Tél (ünnepek utáni jövő felé fordulás)

Az ünnepekről nem írtunk, szerintem egyszerűen csak megéltük azokat. A magunk interiorizált, mélységesen szép módján. Talán meg is oszthatatlan, annyira belső, annyira privát, annyira célszerűen elzárkózó a mostani külvilági helyzetben.
Az ünnep számomra mindig a múltat zárja le. Csak utána lehet a jövő felé fordulni. Születés – keresztelés – házasság – Karácsony. A pont a bekezdés utolsó mondatán. Új bekezdés, új fejezet, talán új történet következik. Milyen nagyon különböző kapcsolataink, kapcsolódásaink vannak! Van, akivel a pillanatnyi események azonnaliságát is megosztjuk, másokkal csak ritkább, de nagyívűbb történet mesélésben vagyunk.
A hó és eső áztatta föld, ahogyan magába szívja, nyeli, sóvárogva megtartja mindazt az életet jelentő erőt, ami csak hosszú várakozás után fog kiteljesedni. Az ember talán nem is hagyma-rétegzettségű, hanem olyan, mint a talaj, amin él – csak éppen tükrözve azt: a leggazdagabb, mindeneket tápláló, művelhető, termékeny réteg lényének legmélyén van.

Valahol november vége és december eleje körül rájöttem, hogy ebből a sötétséggel vívott, idei, harmatgyenge harcomból nem kerülhetek ki győztesen. A sárkány karmai között ragadtam. Hiába a megannyi deresen csillogó műremek, nem emberi kéz alkotta, növényi csipke-csoda; igazi havazás és tél-lehellet. Okok firtatása nélkül elfogadtam a sorsom, a padlón. Gondoltam, ha veszteg maradok, talán előbb szabadulok. Kicsire húztam magam és vártam.
Szerencsére, a természet rendje mit sem foglalkozik belső harcokat vívó, magukat virághagymának gondoló egyedekkel. Szóval a napos órák száma a téli napforduló után egyre nőtt, a sápadt fókusznélküliséget apránként felváltják az életteltelibb árnyalatok. Hol a fák kérgén lehet rajtakapni őket, hol a mohák sokféle zöldjén. A kis énekesmadarak sem csak táplálékkereséskor mutatkoznak, időnként hangjukat is újra hallani már. Előbukkantak az első rügyecskék, hírhozó lágyszárúak.
Hogy én? Én még várok. Erőt gyűjtök, terveket dédelgetek. Igyekszem hinni magamban, a tetteim erejében. Abban, hogy mindez számít a nagy egészben. Hogy hogy állok a világban és hogy mennyi tapintattal bánok vele. Igyekszem tetterősre és felelősségteljesre várakozni magam.

Belefutni a tájba, a hóba. Élvezem, mikor papírvékony megfagyottság van csak a hóra kenve: minden lépésnél várakozó kíváncsiság, hogy éppen megtart, és nem mélyed be a lábam, vagy egy pillanatra megakasztja a lépést és mélyebbről kell indítani a következőt. Vizes homok a tenger partján. Ha becsukom a szemem és kikapcsolom a külvilágot, nemcsak a látványt, hanem a hangokat, a hőmérsékletet és minden mást is, és kizárólag magára a futómozdulatra, a talpérzetre figyelek, talán nem is tudok különbséget meghatározni.
Egy-két pillanatra megadatik a szavannán szökellő gazella érzés.... az őz suta száguldás....
Megerősített belső várablakomból kinézve, visszaérkezve a kertbe, izzadtan zihálva, lihegve, én is észreveszem, hogy a hunyorbimbók egyre magasabbak.

