Mindenből dupla

Alma elégedettségben vagyunk: a fáink idén már annyit teremnek, hogy nemcsak friss fogyasztásra, hanem pitének és almalekvárnak is jut.
Miért, hogy a feldolgozás során elveszik az almafajták nyersen élvezhető egyedi íze? Az almalének, almalekvárnak, almatölteléknek egyszerűen csak alma íze van. Nem Pónyik alma íz és nem Granny Smith alma íz. Csak alma. Lehet, még nem vagyunk elég ínyencek?

Feladatkiadás a gyerekeknek (most éppen pár napig hétnek): ha felszeditek a potyogatott almát, akkor csinálok almáspitét (két tepsivel).
Két alom együtt: új ritmusok, új területleosztások, új dinamikák, új játékok és persze alkalomadtán újabb segítő kezek.
Családi társasági élet. A szélesebb családi kör így ad bizonyosságot a gyerekeknek arról, hogy a szülőkön kívül más családtagokra is számíthatnak. Biztonság.
Reggel az olaszi boltban egy szem kisunoka válasza az volt a pénztárosnak, mikor az megkérdezte, hogy megint kényeztet a mama?, hogy ezért jó nem nagycsaládosnak lenni. Rajtam kívül még két nagycsaládos volt az üzletben. Nem először hallatszik ebben az üzletben ilyesmi.
Első válaszom: a nagycsaládnál csak a még nagyobb család jó, annak, aki ezt szereti, aki belső indíttatásból ezt az életformát választja - választja!.

enter image description here

Az autónkra ki fogom írni, hogy támogatta a kovácskassza, értsd ezen azt, hogy önerőből vettük. Ki fogom magamra írni, hogy azért van négy gyerekünk, mert mindegyiket vágytuk, mindegyik szerelemből (és gyönyörből) született és mindegyiket szeretjük. Mert önmagunk akartunk így élni. Sajnálom, hogy ideológiát gyártanak belőle. Bánkódom ezeken a sztereotípiákon. Élvezem viszont, hogy barátaink (legyenek egy, kettő, három, négy, öt vagy gyermek nélküliek) még mindig minket akarnak megismerni és nem plakátszöveg-családot látnak bennünk.

Mon inconnue

The actual reason why I started writing about parallel lives and a blog about inspiration was a movie I saw two weeks ago: "Mon inconnue" or "Love at Second Sight".

I guess everyone who has ever seen a French movie knows that they are different. There is a fantastic amount of talking, discussion, dialogue and philosophy in good French movies (not that I have seen any that was bad), which I simply adore. Of course they use metaphors, visual images, music, good storyline, etc. necessary for any art film to be high quality and exciting but for me the most important stuff in them are the words and the meaning (the same things that freak others out.)

"Mon inconnue" is love at first sight, I can assure you. The story starts with a commonplace situation: great love, success, sacrifices, lack of attention on one side, a feeling of neglect on the other, the couple is on the verge of breakup. Then comes the twist when the hero finds himself in a parallel world and has to work hard and give up a lot to reach a happy ending on a much higher moral level than where he was at the beginning of the movie. The ending might be corny for some but this is also a French speciality: to mix sadness, bitterness, pleasure and fun so that you get a balanced outcome and has learned something new - maybe even about yourself.

This movie has made me realize that a perfect life is only accessible to those chosen ones who work hard for it to turn it into a perfect life for themselves. For us, simple human beings there is a balance given and if you get much of one thing, you'll lose something on another side of your life to keep this equilibrium. Maybe some people might think this is just irrational reasoning or a false justification to deceive myself but I don't believe so. At least, I need this theory to give me comfort and a meaningful guide when I face some facts of my life that are difficult to accept when I don't have much chance at the moment to change them. I have made some compromises in my life lately that, sadly, close some doors but open up others at the same time and the movie together with the meaning I have come to realize with its help have given me much comfort and even a happy peace to let some things go but also become stronger in sticking to what I truly consider meaningful in my life. Merci beaucoup, Hugo Gélin.

Ormánság - Somogy

Mikor Sellyéről (felnőtt fejjel tudom meg, hogy az Ormánság fővárosa) beköltöztünk a városba, egy pécsi panelbe, a nyolc éves nővérem biciklivel nekiindult az útnak az egyik barátnőjével, akinek a nagymamája szintén ott lakott.
Nem merem anyukámat megkérdezni, hogy mit műveltünk mi ketten - lányok! -, de tény, egy év sem kellet ahhoz, hogy elintézzük magunknak, ha már nem falusi ház, akkor legalább városi kertes ház legyen az otthonunk.

