Ismétlődéseink

Szokásaink. Rítusaink. Hagyományaink.
Csak hogy életünk legfontosabb ismétlődéseit emeljem ki.
Reggel például fél ötkor szoktam kelni. Szokás, mely életkorból, élethelyzetből, feladatmennyiségből alakul ki. Mindennapi szokásaink könnyen felülírhatóak, megváltoztathatóak. Nem ideiglenesek, hanem időintervallumban rendszeresek. Szokásaink tulajdonképpen rendszeres ismétlődések, mely megismétlések által válnak rutinná, azaz olyan cselekvéssorrá, melyet szinte automatikusan hajtunk végre - a legnagyobb kihívás ebben az esetben az, hogy ne váljon fásultsággá, hogy ugyanolyan kedvet és lelkesedést találjunk a mindennapi megismétlésben, mint mikor még frissen alakítottuk ki.

Rítusaink a szokásainkhoz és a hagyományainkhoz is több szállal kapcsolódnak. Reggelente példának okáért megfésülködöm - nade nem mindegy, hogy hogyan. Előbb így fésülöm, aztán úgy fésülöm, befonom, becsatolom, etc. Szokás, hogy minden reggel csatot teszek a hajamba. Az már viszont hagyomány, hogy díszesebb, értékesebb csatot teszek a hajamba, ha ünnep van. Merthogy a díszességnek mindig jelentése van. Szimbólum.

Azt hiszem, mondhatjuk, hogy a hagyomány rituálisan megünnepelt szokásrendszer, mely spirituális töltettel rendelkezik. Keresztelő, házasság, születés, temetés, stb. A 'hogyan szoktuk csinálni' és a 'hogyan illik csinálni' összehangolása azzal, hogy 'hogyan szeretnénk csinálni'. A változások kicsírázási helyei.

enter image description here

Nemtörődömség. Valahogyan mindig az a képzetem volt (szerintem néprajzi olvasmányok ezt nagy fokban erősítették is), hogy vidéken a hagyományok kötöttebbek, a szokások szabályozottabbak, a klasszikus tételmondat: lassabban változnak a dolgok, archaikusabb az életforma. Ehhez képest manapság nem ezt tapasztalni. Sose gondoltam volna, hogy falun temetésre elmehet egy férfi szandálban, köldökig nyitott ingben. Vagy hogy lehet papucs is az óvodai/iskolai benti cipő. Nem hinném, hogy városban bárki is papucsként értelmezné a benti cipő kategóriát. Vagy melegítőként az iskolai viseletet. Rosszul értelmezett kényelmesség. Érdekes viszont, hogy a melegítő (sportolásra való öltözet) és a papucs (uszodába való lábbeli, majd meleg lakásba való benti lábbeli) is városi ruházkodási találmány, ami aztán falusi mindennapi viseletté vált. Falusias otthonosság. (Emlékeztek a nagyik levágott szárú, esetleg klumpává szabott gumicsizmáira?) Ühümm.
Gyerekkoromból is azt a képet hozom magammal, hogy a falusiak máshogyan/másként öltözködnek, de nem slamposak. Zártabb, a testet jobban fedő ruhák, szabásában és anyagában is merevebben hordott darabok jutnak eszembe. Az idősebbeken most is ezt tapasztalom, de a hetven alattiak már inkább 'az ide ez is jó lesz' stílust viselik. Felöltözni a napnak.

enter image description here
Vízzel írt valóság

Őszvető

Minden utazásnak van tanulsága. Minden kilépésnek a saját terünkből rengeteg hozadéka van a további életünkre.
Az utazás sokban helyettesíti a klasszikus értelemben vett műveltséget. Aki utazik, az lát, befogad, átél - nyitottabb a másra, megértőbb, elfogadóbb a mással. Talán.
Utópisztikusan idealista tanítás-tanulásmódszertant fogalmaztunk meg magunknak: mivel az iskolára és az otthontanulásra is szükségünk van, ezért az lenne a mi családunknak a leginspirálóbb, ha minden félévben egy hetet otthon lehetne tölteni (legideálisabb esetben külföldön). Mást és máshogyan tanulnak az iskolában, mást és máshogyan mélyítenek el az otthon megtanultak során. A kétféle lehetőség, a más-más intenzitás gazdaggá tesz. Átjárhatóság. Összetettség. Összeszedettség.
Önjáró gyerekeim lettek. Csehországban most már senkit sem kellett elindítani a napnak, mindenki nemcsak tudja, de érti is a dolgát. Mivel alapvetően közös céljuk, hogy mindenki minél előbb végezzen, ezért hipergyorsasággal beosztják az idejüket és már nem engem kérdeznek meg, ha segítségre van szükségük. A háttérből pedig jót lehet kuncogni, mikor a nagy sietésből belefelejtős lelassulás lesz, közös élmény, közös tanulás. Jó kimondani, hogy ismerjük egymást. A legjobb pedig, hogy közben én is foghatok egy könyvet és tanulhatok.

