Többször elmélkedtem már azon, micsoda hinta-játék a privát és a publikus elosztása. Többször volt már, hogy elkértem magán levélből írás-részletet, hogy ne csak az enyém legyen. Most Irma leveléből faluságosítok:
No meg van a borz-mizéria. Pécsett is elkezdtem kertezni. Ahogy nemrég, Juditom, a Faluságban fel is idézted a szót,
kora tavasztól kezdve igazi, pionír, területfoglaló dzsungelharcot vívtam a szederinda, az iszalag, a vadrózsa, a borostyán,a bodza és a bálványfa szívós gubanca ellen, fűrészekkel, irtókapával, metszőollókkal, hogy egy pár négyzetméternyi területecskét művelésbe vonjak itt, a Havihegy oldalán nőtt dzsungelben, hogy legyen itt, a háznál is egy mini konyhakert, ahova ki lehet szaladni
petrezselyemzöldért, uborkáért, cukkiniért, ezért-azért. Nos, harcomat megvívtam, a területet elfoglaltam, néhány növényecskét kiültettem.
Magaságyakat is felállítottam, praktikus okokból: hogy helyszűke miatt azok nyeljék be azt a sok vastagabb faágat és géppel leaprított növényi részeket, ami termelődött a dzsungelharcban. Gyönyörűen fejlődött a cukkini, a paradicsom, az újzélandi spenót, a karalábé, a zeller, a körömvirág, a büdöske, a rézvirág az ágyásokban, mígnem egy reggel borzasztó dúlásra léptem ki/be a kertajtón: a magaságyások szétfötörve, az alul elhelyezett vastag ágak szanaszét dobálva, az előző nap még viruló növények elhervadva, összetaposva, szaggatva hevertek szanaszét. Hogy szavam tovább ne szaporítsam, kiderítettük:
egy (vagy több?) borz látogatja immár rendszeresen a friss kiskertet.
A városi ebrendészettől (magyarul: gyepmesterségtől) kaptam egy élvefogó csapdát, amit múltkor jól körbekapargatva találtam, ajtaja lecsapódva, de - üresen.
Eleve nem is biztattak. Szerintük egyedül hatásos riasztó talán a mozgásérzékelős lámpa. Most ennek a kihelyezése lesz a következő lépés. Le is állítom most a szófolyamot - ennek a dagálya is mutatja, mennyire felborzolt ez az eset.
