Szellem-család

Egyre többször heccelnek azzal, hogy egy év múlva ilyenkor.... már csak öten leszünk.... két év múlva ilyenkor.... már csak négyen leszünk.... Egyre többször közös beszédtéma, hogy ki hogyan képzeli el az életét - immár nélkülünk.

enter image description here
A teliholdas éjszakai világosban - ketten.

Gyönyörködöm bennük, a lehetőségeikben, abban, amilyenek, és egyre magabiztosabban tudom, hogy nemcsak azért szeretem őket, mert őket kaptam gyerekeimnek, hanem azért, amilyenek. Ha nem az enyémek lennének, akkor is szeretném őket, mint embereket. Egyszerűen jó velük lenni. Társaság. Kompánia.

enter image description here
Az átalakuló egység - az egyéni történetek már íródnak.

Karácsonyi köszönet

Gyakran esik meg vele, hogy úgy állok neki egy cikknek, hogy még nem tudom pontosan, miről is akarok írni. Vagyis, éppen csak azt tudom, hogy mivel fogom elkezdni, de aztán írás közben jövök rá, hogy nem arra kanyarodik a történet fonala, amerre eredetileg elterveztem.

Hol máshol járhatnának a gondolataim ezen a havas (IGEN, HAVAS) december 6-án, mint a tél szépségeinél. Innen indul tehát a mai gondolatözön, de aztán ki tudja, hol ér véget.

Gyerekkorom havas reggeleinek a legjobb része az volt, amikor még a sötét szobában, a becsukott zsalugáter mögött arra ébredtem, hogy valami kaparja a betonjárdát. Papa hólapátja…havazott! Mire eddig a gondolatig eljutottam, már tártam is szélesre az ablakot, hogy lássam, valóban jól hallottam-e? És igen, téli mesevilág fogadott, és Papa, ahogy felnéz az ablakra. Kezében a hólapát. Alighanem reggel 6 óta várta, hogy mikor lehet már kimenni havat lapátolni. Mert ő is imádta a havat, de persze be nem vallotta volna.

Most azért imádom az egyre ritkábban előforduló havas reggeleket, mert ilyenkor én szoktam lenni a jó hír hozója. Soha olyan gyorsan nem látok gyerekeket kipattanni az ágyból reggel 7-kor, mint arra a mondatra, hogy „Ébresztő, esett a hó!”. Az egyik legszebb dolog a télben ez a pillanat. Ahogy a fiaimnak ez lesz az emléke a havas reggelekről felnőttként, nekem Papa az. És a hólapát hangja a betonon.

Papa és Mama már nincsenek, csak az emlékekben, de annyi emlékben. Mivel egy nagy, többgenerációs családi házban nőttem fel, a nagyszülők a földszinten részei voltak a mindennapjaimnak. Nem is lehetnék ezért hálásabb. Bár persze a közelség súrlódásokat is okozott, nekem inkább a pozitív emlékek maradtak meg. Mama, ahogy hallgatja a Wunschkonzertet a rádión, és közben ebédet főz (a kajaszag már megint fölszáll a lépcsőházban, mert nem képes becsukni az ajtót…). Papa, ahogy délben feljön a kertből, és leül ebédelni. Desszertnek mindig alma van a kertből. (És persze behozta a sarat a cipőjén…) A délutáni nagy horkolás. Ha ilyenkor nyitottam be hozzájuk csak két hátraesett fejet láttam a fotelekben. Ilyenkor Papa néha fél szemmel rám pillantott: Na, mi van?

És eszembe jutnak a karácsonyok. A veszekedés, hogy fel ne díszítsék nélkülem a kis fát. Mindenképp várjanak meg, amíg hazaérünk a szomszédból, ahova névnapot köszönteni jártunk december 24-én. Az izgalom, hogy tetszeni fog-e mindenkinek a minikoncert, amire hetek óta készültem a szintin. A meleg meghitt este. És Mama intelme, amikor frissen férjezettként kettesben töltöttem a Szentestét a férjemmel: „A karácsony családi ünnep!”.

Igen Mama, már én is rájöttem. Szentestén ezért már én ragaszkodom hozzá a legjobban, hogy a Mamák és Papák is velünk legyenek. Minél többen, annál jobb. Az én Mamám és Papám már fentről ünnepel velünk, de a szívemben itt vannak. És ha valamit, ezt sikerült átadnom a fiaimnak: Hogy milyen fontos a család, és hogy minél többen szeretik az embert, annál jobb. Ha lehet, ők még közelebb állnak a nagyszüleikhez, mint én álltam Mamához és Papához. És a nagyobbik már 12 évesen azt mondja, hogy nálunk a legkirályabb a karácsony, mert mind együtt vagyunk. Ezt a családérzést szeretem a legjobban a karácsonyban, és ezt próbálom átadni a fiúknak is. Még ha ilyenkor is mindig van egy kis morgolódás (minden kihűl, mire végre ideérnek…). Meghitt, szép családi karácsonyt kívánok mindenkinek!

Faluságos kert

Tisztelt Faluságosok! Drága Judit!

