Testképek a járvány idején I.

enter image description here
fotó: RhythmosNoir

Beszélgetéssorozat az Újegyetem szervezésében.
Első alkalom: május 10. 19:00, online premier az Ú1 youtube csatornáján.

Az elmúlt másfél évben a bőrt, ami a külvilággal érintkezik és folyamatos kommunikációban alakul, maszkra, a fertőtlenítő hagyta tisztaság érzetére és gumikesztyűre cserélte a társadalom számottevő része. A korábbi szabad mozgástér összezsugorodott, kénytelenné váltunk egymás nonverbális kommunikációjából és tekintetéből olvasni és túlkiabálni a maszkon elrekesztett hangunkat. A fizikai távolság leküzdésére az élő vizualitást a képernyőre cseréltük, míg az érintés vágya sokszor a képzeletben igyekezte túlélni az elszigeteltséget. Mindezen jelenségek csak kiragadott példái annak a kommunikációs spektrumnak, amihez alkalmazkodva újramedializált testképek milliói keringnek most közöttünk. Az oltott test, a covid-os, a félelemmel, szorongással telített testben emberek milliói szembesülnek a fizikai valóság énképet formáló következményeivel. A belső konfliktus legyen enyhe vagy viharos a felelősség és érzések között keresi a megoldást, a túlélés lehetőségeit.

A mikroszkopikus veszélyeztetettségre adott válaszok a félelem-kommunikáció által önkéntes és önkéntelen feladásba sodortak bennünket, miközben az emberi természet megszorítások nélkül mindenkor a sokszínűség fenntartásában érdekelt. A fizikai-szellemi-lelki egészség létfeltétele a diverzitásban cirkulálódó én- és testkép. Mi történik, ha az ember egy nagyobb ívű folyamat részeként észrevétlenül azzal találja magát szembe, hogy csak az előre csomagolt testképek közül választhat?

A tudattalannak hitt testemlékezet őrzi a járvány okozta változások lenyomatait, a test tudatát mégis nekünk kell felébreszteni ahhoz, hogy meglássuk hogyan változott testképünk az elmúlt időben.

Különböző terület kutatóit kértük fel, osszák meg meglátásaikat, hogy különböző szempontok mentén inspiráljuk egymást önmagunk és a másik megértéséért, valamint reflexív viszonyt kialakítva fenntartsuk a szabad választás és tudás lehetőségeit.

Az első alkalommal Pilári Darinka és Kellner Balázs beszélgetnek.

Pilári Darinka testérzékeléstannal, improvizációs tánctechnikákkal foglalkozó kutató, táncos, az Újegyetem Cselekvő tér műhelyvezetője, a SZTE doktorjelöltje.

Kellner Balázs művészetfilozófus, a különböző tudományos elméletek közös nyelvi tudatának, valamint a társadalmi jelenségek és tudatállapotok kapcsolatának kutatója. Az Újegyetem Smarni műhelyvezetője, a MOME doktorjelöltje.

„A járvány rendkívül jó alkalom arra, hogy a test és tudat viszonyára rákérdezzünk és elkezdjük megismerni mind személyes szinten, mind kollektív szinten, majd megkérdőjelezzük és változtassunk azokon a rendszereken, amik olyan testképekkel dolgoznak, amelyek testidegenné váltak. A nagy kérdés az, hol marad az együttérzés saját testi valóságunk iránt, vagy mások megélt tapasztalatainak sokfélesége iránt? Milyen az az egészség iránti felelősségvállalás, ami alapvetően kiszervezett az egészség egyéni tudása, a test bölcsessége alól?” Pilári Darinka

„Lehet, kicsit erős ma már a kifejezés; de igen, egy olyan paranoid antropológiai állapotról beszélek, ami a kapitalizmus szellemében és eszközeivel azt eredményezi, hogy járvány ide vagy oda, de biodiverzitás helyett már csak olyan helyeink vannak (virtuális valóság), ahol az ember magával, pontosabban saját alternatíváival találkozhat. Ebben a természettől elszakadt kiborg-ökoszisztémában pusztán csak informatikai tartalmak, webdesignolt tárgyak vannak rajtunk kívül jelen, melyek csupán az emberi faj kézjegyét hordozzák a biodiverzitás teljes kizárásával.” Kellner Balázs

