Rengeteg levelet küldtünk egymásnak faxon. Apának akkor még tekercses-faxpapíros készülék volt az asztalán, talán egy évre rá lett A4-es papírra nyomtatott lehetőség.
Minden tekercsen érkező - legyen az fikarcnyi rámgondolásos üzenet vagy több oldalnyi beszámoló a távolban, főleg persze belülről: szívben és fejben történtek - üzenetet addig olvasgattam, amíg szinte már kívülről tudtam. Minden mondat felért egy simogatással, minden vessző a folytatást ígérte.
A mai napig összehajtogatva laknak kalapdobozokba rendezve az első közös koncertjegyekkel, múzeumbelépőkkel, vonatjegyekkel együtt.
Ide költözésünkkor néztem bele a dobozokba, addig elég volt mindig a tudat, hogy vannak, hogy ott vannak, de mivel nem elmúltságból, hanem jelenvalóságukban tekintek rájuk, sohasem volt fontos, hogy újraolvassam őket.
Talán valamelyik gyerek kérdezett rá pakolás közben, hogy mik azok és nyitottam fel a tetőket, akarva mutatni azt az intenzitást, ahogyan egy család születni készül.
Az elsárgult papírokról elillant a festék, immár visszahozhatatlanul, pusztán emlék-keretként, a valaha ott-lét bizonyítéka, de a visszaleshetőséget kizárva. A 'milyenek voltunk' képzelettel színezett meséi.
Amikor pdf formátumba mentek egy hivatalos iratot, mindig elfog a kísértés, hogy a jövő kiber-történészeire gondolva benne hagyjam a word-be írt, kifehérített üzeneteimet. Néha bennehagyom.

Néha elcsípek egy-egy dokumentumfilmet a mániákus gyűjtögetőkről. Ilyenkor kicsit megijedek, hogy a tárgyak iránti rajongásom nem kóros-e. Mert a hat évvel ezelőtti színházjegytől elkezdve, a tizenkettedik guberált virágmintás bögréig, mindent elteszek.

Különös viszonyom van a bélyegekkel. Apró műalkotásoknak tekintem őket, amelyek térben és időben korlátlan utazók. Totálisan nem értek hozzájuk. Tehát a bélyeggyűjtés, mint hobbi teljességgel távol áll tőlem. Mégis, amikor először láttam meg valamelyik borítékon a matt fényű, rajzolt széket, rabul ejtett. Az érzés csak fokozódott, amikor észrevettem, hogy másik címlet, másmilyen színű és stílusú széket rejt. Azt hiszem akkor dőlt el, hogy gyűjteni fogom a székes bélyegeket. Szerintem ez legalább egy évtizeddel ezelőtt történt. Attól kezdve mániákusan vagdostam le a borítékokról a színes székeket. Figyelembe véve az utóbbi évek digitalizálódását, azért ez nem jelentett tömeghisztériát, ugyanis a karácsonyi lapokat leszámítva, nem nagyon kaptam már felbélyegzett borítékokat. A számlalevelek sajnos előre nyomtatott díjhitelezvék. Azt már említettem, hogy nem vagyok profi bélyeggyűjtő, ezért a nagyritkán elcsípett bélyegeket borítékokba, képeslapos dobozokba szedegettem. Ha olyat találtam, amire korábbról nem emlékeztem, rajongásom újabb lendületet kapott.

Aztán öt évvel ezelőtt új munkahelyre, új munkakörbe kerültem. Az egész megyével tartottunk kapcsolatot. Telefonáltunk, e-maileztünk és LEVELEZTÜNK.
Ekkor vettem észre, hogy van egy újabb sorozat. A Magyar Posta története előtt tisztelgő, immáron fényes grafikák a stemplitől kezdve, a postaládákon át, a postakocsikig, számos mintát tartalmaznak. Érdeklődve fordultam az új bélyegvilág felé. És várnom sem kellett karácsonyig, mint korábban, mert itt naponta jöttek a levelek. Küldtek beszámolókat, szerződéseket, a falvak magazinjait. Csak ki kellett vágni az apró színes képeket. Újabb borítékok teltek meg bélyegekkel.
Van az az érzés, amikor azt gondolod, hogy majd egyszer, amikor sok időd lesz, kiválogatod őket, rendbe teszed a gyűjteményt, és tuti lesz minden. Nos, ez a pillanat ritkán jön el.

