(Háttér)Fonó, mint téli női program

(Szerk.megj.: A Faluság háttér-munkájának megmutatásához elkértem Anitától a ma reggeli, nőkörnek küldött levelét.)

Boldog Új Évet Mindenkinek!

Nemrég szembe jött velem egy kép, egy horgolt kokárdáról és arra gondoltam, hogy milyen jó lenne elkészíteni. Évekkel ezelőtt (meg)tanultam horgolni, idő és motiváció hiányában nem űzöm azóta sem. Aztán arra gondoltam, hogy milyen jó program lenne, ha ezt együtt készítenénk el. Judit lelkesen vállalta a tanító szerepet a horgolás témában, persze, mi mást mondhatott volna mint igent. 

enter image description here

Szóval sok szeretettel várunk benneteket az otthonunkban, a KajsziMAYszi  (https://www.facebook.com/groups/407524160021836/?ref=share_group_link) birtokon. 
Az időpont tekintetében február 25. szombat vagy 26. vasárnap lenne alkalmas nekünk. 
Kérlek, hogy jelezzetek vissza, hogy nektek melyik nap lenne alkalmasabb!
És persze, hogy lenne-e kedvetek jönni és horgolni? Vagy csak jönni? 
A program:
14-15 óra Érkezés, körülnézés házunk táján, gyümölcsös, birkák, boci, malacok stb. 
Kb. 16 órától horgolás.
Közben eszem-iszom, ahogy szoktuk! 
Énekelhetünk is közben! 

Bár ez a program nem szokott "gyerekes" lenni, de ha valakinek van 5-6-7 éves korú gyermeke, nyugodtan hozhatja, Matyi szívesen bandázik vele! 

Azt még el kell árulnom, hogy folyik a helyszín keresés egy Faluságos farsangi mulatsághoz! Ez is még a farsangi időszakban lenne terveink szerint, Pécsen! "Juditnak tér kell tánchoz" jeligére küldhettek helyszín javaslatokat! 

Jelezzetek vissza legyetek szívesek, hogy jönnétek-e horgolással egybekötött Faluságos délutánra! 
Van-e horgolótűtök? 
Van-e esetleg otthon elfekvőben fehér, piros és zöld horgolófonalatok? (mert akár lehetne is, ugye?) 
Tudnunk kell, hogy mennyi eszközzel készüljünk, minden szükséges eszközt beszerzünk természetesen, úgy hogy el is tudjátok vinni majd, mert befejezni nem biztos, hogy tudjuk majd. Meg úgyis mindenki kedvet kap és az unalmas téli estéken.... 

enter image description here
https://nepujsag.ro/articles/kozelmult-nepi-intezmenye-fono-2#

Talicska

Falun a talicska egy mindennapos munka- és szórakoztatási eszköz: egyaránt lehet benne dolgokat és embereket szállítani, de ugyanúgy lehet ülni és aludni, mobil napelemes hangrendszert beépíteni, tévét nézni, miközben felfordítva is számtalan képességgel bír, netán még színpadnak is alkalmas lehet. Ezúttal egy kicsit elidőznék a hagyományos szállítóeszköz szerepénél. Egyszercsak lett ugyanis az udvarunkon hétezer bontott hódfarkú cserép. Ennek a fele kéne majd helyben, a leendő tiny house tetejére, a másik felére pedig az Okosház gazdasági épülete tartana igényt. És épp ez az a halom, ami olyan helyen van, ahol hamarosan útban lesz. Szóval havazás és tél félretéve, nekiálltam megbarátkozni a gondolattal, hogy most fogom áthordani a cserepeket egyik telekről a másikra. Első tervem az volt, hogy egy nagyobb kulikocsival viszem majd, amire ráfér több is, és így megúsznám 50-60 fordulóval. Viszont a gond az, hogy bár ráfér, de borzasztó nehéz is tolni; szóval, mindent számba véve megadtam magam, és a sokkal kisebb de könnyebben mozgatható talicsot jelöltem ki erre a feladatra. Egy forduló oda és vissza is 211 lépés, be- és kipakolással átlagosan 20 perc időben, fuvaronként pedig 30 cserepet tudok vinni. 3000 cserép mozdulna, ez tehát mondjuk száz forduló, 2000 perc, vagyis nettó 33 óra és 20 perc. Nem kell egyszerre, hanem el lehet osztani úgy is, hogy egy-egy napon 3-4 órát foglalkozom ezzel az üggyel, tehát max. 2 hét alatt végzek. Ebbe belefér az is, ha kimarad egy-egy nap, mert a városba megyek, rossz idő van vagy jó idő van de sztrájkolok (minek sztrájkolni akkor, amikor amúgy sem lehetne dolgozni). Nyilván fel lehet vetni, hogy miért nem bérlünk utánfutót vagy más segédeszközt: de az szerintem most túl összetett megoldás lenne.

