Borzasmag

Virágmagfogások: évelő len, körömvirág és borzaskata.
Bogyószüretek: ribizlik, meggy, egres, szeder - már összeérve az első őszibarackokkal, paprikával, paradicsommal.
Hagymafelszedés: lila, vörös és fokhagyma.

enter image description here
Borzaskata magházak a szurokfű előtt

Hosszasabb ácsorgás egy-egy virág előtt, egy-egy bokornál, egy-egy fa alatt. A korlátlanul fogyasztható finomság abbahagyhatatlansága, a csorgó-fröccsenő édes levek mulatsága. Formák, ízek, szagok, zamatok. Élvezet.

Átváltozott kert-hangulatok: szárad-fárad a kert, folyamatosan fakulnak a zöldek, sárgulnak a füvek, lefelé húzza a gyümölcs a fákat. Teherség. Elnehezedettség mindenütt - féltéssel vegyes gazdagság. A gyümölcshozás gyönyörteljes nehézkessége megszépít minket - mikor várandósak vagyunk, ezt a különlegesen éteri testiséget látják rajtunk kívánatosnak a férfiak.

Fénypontok: az éppen legkívánatosabb küllem és a tökéletes gyümölcscukor fok - megízlelni, leszedni mindent, mielőtt önmagukat kezdik el a gyümölcsök és a magok lebontani. Érettség. Kiteljesedettség az öregedés folyamatának megindulása előtt. Cukorlebontás, vízvesztés.

enter image description here
A borzaskata magházában sorakozó megérett, illatozó magok

enter image description here
Mindegyik magsort védőhártya öleli körül

Ideiglenes szárítóhelyek a gyógynövényeknek (levendula, cickafark, katáng... ) és a magoknak mindenfelé: tálcák és papírdobozok találnak helyet a zongorán, a polcokon, a fűtési időszakon kívül amúgy is tárolónak használatos sparhelten.

enter image description here
Borzaskata magház-bontás

enter image description here
Minél szebb és nagyobb a virágmag, annál szebb és nagyobb növény lesz belőle - magérték

Kultúrpite

Balázs a hétvégi önfeledt lemezkarcolgatás közben egyszer kapcsolt csak, hogy a hasa ugyanolyan fontos neki, mint a hangkultúra: létrát ragadva ment a skacokkal gyümölcsöt szedni. Intenzív rövid csend van ilyenkor a háznál, ezek azok a percek, mikor mindenki itthon van, de nincs jelen, ezért elmélyült egyéni koncentráltságban lehet megélni a most pillanatait. A mai napig hihetetlen markáns váltás, amikor más terekben vannak a gyerekek (hangjai) és amikor már hallod messziről erősödő, aztán hirtelen a közeledbe berobbanó lényüket (hangosságukat).
Néha megadatik (főleg ha pitéről van szó), amikor a közös munka egyhangúlag közös motivációként születik meg. Összedolgozás, közös ritmus, családi egység.

enter image description here
Kultúrpite: meggyes-fekete epres

Meggymagozás közben már gyúrom is a tésztát, készítem a tepsit, melegítem a sütőt.
Tésztanyújtás, gyümölcs-lecsöpögetés, tepsibe rakás, sütőbe érkezés. Mikor megérzed az illatokat, már mindenki biztonságban érzi a hasát. Drámai percek telnek el várakozással, szaglászás, törlőruhával gyerekhessegetés, utálom, mikor a fiúk megcsipdesik a tészta szélét, vacsorához terítés....

enter image description here
A fekete eper különleges édességének köszönhetően még icipicit sem kellett a gyümölcsöt megcukrozni

A vacsorát még én is azért eszem csak, hogy elérkezzünk a pitéhez. A friss, langyos, közös tésztához. Valahogy annyira jól sikerült, olyan szép idő volt, annyit csiviteltek a cinkék, hogy a fiúk has-kultúrája bekapcsolt és megszületett az Edd a meggyet, csak a meggyet című rap-szöveg Jakab tollából, és persze Jónás megzenésítette, aztán fürdés után az egész család meghallgathatta a közös előadást.

enter image description here
Fiúk munkafolyamatának meglesése

Ilyenkor olyan gyorsan történik minden, annyit rötyög az ember, annyira belefeledkezik önnön szabadságába, annyira hálás a meggyfának, a sütőnek, az életnek, hogy csak este, beszélgetéskor rakja össze, hogy megint valami hihetetlenül egyszerű, örökérvényű történt vele, lehetett annak a része.