Az ormánsági festett kazettás református templomokat házasságunk első autójával, egy kétütemű Wartburggal néztük meg. Bennem hasonló kérdések motoszkáltak - miközben az autó felejthetetlen szaga és a templomi hajók illata összemosódik -, mint Bálint Károlyban: honnan és mi végre itt ez a pompa? Milyen letűnt világ nyomai törnek az ég felé? Felvilágosodás, reformáció - magyar botanikai (név)forradalom, megújulás: mindig csodálattal és na jó icipici vágyakozással tölt el megtudni azt, milyen lehet egy pezsgő szellemi és kulturális közeg részeként egy új irány körvonalazásán dolgozni.

Ormánság - Somogy: amit Károly művészetileg kapcsol össze, az nekem gyermekkort idéző helyszínek összefonódásai.
Apukám Bakházán meg tudja mutatni azt a házat, amelyikben született. Szerettem a keresztanyukájához menni (minden évben egyre hosszabb és hosszabb lett a szoknyája és ő csak töpörödött és töpörödött) - és még sokáig hallgatnám azt, milyen csibészek voltak ők, fiúk. A kulcsszó ezekben a gyermekkori visszaemlékezésekben (visszaemlékezéseimben is) a hagytak játszani. Hagyták, hogy azt csináljuk, amit akarunk, azt játsszuk, amit akarunk, azt próbáljuk ki, amit merünk és csak a nagyon erős határátlépés váltott ki nemtetszést. Általában meg úgyis érzi az ember, hogy mikor jár a tilosban.... (A lebukás, na az kellemetlen....)
Kül(ön(ös), szabad, időtlen világ.

Gyermekként a temetőben kóborolni - a neveket olvasgatni, miközben titkon rá akar lépni az ember a sírkőre. Rajta akar állni és le akar ugrani - nem szabad. Tiltás és félelem egyszerre. Veszteségeink.
Rituáléink: ketten a földúton menni Lajos bácsi temetésére. Fel a telek végéig, aztán jobbra, kertek fölött, a falu és a szántó választóvonalán. Poros úton ünneplőben: kalap és virágcsokor.
A gyerekek elmeséltetik maguknak, milyen volt. Kik voltak ott, mi történt, hogyan történt, mi mit gondolunk, mi mit érzünk. Felkészülés arra, amikor nekik is ott kell állniuk.
És még csak délután három óra van, a megálló idő hirtelen továbbgördül és visszazökken: játék és munka.
Társadalmi esemény és családi meghittség váltakozó ritmusa. Mint mikor az ember bejön a kertből és azon nyomban leül a zongora elé. El is különül és egymásba is mosódik a két világ. Teljes.

A kép helye. Balázsról készítettem, de nem engedi, hogy publikussá tegyem. Munkából bejőve, ingét levetve, egy szál csupafű-csupakosz farmerben ül és zongorázik. Gyönyörű. Férfias. Mikor Hamlet és Toldi találkozik egy személyben.

Lehet(ő)séges világok

Fanni párhuzamos életjátékainál (szó szerint a legmélyebben szép jelentésében a játéknak) engem mostanában jobban foglalkoztatnak a lehetséges világok. Nem a klasszikus értelemben vett nyelvészeti, analitikus filozófiai vagy akár az irodalomtudományi lehetséges világokra gondolok - hm, lehet, hogy jobb szót kéne kitalálnom arra, amit gondolok, ahelyett, hogy egy már sztenderddé vált szót tágítgatnék vagy módosítgatnék -, hanem saját életünk lehetségességeire. Igen, azt hiszem megvan a neve annak, amire gondolok: lehetséges életek. Valóban lehetséges életek - azaz az életünk lehetségességei? Az életünk, az élettörténetünk lehetőségei. A kiteljesedés.