Minden vendégjárás egy merő izgalom. Hiszen azok előtt kell szerepelnünk, akikkel nem élünk együtt. A családunk tudja, hogy milyenek vagyunk reggel kócosan, vagy hogyan isszuk a szódát, vagy mikor szoktuk a fürdőben a csapot letörölni. De aki nem velünk lakik, az csak azt a pillanatnyi állapotot látja, amikor nálunk van. Abból von le következtetést. És ezért izgulunk.
Akkora égés volt, amikor egyszer takarítottuk a fürdőszobát, a gyerekek meg megkérdezték, hogy vendégek jönnek. Majdnem elsüllyedtem. Ez ellen nincs mit tenni. Jó benyomást szeretnénk kelteni. Pedig a szétdobált gatyák ellenére még lehetünk jó emberek. Azért már vagyok olyan bátor, hogy bizonyos barátaim látogatásakor nem pakolok el, de ha az anyósom, vagy az anyám jön, akkor fényesítem az ezüstöt.

Pusz, Krisz

Faluságos diszkó

Úgy döntöttünk, hogy nem várunk tovább arra, hogy elkészüljön Anitáék új pajtája és ott tartsunk majd igazi nyári mulatozást, hanem azt megelőzően nekünk bizony újra táncolnunk kell. Most is a Szabadkikötőben, most is Janka és Balázs zenélnek, remélem, megint nagyon jól fogjuk érezni a zenét és persze magunkat is.

enter image description here

Janka már el is készítette a plakátot, először egy konformistábbat, aztán Balázs biztatására egy merészebbet. Felvezetőnek Eszelős meszelős (avagy a romantikus xrc) kávéházba való kedvencei fognak szólni, aztán kipörgettetjük a bakelit lemezeket!

Gyorsan én is aktualizáltam a legutóbbi meghívó szövegét:

A Faluság blog és a Hangfarm hangművészeti zöldmező közös szervezésben ismételten hív minden kedves táncolni és zenét hallgatni szeretőt 2023. július 1-jére egy fergeteges együttlétre a Szabadkikötőben.
A zenei palettán Janka és Balázs tolmácsolásában electro-swing, mindenféle wave, jazz, indie, gumipop és természetesen népi-gépi zenék.
A belépés ingyenes, a hangulat szokás szerint tökéletes!

enter image description here

Makramé virágtartók

Ezek a virágtartók nagyon különlegesek, nem a tipikus műanyagból készültek, hanem fonálból lehet megalkotni, így viszont saját kezűleg is lehetőségünk van az elkészítésükre.
Nagyon jól mutatnak mind a lakásban mind pedig az udvarban fellógatva. Elsőre ugyan nehéznek tűnik, de gyorsan belelehet jönni, nem olyan bonyolult, ezt szeretném most nektek bemutatni, hátha más is kedvet kap hozzá.

Illetve ha mégsem boldogulsz a csomók elkészítésével az általam leírtak alapján, akkor nézd meg ezt a videót:
https://www.youtube.com/watch?v=J_7NysgapIY&ab_channel=Gy%C5%91rPlaza

Szükségünk lesz ollóra, mérőszalagra, kampóra, amin rögzítjük és persze a fonálra, ha bentre csináljátok, akkor célszerű lehet makramé fonalat választani, ami általában fésülhető. Amennyiben az udvar dísze lesz, például muskátlihoz, akkor kenderzsineg vagy szőlőkötöző is teljesen megfelel erre a célra.

enter image description here

Először vágjunk 8 darab 3 méter hosszú és 2 darab 50 centiméter hosszú fonalat. Ezt követően a 8 darab fonalat hajtsuk félbe és tegyük rá a kampóra, így lesz 16 szálunk. Vegyük az egyik rövidebb fonalat és hurokban tegyük a hosszúakra majd kezdjük el körbe tekerni, ha majdnem elfogyott, akkor a hurkon húzzuk át és ennek a rövid fonálnak szoroson húzzuk meg mindkét végét így kapunk egy csomót, de ez nem látszik. A két végét pedig vágjátok le.

enter image description here

Válasszunk szét 4 darab fonalat a többitől, most ezekkel dolgozunk. Lapos csomót fogunk készíteni. A két középső szálhoz nem nyúlunk, csak feszesen tartjuk. A bal oldali fonalat a két középső előtt elvisszük jobbra. Most jön a neheze, a jobb oldali fonalunkat ráhelyezzük erre, majd a két középső szál mögött előre dugjuk baloldalon a bal szál felett, és jól meghúzzuk. Ezután a jobb oldali szálat visszük el a két középső előtt balra és a bal oldali fonalat fogjuk hátulról előre dugni jobb oldalt a jobb szál felett. Összesen 12 darab lapos csomót készítünk.

enter image description here

enter image description here

Ezt követően jön egy új minta. Itt megint a bal oldali fonalat elöl áttesszük jobbra és a jobb fonalat pedig hátulról dugjuk előre baloldalon a bal szál felett, ebből 25 darabot csinálunk ezzel egy csavart mintát fogunk kapni.
Ezután újból 12 lapos csomót csinálunk itt, felváltva hol bal, hol jobb oldali fonál kerül előre. Ezeket a folyamatokat a másik 3x4 szállal is megismételjük.