A vasárnapi ebéd után szétszéledt a család. A fáradtabbak délutáni pihenést, a TV-függők műsort kerestek maguknak. Én meg magamban maradtam az elpakolással és a gondolataimmal. És ekkor eszembe jutottak a bélyeges borítékok. Kis keresgélés után megleltem őket, és a megtisztult konyhaasztalon veszett válogatásba kezdtem. Először a postatörténetest rakogattam, aztán előkerültek a székesek. Meg számos másikak is. De trehány gyűjtő lévén, annak idején csak hevenyészve körbekerítettem a bélyegeket, semmi egyenes vágás, vagy elegáns leszélezés. Így nem csak válogatni, de vágni is kellett őket. Ahogy forgattam a boríték sarkokat, a legtöbbön jól kivehetők voltak a bélyegzők is, a települések nevei is. Hirtelen életre kelt a konyhaasztalom. Ott termett Vajszló és Szigetvár, Siklós és Drávaszabolcs, Majs és Ellend. Aztán elkezdtem látni a postáskisasszonyokat, még akkor is, ha már régen megasszonyosodtak. Elképzeltem, ahogyan mindennap a postás autóhoz igazították a küldemények felvételét. Ekkor újabb nőket kezdtem látni, azokat a valamikori munkatársakat, akik magukat a küldeményeket állították össze. Láttam, ahogyan sietve ragasztották le a borítékot, hogy még az aznapi postával elküldhessék. Azt is láttam, ahogyan a postáskisasszonyok csalódottan tárták szét karjukat, ha túl későn érkezett a hivatalnok, hogy aznap már nem megy el. Volt aki bánkódott rajta, volt aki egy legyintéssel elintézte, hogy neki mindegy, majd csak odaér valamikor. Marikák, Évák, Szilviák és Melindák sürögtek a feladás körül. A postára menés mindig egy jó kis alkalom volt a társalgásra is, ha tovább nem, de addig mindenképpen, amíg a bélyegeket felragasztották. A postáskisasszonyok gondosan válogatták, hogy melyik címleteket ragasszák a borítékra. Aki nagyon precíz, ügyelt rá, hogy egy sorban, és egymásra véletlenül sem ráragasztva díszelegjenek a bélyegek. Aki sietett, csak ráhányta a jobb felső sarokba. A stemplik is sokat meséltek. Voltak dühösek, nagyon odacsapottak. A lezserek félig a semmibe révedtek, feliratuk csak hiányosan látszott. A legkisebb falvakban már postahivatal sincs, az önkormányzatnál gyűjtik össze a küldeményeket. Néhány önkormányzat olyan igényes, hogy saját címerrel, vagy valamelyik saját neves eseményükkel készíttetett saját bélyeget. Mozsgó, Belvárdgyula, Márok ezzel külön megtisztelte címzettjeit.
Aztán már nem csak egymáshoz, hanem hozzám is szóltak a kedves régi munkatársak. Szóltak büszkén mosolyogva, hogy fogadjam szívesen a legfrissebb falu újságjukat. Akadtak zsörtölődők, akik azon mérgelődtek, hogy már megint valami dokumentációt kell beküldeni. Aztán bűnbánóan jelezték, hogy hát tudják ők, hogy ez az ügyrend, csak értsem meg, hogy mennyi a munka. És én megértettem. Mosolyogtam a bélyegek fölött. Az elmúlt évek kapcsolatainak örvendeztem, ahogyan a munka miatt majdnem mind a 301 településen megismertem valakit. A bélyegek és a bélyegzők körbe röpítettek egy vasárnapdélután egész Baranyán.
A jóleső derű után, hirtelen a szívembe markolt az a filmekből ismert jelenet, amikor kirúgják az embert, és a kezébe nyomott papírdobozban szorítja bögréjét, egy szem növényét, és a széktámláján tartott kardigánját.
Én is így jöttem el. Az én papírdobozomba beleraktam az összegyűjtött bélyegjeimet, a gyomorsav gyógyszerem, és a hajpántom mellé. Kívülről nézve ennyi maradt az elmúlt öt évből. De azt hiszem megvan mindkét bélyegsorozatom, a székes is, és a postatörténetes is.
És több is.

Kedves Zselici Tündérkertesek!
Kedves Gyümölcsbarátok!
Tisztelt Érdeklődők!

A Gyümölcsoltó Alapítvány januárban megtartott nagysikerű rendezvényét követően (ahol Erdős Katalin, kedves tagtársunk tartott érdekes előadást a régi rózsákról, rózsatörténetről), most a küszöbön álló tavaszi gyümölcsészeti programokra nyújtjuk át szeretettel és tisztelettel tájékoztatónkat és meghívónkat.

Egyfelől a neves gyümölcsészek, Zaja Péter és Korpics József által 2023. február 18-án, Visnyeszéplakon megtartandó, az oltóvesszők gyűjtésének ismereteiről szóló gyümölcsész alapképzést ajánljuk a tisztelt érdeklődők figyelmébe! Részletesebben lásd az alábbi plakátot.

Ennek a sorozatnak a második alkalmára 2023. március 4-én kerül majd sor, amelynek tárgya az úgynevezett "szelíd metszés" lesz.

Kérjük, hogy aki tudja, adja át e programok hírét másoknak is, hogy akit érdekel, részt vehessen rajtuk.

Másfelől a Gyümölcsoltó Alapítvány szervezésében sorra kerülő tavaszi gyümölcsészeti programokat szeretnénk ajánlani:

