Egy szép nap margójára

Zita ezzel a tárgycímmel küldött át a múltkor fotókat arról a szép napról, amikor húsvét előtt a napsütést és a meleget kihasználva a kertben cseverésztünk.
Igazán nem is a fotókról akarok írni: kilenc gyerek erre-arra játszik, ebédel, sütizik, jégkrémezik - mi pedig, mikor nem ellátjuk, hanem csak őrizzük vagy figyeljük őket, na az a mi időnk, mert azok a minket nélkülöző gyerek-történések egyben a mi saját beszéd-történésünk is a nagy közösön belül. Egy mellettünk elfutó gyerek miatt elhalkuló mondat, egy gyorsan előhalászott nadrág után újra feltett kérdés, egy 'igen, mehettek!' odakiáltott válasz után folytatott mesélés. Kettős kommunikáció zajlik párhuzamosan: mi kettőnkké, és a két gyerekes nőé. És tulajdonképpen van egy harmadik is, amikor valamelyik férj is a hallóterünkbe kerül - teljes publicitás. Megoszthatósági szintek.
A margóra írtan a fotócsere (két család közötti) és ruhacserék (két gyerekes nő közötti) mellett talán a legmélyebb a könyvcsere (két nő közötti).

enter image description here

Könnyen emészthető és nehezebben fogyasztható szövegek. Átrágjuk magunkat ezen is, azon is. Az vagy, amit megeszel közkeletű szlogenje.
A minap írtam az ehető város koncepciókról, most gondolom az ehető tájat - miközben Margaret Atwood Az ehető nő (The Edible Woman, 1976) című regénye hatja át, fordítja ki, torzítja el az előbbi megnevezéseket.
A családom mára talán már hozzászokott, hogy teljesen képes vagyok belebújni egy szövegbe és onnan nézek ki magamra és a világra (néha sajnos elfelejtem őket figyelmeztetni.... jesszusom, megint mit olvastál?!?). És ilyenkor némi idő kell ahhoz, hogy a regényidő és a jelenvaló idő átfedettsége megszűnjön és a hatások elcsitultan a saját időbe kerüljenek át. Szöveghullámok: a gátakon átcsapó tajték permete az arcunkon.
Eddig egyértelműen Alexandra Tolsztaja önéletírása viszi el a pálmát. Lehet, a második helyre ezennel felkerült a megevett nő képzete.
Most már tudom, miért volt mindig furcsa érzés, mikor egy csokifigurának törtem le a fülét, vagy a fejét, vagy a lábát. Érdekes, sohasem haraptam, mindig csak törtem, hogy megszűnjön a forma és előkerüljön az anyag, így már bele lehetett harapni a kívánt csokoládéba.
A műtorták tetején a virágmarcipánok könnyebben mennek - sarkantyúkával, körömvirággal, százszorszéppel, néha ibolyával díszített ételeink.
Atwood kedvenc témája a szimbolikus kannibalizmus: az esküvői torta tetején a vőlegény és a menyasszony figurája. Megsemmisülések. Hála az égnek, a miénken nem volt....

