Verses bejegyzés

Ez a bejegyzésem nem interjús témájú lesz. Viszont, szeretném veletek megosztani, általam legkedveltebb versek közül, hármat. Olyanokat próbáltam összeválogatni, amelyek mindig mérvadók és érdemes egy kellemes tavaszi délután elmélázni jelentésükön. Illetve hálás vagyok nektek, hogy ebbe a közösségbe tartozva osztjuk meg: egymást felemelő gondolatainkat!

Tompa Mihály: A gólyához

Megenyhült a lég, vídul a határ,
S te újra itt vagy, jó gólyamadár!
Az ócska fészket megigazgatod,
Hogy ott kikölthesd pelyhes magzatod.

Csak vissza, vissza! meg ne csaljanak
Csalárd napsúgár és síró patak;
Csak vissza, vissza! nincs itt kikelet,
Az élet fagyva van, s megdermedett.

Ne járj a mezőn, temető van ott;
Ne menj a tóra, vértől áradott;
Toronytetőkön nézvén nyughelyet,
Tüzes üszökbe léphetsz, úgy lehet.

Házamról jobb, ha elhurcolkodol,
De melyiken tudsz fészket rakni, hol
Kétségbeesést ne hallanál alól,
S nem félhetnél az ég villámitól?

Csak vissza, vissza! dél szigetje vár;
Te boldogabb vagy, mint mi, jó madár.
Neked két hazát adott végzeted;
Nekünk csak egy C volt! az is elveszett!

Repülj, repülj! és délen valahol
A bujdosókkal ha találkozol:
Mondd meg nekik, hogy pusztulunk, veszünk,
Mint oldott kéve, széthull nemzetünk...!

Sokra sír, sokra vak börtön borul,
Kik élünk, járunk búsan, szótlanul;
Van aki felkél, és sírván, megyen
Új hont keresni túl a tengeren.

A menyasszony meddőségért eped,
Szüle nem zokog holt magzat felett,
A vén lelke örömmel eltelik,
Hogy nem kell élni már sok ideig.

Beszéld el, ah! hogy ... gyalázat reánk!
Nem elég, hogy mint tölgy, kivágatánk:
A kidült fában őrlő szú lakik...
A honfi honfira vádaskodik.

Testvért testvér, apát fiú elad...
Mégis, ne szóljon erről ajakad,
Nehogy ki távol sír e nemzeten:
Megútálni is kénytelen legyen!

Faludy György: Tanuld meg ezt a versemet

Tanuld meg ezt a versemet
mert meddig lesz e könyv veled?
Ha a tiéd, kölcsönveszik,
Hegyeshalomnál elszedik,
A közkönyvtárban elvesztik,
s ha nem: papírja oly vacak,
hogy sárgul, törik elszakad,
kiszárad, foszlik, megdagad
vagy önmagától lángra kap,
kétszáznegyven fok már elég-
és mit gondolsz, milyen meleg
egy nagyváros, mikor leég?
Tanuld meg ezt a versemet.

Tanuld meg ezt a versemet,
mert nemsokára könyv sem lesz,
költő se lesz és rím se lesz,
és autódhoz benzin se lesz,
és rum se, hogy leidd magad,
mivel a boltos ki se nyit,
s kivághatod a pénzedet,
mert közeleg a pillanat,
mikor képernyőd kép helyett
halálsugarat közvetít,
s mert nem lesz, aki megsegít,
ráébredsz, hogy csak az maradt
tiéd, mit homlokod megett
viselsz. Ott adj nekem helyet.
Tanuld meg ezt a versemet.

Tanuld meg ezt a versemet,
s mondd el, mikor kiöntenek
a lúgtól poshadt tengerek,
s az ipar hányadéka már
beborít minden talpalat
földet, akár a csiganyál,
ha megölték a tavakat,
s mankóval jön a pusztulás,
ha fáján rohad a levél,
a forrás dögvészt gurguláz
s ciánt hoz rád az esti szél:
ha a gázmaszkot felteszed,
elmondhatod e versemet.