1.) 2023. február 25-én délelőtt 10 órától kézbenoltási napot tartunk.
Helyszíne: Vásárosbéc, Művelődési Ház (7926 Vásárosbéc, Rákóczi u.1/a.). Alanyokról a Gyümölcsoltó Alapítvány gondoskodik: lesz vadalma, vadkörte, mirobalán és sajmeggy.
Jellegzetes zselici gyümölcsfajták oltóvesszőit is hozzuk, de a kedves résztvevők a saját oltóvesszőiket is elhozhatják, csereberélni is lehet.
Kérjük, hogy az oltófelszerelését (oltókés, metszőolló, oltószalag stb.) mindenki hozza magával.
A kezdő érdeklődőknek a gyümölcsoltásban már jártas önkénteseink szívesen segítenek a fogások megtanulásában.
Kérnénk szépen ide a részvételi szándék jelzését a rendelkezésre álló alanyok meghatározott mennyisége miatt.
Fontos, hogy a korábbi évek tapasztalata alapján azt a gyakorlatot is szeretnénk bevezetni, hogy a csereberére hozott oltóvesszőkből legalább 1 db 2-3 rügyes oltóvesszőt (a fajta és a gyűjtője nevével, a gyűjtés helyével felcímkézve) szíveskedjenek külön a Gyümölcsoltó Alapítvány rendelkezésére bocsátani, hogy az adott fajtát az alapítvány génmegőrző kertjében is megőrizhessük (amely már hivatalosan is a nemzeti génbank-hálózat része).

2.) 2023. március 11-én, szintén a fent megadott vásárosbéci helyszínen kerül sor a Gyümölcsoltó Alapítvány Zselici gyümölcsésznap - 2023 című rendezvényére, ahol Ölbei Mihály kertészmérnök, a mozsgói Ölbei Faiskola vezetője tart előadást a tavasszal időszerű gyümölcsészeti kérdésekről, elsősorban a gyümölcsoltásról.
Erről az alkalomról majd még külön is küldünk ismertetőt, meghívót.
Ez a szakmai előadás egyben a következő, Szigetváron megtartandó rendezvényünk elméleti megalapozásának is tekinthető, emiatt külön is ajánljuk szíves figyelmükbe!

3.) 2023. március 25-én, Gyümölcsoltó Boldogasszony napján, a Gyümölcsoltó Alapítvány ismét megrendezi a korábbi években nagy sikert aratott, és már idén is érdeklődéssel várt Zselici gyümölcsoltónap című, hagyományteremtőnek szánt rendezvényét.
A rendezvény helyszíne a szigetvári Vigadó földszinti aulája, amelyet a Vigadó Kulturális Központ bocsát rendelkezésünkre.

Társ-rendezvényünk ugyanaznap, szintén a Vigadóban, a Virágóra Alapítvány immár hagyományos, nagyszerű kezdeményezése, a IV. Térségi Közösségi Ünnepe!

A Zselici gyümölcsoltónap – 2023 rendezvényünkön - a Gyümölcsoltó Alapítvány önkéntesei segítő közreműködésével - lehetősége nyílik a kedves érdeklődőknek a gyümölcsfák oltási fogásainak megismerésére, azok gyakorlati kipróbálására, valamint a saját gyűjtésű oltóvesszők és vetőmagvak tavaszi csereberéjére.
A gyümölcsoltáshoz alapítványunk biztosítja a gyümölcsfa-alanyokat és az általunk gyűjtött, elsősorban zselici tájfajták oltóvesszőit.
Rendezvényünk ingyenes, az elkészült oltványokat ki-ki hazaviheti.
Az alkalmat Kustos Irma: Vadvirágaink című fényképkiállítása színesíti.
A Gyümölcsoltó Alapítvány ezzel a rendezvénnyel is szeretné előmozdítani hazánk, azon belül is kisebb hazánk, a Zselicség genetikai kincsét jelentő, máshol talán elő nem is forduló, értékes gyümölcsfajtáinak a megőrzését és tágabb körben való elterjesztését.
A szélesebb érdeklődői kör részvételével alapítványunk gyümölcsfajta-megőrző munkája közösségivé válik, biztosabb alapokra helyeződik, a gyümölcsoltónapon megtanulható gyümölcsészeti tudás újra sokak kincse lehet.
A begyűjtött értékes fajtákat a közösség javára alapítványunk dióspusztai génmegőrző kertjében is megőrizzük, gondozzuk.
Erről az alkalomról szintén külön is küldünk majd ismertetőt, meghívót.

4.) Március végén, április elején (a természet, a tavaszi kibomlás idei alakulásától függően) a szépséges mandulavirágzást tekintenénk majd meg a Zselici Tündérkertes alakulatunkban tagtársaink, Kungl Mária és Manaszes László szíves meghívására, a bodai manduláskertjükben.

5.) Előreláthatólag 2023. április 15-én pedig Dióspusztán, a Kultúrházban és a Gyümölcsoltó Alapítvány génmegőrző kertjében egy teljesen újszerű programmal jelentkeznénk: a kézikaszálás elméleti és gyakorlati tudnivalóit szeretnénk megismertetni a kedves érdeklődőkkel egy műhelyfoglalkozás keretében.
Bővebb tájékoztatást és meghívót erről a rendezvényünkről is küldünk majd az időpontja közeledtével.

Minden programunkra vonatkozik, hogy a részvételi szándék jelzése - a pomona@t-online.hu címre vagy a +36 30 4911955 telefonszámra - megkönnyíti a szervezést, így előre köszönjük!
A programváltoztatás jogát fenntartjuk.

Rendezvényeink nyitottak, minden alkalommal szeretettel és tisztelettel várjuk a kedves régebbi és újabb érdeklődőket!
Örülünk, ha rendezvényeink hírét másoknak is továbbadják, hogy az esetleges további érdeklődők is eljuthassanak az őket érdeklő rendezvényekre.