Az odakozmált rizs és az escort lányok

enter image description here

Minden ott kezdődött, hogy vasárnap reggel odaégettem a rizst. De talán nem is, inkább hogy a Főszerkesztő asszonynak volt egy mondata, amire reagáltam, aztán ő is, aztán megint én és így tovább a végtelenségig – mióta ismerjük egymást, ez megy és persze szokásához híven most is biztatott, hogy írjam meg: női láncreakció. (Nyugodjon meg a kedves Olvasó, tudom, hogy csak az escort lányok miatt kezdett bele az olvasásba, mindjárt jön az is, megyünk szépen sorjában.)
Nem is tudja azt az átlagember elképzelni, milyen trauma az odaégett rizs. Először is bosszantó, hogy kellemes (?) pirítósszag szállja meg a lakást és még egy hónap múlva is érződne a függönyön, ha tapasztalt kozmatikusként nem mosnám ki azonnal, azután füstbe megy miatta az ebédterv, amit olyan szépen kigondolt a szakácsnő (ugyanazon nő-személy-zet), de főképpen emelkedik a gondosan felépített feladatlista által okozott hétvégi stressz-szint. Nem boldogító tehát a dolgok ilyetén alakulása, mert a következő tevékenységek megnyugtató (?) láncolata esik áldozatul egy ilyen balszerencsének: ebédfőzés (helyette: újratervezés, boltba rohangálás), gyerekekkel való tanulás (ellenőrzés és kikérdezés helyett fásult anyai bólogatás arra a mondatra, hogy „szerintem nincs házi belőle”), korábbi vizsgák újbóli kreatív elkészítése (egyszerűen halasztódik), beadott feladatok javítása (egyszerűen halaszt.), tankönyvrendelés előkészítése (egysz. hal.), a vizsgákhoz szükséges adminisztráció szerteágazó feladatainak előkészítése (egysz. hal.), a fürdőszoba takarítása (egysz. hal.), kerti munkák (egysz. hal.) és a női vonzerő emelésének eszközei (ez a legegyszerűbb: eddigre a nő egysz. hal., értsd: egyszerűen halott).
Pontosan tudom, hogy ha férfi a kedves Olvasó, ezt nevetséges túlzásnak tartja, a női Olvasóknak viszont kár is volt leírnom, felesleges fecsegés, mert az ő titkos listájuk esetleg még hosszabb. (Az egyik oldal nem hisz nekem, a másik unja: akár már most be is fejezhetném ezt a szösszenetet, de akkor hol maradnának az escort lányok, ugyebár. Tessék tehát nyugodtan tovább olvasni.)

enter image description here

Szóval az escort lányok. Minden tekintetben megbízható forrásom megosztotta velem egy érdekes cikk tartalmát arról, kik és milyen céllal keresnek fel ilyen szakmában dolgozó hölgyeket. A forrásom nagyon helyesen fejleszti ezen a téren csiszolatlan műveltségemet, cserébe én felkutatom, miért hívják a rózsafüzért éppen így vagy honnan jön az a szó, hogy „baldachin”. Együtt művelődünk. Is. Na, szóval röviden a cikk lényege az volt, hogy mindenféle pasi korra, anyagi háttérre, szakmára, nemre (ja, arra nem, inkább igen) tekintet nélkül szeretne ilyen tökéletes bombanőt magának, ki rendszeresen, ki – anyagi okból – csak néha, ki pedig – szintén anyagi okból – legalább egyszer. Nem számít, hogy ő maga messze áll a férfiszépség ideáljától, neki tökéletes nő kell. Nem számít, hogy otthon van egy, aki szereti (vele levitetni a szemetet), neki tökéletes nő kell. Nem számít, hogy rámegy minden spórolt pénze, neki tökéletes nő kell, legalább egyszer. Nem számít, hogy egy kis (jó, megengedem, esetleg sok) munkával érzelmileg gazdag párkapcsolata is lehetne, neki tökéletes nő kell. Nem számít, ha otthon is megkapja, amit az escort szolgáltatás során, csak éppen otthon lehet, hogy anya már szült három gyereket és nem minden este ugyanakkora a kebelmérete, mint az adott hölgynek, neki mégis tökéletes nő kell. Mit tökéletes nő? Egy wonderwoman, legalábbis ami a testi oldalát illeti a dolgoknak. Ennyi.
Ne értsük félre, sem azt nem mondtam, hogy minden férfi lép is ebben az ügyben (esetleg feláll, de a lépést már nem teszi meg), csak azt, hogy mindenféle. És azt se gondolja a kedves Olvasó, hogy prűd vagyok meg előítéletes meg konzervatív meg katolikus meg nagycsaládos meg jobboldali meg álszent. Szögezzük le, hogy semmi bajom ezzel az egész intézményrendszerrel mindaddig, amíg ez egy felvállalt ügy (nem kell a Kossuth Rádióban bemondani, elég, ha önmaga előtt felvállalja) és a fickó rendben van magával, a világgal és amikor escortozik, senkit nem sért vagy aláz meg. Ha ez neki jó így, van hozzá pénze, ízlése, ideje, természetesen élvezze: az életben igenis fontos mindenféle öröm és nagyon jó lenne egy olyan világban élni, ahol nem folyamatosan ítélkezünk. Akkor meg minek írok erről, kérdezhetné az Olvasó, aki már éppen szaftos megjegyzéseket fontolgat magában, most meg látja, hogy a jó kis botrányos beszólások elmaradnak, nem lesz mi mellett (mi mellet) kardoskodni, érvelni, vitatkozni, és így tovább. És különben is, hogy jön ide a rizs? Mi van?
Hát az van, kedves Olvasó, hogy én ugyan nem vagyok feminista, de nőpárti igen. Férfipárti is: az ágyban (jó, megengedem, lehet más helyszín is, csak a megbízható forrás buzogjon a mellemen, pardon, mellettem). A barátságokban meg hasonlóképpen fontosak nekem a női és a férfi barátságaim. Az viszont nagyon tudja szúrni a szemem, amikor a pasas az escort lányra spórol, az asszony meg közben odakozmálja a rizst. (És nemcsak azért, mert utóbbi miatt büdös lesz.) Legyen a fickónak fantáziája, természetesen – az escort lányok kétségtelenül feltüzelik a képzeletet, sőt, láthatóan és tapinthatóan felállítanak egy mércét. Kétségtelenül ritka, hogy egy odaégett rizs miatt éppen elkeseredett nő megüti ezt a szintet azon a vasárnapon. Ugyanakkor az sajnos még ritkább, hogy a pasi képes a kettő közötti összefüggést meglátni, pedig ez nem atomfizika (az escort lányok képeivel ellenétben: ott fizikai értelemben tökéletesen formált atomi részecskék is megcsodálhatók). A FB-on olvastam egy ilyen szalagcímet: a nők nagy része időszegénységben él. Elég hülye cím meg nem is mond egy másik nőnek semmi újat, elismerem. Ennek ellenére ordító tény, mégsem sok férfit ismerek, aki rájön, hogy odahaza is olyan bombanője van/lehetne, amilyet csak akar, amennyiben képes felismerni, mi kell a nőnek. Nem, tévedni tetszik, nem az újabb párducmintás bundára gondolok.

