Az én földem az én kertem

Kisgyerek korom óta bennem van a föld szeretete: és ha a földet szereted a kertedet is szeretni fogod. Én szerencsés vagyok, mert olyan gyerekkorom lehetett, hogy érintkezhetett a meztelen talpam és tenyerem a fekete földdel. Családi házunkhoz tartozott egy kis darab földecske, amibe természetesen ültettek a szüleim, de még e mellé volt egy laposi kertünk is, ami fantasztikus módon épp a nagyszüleim kertje mellett volt, szóval mi egy amolyan kertművelő család voltunk, vagyunk. Biztos vagyok abban, hogy nagyapám volt az, aki ennek az alapját megteremtette és mindenki utánozni akarta őt, hogy minél szebb kertje legyen. Ő nagyon sokat volt kint a kertben, szinte nap mint nap kiment a munka után, hogy rendezgesse, kapálgassa a sorokat. Abszolút nem megterhelő kötelező munkának érezte, épp ellenkezőleg pihentetőnek, lelket melengetőnek.

enter image description here
Kocsis mamával, tatával és édesanyámmal

Szóval igen, onnan elindult már bennem valami, ami megtanított szeretni, megbecsülni azt, amit ebből a dologból ki lehet hozni. Voltak gyümölcsfáink, szőlősorok , veteményes rész, amiben az egész évre megtermeltük a burgonyát, céklát, hagymát, répát és petrezselymet. A gyümölcsfák adták a friss gyümölcsöt és a pálinkát, amiből a közös családi szüret alkalmából kortyolgattak a felnőttek. Természetesen volt egy hatalmas nagy diófa is a kert végében, amit nekem 6-7 éves lehettem senki nem mondott, hogy a burok összefogja a kezemet, emlékszem a suliba mindenki nézte miért sötétbarna a tenyerem, amit a jó kis háziszappan sem tudott lemosni.

A kert mindenkié volt a családban, tehát mindenkinek ki kellett venni a részét a munkából, volt, hogy nehezemre esett a folyamatos krumpliszedés, de soha nem volt egy pillanatra sem olyan gondolatom, hogy ne akartam volna újra és újra kijárni a szabadba.

enter image description here
Így volt teljes a család: éppen közös szőlő szüret a Kocsis tata és mama kertjében

Eredendően mind anyai és mind apai ágon a nagyszüleimtől ezt láttam, hogy becsülik és szeretik a földet, a kertet és hihetetlenül jól bánnak vele. Bizony ők sajnos már nincsenek köztünk, de nap mint nap gondolok rájuk és tervezem, hogy azt, amit ők tettek a kertművelés szeretetével, én is továbbadjam az én gyermekeimnek. Kicsit ugye továbbgondolva és nem rejtegetve ezt a receptet, mint a cukrászok teszik a tradícionális hozzávalókat, így hoztuk létre az Öreghegyi Csemete Tanodát, ahol kertészkedni vágyó gyerekek is részesei lehetnek mindannak, aminek én voltam gyerekkoromban.

enter image description here

Az ihletés magáért beszél, és minden egyes lépés a nagyszüleim iránti tisztelettel fejleszti a Tanoda erősségét. Lesz, van minden egyes évszaknak megfelelő virág, idényzöldség és gyümölcs. Tulajdonképpen ma Magyarországon annyiféle csoda van és ültethető, hogy egész Szadát be tudnám ültetni. És ezzel le is rántottam magamról a leplet, én az önfeledt ültető vagyok mindenféle parképítési szabályok nemtudója a legjobb értelemben, egyszerűen nem tudok az ültetési kedvemnek gátat szabni, újabb és újabb növényke kertembe való beengedésének nemet mondani, ami nem feltétlenül baj, főleg most, hogy a gyerekeknek is minél többet meg szeretnék mutatni.

enter image description here

A kert hatalmas mivolta lehetővé teszi az önfeledt kertészkedést, de természetesen vágyakozom már most a bővítésre is. Az alapot édesapám megteremtette, a kert végébe gyümölcsfákat ültetett, amit el is nevezett az unokáiról Édenkertnek. Megtalálhatóak benne a meggy, cseresznye, szilva, körte barackfajták, de tőle kapott helyet néhány homoktövis is. Terveimben szerepel még pekándió, ezüstcseresznye, kivi, pisztáciafa, mandulafa, málnafa és még sorolhatnám.

Kis kezem munkája már a fügék, málnák, ribizlik és a gránátalmák, amik már teremtek is. Nincs szebb és jobb érzés, mikor gyermekeim kis keze a lombok között dolgozva kutatja a gyümölcsszemeket.

Természetesen ültettem fenyőket is, cserszömörcém, lonicéráim, babérmeggyek, aranyesők, különböző rózsák (imádom őket, annyiféle forma és fajta van), korallberkenyék, természetesen különböző fajta levendulák, somok, zanótok, díszfüvek, selyemakácok, cédrusok, kecskerágók, télálló magnóliák, árnyékliliomok, porcsinrózsák, fűszernövények is díszítik a kertet.

enter image description here

Kerítésnek leylandi ciprust és szilt választottam, hogy zöld elhatárolója legyen a kertnek. Van jókora területen csicsóka, hiszek a gyógyító erejében, inzulin rezisztensként nem hiányozhat a kertemből. Volt alkalom, mikor erről a növényről beszélgettünk és szedtünk a gyerekekkel, a mókásabb gumóknak még nevet is adtak, hihetetlen jó nap volt velük!

enter image description here

További célom még a fajtagazdag hagymás rész, ahol a változatos hagymások friss virágait lehet leszedni, valamint tanulmányozni őket.