Szövegbe sétálás - remény

Jöttömben-mentemben mostanában a reményen elmélkedem.
Hadilábon állok vele.
Mindig is úgy tanultam, hogy a remény tartja az embert életben, hogy a remény viszi előre. A remény egy adomány, ami segít legyőzni a nehézségeket. A katolikus tanításban egyértelműen jó, Istentől jön. Adventben a második gyertya a reményé, a hit, az öröm és a szeretet mellett. Zsidó hagyományból jön ez, és a megígért Messiásban való reménykedés az alapja.
És ugyebár ott volt Pandóra: a görög mitológiában, amikor a szelencéjéből minden rossz rászabadult az emberekre, és ezen Pandóra elszomorodott, akkor belenézett még egyszer a szelencébe, és kiengedte az ott maradt reményt, és onnantól az emberek elviselték a rosszat…
De álljunk csak meg egy percre!
Olvasom a gyerekeknek altatásnál a görög mitológiát (sokadszorra, hogy beépüljön – hogy egyszerre legyenek műveltek – és mi tagadás, izgalmasak is ezek a történetek).
Szóval olvasom Pandóra történetét is.
Az esemény onnan indul, hogy Prométheusz ellopta a lángot, amiért ugyebár Zeusz őt megbüntette. No de Prométheusz csak a főkolompos volt, ellenben az emberek is engedetlenek voltak, amikor használták az isteneket illető tüzet. Hát kitalálja Zeusz, hogy mi legyen a büntetés. Sárból megformázza Pandórát és leküldi egy edénnyel az emberek közé. Az edénybe beletesz minden rosszat, amit csak kitalál: betegséget, szegénységet, öregséget. Persze szigorúan lelkére köti Pandórának, hogy ki ne nyissa ezt az edényt, és körülbelül ekkor dőlt el az is, hogy ez az edény bizony kinyitódik. És amikor Pandóra kinyitja a szelencét kiáramlik minden rossz az emberekre, és lesz sírás-rívás-jajgatás.
A történet szerint, amikor látta Pandóra a sok szenvedést, bánatában belenézett még egyszer a korsóba és meglátta ott a reményt, és kiengedte azt is. Az elkeseredett embereknek adta ajándékul, cserébe a sok rosszért.
Na de!
A történet onnan indul, hogy Zeusz ki szeretne babrálni az emberekkel. Tehát ha minden rosszat beletett az edénybe, akkor a remény is csak azért volt ott, hogy bajt okozzon!
Ej, minek mesél az ember a gyerekeknek ilyen furmányosokat!
Akkor, hogy is van ez a reménnyel? – kérdezik a gyerekek.
S valóban.
Sétálgatok – gondolkozom.
Jobban belegondolva azt hiszem a görögöknek volt igazuk! Mennyi hülyeséget csinál az ember a remény miatt! Hányszor nem adja fel, akkor sem, amikor már annyira mindegy, amikor vesztett a csata, amikor már nem lehet nyerni. Hiszen a remény mindig akkor jön elő, amikor már tehetetlen az ember, és ami rajta múlt sem segít.
Jó ez? Értelmes ez?
Nem egyszerűbb elengedni, továbblépni, bekönyvelni a veszteséget, leszűrni a tapasztalatot és élni máshogy tovább? Mennyi megakadás, beragadás, küzdelem, gyötrelem oka a remény! Hogy majd megváltozik a megváltozhatatlan, majd elillan a gond - a baj. Majd lesz máshogy, majd holnap jobb lesz!
Nem lenne jobb leírni, hogy hát Istenkém ez van, ezt kell szeretni és élni az adottságokkal? Hogy megtettük, amit lehetett, de mostantól innen szép nyerni?
Sétálgatok, tűnődgetek.
Legyen már tavasz.

Zselici gyümölcsésznap 2026.01.31.

Tisztelt Érdeklődők!
Tisztelt Természetszeretők és Gyümölcsbarátok!
Kedves Zselici Tündérkertesek!

Nagy örömmel jelentjük be, hogy 2026. január 31-én, szombaton megtarthatjuk a Gyümölcsoltó Alapítvány által immár sokadik éve megrendezett népszerű Zselici gyümölcsésznap című sorozatunk 2026. évi programját!