Ismétlődéseink: utazásra készülni, magának az utazásnak a megélése, és természetesen az utazás feldolgozása. Tíz év után ismét ott álltunk a prágai Károly-hídon és ismét kaptam egy hajcsatot (találkoztam egy ezüst hajcsattal is - próbálok nem sokat gondolni rá. Balázs azt ígérte, húsz év múlva belefér. Én kérem tudok várni). Kedvenc lábosaim mind Brno-ból valóak, idén ismét kaptam egyet - teljes a készletem.

enter image description here

Balázs egyik kedvenc szövege Az Ismétlés. Óhatatlanul én is sokat szöszmötölök gondolatban azzal, hogyan is van ez? Milyen is, mikor valamit, akár mozdulatot, cselekvést, gesztust megismétlünk? Ugyanazt csináljuk újra, vagy valami teljesen mást?
Eggyel több gyerekkel álltam a hajcsatos stand előtt, megnőtt, megváltozott idő közben a többi. Szép ez a kifejezés: idő közben. A két aktus (ott állni a hídon) kijelöli azt az intervallumot, ami közben történt. Hajjaj, mennyi minden történt - mégsem fontos ebben a viszonylatban, az a fontos, hogy újra át lehetett élni azt a szépséget, azt az örömet, amit akkor, kicsit máshogyan, kicsit érettebben, de magának a megélésnek az intenzitása mit sem változott. Néha jó visszamenni oda, ahol különösen jól érezte magát az ember. Érdekes, ugyanilyen ennek az ellenkezője is: ódzkodunk oda visszatérni, ahol fájdalom, sérülés, rossz dolog történt velünk, egyszerűen képtelenek vagyunk arra menni. Elkerülni. Odakerülni. Útvonalak. Megérkezések. Élmények.

Ismétlődő kertalakítási élmény. A mai napig nem értem azt a pillanatot, amikor nekiállok valaminek. Most éppen a korábban már emlegetett száraz dizájn tónak. Ihlet. Sugalmazás. Amikor egyszerűen megérkezik a pillanat, hogy hezitálás, kétely és aggodalom nélkül végre nekikezdjen az ember. Magabiztosság. Tudás. Hasonló lehet a művészi ihletettség, csak persze sokkal magasabb fokon. Amikor minden magától megy, egyszerűen mintha csak diktálnának az embernek. Olyan, mintha csupán médium lenne az alkotó, legalábbis a konkrét megvalósítási cselekvésben - a felkészülés, az előkészítés sokkal inkább érthetően az egyéné. Amikor Jónás zenét szerez, vagy bármelyik gyerekem valamit konkrétan létrehoz, ugyanezt a folyamatot tudom megfigyelni. Abban a pillanatban, amikor leül valamit létrehozni, csak a testében van jelen, amúgy mintha két világot kapcsolna össze és realizálna előttünk a jelenben. Megzavarhatatlanság. Tisztelet. Ámulat.

Gyors őszi kertjárat, avagy mi virít még?

enter image description here Szurokfű

enter image description here Molyhos ökörfarkkóró

enter image description here Évelő őszirózsa

enter image description here Évelő őszirózsa

enter image description here Petrezselyem

enter image description here Újhagyma

enter image description here Petúnia

enter image description here Szellőrózsa

enter image description here Kaliforniai kakukkmák

enter image description here Ágyásrózsa

enter image description here Sisakvirág

Zöldhagyma

Mi hiányzik legjobban az otthonból? Természetesen a kert. A mozgás szabadsága a kint és a bent között. Lakásban lakva nem a kintbe lépünk ki, hanem egy köztes térbe. Fedett, fűtött, publikus benti tér, ami csak arra szolgál, hogy ki- ill. bevezessen a kintbe és a bentbe. Tulajdonképpen a lakókat hivatott a megfelelő dobozkájukba vezetni. Reggel nem tudom a bőrömön ellenőrizni a hőfokot, ebéd- vagy vacsorakészítéshez nem tudok kiszaladni valamelyik ágyáshoz, hogy újhagymát, petrezselymet vagy sóskát szedjek saláta gyanánt. A gyerekek szintén ezt a kertbe kiszaladni zöldért aktust hiányolják legjobban (főleg az ételeinkből).

A dughagymát és a fiókhagymákat én szó szerint mindenfelé duggatom: egyrészt rengeteget eszünk salátába, kenyérre, levesbe, de még a főzelékeink tetejét is megszórom vele felkarikázva. Tulajdonképpen egész évben van így friss zöldhagymánk. Másrészt pedig illóolajainak köszönhetően kiváló védőnövény a többiek számára, sekély gyökérzetével pedig a föld legfelső rétegét tartja kártevőktől mentesen és porhanyósan. Az elsárguló, elszáradó szárakat pedig vissza lehet vagdosni a földre felszíni komposzt gyanánt.

Friss zöld utáni vágyakozásomat igencsak kordában kellett tartanom, amikor az egyik árnyékos udvar kertjében megláttam a szőnyeget alkotó tyúkhúrt. Merjem vagy ne merjem? Nem mertem....

enter image description here Humulus lupulus

A villámhárítón felfelé araszoló komlót sem mertem megdézsmálni.

enter image description here Prágai belvárosi zöldház

Zöld helyett almából még az otthoni megszokott sok helyett is többet eszünk, mégpedig a cseh nemesítésű Sampiont (Champion), melyet az 1960-as években állítottak elő a Golden Delicious és a Cox Orange Pippin keresztezéséből. Mivel ismert mindkét szülő, és mivel otthon nem nagyon láttam még ezt a fajtát a faiskolák kínálatában, hát viszek magokat haza, hátha.... Majd megfűzöm Miklóst, hogy írjon a magról nevelés fortélyairól is, hátha....

