Vissza nem térő alkalom a tündérkertek alapító atyja, Kovács Gyula Prima Primissima díjas pórszombati gyümölcsész által a Gyümölcsoltó Alapítvány részére személyesen, továbbadásra megküldött tájékoztatója, amelyben Petőfihez köthető kis gyümölcsfaligetek létrehozása céljára, kis közösségek részére kapható gyümölcsfaoltványok igényléséről van részletesen szó.

Kedves Olvasó, biztos vagyok benne, hogy már te is láttál fehér törzsű gyümölcsfákat és megfordult a fejedben, hogy miért kell őket lefesteni? Nos, ennek két fontos oka van. Elsősorban azért, hogy megakadályozzuk, hogy a téli napsütéses órákban felmelegedjenek a fa szövetei – a fehér szín visszaveri a sugarakat és így nem melegíti fel –, majd pedig az éjszakai hidegben az edénynyalábok roncsolódjanak és aztán fagyrepedések, foltok keletkezzenek. Ezen okból már ősszel a lemosópermetezés után célszerű a festést elvégezni.

A másik oka az, hogy tavasszal a fehér törzsű gyümölcsfák lassabban melegszenek fel, így akár 4-8 nappal később indul meg a nedvkeringés ezekben, melynek következtében csökkenthető a tavaszi fagyok káros hatása. (Forrás: https://balintgazda.hu/aktualis-kert/marcius/erdemes-feherre-meszelni-a-gyumolcsfak-torzset.html)

Én elsősorban tavasszal szoktam lefesteni a kajszi, illetve meggy fáinkat. Az ötlet még 2020-ban született, mert minden évben nagyon korán kivirágozott a kajszi és rendszerint le is fagyott, ezért szerettem volna egy próbát tenni, hátha ez segít.

A mésztejet oltott mész és víz hozzáadásával állítom elő úgy, hogy egy kis vödörbe két tejfölös pohárnyi (325 g-os) oltott meszet teszek, majd erre 10 pohárnyi meleg vizet. Jól összekeverem és állni hagyom 2 órán keresztül. Ez idő alatt a törzset drótkefével átkefélem, hogy a felesleges tavalyi meszet és a kéreg leváló részeit eltávolítsam. A kajszinak vastagabb a kérge, ott nem kell annyira figyelni, de a meggyfák esetében csak óvatosan szabad átkefélni, nehogy megsértsük a törzset.

Tavalyi mészmaradványok

Drótkefézés

Tisztítás után

Meggy drótkefézés előtt

Meggy drótkefézés után

Ezután következik maga a festés, melyhez szükséges védőkesztyűt és szemüveget húzni. Lehet kisebb és nagyobb ecset segítségével végezni a felvitelt, melyik helyen melyik a jobb. Általában a vázágakig szokták megcsinálni. Amíg meg nem szárad, addig olyan, mintha nem is csináltunk volna semmit, de ha megszárad, akkor szépen fehérlik majd és teszi a dolgát. Nálunk ennek segítségével már valamivel később szokott virágba borulni a kajszi és van is rajta termés.

Festés (gumikesztyű is van alatta)

Lefestve (a lecsöpögő mésztej nem érdekli a tyúkokat)