Külön örömünkre szolgál, hogy a mostani Zselici gyümölcsésznap előadójaként Ölbei Mihály Zoltán kertészmérnököt, pomológust, a mozsgói Ölbei Faiskola vezetőjét köszönthetjük!
Előadónk gyümölcsészeti előadásának középpontjában a hagyományos gyümölcsfajták gondozásának, fenntartásának a kérdései állnak, hangsúllyal a sokunkat foglalkoztató termőrész-ismereten, metszésen.
Nagy lehetőség mindannyiunknak, akik e kérdések iránt érdeklődünk, az, hogy rendezvényünkön a térség egyik legjobb gyümölcsész szakembere osztja meg velünk jól megalapozott, értékes tudását!

Az előadást követően kötetlen beszélgetésre is mód nyílik az előadóval.

12 – 13 óra között kedves vendégeinket ebédre is várjuk!

Ebéd után – ha az időjárás engedi - gyakorlati metszésbemutatóra és közös oltóvessző-szedésre is sor kerülhet a Gyümölcsoltó Alapítvány helyi fajtagyűjteményében.
Az érdeklődők legyenek kedvesek ennek megfelelően megválasztani a cipőt, öltözetet.

enter image description here

A kedves vendégeinket váró ebédtől függetlenül az összejöveteleinken immár rendszeres batyus finomságok is jól jöhetnek, ha valakinek épp módja vagy kedve adódik ilyen hozzájárulással emelni összejövetelünk fényét.

A terem befogadóképessége miatt a részt venni kívánóktól előzetes regisztrációt kérnénk, így legkésőbb 2026. január 27., kedd éjfélig kérnénk szépen előzetes jelentkezéseiket a pomona@t-online.hu címen vagy a +36 30 4911955 telefonszámon.
Esetleges túljelentkezés esetén a regisztrációkat időbeli sorrendben tudjuk figyelembe venni.

Tisztelt Támogatóinknak köszönjük, hogy e rendezvény létrejöhet, Somogyapáti Község polgármesterének, Kis Péternek pedig köszönjük a barátságos melegre már előzetesen is felfűtött dióspusztai helyszín biztosítását!

Tisztelettel kérnénk, hogy a program hírét, aki tudja, szíveskedjen olyan érdeklődőknek is továbbadni, akik egyébként erről nem értesülnének.

Szeretettel várjuk tehát a régi és új érdeklődőket a 2026. évi Zselici gyümölcsésznapon, 2026. január 31-én, szombaton, Somogyapáti-Dióspusztán, a Kultúrházban!

A találkozást és az izgalmasnak ígérkező előadást várva, gyümölcsbaráti üdvözlettel:

Kustos Irma, Gyümölcsoltó Alapítvány


enter image description here

Dióspuszta, Kultúrház megközelítése: Szigetvár felől érkezve, Somogyapátit Kadarkút felé elhagyva, az első dombtetőn jobbra fordulunk: Adorjánpuszta. Rajta áthaladva, kb. 4 km után megpillantjuk a Dióspuszta táblát, majd szinte „beleütközünk” az első (zöld színű) épületbe az örökzöld fák alkotta kis ligettel is jelölt buszforduló mellett. Szemben áll a Dióspusztai Kertvendéglő és Étterem.

Parkolni a Kultúrház udvarán, illetve a buszfordulónál, a kis fenyves liget szélén lehet.

Dióspusztai pomológia című könyv ajánlója

Autorreferat, autoreferat – avagy „magad uram, ha szolgád nincs”

Megjelent a Dióspusztai pomológia tárgyú könyv. Valaki szólt, hogy szívesen olvasna róla ismertetőt, közzé is tenné, hogy mások is olvashassák. De ki írja meg? — ez fogas kérdésnek bizonyult. Hm… talán ne terheljünk másokat a magunk dolgával. Valaki említette: létezik „autorreferat” vagy „autoreferat”, midőn maga a szerző referál munkájáról a köznek.