A nőnek figyelem kell:
amikor csacsog, vihog, röhög, szomorkodik, idegbajos, szerelmesen suttog, meg kell hallgatni, oda kell rá figyelni.

A nőnek gyengéd erő kell:
amikor gyengének, sebezhetőnek, törékenynek érzi magát, szorosan meg kell ölelni. Úgyis van neki annyi saját ereje, hogy összeszedi magát, de annyival könnyebb egy ölelés után.

A nőnek idő kell:
a feladatai miatt olyan ösvényekre téved, amelyekről néha alig tud már visszaevickélni, hogy megtalálja, mit is akart ő eredetileg, ki is ő valójában a szerepein túl. A nő tud szolgálni, de ha nem marad magára ideje, azt a személyiséget és varázserőt veszti el, ami miatt ő lehetne az igazi wonderwoman a férfi számára.

A nőnek tér kell:
hagyni kell tevékenykedni, jönni-menni, elrepülni, mert ha igazi és értékes a hely, ahonnan repkedhet, úgyis hazajön és még oda is ad mindent, amit közben tapasztalattá, életté, örömmé gyúrt magában és ettől a környezetében mindenki csak több lesz.

A nőnek az kell,
hogy a férfi a tenyerén hordozza és büszke legyen rá, hogy ő a nője.

A nőnek még hatszáz dolog kell attól függően, hogy éppen melyik nőről beszélünk és akkor a shopping-listáját még meg sem említettük. Azt próbáltam csupán ábrázolni, hogy mindenkinek lehet saját escort lánya, aki képes szórakoztatóvá, teljesebbé, varázslatosabbá, szebbé, izgalmasabbá, örömtelivé tenni a fickója életét és szívesen karban (vagy egyéb testrés/z/ében) tartja a, hm, szóval az állóképességét is. Persze, valamilyen szinten melós dolog ez, mert éreztetni kell vele, hogy tisztelik és szeretik, méghozzá olyan nyelven, amilyenből ért. Viszont cserébe simán előfordulhat, hogy ha oda is égeti a rizst megint, nem bőgni kezd, hanem röhögni és ha nem is lesz aznap ebéd, csillapítani tudja a pasija éhségét alternatív módokon is – ahogy csak ő tudja és egy képzett szakmabeli nem.