Volt egy kis eső, de szerencsére nem mosta le

A meggyen is megszáradt

Kedves Olvasó, mielőtt rátérnék az általam kipróbált oltásokra, előtte szeretném, hogy tudd miért is alakult ki a dinnyeoltás.
Elsősorban növényvédelmi okból, mert a termelők nem tudták megoldani a 10 éves vetésforgót, előbb került vissza ugyanarra a területre, ahol a kórokozók még nagy számban voltak jelen, tehát azért jobb az oltott dinnye, mert betegségekkel (pl. Fusarium spp.) szemben ellenállóbb, illetve a tök erősebb gyökérzettel rendelkezik, több tápanyagot képes felvenni, ezáltal nagyobb lombozatot hoz és a termést is jobban ellátja (https://dinnyeinfo.hu/dinnye-oltasa/).
Továbbiakban részletezném az oltást, amit nem is rafinált megcsinálni, kiskertben is lehet próbálkozni vele.
Jómagam első alkalommal a csúcsoltást választottam, mert könnyűnek tűnt, na és persze nem tudtam beszerezni oltócsipeszt, mert csak nagyüzemi méretekben volt kapható. Édesanyám fóliasátrán belül „foglaltam” egy kis területet, ahol külön poharakba vetettem el a tök alanyt és a dinnye nemest, egy hét eltéréssel a dinnye javára (1. kép). Amikor az alany kicsit megerősödött (2. kép), akkor végeztem el az oltást. A folyamat során a tök hajtását letörtem, majd ennek a helyére egy kihegyezett vékony bottal fúrtam egy nem túl mély lyukat, melybe belehelyeztem gyökeréről levágott dinnyét. Maga az oltás ennyiből meg is volt. Annak érdekében, hogy biztosítsam a párás környezetet, tettem a poharakra egy félbevágott műanyag palackot és vártam. Minden nap megnéztem és ha láttam, hogy a tök nem a dinnyébe nyomja az energiát, hanem saját hajtást hoz, akkor azt kitörtem. Kezdeti időszakban szépen fejlődtek annak ellenére, hogy a dinnye sziklevelei leszáradtak (3-4. kép), azonban ez az oltás nem volt túl stabil. A kiültetést követő intenzív növekedés eredményeként rendre kifordult a nemes az alanyból.

1. kép: Bal oldalt tök, jobb oldalt dinnye fejlődik 1 hét különbséggel (2019.04.28)

2. kép: Tök alany (2019.05.01)

3. kép: Ez szépen alakul (2019.05.03)

4. kép: Már nem fért el a tök a palack alatt, de a dinnye nem túl bíztató (2019.05.12)

A következő évben már komolyabban vettem a dolgot és sikerült beszereznem rendes tök alanyt és oltócsipeszt. Ezért úgy gondoltam, hogy megpróbálkozom egy nehezebb, de hatékonyabbnak tűnő oltással, amit párosításnak neveznek. Most is édesanyám fóliájában tevékenykedtem. Azonban 2020-ben nem poharakba, hanem szövetzsákba kerültek elvetésre a magok (5. kép), mint később kiderült rossz ötlet volt mert az írtakkal ellentétben nem képes áttörni a gyökér a zsákot. Az előző oltással megegyező fejlettségi állapotban végeztem ezt az oltást is, mely során az alany hajtását és egyik sziklevelét 45o-os szögben levágtam, így kaptam egy metsz lapot, amelyre a gyökeréről 45o-os szögben levágott dinnyét hozzáillesztettem és csipesszel oda fogattam (6. kép). Most is műanyag palackokat tettem az oltott dinnyékre, hogy biztosítsam a párás környezetet, az előjövő tök hajtásokat kitörtem. Elég sokáig rajta hagytam a csipeszt, mert bizonytalan voltam, hogy összeforrt e rendesen, azonban meglett az eredménye az óvatosságomnak mert ebben az évben nagyon szép növénykéim fejlődtek, illetve nagy dinnyék termettek rajtuk, amit az utolsó képeken láthattok.

5. kép: A szövetzsák nem jó választás (2020.05.01.)

6. kép: Frissen oltott dinnye (2020.05.02.)

7. kép: Az a szép nagy levél bizony tök, ki kell törni, hogy ne vigye el az energiát (2020.05.10.)

8. kép: Egy tövön 2 jókora dinnye termett (2020.08.09.)

Az olajfa a mediterrán világ egyik legemblematikusabb haszonnövénye, amit az emberiség az ókor óta termeszt, az ottani konyha egyik legfontosabb alapanyaga.
A közelmúltig még a szakma is csak mediterrán éghajlaton tudta elképzelni a termesztését, de ezt meghazudtolva sikeres lehet az olajfa termesztése hazánkban is, amit több éves tapasztalataink támasztanak alá.