Lakáskollégium és parkgyerekek

Balázsnak konferencia és tanítás az Ústí nad Labem-i egyetem művészeti karán, nekünk pedig otthontanulás és városi élet idegenben.
Az egyetem kollégiumában kaptunk egy kétszobás lakást, saját fürdővel és konyhával - igazi többemeletes, liftes, műanyagborítású panelélmény. A szagok és zajok ugyanolyanok, mint mikor mi voltunk egyetemisták, de a kényelmi fok összehasonlíthatatlan az egy szobában két-három szakadt ágy és két három szakadt íróasztalon kívüli semmihez viszonyítva.
Nappal még normálisnak, emberinek mondható hangok: zenehallgatás, jövés-menés, de inkább a magára hagyott hatalmas épület csendjei vannak jelen: folyosótakarítás és karbantartási munkálatok. Az éjszaka sem hangos, nem hallani artikulálatlan bulizáshangokat, nem üvölt a zene, nincs folyosónálló hahotázás, sem mantrázó-dörmögő tanulás. Viszont az ürítéshangok egyfolytában jelen vannak - szó szerint -: a falakban futó csövekben folyamatosan zubog a víz az állandó használattól. Na ez az, ami megszokhatatlannak tűnik. Utána kéne olvasnom, hogy akkoriban, mikor ezeket az épületeket tervezték, nem gondoltak ebbe bele? Vagy csak engem zavar, ha vacsora közben a mellettem lévő falban hallom a víz (és egyebek) száguldását lefelé?
A gyerekek mindent élveznek: azt, hogy puhán ring a formatervezett műanyagszék, hogy reggeli után mindenki azzal a tantárggyal kezd, amihez éppen kedve van, hogy nem kell elmenni sehova, hogy egész nap együtt vagyunk. A legjobban talán a reluxát élvezik, hiszen eddig nem tapasztalt árnyékolástechnikai mutatványokat lehet produkálni. A ház előtt, najó, a koli előtt megáll a trolibusz, elég nagy a forgalom is ahhoz, hogy rengeteg város- és közlekedésszervezési kérdést lehessen megtárgyalni.

enter image description here

Ebéd után irány a természet, gyalog is csak tíz perc a legközelebbi park. Kettő körül már nemcsak kutyasétáltatók és babakocsis anyukák használják, hanem az iskolások is bandukolnak hazafelé.

enter image description here

enter image description here

Jó a gyerekekkel átbeszélni, hogy kinek mit jelent a természet, miért fontosak a zöldfelületek, mi is a különbség a saját kert és a közpark között, melyiket milyenre jó tervezni, egyáltalán annak megértése, hogy a dolgok nemcsak úgy lesznek, hanem teremtjük őket magunk körül: szépre-csúnyára, gazdagra-sivárra.

enter image description here

Jó szülőként látni, hogy azok a terek, amiket megmutatunk és megtanítunk használni a gyerekeinknek, azok természetesen megélt tér- és viselkedésélményekké válnak számukra. Tudják és értik, hogy miért kell csendben maradni egy konferenciateremben, egyértelmű már számukra, hogy különféle világok vannak, és ott hol főszereplők, hol pedig mellékszereplők - de szép lassan azt is elsajátítják, hogy mindegyikből valamit tanuljanak, valami fontos kis elemet beépítsenek a saját életükbe.

enter image description here

Idén már nemcsak egy, hanem két előadást is be tudtunk vállalni a konferenciából, a nagyoknak már olyan feladatot is tudtam adni, hogy a számukra angol nyelvi szóáradatból legalább öt szót ki kell halljanak, meg kell értsenek. Hallás- és viselkedésfejlesztés: arról is lehet már beszélgetni, hogy édesapa viselkedése miben más, mikor előad, mikor idegen nyelven ad elő, mikor bemutat, mikor csak a folyosón beszélget, stb. Minták. Szerepek. Egyénítések. Identitások. Értékek.

Hagyma

Kislánykorom élménye, hogy – így neveztük dédöreganyánkat: – az Öregnagymama hajlottan, lassan, fakó fekete ruhájában, forró falusi nyári délután dús nyalábokban hozza befelé az udvarba hátulról, a botokkal körbekerített, óriási kénsárga és püspöklila, bólogató dáliafejekkel ékesített kiskertből a fénylő, erőtől duzzadó, a földből frissen kiszedett hatalmas hagymákat.

