Saját kert

Virginia Woolf Saját szoba című írásával az ember legkorábban általában egyetemista korában találkozik. Katartikus, hosszan ható mű. Fanninak is az volt, nekem is az volt. Általában a lányoknak az. Szerintem egyetlen férfi sem olvasta el igazában.
Saját szobára mégsem tartok igényt. Saját társra viszont igen. Sőt, én kis mohó, saját kertre is. Ebben az értelemben a saját nem az enyémet jelenti, hanem a miénket. Privát, de nem csak az enyém. A miénk. Társasság, aminek apró társrészletei vannak: lásd gyerekek. De maga a társas létélmény a meghatározó. Társas életünk kiterjesztései a gyerekeink. Talán ezért nem teherként, hanem csodaként éljük meg őket. Szemléljük, ámulunk-bámulunk rajtuk és megtaláljuk bennük önmagunkat.
Önmagunk kertje. Önmagunk helye a világban, a természetben. Közös kertkialakítás - esztétikai nevelés. Érzelmi alapú esztétika. Szépek a muskátlis cserepekben a csigák, mert Jolán tette őket oda. Beleillik a kertbe a homokozó a teherautókkal, mert a fiúk építenek vele. Jó helyen van a farakás, mert Janka szívesen tanul a tetején (édesanya, én legszívesebben áprilisig ki sem mennék....). A jelenlévőség jelei, amik az életet és a megélést mutatják. Nyomaink, amik minket, a mi tereinket építik.
Szóval rengeteg érvet tudnék felsorakoztatni a saját kert szükségessége mellett: természethez való viszony, ételeinkhez való viszony, a kertből való bevitel a konyhaasztalra, az elrakás és tartósítás (megőrzés) dinamikája, a spontán és tudatosan való tervezés ritmusa, a puszta kéz akarata és ereje, a kudarcok és sikerélmények mindig továbbmenésre sarkalló dinamikája.
A saját kert mellett a legfőbb érv mégis a térélmény. Szabadtéri szoba. Belakható. Ki- és bevonulhatok egyik térszerkezetből a másikba. Útlevél nélkül léphetem át folyamatosan a határokat. Vagy mégsem! Hiszen úti okmány itt a papucs. A kibújás és bebújás könnyedsége. Kitipegek-betipegek, a határokat és tereket mégis megtisztelem játéka. Természetesen ezeket a kint-bent, piszkos-tiszta viszonyrendszereket csak a nők tartják tiszteletben. A férfiak és leendő férfiak kiszaladnak mezítláb a sárba és betrappolnak a sáros gumicsizmával a tiszta szobába. Lassan elfogadják, hogy nem lehet, de igazán sohasem fogják megérteni. Láthatatlan határvonalak. Összemosódó terek. Más dimenziók.

A régi családi fotók évről évre nagy derültséget és emlékezéshullámot indítanak el. Mindig más és más fotók kerülnek az érdeklődés középpontjába. Más és más fotók szólalnak meg.

enter image description here

Apu egyik fotóját hoztam elemzésre a saját kert kapcsán. Ki mit olvas ki belőle?
Én ugyebár érintett és megérintett vagyok (a közös családi történetek az elmesélés aktusával íródnak bele a saját történetbe, válnak családi történetből saját történetté: mesélték, vagy velem történt? - néha alig tudunk különbséget tenni), de jó lenne, ha egy külső szemlélő is belemenne az elemzési játékba.
Pécs és Málom találkozása. A kertvárosnak nevezett lakótelep benyomulása a szántóra és a kiskertkultúrába. Lekerített, egyértelműsített kiskertek, amiket éppen művelnek a városból autóval kijövők. Drótkerítés a funkcionalitás legfőbb ismérve. Egy darab föld, egy darab saját tulajdon. Áramellátás valószínűleg megoldott, hiszen közel van a villanyoszlop.
Lada és Wartburg a gyerekeseknek, kispolski a nemrég munkahelyet találó, friss diplomás fiataloknak. Az építés vágya. Mindig építeni akarunk: régebben inkább maradandót, újabban inkább olyat, ami nem hagy maga után káros anyagot.
Felszámolni egy kertet könnyebb, mint létrehozni. Haszontalanná, használhatatlanná váló tárgyak. Egy letűnt mindennapiság. Emlékek.