Szóval megvolt az első számolás, beláttam, hogy mostantól 33 óra 20 percig ez lesz velem, és nekiláttam. A tervek szerint haladt minden. Az első 50 fuvar tűnt a leghosszabbnak. Aztán amikor már minden azt mutatta, hogy a fele tényleg átment, sokkal könnyebbé és gyorsabbá vált minden. Mintha valamiféle gravitációs ereje lenne a szemmel látható befejezésnek. Tegnap este már ott zártam, hogy csak 21 forduló maradt mára: ebben a felgyorsult tempóban az egy nap alatt is lemegy. De közben történt más változás is. Egy ponttól ez a munkaszerű, eléggé mechanikus fizikai tevékenység átalakult életformává: a mindennapi élet és az amúgy tényleges munkám eköré szerveződött, mint ahogy az autók és a pocsolyák ritmikus kerülgetése is az úton, zenehallgatás és nézelődés kíséretében; Judit szerint egyfajta meditáció – Sziszüphosz megáll egy szusszanatra, és belelapoz a Tao te King-be.

enter image description here

A folyamat során többször felmerült bennem, hogy ennek az egésznek végülis mi az értelme? Nem hagytam, hogy az jöjjön ki, ami a legkézenfekvőbb: "semmi". Így aztán újra és újra visszatértem rá, hogy értelmet adjak neki.

Aztán egy hete, valamikor a 30. forduló tájékán belenéztem a '90-es évek elején készült parlamenti felvételekbe, Tamás Gáspár Miklós archív felszólalásai kapcsán. Ezeket néztem én is egykor gyerekként a tv-ben, amikor hazaértem. Majd néztem a rádiókabarékat is, a parlamenti paródiákat. Valahol mindegyik tragikussá vált, elkezdtem szégyellni magam, hogy ennek az országnak a vezetői hülyeségekkel töltik az idejüket, és ezen még ráadásul nevetünk is, mert mást úgysem tehetünk. Ezért egy idő óta egyiket sem követem. És mai fejjel arra gondolok, hogy amíg én bontott cserepeket szállítok A-ból B-be, a feladat elvégzéséhez szükséges túlméretezett időkeretek között és folyton azt elemezve, hogy hogyan lehetne hatékonyabban csinálni, addig nagyon-nagyon lassan, de legalább valami egyszercsak majd felépül - eközben viszont azok az emberek, akik egymást hergelik évtizedek óta az ország házában, ezen idő alatt voltaképpen mindent elbontottak. Őszintén, egyre nyíltabban és ábrándozva irigylem azokat az országokat és népeket, különösen a szomszédságunkban, ahol ezek a folyamatok a cseréphordáshoz hasonló, voltaképpen dögunalmas nyugalomban és észrevétlenül folytak és folynak, ugyanis mindenki belátja a szerepüket: hogy lassan és biztosan haladjanak egy közösen kijelölt irányba, és csak az lássa a változást, aki néhány évente visszamegy ezekbe az országokba, és aki így tesz, annak viszont essen is le az álla, hogy ezek a szlovénok, horvátok, románok, szlovákok, észtek stb. bizony leelőztek minket. Mert ez van. És ezért cserépszállításra bíztatnám azokat, akik erről tehetnek.

