Szeretném elöljáróban leszögezni, hogy az alábbiakban nem az úgynevezett mélymulcsos agrotechnológiai eljárásról lesz szó, hanem a "mulcsozás" néven közismert talajtakarási eljárásról.
Az elsősorban elővárosi díszkertekben megjelenő, jellemzően színes fakéreg, különböző kavicsok, kőzúzalék alkotta rétegek ott legfőképp esztétikai, illetve "gaz" növekedés-gátló funkciót töltenek be, melyet gazdájuk pénztárcájától függően, különböző locsolórendszerek, díszítőelemek (a kerti törpétől a műlóig), kerti bútorok, árnyékolók stb. egészítenek ki.
A talajtakarásnak azonban a kiskerti zöldség/gyümölcs termesztésben is igen gyakorlati funkciói vannak (lehetnek), melyek egyre komolyabb súllyal esnek latba klímaváltozás-érintette régiónkban is. Magam, négy éve kísérletezem különböző változataival, és ezek tapasztalatát szeretném az alábbiakban megosztani.
Az első és legfontosabb tapasztalat: nem old meg minden problémát!
De a kertünknek legjobb módszer megválasztása sokat segít! Ahhoz, hogy a helyes módszert megtaláljuk, számításba kell venni a terep adottságait, és azt, hogy mit is szeretnénk elérni. Kevesebb gazt? Kevesebb vízveszteséget? Melegebb és puhább talajt? Esetleg mindezt együtt?
Esetemben egy korábban elhanyagolt, nagyobb részt délnyugati irányba lejtő földterületre kellett megoldást találni, mely jellemzően agyagos-vályogos talajú, és nagyon erősen benapozott. Így nem csak gazosodásra hajlamos, hanem a kiszáradásra és cserepesedére is.
1./ Kartonpapír
Földtisztító talajtakarásra próbáltam ki (kifejezetten műanyag-mentes barna kartondobozokat szedtem szét).
A tél folyamán leterítettem a földre (kövekkel, téglával ajánlatos lesúlyozni, különben elhordja a szél), és hónapokig az adott területen hagyva, májusban azt tapasztaltam, hogy az egynyári gazok nem keltek ki, a föld nedves, hűvös és elég porhanyós volt alatta, vagyis megakadályozza a talaj gyors kiszáradását és megkeményedését. Az évelő, illetve tarackoló "gazok", úgymint tarackbúza, fenyércirok, csalán, szulák (folyondár) azonban túlélnek. Ezeket bizony csak az alapos, kézi kigyomlálás, vagy nagyon erős levélen felszívódó gyomirtó (pl. Glialka) tudja visszaszorítani.
(A kartonpapírt érdemes hosszú ideig a talajon hagyni, mert idővel elbomlik, és jól táplálja a talajt. Teljes lebomlásához kb. 1 év kell.).
Az eljárás hátránya, hogy elég macerás kartonpapír közé ültetni, illetve a beszerzése is vet fel bizonyos nehézségeket (és költségeket). Azonban, ha egy adott évben valaki nem akarja használni a takart területet, akkor maga a tökély.
2./ Műanyag, fekete fólia
Bár le nem bomló és nehezen újrahasznosítható anyagként eléggé idegenkedtem tőle, gondoltam egy próbát megér. Hát tényleg egy lett. Ugyan a gazt jól visszafogja, de a természetes csapadék nem tud beszívódni, illetve az erős benapozottság miatt a talaj túlzottan felmelegedett. Valószínűleg csepegtetős öntözőrendszerek mellett, olyan kultúrák esetében használható jól, melyek nagyobb árnyékot vetnek maguk körül, illetve olyan korai kultúrák esetén, ahol a talaj gyors felmelegedése előnyös. A tarackoló gazok ezek alatt is túlélnek. A fólia sajnos, tapasztalataim szerint eléggé sérülékeny. Próbálkoztam egy textil jellegű szövött változattal is. Ez ugyan áteresztette a vizet, viszont a gazok egy része is keresztülnőtt rajta. Tekintettel az árára és a keletkező hulladékra mely "veszélyes"-nek minősül, tehát elvileg sem a kommunális, sem a szelektív hulladékba nem keverhető, véleményem szerint nem költséghatékony kiskerti zöldségtermesztésben.