Mozdulat-kert

enter image description here
Edouard Delemotte fotója

Térben tett útvonalaink módjai nemcsak cél vagy hangulat bejárásúak, hanem maga a tér által is implikáltak. Magán tereinket önmagunk igényeihez alakítjuk (innen ered felszabadító mivolta), közösségi vagy közösen használt tereink más (jobb esetben szakember) által előírt jelleggel nehezednek ránk. Útvonal-vezetések és kijelölések szabályozottsága. Berögzülések és elmerevítések.
A magán tér magánvaló, amennyiben a másik, mint vendég vagy mint idegen behatoló léphet/lép és vonódhat/vonódik bele.

enter image description here
SLA: Reinvent Paris
https://www.sla.dk/en/projects/reinventparis

Publikus tereink köz-terek, ahol magunkvalóságunkat felülírja a közösségi igény és akarat, a közízlés kifejeződése.
A tértervezés, mint az urbanisztika és a tájépítészet azonnaliságra törekvő gyors megoldásainak hatásköréből egyre inkább kikerülő, problematikusságát egyre jobban felvállaló közös cél, a túlélésünk záloga. Az etikai, sőt esztétikai igények tudatos alakítását szorgalmazó össz-szemléleti álláspont érvényesülése a közös jó érdekében. Érzeteink.

enter image description here
SLA: Hornemanns Vænge
https://www.sla.dk/en/projects/hornemanns-vaenge

Átsétálni egy parkon. Átvágni egy téren. Átrohanni egy parkon. Átszelni a teret. Átmenni a park túloldalára.
Térben való mozgásunk fontosság-tudatot ad. Haladunk. Céllal megyünk. A várakozás látványosítása az egyedül, önmagában álló ember a szökőkút mellett, a fa alatt. Aki vár, az magányos ácsorgó, statikus létező. Aki érkezik, az mozgásos történésben levő szereplő - a cselekvés ténye kiemeli a mondatból és láthatóvá teszi. Aszimmetrikus találkozásaink. Ha egyszerre érkeznénk, talán egymásnak is robbannánk.

Térbe való belemozgásunk és mozdulataink magában a térben a határátlépések játéka. Önmagunkat mozdulatokkal is felruházzuk. Leszaladok a térre, kiszaladok az utcára: a privátat viszem magammal a publikusba és minden gesztusom jelzi, hogy rövid idejű látogatóként használom az adott szcénát.

A kertbe kimenve van úgy, hogy a bentről szemlélt kinti térbe lépés felülírja az előzetesen kiválasztott lábbelit: visszaszaladás inkább a csizmáért, vagy éppen mégis jobb a szandál.

Demarkációs vonal az árnyék. A benapozott terület határai a felkelő nappal csúsznak arrébb: a száradó füvön már lehet mezítláb járni. Az árnyékba esett labdáért szaladva kapkodják a gyerekek a lábukat: a hideg és nyirkos érintés területről elzavaró hatása.

Művészileg bemozogni a teret: a mozdulatok finomsága. Művészetté mozogni a teret: a tánc.

enter image description here
Joli vetette kacskaringósan vezetett, kibújó petrezselyemsor öntözés előtt

enter image description here
és öntözés után

enter image description here
Termést kötött mézalmácska

VIRÁG

Múlt hét pénteken Bata Rita (Batarita) előadásán jártunk.

Andi lányomon keresztül Judittól kaptunk meghívást a Nemzeti Táncszínházba a Koreában már előadott VIRÁG című alkotás budapesti bemutatójára.

Mi eddig Balázs munkáiba a „Faluság Vasárnapi Képeshang” által kaptunk betekintést, most végre lehetőségünk nyílt egy hosszabb művének megismerésére.

A darab két szereplője CHIN Eunju és Batarita.

Andi mesélte, hogy Batarita mozgással milyen csodálatosan tud „beszélni”.

A darab előzetesét olvasva kíváncsisággal fűszerezett izgalommal vártuk az előadást. Fenntartásunk abból eredt, hogy korunknál fogva már nem vagyunk olyan nyitottak az újra, mint a fiatalok. Tetszik-e majd, vagy az előadás közben kikívánkozunk a teremből?