Gyümölcsbaráti üdvözlettel:
Kustos Irma
Gyümölcsoltó Alapítvány

Kedves Olvasó, mielőtt rátérnék az általam kipróbált oltásokra, előtte szeretném, hogy tudd miért is alakult ki a dinnyeoltás.
Elsősorban növényvédelmi okból, mert a termelők nem tudták megoldani a 10 éves vetésforgót, előbb került vissza ugyanarra a területre, ahol a kórokozók még nagy számban voltak jelen, tehát azért jobb az oltott dinnye, mert betegségekkel (pl. Fusarium spp.) szemben ellenállóbb, illetve a tök erősebb gyökérzettel rendelkezik, több tápanyagot képes felvenni, ezáltal nagyobb lombozatot hoz és a termést is jobban ellátja (https://dinnyeinfo.hu/dinnye-oltasa/).
Továbbiakban részletezném az oltást, amit nem is rafinált megcsinálni, kiskertben is lehet próbálkozni vele.
Jómagam első alkalommal a csúcsoltást választottam, mert könnyűnek tűnt, na és persze nem tudtam beszerezni oltócsipeszt, mert csak nagyüzemi méretekben volt kapható. Édesanyám fóliasátrán belül „foglaltam” egy kis területet, ahol külön poharakba vetettem el a tök alanyt és a dinnye nemest, egy hét eltéréssel a dinnye javára (1. kép). Amikor az alany kicsit megerősödött (2. kép), akkor végeztem el az oltást. A folyamat során a tök hajtását letörtem, majd ennek a helyére egy kihegyezett vékony bottal fúrtam egy nem túl mély lyukat, melybe belehelyeztem gyökeréről levágott dinnyét. Maga az oltás ennyiből meg is volt. Annak érdekében, hogy biztosítsam a párás környezetet, tettem a poharakra egy félbevágott műanyag palackot és vártam. Minden nap megnéztem és ha láttam, hogy a tök nem a dinnyébe nyomja az energiát, hanem saját hajtást hoz, akkor azt kitörtem. Kezdeti időszakban szépen fejlődtek annak ellenére, hogy a dinnye sziklevelei leszáradtak (3-4. kép), azonban ez az oltás nem volt túl stabil. A kiültetést követő intenzív növekedés eredményeként rendre kifordult a nemes az alanyból.

1. kép: Bal oldalt tök, jobb oldalt dinnye fejlődik 1 hét különbséggel (2019.04.28)

2. kép: Tök alany (2019.05.01)

3. kép: Ez szépen alakul (2019.05.03)

4. kép: Már nem fért el a tök a palack alatt, de a dinnye nem túl bíztató (2019.05.12)

A következő évben már komolyabban vettem a dolgot és sikerült beszereznem rendes tök alanyt és oltócsipeszt. Ezért úgy gondoltam, hogy megpróbálkozom egy nehezebb, de hatékonyabbnak tűnő oltással, amit párosításnak neveznek. Most is édesanyám fóliájában tevékenykedtem. Azonban 2020-ben nem poharakba, hanem szövetzsákba kerültek elvetésre a magok (5. kép), mint később kiderült rossz ötlet volt mert az írtakkal ellentétben nem képes áttörni a gyökér a zsákot. Az előző oltással megegyező fejlettségi állapotban végeztem ezt az oltást is, mely során az alany hajtását és egyik sziklevelét 45o-os szögben levágtam, így kaptam egy metsz lapot, amelyre a gyökeréről 45o-os szögben levágott dinnyét hozzáillesztettem és csipesszel oda fogattam (6. kép). Most is műanyag palackokat tettem az oltott dinnyékre, hogy biztosítsam a párás környezetet, az előjövő tök hajtásokat kitörtem. Elég sokáig rajta hagytam a csipeszt, mert bizonytalan voltam, hogy összeforrt e rendesen, azonban meglett az eredménye az óvatosságomnak mert ebben az évben nagyon szép növénykéim fejlődtek, illetve nagy dinnyék termettek rajtuk, amit az utolsó képeken láthattok.

5. kép: A szövetzsák nem jó választás (2020.05.01.)

6. kép: Frissen oltott dinnye (2020.05.02.)

7. kép: Az a szép nagy levél bizony tök, ki kell törni, hogy ne vigye el az energiát (2020.05.10.)

8. kép: Egy tövön 2 jókora dinnye termett (2020.08.09.)

Bizonyára mindannyiunk keveredett már olyan helyzetbe, amikor azt éreztük, hogy szélmalomharcot vívunk nap, mint nap és tán a „malomkerék” őröli fel megmaradt energiánkat. Bár lehet, hogy túl sok játékosságot viszek a bevezetésbe, akik így éreztek, minden bizonnyal egy malomban őröltek Bajczi Mariannal, akinek sikerült ebből az állapotból kitörnie. Nem is akárhogy! Ámbár milyen módon lesz valakiből számtalan országot bejáró művészetterápiákat tartó fantáziadús, motiváló személy? Honnan jött a szemléletváltás?


