Tojásmadár

enter image description here Az első talán 1975-ben volt húsvétkor, a második biztosan 1979-ben Fonyódon, a mama teraszán.

Régi fotókat nézegetek, valamikori húsvétok hangulatát idézve. Ezért még kicsit őrizgetem az idei ünnepet is. Azonban van valami, ami közvetlenül összeköt a több, mint 40 éves fotókkal.

A mamám mindig dolgozott, akkor még nem volt divat a gyerekekkel játszani. Húsvét előtt is folyamatosan készülődött, főzött. Azt csak sejtettem, hogy mikor nyertek sárgásbarna vagy egészen sötétbarna színt a hagymahéjjal festett tojások, de látni sose láttam. Azonban az igazi varázslat valamikor nagyszombat estéjén, miután én már lefeküdtem, történt meg. Nem tudom hogyan csinálta, de húsvét reggelére mindig felkerült a lámpára egy tojásmadár. Ez még önmagában nem nagy dolog, de ez a madár repült! Minden alkalommal, amikor valaki ki- vagy bejött az ajtón, a madár le-fölröpült a lámpán. Teljesen elbűvölt a látvány. Képes voltam hosszú percekig lesni, hogy mikor fog le, majd fölszállni a kismadár, amely pufók testét egy kifújt tojás adta, szárnyai és farka harmonikára hajtott újságpapírból volt, mint ahogyan büszke tartású feje is. A legizgalmasabb az volt, amikor megfeledkeztem a csodás tüneményről, és csak a perifériás látásommal, véletlenül vettem észre a repülést. Mindig újult örömmel feledkeztem rá. A sok megfigyelés eredménye, hogy a varázslat minden lépésére rájöttem. A madár testét négy helyen kell áttörni: két vízszintes hasadék az oldalán a szárnynak, amelyet teljesen át lehet fűzni, ha elég ügyes és türelmes az ember. Egy függőleges hasadék a tojás hegyesebbik végén, idejön a nyak és a fej. Végül a tompábbik végre egy vízszintes vagy függőleges hasadék, aszerint, hogy pávás, vagy kakasos farkat szeretnénk hajtogatni. Aztán következik a repülés. Ehhez nincs másra szükség, csak egy jó hosszú cérnára, egy mennyezeti lámpára, vagy kampóra, és egy rajzszögre, amit egy nyitogatott ajtó sarkára tűz az ember. Igen kérem szépen, attól fog a madár leszállni, hogy a ki nyíló ajtó sarka közelít a lámpához, míg záródáskor távolodik, így a madár újra felfelé repül.
A mágia leleplezése azonban nálam semmiféle csalódást nem okozott. Sokkal inkább a megismételhetőség örömét. Némi gyakorlás után, egész könnyen ki lehet fújni a tojást, aztán egy hegyes késsel a kívánt hasadékok is oda kerülnek, ahova szánták. A legmacerásabb a harmonikára hajtogatott szárnyak átfűzése, de azzal is meg lehet birkózni.

Jó ideje készítem a húsvéti tojásmadarakat. Amíg otthon húsvétoztam, volt, hogy több ajtóhoz is kötöttem, így röpült egy, ha valaki bejött, egy másik, ha wc-re mentünk, de akkor is, ha este behajtottuk a konyhaajtót. Raktam már a különböző munkahelyeim, különböző irodáinak ajtajára. De tavaly húsvétkor, amikor először sokkolódtunk a karanténba helyezéstől, az élesztő mellett egy-egy tojásmadarat küldtem anyunak meg a húgomnak, hogy nekik is jusson a régi húsvétok hangulatából. Idén ismét járványügyi ünnep jutott. Azaz nem mehettünk haza. Ez nem csak a bővebb család utáni vágyakozást jelentette, hanem sokkal több munkát is, mert így a készülődés és a főzés összes terhe rám szállt. Este tizenegykor még helyzetjelentő, fényképes üziket váltottunk, hogy hogy fest a szentendrei, meg a pécsi nyúl (és ez most szó szerint). Nagyon fáradt voltam. Aztán eszembe jutott nagyanyám sóhaja, ahogyan egy-egy fárasztó nap után az ágy szélén ülve annyi mondott, na Jézus nevibe jóccakát. És elszégyelltem magamat, hogy az az asszony minden húsvétra elhozta a varázslatot békében-háborúban, szegénységben-bőségben, én meg itt sóhajtozok egy kis panel-házi-munkától. Kifújtam egy tojást, kikopogtattam a réseket, és többszöri nekifutás után átfűztem a szárnyakat. A cérnát az asztal fölötti lámpán vetettem át, és a hűtő ajtajához rögzítettem. Így, ha kinyílt a hűtőajtó, a madárka az asztalunkra szállt. Reggelre a mi lakásunkban is itt volt a varázslat.
Egészen mostanig repkedett, de a héten egy óvatlan pillanatban a salátalében kötött ki. Így leszereltük szegényt, de vele és általa megint velünk volt ünnepelni a mamám, és a gyerekkorom.

