,
Ő is súgni akart: csók lett belőle.
A másik jéggé dermedt, megfagyott,
Elment a sírba, itthagyott.
Nem mondhatom el senkinek,
Elmondom hát mindenkinek.
A harmadik csak rámnézett hitetlen,
Nevetni kezdett és én is nevettem.
Gyermekkoromban elszántam magam,
Hogy szólok istennek, ha van.
De nékem ő égő csipkefenyérben
Meg nem jelent, se borban és kenyérben,
Hiába vártam sóvár-irigyen,
Nem méltatott reá, hogy őt higgyem.
Nem mondhatom el senkinek,
Elmondom hát mindenkinek.
Hogy fájt, mikor csúfoltak és kínoztak
És sokszor jobb lett volna lenni rossznak,
Mert álom a bűn és álom a jóság,
De minden álomnál több a valóság,
Hogy itt vagyok már és még itt vagyok
S tanuskodom a napról, hogy ragyog.
Én isten nem vagyok s nem egy világ,
Se északfény, se áloévirág.
Nem voltam jobb, se rosszabb senkinél,
Mégis a legtöbb: ember, aki él,
Mindenkinek rokona, ismerőse,
Mindenkinek utódja, őse,
Nem mondhatom el senkinek,
Elmondom hát mindenkinek.
Elmondom én, elmondanám,
De béna a kezem s dadog a szám.
Elmondanám, az út hová vezet,
Segítsetek hát, nyujtsatok kezet.
Emeljetek fel, szólni, látni, élni,
Itt lent a porban nem tudok beszélni.
A csörgőt eldobtam és nincs harangom,
Itt lent a porban rossz a hangom.
Egy láb mellemre lépett, eltaposta,
Emeljetek fel a magosba.
Egy szószéket a sok közül kibérlek,
Engedjetek fel lépcsőjére, kérlek.
Még nem tudom, mit mondok majd, nem én,
De úgy sejtem, örömhírt hoztam én.
Örömhírt, jó hírt, titkot és szivárványt
Nektek, kiket szerettem,
Állván tátott szemmel, csodára várván.
Amit nem mondhatok el senkinek,
Amit majd elmondok mindenkinek.