Kerti cicomák és cifraságok

cicoma főnév ..mát, ..mája (rosszalló)
1.<Ruhán, viseleti tárgyon> feltűnő, felesleges, rendszerint ízléstelen díszítés, apró ékesség.
2. Cifra, feltűnően pompázó öltözködés.

cifraság főnév -ot, -a
(átvitt értelemben, rosszalló) Felesleges, pompázó formaság, külsőség.

enter image description here

Mintha ma lett volna. Az érettségi bankettünkön elmentünk a városligeti Vidám Parkba. Az elvarázsolt kastély tükörtermében dülöngéltünk a nevetéstől. Ujjal mutogattunk egymásra: kis, kövér, fontoskodó törpék, karikalábú óriások. Egyszer csak észrevettem, hogy mindenki rajtam röhög; rázkódtak a nevetéstől; elsápadtam; hiszen én éppen egy valódi tükör előtt állok! Ezt a könyvet végiglapozva Önök is mulassanak jól. Egymáson. S ha már kimulatták magukat, nem árt, ha rádöbbennek, hogy valódi tükör előtt állnak. Most mérges arcot indítok a kerti cicoma ellen. Utóvégre az effajta díszítő ösztön ragadós, s maholnap, ha ez így megy tovább…
Példáink nem utánozandók!

Balogh András bevezető szavait olvasva igyekszem körbe(ön)vizsgálódni.

Gondolatkísérlet teszek annyiban, hogy tudatosan nem kezdek el utánaolvasni a kerti törpéknek. Megpróbálom csupán azt megfogalmazni, amit magam körül látok, gondolok. Egy hét múlva pedig - akkor már remélhetőleg jobbnál jobb szakirodalmakkal felvértezve - újra végiggondolnám a felmerülő kérdéseket.

Ugyebár a kerti törpénél és társainál vagyunk. Akik mindent tudnak rólunk, utalok itt most Zita Pázsit írására.

A kertbe be is szoktunk költözni és ki is szoktunk oda költöztetni dolgokat. A kiköltöztetésről szerintem sokunknak a nyaraló effektus villan be: oda az is jó lesz.
A kertbe beköltöztetjük a növényeinket: elsőnek a fákat és cserjéket, aztán az évelőket, végül az egynyáriakat és évről évre megismételve megteremtve a veteményesünk lakóit.
A kertbe beköltöztetjük a kertműveléshez szükséges eszközeinket: a szerszámokat (beleértve még a karókat, vödröket, kosarakat is).
A kertbe beköltöztetjük a gyerekeket, az állatokat: homokozó, kutyaház.
A kertbe való beköltözés következő lépése a bentlakás: padok és pihenőhelyek, tűzrakóhely, grillező.
A kertben való bentlakást folytatjuk a díszítéssel: a házat díszítő elemek áttevődnek, átcsurognak a kerti építményekre. A díszítés ösztönös, ezen nincs sok gondolkodni való, ellenben viszont annál több tudatosítani való.
Esztétikai minőséget csak eleve minőségi (anyag fontossága), szép (forma harmóniája) tárgyakkal lehet létrehozni. A díszítményeknek önmagukban is értékesnek kell lenniük ahhoz, hogy elrendezésükben ízléseset, azaz színvonalasat lehessen létrehozni. Ha ez megvan, akkor kell egyensúlyba hozni a mennyiséget és az elrendezést a külső és belső terekkel.
Ékszerek és ékességek.
A kertdíszítésben a viselethez hasonlóan ékesítjük a megjelenést. Ékesítjük magunkat. A kertdíszítés esetében is egységben kell lennie a funkcionalitásnak, az önkifejezésnek és a szépre törekvésnek.
Az idilli falusi környezetben erős jelentésű szimbólum lett a köcsögfa, ami régen a tejesköcsögök szárítására szolgált. Ez az a pont, ahol a legkönnyebben fordul át a funkcionális díszítés giccsé. A fakerítés oszlopaira aggatott köcsögök a fa esővédelmét szolgálták, tetőcserépként működve megakadályozták a víz beszivárgását a fa eresztékeibe.
A díszes falitányérok szép lassan kerültek a ki külső falakra, és egyértelműen a gazdagság, a paraszti léthez mért jólét szimbólumait jelentették. Ebben az esetben főleg a mennyiségen van a hangsúly, könnyen hivalkodó cifrasággá lészen a díszítés.
Úgy látom, hogy a hagyományos paraszti kultúra és a főúri magaskultúra a mostani korból visszatekintve minőségi igénye szerint sokban hasonló esztétikai minőséget képvisel. Mondjam azt, hogy a nagybetűs tudást? Harmóniát? A dolgok rendjének tisztán látását? Az értékteremtést és annak megőrzését, fenntartását? Tisztaság és rend. Az élet mindennapiságának átláthatósága.
Talán a díszítmény elkészítésére fordított idő a fontos? Azt hiszem a hímzésben találom meg a két kultúrkör találkozásának metszéspontját. A kézimunkák közül a hímzést gyakorolta mindkét társadalmi osztály különlegesen magas fokon. Egy helyben ülve a képzeletet anyagba ölteni. Maradandóság. Női írás.
A kastélykeretekben és parkokban megjelenő szobrok talán a természetet emberivé és kulturálttá tevéséről szól. A táj, a kert, a tájképi kert, mint festmény, mint műalkotás. A pad, mint ennek az alkotásnak a szemlélésére megteremtett, tudatosan elhelyezett tárgy. Hímzés. Női szemlélődés. A férfiak mindig csak elmennek....
Mind a paraszti, mind pedig a főúri kultúrkör a saját eszmeiségének értékeit használja fel díszítőelemnek: az egyik oldalon a mindennapi, földből élő élet idealizált, eszményített tárgyköre a tányérok, köcsögök, szőttesek, másfelől pedig a műveltség és kulturáltság szimbólumai a festmények, szobrok, falikárpitok, ahol nem a kert, hanem a nagyobb volumenű táj megszelídítése érhető tetten.
Mindkét kultúrkör hiteles: a helyén kezeli tárgyi kultúráját.
A kerti törpét városi találmánynak vélem, miközben nem a városi kultúra szimbóluma. A feltételezett, elidegenedett természet lényei. Azért engedhető be a kertbe, mert a természet törpésített változata. Játékosságnak álcázott ismeretlen - helyesebben, attól való félelem. Ki néz kit? Én a törpét, vagy pedig ő engem? Groteszk vágy valami nem birtokolható, valami nem saját után.