És a tojásmadár:

enter image description here

Mozdulat-kert

enter image description here
Edouard Delemotte fotója

Térben tett útvonalaink módjai nemcsak cél vagy hangulat bejárásúak, hanem maga a tér által is implikáltak. Magán tereinket önmagunk igényeihez alakítjuk (innen ered felszabadító mivolta), közösségi vagy közösen használt tereink más (jobb esetben szakember) által előírt jelleggel nehezednek ránk. Útvonal-vezetések és kijelölések szabályozottsága. Berögzülések és elmerevítések.
A magán tér magánvaló, amennyiben a másik, mint vendég vagy mint idegen behatoló léphet/lép és vonódhat/vonódik bele.

enter image description here
SLA: Reinvent Paris
https://www.sla.dk/en/projects/reinventparis

Publikus tereink köz-terek, ahol magunkvalóságunkat felülírja a közösségi igény és akarat, a közízlés kifejeződése.
A tértervezés, mint az urbanisztika és a tájépítészet azonnaliságra törekvő gyors megoldásainak hatásköréből egyre inkább kikerülő, problematikusságát egyre jobban felvállaló közös cél, a túlélésünk záloga. Az etikai, sőt esztétikai igények tudatos alakítását szorgalmazó össz-szemléleti álláspont érvényesülése a közös jó érdekében. Érzeteink.

enter image description here
SLA: Hornemanns Vænge
https://www.sla.dk/en/projects/hornemanns-vaenge

Átsétálni egy parkon. Átvágni egy téren. Átrohanni egy parkon. Átszelni a teret. Átmenni a park túloldalára.
Térben való mozgásunk fontosság-tudatot ad. Haladunk. Céllal megyünk. A várakozás látványosítása az egyedül, önmagában álló ember a szökőkút mellett, a fa alatt. Aki vár, az magányos ácsorgó, statikus létező. Aki érkezik, az mozgásos történésben levő szereplő - a cselekvés ténye kiemeli a mondatból és láthatóvá teszi. Aszimmetrikus találkozásaink. Ha egyszerre érkeznénk, talán egymásnak is robbannánk.

Térbe való belemozgásunk és mozdulataink magában a térben a határátlépések játéka. Önmagunkat mozdulatokkal is felruházzuk. Leszaladok a térre, kiszaladok az utcára: a privátat viszem magammal a publikusba és minden gesztusom jelzi, hogy rövid idejű látogatóként használom az adott szcénát.

A kertbe kimenve van úgy, hogy a bentről szemlélt kinti térbe lépés felülírja az előzetesen kiválasztott lábbelit: visszaszaladás inkább a csizmáért, vagy éppen mégis jobb a szandál.

Demarkációs vonal az árnyék. A benapozott terület határai a felkelő nappal csúsznak arrébb: a száradó füvön már lehet mezítláb járni. Az árnyékba esett labdáért szaladva kapkodják a gyerekek a lábukat: a hideg és nyirkos érintés területről elzavaró hatása.

Művészileg bemozogni a teret: a mozdulatok finomsága. Művészetté mozogni a teret: a tánc.

enter image description here
Joli vetette kacskaringósan vezetett, kibújó petrezselyemsor öntözés előtt

enter image description here
és öntözés után

enter image description here
Termést kötött mézalmácska

Természetművészet külföldön és itthon

Manapság még nem teljesen letisztázott a természetművészet fogalma, de nyomon tudjuk követni fejlődését a megjelent könyvek alapján.

A hatvanas években Land Art című könyvek, a hetvenes években Art in the Land (Alan Sonfist), a nyolcvanas években Art and Nature, a kilencvenes években Art in Nature (Vittorio Fagone) és a kilencvenes évektől Nature Art (Yatoo csoport). Évtizedek művészetét nézhetjük meg ezeken az írásokon keresztül, de dolgozatomban nem célom mindenre kiterjedt kutatást bemutatni. Szeretnék ennek a rendkívül sokszínű irányzatnak pár képviselőjét felvillantani külföldről és Magyarországról.

A nature art elnevezés Amerikában és Nyugat-Európában nem elterjedt, helyette a land art elnevezés szerepel. A land art a természeti környezet formavilágát és kellékeit monumentális szabadtéri installációk létrehozásához használja, művészeti irányzat, ami a 60-as évek végén és a 70-es évek elején Amerikában jött létre. A belőle kinövő különböző irányzatok az ecoart, az environmental art, az earth art és a primitivist art.

A nature art magyar megfelelője a természetművészet kifejezés. Először az Ernst Múzeumban megrendezett Természetesen című kiállításon (1994) találkozhattunk a megnevezéssel.

Ebben az irányzatban az alkotáshoz a művész általában természetes anyagokat használ, az anyagmegmunkálás során főleg kézműves technikákra szorítkozik (csapolás, fonás, kötözés…) Ezek a művek a mainstream ellenében jönnek létre, legtöbbször nem szállíthatóak, így kevéssé kerülnek be a galéria és múzeumi intézményrendszerbe, a gyűjtők érdeklődési körén is kívül esnek. Ez a vizuális művészeti terület erősödő ökológiai problémák kapcsán nagyon aktuális és társadalmi értelemben is hasznos művészi kifejezés, amely egyes esetekben szemléletmóddá is vált.