enter image description here

Amennyiben megvagyunk, akkor a csomók végétől lemérünk 10 centimétert és oda újabb 4 darab lapos csomót készítünk. Ezután a képen látható módon összefogunk 4 szálat és megint csinálunk 4 lapos csomót az eredeti csomótól 10-15 centiméterre.

enter image description here

Most már a vége fele járunk, fel lehet lélegezni, itt az lesz a feladatunk, hogy a kiválasztott cserepet belemérjük, tudunk rajta igazítani, hogy hogyan álljon, majd az alul összefogott fonalakat a kezdethez hasonlóan az 50 centiméteres fonállal összekötjük, a felesleges fonalat levágjuk és ezzel el is készültünk, mehet bele a virág.

enter image description here

Disznóvágás

Disznóvágás alkalmával összegyűlik a család apraja-nagyja, hogy kellemes hangulatban, de nagy munkával feltöltésre kerüljön a fagyasztó hússal, csonttal. A felkészülést már a vágás előtti este megkezdjük, ilyenkor összekészítjük a szükséges eszközöket, mint például üst, üstház, tűzifa, rénfa, kések, kaparók, forrázáshoz kád és lánc, vödrök, ládák, daráló, hurkatöltő. Ezek után jöhetnek a fűszerek és megpucoljuk a vörös- és fokhagymát is. Ha ezekkel megvagyunk, akkor irány aludni, mert másnap korán kell kelni.

enter image description here

enter image description here

Általában szombat a disznóvágás napja, ilyenkor már 6 óra körül begyújtjuk a tüzet az üstök alatt, hogy legyen forró víz a forrázáshoz és a mosogatáshoz. Mire lobog a víz, a disznó már az örök sárban dagonyázik. Az állat vérét mi csak azért szoktuk felfogni, hogy sült vérként savanyúsággal, kenyérrel elfogyasszuk.
A forrázás az első lépes a vágás után, hogy a szőrtől megszabadítsuk a sertést. Ez úgy zajlik, hogy a kádba bele tesszük a láncokat, majd erre a jószágot, aztán mehet a forró víz. Apukám egyik oldalon, bátyám másik oldalon húzza, majd ereszti vissza a láncot, és így szépen forog a disznó, minden részét éri víz.

enter image description here

Ezután jön a neheze, valahogy ki kell szedni a kádból egy raklapra. Ha sikerült, akkor előkapjuk a kaparókat és igyekszünk minél több szőrt levarázsolni róla, ami az esetek többségében sikerül is. Ezután következik a pörzsölés. Amikor már szép fekete lett az állat egyik fele, akkor megfordítjuk és mehet ugyanolyan sötétre a másik oldala is. Fordítás előtt hideg vízzel locsoljuk az állatot, hogy ne repedjen el a bőre. A körmöket leszedjük még melegen.

enter image description here

enter image description here

enter image description here

Ha ez kész, akkor meleg vizes ruhákat teszünk a jószágra, hogy kicsit felázzon és könnyebb legyen lekaparni az elfeketedett részt. A fej és lábak tisztára kaparása, mosása a legnehezebb feladat. Amikor elkészültünk, akkor feltesszük a rénfára. Húgommal mindig mi állunk a két végére, a fiúk meg feltolják annyira, hogy le ne érjen az orra.

enter image description here

enter image description here

A felbontás után eltávolítjuk a belső szerveket. Ezt a műveletet szinte mindig édesapám csinálja, de ha valami más feladata akad, akkor kipróbálhatja magát bátyám is. Amikor kikerült a belsőség, akkor félbefűrészeljük, ami igen nehéz, mert mindig más irányba halad a fűrész. Az állat aztán feldarabolva kerül a feldolgozó asztalra. Húgommal a disznó bőrét szoktuk lehúzni a zsírról, levágjuk róla a húst is, majd felkockázzuk a zsírt. Bátyáim csontot aprítanak leves méretre, illetve ledarálják a kolbásznak valót. Édesanyám a húsokat válogatja különböző szekciókra aszerint, hogy főzésre, hurkába vagy kolbásznak való-e. Édesapám a sonkákat, szalonnákat formázza, kicsontozza a húst.

enter image description here

enter image description here

enter image description here

enter image description here

Ha ezekkel elkészültünk, akkor egy kis pihenő gyanánt eszünk sült oldalast és fasírtot, majd amikor mindenki kész, akkor folytatódik a móka kolbász fűszerezéssel, töltéssel. Kolbászt sertés vékonybélbe töltjük. Ezek mennek a füstölőre, illetve majd sóban való pácolás után a sonka és szalonna is oda kerül.

enter image description here

enter image description here

Hurkát most nem készítettünk, de ennek a menete a következő lett volna. A fejet, tüdőt, szívet, bőrt és más aprólékokat, ami kolbászba nem jó, beletesszük az üstbe és addig főzzük, még meg nem puhulnak. Ebben a lében főzzük meg a rizst is. Az abálóléből kiszedett húsokat kicsontozzuk, ledaráljuk és ízesítés után szintén sertés vékonybélbe töltjük, majd a végeket összekötjük és mehet az abálólébe újra egy kicsit még főni, aztán kész is vagyunk, minden részét feldolgoztuk a sertésnek.

(Háttér)Fonó, mint téli női program

(Szerk.megj.: A Faluság háttér-munkájának megmutatásához elkértem Anitától a ma reggeli, nőkörnek küldött levelét.)