Mindenkit csak arra biztatok, hogy kertre fel, ültessünk együtt minél többet, élvezzük a kerti munka örömét együtt a családdal, tanítsuk a legkisebbeket!

enter image description here

Michelle Obama: Így lettem

Mindig is szerettem a sikertörténeteket, mármint azokat, amelyekben a főhős küzdelmek és rengeteg munka árán jut el valamilyen formájú kiteljesedéshez. Mint a népmesében a legkisebb királyfi: már hétszáz fejét levágta a sárkánynak, de még mindig marad egy boszorka, akinek túl kell járni az eszén ahhoz, hogy végül csak sikerüljön a világszép királykisasszonyt meghódítani. Szeretem, ha valaki a szó legjobb értelmében véve sikeres: emberileg. Ez számomra annyit jelent, hogy minden nehézség ellenére vagy éppen azok által képes kiteljesíteni a személyiségét, a tehetségét, adni tud, jó energiákká változtatja a visszahúzó erőket is. Ez egyfajta varázslatnak tűnik olykor, más esetekben „csak” egy hétköznapi történet és egyáltalán nem biztos, hogy valaha is visszhangja lesz. Én azt szeretem, ha valaki ezeket a történeteket szépen el is meséli, legyen az Ilus nénié az erdélyi havasok legeldugottabb falujában vagy éppen az Egyesült Államok elnökének feleségéé az egész világ orra előtt.

Nekem mindig is rokonszenves volt mind Obama, mind a felesége, mert amíg a világ képernyőjén voltak, önkéntelenül is azt éreztem, hogy nemcsak az intellektusuk és jóakaratuk hat még a globális világ szűrőin keresztül is, hanem a hitelességük is. Angol szakos tanár vagyok, nem titok, hogy mélyen érdekel az egész angolszász kultúra, történelem, irodalom, az amerikai éppen annyira, mint a brit (na jó, szegény Ausztrália még nem került eléggé fókuszba, de szerintem ez is csak idő kérdése). Ebből következően nagy figyelmet szentelek a brit királyi család életétől kezdve a XVII. századi kerteken és általában véve az angol pázsiton keresztül Thoreau mondatain és a hálaadási pulykasütés fortélyain át egészen az amerikai elnökökig mindennek, ami elém kerül, nagyjából válogatás nélkül. A politika különösebben nem érdekel, de maguk a politikai szereplők mint személyiségek többnyire igen. Így aztán az sem meglepetés, hogy amikor karácsony előtt láttam Mrs. Obama könyvét, azonnal megírtam az Angyalnak, hogy alázatosan kérem, ezt ne felejtse el a karácsonyfa alá pottyantani. Nagyon kedves az Angyal – nem felejtette el.

Mostanra sikerült is elolvasnom, nem éppen rövid esszécske, de hiába olvastam hetekig minden este, azt éreztem, hogy nem szeretném, hogy vége legyen. A legjobban a könyvben is az fogott meg, ami már korábban: Michelle Obama hitelessége. Ő is egy azok közül a női ikonok közül, akik segítségével én is jobban magamra tudok találni mint nő. A története azt bizonyítja számomra, hogy igenis létezik egyfajta női sorsközösség, egymás számára sokszor ismerős, máskor ismeretlen nők párhuzamos életszövedéke, amely annyi hasonló vagy éppen különbözősége miatt megindító, inspiráló történetet hordoz, hogy mindez segít élni a mindennapokban. Nekem legalábbis nagyon sokat adnak ezek a történetek, az életek során megtapasztalt nehézségek, dilemmák, kérdések, azoknak hasonlósága adott női sorsokban, a kérdésekre adott eltérő vagy éppen párhuzamos válaszok. Nem biztos, hogy elsőre szembetűnő a párhuzam Ilus néni és Mrs. Obama élete vagy akár a sajátom között, de én mesterien tudom meglátni ezeket, különösen, amikor magam is olyan élethelyzetben vagyok, ahol több a kérdésem, mint a pontos válaszom arra, mit hoz a jövő a döntéseim nyomán. De persze nem csak ilyenkor érdekes egy korábbi first lady itt-ott némileg szürreális életébe bepillantást nyerni, különösen, hogy ebben az esetben ugyebár egy a politika porondján kettős értelemben is outsidernek tekintett csoport egy tagjáról, tehát egy fekete nőről van szó, akit ráadásul sosem vonzott a politika. Éppen ez adja a történet érdekességét: egy nagyon autonóm, de a családi életben elemi erővel jelen lévő, egyszerű gyökerekkel rendelkező, tehát társadalmilag hátrányos csoportból érkező, de közben tanult, kiemelkedő intellektusú, mély érzésű afroamerikai nő gondolataival, élményeivel, tapasztalataival találkozunk, aki mesterien egyensúlyoz(ott) rengetegféle szerepe között. Volt visszahúzódó fekete kislány, szerencsés és kitartó diák, elvárásoknak megfelelni akaró fiatal nő, elképesztő munkabírású kezdő jogász, szerelmes ifjú hölgy, feleség, anya, politikai szereplő, first lady, barátnő, divatikon és így tovább. A kedves Olvasónak szeretettel ajánlom, hogy ne habozzon, vegye a kezébe ezt az izgalmas könyvet!

Kerti olvasmányok

Két napja kaptam meg az amúgy mindig várt postaládás levelemet, egy részletet elkértem belőle Fannitól:

Elővettem az albumokat, amelyeket kölcsön kaptam Tőled, már több mint egy éve. Belelapoztam a Moments in Eden címűbe és annyira megfogott, hogy a fotók olyanok, mint valami németalföldi festmények a 18. századból! Gyönyörűek, pedig nem megszokott fényviszonyok között készültek, nincsenek a növények úgymond "fénybe mártva". Talán lenne is valamilyen meghatározhatatlan komor hangulatuk ettől, de mégsem, mert annyira átsüt a növények valódisága, szépsége. Azt érzem, hogy a kamera mögötti szem értőn néz ezekre a részletekre. Olyan, mintha egy történet egy képkockáját látnánk kimerevítve az időben, mint egy filmkocka. Nagyon szépek.

enter image description here
Moments in Eden.
Garden Photographs by Richard Brown