enter image description here
ismeretlen lábodi udvar

Pázsit

Csak az a szép zöld fű...

Állítólag Yuval Noah Harari: Homo Deus c. könyvét olvassa mostanában minden nagyember. De mielőtt gyors döntést hoznánk e könyvről, gondoltam elmondom, hogy miért hozom most fel: egyrészt, mert könnyed, szórakoztató könyv ez a történelemről, és jó kis elmejáték arról, hogy milyen lesz az emberiség a közeljövőben (vagy nem), meg azért, mert van a fenti könyvben például egy fejezet, melynek címe: A pázsit rövid története.
A fejezet lényege: A történészek nem azért tanulmányozzák a múltat, hogy az megismétlődjön, hanem éppen azért, hogy megszabaduljunk tőle. Az író álláspontja szerint ugyanis, mindannyian egy történelmi valóságban élünk, amelyet hajlamosak vagyunk az őseink által ránk hagyott szabályok által megváltoztathatatlannak tartani. De jön egy történész, és lazít a múltbéli tapasztalatokból bennünk élő képen, és tekintetünket a jövőre irányítja (itt idéztem), méghozzá úgy, hogy elmagyarázva a hogyanjutottunkelidáig kérdést, felvillantja a hogyanlehetnemásképp lehetőségét. Példaként hozza például az emberjogi mozgalmakat, mert például amikor Marxék feltárták, hogyan jutottunk el a gazdag-szegény problémakörig, akkor lehetett rá mondani egy alternatívát - kommunizmus -, oké, az sem volt jobb, de legalább próbálkoztak.
A mi szempontunkból a fejezet lényege: Az író leírja miért telepítünk füvet a házunk elé. Merthogy kezdetben a kunyhók előtti placcot, az Akropolisz lábát, a Tiltott Várost, stb. nem vette körül fű, hiszen a föld érték volt, attól függött a megélhetés, és ezért, akinek földje volt, azt használta. A pázsit késő középkori találmány a franciáktól és az angoloktól, merthogy urizálni kellett, és ez a haszontalan, de mégis ápolandó zöld terület volt hivatott egy, a földből élő társadalom számára kifejezni azt, hogy "annyiföldemvanhogyebbőlittnemkellmegélnem". Szóval aki gazdag volt, telepíttetett füvet a háza elé, és persze állatokat sem lehetett rajta tartani. A zöld, dús, le nem taposott, le nem rágott gyep volt maga gazdagság, hivalkodás netovábbja. Minél nagyobb, szebb és ápoltabb volt a pázsit, annál gazdagabb volt a dinasztia. A királyi kastélyok és a hercegek tehát a gyepet a hatalom jelképévé tették. És így van ez a mai napig, az amerikai ház körüli füvet, a balatoni nyaralók zöld gyepét fanatikusan nyíró emberek mind a mai napig azt fejezik ki a zöld takaróval, hogy gazdagok, szépek, sikeresek. Az író szerint jelentősége van annak, hogy a legmenőbb sportokat is jól ápolt gyepen tartják, lásd futball.