Boldog Új Évet Mindenkinek!

Nemrég szembe jött velem egy kép, egy horgolt kokárdáról és arra gondoltam, hogy milyen jó lenne elkészíteni. Évekkel ezelőtt (meg)tanultam horgolni, idő és motiváció hiányában nem űzöm azóta sem. Aztán arra gondoltam, hogy milyen jó program lenne, ha ezt együtt készítenénk el. Judit lelkesen vállalta a tanító szerepet a horgolás témában, persze, mi mást mondhatott volna mint igent. 

enter image description here

Szóval sok szeretettel várunk benneteket az otthonunkban, a KajsziMAYszi  (https://www.facebook.com/groups/407524160021836/?ref=share_group_link) birtokon. 
Az időpont tekintetében február 25. szombat vagy 26. vasárnap lenne alkalmas nekünk. 
Kérlek, hogy jelezzetek vissza, hogy nektek melyik nap lenne alkalmasabb!
És persze, hogy lenne-e kedvetek jönni és horgolni? Vagy csak jönni? 
A program:
14-15 óra Érkezés, körülnézés házunk táján, gyümölcsös, birkák, boci, malacok stb. 
Kb. 16 órától horgolás.
Közben eszem-iszom, ahogy szoktuk! 
Énekelhetünk is közben! 

Bár ez a program nem szokott "gyerekes" lenni, de ha valakinek van 5-6-7 éves korú gyermeke, nyugodtan hozhatja, Matyi szívesen bandázik vele! 

Azt még el kell árulnom, hogy folyik a helyszín keresés egy Faluságos farsangi mulatsághoz! Ez is még a farsangi időszakban lenne terveink szerint, Pécsen! "Juditnak tér kell tánchoz" jeligére küldhettek helyszín javaslatokat! 

Jelezzetek vissza legyetek szívesek, hogy jönnétek-e horgolással egybekötött Faluságos délutánra! 
Van-e horgolótűtök? 
Van-e esetleg otthon elfekvőben fehér, piros és zöld horgolófonalatok? (mert akár lehetne is, ugye?) 
Tudnunk kell, hogy mennyi eszközzel készüljünk, minden szükséges eszközt beszerzünk természetesen, úgy hogy el is tudjátok vinni majd, mert befejezni nem biztos, hogy tudjuk majd. Meg úgyis mindenki kedvet kap és az unalmas téli estéken.... 

enter image description here
https://nepujsag.ro/articles/kozelmult-nepi-intezmenye-fono-2#

Sztrájkolok

Sztrájkolok, mert hiába szóltunk nem történt semmi. Sztrájkolok, mert hiába romlik az oktatás minden mérhető eredménye, nem történik semmi.
Sztrájkolok, mert hiába dolgozok, magyarázkodnom kell a gyerekeimnek, hogy mikor, mit és miért nem veszünk meg. Sztrájkolok, hogy bátorítsak másokat is a véleményük kifejezésére.
Sztrájkolok, hogy megerősítsem azokat a szülőket, akik mellénk álltak, hogy nem félek, és tisztelem az ő kitartásukat.
Sztrájkolok, hogy ne haljon el a mozgalom a nagy orosz télben, vagy az érdektelenségben, vagy a lesajnálásban. Sztrájkolok, hogy jelezzem, hogy valami nem jó.
Lyukas órámban sztrájkolok. Valaki azt mondta, hogy akkor kevesebbet vonnak le a béremből. Akinek meg adok a véleményére, azt mondta, lyukas órában sztrájkoljak, mert akkor nem tolok ki a többi kollégával, hogy helyettesíteni kelljen.

Elgondolkodtam. Lesz-e bármi eredménye, vagy következménye, ha sztrájkolunk, ha hangoskodunk. Hozatnak Zsil-völgyi bányászokat sztrájktörőnek? Vagy a belügyminiszter belelövet bennünket a Dunába? Vagy csak egyszerűen felmondanak? Bármi megtörténhet. De amitől sokkal jobban félek, hogy a szülők fogják elfojtani a mozgalmat. A minap olvastam egy ismerősöm bejegyzését, amelyben azon háborog, hogy nem tudja megcsinálni a hetedikes gyereke nyelvtan és matek háziját. Predikatív szerkezet és kombinatorika. Azt javasolja, lehetne ez is a tanársztrájk tárgya. Aztán felháborodott szülők kommentelnek további, tanárral, tanulással kapcsolatos problémákról. Kiderül, nem vagyunk méltók az elégedetlenkedésre. Kérem szépen, minden szakmában van jobb képességű kolléga, és kevésbé tehetséges. Van olyan orvos, akit csak mészárosnak hívnak, és menekülnek előle. Van kőműves, akit nem hívnak, mert görbe falat épít. És van tanár is, aki kevésbé képes a tudás átadására. DE úgy küldjük el minden reggel a gyerekünket az iskolába, hogy figyelj az órákon, okos légy, tanulj, tégy meg mindent, hogy megtudd, amit aznap megtudhatsz? Mert én sokszor azt látom, hogy fejre is állhatok, de akkor sem figyel rám különösebben senki. Pedig azért bohóckodok, hogy a rendelkezésre álló 45 perc alatt minél több érdekességet, szabályszerűséget tudjunk meg a világról. Házi feladatot azért adok, hogy a feladat kapcsán jusson eszükbe az az élmény, amit az órán tapasztaltunk. És igen. Én tudni szeretnék a predikatív szerkezetről és kombinatorikáról. Lehet, hogy soha nem fogom használni, de ha nem kapom meg a lehetőséget, hogy halljak róla, akkor sohasem derül ki, hogy bármilyen hatása is lehetett volna rám. Utálom, amikor valaki azzal jön, hogy teljesen felesleges dolgokat tanítanak az iskolában. Amikor gimis voltam, 4 tesi tanárunk volt, és 4-féle tesi óránk. Tanítottak bennünket kosarazni, magasugrani, gátfutni, gerelyt hajítani és még ezer mást. Alig múltam másfél méter, könnyű belátni, hogy ez egyik sem az én sportágam. És sikerélményt sem adott az űzésük, DE megismertem azokat a mozgásokat, amit a professzionális sportolók olyan kitűnően csinálnak. Ha látok egy versenyt, azonnal eszembe jut a ritmusa, a gyakorlata annak a számnak. Nem úgy tekintek rá, mintha a holdról jöttek volna. Gazdagabb lettem ezzel a tudással. Biztos, hogy volt, amikor panaszkodtam otthon, hogy ezt vagy azt rohadtul nem szeretem a suliban, de az anyám sohasem mentett fel a kötelezettségeim alól. Mindig megtalálta az érvelést, amivel az iskolának, a tanárnak adott igazat.