A másik, a The Painted Garden meg elmélyülésre késztet, legeltetem a szemem az egyes részleteken és azok leírása, értelmezése szintén sokat jelent, kontextusba helyezi a képeket, amelyek részleteit nem feltétlenül érteném magamtól. Ezt is nagyon élvezem. Egyáltalán, azt veszem észre, hogy hihetetlen nagy igényem van a szépre. Én is megkaptam a Rizsporos hétköznapok c. albumot karácsonyra (talán az Angyal meghallotta azt az egyetlen sóhajtást, hogy milyen jó is lenne ebbe belelapozni, mielőtt elküldöm Ellendre... ) és ott írja a szerző az előszóban, hogy a fő célja a könyvnek a gyönyörködtetés, hiszen olyan nagy vágyunk van a szépre a mai világban, amikor nem olyan tárgyakkal vagyunk alapvetően körülvéve, amelyek a szépségükről volnának híresek.

enter image description here
Budai Lotti: Rizsporos hétköznapok
Női divat- és hálószobatitkok a 18-19. századból

Joséphine

Ha kötelező olvasmány, akkor ilyeneket kérek. Még. Sokat. Köszönöm, Judit!
Régen volt rám könyv ekkora hatással. Talán azért is, mert régen olvastam ennyit, ilyen rövid időn belül. Elhanyagoltam a könyveket, amióta anya lettem, pedig nagyon szerettem mindig is őket. Nem csak az olvasást, de magát a könyvet is. Az e-book soha nem vonzott. Soha nem értettem, hogy egy ilyen praktikus, kis helyen elférő, könnyű valami hogy lehet jó, hiszen nem lehet lapozni és nincs könyvszaga.

enter image description here

A trilógia (Sandra Gulland: Napóleon menyasszonya; Napóleon felesége; Adieu, Napóleon!) utolsó kötetének utolsó nagy fejezete van már csak vissza. Nem akarom, hogy vége legyen! Izgalmas, magával ragadó történet egy kreol nőről, akiből egyszer csak Franciaország császárnéja lesz. Belecsöppenünk egy világba, ami ma már teljesen elképzelhetetlennek tűnik. Selyempapucsok télen, hideg kastélyok, bálok, hatlovas hintók, szolgák százai, háborúk, hetekig tartó utazások Európán belül lovaskocsikkal… Életek történetei összefonódva egy regényben, ami 10 éven át íródott fennmaradt levelek, dokumentumok és egy napló alapján.
Erőt, magabiztosságot, hitet kaptam Joséphine-től, akinek élete, hozzáállása példa lehet mindannyiunk számára. Nem azért, mert gazdag lett. Nem azért, mert császárné lett. Hanem mert mindezt úgy tette, hogy azt tanítani kellene. Történelem. Nagy francia forradalom. Napóleon. Az iskolában arról nem is volt szó, hogy ennek a hatalmas embernek - akiről mindig csak azt emelik ki, hogy alacsony volt - felesége is lett volna. Azt sem mondták el, hogy pl. nagyrészt Napóleonnak köszönhető az egyiptológia tudománya. Rengeteg érdekes tény derül ki a regény során, amitől a történelem óra sokkal szerethetőbb lett volna, és biztosan több dologra emlékeznék még most is. Nálunk csak a királyok, csaták, dátumok voltak fontosak.
De persze I. Napóleon császár mögött is – mint minden nagy ember mögött - ott állt jóban, rosszban egy fantasztikus asszony, Joséphine, aki nélkül talán nem is érte volna el mindazt, ami a nevéhez köthető. Olyan mesebelinek tűnnek ezek a dolgok. Viszont egy napló tele személyes gondolatokkal, érzelmekkel mindezt az orrunk elé teszi le. Érzem a levendula illatát (Joséphine kedvence volt), a citrom aromáját (Napóleon illata), szinte látom a sok rizsport a levegőben szállni a parókák után.

Egyszer olvastam egy mondatot, amit aztán egy párnára is ráhímeztem: „Mindig viseld a láthatatlan koronád!” Olyan egyszerűnek hangzik, mégis mennyi minden van benne! Hiszen attól, mert nem vagyok királyné (nem is szeretnék az lenni), attól még az önmagamhoz, mint NŐ-höz való hozzáállásom ugyanaz kell, hogy legyen. Azon vagyok, hogy érezzem a korona súlyát a fejemen. Hogy képes legyek kihozni nőiességem legjavát első sorban önmagam előtt. Nagyon fontosnak érzem ezt, mert a házasságom, az emberi kapcsolataim, a lányommal való viszonyom múlik rajta. Mennyi mindent kell még megtanítani Ötévesemnek! A párna a hímzéssel már az ő szobájában van.
(…)
Befejeztem. Sírtam, amikor el kellett válniuk, és sírtam, amikor meghalt. „De a vérvonala tovább él…” Valóban letehetetlen könyv. Az üzenetét sem szabad letenni többé! Mindenkiben ott él a királynő, engedjük meg magunknak! Ez nem azt jelenti, hogy 800 (!) fős udvartartásra van szükség. Azt sem, hogy 4 szolga kelljen ahhoz, hogy egyik szobából a másikba átmenjen az ember. Azt sem, hogy drága ruhákban, gyémántokban pompázzunk. Az önmagunkba vetett hitet jelenti. Azt, hogy emelt fővel, őszintén nézzünk szembe a világgal. Ettől még a tartásunk is megváltozik. Így a kötelességtudathoz kitartás párosul, a nehéz helyzetekhez valahonnan erő érkezik. Mindezt megbolondítja egy csipetnyi elegancia és ott áll egy királynő. Ja, hogy ehhez kell egy király is, aki igazi királynőként bánik az ember lányával? Lehet. Sok minden valóban könnyebb egy királlyal az oldalunkon. De ahhoz, hogy reggel a tükörben korona nélkül is lássam magamban a királynőt, ahhoz Neki semmi köze. Ahhoz, hogy odafigyeljek az étkezésemre, a ruhámra, a hajamra, ahhoz Ő nem kell. Ő akkor bánik velem koronásként, ha már így jelenek meg előtte. Ha önmagamat királynőkét élem meg, akkor mások is így látnak engem. És akkor jön majd a tenyerén hordás, a virág, az udvariasság, az előre engedés, a kabát fel/lesegítése, mert Ő is elhiszi, hogy királynő vagyok.
Megyek is. Fel kell tennem a koronámat!

enter image description here

enter image description here Mindig viseld a láthatatlan koronád!