enter image description here
Az eredeti fotó pontosan anno 11:25-kor készült, mikor is kisfiam valami belső automatizmusnak köszönhetően odaült várni az ebédet, ami szerinte már késésben volt. Ugyanis nálunk az ebéd Jakab miatt nagyon sokáig pontosan fél tizenkettőkor volt (minden leleményemen kifogott a kis úriember, még az sem segített, ha tizenegykor teletömtem gyümölccsel), és igencsak hosszú időn át csak inget volt hajlandó viselni, általában mellénnyel (természetesen Balázs volt a minta, és igen, hosszú haja is volt...). Ezt a képet Tündike készítette róla egy vászonzsebkendőre applikálva (merthogy csak úgy volt hajlandó oviba menni arra az egy-két napra, ha a gatyája hátsó zsebében a parfümömmel átitatott zsebkendő volt, szaglászandó, ha nagyon hiányzom neki), mikor Bogár Jakab címmel pályáztunk egy mesekönyvre.
Ha most belegondolok, dédszüleimnél és nagyszüleimnél is igencsak sokszor már el volt mosogatva, mire harangoztak....

enter image description here
Nagylevelű hársunk a időjárás kontrasztjában

Új lakók

Új lakók az odúban!
Egyszerűen nem is érti az ember, hogy mikor, hogyan, de észrevétlenül újra megtörtént - pár napja arra lettünk figyelmesek, hogy megint erősödő csivitelést hallunk az odúból. Pedig a bejárati ajtóhoz közel, a kinti szoba mellett és mégis, annyi minden más kötött le minket....

Például az, hogy a fecskéink mérgesen nekirontanak a gerlének, ha az ólhoz mer közeledni. Szívesen nézzük ezt a jelenetet: három-négyen nekirepülnek, támadnak, a nagy betolakodni akaró pedig menekül....
(Éppen Churchilltől olvasom A második világháború történetét - idén Jakab annyi kérdéssel állt elő, hogy nekifogtam....
Éppen arra kényszerültünk, hogy a birtokunk peremére Kérem tartsa tiszteletben a területünket! táblát tegyünk ki, mert valaki nemcsak hintázott és átállította magának a méretet, hanem úgy is hagyta: szemérmetlenül, érdektelenül, nagyzolón és leuralón. Állsz a gyerekekkel a saját magad alkotta hinta előtt és nem akarod elhinni, nem akarod befogadni, nem akarod megérteni azt, amit a látvány jelent. Nem tudod felfogni, hogy miért kell másoktól megvédeni - nemcsak gondozni, fenntartani, ápolni - azt, mit a világra hoztál. Hogy miért kell a másiknak nyomot hagynia rajtad, ott, ahova elvileg nem léphet be.)

Vagy az, hogy az egyik fecske fióka nem hajlandó a fészekben maradni, pedig még nem tud repülni, ehelyett a gyerektalicskában piheg, vagy kiugrál az ól előtt a földre készített gerendához és azon szemlélődik. Szokás szerint hívtuk Lacit, hogy mit tegyünk: visszatettük a fészekbe, tettünk rá kesztyűt, hogy maradásra bírjuk, de egyszerűen nem akar. Csak drukkolni tudunk az elszánt menni akarásnak, reméljük a kutya vagy a macska jóllakottan elmegy mellette....

Vagy például az, hogy minden virágzik, virul, érik, bomlik és magot hoz. Megérések és kibomlások. Megértések. Új lakók.

enter image description here
Bazsarózsa-borzaskata magzás

enter image description here
Bodza magzás

enter image description here
Fekete eper-meggy

enter image description here
Hagyma-nyílás

enter image description here
Harangvirág magzás

enter image description here
Kasvirág nyílás

enter image description here
Konkoly-hagyma

enter image description here
Konkoly nyílás

És közben itt járt a hangoló is, ami minden évben nagy esemény nálunk: lepakolás, takarítás, nem visszapakolás, hanem újrarendezés. A legapróbb hiba észrevétele is. Újrajátszás. Tisztázás. Új hangok. Szebb hangok.

enter image description here
Zongorabelső

Júniusi mesélős

Mi lehet annál nagyobb csapás júniusban, amikor a kert minden szeglete könyörög a gondoskodásért, mint az, hogy az ember lánya befáslizott csuklóval kénytelen hosszú napokat átvészelni? Mivel a jobb kezem csuklójában a hüvelyk- és mutatóujjhoz tartozó ízületek, szalagok sérültek, sem fogni, sem tartani, sem gyomlálni, ásni, ültetni, mosogatni, sütni-főzni, hajat rendesen összefogni, kenyeret dagasztani nem tudok. A tehetetlenség netovábbja. De közben lassan beérik a meggy, amiből lekvárt szeretnék főzni. Virágok, levelek, fűszernövények várják a begyűjtést. A konyhakert egy részén a borsót felszámoltam, és még pont a csukló-baj előtt sikerült kifejteni az utolsó golyóbisokat, de azon a kis területen még a fokhagyma vár sorára, majd újabb zöldségek költözhetnének már be.