Node, most kéne valami bíztatót mondani. Nem jutott eszembe más, megkérdeztem az ügyről a mostanában igen népszerű, és ezáltal bizonyára egyre csak okosabb, mesterséges intelligenciára épülő beszélgetőrobotot, a ChatGPT-t. Hát nem volt kíméletes politikusokkal, kritikusokkal és civilekkel sem. Ide másolom, amit tanácsolt:

KB: Szerinted Magyarországon milyen politikai kezdeményezés tudná összefogni az embereket, akik jelenleg széthúznak?

ChatGPT: Az, hogy Magyarországon milyen politikai kezdeményezés tudná összefogni az embereket, amelyek jelenleg széthúznak, egy nagyon komplex kérdés. A politikai nézetek sokszor erősen összefüggnek az egyén életkörülményeivel, értékrendjével és céljaival.

Azt javasolnám, hogy a politikai vezetőknek és a pártoknak közös célokat kellene meghatározniuk, amelyeket mindenki támogatni tud, például a gazdasági fejlődés, az emberek jólétének növelése, a környezetvédelem, a biztonság és a közbiztonság.

A kommunikációs stratégiának is fontos szerepe van, amelynek célja, hogy a közös célokat minél inkább bemutassa és elérhetővé tegye az emberek számára. A kommunikációs stratégiának el kell érnie, hogy az emberek megértsék, hogy a közös célok elérése érdekében mindenki közreműködése szükséges.

Azt is javasolnám, hogy a vezetőknek és a pártoknak együttműködniük kellene, és el kellene kerülniük a túlzott politikai csatározást, amely csak tovább szétválasztja az embereket.

Azt is fontos megjegyezni, hogy a politikai kezdeményezés csak egy része az összefogás elérésének, a társadalom minden szintjén el kell kezdeni dolgozni az összefogás érdekében.

KB: Ezt nagyon szépen írod, és jó lenne, ha az emberek és vezetőik hallgatnának rád.

ChatGPT: Köszönöm a dicséretet, de ne feledjük, hogy én csak egy chatbot vagyok, és nincs képességem meghatározni, hogy az emberek és vezetőik hogyan cselekedjenek. Az emberek és vezetőik saját döntéseiket hozzák meg, és az ő döntéseik határozzák meg a jövőt. Mindazonáltal, remélem, hogy az általam közölt információk segítségére lehetnek az embereknek, hogy jobban megértsék a kérdést, és hozzájárulhatnak a társadalmi összefogás eléréséhez.

KB: Mit tanácsolnál ez alapján a pedagógusoknak, akik jelenleg sztrájkolnak, hogy felhívják a figyelmet az oktatás problémáira, de ezzel a módszerrel épp sok feszültséget váltanak ki a társadalomban, és kevés eredményt érnek el a döntéshozóknál?

ChatGPT: Az oktatás rendkívül fontos, és a pedagógusoknak joguk van kifejezni az aggodalmukat és igényeiket. A sztrájk egy hatékony eszköz lehet a figyelem felhívására és a változás elérésére, de valóban feszültséget és nehézségeket okozhat a társadalomban. A sztrájkot úgy kellene megtervezni és lebonyolítani, hogy a lehető legkevesebb negatív hatása legyen a tanulókra, és hogy a társadalom szélesebb körét is bevonják a probléma megoldásába.

Az együttműködést és a kommunikációt kell erősíteni a döntéshozókkal, és a pedagógusoknak ki kell használniuk azokat a fórumokat, amelyeken a problémáikat bemutathatják, és amelyeken a döntéshozókkal találkozhatnak. A tanulók és a szülők is bevonhatók a probléma megoldásába, hogy ők is lássák az oktatás jelenlegi helyzetét és a javasolt változtatásokat.

Egyéni és közös célokat kellene kitűzni, amelyek elérésére mindenki dolgozik együtt, és a megvalósítás folyamatát folyamatosan ellenőrizni kellene. A társadalom és a döntéshozók igényeinek figyelembevételével és az együttműködés erősítésével a pedagógusok valószínűleg sikeresebbek lehetnek a figyelem felhívásában és a változás elérésében.