(Tudom én, mennyi baj van egy nővel, hogyne tudnám, én vagyok az és ki kell bírjam magamat is az emberiség egyéb képviselői mellett. Azt is tudom, hogy egy férfi a maga látószögéből frappánsan és nálam rövidebben meg tudná fogalmazni, egy nő mivel döngöli a földbe az esélyét is, hogy mindezt megkapja a férfitól. Szóval hajrá, urak, ha van bátorságuk, vegyék fel a kesztyűt!)

enter image description here

Művelt kert

A kert fogalma önmagában feltételezi a megműveltség tényét. A kert, mint megművelt terület.
A kertelméleti, kertfilozófiai gondolatkörben a kert a természetből kivett és onnan lehatárolt, mesterségesen fenntartott területként jelenítődik meg.
A kert a természetbe ágyazottságból indul.
De ez csak az egyik irány, mely kimondva-kimondatlanul a természet-falu-város útvonalon jut el a beépítettség diskurzusáig, a városig, mint a természeti közeg minimalizáltságáig - itt érhető tetten látványosan az elidegenedettség kérdésköre.
Az ókori városi parkok történetét tanulmányozva azt találjuk, hogy az épített közeg szövetébe nyitott terek inkább a tömeg elhelyezéséről, mintsem az elhagyott természet élvezetéről szólnak.
A parkok története az újkor hajnalától amúgy is általában a város és természet találkozásánál kezdenek alakulni (zöldövezetek, villanegyedek, kastélyparkok), majd az erős urbanizációs hullámok kényszerítik rá a városvezetőket a tudatosan kitágított belső (t)erek zöldítésének szükségességére.

A másik irány már a mi korunk története: amikor az épített közeget törjük fel kertté, azt rendszerint a szükség és a hiány hozza életre - a közösségi kertek és az ehető városok új koncepciótörténete példázza ezt a legjobban.

enter image description here
Andernach, az ehető város
https://www.urbangreenbluegrids.com/projects/the-bible-city-andernach/

A közösségi kertek rövid történetéhez jó összefoglaló:
Grown from the Past: A Short History of Community Gardening in the United States
https://communityofgardens.si.edu/exhibits/show/historycommunitygardens/intro

Az első közösségi kertek az 1890-es években üres telkeken létesültek Detroitban (Vacant Lot Gardens), mégpedig kiterjedt önkormányzati segítséggel és egyértelmű céllal: a recesszió hatásának enyhítésére minél több önkezűleg előállított élelmiszer termelése. A program olyan sikeresnek bizonyult, hogy nagyvárosi lehetőségláncként sorra alakultak az ürestelek-kertek.

Az 1900-as évektől alakulnak az USA-ban az első iskolakertek (School Gardens) - ahol is a fő motivációk között a következőket találjuk: különösen az alsóbb rétegek és a bevándorlók gyerekeire gondolnak, hiszen ők anyagi lehetőségek híján nem jutnak elegendő friss zöldséghez és gyümölcshöz, az egyre burjánzó városi létforma negatív hatásainak ellensúlyozása, a természethez való kötődés erősítése és a felelősségre nevelés, és nem utolsó sorban a fizikai egészség megőrzésének fontossága (Fannie Griscom Parsons, DeWitt Clinton Park in NYC).

És egyenes sorban folytathatjuk az egyértelműen hiány állapotokra adott válaszokként létrejövő további kertmozgalmakat: a háborús kerteket (Wartime Gardens) az első világháború átvészelésére, a takarék-kerteket (Thrift Gardens) az 1930-as évek nagy világválságának túlélésére, a győzedelmi kerteket (Victory Gardens) a második világháború élelmezési nehézségeinek áthidalására.

A közösségi kertek történetében először a hatvanas-hetvenes évek hippimozgalmainak köszönhetően fogalmazódik meg az örömkert igény: ahol nem a hiány a fő motiváló tényező és cselekvésre serkentő erő, hanem az életszeretet, az élmény, az alulról és önként szerveződő közösségi élet megélése, illetve a pazarlásmentesség ellen való tudatos tenni akarás.

enter image description here
https://www.etsy.com/listing/957690412/hippie-garden-poster-no-frame-or-canvas?ga_order=most_relevant&ga_search_type=all&ga_view_type=gallery&ga_search_query=hippie+garden&ref=sr_gallery-1-3&from_market_listing_grid_organic=1

Az ehető város (The Edible City) koncepcióhoz olyan diskurzusok tapadnak, mint az önellátó helyi élelmezési rendszer, városi kertészet, városfarm, minőségi élelmiszer, jó étel (Good Food Movement), lassú étel (Slow Food Concept), stb. Nemcsak egyfajta konkrét hiányra adott válaszokként jelennek meg ezek a város-átrajzolások, hanem ezekben a város-átformálási tervekben ugyanolyan hangsúlyozottságot kap az önállóság és az életöröm.
A betonfeltörés katartikus élvezete.