Ígértem Ötévesemnek (aki szolidaritásból szintén bekötötte kezét - imádom) méhkast méhekkel – virágcserépből, dekorgumiból, drótból –, a cserépen már megszáradt a sárga festék, de a mesebeli zümmögők még váratnak magukra. Konzervdobozból készültünk katicát, méhet, szitakötőt kreálni és kis kertjébe költöztetni, de most ők is csak a fejünkben köröznek egyelőre. A tündérfáról nem is beszélve…

enter image description here

Én meg itt pötyögök csigatempóban a billentyűkön másfél kézzel, és azt várom, hogy végre visszakapjam a végtagomat. Ja, említettem már, hogy persze jobb kezes vagyok?
Az egyetlen érdemleges dolog, amit belső kényszerből és külső muszájból megcsináltam ezzel a kézzel, az a levendula szörp. Most is itt lengedezik a fásli fölött a citromos-cukros virágillat…

enter image description here

enter image description here

Tudom, orvosi javallatra ki kellene teljesen vonni a forgalomból a jobb kezemet, de ha egyszer ez a fránya növény pont most virágzik! Miközben az igazi méhekkel harcot vívtam, hogy kié is legyen a nektár és a virágpor, szinte egyenként, bal kézzel levágtam a virágokat, fazékba tettem és FérjemLaci belekarikázta a citromokat. Tegnap este pedig újabb segítséget kérve – milyen elveszett vagyok egy bal kézzel a konyhában! – üvegekbe került a nyár egyik darabkája. Legalább ennyit megtettem tehetetlenségemen felülkerekedve. Egy hős vagyok.

enter image description here
Készülő levendula szörp

enter image description here
Kész levendula szörp

Visszatérve a virágokra, levelekre, fejest ugrottam a házi gyógyszertár megvalósításába. Annyira házi, hogy saját növényekből saját gyűjtésű, szárítású virágok, levelek kerülnek majd üvegekbe, vagy további feldolgozásra. Lesz olaj, tinktúra, tea, balzsam, és egyre növekvő tudás és tapasztalat mindezek használatáról. Még „szerencse”, hogy mozdulatlanságra ítélt csuklóm miatt több időt tölthetek igazoltan a gép előtt, és szívhatom magamba a tudást, melynek alapjait az egyetem adta meg a gyógynövény tanszéken. (Micsoda vitatkozásokat folytattam magammal anno, hogy dísznövényes vagy gyógynövényes legyek…)

enter image description here
Málnalevél már mozsárban

Engedek az évek óta bennem cikázó késztetésnek, hogy mélyebbre ássam be magam a növények gyógyító erejének megismerésében, mert a diplomám inkább a termesztésről szól, mint gyógyhatásokról. Mondhatnám azt is, hogy boszorkány leszek. Persze nem az Északi Gonosz Boszi, hanem a Nyugati Jó Boszorkány – szerettem Óz meséjét. Is. Laci már meg is előzte tudat alatt mindezt, és egy számomra újdonsült ismerősünknek már füvesasszonyként beszélt rólam, miközben pünkösdkor sétáltunk a sátoraljaújhelyi Tengerszem körül és fotóztam a vadvirágokat.
Nem tudom, mi lesz ebből, meddig jutok el, de a frissen szedett körömvirágok és málnalevelek már száradnak. És itt lép be egy újabb adalék a történethez, mert a gyümölcsaszalót, ami tökéletesen alkalmas gyógynövények szárítására is, még nászajándékba kaptam/kértem…ki tudja, miért… 😉

enter image description here
Körömvirág aszalóban

Fanyarka/mézalmácska

Berkenyének vettük, aztán az első termések után rájöttünk, hogy ez nem az. Fanyarka (Amelanchier) lett belőle. Aztán arra is rájöttünk, hogy nem fanyarkának, hanem mézalmácskának illenék hívni.

enter image description here
Ötévesen.