Mostanában nem mindig van ez így. Ha fegyelmezünk valakit, a kedves szülő szemrehányást tesz, hogy nem vagyunk elég megértők és együttműködők. Egy tanárnak az egész közösség érdekét, működését kell koordinálnia úgy, hogy mindenkit az egyéniségének, tanulási képességének figyelembevételével tegyen e közösség tagjává. Ha valaki nem fogadja el a szabályokat, ami az osztályra érvényesek, vagy egyáltalán, az alapvető emberi szabályokat nem fogadja el (vagy otthon nem tanították meg neki – a szerk.), akkor elég nehéz előre haladni. Pedig ezért járunk suliba! Hogy minél többet tudjunk meg a világról, hogy minél gazdagabbak legyünk. De ehhez mindkét oldalra szükség van. Sokan úgy gondolják, hogy az iskola egy szolgáltatás. Reggel bejön a gyerek, és majd mi, mint egy kiváló kozmetikus, jól bemasszírozzuk beléjük a tudást. Ez több ponton is sántít. Ugyanis, aki kozmetikába megy, nem verekszik össze a másik vendéggel, nem rágózik miközben az arcát tisztítják, nem ordít és ugrál, mint egy eszelős, hanem nyugodtan hagyja magát kezelni. De ha még nyugiban is maradnának a gyerekek, ha nem figyelnek, és vesznek részt aktívan az órán, akkor sem menne a belemasszírozás. A tanulás egy folyamat, amelyben mindkét félnek részt kell vennie. Azt hiszem ezt sokan elfelejtik a gyerekükben tudatosítani. Pedig ez a titka a tanítás-tanulás eredményes működésének. Neked is oda kell tenned magad!

Sokat hallani arról, hogy nem jó az osztályozás, mert stresszeli, meg deprimálja a gyerekeket. A jó jegyűek elszállnak maguktól, a gyengébbeket pedig hátrányosan érinti. Nem azért tanulunk, hogy egymással versenyezzünk, vagy legyőzzük egymást. Azért tanulok, hogy külömebb legyek annál, aki tegnap voltam. Na, ezt megint csak kevesen tudják. Pedig ennek kellene a fő motivációnak lennie. És a tanár nem más, mint az elsődleges partner ebben a fejlődésben.

Azon is sokat gondolkodtam, hogy honnét eredhet ez az ősutálat a tanárok felé. Kicsinyes emberi irigység a tudás birtoklásáért? Vagy lenézés, hogy lám mennyit küzdöttél, de még sem lesz sose Air Jordan sneakered? Ami az irigységet illeti, azért nem jogos, hiszen azért járunk suliba, hogy mi is megszerezzük azt a tudást, amivel a tanárok már rendelkeznek. A lenézésről meg mindenki tehet, mert másodlagos polgárnak tekintenek bennünket. Nem adnak olyan fizetést, ami miatt nem kellene szégyenkeznünk, amivel mi is „méltó” fogyasztói lehetnénk a társadalomnak. Hivatástudatra hivatkoznak, meg küldetésre, de azt is észre kell ám venni, hogy ezeket csupa olyan szakmáknál puffogtatják, ahol ténylegesen a szakmák tárgyait nem tartják semmibe: orvosok, ápolók, óvónők, szociális munkakörök, tanárok. Betegek, kisgyerekek, hátrányos helyzetűek, nyugdíjasok, iskolások, egyetemisták, pályakezdők. Csupa értéktelen, nem termelő réteg. Szóval jó, ha tudja mindenki, hogy ténylegesen ezzel a kialakult méltatlan helyzettel nem a tanárokat minősítik le, hanem bizony a gyerekeket. A velük foglalkozó szakmákat sanyargatják, építik le. Könnyű belátni ennek következményét. Homályzóna. Sötétség. Ne hagyjátok, hogy így maradjunk! Évezredek során nagyon sokan áldozták fel magukat, hogy a tudás fényét életben tartsák, és minél többeknek világítsanak vele.
Nekik is tartozok a sztrájkkal.