Bob Verschueren belga művész, aki 1978-ban kezdte meg tevékenységét, amikor elkészítette az első szélfestményeit, a szél segítségével természetes pigmentek terjedtek el a tájon. Innentől különösen a természet és a növényzet érdekelte, több mint 300 installációt produkált szerte Európában és a világon. Ezek az installációk tükrözik az élet és a halál közötti örökkévaló határt, valamint az embert és a természetet egyesítő, olykor ellentmondó kötelékeket. „Nem tekintem magam ökoművésznek. Az ökológiai tudatosságnak úgy gondolom, mással van dolga: egy életetikával.”

enter image description here

enter image description here

enter image description here

enter image description here

Chris Booth 1948-ban született az új-zélandi Kerikerben, szobrászata kapcsolatban van a tájjal, a tájformákkal és különböző vidékek őslakosságával. Bár sokat merít az őslakos Maori jellegzetességekből, mégis megmarad a saját egyéni stílusa és természettörténeti, tájformai aspektusokat ragad meg. Munkái olyanok, mint a nagy táblák, földtakarók vagy oszlopok. Megbízásai közé tartozott a Hamilton Gardens (2004-2005), a Lincoln University előtti szobrok (1997), a Whangarei Millenium szobor (Wahiri Hetereka-val együttműködésben (2003-2006). Alkotott Ausztráliában, Németországban, Hollandiában és Angliában is.

enter image description here

enter image description here

Hamish Fultont a hetvenes évek elejétől néha szobrásznak, máskor fényképésznek, konceptuális művésznek vagy land art művésznek tekintették. Fulton magát „sétáló művésznek” tekinti, úgy gondolkodik a művészetről, mint életszemléletről és nem a tárgyak előállításában látja lényegét. Rövid kirándulásait értelmezi műalkotások formájában. 1973-ban több mint 47 nap alatt 1022 mérföldet gyalogolt a skóciai Duncansby hegyfoktól az angliai Land’s End magaslatáig. Elhatározta, hogy alkotásai során csak egyéni sétáinak élményeiből fog inspirálódni. Kiállításain és könyveiben szereplő szövegek és fényképek által mi is átélhetjük gyaloglásainak emlékét és részeseivé válhatunk tapasztalásának.

enter image description here

enter image description here

enter image description here

Nils-Udo az environmental art területén a hatvanas évek óta az adott vidék anyagaiból készít montázs-szerkezeteket. Ezzel kapcsolatot teremt a kertművelés és a művészet között. Vizuális ellenpontok létrehozására törekszik a szerves és szervetlen részek viszonyában. Munkái helyszín specifikus jellegűek és integráló törekvésűek. To Gustav Mahler (1973), Birch Tree Planting (1975), Spruce Tree Planting (1976) - természeti hímzés mintának tekinthetőek. Mind a látható, mind a rejtett struktúrák összetevői tevékenységének. Új Delhiben gólyahír-füzéreket készített, melyek egy ősi boltívről függönyként omlottak le, előhívva ezzel egy szakrális jelenlétet. Ültetvények iránti tudásvágya összekapcsolódik a tájszerkezetek létrehozásával.

enter image description here

enter image description here

enter image description here

enter image description here

Jean Paul Ganem 1992 óta dolgozik tájművészként. Sok hasonlóságot mutat munkássága a Land Art irányzattal, de mégis több dologban különbözik alkotói tevékenysége. Erre példa, hogy nem érintetlen területeken alkot, hanem emberek által használt helyekkel dolgozik és a jövedelmezőség is része munkáinak (termőterületek vagy energiatermelés). Jellemző még tevékenységére a geometrikus formák használata. Montrealban, a nemzetközi reptértől nem messze egy 100 hektáros szemétlerakatot szépített meg a virágkompozíciójával 2000-ben. A virágok a biogáz szenzorok köré lettek telepítve, így a szeméttelep nem tűnt el.

enter image description here

enter image description here

enter image description here

Agnes Denes magyar származású, ma Amerikában élő művész. Az environmental art egyik úttörője, de sokrétű és nehezen definiálható alkotó. Egyik kiemelkedő munkája a World Trade Center közelében lévő szemétlerakónál készült, ezt a területet megművelte és búzával beültette. (még a közösségi kertek előtt) 1982-ben. Az urbánus környezet kellős közepén készítette el installációját és elnevezte Wheatfield – a Confrontation-nak, ami utal a város-termőföld, gazdaság-éhínség ellentétekre. Másik lenyűgöző alkotása a Treemountain Finnországban. Egy kúp alapú hegy 11000 szabályosan ültetett fával. A hegy 400 évig érinthetetlen, ennyi időre védetté is nyilvánították ezt a területet.

enter image description here

enter image description here

enter image description here

Erőss István Magyarországi képviselője a természetművészetnek. Rengeteg nature art programban vett részt. Mindig az adott hely kultúrájára reflektál munkáival és gyakran saját testét is használja egy létrejövő alkotásban. Ezekre példa a Harmincezer evőpálcika című 2008-ban Dél-Koreában létrejött műve. Szervesen beilleszkedik a környezetbe és felmerül a kérdés, hogy az objektum utalás a természet felfalására, vagy csak a fa további ágaiként értelmezhetőek? Másik munkája a Trágya-akció, ami 2008-ban Indiában készült, itt egy trónon ül, ahol lassan őt is betemeti az ürülék. Ő is egyesül a földel és a természet örök körforgására utal. Bogáncs pulóverénél, Naptetoválásánál saját testét használta, mint közvetítő médiumot. Zene a szúnyogoknak 2002-ben Japánban készült alkotásánál a helyi erdőből válogatott fákból 100 darabos síp szerkezetét a szél hangjai szólaltatták meg. Itt is reflektált a helyi hagyományokra, hit világra. „A buddhizmus tanítása szerint, ha a természet maga zenél, az mindenképp dicséretes, hisz ezt a zenét semmiképp sem nevezhetjük megkomponáltnak, így kizárható, hogy rabjává váljunk.”