enter image description here Üköreganyám, dédöreganyám, öreganyám

Leül a nyárikonyha elé a sámlira, megtisztogatja és csinosan fonatokba fonja az év hagymatermését. (Úgy fonja, mint a lánya, Lidiska, a Nagymama szokta reggelente a hosszú, sötét hajamat, copfba, de előtte csavarostetejű kisüvegből dióolajat önt kapától kérges tenyerébe, majd a hajamba kenegeti gondosan.) Az Öregnagymama – minekünk magáznunk kellett a nagyszüleinket, dédszüleinket, így tanították szüleink, így volt illő – miután fölfonta a hagymát, szól: „Gyere, gázód mög a hátamat, kislányom!”. Nehézkesen hasrafekszik a nyárikonyha szúrós pokróccal letakart díványán, én, négy-öt évesen, félve lépegetek öreganyám hajlott hátán, meztelen talpam alatt érzem vékony csontjainak ropogását, de ő biztat, hogy nem fáj, sőt jó, jaj de jó, még, csak tapossad, kislányom! Odakint aranylón tombol a nyár.

enter image description here Dédöreganyám és nagyanyám

enter image description here Dédöreganyám, nagyanyám és anyám

Amikor, már felnőtt fejjel, én is hagymával foglalkozom, mindig az Öregnagymama, anyáim, öreganyáim jutnak eszembe. Idén elég szép termést takaríthattunk be, jó idő járta a hagymára, megnőtt. Ám hiába szép a termés, valami hibádzik: nem volt dughagymánk az évek óta megszokott, tökéletes Marika-féléből, venni kellett tavasszal a dughagymát, kereskedelmi fajtákat ültettünk: „Zitait”, Stuttgarti óriást, Sonkahagymát, Makói édest.

enter image description here Zitai

enter image description here Sonkahagyma

enter image description here Stuttgarti óriás

enter image description here Makói édes

Nálunk mindenki csak a Marika szomszédasszonyom-féle hagymát szereti, ami tényleg semmi kívánnivalót nem hagy maga után: van közte bronzszínű „vöröshagyma”, van hosszúkásabb is és gömbölydedebb is a halvány „lilahagymából”, neve egyiknek sincs, a húsuk nem kemény, pont jó, épp csak kellően csípős, ízük pedig fenséges, minden mellékíztől mentes, telt hagymaíz!

enter image description here Marika-féle dughagyma

Pár éve már, hogy hiányt szenvedünk e kevert, jóságában mégis egységes fajtából, sőt, majdnem teljesen el is vesztettük! A nagy jégverés óta van így, amikor júliusi zölddió nagyságú jég formájában zúdult le az istencsapása, pár perc alatt elverve, tönkretéve az éppen érés előtt álló magnakvalót. Abban az évben bizony hagymamag nélkül maradtunk, hiába szárogattuk óvón a féligérett, derékbatört, a sárba levert nagy magfejeket. Nagy tanulság lett ez, mert évekre kizökkentünk a hagymatermesztés hármas rendjéből: hogy először is a legszebb, válogatott öreghagymát elültetjük magnak, másodszor az előző évben magról vetett dughagymát duggatjuk el evésrevaló hagymának, harmadszor pedig elvetjük az előző évben termelt magot, amiből majd a következő év dughagymája terem meg. A jégverést korábban évtizedekig csak hírből ismertük, elszörnyülködve a tévé képein, hogy ebben meg abban a távoli vagy közeli faluban mekkora kárt tett a jég. Nagy jódolgunkban úgy elbizakodtunk, hogy a hagymamagot évről évre dughagymának mind elvetettük, elosztogattuk, tartalékot a következő évre nem hagytunk.

enter image description here Hagymaszalma

Ülök hát a faház előtt, abban a tájban, ahol anyáim, öreganyáim élték le az életüket, melengető a „banyanyár” napsütése, és tisztogatom a hagymát. Nyár közepén csak sebtében kiszedtem, ládákban szellősen elrendeztem, a levelét is rajtahagytam, remélve, hogy lesz majd alkalmam arra, hogy csinos fonatokba én is fölfonjam. Telt, múlt az idő, a hagymalevelek már mind zörgősre száradtak, ideje megtisztogatni így vagy úgy, mielőtt a közelgő esős, párás időben megszívná magát. Mindegyiket egyenként a kezembe veszem, immár harmadszor. Egy könnyű mozdulat, és már vetik is le finoman zizegő, laza, sáros-poros külső köpenyüket, és előbukkan szépséges, fényes, bíbor vagy szalmaszín, selymes, feszes ruhájuk. Gyönyörködtető, ahogy ott sorakoznak, frissen, fényesen, mindenféle fűszeres ígérettel telve! Alkonyatfelé még a dughagymát is megtisztogatom. Ez már újra a Marika-féle jóféle! Jövőre már ezt duggatom el. Helyreáll a rend.

Dióspusztán, 2019. szeptember végén

Osztálytalálkozó

Nos, a Főszerkesztő asszonyról kiderült, hogy gaz zsaroló, mert amikor szépen megkértem, hadd cseréljem le az engem szimbolizáló kis baglyos képecskét a Faluságban, ártatlan hangon és a legnagyobb lelki nyugalommal közölte, hogy csak akkor, ha írok is valamit. Ilyen presszió alatt hogyan is lehet értelmesen írni? Na és az ihlet meg az alkotói szabadság? Hát ilyenről még nem hallott ez a mélyen tisztelt hölgyemény? Na, sebaj, megmutatom, hogy megy ez nekem így is. Csakazértis!