Csalódtunk! Az alkotás fogva tartott bennünket.

Élveztük, ahogy a környezetünket körülvevő hangokból komponált zenével milyen csodálatos összhangban mozdultak a táncosok. Lenyűgöző volt, ahogy a művészek az egész pici, apró mozdulatoktól a nagy lendületesekig hogyan használták testük minden porcikáját.

Lehet, hogy nem mindent értettünk úgy, ahogy azt az alkotók gondolták, de volt mondanivalójuk számunkra. Nagyon kellemes élményekkel gazdagodtunk.

Szeretettel köszönjük a meghívást Juditnak, Balázsnak!

enter image description here
fotó: Zelkó Csilla

Folk dance – folk friends

enter image description here

It was already at the age of 16 that I could first try dancing and it only happened because I took part in a student exchange program. I was part of a group of about 20 girls and boys from our high school who could go and live with a couple of Welsh families near Llandeilo for ten days and so we had to bring something as a present – Hungarian folk dance seemed just perfect. By then I had already expressed my wish to my parents many times that I really wanted to do some dancing but nobody let me – they said I should study, help at home and be quiet. Now I know they probably didn’t have the energy to schedule my yearnings but at the time I felt quite neglected, unloved even as there never seemed to be time for my aspirations. Anyway, I got into the dance group who were supposed to amaze the Welsh audience and although none of us had danced ever before, our Welsh families were pleased enough with us when we got there. Apparently, these dance classes were a chance for me to totally fall in love with dancing once and for all.

I danced through the next 11 years into an entirely brave new world where I made fantastic friendships and attained good endurance but most important of all I learned that the best thing about dancing is the process of doing it. Fortunately, I bumped into a group of people during university who I could connect to on various levels and together we created a dance community whose members have been in touch for the past 17 years. I have always been absolutely grateful for my dancing friends because they gave me the first chance ever to really feel part of a community as a precious and loved member. From then on, I could start becoming the person I am meant to be and this is thanks to my friends and thanks to dancing.

Our group never aspired to show what we do – we danced because it was important for us and because we simply had fun in each others’ company. Although we had set dance classes three times a week, it didn’t really mean much because we got down to our club every single night and learned new steps from around six till midnight or later if we felt like it. Of course, we had to get up in the morning and go to our seminars just like everyone else but dancing was such motivation and gave us such energy that this way of life felt absolutely normal. It was normal. I don’t remember being tired: I was living in a constant flow of joy.

Our dance teacher was also a special person and I think we all feel grateful for him, too. Jani was comfortable in different dance styles, not just folk dance, which fascinated us and it also meant that through his knowledge we could get a glimpse of a wider context. He gave us tips that made us more conscious of our body and he could also illustrate different interpretations of connection between leaders and followers. Jani’s experience and knowledge of dance culture and communities in different regions in Transsylvania and Hungary broadened our horizons. His open, kind and deeply humane personality is still an example for me and I guess, for many of us.

Dance steps were the first to lead us to form a great community but it soon became clear that we shared much more. We had never-ending discussions and arguments about how we should lead our lives, how we should work, love and create a better future. We had a serious intention to stay in touch and even to form a community of brethren helping each other. Naturally, this didn’t happen in the way we planned: we never bought common land or even stayed close to each other geographically but in our hearts we are still there for each other and I am absolutely certain that in any case of need I could count on any of these friends of mine even if we hadn’t talked for some time. The fact in itself that once we had real intentions to live a noble, eco-friendly and honest life has always served as a compass for me. The experience of shared love and respect has, too.

As I was expecting my first child, I had to stop dancing and my three pregnancies created a long gap between my dancing years. As a mother of three I have gained fantastic experiences and an even deeper love of and zest for life, but all this has also transformed me to become a much stronger woman. This change has affected my “dancing career” and although when I tried folk dance again after 7 years, I felt as if I had been missing a body part for a long time, I had to give it up. I simply realized that the rigid rules and traditions of Hungarian folk dance affecting the woman in the process of dancing limit my freedom, which I cannot bear any more. It took me a long time till I found my other true love again in terms of dance styles but now I even have three so there is nothing to complain about. 🙂

To be continued…