enter image description here

Mi rajzoljuk a labirintust, vagy pedig a már megrajzolt labirintusban mi választjuk az utakat? Lehetséges utak. Minden labirintusnak van kijárata? Egy vagy több kijárata van? Tökéletes labirintusi út - zsákutca nélkül. Cél.
Fanni ajánlotta Náray Tamás Az utolsó reggel Párizsban című regényét - ír is majd róla. Rám is felszabadítóan hatott, ha máshogyan és mások miatt, mint rá. Engem konkrétan felmentett a lelkiismeretfurdalás alól: mióta elolvastam, már nem érzem rosszul magam attól, hogy több nyelvvizsgám van, vagy hosszabb a hajam, vagy több gyerekem van, vagy jobb pasim van (Balázs). Nekem is rá kellett jönnöm, hogy az én életemet és az én lehetőségeimet nekem kell kibontakoztatnom. Nem más életlehetőségével kell zsonglőrködnöm, hanem a sajátommal. Viszont felelősségem ezekből az adottságokból a lehető legjobbat kihoznom, a lehető legjobb, legteljesebb világot megalkotnom magamnak és magunknak. A jó öreg idealizmus, ugyebár.
Szeretem, hogy mi Faluság-csajok könyvajánló láncolatban vagyunk: szólunk egymásnak, ha felfedeztünk egy új könyvet, szüntelenül ajánlgatunk egymásnak - hálás vagyok érte, már csak az hiányzik, hogy legyen egy régi vágású női olvasó klubunk, ahol havonta egyszer találkoznánk és jól kibeszélnénk (gyerekek és férjek nélkül) az olvasottakat. Süti és tea is lenne, és csinos ruhák és talán éneklés is....
Önmagunknak.
Lehet magasztalni vagy kárhoztatni Náray lektűrjét, egy biztos, hogy kordokumentum. Elitista, kiváltságos, őszinte.
Talán le merem írni, hogy milyen vidéki kulturális létre vágyok. Önkulturálódás. Önprogramok, önrendezvények, öngondolkodás.
Jó lenne minden évben más-más faluba más-más által rendezett színházi előadásra, vagy koncertre menni. Mindig más háznál megrendezett kiállításon meggybort iszogatva, szemlélődve ácsorogni. Szántóföldön ott hagyott kockabálán hasalva sakkversenyen részt venni. Pajtabuliban táncolni. Pajtamoziban hajnalig filmeket nézni.
Titkok tudói a gyerekeink, amikor otthon a szobában zenélnek és koncertet adnak nekünk: belépőt készítenek, gyakorolnak, szerveznek, tereket rendeznek, összehangolnak - más nyelvre, a zene nyelvére kapcsolódnak és kapcsolnak minket.
Azt hiszem nem csupán megélni kell a mindennapjainkat a maga teljességében, hanem nap mint nap újra teremteni kell. Az élettel állunk levelezésben: folyamatosan egyeztetjük a megélt/megtett napokat a lehetőségeinkkel, a lehetségességeinkkel.
Sokszor cseng bennem Zita Nyaralóprojekt 2. írása, ahol arról elmélkedik, hogy miket csinálnának, milyenek lennének attól függően, hogy milyen házat vettek volna. Önmagunk lehetséges változatai. Igen, ez a kis nüansznyinak tűnő változtatás, a tér, amiben élni adatik vagy élni választatik, micsoda életlehetőségeket rejt magában! Összehangolódunk a lakóterünkkel. Kölcsönösen kifejeződünk egymás által. Összecsiszolódunk. Más jelentésmezőket hívunk életre, más minőségeket élünk meg. Azt hiszem, tényleg nagyot kell álmodni.

Idegen nyelven

Nem titok, hogy Fannival régóta sokcsatornás barátság-viszonyban tobzódunk: telefon (végre gondolkodik, hogy legyen okostelefonja!), e-mail, levél (rendes papíron, lehetőleg tollal, de leggyakrabban valamelyik gyerek színes filcét használva), személyes találkozás családdal és anélkül.
Párszor írt már nekem angolul is (eszem ágában sem volt angolul válaszolni egy szőrszálhasogató, profi angoltanárnak), szeretem, hogy ő az, és mégsem ő olyankor. Azt meg utálom, hogy teljesen értem, és mégsem tudnék olyan könnyedén válaszolni, mint ahogyan ő írt.
Levelezés-kultúra.
Már általános iskolában leveleztem idegen nyelven: oroszul, csehül, később németül. Iskolai és tájfutó kapcsolatok voltak ezek, és persze azzal jártak, hogy a kőszótárt előre-hátra lapozta az ember nyelvkönyv hiányában. Ha nem is tanultam meg sem oroszul, sem csehül, abban viszont jártasságot szereztem, hogyan lehet kihámozni egy idegen nyelvből a fontosabb mondanivalót. Hogyan lehet megsejteni, megérezni egy-két értelemmorzsából, hogy mit akarnak az emberrel közölni. Megtanultam a szótár szócikkeinek példái alapján kikövetkeztetni egy lehetségesen működő nyelvtant, egy szavakból felépülő értelemfonalat.
És ugye a kibontakozó tini nőiség: apró küldemények a borítékban: rágópapír, hajgumi, hajcsat, matrica. Megannyi kincs egy másik világból.
Miért fontos írottan is kommunikálni magunkat? Mit is jelent a minőségi levelezés?
Átgondoltság, összeszedettség, írott műveltségre támaszkodás, lelassulás, önértelmezés, önkifejezés. Visszaolvasás és előregondolás folyamatos játéka, a leírtak és az elmondani akart szüntelen összeegyeztetése. Belemerülés a másikkal folytatott párbeszédbe, teljes odafigyelés nemcsak önmagunkra, hanem a levél címzettjére is. Ajándék magunkból, ajándék a másikból.