Tizenegy - harmadszorra

Jónásnak eddig még nem írtam szülinapi bejegyzést - egyrészt mert vasárnapi hangjai magukért beszélnek, másrészt pedig azért, mert....

Az egész házunkat betölti zeneisége - képletesen és a valóságban is. Hallást kapott. Zenei nyelven beszél.
Megfogalmazni azt, hogy milyen ezt anyailag átélni? Megpróbálom - a legőszintébben.

Napról napra rácsodálkozás, hogy jé, micsoda kis lénység ez itt.... Gyönyörködés abban, ahogyan ül a zongora előtt és csak játszik, és csak fejlődik.... Megbocsátása mindannak, ami nehéz vele....

Még az arca is megváltozik, az egész lénye a koncentrált ellazultság állapotában (tudom, látszólag ellentmondásos kifejezés, de mit tegyek, ha egyszerűen ennyire bonyolult!!!).

A fejlődést (azt hiszem bármilyen jellegűt) olyan változásként tudnám leírni, aminek során a kibontakozási irányok és egyensúlyok egyre magasabb minőséget érnek el. Terelgetés.... Mutogatás.... Felelősség.... Emberismeret.... Gyerekismeret.... Jónásismeret.... Eltalálni a pillanatot, amikor bedobható először egy Hauser, utána pedig egy Philip Glass....

Elkapni a percet, amikor megmutatom neki Ani újabb csodálatos fotóit - látni, ahogyan dolgozik benne a kép és aztán az ő hangjaival: egy-két leütés, dudorászás és mehet a felvétel. Varázslat. Ajándék. Anival beszélve bőgés a telefonban: tulajdonképpen ők ketten együtt dolgoznak, hatnak egymásra, adnak egymásnak, kifejezik egymást. Mamma donna érzés, hogy egyikük a fiam, a másikuk a barátom. Kötöm a szálakat. Közvetítek.

És ilyenkor tényleg semmivé válik, hogy a botmixeremmel nyírt füvet (cserébe letette télire az egyik parcellát: azaz kigazolta és lemulcsozta), hogy nagyképűen el akarta zavarni vmelyik testvérét a zongorától (cserébe ő készítette a vacsorát), hogy szándékosan megdobta egy jókora fadarabbal a bátyját (cserébe egy hétre való fát felhasogatott a rönkhasítóval), hogy mindenféle rondákat vágott a fejemhez, amikor nem engedtem meg neki, hogy a hétköznapi felolvasás helyett filmet nézhessen (cserébe másnap egész este ő mesélt Jolinak).

Hát kérem, mi így vagyunk....
Boldog születésnapot Jónás!

Téli teáink

Ha kint hidegecske, bent levesecske....

Általános immunerősítésre a hibiszkuszt használom, főleg a gyerekeknek, mivel színe gyönyörű mélypiros és igencsak ízletes: a sok C-vitamintól savanykás. Üdítő hatása miatt este én már nem ajánlom, inkább napkezdő teának, vagy délutáni tanulós italnak való. A kasvirág is jó immunerősítő, de egyáltalán nem finom: ízvilága, szaga és színe a csalánéhoz hasonló, érthetően nem a gyerekek kedvence. A hibiszkusznak csak a csészeleveleit szedem, a kasvirágnak pedig a szirmokon kívül a levelét is.

Megfázásra, taknyosságra és az influenzás tünetek kezelésére eddig a bodza és az akác váltak be a legjobban. Nagyon hasonlóak egymáshoz - mindkettő igazi esti tea: fürdés utánra való, mert felhevít, ellazít, nyugtat és jóféle álomba visz. Ráadásul mindkettő ízletes, látványnak is szép: az aranysárga és a borostyánsárga közötti átmenet. Alapvetően is édeskések, én mézet sem teszek bele, nekem azt amúgy is jobban szeretik a gyerekek kanállal, pár csepp citromlével fogyasztani.

Ha beütött a felfázás, vagy kezdődő húgyúti fertőzés, akkor azonnali megkönnyebülést hoz, ha a fürdővízbe előre lefőzött levendulát vagy kamillát és rozmaringot teszek. Illatfürdőnek is pompás, de fizikailag is hatásos. Utána belülre még egy kis bodza vagy akác, és már mese közben el lehet aludni. Begyulladt fitymákra is kiváló.

Köhögésre a klasszikus lándzsás útifű szirupot adom, ha nem elég, akkor lehet lándzsás útifű teát főzni, de mivel gyógyteásan sötét a színe, így ez sem lett gyerekkedvenc, viszont a kakukkfüvet szívesen isszák. Élénkítés vagy nyugtatás szempontjából semlegesnek mondható, a színe kimondottan kellemes zöldessárga, méz nélkül is ízletes. Egyébként gombás ételekhez nálunk elhagyhatatlan fűszer. Ha semmi nem használ, de még nem jött el a gyógyszerszedés ideje, viszont ott a küszöbön, akkor nincs mese, jön a klasszikus vöröshagyma tea....

enter image description here

A megszárított gyógynövények tárolására kiváló a kiüresedett lisztes zacskó (nemcsak apai nagyanyám csinálta így, az Okos-háznál is rengeteg, lapjára hajtogatott, bekötegelt papírzacskót találtunk, gondolom jó lesz még valamikorra indíttatásból).
A lekvárcímke esetemben (be kell valljam nem feltétlen ökologikus indíttatásból, hanem mert idén éppen ez volt kéznél, és mivel mindig van valaki körülöttem és ezért általában gyors tempóban kell dolgozzak) egy kartonlapból kivágott darabka. A kajszit nem címkéztem, azt úgysem lehet összekeverni semmivel. Ha ajándékba adom, akkor madzagból egyszerűen egy masnit teszek rá. És már megint látom anyám nemtetsző ciccegését, hogy a kupakról nincsen leszedve a matrica: mondhatnám, hogy vizet spórolok a letakarításával, de az az igazság, hogy lusta vagyok és sajnálom rá az energiát és az időt. Jó kis matrica az!