Tanuld meg ezt a versemet,
hogy elkísérjelek. Lehet,
s túléled még az ezredet,
s pár kurta évre kiderül,
mert a bacilusok dühödt
revánsa mégse sikerül,
s a technológia mohó
hadosztályai több erőt
mozgatnak, mint a földgolyó-
memóriából szedd elő
s dúdold el még egyszer velem
e sorokat: mert hova lett
a szépség és a szerelem?
Tanuld meg ezt a versemet.

Tanuld meg ezt a versemet,
hadd kísérlek, ha nem leszek,
mikor nyűgödre van a ház,
hol laksz, mert nincs se víz, se gáz,
s elindulsz, hogy odút keress,
rügyet, magot, barkát ehess,
vizet találj, bunkót szerezz,
s ha nincs szabad föld, elvegyed,
az embert leöld s megegyed-
hadd bandukoljak ott veled,
romok alatt, romok felett,
és súgjam néked: tetszhalott,
hová mégy? Lelked elhagyott,
mihelyst a várost elhagyod.
Tanuld meg ezt a versemet.

Az is lehet , hogy odafenn
már nincs világ, s te odalenn
a bunker mélyén kérdezed:
hány nap még ,míg a mérgezett
levegő az ólomlapon
meg a betonon áthatol?
s mire való volt és mit ért
az ember, ha ily véget ért?
Hogyan küldjek néked vigaszt,
ha nincs vigasz, amely igaz?
Valljam meg, hogy mindig reád
gondoltam sok-sok éven át,
napfényen át és éjen át,
s bár rég meghaltam, most is rád
néz két szomorú, vén szemem?
Mi mást izenhetek neked?
Felejtsd el ezt a versemet!

Márai Sándor: Olyan világ jön…

Olyan világ jön,
amikor mindenki gyanús, aki szép.
És aki tehetséges.
És akinek jelleme van…

A szépség inzultus lesz.
A tehetség provokáció.
És a jellem merénylet!…

Mert most ők jönnek…
A rútak.
A tehetségtelenek.
A jellemtelenek.

És leöntik vitriollal a szépet.
Bemázolják szurokkal és rágalommal a tehetséget.
Szíven döfik azt, akinek jelleme van.

Esti mese

Este jár kel kint a téren, szőlőhegyen s faluvégen.
Elhalkul a léptek zaja csak a vándor nem megy haza.
Ágyba bújik minden gyermek, arany a hold csuda kerek.
Csillagok közt trónol ő, Isten tudja merről jő.
Csillagok közt trónol ő, Isten tudja merről jő.

Lenn a parti homokvárban, ólomhuszár áll vigyázzban.
Kis gazdája ott feledte, homok félig betemette.
Eshet eső,fújhat szél, egy ólomhuszár sosem fél.
Rendületlen áll a vártán, kicsi zászló leng a bástyán.
Rendületlen áll a vártán, kicsi zászló leng a bástyán.

Végtelen nagy óceánban, kis hal úszik egymagában.
Versenyre kel nagy hajókkal, csónakokkal ,uszályokkal.
Nádas szélen, kikötőben,táncot jár az esti fényben.
Játszadozik,fickándozik, nagyot csobban s tovább úszik.
Játszadozik,fickándozik, nagyot csobban s tovább úszik.

Édes otthon melegében, két kis testvér alszik mélyen.
Szépen sorban minden játék, mennyi mozdulatlan árnyék.
Nagy dömper az ágy végében, Zsóka baba a bölcsőben.
Ajtó zárul szépen csendben, nehogy bárki felébredjen.
Ajtó zárul szépen csendben, nehogy bárki felébredjen.