A hidegtűrés (az előző cikkben már kifejtettük: https://falusag.hangfarm.hu/2021/01/az-olajfa-ultetveny-telepitese-es-kialakitasa) mellett az olajbogyó beérése jelentett számunkra bizonytalansági tényezőt.

Az általunk termesztett fajták nagyjából 2-3 héttel később virágoznak, mint az eredeti termőhelyen, ennek ellenére nemhogy megmarad a termésérésben a 2-3 hetes csúszás, hanem nagyjából 2 héttel korábban fordulnak termőre. Tehát hozzávetőlegesen 4-5 héttel rövidebb idő kell az olajfának a virágzástól a termésérésig nálunk, mint a melegebb mediterrán éghajlaton. Vajon mitől lehet ez az elsőre érthetetlen, nem logikus tény?

Azzal magyarázható, hogy a mediterrán éghajlatra jellemző forró, aszályos nyáron a növényeknek ebben a vízhiányos időszakban gyakorlatilag lelassulnak az életfolyamataik, ezzel a gyümölcseik érése is. Az érés két hullámban történik, tavasz közepétől nyár elejéig és a második érési hullám pedig ősszel van, amikor újra kielégítődnek a növény ökológiai igényei (hő, víz).

Nálunk viszont a nyár nem esik ki, mert az olajfa számára kielégítőek az ökológia adottságok, hiszen elegendő hőt és csapadékot kap. Ezt nevezhetjük egyhullámos érésnek. Azt nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy hazánkban csak bizonyos fajtákkal és a legjobb mikroklímákban lehetünk az olajbogyó termesztésében sikeresek.

A golyvás üszög, más néven kukoricagomba

A kukorica golyvás üszög megbetegedését okozó Ustilago maydis (DC.) Corda az egész világon elterjedt, ahol kukoricát termesztenek. A gomba a bazídiumos gombák törzsébe (Basidiomycota), az üszöggombák osztályába (Ustomycetes) és az üszöggombák rendjébe (Ustilaginales) tartozó faj.
A betegség következtében a növény intenzíven növekvő részein, jellemzően a csövön, címeren, száron, a hajtáson és a levél közép erén különböző alakú és méretű ezüstös-fehér hártyával fedett golyvák alakulnak ki, melyek nagy mennyiségű spórát tartalmaznak. A golyvák állománya kezdetben fehér, tömör, felületüket hártya fedi, belsejük szivacsos. Később a hártya szürkésbarna színű lesz, a golyva belseje pedig barnás fekete érett spórákkal lesz tele. Megfelelő időjárási és környezeti viszonyok (pl. vadkár) esetén, jelentős gazdasági kárt tud okozni az ültetvényekben.

(augusztus folyamán)

Érdekesség
A kukoricacső fertőzésekor kialakuló fiatal golyvának azték nyelven "Cuitlacoche" a neve, és Közép-Mexikóban a „cuitlacoche” drága élelmiszer-csemege, melyet tradicionálisan régóta fogyasztanak, leginkább quesadillákban vagy egyéb tortilla alapú ételekben.
Mexikó városban 400-500 tonnát adnak el belőle évente, július és augusztus között. Csak nagyon korai fejlődési fázisban szedhető, utána mérgezővé válik!

Az alábbi képeket sétáim során készítettem, mert megragadott a fejlődő formák furcsa trópusi virágokra emlékeztető változatossága, így fényképezni kezdtem őket, egészen a "bérésükig".

(Betegség részletesebb leírását lásd: AGROFORUM.HU 2016.dec.26 – Dr.Rudolf Kinga és Fám-Fám Ferenc cikke, illetve a felhasználását illetően: Hagymás vér – hagymasver.blog.hu/2013/03/29)

Szeretném elöljáróban leszögezni, hogy az alábbiakban nem az úgynevezett mélymulcsos agrotechnológiai eljárásról lesz szó, hanem a "mulcsozás" néven közismert talajtakarási eljárásról.