Siófok: az új otthon

Kezdetek. Mariann egy kis faluban, Mesteriben nőtt fel, azonban állítása szerint hiányzott neki a harmonikus család, gyermekkor. A bizonyítási vágy édesapja felé sokáig elkísérte az életpályáján. Kiskorában egy történet hűen tükrözi gondolatait: „gyakran kiültem az árokpartra és nézegettem az úton elhaladó autókat és vártam hátha egyszer észrevesz valaki, elvisz magával.” (Egy irodalmi példával élve; hasonló utópisztikus várakozás volt, mint az „újdonsült” Benjamin Walter Filliponnál, a néma revolverek városában. A Fillipon tábla mindig az elvágyódó szeme előtt maradt.) A gimnázium elvégzése után lavinaszerűen érkeztek részére az események. Hamar ment férjhez, majd válását követően egyedül nevelte lányát és az átlagosnál sokkal többet dolgozott. Egy „heti órarendjét” így idézné fel: 3 napot üzleteivel foglalkozott Ajkán, aztán 48 órás ausztriai takarítást vállalt, sőt mi több, hab a tortán, hogy a 3x16 órás munka elteltével éjszaka vezetett haza. A jéghegy csúcsa pedig egy 38 évesen átélt súlyos betegség, amikor megfogadta, ha felépül, tartalmasan fogja megtölteni minden percét. Ekkor jött a felismerés, hogy a „szabadság nem kívül, hanem belül van”. Személyes mottója lett, ami akár egy induló is lehetne: fejlődj, tanulj, inspirálj!

Siófokra költözött a felépülése időszakában és minden önismereti képzésre elment, és amilyen élettapasztalatok ezután következtek, azt nehéz lesz szavakkal körbe írni. Holott lányával a kalandozás nem volt kikövezett út, azért számukra a „a folyó szalad, de a kő marad”.

Elsőnek Dél-Indiába vitt az útjuk, aminek megszervezése és első hetei is drámainak bizonyultak. Mariann és Kitti története a tökéletes példa arra, hogy létezik Murphy törvénye. Ekkor Magyarországon már csoportos rajz- és művészetterápiás foglalkozásokat tartó hölgyek szívesen kipróbálták volna magukat külföldön is. Ebben a periódusban Kitti véletlenül egy Indiáról szóló előadásra tévedt Budapesten, ahol csak annyi ideig tudott maradni, hogy számot cseréljen az előadó hölggyel. Kis időre rá már repülőn ültek. A megérkezésük után a „természet egyik szószolója” mutatkozott be egy este alatt. A helyiek figyelmeztették őket, hogy vihar esetén hagyják el a lakásukat, de ennek elmulasztása miatt az alkotó párosnak estefelé kellett kimenekülnie a szálláshelyükről, úgy, mintha egy forgatáson lettek volna. Aztán a rombolás sújtotta vidéken segédkeztek enyhíteni a károkat. Egy házaspár külön kérte őket, hogy transzparensekkel, plakátokkal segítsenek a zöldség-ültetvényük hirdetésében. Mariann elmesélte nekem, hogy ez a házaspár esete gyönyörű megtestesülése az emberi tiszteletnek. Hiába volt elrendezett házasság az övék, ennek ellenére óriási szimbiózisban éltek egymással. Nem egyedi eset, hogy a saját anyagi szintjükhöz hasonló társsal házasítottak párokat. Tehát kijelenthetjük, hogy a kasztrendszer és a patriarchális rendszer fennálló társadalmi formák, jóllehet vesztettek jelentőségükből, de még így is hatással vannak a magánéletre Indiában.


Auroville, a „város magja”

A hely, ahova érkeztek, Auroville, ami egy mesterségesen létrehozott spirituális központ Puducherry városa mellett. Riportunk alatt Mariann megkülönböztetett áhítattal mesélt erről a településről. „Ez egy olyan művészeti központ, amelynek bárki lehet a lakója és tarthat előadásokat, majd a különböző országokból érkező alkotók tanfolyamain vehet részt. Így az ott tartózkodásunk is jóval költséghatékonyabb volt. A város középpontjául szolgáló gömbépület volt számomra a leglenyűgözőbb. Itt olyan jógatermet alakítottak ki az aranygömb felső szintjén, hogy a szigetelésnek köszönhetően: a nyelés, levegővétel is fájdalmasan hangos tudott lenni. Továbbá robogóval lehetett közlekedni a művészeti ágak között az erdőben.” Kicsit „szőrözve” az interneten arra akartam rájönni, vajon tényleg sikerült-e egy hibátlan társadalmat létrehozni itt, olyat, amilyent csak a filmekben láthatunk?

Nos, az alapgondolat remek: a központ azért jött létre, hogy folyamatos tanulással és oktatással megoldást találjon az emberiség problémáira. A cél nem más, mint egy olyan közösséget kreálni, ahol ki lehet szűrni az emberi irigységből, erőszakosságból és egyéb negatív indíttatásból származó konfliktusokat. Sir Aurbindó (indiai filózófus) és Mirra Alfassa (ötletgazda) alapította 1968-ban kutatási céllal. Ahhoz, hogy valaki itt élhessen, 2 év próbaidőt kell dolgozzon, ha lakóvá szeretne válni. Számomra is megdöbbentő volt, hogy a brit birodalom kietlen „indiai ugarán” 50 év alatt konkrétan egy önálló kutatócentrum létesült. Másrészről két negatív aspektusa is van a településnek: minthogy az Ördög jobb és bal kezében a drága Tobby testvért is állandóan inzultálták, itt is megesnek hasonló esetek, a védelem nélküli Aurovilleben. Ezenfelül a környék lakói és Auroville között megvan az alapvető feszültség, ami az életszínvonal különbsége miatt alakult ki.