enter image description here

enter image description here

enter image description here

enter image description here

enter image description here

Az eddigiekből levonható a következtetés, hogy természetművészet sokrétűen értelmezhető és számos lehetőség rejlik benne. Több irányzat is kinőtt belőle és a ma nagyon aktuális problémákkal foglalkozik. Bár páran úgy gondolják, hogy nem említhető egy szinten a „nemes anyagokból” készült alkotásokkal, én ezzel nem értek egyet, hiszen láthatjuk itt is egy összetett gondolkodás szükséges egy kiemelkedő munkához. Nem gondolhatjuk azt, hogy lényegtelen vagy romantikus a természetművészet, mert fontos ökológiai, filozófiai és társadalmi kérdések is megjelennek benne.

Források:
• John K. Grande: Nature-Mirror
• Erőss István: Természetművészet, 2011, 11-13. o.
https://www.ujmuveszet.hu/2015/02/bemartva-es-bemartozva/
https://dailyartfixx.com/tag/jean-paul-ganem/
https://mamusociety.wordpress.com/publikaciok-publications/eross-istvan-kis-erintes-nagy-erintes/
https://zoldbazar.blog.hu/2013/02/24/tajmuveszet_alkotasok_fabol_fubol_tajbol
https://muhaz.org/2008-tmavezet-tolvaly-ern-festmvsz-egyetemi-tanr-konzulens-col.html?page=8
https://www.mma.hu/muveszeti-hirek/-/event/10180/termeszetmuveszet;jsessionid=5431EDA6ADD70066FD10DFB3556DEA1B

Okosház építőtábor 2021

Tavaly úgy döntöttünk, hogy mivel annyira jól sikerült az alkotótábor, ezért felvetjük annak a lehetőségét, hogy idén inkább építőtábort szervezzünk, ahol a következő alkotótáborokhoz szükséges infrastruktúrát fejlesztjük majd.
A célpont egyértelműen az Okosház lenne, hiszen szegényke már évek (évtizedek) óta nagyon várja a megújulást...

A várható és szükséges munka-típusok: tetőjavítás (ács-szakértők vezetésével), sártapasztás, kisebb-nagyobb földmunkák, de lehet segíteni a háttértevékenységben valamint az esti kultúrprogramok szervezésében is.
A kitűzött időpont augusztus 16-21. lesz, azon belül pedig a napi időbeosztás elég szigorú: délelőtt 8-11 és 15-19h között munka, előttük-közöttük-utánuk szabad, művészeti-intellektuális tevékenység. Az utolsó éjjel aggregátoros zajtechnóbulit tervezünk fent, a présháznál.

Lehet az egész sorozatra, de egy-egy napra is jönni. Mindegyik esetben kérjük, hogy előre jelezd a várható dátumokat!

Étkezés: a már megszokott gasztrotáborhoz illeszkedő. Hozzávalókat megköszönünk.
Ha igényled, akkor szállás: sátor/szénapadlás.
Érdemes hozni eső- és árvízálló felszerelést (tényleg), ha pedig vega ill. extra étkezést igényelsz, akkor hozzávalókat.

Jelentkezni úgy tudsz, hogy ha írsz Balázsnak a porta@hangfarm.hu címre.
A jelentkezésben írj elérhetőséget, és azt, hogy melyik napokra tudnál becsatlakozni.

fb-esemény: https://www.facebook.com/events/1402214653448632

enter image description here

A fenntartható nőd és az escort férfim

Has. Nálam minden ott van eldöntve. Sohasem tudnám megbocsátani a férfimnek (a férjemnek sem - de ezzel szerencsére ő is tisztában van), ha lenne hasa: az az olykor üregesen kerek, söröskorsó keménységű, vagy a lottyadt, nadrágra lógó bőrlebeny - többféle variációban szokott átsejleni a ruha alatt.
Na, ha ez a sarkalatos pont rendben van, akkor már csak arra vágyom, hogy szellemileg egyértelműen fölöttem álljon (iq-ban mérhetően), magyarán nálam okosabb legyen (mindig vonzottak a zsenik, szeretem a belőlük kiáradó végtelen energiát és azt az intellektuális szellősséget, ahonnan ők nézik a világot).
Ha a has és az intellektus is a megfelelő szintű (az egyik lapos, a másik pedig kiugróan magas), akkor már csak arra van szükségem, hogy művelt, udvarias, gyengéd, érzékeny legyen.
Ha a has és az intellektus és az érzékenység is megvan, akkor már csak az kéne, hogy anyagilag is jól kvalifikált legyen.
És ha minden rendelkezésre áll, akkor már csak a találkozás kéne. Többször megkérdeztem már, hogy miért? Miért történik meg valakivel és miért nem? Apukám tömör megfogalmazása szerint, "az egész élet egy kí-baszott nagy lutri, gyerek! Van aki nyer és van aki veszít.".
Párszor megadatott, hogy észrevettek. Nyíltan, őszintén és mai fejemmel már azt mondanám, hogy bátran, persze akkor saját családos lényembe zártan úgy véltem, hogy szemtelenül (bezzeg, ha egyedül lettem volna, két kézzel kaptam volna a legkisebb alkalom után is - bár talán ez sem igaz. Mert még attól is zavarba tudok jönni, ha egyszerűen egy jó pasinak csak igent kéne mondani).
A mai napig az egyik legdédelgetettebb, mikor hármaskát várva cipelem a bevásárlást haza (a mozgáshiánytól szenvedve mindenképpen én akartam elmenni a boltba, én akartam gyalog menni és én akartam cipekedni) és egy piros sportkocsi megáll és a legudvariasabban elém állva közlik velem, hogy én vagyok az álomnő, minden eddigi gyereket hozhatok és még rengeteget vállalhatok, csak legyek. Hm. Nem értem. Jó, jó, hogy mindenhol, főleg ott, kerekebb voltam, na de annyira azért nem.... Mi történt volna, ha akkor és ott, ha nem is beülök, de szóba állok a másikkal? Nem tudom. Valahogyan az a fránya házassági papír, amit az oltár előtt kimondunk és aláírunk, annyira hitelesnek és betarthatónak tűnik (ha nincs kísértés).
Fanni írását (https://falusag.hangfarm.hu/2021/04/az-odakozmalt-rizs-es-az-escort-lanyok) én is a legkomolyabban véve - éppen fát téve a tűzre - arra jutottam, hogy tulajdonképpen az egész feminista és nőjogi mozgalom, az egész női identitás problematikája talán ott gyökerezhet, hogy a férfiak talajába úgy ágyaztak minket be, hogy otthon kurvák legyünk, a külvilágban pedig apácák. Otthon, ha nincs is éppen kedvünk, megtesszük a békesség kedvéért, azon kívül pedig hiába lenne kedvünk, nem tesszük meg a békesség kedvéért. Védekezünk.

