Mindenkit szeretettel hívunk Ellend múltját és jelenét feldolgozó fotókiállításunk második részére!

A kiállításra kerülő képeken nemcsak a vidéki táj, a falu terei, kertjei fogalmazódnak képiségbe, de megelevenednek az itt lakó családok, azok a tevékenységek és munkák, amiket az itt élők tesznek és szeretnek, ahogyan önmagukat és környezetüket látják, ahogyan a természettel való viszonyukat megélik. Tükröződünk minden fotón: egyszerűen így élünk, egymás mellett, egymással.

Múlt pénteken megnéztük Sorrentino új filmjét.
Nem mondom, hogy kötelező film, mert aki nem szereti a komótosan hömpölygő filmeket, annak nem fog tetszeni. A témafelvetése pedig annyira sejtető (szerintem), hogy konkrét állásfoglalást sem fog belőle leszűrni (Egyáltalán aktív vagy passzív eutanáziáról van szó benne? Nem mindegy ugye.). Na meg a kegyelem kérdése: hogy mikor van helye, mikor nincs.….

De ki szeretnék belőle emelni egy aprócska beszélgetést: a lényeg, hogy a lemondott köztársasági elnököt búcsúztatják a palotában. És odamegy a titkárához kezet fogni, akivel jól érzékelhetően nem volt meg a kémia. Akivel a kölcsönös ellenszenv ellenére végig tudott hatékonyan együttműködni.
Nem tudom pontosan idézni, de valahogy így volt a párbeszéd:
– Nem szerettük egymást. – mondja a köztársasági elnök.
– Nem. De ügyesen titkoltuk. – válaszolja a titkár.
– Nem ügyesek voltunk. – Somolyodik el az elnök. – Elegánsak voltunk.
Ezt a kifejezést olyan régóta kerestem, és úgy megörültem neki, hogy végre megvan a szó! Hogy lehet, hogy okosabb vagyok nálad és nem szeretlek, de egyszerűen nem bántalak, mert… mert…
Nem elegáns.
Van az az Eszterházy idézet: Hogy bizonyos szint fölött, nem megyünk bizonyos szint alá…
De ebben van azért felsőbbrendűség és lenézés is.
De ez az elegancia…
…két ember megállapodása arról, hogy bánthatnálak… de nem teszem, mert minek.
Ha bántalak sem leszek tőle több-jobb, kevesebb-kisebb. Egyszerűen felülemelkedek magamon, az ösztönön, hogy uralkodjak, lenyomjak, győzzek. Pillanatnyilag jobb leszek magamnál, mert nem az én lesz a fontosabb, hanem az, hogy nagyobb perspektívából van-e értelme magamat előretolni. Nem fejezed ki az ellenérzésedet, azért, mert az ellenszenved, véleményed pusztán létezik. Hogy azért, mert gondolsz valamiről valamit, még nem kell tudatnod a világgal, ha annak az nem válik javára (sőt).

Most, hogy gondolkodom rajta – mert elsőre csak tetszett ez az epizód – úgy kapcsolódott ez a film főtémájához, hogy voltaképp a filmbeli gyötrődés is az, hogy kell-e egy köztársasági elnöknek döntést hoznia egy ügyben, ha neki, mint magánszemélynek nincs határozott értékalapú véleménye a dologról, vagy az éppen ellentétes a tömegekével?
Itt más dimenzió van: mert nem az egyénről szól, hanem a köztársasági elnöki intézményről. Hogy egy szimbolikus intézménynek, aminek hatása van a világra, annak kell-e megszólalnia egy megosztó témában, és milyen irányban szólaljon meg: haladjon-e a korral, ha amúgy nem haladna. E dilemmának az ad még keretet, hogy el is odázhatná a döntést, átadhatná a következő köztársasági elnöknek a terhet, hogy majd döntsön ő. De ki lehet-e bújni a munka, felelősség alól?
Szépen lassan hömpölygő film ez. És hömpölyög akkor is, amikor már hetek teltek el a megnézése óra.

Tisztelt Érdeklődők! Tisztelt Természetszeretők és Gyümölcsbarátok! Kedves Zselici Tündérkertesek!

Örömmel jelentjük be, hogy 2026. március 15-én tíz órai kezdettel a Gyümölcsoltó Alapítvány immáron hetedik alkalommal várja a gyümölcsoltás és a hagyományos gyümölcsfajták iránt érdeklődő kedves látogatókat a Zselici Gyümölcsoltó Napra, Szigetvárra, a Zrínyi Várba! A Zselici Gyümölcsoltó Napot idén is a Virágóra Alapítvány által szervezett Térségi Közösségi Ünnep társrendezvényeként tartjuk meg.