Az elsősorban elővárosi díszkertekben megjelenő, jellemzően színes fakéreg, különböző kavicsok, kőzúzalék alkotta rétegek ott legfőképp esztétikai, illetve "gaz" növekedés-gátló funkciót töltenek be, melyet gazdájuk pénztárcájától függően, különböző locsolórendszerek, díszítőelemek (a kerti törpétől a műlóig), kerti bútorok, árnyékolók stb. egészítenek ki.

A talajtakarásnak azonban a kiskerti zöldség/gyümölcs termesztésben is igen gyakorlati funkciói vannak (lehetnek), melyek egyre komolyabb súllyal esnek latba klímaváltozás-érintette régiónkban is. Magam, négy éve kísérletezem különböző változataival, és ezek tapasztalatát szeretném az alábbiakban megosztani.

Az első és legfontosabb tapasztalat: nem old meg minden problémát!
De a kertünknek legjobb módszer megválasztása sokat segít! Ahhoz, hogy a helyes módszert megtaláljuk, számításba kell venni a terep adottságait, és azt, hogy mit is szeretnénk elérni. Kevesebb gazt? Kevesebb vízveszteséget? Melegebb és puhább talajt? Esetleg mindezt együtt?

Esetemben egy korábban elhanyagolt, nagyobb részt délnyugati irányba lejtő földterületre kellett megoldást találni, mely jellemzően agyagos-vályogos talajú, és nagyon erősen benapozott. Így nem csak gazosodásra hajlamos, hanem a kiszáradásra és cserepesedére is.

1./ Kartonpapír
Földtisztító talajtakarásra próbáltam ki (kifejezetten műanyag-mentes barna kartondobozokat szedtem szét).
A tél folyamán leterítettem a földre (kövekkel, téglával ajánlatos lesúlyozni, különben elhordja a szél), és hónapokig az adott területen hagyva, májusban azt tapasztaltam, hogy az egynyári gazok nem keltek ki, a föld nedves, hűvös és elég porhanyós volt alatta, vagyis megakadályozza a talaj gyors kiszáradását és megkeményedését. Az évelő, illetve tarackoló "gazok", úgymint tarackbúza, fenyércirok, csalán, szulák (folyondár) azonban túlélnek. Ezeket bizony csak az alapos, kézi kigyomlálás, vagy nagyon erős levélen felszívódó gyomirtó (pl. Glialka) tudja visszaszorítani.
(A kartonpapírt érdemes hosszú ideig a talajon hagyni, mert idővel elbomlik, és jól táplálja a talajt. Teljes lebomlásához kb. 1 év kell.).

Az eljárás hátránya, hogy elég macerás kartonpapír közé ültetni, illetve a beszerzése is vet fel bizonyos nehézségeket (és költségeket). Azonban, ha egy adott évben valaki nem akarja használni a takart területet, akkor maga a tökély.

2./ Műanyag, fekete fólia
Bár le nem bomló és nehezen újrahasznosítható anyagként eléggé idegenkedtem tőle, gondoltam egy próbát megér. Hát tényleg egy lett. Ugyan a gazt jól visszafogja, de a természetes csapadék nem tud beszívódni, illetve az erős benapozottság miatt a talaj túlzottan felmelegedett. Valószínűleg csepegtetős öntözőrendszerek mellett, olyan kultúrák esetében használható jól, melyek nagyobb árnyékot vetnek maguk körül, illetve olyan korai kultúrák esetén, ahol a talaj gyors felmelegedése előnyös. A tarackoló gazok ezek alatt is túlélnek. A fólia sajnos, tapasztalataim szerint eléggé sérülékeny. Próbálkoztam egy textil jellegű szövött változattal is. Ez ugyan áteresztette a vizet, viszont a gazok egy része is keresztülnőtt rajta. Tekintettel az árára és a keletkező hulladékra mely "veszélyes"-nek minősül, tehát elvileg sem a kommunális, sem a szelektív hulladékba nem keverhető, véleményem szerint nem költséghatékony kiskerti zöldségtermesztésben.