Egy köbméter fa

Fanni elmélkedéséről (https://falusag.hangfarm.hu/2021/04/az-odakozmalt-rizs-es-az-escort-lanyok) eszembe jutott az az 1 köbméter fa, amit tegnap bepakoltam.

enter image description here

Mert megvárhattam volna vele a férjemet, csak hát fogyóban volt már a kandallóban a fa, amivel az átmeneti időszakban fűtök, és végre meghozták a szárazat, erre az a nyamvadt eső pont rákezdett. Gondoltam mi az nekem. De ez is szakmunka, hát szinte rögtön rácsaptam az ujjamra egy farönköt, úgyhogy eztán a szétcsapatott kiskezemmel pakoltam tovább, miközben a kesztyűn keresztül folydogált a vér. Gondoltam az hagyján, hogy fáj, de már megint, hogy fog kinézni a kezem. Amivel nem járok manikűröshöz, mert egyszer - az esküvőmön tettek rá műkörmöt, de a nászút végére szó szerint lerágtam, annyira zavart. Szóval nincs műköröm, ellenben lakkozni teljesen felesleges ennyi mosogatás után, ráadásul a kandallós téma miatt folyamatosan kormos a körmöm alja, szóval legalja….

És miközben raktam a fát arra gondoltam, csak anyámnak ki ne kotyogjam, hogy behordtam, mert rögtön rákezdi az örök nótát, hogy kislányom miért te csinálod, és hogy figyeld meg kislányom, csak azokat a nőket nem hagyják el, akiket nem lehet, mert egyedül nem maradnak életben, úgyhogy tettesd magam elárvultnak és gyengének és megbecsülnek majd. És valószínűleg igaza van (ő egyedül nevelt, kénytelen volt mindent megcsinálni özvegyen), mert azok a kolléganőim, akik békés boldog házasságban élnek, mindig olyan nyugalmat árasztóak, kisimultak és csinosak, és ápoltak, és csak és kizárólag azzal foglalkoznak, amivel akarnak, és okulva anyám életéből – hogy egyedül az iga milyen nehéz – mindig is rájuk akartam hasonlítani, de akkor mégis mi a bánatos kukkérónak pakolom be ezt a hülye fát és csapatom szét a kezem megint?

enter image description here
Pierre-Auguste Renoir: Fekvő női akt

Persze az ég megint rákezdett, ezt most már nem hagyom abba, a fele már benn van, meg milyen jól néz már ki, a házunk melege felstócolva, meg végül is én vagyok itthon, igaz home officeban, meg öt gyerekkel, plusz egy vendéggyerek átjött játszani, de legalább elvannak, nem egymást vagy engem gyilkolnak. Meg hogy fog örülni az ember, ha hazajön a munkából, hogy egyrészt be tud állni a kocsival, másrészt meg be van pakolva, kávézhatunk majd nyugiban a nappaliban és nem azzal állok elé, hogy te itt a fa, be is kéne pakolni még. Bár amikor legutóbb az az ötletem támadt, hogy kíméletből összerakom én a trambulint, akkor sem megdicsért, hanem azt mondta kiherélem, ez férfi feladat lett volna. Hát igen, tök igaza van a Nők Lapjában is megjelent pár cikk erről, tényleg én cseszem el már megint, most is pakolok a véres ujjammal. De minek.