Eleinte elképzelhetetlennek találtam e kettős szerepet: nem volt elég a könyvet megírni? No, de telik-múlik az idő, várják az ismertetőt, a szükség nagy úr, és amúgy is elég ismerősek számomra a „magad uram”-féle helyzetek…
Horribile dictu: még az emi (a mesterséges intelligencia) is felmerült egy futó pillanatra: írja meg az! No, azt már mégsem; ott még nem tartunk! Akkor inkább referáljon mégis a szerző maga.


2025 augusztusában az Agrárminisztérium támogatásával, a Gyümölcsoltó Könyvkiadó gondozásában jelent meg Kustos Irma Dióspusztai pomológia című könyve.

A mondanivaló lényegére rögtön a bevezető szakaszban fény derül: „A tájfajtákban mintegy összegződnek a térség sajátosságai, és közös genetikai és kulturális örökségünk részét alkotják. És mert nem megismételhetőek, felkutatásuk és fenntartásuk kiemelkedő jelentőséggel bír — fogalmazza meg Szani Zsolt pomológus a népi gazdálkodásban fennmaradt egyes gyümölcs-fajtákról írott kiváló művében.”

A könyvnek azonnal feltűnő, egyedi jelleget adnak a gyümölcsök lenyomatának a szerző által elkészített ún. szélrajzai. A gyümölcsök körvonallal és lenyomattal való méretezett ábrázolásai mellett a munkát gazdag fényképanyag teszi teljessé.

A szerző hármas célt tűz maga elé: egyfelől egy terepen is jól használható gyümölcsészeti ábrázolási módszerre kívánja felhívni a gyümölcsész-társadalom figyelmét; másfelől — a módszer gyakorlati alkalmazására is példákat adva — a Somogyapáti-Dióspusztán évtizedek munkájával létrehozott, több száz tételt magában foglaló gyümölcs-fajtagyűjtemény harminc jellegzetes gyümölcsfajtáját ismerteti a könyv nagyobb részében; mindeközben kiteljesítve a harmadik — a szerző bevallása szerint titkos — célkitűzését, miszerint szeretné „az kegyes Olvaso” tudatába bevarázsolni a hajdani pomológusok emlékezetét, és megidézni azt a gyönyörű, veretes anyanyelvet, amelyen ők fogalmazták hajdani műveiket.

A hármas cél két nagyobb szerkezeti egységen keresztül valósul meg:

1. a bevezetőben a szerző szerint szélesebb körű figyelemre érdemes, általa továbbfejlesztett gyümölcs-ábrázolási módszer taglalására kerül sor, felidézve a nemzetközi és a magyar szakirodalomban korábban ismert, de mára nagyrészt elfeledett előképeket;

2. a munka nagyobb részében pedig a gyümölcs-fajta-gyűjtemény 30 jellegzetes, egyedi fajtájának az ismertetését találhatjuk: egyrészt rövid leírással, másrészt a fajtát több szempontból bemutató képanyaggal. Végighúzódik e részen a bevezetőben ismertetett gyümölcsábrázolási módszer gyakorlati alkalmazhatóságának több oldalról való bemutatása.

Emellett a szerző saját fényképfelvételei is hozzájárulnak az egyes gyümölcsfajták sokoldalú megismeréséhez. A könyvben felsorakoztatott harminc gyümölcsfajta többnyire a dél-zselici táj saját szülötte, vagy régóta bevált, máshol is elterjedt fajta. Bemutat a szerző néhány friss jövevényt is (pl. a Talgarszkaja kraszavica körtét), amelyek hamar otthonra leltek e hagyományosan jó gyümölcstermő vidéken.

A szerző 13 körtét, 6 almát, 4 meggyet, 2 cseresznyét és 2 diót mutat be, míg a szilva, az őszibarack és a füge egy-egy címszóval van képviseltetve.

enter image description here

A tárgy iránt érdeklődőknek további felvilágosítással a pomona@t-online.hu címen örömmel áll rendelkezésére a könyv és a jelen ismertető szerzője.

Kelt Somogyapáti-Dióspusztán, 2025. december 31-én

Kustos Irma