Wass Albert: Nagyapám tanítása

A szó az ember legnagyobb kincse - mondta volt nagyapám, ahogy ott ültünk egy este a borízű almafa alatti kispadon. - Aki oktalanságra pazarolja, Istent gyalázza ezzel. Tőle tanultam egyik legfontosabb tudásomat, mely végigsegített életem göröngyös útján: a kimondott szó és az emberi idő értékét. Ekkor már iskolába jártam, s egy este ezt mondta nagyapám: "Holnap ne jöjj haza az iskolából, hanem eridj egyenest le a tóhoz. Városba kell mennem, de napnyugtára ott várok reád a szokott helyen, a füzes alatt." Fölcsillanhatott a szemem, mert szerettem nagyapámmal erdőt-mezőt járni, de különösképpen a tavat. "Ott leszek!" - ígértem örömmel.
Másnap azonban történt valami, az én számomra nevezetes dolog, ami kiverte fejemből a nagyapámnak tett ígéretet. Tanítóm tudtomra adta, hogy fölvett az évvégi versenyekre készülő csapatba, mint futót és távugrót. Nagy kitüntetés volt ez! A futással nem is volt baj, futottam én eleget le és föl a dombokon, hanem az ugrásban nem volt gyakorlatom. Így aztán, mihelyt vége volt a tanításnak, fölsirültem néhányad magammal a temető melletti legelőre ugrást gyakorolni. Úgy belemelegedtem a versenyzésbe, hogy bizony sötét este volt már, mire hazaértem. Az istálló előtt Jóska kocsis éppen kifogta a lovakat nagyapám kocsijából. Ekkor jutott eszembe az ígéret. Kissé kényelmetlenül éreztem magam, ahogy a ház felé ballagtam, de bíztam abban, hogy nagyapám megérti, mi történt, és nem neheztel az elmaradásért. De nagyapám nem értette meg. Ott fogott el a tornác sötétjében. Bé se engedett a házba. - Ülj le oda a padra! - mondta kurtán. Leültem. Ő állva maradt. - Idefigyelj! - mondta komoran -, ha egyszer megígérted valakinek, hogy ekkor és ekkor itt vagy amott leszel, és nem vagy ott időben, csak két mentséged lehet: meghaltál, vagy olyan beteg vagy, hogy mozdulni se tudsz! Hogy nem haltál meg, azt látom. Nos, mi a betegség, hadd hívjam a doktort?! Elmondtam neki nagy szorongva ott a sötétben, hogy mi történt. Nagyapám szó nélkül végighallgatott. Mikor aztán kifogytam a szóból, megszólalt. Súlyos, lassú beszéddel. - Idefigyelj! - mondta. - Vannak emberek ezen a földön, akik úgy dobálják ide-oda a szavakat meg az ígéreteket, hogy azoknak semmi értékük nincsen többé. Mi, Wassok nem ezek közé tartozunk. Ha mi mondunk valamit, az áll, mint a sziklakő. Ha mi a szavunkat adjuk, azt tartjuk is, ha belepusztulunk is! Érted?
- Értem - hebegtem megrendülve.
-Dehogyis érted - csapott le reám a szava -, de elmagyarázom úgy, hogy megértsed. Látod itt a mellényem zsebében az aranyórát? Nagyapámtól kaptam, amikor leérettségiztem. Amikor leérettségizel, a tied lesz. Ez az óra számomra minden csecsebecsénél értékesebb. De ellophatod. Visszaadhatod, vagy megtérítheted az árát. Ellophatod valakinek a lovát, a tehenét, ökrét, vadászpuskáját. Mindenét ellophatod és visszaadhatod megint, vagy megtérítheted az árát. Csak egy valamit, ha ellopsz valakitől, nem térítheted meg soha. S ez az idő! Ha valakinek az idejét lopod, azt úgy megloptad, hogy soha jóvá nem teheted. A várakozásban eltelt időt semmi hatalom a földön nem hozhatja vissza. Nincs, eltelt, vége. Örökre elveszett, és te voltál az, aki a jóvátehetetlen veszteséget okoztad. Érted?
Értettem. Úgy megértettem, hogy attól a naptól kezdve, ha valakinek szavamat adom, hogy ekkor és ekkor itt vagy amott leszek, akkor már ott vagyok öt perccel azelőtt, még ha vénasszonyok esnek is az égből, ahogy drága jó nagyapám szokta volt mondani. Erre neveltem gyermekeimet, és unokámat is. Nem azért, mert késni neveletlenség, hanem mert több annál. Aki öt percet késik, az öt percet ellop valakinek az életéből, amit nem tehet jóvá soha.
- A megbízható embert még ellensége is tiszteli - mondta volt nagyapám -, mert a megbízható ember a társadalom sziklaköve, amire országot lehet építeni. A többi szemét, amit elfúj a szél...


Márai Sándor: A tapintatról és a gyöngédségről

Mert van valami,
ami több és értékesebb, mint a tudás,
az értelem, igen, becsesebb, mint a jóság.
Van egyfajta tapintat
ami az emberi teljesítmény felsőfoka.
Az a fajta gyöngédség, mely láthatatlan,
színtelen és íztelen
s mégis nélkülözhetetlen, mint fertőzéses,
járványos vidéken a forralt víz,
mely nélkül szomjan pusztul,
vagy beteg lesz az ember.
Az a tapintat és gyöngédség,
mely, mint valamilyen csodálatos zenei hallás
örökké figyelmeztet egy embert
mi sok és mi kevés az emberi dolgokban,
mit szabad és mi túlzás,
mi fáj a másiknak és mi olyan jó,
hogy ellenségünk lesz,
ha megajándékozzuk vele és nem tudja meghálálni?
Ez a tapintat, mely nemcsak
a megfelelő szavakat és hangsúlyt ismeri,
hanem a hallgatás gyöngédségét is.
Vannak ritka emberek, akik tudják ezt.
Akik a jóságot, mely mindig önzés is,
párolták és nemesítették,
s nem okoznak soha fájdalmat barátságukkal
vagy rokonszenvükkel, nem terhesek közeledésükkel,
nem mondanak soha egy szóval többet,
mint amit a másik el tud viselni, s mintha külön,
nagyon finom hallószerveik lennének,
úgy neszelik, mi az, ami a másiknak fájhat?
S mindig tudnak másról beszélni.
S oly élesen hallanak mindent,
ami veszélyes az emberek között,
mint az elektromos hallgató fülek érzékelik
a nagy magasságban, felhők között közeledő,
láthatatlan ellenséges gépmadarakat.
A tapintat és a gyöngédség emberfölöttien érzékel.
Igen, e két képesség emberfölötti.