Vers-rajz

Az egész Fodor Ákossal kezdődött. A költővel. Szégyen ide vagy oda, idén találkoztam először a verseivel és azonnal magával ragadott a látszólagos egyszerűségével szembeállított mélysége.

enter image description here

A Szerelem, Korom és szerem, Eufória, Vihar, Szertartás című néhány soros költeményei csak hirtelen eszembe jutott címek a rengetegből, amit azóta olvastam. Többször, újra és újra. Amikor már sokadszor ültem mosolyogva a Szerelem sorai fölött, akkor jött egy vágy, hogy ezt szívesen kitenném a falra, hogy minden nap láthassam. De ahhoz akkor rajzolni is lehet. Olyat, ami a vershez illusztrációként szolgál, ami hátteret ad, ami kiemel vagy kiegészít. Fotókat kerestem egy lengedező függönyről, amit le is tudok rajzolni. A kiválasztott fénykép alapján megrajzoltam a lebbenést, majd ráírtam a verset.

enter image description here

Tollheggyel, tintával. Golyóstoll szóba sem jöhet. A ceruza kitörölhető, ezek a szavak viszont örök érvényűek, tehát valami olyan kell, ami időtálló. Szeretem ezt a légkört. A tollhegy sercegése, a betűk előbukkanása és végül az egész vers. Olyan szép. Merített papírt választottam (Orfűi Malmok-nál készült gyönyörűség), amihez egy sima képkeret nem illik. A kertből szedett ágat kötöttem hozzá tartóként, így lett kerek egész.

enter image description here

A többi már jött, jön magától. Pilinszky örök kedvenc, ott a helye a falon. Számtalan versrészlet, gondolat jutott eszembe azóta, amihez szívesen készítenék vers-rajzot. Ha csak egy mosolyt vált ki abból, aki ránéz, már megérte, mert megmozgattam. De érzelmeket, újabb gondolatokat kiváltani, melyek feloldanak, helyre tesznek, megnyugtatnak, segítenek a léleknek, az már varázslat.

enter image description here

enter image description here

enter image description here

Soha nem szerettem festeni. Talán mert nem tanultam meg egyik technikát sem jól használni. De az internetnek köszönhetően olyan példákat láttam, amiknél azt gondoltam, én is meg tudom csinálni. Akvarell festés kezdőknek. Vizezd össze a papírt (akvarell papírt válassz, mert az nem szívja be olyan gyorsan a vizet), a kiválasztott színekkel hozz létre foltokat, amik összefolynak a kívánt formára és kész. Persze. De ha túl kevés a víz, nem folyik, ha meg túl sok, akkor egy tóvá folyik össze az egész és egy maszlag lesz belőle. És akkor a különböző árnyalatok elővarázsolásáról még nem is szóltam. Ilyenkor mindig az jut eszembe, hogy: Ucsicjá, ucsicjá, ucsicjá (tessék a cirill betűket hozzá képzelni) – Tanulni, tanulni, tanulni; vagy Repetitio est mater studiorum – Ismétlés a tudás anyja. Egy biztos, csinálni kell, de nagyon nem mindegy, milyen eszközökkel. Nem kell azonnal csillagászati összegeket költeni ecsetre, papírra, de nem szabad megelégedni a „gazdaságos” verziókkal sem. Hihetetlenül bosszantó, amikor megveszel egy ecsetet, ami a boltban még szépen formára van igazítva, aztán itthon vízbe mártod és a szélrózsa minden irányába állnak a szőrszálak ahelyett, hogy egy kecses ívben meghajolva tökéletes csúcsban végződjenek. Szóval vettem néhány kiló bátorságot és játszottam a színekkel, ecsetekkel és néhány próbálkozás után már egészen értékelhető maszlag száradt rá a papírra.

enter image description here

enter image description here

Tényleg jó játék, de azért a rajzolás még mindig közelebb áll a szívemhez. Egy darab kellően puha (8B) ceruza is elég egy rajzhoz. Árnyékok és formák. A szürke sokszáz árnyalata a fehértől egészen a feketéig. Vagy színes ceruzák, ahol szintén lehet keverni, rétegezni a színeket egymásra, újabb és újabb árnyalatokat létrehozva, végtelen variációs lehetőségeket és szabadságot kapva.
És amíg rajzolok, kalligráfkodok, az egész nem szól másról, mint rólam. Belefeledkezve az alkotásba egy másik világban járok, ahol nincs idő. Visszhangoznak a leírt sorok a fejemben és boldog vagyok.

enter image description here

A két gézengúz és a táborozás

Csöng az óra, szól az óra,
Csütörtökön virradóra.
Vár reád az állomás,
Egy csodaszép utazás.