Sztrájkolok

Sztrájkolok, mert hiába szóltunk nem történt semmi. Sztrájkolok, mert hiába romlik az oktatás minden mérhető eredménye, nem történik semmi.
Sztrájkolok, mert hiába dolgozok, magyarázkodnom kell a gyerekeimnek, hogy mikor, mit és miért nem veszünk meg. Sztrájkolok, hogy bátorítsak másokat is a véleményük kifejezésére.
Sztrájkolok, hogy megerősítsem azokat a szülőket, akik mellénk álltak, hogy nem félek, és tisztelem az ő kitartásukat.
Sztrájkolok, hogy ne haljon el a mozgalom a nagy orosz télben, vagy az érdektelenségben, vagy a lesajnálásban. Sztrájkolok, hogy jelezzem, hogy valami nem jó.
Lyukas órámban sztrájkolok. Valaki azt mondta, hogy akkor kevesebbet vonnak le a béremből. Akinek meg adok a véleményére, azt mondta, lyukas órában sztrájkoljak, mert akkor nem tolok ki a többi kollégával, hogy helyettesíteni kelljen.

Elgondolkodtam. Lesz-e bármi eredménye, vagy következménye, ha sztrájkolunk, ha hangoskodunk. Hozatnak Zsil-völgyi bányászokat sztrájktörőnek? Vagy a belügyminiszter belelövet bennünket a Dunába? Vagy csak egyszerűen felmondanak? Bármi megtörténhet. De amitől sokkal jobban félek, hogy a szülők fogják elfojtani a mozgalmat. A minap olvastam egy ismerősöm bejegyzését, amelyben azon háborog, hogy nem tudja megcsinálni a hetedikes gyereke nyelvtan és matek háziját. Predikatív szerkezet és kombinatorika. Azt javasolja, lehetne ez is a tanársztrájk tárgya. Aztán felháborodott szülők kommentelnek további, tanárral, tanulással kapcsolatos problémákról. Kiderül, nem vagyunk méltók az elégedetlenkedésre. Kérem szépen, minden szakmában van jobb képességű kolléga, és kevésbé tehetséges. Van olyan orvos, akit csak mészárosnak hívnak, és menekülnek előle. Van kőműves, akit nem hívnak, mert görbe falat épít. És van tanár is, aki kevésbé képes a tudás átadására. DE úgy küldjük el minden reggel a gyerekünket az iskolába, hogy figyelj az órákon, okos légy, tanulj, tégy meg mindent, hogy megtudd, amit aznap megtudhatsz? Mert én sokszor azt látom, hogy fejre is állhatok, de akkor sem figyel rám különösebben senki. Pedig azért bohóckodok, hogy a rendelkezésre álló 45 perc alatt minél több érdekességet, szabályszerűséget tudjunk meg a világról. Házi feladatot azért adok, hogy a feladat kapcsán jusson eszükbe az az élmény, amit az órán tapasztaltunk. És igen. Én tudni szeretnék a predikatív szerkezetről és kombinatorikáról. Lehet, hogy soha nem fogom használni, de ha nem kapom meg a lehetőséget, hogy halljak róla, akkor sohasem derül ki, hogy bármilyen hatása is lehetett volna rám. Utálom, amikor valaki azzal jön, hogy teljesen felesleges dolgokat tanítanak az iskolában. Amikor gimis voltam, 4 tesi tanárunk volt, és 4-féle tesi óránk. Tanítottak bennünket kosarazni, magasugrani, gátfutni, gerelyt hajítani és még ezer mást. Alig múltam másfél méter, könnyű belátni, hogy ez egyik sem az én sportágam. És sikerélményt sem adott az űzésük, DE megismertem azokat a mozgásokat, amit a professzionális sportolók olyan kitűnően csinálnak. Ha látok egy versenyt, azonnal eszembe jut a ritmusa, a gyakorlata annak a számnak. Nem úgy tekintek rá, mintha a holdról jöttek volna. Gazdagabb lettem ezzel a tudással. Biztos, hogy volt, amikor panaszkodtam otthon, hogy ezt vagy azt rohadtul nem szeretem a suliban, de az anyám sohasem mentett fel a kötelezettségeim alól. Mindig megtalálta az érvelést, amivel az iskolának, a tanárnak adott igazat.