A fanyarka nemzetség legtöbb faja Észak-Amerikában található, de Észak-Afrikában, Ázsiában és Európában is fellelhető. Európában is honos és védett faja a szirti fanyarka (Amelanchier ovalis).
Kertészetekben az észak-amerikai fajtákat lehet kapni (A. alnifolia, A. canadensis), és mivel ízük egyáltalán nem fanyar, mint európai társainak, inkább a mézalmácska megnevezés javasolt rájuk.
Erről a növényről egyszerűen nehéz józanul, érzelemmentesen beszélni (akarok egyáltalán?), olyannyira pozitív jelenség. Habitusa nőiesen nyújtózkodó, szétterülő. Szellős, mégis látványos, nem kerüli ki a tekintet. Van valami keleties vonás benne, ami tavaszi virágzásakor teljes fehérben egyértelműsödik.

enter image description here
Az égerfa-bodza kombináció előtt, a bimbózó sásliliomok mögött, a farakástól jobbra azt a szélfútta világoszöldes lombozatú bokrocskát, amire a pipacs mutat rá, nemrég ültettük át mostani helyére, mert elsőre nem igazán érezte jól magát. Meghálálta, idén már bőven termett.

enter image description here

Fekete ribizlinél nagyobb szemű, almatermésű gyümölcse ízvilágban és megjelenésben is az áfonyára hasonlít, pici koronával a csészerésznél. Már pirosan is finom, de ha van türelem, sötétpirosan a legédesebb. Szakaszosan érik, ennélfogva kiskertekben kimondottan előnyös: két hétig is folyamatosan esszük ebéd utáni desszertnek, vagy délutáni csemegének.
Ribizli-málna-meggy-mézalmácska együtt a sláger. A gyerekek ínyenc falat-kínálatából a kedvencem, mikor egy meggy- vagy málnaszembe ribizlit vagy mézalmácskát tesznek és egy kocka csokival tálalják....

enter image description here

enter image description here

Kenderkalap

Amikor Jakab kisiskolásan hősiesen azzal a kéréssel állt elém, hogy többet ne horgoljak neki sapkát, hanem inkább olyan boltit vegyünk, mint a többieké, tudtam, hogy elérkeztünk ahhoz a ponthoz, amikor már nemcsak a családi kötelékek, hanem egyéb kötődések is fontosak a számára. Bólint az ember, természetes és csak icipicit fáj legbelül, hogy ennek a korszaknak is vége, ő már soha többet nem fog kézimunkát hordani.
Sokat tettem-vettem magamban, miért van a kézimunkának az öltözködésben olyan furcsa státusza. Általában azt várjuk egy ruhadarabtól, hogy egyedi, kézzel, szeretettel készített, egyénre szabott legyen és mégis, azért annyira ne látsszon rajta, hogy a nagyi kötötte. Talán csak a kötött/horgolt dolgok megítélésére vonatkozik ez? Túlzottan otthon-szagú?
Elkényeztetett kislány voltam abból a szempontból, hogy anyai nagyanyám kötötte a pulóvereimet, apai nagyanyám pedig varrta a szoknyáimat. Mindig izgatott esemény volt a fonal anyagának és színének kiválasztása (jó, jó, őszintének maradva annyira sokat nem szólhattam bele....) illetve a szabás és minta meghatározása. Valamiért rizs-mintát nem szeretett kötni, nagyritkán lehetett rávenni.
A maradék fonalat megkaptam, abból kötöttem a babáimnak ruhát. Ültem mamám mellett és lestem hogyan csinálja: hogyan tartja a tűket, hogyan szedi fel a szemeket, köt, fordít, variál, fogyaszt és szaporít. A másiknál a varrógép lába mellett ültem a szőnyegen és hallgattam a lábintós gép surrogását, az anyag sustorgását, a tű percenését, ahogyan a ritmikus mozgás a szelíd hangokkal ruhává alakul. Tűzdelés, fércelés, próbálás, igazítás, variálás, és rengeteg finoman átadott tudás a testről, a női testről, a nőiségről - intim pillanatok, ahova férfi ember nem tehette be a lábát. Csak teljes díszünkben mutatkoztunk meg.
Joli szeret megfűzni ezt-azt varrni, horgolni, kötni a babáinak, nyár lévén kedvenc fababája kapott olyan kenderkalapot, amilyet én hordok. És persze ő is kapott egyet.

enter image description here

A kalapokat, csakúgy, mint a táskákat, kenderzsinegből horgolom: mintájuknál fogva szellősek, ugyanakkor - mivel a legvékonyabból készítem - puhák, megvéd a napsütéstől, de nem izzadunk bele, a karimájuk szélessége olyan keskeny, hogy éppen csak napvédőnek legyen, de ne lógjon bele zavaróan a kilátásba és persze az eredeti legfőbb motiváció azt volt, hogy sehol sem lehetett olyan kalapot kapni, ami alá befért volna a kontyom. Hát kérem a frizurás nők alapvetően ezért nem hordanak kalapot, vagy ezért alakult ki, hogy a fejükön maradhat még ebéd közben is, nem tudom (ha jól belegondolunk, az utóbbi azért nagyon vicces, hm azt is sokáig értegettem meg, mikor télvíz idején a nők egy kiállításon, templomban kabátjukat levéve magukon hagyják kötött sapkájukat - egyszer a mosdóban látva az alatta lévő látványt döbbentem rá a miértre, jaj!....).