De a lurkó meg sem moccan,
Hiába csöng egyre jobban.
Ejnye Ferkó szedd a lábod,
Kelj fel végre, hagyd el álmod.

Vagy már talán elfeledted,
Horgászbotod miért vetted.
Nézz csak át a kerítésen,
Jankó vár rád útra készen.

Ugrik Ferkó most már tudja,
Nem álom ez, fel az útra.
Jövök – kiált – jövök rögtön,
Kint vagyok már a küszöbön.

A kerékpárra felpakolnak,
Neki a nagy poros útnak.
S míg másszák a dombtetőket,
Messziről bundás vigyázza őket.

Íme hát az állomás,
Kezdődhet az utazás.
Csattognak a kerekek,
Boldogok a gyerekek.

Szél kócolja hajukat,
Füst kormolja arcukat.
Ujjong Ferkó, s a tóra mutat,
Ott verjük fel a sátrunkat.

Alig hogy ezt kigondolják,
Már a sátrat húzzák-vonják.
Mélyre verd a cöveket,
Jól húzd meg a kötelet.

Itt fogunk mi sütni-főzni,
Ha sikerül halat fogni.
Vízbe ugrik kormos Jankó,
Labdát pumpál Pisze Ferkó.

Siess Ferkó hozd a labdát,
Játsszunk ketten vízilabdát.
Lubickolnak, labdáznak,
Önfeledten mókáznak.

Kint a parton békák, sünik,
Izgatottan, lopva lesik.
Ki győz vajon melyik lurkó,
Melyik lesz a gyorsabb úszó.

Döntetlen a végeredmény,
Horgászni megy a két legény.
Vidám e nap, gyorsan múlik,
Lenn a porban kukac kúszik.

Így szól Ferkó: legyél csali,
Gyere velünk halat fogni.
Konzervdoboz lesz a házad,
Csak a szállást megszolgáljad.

Végtelen nagy nádas szélen,
Árnyat adó fűz tövében,
El-elszundít két jó barát,
Csak a csali járja táncát.

Kiskacsák a nádasban,
Úszkálnak, totyognak boldogan.
Fejüket a vízbe dugják,
Az időt ők így múlatják.

Siess Ferkó, suttog Jankó,
Nini megmoccant az úszó.
Húzzuk gyorsan ki a partra,
Ezt főzzük meg vacsorára.

Leszáll az éj, közelít,
A két barát asztalt terít.
Halat esznek mind a ketten,
Ők fogták a tóból délben.

Esznek, isznak beszélgetnek,
Olyan finom, kétszer mernek.
Málnaszörp a pohár mélyén,
Kishangya a kancsó szélén.

Édes cukor megleltelek,

Vigyázok, hogy be ne essek.

Tündököl a hold az égen,

Milliónyi csillagfényben.

Esti szél a nád közt jár,

Minden nádszál tudja már.

Két jó barát szundít mélyen,

Benn a sátor rejtekében.

Őzek, nyuszik, baglyok, szarkák,

Csendes sátruk körül állják.

Édes álmuk őrzi szépen,

A vén odvas tölgy tövében.

Öreg tücskök ciripelnek,

Szüntelenül hegedülnek.

Kicsi hangya alszik mélyen,

Hangyavárnak rejtekében.

Álmában is játszik Ferkó,

Ladikja a kalózhajó.

Jankó az ő katonája,

Minden bajban hű barátja.

Az állatkerti séta

Vén tölgyerdő gyalogútján,
Jankó lépdel Ferkó nyomán.
Avar zörög lábuk alatt,
Turista jel mutat utat.

Bandukolnak fel a hegyre,
Jókedvűen beszélgetve.
Állatkertbe igyekeznek.
Ettől boldog a két gyermek.