Nemrég megismerkedtem Michaellel, akinek gránátalma fajtagyűjteménye van Stuttgartban. Megkértem, írjon nekem róluk angolul. Aztán eszembe jutott, hogy Fanni is szeret angolul írni és el is indított ezen a nyelven egy saját oldalt, ahonnan pár szöveget mi is megkapunk. Arra gondoltam, miért ne lehetnénk ezentúl néha nemzetköziek is? Elnézést azoktól, akik nyelvtudás hiányában kizáródnak az adott szövegből, de szerencsére ezen mindenki tud magának segíteni.

enter image description here
Balázs sokat forgatott olvasmánya, "amelyben a dallamról és a zenei utánzásról is szó esik".

Majd amikor az ujjunk beleér a bilibe

Megy a facebook-on körbe egy fénykép, melyen tanárok egy papírra kiírva mutatják be, milyen végzettségekkel és szolgálati idővel mennyit keresnek és az a mondat olvasható ezalatt, hogy "Csak azt szeretném, hogy ne legyen szégyen tanárnak lenni." Elolvasgatja az ember, hogy többen azért csatlakoztak ehhez, mert megalázónak érzik, hogy annyi a havi keresetük, amennyi, illetve szó van benne arról, hogy mivel a pedagógusbérek nincsenek a minimálbérhez kötve, hiába emelkedik látványosan az utóbbi, az előbbi egyáltalán nem változik.
Mindez persze saját érintettség okán is elgondolkodtat (és ki nem érintett? mindenki vagy szülőként, diákként vagy netán nagyszülőként, tanárként vagy éppen pedagógus ismerőssel bizony érintett), hiszen én is éppen most jutottam el odáig, hogy a gyerekeim életkora miatt adok magamnak egy időszakot és ha azon belül nem történnek meg olyan változások szakmailag, amelyek engem előrevisznek, akkor tetszik-nem tetszik, mást vagy másként kell csinálni. Azt kell látni, hogy a pedagógus hobbi-szakma lett, amit akkor lehet űzni, ha van egy kereső is a családban. Ugyanis te, ha tanár/tanító vagy, nem számítasz annak, hiszen olyan havi bevételed van, ami adott esetben annyi vagy kevesebb, mint egyes tanítványaid zsebpénze (nem túlzok). Amikor bemész az órádra és számos diákod ül ott hordozható csillivilli hangszóróval vagy éppen a legújabb IPhone-nal, akkor nincs mit csodálkozni azon, hogy téged lenéz a társadalom. A pedagógusok rengeteget "sírnak", amiből az egész társadalomnak elege van, többek között azért is, mert az emberek alapvetően szülőként találkoznak ezzel a szakmával és nem sok jót látnak, plusz ehhez még azt is, hogy a pedagógus három hónapig ingyen nyaral, miközben fizetést kap. A szülők rengeteget szidják a tanárokat és meglehetősen kevéssé együttműködőek (tisztelet a kivételnek), miközben a diákok ugyanezzel az attitűddel jönnek az iskolába, hiszen ezt hallják otthon. Mindemellett pedig létezik egy kormányzati politika, ami egyrészt szándékosan alacsonyan tartja a béreket és a színvonalas munkához szükséges feltételeket, másrészt magasan az óraszámot, az elvárás-szintet és a munkával járó mindenféle stressz szintjét is. Ennek a négy szereplőnek (kormányzat oktatáspolitikája, pedagógus, szülő, diák) érdemes megvizsgálni a szerepét ahhoz, hogy észrevegyük, miért nincs semmilyen pozitív változás felé mutató lépés.

A legegyszerűbben az oktatáspolitikát lehet kipipálni, mert annak csak a romboló szerepéről lehetne itt beszélni, a magam részéről legalábbis semmilyen pozitívnak ítélhető változást vagy ötletet nem látok. Az egyetlen, amit említeni lehetne, az az elvárás, hogy a pedagógusok kötelezően képezzék magukat tovább, ennek azonban olyan abszurd feltételei vannak, hogy ember legyen a talpán, aki ebből valami értelmeset ki tud hozni. Úgyhogy erre nem érdemes szót vesztegetni.