enter image description here

Az író szerint, amennyiben fentiekkel tisztába jövünk, átgondolhatjuk vajon tényleg fűnyírással kívánjuk-e megerőltetni magunkat minden szombat délelőtt, vagy úgy érezzük, belső lényegünket jobban kifejezi egy palántás vagy betonudvar.
És akkor magamba nézve rájöttem, milyen is vagyok én. Jelentem, szeretem a füvet, de ne legyen kevesebb mint 3 centi, és ne hosszabb mint 7. Szeretem, ha moha van alatta. A fűből nagyon kinövő gazokat gyűlölöm, de ha kicsi és sűrű növésű a gyom, azt kifejezetten üdítőnek tartom. A kisvirágokat nagyon csípem. A kutyatejet nem szeretem, de nem hajolok le letépni. Ápolni nem tudom-akarom, ami nő az nőhet, de csak módjával. És van egy gyengém:

enter image description here

Most már mindent tudtok rólam. De pszt!

Kézi kasza

Az ellendi házhoz az első beruházásunk egy, a vásárban vett hagyományos fanyelű kasza volt. Máshogyan nem tudtunk volna bejutni a területre, a házat sem tudtuk volna megközelíteni.
Aztán szépen lassan fejlődött a gépparkunk...
Mikor Agonás, a szintén filozófia szakos barát, az esküvői tanú, Janka lányunk keresztapja meghalt, Balázs csak annyit mondott, hogy majd jövök. Felment az általunk félholdnak nevezett rétre - csak a kaszát vitte magával. Szerintem akkor, ott, a könnyeivel fente meg a kasza élét. Rendet tett kívül és belül. Vezekelt.
Én penitenciát róttam magamra: 6 napig nem olvastam. Semmit. Nehéz volt. De az a hat nap örökre bennem lesz.
Vigyázunk a kéziszerszámainkra: sarló, kapa... A kézi erőnek különleges ereje van.

enter image description here

Gépek és útvonalak

Nem vagyok gazdálkodó, nem értek a gazdálkodási gépekhez, és úgy általában nem érzem magam biztonságban semmi olyanon, amire fel kell ülni és én vezetem. Viszont most, hogy két hektár zöldfelület önjelölt ökoszisztéma-őre vagyok, van időm a kaszálgatás közben átgondolni, hogy pontosan milyen gépekkel és milyen elvek mentén szeretek dolgozni. Először kezdem az elvekkel:

Elv 1: semelyik növény ne szerezhessen túlzottan nagy túlsúlyt. Pl. hiába szeretem az orbáncfű illatát, nem lehet, hogy csak az lepje el a kertjeinket, és fordítva szintén: hiába utálom, hogy a máriatövis annyira szúrós, illik hagynom abból is néhányat. Ez utóbbi különösen nehéz pl. az erdei iszalag esetében, amit szívem szerint nem engednék fel Noé bárkájára, és ezt aligha ellensúlyozza, hogy kiváló költőhely (gondolom épp amiatt, hogy áthatolhatatlan). Szóval a kulcsszó a biodiverzitás, mely elv nemcsak a növények világára kéne érvényes legyen.

Elv 2: a növények szempontjából a gépeim és én egy megtűrt átmeneti CO2 kibocsátó test vagyunk: nekik is szükségük van rám, de nekem méginkább őrájuk. A gépeimmel ezért célszerűen minimálisan kéne terhelnem a környezetet akár gázkibocsátás, akár zajterhelés tekintetében.