Szóval most szombaton volt egy középiskolai osztálytalálkozóm, ahol több dolog is nagyon vicces volt, de az első máris az, hogy valamiért abban hitben voltam, hogy ez a tizenötödik, és a helyszínen világosítottak fel az osztálytársaim, hogy le vagyok maradva valahol, mert ez már a huszadik. Hm, nem érzem magam ilyen öregnek, kicsit meglepődtem, de némi elemi iskolás matek után rá kellett jönnöm, hogy igazuk van. Mikor beléptünk a terembe a barátnőmmel, akivel együtt mentünk, és végigölelgettünk mindenkit, majd leültünk, ránéztünk egymásra és ugyanazt a kérdést tettük fel: Te, ki az a csávó ott tőlünk jobbra? Egyikünknek sem volt ismerős, így megnyugtattuk egymást, hogy biztos a másik osztályba járt és csak az első évben volt itt, mert senkire sem emlékeztet. Ehhez képest kiderült, hogy a mi saját osztálytársunk, aki végig velünk járt és együtt ballagtunk. Hm, változnak az idők. (Vajon ő is ezt kérdezte a padszomszédjától, amikor minket meglátott?)

Mivel ez már tényleg a huszadik találkozó, mindenki megélt egyet s mást, így nem arról szólt, hogy lehet bebizonyítani, hogy milyen szuper az életünk, hanem őszinte, emberi történetek jöttek-mentek, nagyokat nevettünk és hihetetlenül rokonszenvesnek találtuk egymást. Jó volt megélni, hogy mindenkinek számít a közös múlt, hogy összetartoztunk és ezt ma is lehet érzékelni. Még jobb volt azt megélni, hogy mennyit változtunk, mennyivel kiteljesedettebb mindenkinek a személyisége és mennyire jó fejek azok az emberek, akikkel a tinédzserkorunkon túl is összekötnek dolgok. Úgyhogy nagy lelkesedésünkben azonnal kitaláltuk, hogy térjünk vissza az évenkénti találkozóhoz, mire az ofő rögtön felajánlotta, hogy úgyis most újították fel a házat, nála lehet a következő buli - ez azért olyan szimbolikus, mert amíg gimisek voltunk, minden nyár előtt nála bandáztunk, érettségi után meg évekig szintén. Aztán mindenki önmegvalósított, az ofőnknek is lett új osztálya, így ők buliztak nála, mostanra viszont úgy tűnik, mindenki elfér ott az év során valamikor: volt osztályok, gyerekek, unokák, barátok. Megint egy új öröm az életben így a negyven felé közeledve. Tökjó!

Tükröződéseink

Megláttam magunkat a Fantasztikus Kapitányban (Captain Fantastic), megcsillantunk benne, mint család és fel-felsejlettem én magam, vagy Balázs, sőt egy-egy gyerekünk is.

enter image description here
Jolánka napok óta játszik a fénnyel, tulajdonképpen fénytant tanul, itt éppen három tükörrel

Nem önmagunkat látjuk meg egy művészeti alkotásban, hanem az általa keltett fényvetülésekben önmagunkra csurranó fénynyalábok válnak önmagunk számára is láthatóvá. Felismerések. Egy művészeti alkotás ezért szerencsére nem pusztán tükör: nem minket mutat meg önmagunknak, hanem továbbtükröz más felületre, ahol a fényben megjelenő entitásokat értelmezzünk saját magunk számára.

Olvasva és látva könnyebb az élet: közemberként mindennapi tapasztalat, hogy a művészet minden formája segíti életünket: kimondja a kimondhatatlant, megláttatja azt, amit egyedül nem vettünk volna észre, néha pedig pusztán a kimondással/megjelenítéssel bátorságot ad ahhoz, hogy mi is ki merjük mondani, legalább is önmagunknak. Megint a műveltségnél vagyunk: minél többféle nyelvet - ha nem is beszélünk, de legalább értünk - használunk, annál teljesebben tudjuk befogni a bennünk és körülöttünk lévő világot és annál jobb szűrőkkel is dolgozunk, hogy mit nem akarunk közel engedni magunkhoz. Úszógumi, mely nemcsak fenntart a vízen, hanem amit (talán) irányítani is lehet - a szabad akarat doktrínája. Az is egy érdekes gondolatkör, hogy mindenkinek megadatik-e, hogy éljen vele. Egyszer egy valamelyik családtagunk ama felsóhajtására, hogy jaj, de erkölcsös életet élt XY, azt találtam felelni, hogy persze, hiszen sohasem történt vele semmi, sohasem kísértették meg, egyszerűen unalmasan élt. Számomra az is mindig kérdéses, hogy kivel történnek a dolgok? Itt most nem az érdekel, hogy jók-e vagy rosszak. A történés, a megtörténés maga. Érdekes életek. Különlegesség.