Következő alkalommal északi irányt vett a felfedező útjuk, egyenesen Himácsa Prades régióban, ahol az India által befogadott tibeti kolóniák élnek és szinte elképzelhetetlen, de a Dalai Láma gyermekotthonába kaptak felkérést a tibeti gyermekek képzésére. Mariann szerint világrengető szeretet uralkodik a Kína elől menekült emberekben. Két röpke sztorit had említsek: ezeket a kolóniákat azzal a céllal hozták létre, hogy a menekült gyermekeknek legyen alkalma félelem nélkül felcseperedni, gyakran csak ők jönnek, a szüleik otthon maradnak. De, hogy ne szaporítsam tovább a szót: a tolmácsuk az itt létük alatt, pont így szökött át a világ legmagasabb hegyeiből bujkálva. Az apja a határon elköszönt és, hogy a sors milyen ismétlődően kegyetlen tud lenni, pár évvel később a fiú hozta át a kistestvérét a határtól Pradesbe. Sőt mi több, a mély szegénységben és hontalanul élő népcsoport rendkívül kreatív gondolkodású. „Chauntrából ahol a gyermekotthon volt, szerettünk volna elmenni Dharamszalába, viszont szállást nem lehetett kapni. Egy srác felajánlotta, hogy amíg éjszaka dolgozik, addig aludhatunk nála, megígérte, hogy lesz meleg víz. A megoldás forradalmi volt: rózsaszín vödör meg egy villanymelegítő, tehát tényleg volt meleg víz, mindez a Láma otthonától kétszáz méterre.”


Észak-India; Dharamszala és Chauntra

Ha már „őszentségénél” járunk, akkor beavatom az olvasót, hogy óriási személyi kultusz övezi a tibeti vezetőt, a közösség egy emberként sorakozik fel mögötte. Tudom, sok lehet a hasonlat, ellentét az írásomban, de a Láma híressége ellenére nem él „popikon” életmódot. Amolyan „fordított celeb” hiszen népszerűsége megvan, mégis rongyrázás helyett napi 5-10 dollárból él és a mögötte glédában állókat a tűrésre, béketeremtésre ösztönözi. Fontos még pár érdekességet „hozzákeverjek” az eddig elmondottakhoz. 1500-2000 méteres környezetben élő jövevényeknek a szerda az ünnepnapjuk. Ezen a napon ünneplő ruhát öltenek, mert ily módon fejezik ki egységüket az otthon maradókkal. Egy kis öröm is vegyült a sok ürömben. Létezik egy keresztszülő program, ahol többségében európai patronálók olykor az esküvőig is támogatják a kiválasztott keresztgyereküket. „Talán a legkülönlegesebb érzés, amikor egy iskolaigazgató elújságolta, hogy őt bizony egy magyar házaspár finanszírozta. Fantasztikus volt!” Illetve a helyi lakosok sokkal inkább támogatók, ami beilleszkedést szolgálja számukra. Annyit még geopolitikailag „hozzá bigyesztenék”, így az epizód végére, hogy India és Kína viszonya korántsem felhőtlen, emellett a nem soká a világ legnépesebb országára váló hindu nemzet szeretné utolérni északkeleti szomszédját. Ezért aztán bárkinek szívesen segít, aki esetleg Kínáról negatív véleményt alkot.


Személyre szóló ajándék a tibeti gyerekektől

Azt javaslom, térjünk képzeletben egy picit dél-keletre, az utolsó külföldi helyszín: Vietnám felé. A múlt évtizedben több alkalommal, összesen 3 évet is itt töltő Mariann bepótolta a nagyvárosi létet, amit a 10 milliós Saigon vagy mai nevén Ho Si Minh város adhatott neki. Nézőpontja szerint érzékelhető az Észak- és Dél-Vietnám közötti különbségek, viszont annak ellenére, hogy az északi (már előbb szocialistává vált) rész fejletlenebb, az egész ország népességére érvényes a kitörési vágy. Kezdem a pozitívumokkal: az átlag vietnámi polgár céltudatos, szorgalmas és képes a csillagokat is lehozni gyermeke taníttatása érdekében, hogy a csemete is csillaggá váljon. Érdekes számadat, hogy 30%-át a fizetésüknek valamilyen hétvégi extra oktatásra szánják, a helyekért sokszor versengenek is. (Ellentétet állíthatunk talán, hogy ők aztán nem a Behenczy grófok mintájára dorbézolják el a vagyonukat, mint a Beszterce ostromában.) Másik egyedi sajátossága az országnak, hogy rengeteg az oktatási centrum, amit tehetséges vállalkozók hoznak létre a szocialista egyetemek alternatívájaként.