Elv 3: biztosan igen hatékony módszerei vannak a mezőgazdaságnak a rétek, kaszálók kezelése terén, de én nagyon nem azt az utat választom. Ez azt jelenti, hogy

  1. nem akkor kaszálom le a lucernát vagy más mézelő növényt, amikor virágozni készül, hanem akkor, amikor a méhek már lelegelték. De ha szükség van a magjára, akkor még később.
  2. úgy általában próbálom a virágzó növényeket meghagyni addig, amíg virágoznak, utána viszont elég gyorsan turmixolom őket. Ez nem vonatkozik az özönnövényekre (pl. kanadai aranyvessző), mert őket gátlástalanul irtom.
  3. nem kaszálok le mindent egyszerre egy adott területen. Ez nemcsak horizontálisan de vertikálisan is értendő: nemcsak egyes blokkok maradnak, hanem akár aluláteresztő szűrőt is alkalmazok, hogy az alacsonyan lévő kicsiny növények életben maradjanak.
  4. csak annyi szénát/szalmát gyűjtök, amennyire szükségem van, a többit pedig otthagyom. És semmiképp nem adom el a hőerőműnek.

Elv 4: mivel a telkeink nagy része dimbes-dombos és erózió által veszélyeztetett, sajnos törekednem kell a talajvédő növények (erős gyökérzetet fejlesztő, tarackos) alkalmazására is.

Elv 5: az pedig nem kérdéses, hogy semmilyen vegyianyagot, műtrágyát stb. nem alkalmazok. Ha egyet is értenék vele, hogy szükséges használni őket, akkor is csak bénázás lenne belőle.

Na, ezek alapján milyen gépe(ke)t is választhatnék? Elég fura kinézete lehet: valami olyan masina, ami képes kikerülni egy növényt, hogy a pár centire mellette álló szomszédját vagy a nála magasabbat lenyírhassa, nem pöfékel benzint, bivalyerős, gyorsan lehet vele nagy területet megművelni, mulcsoz... Amikor hat éve belekezdtünk ennek az eszköznek a keresésébe, akkor nem volt túl sok lehetőségünk: kézi sarló és egy használt (kézi) kasza, kiegészülve egy tilitoli Al-ko mulcsozós fűnyíróval. Ez az "eszközpark" egész idén télig tartotta magát, mégpedig úgy, hogy nagyon résen kellett lenni április-májusban, nehogy az aljnövényzet 30-35 cm fölé nőjön, attól kezdve pedig rendszeresen nyírni, legalább egyes útvonalakat, amikből a nyár folyamán szép lassan, kaszálva-nyírva vissza lehet foglalni a természettől a terepet, ügyelve a fenti elvekre. Ha mégis elszabadult a természet, akkor először kézikasza, majd egy napnyi száradás után fűnyírózás segített. Ami mindezek után még megmaradt, azt télen a kaszával már könnyebb tisztogatni, hiszen addigra elszáradnak a szárak. A közéjük benőtt iszalagot pedig folyamatosan figyelni kell, és azonnali metszőollós visszavágással illetni.

Ebből a módszerből tulajdonképpen stílus lett. Kényszerűen, de kialakult egy szuperlabirintus-hálózat, ami az összes telkünket jellemzi: A-ból B-be számtalan úton, különféle növényi kultúrák szigeteit érintve lehet eljutni. Hangulat függvénye, hogy melyik útvonalat választjuk, és néha bizony zsákutcák is vannak.

enter image description here Egy példa a "labirintusos" kertrendezésre

Az így kialakult állapot előnye, hogy bejárható, kezelhető, ugyanakkor mégis teret ad a burjánzó, önszabályozó természetnek is.