Mindegy már csak a vége van hátra, te jó ég, hogy ez mennyi, azt hittem elég a garázs két alsó polcát kipakolni hozzá, erre tessék, már két sorban van egymás előtt a fa és még hol a vége. Tényleg hol van? De ha kinn hagyom a ház előtt, mi van, ha valaki elviszi? Aranyárban megy már ez is. Befejezem ha addig élek is. Ahelyett, hogy ülnék a kanapén kipihentem csinosan, amikor hazajön és nem véres, kormos karmokkal. Azt kellene, kímélni magam, kenegetni, kényeztetni, talán jobban is örülnének neki itthon, mint a bepakolt fának, amit nem kért senki. És nem úgy kinézni, mint egy sokgyerekes munkásasszony, fáradtan kócosan. Valószínűleg, ha választani kell a férfiaknak, első helyen lenne úgyis az, hogy legyen nő és szexi a feleség, és csak utána, hogy hasznos.

Na most már tényleg bajban vagyok, arrébb húzok ezt azt, ide is dugok még fát, oda is rejtek el, hogy minden benn legyen. Amúgy is olvastam valahol egyszer, hogy választani kell tudni hármat az alábbiak közül: jó háziasszony, tiszta ház, barátok, szépség, karrier, jó anya, jó feleség, a többit pedig el kell engedni, menni had’ menjen. Nekem is azt kellene este a férj elé állva előterjeszteni, hogy tisztázzuk drágám melyik hármat kéred, mert az összes nem megy. De persze ezt elő kellene vezetni, ahhoz meg idő kell, ahhoz meg kávé, ahhoz meg ezt a fapakolást befejezem, de minek. Biztos, hogy nem lenne a választottja között az, hogy megint férfimunkát végezzek kedvességből, és voltaképpen igaza is van, ellenben az a listán lenne, hogy szép legyek, meg friss és üde, nem pedig leharcolt, fáradt. És igaza van, én is azt szeretem, amikor ötletel, energikus és jó hangulatban van. Na ezt a pár darabot még ideteszem, felsöprök és kész is.

enter image description here

Pusztaromantika

A fennsíkról a félholdra vezető ösvényünk kereszteződését még mindig tisztítjuk - lassan kerülnek elő a föld alól a dolgok. Hogy mik? Hát mindenfélék. Azok a nyomok, amiket nem szeret értelmezni az ember, mert akkor egy itt lejátszódott nem akarok tudni róla és nem akarom a képzeletemmel látni történet bontakozik ki. Természetesen akad rengeteg tejeszacskó is, magassarkú gumiszandál is, bakancs is, még mindig pillangósbicskák is, sokféle gyógyszerlevél, kötött dolgok és műanyagmadzag garmadája is. Az 'is' előtt pedig ismeretlen, mégis arcpirosító tárgyak. (Pedig Fannihoz hasonlóan én sem vagyok döglött hal, sőt a mai napig jókat kacagunk azon, hogy bevallottan mindkettőnk első kérdése az orvostól szülés után az volt, hogy meddig kell várni az örömködéssel? Merthogy szeretjük a testünket és kívánjuk is, hogy szeressék.)

Hétvégén egy húsz fő által lakott pusztai kertben járhattam, ahol is értetlenül álltam egy jól felszerelt, modern szálloda előtt. Pár órás kalandok - az utazás romantikája.

enter image description here
Von Wong - Joshua Goh: Plastikophobia, installáció, 2019, Szingapúr

Egy szép nap margójára

Zita ezzel a tárgycímmel küldött át a múltkor fotókat arról a szép napról, amikor húsvét előtt a napsütést és a meleget kihasználva a kertben cseverésztünk.
Igazán nem is a fotókról akarok írni: kilenc gyerek erre-arra játszik, ebédel, sütizik, jégkrémezik - mi pedig, mikor nem ellátjuk, hanem csak őrizzük vagy figyeljük őket, na az a mi időnk, mert azok a minket nélkülöző gyerek-történések egyben a mi saját beszéd-történésünk is a nagy közösön belül.
Egy mellettünk elfutó gyerek miatt elhalkuló mondat, egy gyorsan előhalászott nadrág után újra feltett kérdés, egy 'igen, mehettek!' odakiáltott válasz után folytatott mesélés. Kettős kommunikáció zajlik párhuzamosan: mi kettőnkké, és a két gyerekes nőé. És tulajdonképpen van egy harmadik is, amikor valamelyik férj is a hallóterünkbe kerül - teljes publicitás. Megoszthatósági szintek.
A margóra írtan a fotócsere (két család közötti) és ruhacserék (két gyerekes nő közötti) mellett talán a legmélyebb a könyvcsere (két nő közötti).

enter image description here

Könnyen emészthető és nehezebben fogyasztható szövegek. Átrágjuk magunkat ezen is, azon is. Az vagy, amit megeszel közkeletű szlogenje.
A minap írtam az ehető város koncepciókról, most gondolom az ehető tájat - miközben Margaret Atwood Az ehető nő (The Edible Woman, 1976) című regénye hatja át, fordítja ki, torzítja el az előbbi megnevezéseket.
A családom mára talán már hozzászokott, hogy teljesen képes vagyok belebújni egy szövegbe és onnan nézek ki magamra és a világra (néha sajnos elfelejtem őket figyelmeztetni.... jesszusom, megint mit olvastál?!?). És ilyenkor némi idő kell ahhoz, hogy a regényidő és a jelenvaló idő átfedettsége megszűnjön és a hatások elcsitultan a saját időbe kerüljenek át. Szöveghullámok: a gátakon átcsapó tajték permete az arcunkon.
Eddig egyértelműen Alexandra Tolsztaja önéletírása viszi el a pálmát. Lehet, a második helyre ezennel felkerült a megevett nő képzete.
Most már tudom, miért volt mindig furcsa érzés, mikor egy csokifigurának törtem le a fülét, vagy a fejét, vagy a lábát. Érdekes, sohasem haraptam, mindig csak törtem, hogy megszűnjön a forma és előkerüljön az anyag, így már bele lehetett harapni a kívánt csokoládéba.
A műtorták tetején a virágmarcipánok könnyebben mennek - sarkantyúkával, körömvirággal, százszorszéppel, néha ibolyával díszített ételeink.
Atwood kedvenc témája a szimbolikus kannibalizmus: az esküvői torta tetején a vőlegény és a menyasszony figurája. Megsemmisülések. Hála az égnek, a miénken nem volt....