enter image description here

Trenír

Trenír, család, személyiség, szabadság

Anyámat látogattuk meg, ez önmagában egy trenírozás nekem: mindig igyekszem úgy hangolni magam, hogy ne legyek útban, ne legyek sok, úgy legyek ott, hogy ne lehessen észrevenni, ne legyek teher. Megszoktam, a mi kapcsolatunk ilyen, gyakorlatilag onnantól kezdve, hogy véletlenül lettem. A nehézség nem ez volt, hanem hogy hogyan ne legyek ugyanilyen más kapcsolataimban.

A családunk kutyás család lett, először a kisebb öcsémék szereztek be egy goldie-t és fantasztikus, milyen szeretettel és következetességgel nevelik – igazi szerethető, kulturált családi kutya lett belőle, aki maga is akkor boldog, ha minél többen ott vagyunk körülötte. Amikor először jöttek hozzánk úgy, hogy tudtuk, már nem lesz egész nap a kertben, mert hideg van és ő benti kutya, kicsit aggódtam, mi marad a lakásból, mire hazaindulnak. Több volt, mint kellemes csalódás: öröm! Olyan érzés töltött el, mintha egy családtag került volna közénk, aki jól érzi magát velünk, akivel jól érezzük magunkat és valahogy többek vagyunk együtt, mint nélküle.

Anyám nagy nehezen nyugdíjba ment, minden előrelátható terv és átmenet nélkül, ami nem lett volna furcsa, ha vágyott volna rá, de éppen hogy nehéz volt neki elszakadni és a hiperaktív, komoly hatalommal járó pozíciót letenni.
Egy kis téblábolás után beszerzett egy méregdrága border collie-t. Egyrészt némileg számítottam rá, mert már tizennégy éve folyamatosan vannak pulijai és pillanatnyilag éppen csak egy maradt, másrészt nagyon meglepődtem, mert komolyan elkezdett beletanulni, hogyan is kell nevelni egy állatot (a pulik amolyan alter módon nevelődtek, a legszélsőségesebb Waldorf-szellemben, s végül szent meggyőződésükké vált, hogy nekik kell nevelniük minket). Szemmel láthatóan küzd, mert életében először nevel elvek szerint egy másik lényt és ugyan még nem lépett túl az idomításon, amit velünk, gyerekeivel is csinált, mégis határozottan vannak arra utaló jelek, hogy megvan az esélye, hogy egy másik élőlény személyiségét is figyelembe fogja venni, sőt, alkalmazkodni próbál hozzá. Gyönyörűen meg is fogalmazta, hogy azért ilyen nehéz, mert ő megszokta, hogy mindig az történik, amit ő akar, most pedig a kutya nem mindig azt akarja, így muszáj neki arra is figyelnie. Azért ide 65 évesen elérni nagy pirospont egy ilyen típusú személyiségnek és ezt nem kis iróniával, ugyanakkor nem is kevés tisztelettel mondom, mert biztos kutyanehéz lehet.

A napokban sokat jártunk a kutyás családtagokkal sétáltatni az ebeket és figyelemre méltó, milyen gyorsan és okosan alkalmazkodnak az állatok, mennyire akarnak tanulni, megfelelni – persze először jutifalatért, később már a gazdi elismeréséért, szeretetéért.
Ahogy figyeltem őket, mintha tükörbe néztem volna – mennyire bennem is megvan, hogy meg akarok felelni, várom a jutifalatot és cserébe megteszek olyat is, amihez akkor éppen nincs kedvem, de tudom, hogy a másik örül majd és valamilyen módon megjutalmaz érte és ha nem is a személyiségemből fakadt az adott tevékenység, mégis örülök majd, hogy cserébe szeretnek egy kicsit – ha nem is engem, de legalább a teljesítményemet.
Elkedvetlenedtem – vajon ilyen vagyok én? Pitizek, hogy kicsit vakirgálják a hasamat? Ennyi lenne a személyiségem? És igen, az anyámmal való kapcsolatomban ilyen vagyok, nincs mit szépíteni rajta, vele ez vagyok én: az idomított, jólnevelt, ügyesen trenírozott kutya, csak velem kevesebbet foglalkozik, mert mindig a falka peremén helyezkedtem el, a mostani kutyás családunkban is. Valahol biztonságos pozíció ez, mindig tudja az ember-kutya, mire számíthat, mert pontos helye van, kiszámítható, mi fog történni, mit reagál majd a gazda. Ha őszinte akarok lenni, van ugyan bennem még mindig keserűség emiatt, pedig sokat dolgoztam rajta, hogy ne legyen, ugyanakkor bele is nyugodtam, mert annyira már nem érdekel.