Jó volt látni Fantasztikus Kapitány végletességeit azzal a tudattal, hogy mi ezeket elkerültük: nekünk a legnagyobb bátorságunk azt volt, hogy a film végére kialakuló kompromisszumos utat (középút: egyre jobban hiszek abban, hogy ez az út széles és kényelmes, és nemcsak egy kötéltáncos által végigjárható vékony fonal a levegőben) tragédiák nélkül sikerült talán kialakítanunk: gyerekeink későn kerültek óvodába, sohasem időztek ott hosszan (utólag is hálás-hálás köszönet érte azoknak az intézményvezetőknek, akik minket ismerve ezt lehetővé tették), Balázs minden külföldi útjára együtt mentünk, az egész nyarat közösen töltjük el, én olyan időbeosztásban dolgozom, hogy a gyerekek alig vegyék észre, mikor nem vagyok itthon, nincs televíziónk, de vannak könyveink és laptopjaink és korlátlan netünk, és hatalmas kertünk, ami egyre inkább ellát minket, stb.

Viszont fel kellett lázadnom Balázs ellen, hogy elmehessek mást is csinálni, mint a család (anyóskám ezt úgy fogalmazza meg, hogy kislányom elengedtek dolgozni, hogy egy kicsit pihenjél is?), hogy megfelelő anyagi háttér híján nem vállalom a gyerekek itthontanulását - és ő elfogadta. Tényleg közös döntések kellenek ahhoz, hogy ez a furcsa akaratmassza, amit családnak hívunk, olyan egység legyen, ami még azt is megengedi, hogy valaki közüle merjen más lenni, mint a többiek.

Abból az alommelegből, amit nap mint nap élvezek, azt merem hinni, hogy ha a gyerekeink fizikailag ki is fognak repülni, lelkileg akkor is általuk plusz családtagokat fogunk nyerni - szeretnék én is egy nagybuszt!
Köszi Zita a filmet!

Döntés - párhuzamos életek

Vesszőparipám ezen gondolkodni. Katolikusként ugyebár abban hiszek, hogy egy életem van, egy dobásom, aztán az vagy sikerül vagy sem, sőt annak következményeit fogom viselni halálom után is az örökkévalóságig. Nagyon nem mindegy, hogy alakul ez az egy életem. Játék tehát végiggondolni, milyen döntésekkel jutottam el oda, ahol vagyok, miben dönthettem volna másként, mikor történt olyan dolog, amiről tudom, hogy sorsfordító volt, mikor nem vettem észre, hogy most megtörténhetett volna bármi. (Persze az ezen való gondolkodás életkori sajátosság is, bájos neve is van, életközepi válság.)
Az életünk végkifejletét meghatározó döntéseink közül a házastárs, gyerekvállalás témakört nem említem, mert az egyértelmű. De ilyen pontként gondolok például arra, amikor megnyertem egy angliai ösztöndíjat Warwickba egy évre, és azt a bulizások miatt elcseréltem egy féléves Hollandiára. Vagy amikor a Vincuska behisztizett a Bakonyban a kocsiba ülésnél, kivételesen nem nyomorgattuk be az autósülésbe, és emiatt két perccel később indultunk, és az autónk előtt dőlt le egy óriás fa az útra. És számtalan döntésem volt, amire nem emlékszem, de ami miatt itt vagyok ahol, az vagyok aki.
Imádom, egyszerűen imádom az olyan könyveket, filmeket, amik a parallel életek témakört érintik, és rajtam kívül sokan mások is (Vissza a jövőbe 1,2,3, A csillagok között, A nő kétszer, A pillangóhatás, Az időutazó felesége, stb.). Általában az ilyen történetnek két kifutása van: vagy az, hogy történhet bármi, hozhattunk bármilyen döntéseket, végül ugyanoda jutunk - vagyis végül is nincsenek párhuzamos életlehetőségek, csak a SORS van -, vagy az, hogy minden út más életbe, más végkifejletbe vezet.
Én azt hiszem, hogy ha a két elmélet közül kell választanom, akkor igenis jelentősége van a döntéseinknek az életünkre. Minden döntésünk egyszerre fejez ki minket (azért választjuk azt, mert olyanok vagyunk amilyenek, eddig olyan döntéseket hoztunk amilyeneket), másrészt alakít is minket (a döntés következményei által, és a következő döntés előzményeként), tehát a döntéseink más-más utakra vezetnek, más-más végekhez. Ezt tanítja egyébként a katolikus egyház is a szabad akarat doktrínájában: az, hogy üdvözülünk, vagy elkárhozunk, csak rajtunk múlik. Ez egyben felelősség is: nem mutogathatok másokra, körülményekre, anyámra, apámra, főnökömre, egyben pedig végtelen nagy lehetőség is (hogy egy népszerű sorozatból idézzek): ha az élet citromot dob eléd, akkor csinálhatsz belőle limonádét.
És ha könyvek: édesanyám eláztatta a kertben egy nyári eső alkalmával Edith Eva Eger: A döntés c. könyvét, amit ezért nem vett vissza tőle a könyvtár, és így került hozzám. Ebben egy zsidó pszichiáter meséli el, hogy hogyan dolgozta fel élete során az auschwitzi eseményeket. A könyvhöz Philip Zimbardo írta a méltató előszót, és a könyv nem a holokausztról szól. Hanem arról, hogy egy traumából miként tud kijutni egy ember, hogyan tud azon túllépni. A könyv címe nem véletlenül az, ami. Ugyanazt írja le, amit a most híres sztárpap hirdet, Pál Feri, hogy végső soron nem attól vagyunk azok akik, hogy mi történik velünk, hanem az, hogy hogyan dolgozzuk azt fel. Mit döntünk a traumánk végén: azt, hogy túlélünk, megyünk tovább és élünk, vagy azt, hogy áldozatok vagyunk, megakadunk, feladjuk. Mert végül ezen áll, hogy ugyanaz az esemény, milyen parallel életbe vezet el minket: boldogba vagy boldogtalanba, elégedettbe vagy elégedetlenbe, keserűbe vagy édesbe, savanyúba vagy limonádésba.
Hja, ezen lehet rágódni. Hogyaza.