A tanárok a társadalom számára nem érzékelhető módon leterheltek, megosztottak és sokan közülük messze nem tudatosítják vagy éppen kifejezetten ellenzik, hogy a szülői oldal egy jó ideje szolgáltatásként tekint a munkájukra, és hogy a kiszélesedett elvárásoknak tényleg meg kellene felelniük ahhoz, hogy bárkit érdekeljen, mi történik valójában egy pedagógus mindennapjaiban. Persze, nem mindenben az ő felelősségük, hogy ez nem sikerül, de azt is pontosan lehet látni, hogy sokan akkor sem tesznek ezért, ha egyébként kikerülhetetlenül kellene: van ide-oda mutogatás, hogy miért nem használnak digitális eszközöket, miért nem mennek továbbképzésre (vagy éppen miért csak sóhajtozva), miért kezelhetetlenek a mai gyerekek és így tovább. Ezek egy része kifogáskeresés, egy része napi realitás, de valójában magukon a tanárokon kívül nem is érdekel senkit. Egy dolgot nem tesznek a tanárok: nem képesek arra, hogy a társadalom és a politika felé közérthetően és egységesen képviseljék az érdekeiket, illetve bemutassák, mit is csinálnak valójában és az miért hallatlanul értékes. Egyszerűen szólva: nem tudják "eladni magukat", nincs marketing- vagy éppen hírértékük. Naivitás lenne azt hinni, hogy a mostani FB-kampány majd elér egy ingerküszöböt: ez önsajnáltatás, amit én teljesen terméketlennek tartok. Értelmes módon ez ellen a helyzet ellen polgári engedetlenségi mozgalommal lehetne és kellene is tiltakozni, amikor a törvényi kereteken belül mozgunk ugyan, de mégis felhívjuk a figyelmet arra, mi történik a gyerekekkel, ha nem végezzük el a munkánkat. Ezzel is legfeljebb csak akkor lehetne bármit elérni, ha ez egységesen, tömegesen történne, amire a mai magyar kultúrában gyakorlatilag minimális esély van.

A szülő alapvetően azzal szembesül, hogy ő mint a társadalom szereplője, indirekt módon eltartja a pedagógust (a közoktatásban adó formájában vagy pl. egy alapítványi vagy magániskola esetében mert ténylegesen fizet érte havonta), ezért joga van hozzá, hogy olyan szolgáltatást nyújtson neki az iskola, amilyet ő elvár. Ehhez hozzájárul, hogy a gyerekek jogai rengeteget változtak, a gyereknevelés módjai teljesen mások, mint korábban, a gyerekek problémái meg pláne, illetve hogy a szülők többnyire annyit dolgoznak, hogy a nevelési funkciók egyre nagyobb részét átpasszolják az iskolának, utána pedig számon is kérik. Noha tudom, hogy a kollégák között sokan nem értenek ezzel egyet, nekem személy szerint a szolgáltatási formával semmi bajom nincs. Az, hogy én egy szolgáltatást nyújtok bizonyos keretek között adott áron és feltételekkel, teljesen értelmes dolog, mert mindkét fél esetében (szolgálató és ügyfél) el lehet dönteni, hogy ezt együtt vállaljuk-e. Születik egy szerződés, amit mindkét fél szabad akaratból aláír és teljesíti a feltételeit. Bizonyos iskolák tényleg így működnek. A probléma az, hogy nagy arányban nem ez történik. Egyik fél sem tud a feltételeken, a díjazáson vagy akár magán a döntésen változtatni, mert olyan törvényi keretek között történik az oktatás, amelyeken éppen a két érdekelt fél: a pedagógus és a szülő nem tud változtatni vagy csak teljesen minimálisan, a diákok igényeiről már nem is beszélve. A közoktatásban a szülő hiába sorolja fel az elvárásait: jó esetben nagy arányban teljesülnek az ígéretek, amelyekkel az intézmény reklámozza magát, hogy a szülők őt válasszák, de többnyire nem ez a helyzet sem a kimeneti oldalon, sem a hétköznapokban, így a szülő érthetően csalódott. A pedagógus meg pláne semmit nem tud megszabni: nem választhat tankönyvet vagy segédanyagokat (vagy legfeljebb nagyon korlátok között) (az új törvény alapján már a felettese személyébe sem szólhat bele), nem tud a XXI. századnak megfelelő oktatási színvonalat nyújtani önmagában (minimális kivétel csak akkor, ha az intézmény digitális, anyagi, szellemi infrastruktúrája és tőkéje ezt lehetővé teszi és ha állandóan képzi magát, de mindkettőhöz olyan anyagi feltételek kellenek, amilyenek nagy általánosságban egyáltalán nincsenek meg), és természetesen azt sem döntheti el, hogy mindezt milyen díjazás ellenében teszi. A helyzet abszurditásának ellenére tényként kellene kezelni azt a szülői magatartást, ami mindennek ellenére elvárást támaszt felé, egyszerűen mert nincs más választása, ebben élünk, kár a fejünket a homokba dugni. Nem kell szeretni, hogy ez így van, nem kell elfogadni, hogy ez jó, de ettől még ezzel szembesülünk nap mint nap és feleslegesen dühítjük magunkat, ha megpróbálunk ezzel a ténnyel szembemenni. Inkább azon kellene munkálkodni, hogy tényleg így legyen, tényleg szerződő partnerek legyünk, mert akkor nem lennénk ennyire kiszolgáltatottak és emellett még az oktatás is hatékonyabb lenne. Na, ezért érdemes lenne tenni.