A pszichológia a tudomány és misztikum határán lévő tudásanyagával sokat segített nekem gimis korom óra, hogy megértsem, miért vagyok olyan, amilyen és hogyan lehetek több, jobb – ez egy életfelfogás nálam, az állandóan magasabbra törekvés, a személyiségem nevelése, a jobbá válni akarás. Nem görcs, hanem természetes, az igazi, nem trenírozott személyiségemből fakadó igény, igényesség, vágy a bennem lévő szépség és jóság kiteljesítésére (hihetném, hittem is, hogy ez egyetemes emberi igény, de már nem hiszem). Ehhez persze kell, hogy tudjam, honnan jövök és miért reagálok valamire így vagy úgy, mert rengeteg jó és még több romboló vagy bénító idomításban volt részem mostanáig. Persze ha hagytam, úgy kell nekem. Egy ideje a rombolást nem hagyom, menekülök azokból a kapcsolatokból, ahol ebben lenne részem, függetlenedni tudok, megerősödtem abban a hitben, hogy engem önmagamért is lehet szeretni, nemcsak a teljesítményeim okán. Ugyanakkor még mindig ott van a mélyben az alapvető, belém trenírozott kétely, hogy tényleg így van-e, elhihetem-e és a nyugodt, kiegyensúlyozott felszín alatt még tud néha fodrozódni ez az örvény.
Tökéletes biztonsággal csak a barátságaimban és a gyerekeimmel való viszonyomban tudom, hogy szerethető vagyok magamban is, a hülyeségeimmel, sőt, a magamban való kételyeimmel, gyengeségeimmel együtt is.
A barátaim és a gyerekeim látnak engem igazán annak, aki valóban vagyok, velük azért nem félek gyenge, buta, nehéz és béna sem lenni, mert velük nem falkában vagyok, nincs irányító fél, egyenlőség van, elfogadás, szeretet, nincsenek hatalmi viszonyok. Mondhatnám, hogy az anya-gyerek kapcsolatban vannak, mert valóban vannak is. De nem rombolóan vagy lehúzó módon hatnak. Én így tudok szabad lenni, így tudok én lenni, és erre alkalmas is vagyok: a szabadságra – bármilyen furcsa, sokan nem azok, láthatjuk családi vagy társadalmi szinten akár.

Nem említettem a szerelmet, pedig központi jelentőségű az életemben, mindig is az volt, rengeteget voltam szerelmes, igaz, hogy mindig másképp. Most érettebben vagyok, ami egyrészt azt jelenti, hogy tisztábban látok, másrészt azt, hogy mélyebben élem meg, ugyanakkor felszabadultabban, mint valaha. Mégis, a szerelemben is van erőviszony, ott is létezik a másik idomítása, alakítása, a másikhoz való idomulás, a másik igényeihez, akár ki nem mondott elvárásaihoz való alkalmazkodás. Nem jó, ha ez gúzsba köt, mert ebből fakad végül az apró önfeladások sora, amelyek miatt eltávolodnak a felek, hiszen az ilyesmiből idővel így vagy úgy, de menekül a lélek. Ha körülnézünk, többnyire ezt lehet tapasztalni, mert valahol a földön maradnak a kapcsolatok és a fizikai sík, legyen bármilyen izgalmas is, sosem elég hosszútávon az összekötődésre. Ha csak ez van vagy ez marad, természetesen előbb-utóbb más lesz izgalmas, hiszen az érzékeinkre aztán bőven hatnak az ingerek és ez egyébként nagyon jól is van így. Ami az elején motiváló erő és a másikra való igaz rácsodálkozásból fakad, az egy idő után lehet kiüresedett, mechanikus trükk, tartalmától megfosztott, megmerevedett gesztus a spontán játék, izgalom, öröm helyett. Megszokás, mert a figyelem már másképp működik, mert már nem a másikra figyelünk, mert azt hisszük, megismertük. Holott mennyire nem így van, mennyire nehéz valakit igazán megismerni, közel engedni és hagyni, hogy ő is közel engedjen. Ez mind idő, ez mind a másik felé irányuló energia és bizony kevesen képesek így szeretni.

Én közben hiszek abban, hogy létezik a szerelem úgy, hogy mindezeken túl mégis két szabad ember szereti egymást és az alkalmazkodás, a másik életébe való jóféle belesimulás tud úgy működni, hogy ennek az állandóan változásban lévő kiegyensúlyozottságnak a dinamikája a másik személyiségének a mély megértéséből és szeretetéből fakad és így teremti meg azt a szabadságot, hogy már magam választhatom, hogy alkalmazkodom és az ilyen típusú alkalmazkodás már nem önmagam feladása a másik elvárásának kedvéért, hanem szabadon választott és a személyiségemből, a másik személyiségéből és a közös szerelemből megteremtett szabadságon, egymás lényének és a saját lényünknek a tiszteletén, szeretetén alapul. Az biztos, hogy én erre törekszem, mert ebben hiszek. Hogy a másik ebben partner-e, az idővel úgyis kiderül. Már volt olyan, hogy az derült ki, hogy nem, és mégis maradt bennem bátorság tovább próbálkozni – valahol ez volt számomra a végső bizonyíték, hogy az az egy meghatározó viszonyom, amiben jólnevelt kutya-ember vagyok, mégsem szab nekem keretet, nem tud lehúzni erre a szintre, nem köt meg, hanem ezt a fajta átkot már megtörték azok a barátságaim, emberi kapcsolataim, amelyekben egy másik dimenzióban igazi ember vagyok, nem pedig egy jutifalatért kuncsorgó eb.