3./ Fű és széna
A mélymulcsos eljárástól kölcsönzött szalma-takarás helyett próbáltam ki, azon egyszerű oknál fogva, hogy ez állt rendelkezésemre nagyobb mennyiségben.
A másik két módszertől eltérően a takarás csak késő tavasszal került a növények köré. Egyrészt, mert ekkorra lesz fű, másodsorban ekkorra növekszenek meg annyira a védeni kívánt növények, hogy körbe lehessen őket "bástyázni". Nem utolsó szempont továbbá, hogy az agyagos talaj lassabban melegszik át, mint a könnyű talajok, így célszerűbb később, a talaj langyosabbá válása után takarni. A frissen vágott füvet vékony rétegben kell az ágyásra teríteni, hogy ne fűljön be. Amint megszáradt, mehet rá a következő vékony réteg. Egyszerűbbé tesszük a munkánkat, ha hagyjuk valahol szétterítve kiszáradni a füvet, és a friss szénát terítjük, legalább 5-8 cm vastagon a növények közé. Április végén körülbelül így néz ki a vetemény.

Május végéig – június elejéig a locsoláson kívül maximum az lesz a feladatunk, hogy a fel-feltűnő tarackkal és folyondárral megküzdjünk, azonban ezek júniusig kevésbé okoznak problémát.
(Ha esetleg további száraz fű áll rendelkezésünkre, május közepén még egyszer feltölthetjük a sorközöket és az ágyásszéleket.)
Az így takart kultúrák esetében a kapálástól eltekinthetünk, mert a mulcsréteg megakadályozza a föld betömörödését és kérgesedését.

A növények növekedésével párhuzamosan a fű elporlik, beépül a talajba. Ez például a borsó esetében (esetenként a babnál is) a sorok bezárulásával párhuzamos, ami olyan mély árnyékot teremt a töveknél, illetve a sorok között, ami mind a gyors kiszáradást, mind az erős gyomosodást megakadályozza. így például a borsó júniusi felszedésekor azt tapasztalhatjuk, hogy szinte teljesen gazmentes, puha föld marad utána.
A kevésbé lombosodó zöldségek, vagy például a tök esetében a nyár folyamán érdemes pótolni a mulcsot, amennyiben tudunk fel nem magzott (!) füvet szerezni. Én pl. a máshonnan kikerülő, még fel nem magzott gazokat is szemrebbenés nélkül felhasználom.

A már megerősödött kultúrák esetében is – különösen aszálykor – probléma a talaj túlmelegedése. Ebben az időszakban, hacsak előtte nem sikerült komoly készleteket felhalmozni, már kevés friss fű vagy széna áll rendelkezésre, így jobb híján inkább hagyom a területeket felgazosodni (lásd a korábbi gaz-gazdálkodás c. bejegyzést: https://falusag.hangfarm.hu/2021/11/a-gaz-gazdalkodas), mert az is árnyékolja a talajt.

A felsorolt takarások közül nekem eddig a szénás tűnt a legjobban kezelhetőnek, még akkor is, ha a pótlások több munkát jelentenek. Ezért bőven kárpótol, hogy nem kell annyit gazolni, és a kapálással sem bolygatom a földet. Ugyanakkor jóval kevesebbet kell locsolni (az utóbbi években annyira ritkán volt csapadék, hogy locsolás nélkül gyakorlatilag május közepétől - végétől szinte már semmi nem teremne).
A rendszer egyetlen hátránya, hogy a talajba kerülő fű magas nitrogéntartalmú, így több éves használata nagyon megemeli a talaj nitrogénszintjét. Ezt vagy nitrogénmentes műtrágyával, vagy tiszta (!) fahamu kijuttatásával lehet ellensúlyozni. Én pedig eldöntöttem, jövőre a szalmával próbálkozom.