Az odakozmált rizs és az escort lányok

enter image description here

Minden ott kezdődött, hogy vasárnap reggel odaégettem a rizst. De talán nem is, inkább hogy a Főszerkesztő asszonynak volt egy mondata, amire reagáltam, aztán ő is, aztán megint én és így tovább a végtelenségig – mióta ismerjük egymást, ez megy és persze szokásához híven most is biztatott, hogy írjam meg: női láncreakció. (Nyugodjon meg a kedves Olvasó, tudom, hogy csak az escort lányok miatt kezdett bele az olvasásba, mindjárt jön az is, megyünk szépen sorjában.)
Nem is tudja azt az átlagember elképzelni, milyen trauma az odaégett rizs. Először is bosszantó, hogy kellemes (?) pirítósszag szállja meg a lakást és még egy hónap múlva is érződne a függönyön, ha tapasztalt kozmatikusként nem mosnám ki azonnal, azután füstbe megy miatta az ebédterv, amit olyan szépen kigondolt a szakácsnő (ugyanazon nő-személy-zet), de főképpen emelkedik a gondosan felépített feladatlista által okozott hétvégi stressz-szint. Nem boldogító tehát a dolgok ilyetén alakulása, mert a következő tevékenységek megnyugtató (?) láncolata esik áldozatul egy ilyen balszerencsének: ebédfőzés (helyette: újratervezés, boltba rohangálás), gyerekekkel való tanulás (ellenőrzés és kikérdezés helyett fásult anyai bólogatás arra a mondatra, hogy „szerintem nincs házi belőle”), korábbi vizsgák újbóli kreatív elkészítése (egyszerűen halasztódik), beadott feladatok javítása (egyszerűen halaszt.), tankönyvrendelés előkészítése (egysz. hal.), a vizsgákhoz szükséges adminisztráció szerteágazó feladatainak előkészítése (egysz. hal.), a fürdőszoba takarítása (egysz. hal.), kerti munkák (egysz. hal.) és a női vonzerő emelésének eszközei (ez a legegyszerűbb: eddigre a nő egysz. hal., értsd: egyszerűen halott).
Pontosan tudom, hogy ha férfi a kedves Olvasó, ezt nevetséges túlzásnak tartja, a női Olvasóknak viszont kár is volt leírnom, felesleges fecsegés, mert az ő titkos listájuk esetleg még hosszabb. (Az egyik oldal nem hisz nekem, a másik unja: akár már most be is fejezhetném ezt a szösszenetet, de akkor hol maradnának az escort lányok, ugyebár. Tessék tehát nyugodtan tovább olvasni.)