Nyári táborok Dunaszekcsőn 2019.

Egyesületeink - az Otthonka Egyesület a Control Stúdió Filmegyesülettel együttműködve - az idén is 4 nyári táborral tette színesebbé a falu életét.
A hagyományos drámatábor, média és felnőtt filmes alkotótábor mellett újdonságként vályogépítő tábort is szerveztünk.
A gyerektáborok a helyi általános iskolában kerültek megszervezésre, a parkban található szabadtéri színpadon mutatkoztak be a drámatáboros gyerekek, a parkba épült meg a vályogtábor 3 építménye - 2 vályogház és 1 kemence - és a médiatáboros filmek helyszínei is itt találhatók.

Időrendben első táborunk a drámatábor volt - évek óta július első hetében - Antoni Andrea drámapedagógussal. 21 gyerkőc, helyből és a környező településekről 5 napon át játszott, ismerkedett, tanult és kísérletezett együtt, végül pénteken délelőtt megszületett egy előadás a szabadtéri színpadon, mely a tinik mindennapjait, örömeit, bánatait mutatta be szülőknek, nagyszülőknek, barátoknak, a falu apraja-nagyjának.

enter image description here

enter image description here

A következő héten a vályogtábor kezdődött Gács Péter építőmesterrel. A helyszín az iskolapark volt, az alapanyagokkal való ismerkedéssel kezdtük a hetet. A gyerekek megismerték a vályogot, a szalmát, pelyvát, az eszközöket. A helyes arányok elsajátítása után elkészült az első vályogtégla, majd még 99.

enter image description here

A gyerekek önállóan dolgoztak, keverték a nyersanyagot, vetették a téglát, melyek a körházba és a kemencébe épültek be. Összesen 3 épület készült, a harmadik, a négyzet alapú épületet még tovább kell a jövő nyáron építeni.
A táborosok megismerték a vályogvetés technikáját, a szalma- és a tapicsfal készítésének módját, vakoltak és meszeltek. A kisebbek nagyon élvezték a földvár és szalmabálavár építést, a nagyok már komoly munkát végeztek. Külön öröm, hogy szülők, nagyszülők, barátok is bekapcsolódtak a munkákba, egy-egy napra, valamint, hogy az alapanyagok beszerzésénél együttműködött az helyi önkormányzat, az iskola, a mezőgazdasági zrt., helyi vállalkozók és magánemberek, további támogatónk az NKA, és a Savköpő Menyét Alapítvány volt. Köszönet nekik érte!

enter image description here

A tábort pénteken délután házavató ünnepséggel zártuk.
A bári népzene táboros gyerekeket is meghívtuk erre az alkalomra. Volt zene, tánc, közös lepényezés, és még ők is bekapcsolódhattak az építésbe. Jövőre már megvannak a tervek. A négyzet alapú házat kell befejeznünk, szeretnénk ki- és körbetéglázni az építményeket, meg aztán meszelni, javítani mindig kell egy vályogházon😊!

enter image description here

Augusztus első hetében szerveztük meg 4. alkalommal a médiatáborunkat. Itt már egy jól összeszokott csapat dolgozott együtt. Egyrészt az előző években is táborosaink voltak - vannak helyiek, nagymamánál nyaraló gyerekek, és jönnek a környékbeli településekről is -, másrészt az iskolában egy éve működő webtévé tagjai. Ezúttal is 4 felnőtt - Rumann Gábor, Gubik Viktória (a Control Stúdió tagjai), Baranyi Benő filmrendező, Baranyi Gyurin Zsuzsanna producer - végezte a szakmai munkát.
A 16 gyerek pár napig 4 csapatban dolgozott, és egyre komolyabb feladatokkal kellett megbirkózniuk. Az elkészült produkciókat együtt megnéztük, értékeltük. A hét második felében 2 csapatot alkottunk, és mindkét csapat feladata egy rövidfilm készítése volt szabadon választott témában és stílusban. A héten 10 film készült, melyeket péntek délután egy nyilvános bemutatón vetítettünk le az iskolában. Nagy öröm, hogy kinőttük a termet, olyan sok szülő, ismerős volt kíváncsi a gyerekek alkotásaira.

enter image description here

A következő filmek készületek (melyek hamarosan megtekinthetőek a control stúdió weboldalán, facebook oldalán és youtube csatornáján): Szuper Márió; Teofil, a troll; A kommandó; Grand Hotel Dunaszekcső; A kertész; Virtuózok; A párbaj; Szupernagyi; Én székem; Golyó.

enter image description here

A tavalyihoz hasonlóan idén is elküldjük fesztiválokra a filmeket, reméljük sok sikert érünk el, hasonlóan a tavalyihoz.