Felérnek a hegytetőre,
Jegyet vesznek egykettőre.
Táskájukban tökmag, s répa.
Indulhat a hosszú séta.

Majoméknál víg az élet,
Ugrándoznak is eleget.
Megnézik a látogatót,
Elkérik az ennivalót.

Erős vasrács védelmében,
Farkas fekszik békességben.
Nem kerget most bárányokat,
Nem fog fácánt, s kisnyulakat.

Róka koma sétál körbe,
Farka lompos, vörös szőre.
Hiába oly ravasz állat,
Kiutat most nem találhat.

Erre gyere szól most Ferkó,
Itt csuda nagy a ribillió.
Hallja Jankó, látja is már.
Futkározik iázva a szamár.

Pulyka, csirke, réce, s páva,
Mondja Jankó száját tátva.
Búzát esznek, s kukoricát,
Kerülgetnek egy szép gólyát.

Lassan cammog, jön a medve,
Úgy látom, hogy nincs jó kedve.
Morog s brummog egymagában.
Ki zavart meg mély álmomban?

Kis őzikék pettyes háttal,
Szaladgálnak nagy robajjal.
Olyanok, mint az erdőben,
Kiált Ferkó örömében.

Ne röfögj már, szól most Jankó,
Nem én teszem, nevet Ferkó.
Aki röfög amott van.
Vadmalac az akolban.

A két gézengúz elfáradva,
Letelepszik egy nagy padra.
Kortyolgatnak, eszegetnek,
Lombok alatt nézelődnek.

E békés csendben nézelődve,
Oroszlán veri fel őket bőgve.
Sétálgat a fejedelem,
Méltósággal ketrecében.

Rácsa előtt erős korlát,
Jankó olvassa a táblát.
A korláton tilos átmászni.
Veszélyes állat, tessék vigyázni.

Nagy medence hűs vizében,
Négy víziló alszik mélyen,
Nem látszik ki csak az orruk,
Így telik el minden napjuk.

Állatkerti lovardában,
Pónilovak állnak sorban.
Lovagoljunk, örvend Ferkó,
Neked Ráró, nekem Rigó.

Nem ugratnak, nem vágtatnak,
Éppen hogy csak poroszkálnak.
Mégis milyen boldogság,
Szinte övék a világ.

Itt laknak az elefántok,
Jobb lesz fiúk, ha vigyáztok.
Amíg őket csodáljátok,
Vizet locsolnak ők rátok.

Üvegházban áll egy pálma,
Kanári száll az ágára,
Tarka néki minden tolla,
Büszke ő rá, ezért hordja.

Ebben a nagy tarkaságban,
Mennyi csodaszép virág van.
Elbújnak egy fa tövében,
Olyan mint az őserdőben.

Futosgál egy kicsi zebra,
Mára éppen ez a dolga.
Azt mondta az anyukája,
Szaladni kell tanulni ma.

Itatóhoz delelőre,
Kiballag a púpos teve.
Megtölti a púpokat,
Kiissza a kutakat.

Lassan véget ér a séta,
Nyuszinak jut még egy répa.
Pacinak egy kockacukor,
S üres táska, üres csupor.

Vén tölgyerdő gyalogútján,
Jankó lépdel Ferkó nyomán.
Lombok között zsiráf figyel,
Búcsút int és tovább lépdel.

A két gézengúz és a kertészkedés

Öreg tölgyfa árnyékánál,
Játékkuckó falainál.
Két gézengúz serénykedik,
Jankó s Ferkó kertészkedik.

Van szerszámuk mindenféle,
Ásó, kapa, vasgereblye.
Öntözni egy jó nagy kanna,
Limnek-lomnak vastalicska.

Ferkó készül gereblyézni,
De egy szúnyog nyakon csípi.
Rácsap, s mondja így ni,
Szabad dolgos embert csípni?

Elkészül a virágágyás,
Kezdődhet a palántázás.
Öntenék rá a sok vizet,
De a kanna üres, nevet.