A múltheti zúzmarás napok egyikén kint a kertben:

enter image description here Kerti madárbirs

enter image description here Közönséges mogyoró barkája

Minden növényünknek van története: honnan került a földünkbe, ki hozta, hogyan utazott, stb. A bejárati kapu két oldalára Pécs belvárosából hoztunk mogyoróbokrokat: az Árkáddal szembeni nagy parkoló növényzetét pucolták ki és hajigálták be egy konténerbe. Balázs meglátta a két mogyorót, megsajnálta őket (és persze a sajnálaton kívül az is munkál ilyenkor, hogy növényesíteni szeretnél, de mivel most vettél házat, ezért nincsen pénzed rá....) és elkérte. Telefon, hogy jöjjek az autóval gyorsan, mert bokrokat szerzett a kertbe! Ők voltak az elsők, amiket elültettünk. Kezdők voltunk, persze, hogy nagyobbak lettek, mint arra számítani lehet (olyan csenevészek voltak, hogy már az is meglepő, hogy nőttek egyáltalán...), de a kezdők szerencséje is velünk volt: télen-nyáron díszítenek, sőt, télen egyszerűen gyönyörűek!, és ráadásul sokrétűen pozitív szimbolikát képviselnek (nagyon nagy általánosságban a gazdagság és a termékenység jelképei). A kaput egyelőre kényelmesen tudjuk használni, de annyi baj legyen, néha majd kicsit fazonírozom őket, ha eljön az ideje.

enter image description here Levendula

enter image description here Rozmaring

enter image description here Kakukkfű

Téli tennivalók a telkeken

Telek: egy helyrajzi számon nyilvántartásba vett földterület.
(In.: Jogszabályban meghatározott építésügyi fogalmak)

A telek nem kert.
Mi a különbség a kert és a telek között?
A kerítés? A megműveltségi fok?

Az Ellendi patak két oldalán, egymással szemben lett két kicsi telkünk.

enter image description here

A nekünk már szokásos forgatókönyv kezdődött a hétvégén: bozótirtás, hogy egyáltalán be tudjunk jutni a területre, bozótirtás, hogy egyáltalán be tudjuk járni a területet és bozótirtás, hogy kialakítsunk egy erdőgazdálkodásilag és természetileg harmonikus egyensúlyt.

enter image description here Ösvény kialakítása. Innen már lehet jobbra-balra haladni.

A területet körülbelül három éve vághatták tarra (hm, erdőgazdálkodás), mert szinte az áthatolhatatlanságig bokros-bozótos. Nyárfák, mindenhol magról kelt nyár- és fűzsuhángok, néhol egy-egy mezei juhar és kecskerágó - eddig a szokásos. Pár szil. Szerencsére viszonylag kevés iszalag. Metszőolló, ágvágó, láncfűrész.

enter image description here Hatalmas nyárfák romantikus tere

enter image description here
A tűzhely melege....

Mindig meglepetés, ha valami zöld kikacag az embernek a mély barnaságból, még akkor is, ha icurkapicurka:

enter image description here Erdei pajzsikánk is van!

enter image description here Vasárnap már a fiúk készítette hídon közlekedhettünk

enter image description here Édesanya! Találtunk egy tavat! A földből kifordult nyárfa gyökérzetének helyén felgyülemlett víz a bozótszem.

Kedves Judit !
Az nem biztos, hogy tó. Lehet, hogy egy forrás van ott Néktek ::))
Az utcának azon az oldalán levő telkeken, és a patak vonalában is több forrás ered ::))
Üdv. Erzsi

Jobb nő - lesz

Javított kiadásaink a gyerekeink.... /!/?

Női érés - Fanninál én még előrébb megyek: nővé kellett előbb ahhoz válni, hogy már a női érését élhesse az ember.
Nővé szerintem a mi korosztályunkat nem nagyon nevelték: koedukált uniszex. Ha tovább megyek a játékban Fannival és Zitával, akkor kezdhetem akár az óvodai egyen pöttyös nadrágnál is. Mindenkin, lányokon és fiúkon kötelezően pöttyös nadrág.... Miért????..... Mindenkin, lányokon és fiúkon kötelezően? (csak nehogy már írott!?, ebben az esetben felmentés az íratlanság, amit ugye társadalmi nyomásként szokás manapság leírni) lábosfrizura. Nem tudom, mi menti fel őket jobban: hogy csak ilyet tudtak, vagy az, hogy ilyet akartak.... Mindenki egyforma. De tényleg! A testtartás beállítottan kényszeredett akar lenni, csak az arc beszél - már amennyire mer.
Mindig ámultam a hosszú hajú lányokat. Elérhetetlennek tűnő nőiség volt az akkor - egy érthetetlen, vágyott világ, ami csak a mesékben létezett (és dédanyám kendője alatt, de erről a vágy- és példakép szerepről már többször írtam, írunk).
Lányaink óvodai képei szerencsére már nem egyenruhásak, hanem ünneplősek. Változatos gyerekek, egyedi megjelenéssel, ízléses frizurákkal. Hosszú vagy rövid haj, nem számít, már egyéniségeket kezd tükrözni, kibontakozásokat, amik ígérnek és amik már kicsiként is megelőlegezik a jövőt.
Nem tudom, ti mennyire emlékeztek arra a szlogenre (szívesen folytatott korosztályi női diskurzusokban ez rendszeresen visszatérő kínos önröhögés tárgya), hogy a gyerekek haját azért kell rövidre nyírni, hogy erősödjön, vagy mert az olyan könnyen kezelhető, praktikus. Jaj, anyáink tényleg hittek benne? Anya?!