A következő héten 16. alkalommal szerveztük meg a Képköznapok filmes alkotótábort, fiataloknak és felnőtteknek. A tábor 0. napján két régi táborozónk esküvőjét is megünnepelhettük. Megtisztelő volt, hogy velünk és ezen a mindannyiunk számára kedves helyen kötötték össze életüket! A táborban szakmai és technikai tanácsadással, valamint technikai eszközökkel segítettük a résztvevőket. A hét folyamán a forgatókönyvírás, helyszínek, színészek keresése, a forgatás és az utómunkák mellett Weber Kristóf zeneszerző és Kovács Balázs zenei performansza is tarkította a programot. Esténként 16 mm-es filmekből szerveztünk kertmozit, mely nyitott volt a helyeiknek is. A vetítést Tóth Marcell vezette. Az idén 5 csapat készített filmeket - köztük egy csapat médiatáboros, iskoláskorú gyerek -, melyeket a szombati zárónapon szakmai zsűri véleményezett. A vetítés előtt került sor Stőhr Lóránt filmesztéta könyvének bemutatójára, kerekasztal beszélgetésre, valamint a könyvek dedikálására. Az idei záróvetítésre az eddigiekhez képest a legnagyobb számban látogattak el helybéliek, ez köszönhető a tábor népszerűségének, valamint annak, hogy ezúttal szép számban szerepeltek helyiek is a filmekben. A zsűri véleményezte a filmeket, majd 3 helyezést adott a legjobbaknak. Továbbá a közönség is szavazhatott a neki legjobban tetsző filmre.
A következő filmek készületek (melyek hamarosan megtekinthetőek a control stúdió weboldalán, facebook oldalán és youtube csatornáján): 1.helyezett: A néma; 2.helyezett: Ezért szeretem Dunaszekcsőt (a diákok filmje); 3.helyezett: Gyíkember; A víz az úr; Örvény; Közönségdíj: Ezért szeretem Dunaszekcsőt.

Captain Fantastic

Fantasztikus filmet láttam, hatása alatt vagyok még ma is.
A címe Captain Fantastic. Az ajánlásával ugyanakkor bajban vagyok. Vicces, hogy egy film főszála ennyire ne tetsszen, és mégis minden más filmben tárgyalt téma pedig ennyire. Ezért, hogy konkrétan miről szól a film nem is mesélem el, így legalábbis nem spoilerezem le egészen a történetet.

enter image description here

A filmbeli család apukából áll és hat gyermekből, akik az USÁban élnek egy erdő közepén, teljesen elvágva a világtól, vadon. A vadont itt szó szerint kell érteni, nem a mecseki parkerdőt.
Nem, apuka nem szektavezér, nem tanulatlan és nem zavart. Ellenben idealista, rendkívül művelt, érdeklődő és határozott. És ez a jó a filmben. Hogy leírja, hogy ha két szenvedélyes ember (anyuka és apuka) úgy dönt, hogy kivonul a társadalomból, és önellátóan akar élni, szabadon, akkor mi sülhet ki belőle. Hogy milyen lehet úgy élni, hogy a napod minden percét a családoddal töltöd, hogy minden munkát megosztotok, hogy mindig mindent megbeszéltek, hogy folyamatosan reflektáltok egymásra, és egymásra vagytok utalva. Hogy hogyan fejlődik egy gyerek, ha megadatik neki a végtelen szabadság, a rengeteg minőségi idő, és a felelősség már egészen kicsi kortól. Hogy mennyire lesz tudatos, nem pocsékoló, hasznos és szorgalmas az ember attól, hogy magát látja el, eszi, amit szed-termeszt, issza, amit magának megtisztít. Hogy mennyi tudás, tapasztalat átadható a gyereknek, ha nincs tévé, internet, semmi külső inger, csak a tanult és olvasott szülő, aki esténként a tábortűz mellett felolvas a gyerekeknek, és megbeszélik az olvasottakat. Hogy mennyire inspiráló a zenetanulás, ha egymástól tanulnak, ha élmény az együtt zenélés, ha van időd esténként a hangszereddel játszani (nem a hangszereden!).

enter image description here

Ideális világ, ideális feltételekkel, maga a paradicsom.
A film második része ugyanakkor roadmovie-vá válik, a család felkerekedik és útra kell a lakóautójukkal. És itt jönnek a kritikai kérdések, az, hogy mennyire fontos mégis a külvilág, vagy hogy egyáltalán fontos-e, hogy ki lehet-e vonulni a világból, vagy érdemes-e, hogy van-e felelősségünk mások iránt, fontos-e, amit mások gondolnak rólunk, és szembenézés azzal, amit elrontottunk, és épülni abból, amit nem. Kompromisszumot kötni gyávaság, kudarc, vagy előre visz? Hagyni elmenni, aki menni akar, vagy vele menni, és változni miatta? Mi a család szerepe, és hol ér véget ez a szerep?
A címe még egyszer: Captain Fantastic.

enter image description here