A diák mindeközben egyre jobban ráébred jogaira, miközben a nagy átlag olyan motiválatlan, hogy teljesen ellentmondásos magatartásformákkal lehet az iskola hétköznapjaiban találkozni. A diákok szüleikhez hasonlóan szintén szolgáltatást várnak, méghozzá színvonalasat és szórakoztatót, ami majd elvezeti őket a vágyott célokhoz. Az otthoni nevelés minimálisra szorulásával azonban ezek a célok sok esetben teljesen irreálisak lesznek, a diákok önismerete, önfegyelme szintén megkérdőjelezhető és természetesnek veszik, hogy ha valaki jól dolgozik és érdekes órát tart, az az alap, az nekik jár. A mai középiskolás korosztály nagy többsége (én most elsősorban velük találkozom a munkám során) már nem érez tiszteletet a tanár iránt csak azért, mert az illető színvonalasan dolgozik, mert nagy tudású vagy éppen felkészült. Motivációja vagy van vagy nincs, de még ha van is, akkor sem feltétlenül képes önfegyelemmel, kitartással és kemény munkával tenni azért, hogy a kitűzött céljai megvalósuljanak (ha egyáltalán képes ilyen célokat megfogalmazni). Egyre több a tanulási nehézséggel (TN), sajátos nevelési igénnyel (SNI), autizmussal vagy valamilyen "disszel" élők, tehát a szakmában BTMN-nek nevezett diákok aránya. Ezek a gyerekek papíron igazolva tartoznak ebbe a kategóriába, tehát a törvényi keretek miatt nemcsak különleges és személyre szabott bánásmódot érdemelnek a hétköznapokban (egyszerű példa teljesen hétköznapi! gimnáziumban: készülj úgy az órádra, hogy van a csoportodban/osztályodban mindegyik kategóriából legalább egy tanuló és mivel mindegyik csoportod/osztályod ilyen, ezért gyakorlatilag mindegyik órádra így kellene készülnöd, hogy lehetőleg 4-5-felé és mindezt folyamatosan adminisztráld le személyre szabottan), hanem minderről folyamatosan elszámoltatnak téged, hogy megtörtént-e ez a gyakorlatban. Különben ott a bünti. Fejlesztőpedagógus nincs elég. Az órádon neked ehhez senki nem nyújt segítséget sem a készülésben, sem a dolgok gyakorlati oldalához. Sokat hivatkoznak ma a finn oktatási modell sikerességére: na, ott egy ilyen órán nem egy fejlesztő tanár segíti a munkádat, hanem több. Egyébként egy értelmes intézményben, ahol ezt a problémát nem söprik a szőnyeg alá, ezt is meg lehet oldani segítség nélkül is, csak kimondva-kimondatlanul ott lebeg a kérdés, hogy milyen áron. Mert ami energiát és időt ebbe belefektet a tanár, azt máshonnan kell elvennie. A diák pedig ott áll előtted és csak a saját jogaival van tisztában, a lehetőségek hiányával nem, miközben azt már tudja, hogy neki mi jár. Beszélhetnénk aztán még itt arról, hogy ezek a gyerekek már egy digitális nemzedékhez tartoznak, amihez a pedagógusok nagy része nem, de hát ez önmagában olyan probléma, hogy bele sem megyek.
Egy szó mint száz, az oktatás ma nagy mértékben konfliktusos terület, amit tudomásul kell venni, ha valaki ezt a szakmát választja. Senkit nem érdekel, hogy te a személyiségeddel hatsz, a bőrödet viszed a vásárra és szép lelked van, netán szereted a mások gyerekeit. A magam részéről úgy gondolom, ez nem is kellene, hogy téma legyen, mert mi döntünk úgy, hogy pedagógusok leszünk - ez a szakma ezzel jár, tessék kérem ezt is tudomásul venni. Amit nem lehet tudomásul venni, az az például, amikor akár a saját családodban kapsz leereszkedő megjegyzéseket és poénokat a szakmáddal kapcsolatban. Különösen dühítő tud ez lenni olyanok szájából, akik a gyereküket/unokájukat tíz percig nem tudják elviselni, miközben tőled azt várják, hogy helyettük is napi 8 órában neveld. Mindez azonban egy csapásra megszűnne abban a pillanatban, amikor többször annyit keresel, mint amennyi zsebpénzt ő a gyerekének ad. Na, ez az, ami aktív és széleskörű tiltakozás nélkül nem fog soha megvalósulni, mert ezt egészen konkrétan ki kellene kényszeríteni a politikából, amihez pedig az kellene, hogy a társadalom belássa, mit ér a munkád, ha pedagógus vagy. Magyarországon? Ma? Ezt? Megvalósítani? Hülye vagy? Majd amikor az ujjad beleér a bilibe, felébredsz, kislányom, mondaná anyám, aki maga is előszeretettel szidja a tanárokat úgy, hogy négy gyerekéből három diplomás, a negyedik meg egyszerűen olyan szakmát tanult, amivel jól keres. Na, kitől is tanultak ezek a gyerekek? Fura és lassan kihaló félben lévő állatfaj, amely a ridegtartás ellenére is a végletekig küzd a gyereked érdekében: úgy hívják, hogy pedagógus.