Aztán idén télen végre meg tudtuk venni az újabb, a fenti igényekhez még közelebb álló eszközt egy akkumulátoros fűkasza személyében, így végre már tudunk bozótot gyorsvágni, szegélyeket "precíziósan" tisztogatni, magasságot megtartani stb. A labirintus-stílust már nem akartuk levedleni, ugyanis ökológiailag bevált, így most is ugyanaz történik: rendszeresen körbejárok a fűkaszával, és az itt-ott túlburjánzott, nem elég változatos növényi blokkokat helyrerántom, valamint alkalmanként mulcsozok egyet a fűnyíróval. A fűkasza nem mindenre megoldás: lucernát vagy orbáncfüvet, tehát a vastagabb szárú, terebélyesebb növényeket a kézi kaszával sokkal könnyebb levágni, szóval nemcsak amiatt érdemes beszerezni vagy megtartani, mert szép. Nyilván megoldást jelenthetne még a legbióbb fűnyíróként számontartott kecske is, de egyelőre nem tervezünk ezirányban bővülni.

Néhány adalék infó, sokak számára biztos evidens; nekem nem volt az:

  • a kasza és sarló pengéjét élezni kell, ami két különböző módon is történjen meg: egyrészt kalapálni kell (ehhez lehet kapni speckó üllőt a vaterán), másrészt vizes fenőkővel fenni. A kalapáláshoz kell egy kicsi kalapács is. Egyébként én csak a vásárlás után csináltam meg ezeket, utána már nem, mert azt vettem észre, hogy a növények maguk élezik a pengét a használat során.
  • a fűnyírók a kaszákkal ellentétben nem nagyon szeretik vágni a vizes füvet, különösen ha mulcsozó módban vannak. Ilyenkor könnyen elakadnak a nem túl jól elvágott fűben. Érdemes tehát megvárni a késp délelőttöt, amíg a harmat felszárad, vagy megelőzni az estét, amikor meg már vizesedik minden. Déli napsütésben pedig ugye szieszta van, szóval nem egyszerű megtalálni a megfelelő időpontot.
  • a mulcsozás szuper, mert olyan apró darabokra aprítja a füvet vagy amin átmegy a nyíró, hogy nem is nagyon látszik a földön.
  • a fűnyíró fűgyűjtő módban használható szalma és más növény szecskázására is.
  • furcsa jelenség, de akármilyen bozótot ha rendszeresen nyírunk, előbb-utóbb puha pázsit lesz belőle. Először eltűnnek a vadnövények (csalán, fecskefű, turbolya stb) és a réti szálfüvek (komócsin, perje stb.), aztán az indások (aranka, iszalag), eközben pedig megjelennek a taposást jól bíró fűfélék és herék. Fordított szukcesszió.

*

Sokféle mezőgazdasági eredetű szavunk, fordulatunk van, és talán a rend is ilyen lehet: rendben van, rendet vág, rendbe rak stb - mára már inkább a háztartásra jellemző kifejezések, pedig az aratáshoz kapcsolódnak, vagyis ahhoz az ünnephez, ahogy a lekaszált termés maradékát sorba rendezték, ezáltal könnyebben lehetett feldolgozni azokat. Rend: a rendszert erősítő funkcionalitás. A renddel amúgy a szép fogalma is metszetet képez: a szép kert egyúttal rendezett is (fordítva ez nem igaz!), ami sajnos általában a tarra borotvált felszínt és jól elhatárolt és szintén rendszerezett virágos-, konyhakertet jelöli. Azért mondom, hogy sajnos, mert az ilyen értelemben vett szép kert nem azonos a természetes fogalmával. Amióta labirintusainkat alakítom, útvonalait variálom évről-évre, úgy látszik, hogy ez a fajta állapot nem épp a hagyományos rendfogalmat erősíti - kimondom: kívülről nézve egész közel áll egy elhanyagolt kerthez -, de belülről megélve mégis szervezettnek érzem, melyben az én szerepem nem a természetet legyűrő halandóé, hanem az annak rendjéért felelős benneélő. Kiváncsi lennék egy világra, ami ezen elvek mentén szervezett.

Végezetül egy videó, amit 2014-ben készítettem a Tisztuló ház című kiállításra:

Rendrakás a szántóföldön from Kovacs Balazs on Vimeo.

"A mustármag a megtisztulás jele a szántóföldön. Gyökereivel több méter mélyen átszövi, fertőtleníti és nitrogénnel tölti fel a talajt, dús lombjával megóvja a felszínt. 2013 őszén vetettük azokat a növényeket, melyeket a videóban részben lekaszálok, felaprítok. Az élő növények szinte brutális elpusztítása mégis fontos része a természet öntisztuló folyamatának: a növény testének egésze egy következő veteményt táplál majd."