enter image description here
Bölcsődei csoportkép - nem, nem mondom meg, hogy én melyik vagyok, a mondanivaló tekintetében elég csak az első sort jól megszemlélni. Innen indulva egész jól alakultam.... Remélem jobb lett az eredmény, mint az várható lett volna....
Ha szüleim azon merengenének, hogy hogyan és miért is lettem én (az ő szemükben) ilyen furcsán alternatív - otthonhívő - hosszúhajú, szoknyában járó női személy, megnyugtatásukra, azt hiszem elég csak annyit jelezni, hogy nem ők tehetnek róla, egyszerűen így alakult: 1. anyukámat háromszor sírtam vissza a munkahelyéről, mikor három évesen be merészelt tenni engem a bölcsődébe, 2. apukámtól iskoláskoromtól fogva azt hallom, hogy na mi a helyzet az ostobában? (azt hiszem apa, akkor leginkább te vagy a hibás, te tettél bogarat a fülembe), 3. akaratuktól függetlenül, teljesen véletlenül kerültem iskolásként egy reformpedagógia-kísérleti osztályba, 4. hatéves koromtól fogva krónikus olvasási kényszerbetegségben szenvedek - arany szíveim, szóval nyugodtan fogjátok a sorsra!

Másik korosztályi önbörleszk szerintem a tornadressz kérdése. Pedig balettoztam.... de mégis, hogyan gondolhatták tanáraink, hogy normális dolog cseperedő-alakuló nyüzüge vagy éppen túlgömbölyű testformációkat dresszbe bújtatva erősíteni - a szépség szóba sem került, ugye. (Félreértés ne essék, a testre feszülő-tapadó-nájlon viseletnek megvan a maga létjogosultsága a sportban, de nem egy iskolai tornaórán.)
A gimiben én voltam az egyetlen, aki megtagadta (de hát te tájfutsz, akkor miért nem?), hogy tornadresszben szaladgáljon a történelmi belvárosban. És kérem, nem értette a tanárnő, hogy miért. Mi van abban? Jaj, most már szabatosan el tudnám magyarázni, de akkor csak annyit éreztem, hogy megalázó. Nem a városban futkosás, hanem természetesen a tornadresszben való futkosás. Pőre. Csupasz. Perverz. Mert ha szép lány lettem volna: dús keblek, formás combok, hajzuhatagok, kellem és kecs, akkor talán nem zavart volna, de ez nem igaz, akkor lehet, hogy még jobban bántott volna. Nem lecsupaszítani, hanem felöltöztetni kell....

enter image description here
Anyám kisiskolás osztályának tornabemutatója a napközi teraszán. A fellépés kedvéért kapott mindenki fehér masnit, a tornaruha a megszokott.

Szülőként már sikerült diplomatikusan, de határozottan kiállni amellett, hogy a lányom nem fog egyszál feszülő műszál feketeségben tornászni. Egészségesebb, kényelmesebb, esztétikusabb és helyénvalóbb ruhadarabok is rendelkezésre állnak. Aztán persze szép lassan a tornatanárok és iskolavezetők is eljutottak eme remek álláspontra. Hurrá! Haladunk!

Jaj, csak ne belül legyenek ezentúl az uniformisok....

Jó nő - lett...

Mind Judit, mind Zita nőiség témakörben megfogalmazott gondolatai leciripeltek a képernyőről a fülembe, nem hagynak nyugodni, már csak azért sem, mert ugyanez (mily meglepő) engem is foglalkoztat egy ideje: a női érés.

enter image description here

Igazából nem is tudom, hol kellene ezt kezdeni.
Induljunk megint anyámtól (aztán majd egyszer kinyomtatom neki ezt a sok halandzsát ajándékba, hátha örül, bár nála semmit sem lehet biztosra venni, ahhoz túl színes egyéniség), de lehet akár a nagyanyáimtól is, messzebbre nem nagyon látok, talán még a teszéri dédi jöhet a képbe egy incifincit. Dédiről annyi a kép, ahogy ülök az ágyán este Ácsteszéren, ő a kendőjét bontja, kontyából a csatokat húzogatja, leomlik egy végtelen hosszú fonat, amit kibontva még ennyi idősen is viszonylag sok és végtelen hosszú haj takarja a hátát. Átváltozás. Egy másik nőt látok, mint akit dédiként ismerek, s noha ötévesen ezt még nem tudom, kislányagyam azért mégis elteszi, mert gyönyörű kép, benne van az is, ahogy nyúl a rózsafüzér után és rám mosolyog. Szívmelengető, lélekemelő az egész, pedig nem is ismertem, hiszen kis töpörtyű voltam még akkor, akinek annyi esze volt, hogy az udvarában felcsíptesse a kismacskákat a fülüknél fogva a szárítóra eső után, hogy megszáradjanak (a gondoskodó nőiség, ugyebár…).
Nagyanyáimról már jóval többet tudok. Veszprémi nagyanyám (is) híres cipőmániás, nagyapámmal azt játszották, hogy Mama megvett egy újabb pár cipőt, felvitte titokban a padlásra, majd pár hét múlva szólt Papának, hogy ő nem mer felmenni az egerek miatt, hozza le az adott topánkát. Papa hősiesen lehozta, dünnyögött, hogy: „Iluskám, miféle cipő ez, hát nem is láttam még rajtad”, erre Mama: „ugyan, Laci, hát már a Teriék esküvőjén is ezt vettem fel, csak nem emlékszel”, s hogy aztán nagyapám mit kezdett ezzel a jól ismert mondattal, az az ő titka maradt. Férfi-nő játékok. Gyerekként is imádtam ezt a történetet, már az én gyerekeim is kívülről fújják, persze. Mama, Csillagmama, úgy hívtam gyerekkoromban, egyébként nem volt nagy piperés, de a haját hetente egyszer befésültette a fodrásznál, csinos kosztümökben járt, amíg dolgozott, körmét lakkozta, természetesen, egyszóval igényes és nagyon szép asszony volt, de alapvetően praktikus. Fehérvári nagyanyám, Fehérvárimama, így neveztem, már egy egészen fantasztikusan nőies nő volt, szédítő tűsarkú cipők egész arzenáljával (ezek a légies csodák felrepítették akár 160 centis magasságba is), csipkés ruhakölteményekkel, kesztyűvel, kalappal, ékszerekkel, gyönyörűen bodorított hajjal. A két nagymama egyik közös és nagyon jellemző története, hogy amikor télen együtt utaztak vonattal Moszkvába, Csillagmamám melegítőt vitt aludni, Fehérvárimama pedig hófehér selyemhálóinget… Sajnos Fehérvárimamát 14 éves koromban elvesztettem, Csillagmamám pedig egészen másfajta női bölcsességeket adott át nekem, amelyek ugyan nagyon fontosak az életemben, de nem a női testiség vagy külső szépség, szépítkezés témaköréhez kötődnek szorosan.