A majdnem sosem volt vetemény

Az úgy volt, hogy az idén elhatároztam, nem veteményezek. A kicsi még csak 10 hónapos, különben is van éppen elég dolgunk enélkül is, és amúgy se sikerül sose úgy, ahogy szeretném. Nevelgetem a palántákat, majd rálocsolok többszáz liter vizet, és a végén az összes paradicsomot lezabálják a poloskák. Sőt, paradicsomszezonban a boltban is botrányosan alacsony áron jutok jó paradicsomhoz. Na, meg anyuék is adnak bármennyit, bármikor, ha kérek. Ennyi remek indok mellett ki szeretne egy veteménnyel szórakozni.
Mikor beköltöztünk, első dolgunk volt, hogy magaságyásokat építettünk. Meg volt az a romantikus elképzelésünk a veteményezésről, amit az ember gondol róla, amíg el nem kezdi. Pécsváradon nőttem fel, ahol a házunk mellett hatalmas veteményeskertet gondoztak a nagyszüleim naponta. Minden nap, gyakorlatilag egész nap. Sok mindent ellestem és megtanultam tőlük, de azért nem mondanám, hogy nagyon profi voltam, amikor először nekiálltam. Azóta kikupálódtam valamennyire, és szívesen is csinálom, na de a döntés az döntés… idén nem lesz vetemény.
Egy dolgot nem vettem csak számításba. Azt, hogy Zengővárkonyban ez nem ám csak így megy. Jön egy szomszéd itt, egy barát ott, egy dédimama amott: Szilvikém maradt egy kis paradicsompalántám (a paradicsom szó helyettesíthető karalábéval, paprikával, uborkával…stb.). Na jó, akkor legyen csak egy kis paradicsom. Befőzni való. Meg persze akkor már koktél is, mert a gyerek azt jobban szereti. Ja, maradt egy kis sárgaparadicsom palánta is. Hát jó, akkor még azt. Karalábé? Szeretjük persze. De 100 forintért dobják utánam a boltban ilyenkor. Persze, ez bio. Ok, csak egy párat. Így lett végül karalábé, uborka, paradicsom (több fajta), saláta, fokhagyma… Egyelőre itt vége a sornak, de ezt csak félve írom le. Ki tudja, mi jön még hozzá.
Ezért (is) szeretek annyira Zengővárkonyban élni. Itt a te dolgod sose csak a te dolgod, de éppen ez a szép benne. Így lett nekem idén veteményesem. Most már csak a bogarakkal kell felvennem a harcot. Ötlet?

enter image description here

enter image description here

Eredeti megjelenés:
http://www.rozmaringvendeghaz.hu/a-majdnem-sosemvolt-vetemeny/

Húsvét hatfő

enter image description here
Jakab a fennsíkon tőlem balra

enter image description here
Jónás a fennsíkon tőlem jobbra

Amikor elkezdtünk családot alapítani, sohasem felejtem el azt az idősebb, többgyerekes női megszólalást, hogy vigyázz, nehéz lesz abbahagyni. Aztán persze én is megértettem, hogy miért: örömködésből fakadnak, folyamatos sikerélményt és életélvezet jelentenek - aztán elmúlik az idő. És akkor jönnek a kísértések. Talán még egy utolsócskát? Vagy fogadjunk inkább örökbe? Balázs folyamatos duruzsolásának hárítására a következőket idézem magam elé, hogy legyen erőm teljes határozottsággal állítani, hogy nem: amikor a szülés előtti héten már csak ülve volt kényelmes aludni, hogy sohasem volt rajtam tiszta ruha, mert mindenhol vagy csöpögött, vagy kenődött, vagy ömlött valami rám, hogy néha kínzással ért fel az, hogy egyetlen éjszaka sem lehetett megszakítások nélkül aludni, hogy.... végteleníteni lehetne a sort, de minek, mikor az elmúltság perspektívájából vagy nevetés vagy csak állóképpé kimerevített szépségek maradnak meg. És bevallom, hogy mégsem az előbbiek jelentik a tényleges nem melletti voksolást, hanem egyszerűen az anyagi lehetőségek, hogy nem fér bele több, mert az részünkről már tényleg felelőtlenség lenne.