Szeretettel várunk tehát mindenkit, akit érdekelnek a gyümölcsfák házilag is lehetséges oltásának a gyakorlati fogásai, és aki szívesen elültetné a kertjébe néhány hagyományos, főleg környékbeli, régi, jól bevált gyümölcsfajta oltványát!

A gyümölcsoltás mellett saját gyűjtésű oltóvesszők, továbbá kiskerti zöldségek, virágok saját fogású magvainak és mindenféle egyéb növényi szaporítóanyagnak a csereberéjére is mód nyílik.

Biztatunk mindenkit, hogy éljen a lehetőséggel, hiszen ezzel az értékes gyümölcsfajták körét, a kertjeink gyümölcsfáinak számát közösen is bővíthetjük, kiskertjeinkben gyümölcsből, zöldségből, virágból bőséget teremthetünk mindannyiunk javára!

Az alábbiakban bemásolom Bánki Eszter meghívóját a Térségi Közösségi Ünnepre, amelynek társrendezvényeként tartjuk meg a gyümölcsoltó napot. Eszter meghívójában további fontos tájékoztatás olvasható az eseménnyel kapcsolatosan.

Tisztelettel: Kustos Irma, Gyümölcsoltó Alapítvány

---

Bánki Eszter meghívója:

2026.03.15. TÉRSÉGI KÖZÖSSÉGI ÜNNEP

Immár 7. alkalommal kerül megrendezésre - a vásárosbéci Virágóra alapítvány által -, ez az ünnepi alkalom, ahol települések, civil szervezetek, intézmények mutatják be munkájukat, helyi értékeiket.
A szigetvári Zrínyi Várban, települési és intézményi standokon nagy szeretettel várják az érdeklődőket, kis kóstolóval, esetenként kézműves foglalkozással is. Több település műsoros bemutatóval is készül, a vár dolgozói is tartanak viselet és fegyverbemutatót.
Társrendezvényként - ahogy évek óta - Gyümölcsoltó nap kerül megrendezésre az aulában, melyre szintén várják a szervezők az érdeklődőket.

Ünnepeljünk ismét közösen!

Szerk. megj.: a tavalyi Hangfarm Ért/zelmes növényleírások műhelyén Zsolt kigondolta, most pedig megküldte a saját tájságát. Az önmagába forduló táj képzete - tovább kell írjam.

Egy pitypang úgy döntött, nem hajlandó a természet elvárásainak megfelelni, és nem várja meg a tavaszt, és elszáll. Pár nap készüléssel átalakult bóbitává, és elfújta magát. Az elszálló magok közös tudattal rendelkeztek, így minden irányba szálló része tudott egymásról.
Egyszerre volt mindenhol - az egyik mag egy fennsíkra szállt. Ez a fennsík viszont nem volt olyan, mint amilyen szokott lenni. Egy önmagába forduló táj volt, ami egyszerre volt fennsík, árok és dombság. Csavarodó rét, aminek a horizontja folyton fordult a maga irányába.
Ahogy végigpásztázott, nem is igazán látta, hova tovább. Ahogy beljebb siklott, leereszkedett, és a horizont felé került, és kitakarta a napot.
A másik mag egy hídhoz repült, ami egy nagyon kis patak felett ívelt át. A híd elég különös volt, ugyanis nem lehetett rajta átjutni. Ahogy elindult rajta, a patak nem szélesedett ki, de mégis, mintha örökké a végtelenségig haladt volna rajta. Már egy ideje sétált a hídon és már nem látta, ahol felment. Ahova végül érkezett, a híd eleje volt. Pontosan oda lyukadt ki, ahol felment a hídra. Nem értette, hiszen nem fordult meg, nem is tükröződött a tér, de valami mégsem stimmelt.
A harmadik mag egy réten volt. Ez a rét elszórtan fákkal volt tele, de a méreteitől fogva nem látta az erdőt, amiben van. A távolban egy alakot vett észre és úgy döntött, útba igazítást kér. Elindult felé, de egyre távolodott. Egyszer csak feladta, lelassított és megállt. A háta mögött észrevett egy alakot, hogy közelít felé. Ijedtségében menekülni kezdett előle, először csak lassan, majd egyre gyorsabban.
Ezt folytatta az örökkévalóságig.