enter image description here

Anyámmal sok közös női dolgom nem volt, egyszerűen nem voltunk egymáshoz eléggé emberi közelségben ahhoz, hogy egy természetes anya-lánya kapcsolatnak olyan dimenzióiról is essen köztünk szó, ami a nőiség témaköréhez tartozik. Ez egyébként sokáig nekem fel sem tűnt, hanem csak akkor, amikor nyolc éve Canterbury-ben egy továbbképzésen összebarátkoztam egy anyám-korabeli tanárnővel, aki eljött velem vásárolni és egy számomra addig ismeretlen, pedig tipikus női jelenetet bonyolítottunk le: ő adogatta a rucikat, én próbáltam, csiripeltünk, hogy melyik jó, melyik nem, végül nem vettem semmit, aztán beültünk tovább csicseregni egy teázóba. A kurzus utolsó estéjén megkaptam tőle a szívemnek legkedvesebb kék, szívecske mintás, kötött, nagyon angol és nagyon én kardigánt a sok felpróbált ruhadarab közül a következő mondattal: látod, te sosem voltál anyáddal vásárolgatni, nekem meg nem született lányom, de most mindketten pótoltunk valamit egymás életében. Én úgy sírtam, ahogy ilyenkor sírni lehet, megöleltük egymást és a kék kardigánom azóta is a legkedvesebb darabjaim egyike, abszolút vintage. Annick most is Brüsszelben él, néha beszélünk és innen is üzenem neki, hogy imádom.
Ilyen előzményekkel sok női impulzust nem kaptam, noha a cipőmánia engem is jellemez – úgy látszik, ez női génekbe kódolt igény, anyám és húgom esetében is alapvető. Hol van azonban a női testről, a menzeszről, a női szépségről, piperéről, az anyaságról, a női test változásairól való tudás átadása? Hát ez bizony elmaradt, ezeket nekem kellett így vagy úgy megélni, az információkat barátnőktől, divatlapokból, persze regényekből, filmekből, tehát innen-onnan, jól-rosszul felkutatni, gyűjtögetni. (Senkinek nem javaslom utóbbiak ártatlan felhasználását: az ember lánya olyan naiv marad, hogy ihaj, aztán mégis csak a saját bőrét kell vinnie a vásárra, hogy nőt formáljon magából, bár az tény, hogy műveltsége, az lesz.) Ez a folyamat persze ma is tart és egyre intenzívebben, mert egy ideje már érdekel is (valóban, engem ez sem tiniként, sem egyetem alatt abszolút nem izgatott). A furcsaság éppen az benne, hogy én azt éltem meg a női érésem során, hogy egyre jobb nő leszek, pedig igaza van Zitának, az idősebbek tudják, hogy kicsi mell, problémás bőr, széles csípő ide vagy oda, minden fiatal szép, én meg már nem vagyok kimondottan fiatal, szép pedig sose is voltam. Ennek ellenére olyan női történetben veszek részt nagyon szerencsésen, ahol ugyan nem kintről befelé, hanem bentről kifelé építkeztem, mégis oda jutottam, hogy most vagyok a legjobb formámban. Most van harmónia a kint és a bent között és ez valami olyan áldás, hogy elmondani nehéz, megélni viszont fantasztikus. Pedig még mindig van mit tanulnom, akár a tízéves lányomtól is, aki két pillantással el tudja csavarni egy fiú fejét (ráadásul ezt babakora óta tudja, gőzöm sincs, honnan), én meg sosem tudtam, mikor és hogyan érdemes szempillát rebegtetni. Viszont – ellentétben egy fiatallal – én pontosan tudom, hogy miben rejlik a vonzerőm és hogy mennyire a kezemre játszik az idő. Úgyhogy egyáltalán nem irigylem a mai tinilányokat vagy éppen húszas fruskákat, harmincas karrierista vagány nőket, mert nekem ennyi idő kellett ahhoz, hogy igenis jó nő legyek smink, fűző, kétméteres műszempilla vagy éppen – köröm nélkül. Ráadásul ott előttem a példa, amivel legutóbbi barcelonai utam során találkoztam hat ötvenes-hatvanas barátnő képében, akik révén kiderült, hogy amit én tudok, ami számomra harmónia, az még csak langyos piskóta, az ő nőiségükhöz képest én még kezdő kis tacskó vagyok, mert ötvenes-hatvanas nőnek lenni az igazi. Hú! Már alig várom! Női kalandra fel!

enter image description here

Mindez a gondolkodás meg a régóta bennem érlelődő női történetek ennyiben nem tudnak kimerülni, készül tehát egy hardcore női írás „Stefánia testestől-lelkestől avagy Mi rejlik egy női bugyiban?” munkacímmel, aztán majd a Főszerkesztő asszony eldönti, bevállalja-e a Faluság ezt is vagy majd kéz alatt, amúgy offlány módban megosztjuk mi, nők.

enter image description here

Nyelvi lelemények

avagy: Hogy kerül a dínótojás az ablakba?