Tanfolyam közben Vietnámban

Beszélgető partnerem szerint: „Hihetetlen a szervezettsége ezeknek az oktatási centereknek, bárhol máshol a marketing részét is az előadónak kell menedzselnie, itt ennek ellenkezője volt a felállás. Illetve, az is ledöbbentett, hogy 3-szor annyi volt a tanfolyam ára, mint Európában. Legérdekesebb tény pedig, hogy a tanulót csak abban az esetben fogadják el a hétvégi kurzusokra, ha havi egy hétvégén a szülő is részt vesz. Őt is fejlesztik tehát!” Az érme másik oldalán a kevés munkalehetőség áll. Ezért mindent kaláka munkába, végeznek. A fodrászatnál hatan készítették Mariann haját egyszerre, de olyan rajz továbbképzésen is élményt szerzett, ahol 12-en sürögtek-forogtak előadóként. (Nekem erre a jelenségre és a szocialista gondolkodásból kitörési szándékra a késői Kádár rendszer jut eszembe, meg a nyugati nyitás korszaka. Mondom ezt úgy, hogy 2003-as vagyok.)

Itt szintén érdekes életélménnyel találkozott, hiszen mikor Kitti elhatározta, hogy ezentúl saját maga fog egyedül kalandozni tovább, Mariannak az angol nyelvvel kellett szorosabb barátságot kötnie. „Sohasem gondoltam, hogy alapszinten fogok tudni egy idegen nyelven. Elején kicsit elveszettnek éreztem magam, ellenben rájöttem, hogy ami az adott emberhez való belső kapcsolódáshoz kell, annyira képes vagyok.” Ezt is olyan könnyedén, magától értetődően mondta, hogy látszott a tekintetén, tényleg képes volt egy 10 milliós városban, az otthonától több ezer kilométerre ellavírozni. Megesett, hogy kiegészítésként Brownie-t árult (fenntartása érdekében), megesett, hogy 200 darab is „elfuvarozodótt” az internetes hirdetés eredményeképpen. Nem hiába, egy volt vállalkozó a jég hátán is megél!


Saigonban készült Brownie

Most is úgy érzi, ha becsukja a szemét, Ázsiába van. A motoros taxikon kívül, ami néha életveszélyes volt, bármikor visszamenne az ott kapottakért cserébe. Megkockáztatom, talán még most is ott élne életvitelszerűen, ha a koronavírus időszakában Ázsia nem zárta volna le határait. Ahogy a mondás tartja: ha egy ajtó becsukódott, máris kinyílik egy ablak.
Történt ugyanis, hogy a „székelyföldi Don Quijote” kérte fel őt az Erdélyben árván maradt gyermekek művészet terápiájára, mint kreatív alkotót. Viszont miért is írtam azt, hogy nem ment tevékenykedni a határon túl és ki ez a nemes lelkű szerzetes barát, aki küzd az árral szemben a magyarságért? Nem más, mint Böjte Csaba bencésrendi szerzetes, akinek célja, hogy a magyarság nem határon túl, hanem határtalanul megmaradjon országoktól függetlenül. Tehát, Déván telepedett le és a Dévai Kölyök Manufaktúra segítségével egy kicsi plusz törődést adott az itt felnövő gyerekeknek. Két fontos dologra jött rá az itt eltöltött egy év alatt, amíg a gyerekek a fát picire aprítva, abból rajzlapkákat készítve rajzoltak vele. Az egyik: az újranyitást, a közvetlenséget, ami a privát szféra megnyitását jelentette,s ezek a gyermekek hozták el számára a betegsége után először. Illetve ekkor fogalmazódott meg benne, hogy egész életében embereket fog inspirálni és micsoda szerencse, hogy erre vitte az útja.


Déván, Csaba testér gyermekotthonában

A karantén „hardcorerabb” verziójában végleg Siófokon maradt, elindította a Mariann Art Kuckót, ahol kiscsoportos foglalkozásokat tartott. Ez a hely tényleg olyan volt, mint egy kis „kuckó”, én is itt ismertem meg. Én egynapos rajzoláson voltam és úgy érzem, hogy a képről/térből való rajzolásom jelentős mértékben fejlődött. De mi is ez a jobbagyféltekés rajztanfolyam? Van-e különbség a jobbagyféltekés és a hagyományos tanfolyam között? „Ki kell jelentenünk, hogy nincs számottevő különbség csakhogy a jobbagyféltekés: egy módszert, nézőpontot mutat arról, hogyan lehet ennek a művészeti ágnak az alapjait megismerni. A jobbagyféltekét a rohanó világunkban alig használjuk és ezért sem elhanyagolandó, ha a szubdomináns jobbat is igénybe vesszük, ami a kreativitásért, észlelő és vizuális gondolkodásért felel, mesélte Mariann.” Betty Edwards amerikai rajztanár és egyetemi professzor fejlesztette ki, aki szerette volna tanítványainak érthetőbben elmagyarázni ezeket az ismereteket. Ezután kutatótársával összekapcsolta a módszert a jobbagyfélteke működésével.
Fontos leszögezni, hogy a 4-5 napos tanfolyamon nem festőművésszé avanzsálhat az érdeklődő, hanem alapkészségek elsajátítására lesz lehetősége, és a tehermentességgel egy csodálatos időtöltést tudhat majd magáénak. Még ehhez tudnám „passzítani”, hogy ha szeretnénk a figyelmi állapotunkat fejleszteni, valamint a rajzmetódusokba belekóstolni, akkor érdemes kipróbálni, amit később az élet egyéb területén is hasznosíthatunk.