Mostanában nem mindig van ez így. Ha fegyelmezünk valakit, a kedves szülő szemrehányást tesz, hogy nem vagyunk elég megértők és együttműködők. Egy tanárnak az egész közösség érdekét, működését kell koordinálnia úgy, hogy mindenkit az egyéniségének, tanulási képességének figyelembevételével tegyen e közösség tagjává. Ha valaki nem fogadja el a szabályokat, ami az osztályra érvényesek, vagy egyáltalán, az alapvető emberi szabályokat nem fogadja el (vagy otthon nem tanították meg neki – a szerk.), akkor elég nehéz előre haladni. Pedig ezért járunk suliba! Hogy minél többet tudjunk meg a világról, hogy minél gazdagabbak legyünk. De ehhez mindkét oldalra szükség van. Sokan úgy gondolják, hogy az iskola egy szolgáltatás. Reggel bejön a gyerek, és majd mi, mint egy kiváló kozmetikus, jól bemasszírozzuk beléjük a tudást. Ez több ponton is sántít. Ugyanis, aki kozmetikába megy, nem verekszik össze a másik vendéggel, nem rágózik miközben az arcát tisztítják, nem ordít és ugrál, mint egy eszelős, hanem nyugodtan hagyja magát kezelni. De ha még nyugiban is maradnának a gyerekek, ha nem figyelnek, és vesznek részt aktívan az órán, akkor sem menne a belemasszírozás. A tanulás egy folyamat, amelyben mindkét félnek részt kell vennie. Azt hiszem ezt sokan elfelejtik a gyerekükben tudatosítani. Pedig ez a titka a tanítás-tanulás eredményes működésének. Neked is oda kell tenned magad!

Sokat hallani arról, hogy nem jó az osztályozás, mert stresszeli, meg deprimálja a gyerekeket. A jó jegyűek elszállnak maguktól, a gyengébbeket pedig hátrányosan érinti. Nem azért tanulunk, hogy egymással versenyezzünk, vagy legyőzzük egymást. Azért tanulok, hogy külömebb legyek annál, aki tegnap voltam. Na, ezt megint csak kevesen tudják. Pedig ennek kellene a fő motivációnak lennie. És a tanár nem más, mint az elsődleges partner ebben a fejlődésben.

Azon is sokat gondolkodtam, hogy honnét eredhet ez az ősutálat a tanárok felé. Kicsinyes emberi irigység a tudás birtoklásáért? Vagy lenézés, hogy lám mennyit küzdöttél, de még sem lesz sose Air Jordan sneakered? Ami az irigységet illeti, azért nem jogos, hiszen azért járunk suliba, hogy mi is megszerezzük azt a tudást, amivel a tanárok már rendelkeznek. A lenézésről meg mindenki tehet, mert másodlagos polgárnak tekintenek bennünket. Nem adnak olyan fizetést, ami miatt nem kellene szégyenkeznünk, amivel mi is „méltó” fogyasztói lehetnénk a társadalomnak. Hivatástudatra hivatkoznak, meg küldetésre, de azt is észre kell ám venni, hogy ezeket csupa olyan szakmáknál puffogtatják, ahol ténylegesen a szakmák tárgyait nem tartják semmibe: orvosok, ápolók, óvónők, szociális munkakörök, tanárok. Betegek, kisgyerekek, hátrányos helyzetűek, nyugdíjasok, iskolások, egyetemisták, pályakezdők. Csupa értéktelen, nem termelő réteg. Szóval jó, ha tudja mindenki, hogy ténylegesen ezzel a kialakult méltatlan helyzettel nem a tanárokat minősítik le, hanem bizony a gyerekeket. A velük foglalkozó szakmákat sanyargatják, építik le. Könnyű belátni ennek következményét. Homályzóna. Sötétség. Ne hagyjátok, hogy így maradjunk! Évezredek során nagyon sokan áldozták fel magukat, hogy a tudás fényét életben tartsák, és minél többeknek világítsanak vele.
Nekik is tartozok a sztrájkkal.

enter image description here