Ejnye, hát ti gézengúzok,
Nem elég, ha van kannátok.
Futás gyorsan a patakra,
Van sok vize, ingyen adja.

Futok, máris, rohanok,
Egy perc múlva itt vagyok.
Rohan Jankó le a dombon,
Elcsúszik a patakparton.

Jó kannáját elhajítja,
Belepottyan a patakba.
Csurom vizes szegény lurkó,
Nem most fürödj, nevet Ferkó.

Nem mély, viszont nagyon hideg.
Foga vacog, lába remeg,
Fel is pattan amint lehet,
Á, csak mérem a vizet.

Baktat Jankó fel a dombra,
Egyre nehezebb a kanna.
Mégsem morog, mégsem dohog,
Egy kiskertész legyen boldog.

Íme hát itt vagyok,
Locsolj, amíg száradok.
Legközelebb figyelek,
Inkább lassabb leszek.

Ferkó serény, gyorsan ültet,
Issza a föld a jó vizet.
Tarka réttel körülvéve,
Megszépül a ház környéke.

Mi csörög, mi zörög?
Poros úton ki döcög?
Elől Panna talicskával,
Hátul Anna kerékpárral.

Szép ez a kert, tüneményes.
Merre van a veteményes?
Hátul - mondja Pisze Ferkó -
De elfáradt az ásó.

Ejnye nyafka kertészei,
Ilyen hamar elfáradni.
Gyere Panna lássunk neki,
Ásózni és gereblyézni.

Felosztják az ágyásokat,
Ültetik a palántákat.
Babot vetnek, sárgarépát,
Burgonyát és kukoricát.

Egyre nő a veteményes,
Nőttön nő, már terebélyes.
Eléri az erdő szélét,
Alig látni már a végét.

Anna s Panna elfáradva,
Leülnek egy fatuskóra.
Erdő szélről nyulak lesik,
Hol a répa, s mikor érik.

Vacsorához - szól ki Ferkó -
Van sok finom ennivaló.
Játékkuckó asztalát,
Körbeüli négy barát.

Akárcsak a jó testvérek,

Egymás mellett eszegetnek.

Elosztják a nagy kalácsot,

Málnaszörpöt, cukros fánkot.

Későre jár, menni kéne,

Sötétedés jön a rétre.

Hamar, gyorsan csomagoljunk,

Hogy időben hazajussunk.

Hazafelé mendegélnek,

Mosolyognak, énekelnek.

Kisházukról szól a dal,

Csendes, szerény, boldog dal.

A játék kuckó

Felkelt a nap, süt is, nem is,
Szél kíséri, s fellegek is.
Kis játékok mindenütt a fűben,
Kerékpárok fának döntve szépen.

Kik jártak itt, hová lettek,
Tán a föld nyelte el őket.
El sem mentek, föld sem nyelte őket,
Fa tetején vertek ők ma fészket.

Egyik ágon Ferkó trónol,
Másikon meg Jankó dalol.
Bölcs bagoly lett Pisze Ferkó,
Víg pacsirta Kormos Jankó.

Kopp-kopp, ki kopog?
Hupp-hupp mi hupog?
Eső csepeg fejükre,
Hegyen, völgyön mindenre.

Lemászva, hogy elbújjanak,
Menedéket nem találnak.
Ázik hajuk, ázik lábuk,
Csurom víz a kis ruhájuk.

Gyorsan jött és gyorsan ment,
Nap süt újra odafent.
Gondolkodik a két lurkó,
Kellene egy játék kuckó.

Az lenne a mi kis házunk,
Amiben nem ázunk-fázunk.
Hívhatunk majd vendégeket,
Kizárhatjuk a hideget.

Villámgyorsan elsietnek,
Mindenfélét összeszednek.
Ajtót ablakot és deszkát,
S megrakják a nagy talicskát.

Mind a ketten húzzák-vonják,
Erejüket nem sajnálják,
Odaérnek egy-kettőre,
Kezdődhet a munka végre.

Nekilátnak, s kezdenének,
Ha szerszámaik meglennének.
De a nagy lótás-futásban,
Bent maradtak a kamrában.