Nyaralóprojekt 10./ A ház KÉSZ - na jó csak majdnem

Itt egy kép kívülről:

enter image description here

A színeket végül - nem túl eredetien - egy fényfüzér szolgáltatja, és egy gyönyörű fém munkásöltözős szekrény, amitől majdnem a kardjába dőlt a vizes fickó és a férjem, mondván, hogy én még ezért pénzt is adtam. (Mogyoróbokor takarja.) De frankón elnyeli a vizes cuccokat, és szerintem nagyon jól néz ki, a színe pedig telitalálat. A székeket lomiztam. Megjegyzem ezeket a műanyag székeket Pesten 10.000,-Ft/db áron adják, veszik. A kerek ablak nagyon bevált, remekül látom a gyerekeket az asztalnál, miközben mosogatok.
A nappali ilyen:

enter image description here

a konyha pedig ilyen:

enter image description here

Ezt a konyhabútort facebookról szereztem és két centi híján pont bepasszolt, hahaha. Maradjunk annyiban, hogy papíron befért volna, csak hát a ferde falak miatt - nem. De egy ismerős apukája remek asztalos, és mindent megoldott. Ráadásul a szomszéd faluból jött át. És mivel a konyhaszekrény nagyobb volt, mint a helyszükségletünk, a megmaradt elemeket átlábazta, és így lett komódunk, és kisszekrény a gyerekeknek.
És hát a fürdő! Volt pár pillanat, amikor úgy éreztem kicsit túllőttünk a célon itt a retróval. Főleg, mikor még nem volt kifestve a helység, malteros volt a fal, és a fekete fuga folyt végig a fehér csempén. Horrordíszlet lehetett volna. De berendezve már egészen más, én nagyon szeretem.

enter image description here

És a korosztályomnak mondom, hogy bár én sem tudtam, létezik olyan zuhanyfülke, ami zenél és világít. Eddig úgy tudtam, hogy áram és víz nem barátok, de sikerült egy olyat vennünk, ami mindezt tudja. Vicces, mert a fő szempont az volt, hogy hátoldala legyen, azaz olyan kompakt kiveszem-berakom zuhany legyen, ne kelljen a csempét minden zuhanyfal kitörésnél újralukasztani (5 gyerek ugye). És sikerült is megvennünk. Csak a vizes hitte azt, hogy ez a túlvilág, amikor első kipróbálás közben lila fény áradt reája felülről és hang szólt hozzá. Igen, hm, legközelebb elolvassuk a leírást.
A gyerekszobák is elkészültek most hétvégén. Még rengeteg minden kell majd, szekrények pl., de ebben az a koncepció, hogy az itthoniakat kellene jobbakra cserélni, és a mostaniakat kivinni. Na majd meglátjuk.
Vissza még rengeteg minden van. Párkányok, lambéria festés, hátsó terasz befejezése, képek, sütőablak ragasztása, stb., de hát minderre előttünk az élet. De micsoda élet!

Alpesi kert

Szárazság kontra víz. Zajosan leszaladó vizek és szikkasztó napfény - folyamatos öntözés. Fű, mindenhol fű. Megbecsülik. Öntözik. Vigyáznak rá.
(Az állatok egészen fent legelnek a pásztorral/juhásszal, majd nyár végén jönnek le a faluba, ahol addigra a gondosan megszárított, elraktározott szénán fognak áttelelni.)

enter image description here
szénatároló gazdasági épület

A hegyi patakok vizét keskeny és jól karban tartott kanálisokba terelik és gátrendszerrel döntik el - attól függően ki fizetett elő rá -, mikor merre folyjon. A megvásárolt vízzel locsolnak - ki a füvét, ki a veteményesét.

enter image description here

enter image description here

Fa és kő - az örök hegyi páros, az alpesi építészet maradandó elemei. Kőtető, kőalap, fa lakótér - gyönyörű.

enter image description here egy helybéli, zeneggen-i lakos makettje

enter image description here

enter image description here

A sors kegye?/szerencse?, mi külföldön sohasem turistaként, hanem meghívottakként/vendégekként vagyunk jelen. Kiváltságos státusz.
A 'helyi kapcsolat' azt jelenti, hogy pillanatokon belül több évnyi helyben lakás által felhalmozott tudást osztanak meg velünk. A történetek és csevegések nyomán kialakuló ismerősség birtokában nem teljesen idegen az ember. Olyan dolgokat tud, mint a helyiek, nem kívülálló, hiszen a kis falu lakói közül az egyikük fedele védőhálót von rá. De mivel vendég (ismerős idegen), mégsem kérhető rajta számon minden szabály. Elnézhető, megbocsátható sutaságok.

enter image description here Barátaink házának alsó teraszáról napokig erre a képre nézhettünk ki.