enter image description here

Szóval az escort lányok. Minden tekintetben megbízható forrásom megosztotta velem egy érdekes cikk tartalmát arról, kik és milyen céllal keresnek fel ilyen szakmában dolgozó hölgyeket. A forrásom nagyon helyesen fejleszti ezen a téren csiszolatlan műveltségemet, cserébe én felkutatom, miért hívják a rózsafüzért éppen így vagy honnan jön az a szó, hogy „baldachin”. Együtt művelődünk. Is. Na, szóval röviden a cikk lényege az volt, hogy mindenféle pasi korra, anyagi háttérre, szakmára, nemre (ja, arra nem, inkább igen) tekintet nélkül szeretne ilyen tökéletes bombanőt magának, ki rendszeresen, ki – anyagi okból – csak néha, ki pedig – szintén anyagi okból – legalább egyszer. Nem számít, hogy ő maga messze áll a férfiszépség ideáljától, neki tökéletes nő kell. Nem számít, hogy otthon van egy, aki szereti (vele levitetni a szemetet), neki tökéletes nő kell. Nem számít, hogy rámegy minden spórolt pénze, neki tökéletes nő kell, legalább egyszer. Nem számít, hogy egy kis (jó, megengedem, esetleg sok) munkával érzelmileg gazdag párkapcsolata is lehetne, neki tökéletes nő kell. Nem számít, ha otthon is megkapja, amit az escort szolgáltatás során, csak éppen otthon lehet, hogy anya már szült három gyereket és nem minden este ugyanakkora a kebelmérete, mint az adott hölgynek, neki mégis tökéletes nő kell. Mit tökéletes nő? Egy wonderwoman, legalábbis ami a testi oldalát illeti a dolgoknak. Ennyi.
Ne értsük félre, sem azt nem mondtam, hogy minden férfi lép is ebben az ügyben (esetleg feláll, de a lépést már nem teszi meg), csak azt, hogy mindenféle. És azt se gondolja a kedves Olvasó, hogy prűd vagyok meg előítéletes meg konzervatív meg katolikus meg nagycsaládos meg jobboldali meg álszent. Szögezzük le, hogy semmi bajom ezzel az egész intézményrendszerrel mindaddig, amíg ez egy felvállalt ügy (nem kell a Kossuth Rádióban bemondani, elég, ha önmaga előtt felvállalja) és a fickó rendben van magával, a világgal és amikor escortozik, senkit nem sért vagy aláz meg. Ha ez neki jó így, van hozzá pénze, ízlése, ideje, természetesen élvezze: az életben igenis fontos mindenféle öröm és nagyon jó lenne egy olyan világban élni, ahol nem folyamatosan ítélkezünk. Akkor meg minek írok erről, kérdezhetné az Olvasó, aki már éppen szaftos megjegyzéseket fontolgat magában, most meg látja, hogy a jó kis botrányos beszólások elmaradnak, nem lesz mi mellett (mi mellet) kardoskodni, érvelni, vitatkozni, és így tovább. És különben is, hogy jön ide a rizs? Mi van?
Hát az van, kedves Olvasó, hogy én ugyan nem vagyok feminista, de nőpárti igen. Férfipárti is: az ágyban (jó, megengedem, lehet más helyszín is, csak a megbízható forrás buzogjon a mellemen, pardon, mellettem). A barátságokban meg hasonlóképpen fontosak nekem a női és a férfi barátságaim. Az viszont nagyon tudja szúrni a szemem, amikor a pasas az escort lányra spórol, az asszony meg közben odakozmálja a rizst. (És nemcsak azért, mert utóbbi miatt büdös lesz.) Legyen a fickónak fantáziája, természetesen – az escort lányok kétségtelenül feltüzelik a képzeletet, sőt, láthatóan és tapinthatóan felállítanak egy mércét. Kétségtelenül ritka, hogy egy odaégett rizs miatt éppen elkeseredett nő megüti ezt a szintet azon a vasárnapon. Ugyanakkor az sajnos még ritkább, hogy a pasi képes a kettő közötti összefüggést meglátni, pedig ez nem atomfizika (az escort lányok képeivel ellenétben: ott fizikai értelemben tökéletesen formált atomi részecskék is megcsodálhatók). A FB-on olvastam egy ilyen szalagcímet: a nők nagy része időszegénységben él. Elég hülye cím meg nem is mond egy másik nőnek semmi újat, elismerem. Ennek ellenére ordító tény, mégsem sok férfit ismerek, aki rájön, hogy odahaza is olyan bombanője van/lehetne, amilyet csak akar, amennyiben képes felismerni, mi kell a nőnek. Nem, tévedni tetszik, nem az újabb párducmintás bundára gondolok.

A nőnek figyelem kell:
amikor csacsog, vihog, röhög, szomorkodik, idegbajos, szerelmesen suttog, meg kell hallgatni, oda kell rá figyelni.

A nőnek gyengéd erő kell:
amikor gyengének, sebezhetőnek, törékenynek érzi magát, szorosan meg kell ölelni. Úgyis van neki annyi saját ereje, hogy összeszedi magát, de annyival könnyebb egy ölelés után.

A nőnek idő kell:
a feladatai miatt olyan ösvényekre téved, amelyekről néha alig tud már visszaevickélni, hogy megtalálja, mit is akart ő eredetileg, ki is ő valójában a szerepein túl. A nő tud szolgálni, de ha nem marad magára ideje, azt a személyiséget és varázserőt veszti el, ami miatt ő lehetne az igazi wonderwoman a férfi számára.

A nőnek tér kell:
hagyni kell tevékenykedni, jönni-menni, elrepülni, mert ha igazi és értékes a hely, ahonnan repkedhet, úgyis hazajön és még oda is ad mindent, amit közben tapasztalattá, életté, örömmé gyúrt magában és ettől a környezetében mindenki csak több lesz.

A nőnek az kell,
hogy a férfi a tenyerén hordozza és büszke legyen rá, hogy ő a nője.

A nőnek még hatszáz dolog kell attól függően, hogy éppen melyik nőről beszélünk és akkor a shopping-listáját még meg sem említettük. Azt próbáltam csupán ábrázolni, hogy mindenkinek lehet saját escort lánya, aki képes szórakoztatóvá, teljesebbé, varázslatosabbá, szebbé, izgalmasabbá, örömtelivé tenni a fickója életét és szívesen karban (vagy egyéb testrés/z/ében) tartja a, hm, szóval az állóképességét is. Persze, valamilyen szinten melós dolog ez, mert éreztetni kell vele, hogy tisztelik és szeretik, méghozzá olyan nyelven, amilyenből ért. Viszont cserébe simán előfordulhat, hogy ha oda is égeti a rizst megint, nem bőgni kezd, hanem röhögni és ha nem is lesz aznap ebéd, csillapítani tudja a pasija éhségét alternatív módokon is – ahogy csak ő tudja és egy képzett szakmabeli nem.

(Tudom én, mennyi baj van egy nővel, hogyne tudnám, én vagyok az és ki kell bírjam magamat is az emberiség egyéb képviselői mellett. Azt is tudom, hogy egy férfi a maga látószögéből frappánsan és nálam rövidebben meg tudná fogalmazni, egy nő mivel döngöli a földbe az esélyét is, hogy mindezt megkapja a férfitól. Szóval hajrá, urak, ha van bátorságuk, vegyék fel a kesztyűt!)

enter image description here