Nosza kerékpára pattannak,
S a kamráig meg sem állnak.
Fúró, fűrész és szekerce,
Mindnek ládában a helye.

Van szerszámuk faanyaguk,
Fűrészbakjuk, kislétrájuk.
Boltba kellene még menni,
Két nagy doboz szeget venni.

Jankó s Ferkó nekilát,
Válogatják a sok fát.
Ez a négy lesz a ház sarka,
Ezekből meg a padlója.

Leássák a négy oszlopot,
Szegelik a padlózatot.
A négy fala is felépül,
Ajtó, ablak helyre kerül.

Mielőtt még ácsolnának,
Kosárkából uzsonnáznak.
Vajas kenyér, körte, s alma,
Málnaszörp, s egy üveg tea.

Teli pocak, vidám arcok,
Munkához látnak az ácsok.
Lapolják és fűrészelik,
Faragják és megszegelik.

Néhány szög és négy-öt pala,
Aztán jöhet a csatorna.
Eshet zápor, jöhet hideg,
Van kuckójuk, fedett, meleg.

Elégedett a két lurkó,
Elkészült a játék kuckó.
Gólya száll a háztetőre,
Piros csőrrel, kelepelve.

Talán épp azt kelepeli,
Ideje már lepihenni.
Leülnének, de hát hogyan,
Nincs még bútor a kuckóban.

Van még deszkánk,
Van még szegünk.
Nemsokára elkészülünk.
Akkor aztán pihenhetünk.

Szellő járja, legyezi a tájat,
Két leányka csodálja a házat.
Honnan jött ez, kinőtt tán a földből,
Menjünk Panna, nézzük meg belülről.

Szép jó napot kedves lakók,
Mi lennénk a látogatók.
Nagy az öröm mikor látják,
Hogy a házat kik is lakják.

Tessékelik beljebb őket,
A váratlan vendégeket.
Barátságos, mondja Panna,
Biztonságos, szól most Anna.

Tartsatok hát velünk ti is,
Mi a miénk, tiétek is.
Akad még egynéhány falat,
Kipakolják a kosarat.

Vacsoráznak, beszélgetnek,
Rendet raknak, haza mennek.
Hazafelé megígérik,
Ezt a kuckót együtt védik.

Nincsen zárja,
Nincs lakatja.
Tárva-nyitva az ajtaja,
Ki arra jár megláthatja.

A két gézengúz és a locsolás

Sáfrány Attila: A két gézengúz és a locsolás

Húsvét hétfő reggelén,
Útnak indul két legény.
Egyik úton Pisze Ferkó,
Másikon meg Kormos Jankó.

Tréfás nevük onnan kapták,
Ferkó orra csupa pisze,
Hű barátja, cimborája,
Jankó csupa rosszaság.

Keresztútnál találkoznak,
Megállnak és tanakodnak.
Kit locsoljunk meg elsőnek,
Húsvét hétfőn ébresztőnek.

Ferkó így szól:
Szeplős Pannát,
És már szedi is
Két gézengúz a lábát.

Addig mennek, mendegélnek,
Míg Pannáék házához nem érnek.
Nem kopognak, nem zörgetnek,
Egyenesen Panna szobájába mennek.

Örül Panna, dehogy mérges,
Kicsi szíve csak úgy repdes.
Örvend ő a két legénynek.
Kölninek és sok-sok versnek.

Szeplős Panna nagyon hálás,
Előkerül egy-egy tojás.
Csuda cifra mind a kettő,
Örül neki mind a kettő.

Még alig ütnek tízet az órák,
Az összes leányt meglocsolták.
Minden házat végig jártak,
Örömére oly sok lánynak.

Terit, Pirit, Klárát,
Esztit, Vilmát Orsolyát,
Szőke hajú Anitát,
Kishúgát is, Sárát.

Szólt a vers és gyűlt a tojás,
Jól sikerült a locsolás.
Eljövünk majd jövőre is,
Találkozunk veletek is.