Igen, szeretünk játszani, gyerekeink humora is elég fejlett, sőt, ahogy a komiszkorhoz, akarom mondani a kamaszkorhoz érünk, egyre fejlettebb, néha persze őseik rovására. Ez egyértelműen kétesélyes dolog: vagy együtt fejlődik a szülők humora is a gyerekek tinédzserkorával vagy előbb-utóbb vér fog folyni. Az én esetemben szerencsére az előbbi történik, bár még csak nagyon enyhén vagyunk benne, úgyhogy nem tudhatom, mikor jelennek meg az első ősz hajszálak majd, vagy mikor szerzek be egy revolvert és kit lövök le vele végül…

A gyerekeknek nálunk mindig korszakaik vannak: az első nagy hullám a Harry Potterrel érkezett, ezt a vírust elsőnek én kaptam el, egy egész évig ki sem gyógyultam belőle, no meg nem is akartam, azóta is nagy rajongója vagyok az egész varázsvilágnak. Megfertőztem hamar a gyerekeimet is, akik azóta azért egy Star Wars időszakon is átestek (erre a betegségre én immunis vagyok), most pedig a Jurassic Park/World van éppen soron. Konzervatív és filmimádó alkat lévén nagyon megválogatom, mit engedek megnézni, így nálunk mindig az írott formával találkoznak először a kölkök és ami érdekli őket, azt szó szerint falják. Így került a képbe ez a jeles irodalom is: Ádám konkrétan nem nézett fel a könyvből, amíg ki nem olvasta, utána következett Juli, aztán a vég nélküli szerepjáték, amelyben már Pötyi is változatos karaktereket testesített meg Dr. Hardingtól kezdve a raptoron át Erzsébet királynőig – utóbbiról nem tudom, hogy került a dínókorba, de ezen a mellékes kérdésen nem is gondolkodhattam sokáig, mert megzavart egy T-rex üvöltése. Mindenesetre egy sereg dínónevet megtanult mindenki (némelyik a hatéves Pötyi szájából úgy hangzott, mint egy érdekesebb tüsszentés), a térképet bújták, jura-kori növényvilágot igyekeztek rajzolni, egyszóval beindult a szokásos lelkesedés. Ezt egyébként én nagyon szeretem: a gyerekek egy témában való elmélyedés során olyan motivációval és játékossággal tanulnak ilyenkor, ahogy igazából egy jó iskolában kellene (fényévekre van ettől az átlag magyar iskola, sajnos, mondhatni, a kréta-korban ragadt).

Ilyenkor az aktuális témakör persze jelen van a mindennapokban, az ünnepeinkben is, így esett, hogy tök véletlenül ráérzett az Angyal, hogy csupa dínós dolgot hozott Ádámnak (ő a főlelkes), többek között egy „igazi” dínótojást is, amit ki kellett keltetni. A leírás szerint belerakja az ember (a gyerek) a tojást annyi vízbe, hogy jól ellepje, majd vár. Ezt tette tehát Ádám, kirakta szépen az ablakba a poharat (talán fény is kell neki, mint a növényeknek, gondolhatta) és valóban, repedezni kezdett a tojás a következő 24 órában. Kicsit ijesztő volt, kezdtem azt hinni, hogy egy valódi állat fog belőle kikelni, de három nap intenzív megfigyelés és tízpercenkénti „jaj, nézzük meg, hátha kibújt már” címzetű kirohanás után megszületett egy nagyon ronda, nyálkás dínóbébi, szerencsére valamilyen gumiféle anyagból. Senki nem akart hozzányúlni, olyan csúnya volt, de kitettük a radiátorra száradni, pár órán belül egész helyes lett, de legalábbis meg mertük fogni, úgyhogy most itt él velünk. Közben pedig az ebédlőasztalnál egyszer csak beindultak a családi szellemességek, amelyeket a kedves Olvasóval is megosztunk az alábbiakban. A kérdést egy szóvicc követi, majd zárójelben lehet megtalálni az eredeti dinoszaurusz-nevet (ha volt, mert némely lelemény saját ötlet), s a listát stílusosan akár thesaurusnak is hívhatjuk. (Thesaurus: szinonímaszótár. Ez itt nálunk nem áll egészen, mert mi alternatív definíciókkal álltunk elő, de annyi baj legyen.) Jó szaurakozást a Szabó-család közös dínóm-dánomjához!

Hogy hívják:
1. az okos dínót? deinon-IQ-s
(Deinonychus)
2. az ideges dínót? toporognathus
(Tropeognathus)
3. a tárolóhelyiségben élő dínót? kamrasaurus (Camarasaurus)
4. a sokat evő dínót? zabasaurus
5. a túlméretezett dínót? dagigantosaurus (Giganotosaurus)
6. a félelmetes dínót? beszaurusz
7. a digitális dínót? digiganotosaurus
(Giganotosaurus)
8. a hegyoldalon leguruló dínót? görgősaurus (Gorgosaurus)
9. a támadó dínót? terrortrisuchus
(Terrestrisuchus)
10. a könnyű dínót? one-kilo-saurus
(Ankylosaurus)

11. a teherautó hátsóján utazó dínót? platósaurus (Plateosaurus)
12. a harctéri bombák után kutató dínót? aknalosaurus (Ankylosaurus)
13. a fán lakó dínót? platánsaurus
(Plateosaurus)
14. a kis triceratopsot? piceratops
(Triceratops)
15. a hajózó dínót? kenusaurus
(Kentrosaurus)
16. a hazudós dínót? sunyisaurus
(Shunosaurus)
17. az óvodás dínót? oviraptor
(Oviraptor)
18. az átkelőhajón utazó dínót? kompsognathus (Compsognathus)
19. az ijedős dínót? parasaurolophus (Parasaurolophus)
20. a balkonon napozó dínót? teraszaurusz
(Pterosaurus)

A dinónevek kitalálói: Szabó Ádám, Juli és Ilona (Pötyike)