Jól mondja József Attila: „Hiába fürösztöd önmagadban, Csak másban moshatod meg arcodat”. Én nagyon hálás vagyok azoknak a másoknak.

JELmezcsere

Befejeződött a Pekingi Téli Olimpia, és a farsang is hamarosan véget ér. Már a farkán taposunk. 4 évente ez a két esemény egybe esik. Így volt ez 1984-ben is. Izgatottan lestük a közvetítéseket. Szerencsénk volt, mert ugyanabban az időzónában voltunk, így valós időben követhettük az eseményeket. Sőt, ilyen közel még nem is volt hozzánk olimpia, mert a szomszédos országban, Jugoszláviában, Szarajevóban rendezték. Rám a legnagyobb hatással a bobverseny volt. Soha nem láttam még ilyet. Egy retro karosszériájú kapszula, benne 2 vagy 4 ügyesen beugráló mukival, száguld le egy kanyargós jégcsatornán.

enter image description here

Hetedik osztályosok voltunk, és azon agyaltunk, hogy minek öltözzünk be a farsangi bálon. Olyasmit szerettünk volna, amibe mindenki szerepelhet. Szerintem az osztályfőnökünk találta ki, hogy legyünk a Szarajevói Téli Olimpia. Az ötletet lelkesen fogadtuk. Kiosztottuk, hogy kinek mi legyen a sportja. Évi és Tibi jégtáncos, Kriszti, Tomi és Csabi síelő (nem cizelláltuk sífutóra, vagy síugróra, vagy műlesiklóra, síelők és kész), Pityu szánkós volt. A lányok közül öten görög szüzek voltak, akiknek lepedőből készült tóga és zöld filcből babérkoszorú. Hullahopp karikákat színes kreppel vontuk be, és így emelték magasba az olimpiai öt karikát. Az összes „maradék” fiú hockey csapat lett. Vajon én ki voltam? Naná, hogy bobos! Apukám először nem értette mit akarok. Mondtam neki, hogy ő olyan ügyes, hogy biztosan tud nekem bobot csinálni. Hát, jól kiakadt. A rengeteg munkája mellett pont ez hiányzik neki, hogy ezzel vacakoljon. Azt kérdezte nem akarnék-e inkább versenybírónak öltözni. De én ragaszkodtam a bobhoz. Így mérgelődve, de nekiállt. Egy fa keretre 4 kereket szerkesztett, meg tolókart. A bob orrához egy furnérlemezt hajlított meg, amit fényes alufóliával vontunk be, és ha jól emlékszem, sárga szigetelőszalaggal egy nagy 7-es rajtszámot ragasztottunk rá. Évi síoverálját vettem fel, és Kardos Laci bácsi motoros bukósisakját kértük kölcsön. Az illúzió tökéletes volt. Arra már nem emlékszem, hogy milyen zenére vonultunk be, de gyanítom valami olimpiás muzsikát vettünk fel a TV-ből.

Arra viszont vélekszem, hogy ezen a farsangi bálon szerettük volna bevezetni, hogy a felvonulás után maradjon mindenki a jelmezében. Nos, valszeg megsültünk volna a síruhákban, így még szerencse, hogy senki nem tartotta be. Nem tudom, hogy készült-e ezenkívül másik fotó, de bármikor, ha ez a kezembe kerül, újra az a mámorító érzés kerít hatalmába, ahogyan közösen készültünk, összeadtuk egymásnak a göncöket, terveztünk, készültünk és szerepeltünk. Örök emlék marad.

Zsiga 4. osztályos. A farsangi bálon neki is ajánlgattuk, hogy öltözzön gyorskorcsolyázónak, vagy biatlonistának. Ő döntött, hogy Petőfi Sándor szeretne lenni. Délután megtanulta a Nemzeti dalt. Nagy, kihajtott gallérú fehér inget, fekete sujtásos mellényt adtunk rá kokárdával. Szemceruzával bajuszt és szakállt rajzoltunk neki. Jót játszottunk, amíg elkészült. Másnap teljes harci díszben kiállt az osztály elé, és elmondta nekik a verset.

Virág 6. osztályos. Farsangi bál helyett korcsolyázni mentek a műjégpályára. Kérdeztem tőle, hogy miért nem akar beöltözni. Azt mondta ő beöltözne, de az osztálytársai nem akarnak. Mondtam neki, hogy akkor a korcsolyázáshoz öltözzenek be. Kendőkből csinálok neki tépett kűrruhát, mint a műkorcsolyázóknak van. Vagy vegyenek fel színes parókákat, hogy legyen valami farsangi hangulat. Azt mondta, hogy halálosan beégetem, ha ilyet merek csinálni. Sajnálom. Őket. Egy nagy élménnyel, és egy felejthetetlen emlékkel lettek kevesebbek. Nem tudom, hogy mivel lehetne a kamaszokat ráébreszteni, hogy mérhetetlen útkeresésük és önmarcangolásuk közepette, magukat fosztják meg egy csomó jó élménytől.

Örülök, hogy én sokáig lehettem gyerek, és örülök, hogy az ilyen emlékek összekötnek az osztálytársaimmal. A gyerekeimnek is ezt kívánom.