Extrém élményekben hazatérésük után sem volt hiány, Kittivel együtt a veszprémi pszichiátrián és a Szegedi Csillagbörtönben is tartottak önismereti kurzusokat. Mindkettő egyben kísérlet is volt az intézet vezetői részéről annak megállapítására, hogy az itt lakók képesek-e a kooperációra egymással.
A Szegedi Csillagbörtönben aztán nem éppen a „kishalakat” tartják fogva, akik akár a Pásztor tesók a Pál utcai fiúkban, csak egy einstandra képesek Nemecsekkel szemben. Nem, itt igazán kemény legények vannak elszállásolva. Ennek ellenére megdöbbentek, amikor a hölgyek nem ítélkeztek felettük, sőt keresztnevükön szólították őket. Annyira jól érezték magukat, hogy sokuk a 4 nap után máskor is „időtlenséget” érez, amikor rajzolással foglalatoskodik. Mindemellett elsőre meredeknek tűnhet az Olvasónak, hogy két fiatalos hölgy „bárányként ment a farkasok közé”, de még szóbeli kellemetlenség sem érte őket. Egyik fogvatartottnak volt egy mondása, ami ugyan nem csökkenti a cselekedetet, amit elkövetett, de mindenképp elgondolkodtató volt. „A börtön nem egy épület, ahol gonosztevőket tartanak elzárva, a börtön egy intézmény, amellyel a társadalom tükröt állít magának. A börtönben sorsokat őriznek.” (Lehet, hogy egy teljesen tiszta tükör lenne a magyar társadalom, ha nagyobb lenne a mobilitás? Lehet nem is lenne szükségünk tükörre!) A pszichiátrián is hasonlóan pozitív élmények fogadták őket, bónuszként egy fiút elindítottak a festészet útján, mára festőművész lett és boldog párkapcsolatban él.


Danival, a festőművésszel

Befejezésként azzal a gondolatokkal zárnám, amelyeket Mariann, mint „hamuba sült pogácsát” ad önmagáról és tevékenységéről. „Mindenkinek két szót tudok alapvetően tanácsul mondani: önismeret, alkotás. Ez érvényes tinédzserekre, felnőttekre, vezetőkre vagy fiatalkori énemre!” Tevékenységéről pedig így vélekedett: „Örömszerzés és élményteli fejlődés a lényeg nálam, ezenkívül, hogy kapsz az első és a negyedik nap egy üres lapot és művészeted evolúciója a két mű között saját magad számára lesz megdöbbentő, főleg ami a legszebb az egészben, hogy mindezt játékosan, „verejték nélkül érheted el!”

I have long been wondering what else I could do with all my experience in education as well as being a mum of three beautiful kids, an older sister of three fantastic siblings, a caring friend of a number of precious people as well as a loving and loyal partner of a gorgeous guy and now I feel I’ve come up with a possible goal.

On the one hand, I’m deeply passionate about English as a Second Language and I live this passion daily – fortunately, this is my job: to help people become more advanced speakers and users of English.

On the other hand, I’ve always been interested in and touched by feminine issues and stories: growing as women, having different female roles in life like giving, nurturing, taking care and sharing, understanding the nature of female beauty, understanding the nature of love and what we expect from it as women, expressing ourselves as women and also challenging ourselves as women.

I’ve come across the Netflix series The Bold Type and I really feel it is motivational and inspiring enough to write about and also to learn English with. Consequently, this is what I’m trying to do in the next couple of weeks: combine feminine issues with ESL learning and see if I can get inspired and also inspiring enough to continue.

The posts are intended to appear weekly and comments are obviously welcome – if and only if they keep to a high level of politeness and intelligence without being offensive, political or aggressive. Thanks in advance! Please also note that this is not a blog to promote, advertise or sell any product.

Let’s get started!

https://fannierdesz.home.blog/2022/11/24/enspire-intro/

Szerkesztőférj szerint, most már nekem kéne jönnöm az otthontanulás témájával.
Házitanítás. Átszövi az összes írásomat. Láthatatlanul működni. Tapinthatóan ott lenni. Átjárhatóságokat kérni: Vidéki nők nemzetközi napja (International Day of Rural Women).
A 2015-ös EU-tanulmányt (International Day of Rural Women, 2015, Compilation of an In-Depth Analysis and a Study) böngészve percenként elhatározom, hogy lefordítom. Tényleg fontos lenne? Vagy csak nekem? Megosztanám, nade kivel? Miért is lényeges ez?
Miért szeretnénk, hogy láthatóak legyünk? Talán mert a statisztika azt mutatja, hogy miközben az élelmiszer-előállítás több, mint 50%-a női kezek által érintett, addig (föld)tulajdonosként csak 15%-ban jelenünk meg?
Tulajdoni lap nélkül játszani szerepet a vidék gazdasági növekedésében, a szegénység elkerülésében, az ellátási lánc minőségi megteremtésében és a biztonságos élelmiszerlánc kivitelezésében.
Kakasleves. (https://falusag.hangfarm.hu/search/kakasleves)
Földtől az asztalig: bekukucskálni alá.

Forrás: Csíki Sándor gyűjteménye - Fortepan