A nyár idén is még hősiesen tartotta magát, miközben az ősz színei és ízei szinte észrevétlenül, már ott settenkedtek körülöttünk. Az ember küzdött az elemekkel (szó szerint) és próbálta kihozni a kertből, amit lehetett. Bár a hajnalok egyre későbbre tolódtak, és a szürkület egyre hamarabb érkezett, a közéjük ékelődött nappal semmivel sem volt kevésbé forró, mint mondjuk egy hónappal azelőtt. A már - már szélsőségesen kontinentális időjárásunknak köszönhetően két trópusi monszunesőre emlékeztető felhőszakadást vészeltünk át, köztük "echte" szaharai hőségekkel. Ennek következményeként az ember hol a vízkárokat, hol a hőkárokat próbálta kezelni – mentve ami menthető! Így történt, hogy az első monszununk után két-három nappal (amikor már meg lehetett közelíteni a kertet) kimentem, és hősiesen kigyomláltam a rózsakertet, majd elkezdtem a veteményest is, hisz eső után úgy nőtt a dudva, ahogy az illik. (Annál is inkább, mert a tavasszal lerakott széna-mulcs rég az enyészeté lett akkorra, egyszerre lazítva, és táplálva a talajt.) Ez rendben is lett volna, ha nem azzal kell szembesülnöm, hogy minden, amit kigazoltam, rohamos gyorsasággal elkezdett kiégni a szaharai hőségben! Most nem idézném az elhangzott, a kortárs magyar irodalmat is megszégyenítő, kifejezéseket, de erősen vakartam a fejem, hogy most mi a fenét csináljak.....?

Aztán valahonnan az idők mélyéből fölmerült az emlék, hogy anno – talán két emberöltő is eltelt azóta –, amikor szüleim hétvégi vityilló építésébe fogtak, bizony erősen elhanyagolódott a kert. Bár tavasszal szépen bevetették, de nyárra térdig, sőt itt-ott övig ért a gaz, és a barátok, ismerősök mind azzal cukkoltak minket, hogy Erdősék az idén gazt termesztenek! Abban az évben is meleg, aszályos nyarunk volt, így a szépen gondozott kertekben bizony egymás után sült ki, vagy égett le a vetemény, miközben édesanyám, időről időre eltűnt a gazban, majd teli kosár uborkával, zöldbabbal, paradicsommal megrakodva került elő a "dzsungelből". Ezen a történelmi előzményen felbuzdulva úgy döntöttem, beszüntetem a gyomlálást, éljen a gaz-gazdálkodás! :))

A döntést tett követte, a gaz maradt a veteményben, csak az ugarokat tettem rendbe. És láss csodát, a dolog működött!!

2020. június 17.
Sziasztok!
Az a helyzet, hogy hetek óta készülök írni nektek...
Sok kedvem nem volt hozzá bevallom.
Az idei kajsziszezon a virágzással és az azt követő fagyokkal véget is ért márciusban.
Itt-ott maradt 1-2 szem csupán, ahogy néhai nagymamám mondaná:
"Na, kislányom, ennek a munkája kész!"
A másik örökérvényű mondása:
"Kajsziból akkor kell lekvárt főzni, amikor VAN!"

Idén nem lesz, legalábbis nálunk!
A hó után még reménykedtünk, mert nem tűnt olyan tragikusnak a helyzet, de aztán az azt követő fagyokkal elszállt minden remény.
70 fán nincs összesen 70 szem...
Sebaj, a fáknak nagyobb lehetőségük lesz növekedni és erősödni, hogy jövőre bizonyíthassanak!
/KajsziMAYszi/

Innen szép nyerni! – szokták mondani.
Igen, innen valóban szép nyerni!
De valóban nyerni kell?
Mindig?
Mindig, minden évben?
Minden helyzetben?
Valóban csak a nyereséget lehet elfogadni?