Földelve kiállításmegnyitó, Prave, Ellend.AI

Június 7-re izgalmas nyárnyitó programokra hívjuk az érdeklődőket!

enter image description here

A Hangfarm idén nyáron kiállító- és játszótérként működik, ahol a Földelve c. felhívásra beérkezett, többnyire szabadtéri installációkat hallgathatjátok meg és próbálhatjátok ki. Ennek megnyitója június 7-én este lesz, és éjszakára pedig szőlőhegyi Présház-Rave-ben (röviden: Prave) folytatódik.

Kiállító alkotók: Artner Igor Olivér, Herold Fanni, Horváth Máté Balázs, Abonyi Zsolt, Kovács Balázs, Horváth Zsombor, Novák Ábris, Rimóczi István, Váry Péter, Szabadi Enikő, Vörös Liliána

A kiállításmegnyitóhoz kapcsolódó zenei program:
16:30-18:00 Márffy Zaj Péter zenél erre-arra
18:45-19:00 Weber Kristóf: Concerto Elettronico per sintetizzatore e file sonori

A Prave-fellépők pedig:
19:30-20:00 Haiori [live]
20:00-20:30 Mödödmöd [live]
20:30-21:00 Abonyi Zsolt [live]
21:00-22:00 Nap nap
22:00-22:30 HMáté [live]
22:30-23:00 opTru [live]
23:00-23:30 YkomlosY [live]
23:30-00:30 ibaG
00:30-01:00 Csodaszoba [live]
01:00-01:30 S!mon [live]
01:30-02:30 Csodaszoba [dj]
02:30-03:30 Aerioe
03:30-04:30 pTru [dj]
04:30-05:30 5Csillag (Bence)
05:30-06:00 Lóci [live]
06:00-06:30 Xrc
06:30- open mixer

A kiállítás 2024. augusztus 30-ig látogatható. Belépés ingyenes, támogatásokat (pénz, elektronikai kütyü, sör) szívesen fogadunk. Büfé nem lesz, hozz amit csak szeretnél inni-enni.

FB-esemény: https://www.facebook.com/events/1180504813310854/

enter image description here

Szintén aznap nyílik az Okosházban Ellend képzeletbeli helytörténetét feldolgozó kiállításunk is!

Ennek hátterében áll, hogy az "Ellend régen" című fotókiállítás (2024. március 30-április 6.) előkészítése során megfogalmazódott az az ötlet, miszerint mi lenne, ha kicsit utánajárnánk a település nem dokumentált múltjának: kik élték még a faluban, akikről nem készült kép soha? milyen lényeket tarthattak eleink? hogyan alakult ki a fejlett elektronikai műhely? milyen lehetett az élet a kocsmában? és a vásárban? stb. A kivitelezéshez segítségül hívtuk a mesterséges képalkotói eljárásokat, olyan korszakokat, eseményeket, helyszíneket, demográfiai összetevőket említve neki, amik a falura jellemzőek voltak. Ezek eredményéből állt össze a kiállítás anyaga.

A képeket készíttették és válogatták: Kovács Balázs és Horváth Zsombor. Kapcsolódó hangterv: Dóczy Mátyás.

A kiállítás elsőként június 7-én, a Földelve c. kiállításmegnyitó alkalmával lesz látható; ezt követően pedig a nyár során egyeztetés alapján látogatható az Okos-házban (Ellend, Petőfi u. 34.) A következő címen lehet egyeztetni időpontot: porta@hangfarm.hu vagy +36202331867