3./ Fű és széna
A mélymulcsos eljárástól kölcsönzött szalma-takarás helyett próbáltam ki, azon egyszerű oknál fogva, hogy ez állt rendelkezésemre nagyobb mennyiségben.
A másik két módszertől eltérően a takarás csak késő tavasszal került a növények köré. Egyrészt, mert ekkorra lesz fű, másodsorban ekkorra növekszenek meg annyira a védeni kívánt növények, hogy körbe lehessen őket "bástyázni". Nem utolsó szempont továbbá, hogy az agyagos talaj lassabban melegszik át, mint a könnyű talajok, így célszerűbb később, a talaj langyosabbá válása után takarni. A frissen vágott füvet vékony rétegben kell az ágyásra teríteni, hogy ne fűljön be. Amint megszáradt, mehet rá a következő vékony réteg. Egyszerűbbé tesszük a munkánkat, ha hagyjuk valahol szétterítve kiszáradni a füvet, és a friss szénát terítjük, legalább 5-8 cm vastagon a növények közé. Április végén körülbelül így néz ki a vetemény.
Május végéig – június elejéig a locsoláson kívül maximum az lesz a feladatunk, hogy a fel-feltűnő tarackkal és folyondárral megküzdjünk, azonban ezek júniusig kevésbé okoznak problémát.
(Ha esetleg további száraz fű áll rendelkezésünkre, május közepén még egyszer feltölthetjük a sorközöket és az ágyásszéleket.)
Az így takart kultúrák esetében a kapálástól eltekinthetünk, mert a mulcsréteg megakadályozza a föld betömörödését és kérgesedését.
A növények növekedésével párhuzamosan a fű elporlik, beépül a talajba. Ez például a borsó esetében (esetenként a babnál is) a sorok bezárulásával párhuzamos, ami olyan mély árnyékot teremt a töveknél, illetve a sorok között, ami mind a gyors kiszáradást, mind az erős gyomosodást megakadályozza. így például a borsó júniusi felszedésekor azt tapasztalhatjuk, hogy szinte teljesen gazmentes, puha föld marad utána.
A kevésbé lombosodó zöldségek, vagy például a tök esetében a nyár folyamán érdemes pótolni a mulcsot, amennyiben tudunk fel nem magzott (!) füvet szerezni. Én pl. a máshonnan kikerülő, még fel nem magzott gazokat is szemrebbenés nélkül felhasználom.
A már megerősödött kultúrák esetében is – különösen aszálykor – probléma a talaj túlmelegedése. Ebben az időszakban, hacsak előtte nem sikerült komoly készleteket felhalmozni, már kevés friss fű vagy széna áll rendelkezésre, így jobb híján inkább hagyom a területeket felgazosodni (lásd a korábbi gaz-gazdálkodás c. bejegyzést: https://falusag.hangfarm.hu/2021/11/a-gaz-gazdalkodas), mert az is árnyékolja a talajt.
A felsorolt takarások közül nekem eddig a szénás tűnt a legjobban kezelhetőnek, még akkor is, ha a pótlások több munkát jelentenek. Ezért bőven kárpótol, hogy nem kell annyit gazolni, és a kapálással sem bolygatom a földet. Ugyanakkor jóval kevesebbet kell locsolni (az utóbbi években annyira ritkán volt csapadék, hogy locsolás nélkül gyakorlatilag május közepétől - végétől szinte már semmi nem teremne).
A rendszer egyetlen hátránya, hogy a talajba kerülő fű magas nitrogéntartalmú, így több éves használata nagyon megemeli a talaj nitrogénszintjét. Ezt vagy nitrogénmentes műtrágyával, vagy tiszta (!) fahamu kijuttatásával lehet ellensúlyozni. Én pedig eldöntöttem, jövőre a szalmával próbálkozom.
Festés (gumikesztyű is van alatta)