2020-ban már tudtam, hogy nem…
Megtanultuk a több, mint 20 év alatt.
Egyszer van; aztán, ha nem vigyázunk elvész, vagy elveszi az élet, hogy tanítson.
Tanítson kitartásra és feladásra, reményre és reménytelenségre, elfogadásra és elutasításra.
De leginkább hitre.

2021. május 29.
Sziasztok!
Rég jelentkeztünk hírekkel, sajnos ennek oka volt. A tavalyi hasonló témájú posztomat tudom csak ismételni...
https://www.facebook.com/groups/407524160021836/permalink/713730276067888/
Hát nagyjából ennyi!
Jövőre veletek ugyanitt!
Más hírekkel majd még jelentkezünk!
/KajsziMAYszi/

2021. 07. 25.
„Egy, csak egy legény van talpon a vidéken,
Meddig a szem ellát puszta földön, égen;”
Arany János: Toldi Első ének

Egy, azaz egy fán volt értékelhető mennyiség a 70-ből.
(na, jó volt az 3 is, de pszt, mert nem adtunk senkinek, na, jó, de adtunk, mindenki úgy tudja, hogy csak Ő kapott és csak, neki lesz lekvárja ebből a naaagyon különleges 2021-es évjáratból)

Szóval, jövő tavasszal vagy kabátot húzunk a fákra vagy fűteni fogjuk a kertet!
Vagy csak hiszünk a folytatásban továbbra is, ahogy eddig is!

Szervusz Kedves Judit!
Tudod... Épp én is a napokban gondoltam, hogy beszámolok a fejleményekről (lásd Aquapónia kicsiben című írás, https://falusag.hangfarm.hu/2021/01/aquaponia-kicsiben).
Mint a modellezésben, itt is igaz, hogy a dolgok lekicsinyített változatai nem működnek, pedig a Lőtér utcai halastól is hoztam már kínomban öntözővizet a rendszerbe...
Odáig nem jutottam el, hogy a növénykék növekedésnek induljanak. Vagy sok volt a víz, vagy túl hideg, vagy túl meleg, vagy nem volt elég fény, vagy túl sok volt a fény, vagy valami más probléma volt. Amit biztosan tudok: ha a termesztőközeg föld, akkor ez a módszer nem működik, mert a gyökérkék belefulladnak az állandóan nedves földbe. A legnagyobb eredményt a kapilláris elven működő csepegtetéssel értem el, de még ez is sok volt a növénykéknek.

Megmaradtam a palántáknál és most kísérletképpen pár tő Luffa tököt nevelek a kerítésen.

Aztán kukoricát ültettem a veteményes szélére, hogy majd milyen jó lesz a karósbabnak karó helyett... Hát futni fut, de sem virágot, sem termést nem hoz...
Vetettem petrezselymet, ami szintén nem akart megindulni... már lemondtam róla és uborkát ültettem a helyére. Közben a petrezselyem elkezdett cseperedni, és az ide ültetett uborka sokkal jobban fejlődött, mint a társai.

Idén megint beleestem abba a hibába, hogy túl sűrűn ültettem a paradicsomot, pedig kacsoltam rendesen, de az 50 cm távolság nekem kicsinek bizonyul...
Szerettem volna kényelmesen körüljárni a növényeket, de aztán a közökbe csak beköltözött a cékla, a hagyma, a spenót, stb... így aztán egy nagy, zöld, átjárhatatlan, átláthatatlan "ökoszisztéma" alakult ki.
Szóval itt tartok most és látom, hogy akinek nincs elég helye a kertészkedéshez, inkább csináljon virágágyást...

A virágbimbó-ígéretben jelen lévő virágszín-lehetőségek.
És meglepetések.

Búzavirág bimbó

Kinyílt búzavirág

Pünkösdi rózsa bimbaja

Kinyílt pünkösdi rózsa

Pipacsállapotok egy tövön belül