A falu játszótere az erdőben, sziklák között: tiszta mosdóval (az ember fizikailag is különösen biztonságban, komfortosan érzi magát Svájcban, mivel mindenhol - még az Aletsch-gleccser kilátójánál is - ragyogóan tiszta mosdóhelyiségek állnak rendelkezésre), grillező hellyel, karban tartott minőségi játékokkal....

enter image description here

Katharinának és Karlnak köszönhetően bepillanthattunk egy alpesi falu átlagos nyári életébe. Jólét. Szabályozottság. Más életek. Más minőségek. Mégis, sokszor tipikusan falusinak mondható, mindenhol visszaköszönő problémák: a gyönyörű, mindennel felszerelt, minden igényt kielégíthető helyi iskola (sportpálya, színházterem, természettudományos labor, informatikai felszereltség, stb.) 13 tanulója (természetes, hogy 13 tanulónak iskola - mert mondják a helyiek, fontos, mert megtehetik, mert itt helyi német dialektust is tanulnak, mert itthon vannak) mégsem érzi valóban jól magát. Miért? Mert a gyönyörű tereket, a hihetetlen lehetőségeket nem használják. A tanárnéni....
Mert ugye kis tüzek mindenhol gyulladhatnak....

enter image description here
Celeste Ng: Kis tüzek mindenütt, Európa Könyvkiadó, 2018

Az olasz-svájci határnál egy falu határában, a patak partján letűnt kiskertkultúra nyomaira bukkantunk: kicsi kőházak együttese - lakatlanságukban is megkapóak. Tiszta enyészet.

enter image description here

Nyaralóprokjekt 9. - Kész (majdnem)

Igazából már három hete lenn nyaralunk és nagyon jó.

enter image description here

Ha szóba kerül, hogy bejöjjünk a városba, visítanak, hogy - Maradjunk! Azért persze néha kell ügyeket intézni, és így muszáj Pécsre jönni, ami most nálam a hegyen túli maceravilág lett. Az a helyzet, hogy lenn nincs internet, nem vacakolok a géppel, nem kapok emailt, továbbá rossz a telcsim, nem élvezet vele szörfölni, így rengeteg időm lett. Már ez önmagában csoda. Aztán nincs Orfűn olyan bolt, ahova érdemes lenne menni, csak olyan ahova kell (élelmiszer), oda meg a Vince elmegy cangával (egyedül!!!, lelkesen), így sok energia szabadult fel. Hovatovább nem érkezik oda posta, nincs hivatal, szóval - jajdejó!
Vicces, hogy kisebb a ház, mint az itthoni és mégis elférünk. Pedig a múlt hétig nem is volt kész a plusz szoba, sőt ott beton volt, és kosz, és retek, mégis. A csodálatos helyszaporítás! Miénk lett az utca ugyanis, 30-as táblás zsákutca, nyugodtan jöhetnek, mehetnek, cangázhatnak, átmászhatnak az út alatti csatornán (esővíz csak), lengőhintázhatnak három házzal arrébb az árok felett. Vagy olvasnak kinn a kertben a függőágyban az almafák alatt. Ez utóbbi azért vicces, mert ezt otthon sose teszik. Biztos, mert itthon cseresznyefánk van - hahahaha. Vagy lemegyünk, amikor csak akarnak a stégre, horgászunk orvul, ugrálnak, vagy matracoznak, vagy jönnek-mennek a parton és állatokat keresnek. És lett egy csónakunk! A szomszéd ugyanis vett egy újat és bagóért nekünk adta a régi vas csónakját, amitől a stég a kétszeresére nőtt, a szórakozások fajtája pedig sokszorosra. Mondjuk 5 gyerekkel nem szállok vízre, de így is jó móka bemászni, kimászni, olvasni rajta, horgászni róla, stb.

enter image description here

Állatok: már láttunk kis és nagy hattyút, kis és nagy kacsát, vízicsibét, siklót egy rakatot, találtunk levedlett siklóbőrt és gusztustalan rákot, végtelenül sok kagylót, és persze halakat minden mennyiségben. Egyik éjszaka pedig, amikor Beni átjött aludni, csámcsogást hallottunk, mire kilestünk és egy vaddisznó falka falta a szomszéd almáját. Zoli bácsi, a szomszéd, fanatikus horgász, akihez minden fogással teli reggel átmehetnek a gyerekek halpucolást nézni.
Barátok is jönnek ki, aludni, vagy csak szusszanni.
Szóval - lekopogom - eddig csodás az egész!

enter image description here

enter image description here