Újabb parcellát török fel, hogy minél több tápláló élet érlelődjön körülöttünk, nekünk. Még ásás közben sem vagyok egyedül: ott viháncolnak önálló emberré körülöttem. A lokális globalitás, amit oly fontosnak tartunk: látható és láthatatlan kötelékeink egymás és a világ felé, hogy ne csak a földet lássák maguk előtt, hanem merjék felemelni a tekintetüket és a messzeséget fürkészni.
Megértése a családi idill működésének: az ünnepnapok kivételezettsége. Ilyenkor én nem akarok semmi mást, ilyenkor én vagyok teljesen benne a mi közös történetünkben, ilyenkor én rendezem a színt tökéletesre, mert ilyenkor kizárólag erre figyelek. És talán sajnálom kicsit, hogy miért vonz más is. És talán nem értem, hogy miért nem elég csak ez. Megdöbbent a felismerés: ezért nem akarták sosem, hogy a nők tanuljanak. Mert akkor kiegyenesítik a nézésüket és a határokra figyelnek. És el akarnak oda jutni. Túlra. Bizonyén.

enter image description here
Janka rajza: Patroklosz és Akhilleusz - feladata van az időnek

enter image description here
Joli saját készítésű kínai nyelvfüzete: számunka a távközeli magánoktatás lehetősége jól hasznosul, hiszen hosszadalmas utazások nélkül tudunk jelenvalóként lenni és tanulni, így még a külön nyelvleckék sem jelentenek akadályt.

Távolsági és jelenléti oktatásban is részt venni. Távolsági alatt értsd: elvártak teljesítése, de egyéni utakon. Jelenléti alatt értsd: konzultációs, bekapcsolódós. Az ötvözetek különleges ereje.

Fény-vét

Balázs is egyre ritkábban tudatosul a fényképezőgépre a telefon helyett, de még mindig megéri. Fényérzékelések. Ő látott és én csacsogok hozzá.

enter image description here
Az Okosház spalettái: reggeli átmenetel kinyitni a házat, esti becsukódás az egész napos szellőztetés után.

enter image description here
A fennsíkunkról letekintve a völgy felé a falura: szeretnék a templomtorony mind a négy oldalára órát adományozni, hogy a szélrózsa minden irányából láthatóvá váljon az idő.

A tavaszi óraátállítást még nem követte a templomi harang, most öt helyett hatkor harangoznak: csendre kelni. A téli átállásnál nem bírtam ki, és szóltam: öt helyett négykor ébresztődni - jaj.

enter image description here
Megtanulnak valaha is akklimatizálódni a barackfák? Genetikai program és környezeti hatás - lassú átállás. Virágféltés a fagyban: kifüstölni a lefolyó hideget. Északi szél.

Hímzett csizma

A Zselicet mindig is szerettem, mert gyönyörű, mert tájfutó koromban itt mindig dobogós helyezést értem el - most meg már azért is, mert mutassanak nekem kérem még egy olyan falut, ahol az ember lánya a polgármesterrel és feleségével a főutcán végigsétálva a következő jelenet főszereplője lesz: "Te, nagyon jó a csizmád! Ivett, nézd már meg, milyen jó csizmája van! Letépjük róla? Vagy szerzel nekünk is?".

Irmának köszönhetően a vásárosbéci faluszépítési program és az általam vezetett parkművészeti szeminárium közös munkát tervezett: a helyieknek először kicsit segítünk ötletelni, hogyan lehetne növényesítéssel szebbé varázsolni a faluképet, aztán pedig az ültetésben is részt vennénk. A hallgatókkal közös kirándulás és tervezés a legnagyobb bánatunkra jelen helyzetben nem megvalósítható. Így egyelőre csak én mentem.
A terek ámulatba ejtettek: dombok közé nagy telkekkel tagolt, széles utcákkal vezetett szellős falukép fogadott. Tágasság, melyet a patak általi osztottság játékosít. És persze a határban az erdő.
Gyüttmaradtak: a kiköltöző értelmiségi családok teremtő és aktiváló ereje. Tudással, akarattal és megéltséggel szőtt romantikus faluvágy.

enter image description here
A falu szövetkezeti boltja balról

enter image description here
és jobbról