Kék a kertben

Piros és kék. Hideg-meleg. Egymás mellett. Erősek, szépek, határozottak.
Alapszínek. Elsődlegesek. Ellentétek.

enter image description here

Míg a pirosról a kertben azt mondjuk, hogy szűkíti a teret (mivel közelebbinek érzékeljük), optikailag kisebbnek mutatja, addig a kék ennek az ellenkezője: tágítja a teret, ezért kisebb kertekben, terekben szívesen élnek vele.
A hideg színek, így a kék is, érzetileg nyugtatóak, hűsítőek. A pirosak, lilák, narancssárgák hevítenek: érzelmeket bolygatnak, intenzívebb megjelenésüket magunkba szívva mi magunk is gyorsulóbb tempót veszünk fel. A kék nemcsak hűt és nyugtat, hanem összekapcsol az éggel is - inkább a gondolatiságot képviseli, ellentétben a piros hihetetlen érzelmességével. A kék inkább a szellemiség világa, a piros az érzelmekre apellál.

enter image description here
Zita anyukájának kertjében a piros-zöld egyensúlyt - ugyanúgy, mint nálunk a bejárati ajtó - a kék székek emelik ki, nem a kék-zöld, hanem a piros-kék kontraszt által. Harmónia.

A piros és zöld komplementerek a színelméletben, a piros és kék kiegészítik egymást a létviszonyulás/létértelmezés tekintetében. Összekapcsolódásuk sokszor pillanatnyi vagy tünékeny, de a kapcsolódás egyértelmű súlya bonyolult érzelmi viszonyulásainkban megmarad. És ezért keressük a hosszan virágzóakat szüntelen.

enter image description here

Egyre inkább szeretem a kéket és a pirosat együtt, és szinte mindenhol: kertben, lakberendezésben, ruházkodásban. Sokszor bele sem gondolunk, hogy vonzódásunk a régi paraszti és falusi kultúra iránt ebben a két színben gyökerezik - pingálás bútoron, szőttes színvilágok, ruhadíszítések, piros tulipánok és kékfestések.
Férfi-nő. Alapvetően feketén-fehéren látjuk a világot, csak apránként megtanuljuk, hogy nem ilyen egyszerű, hogy ennél bonyolultabbak a képletek. Gyermeki viszonyulás a szeretem-nem szeretem, mert egyszerű, mert határozottan és egyértelműen segít eligazodni a világban. Aztán persze színesedik a kép, ügyesedik az ember, ahogyan csetlik-botlik a világban és annak folyamatosan bonyolódó kapcsolataiban.
Szinte minden témában megtanuljuk a kulturális kódokat, a rögzült szimbólumokat - ha megadatik, egyéni leleménnyel tágítjuk, variáljuk, alakítjuk a határokat. Tulajdonképpen erről szól nemcsak az egész művészettörténet, hanem a kultúrtörténet vagy tudománytörténet egésze.

enter image description here

A rózsaszín a fentiekre az egyik kedvenc példám: olyan erősen klisésített szimbolikájának a jelentése, hogy csak a legbátrabbak, legjátékosabbak, stb. merik szeretettel használni, hiszen a rózsaszín tulajdonképpen fehérrel szelídített piros. Én szeretem. Általában azt is, aki meri használni.

enter image description here

És ha színkeverésből nézzük, akkor már könnyebb is megérteni, hogy miért a lány csecsemők színe. "Én nem fogok rózsaszínt adni a kislányomra" - mondják a lázadó, egyediséget kereső anyukák. Aztán rájönnek, hogy kékben fiúnak nézik imádott leánykájukat, sárgában meg olyan sápadt, mintha nem lenne benne élet.
A megszelídített tüze a rózsaszínnek a következő generáció szülőanyját viszont bájosan finomítja leendő szerepére.

enter image description here

Csizma/szandál

A cipőhöz, mint használati és esztétikai tárgyhoz ambivalens a viszonyom: nem a lábat, hanem csak a lábfejet fejezi ki. Egy cipő általában se nem csinos, se nem praktikus, se nem szemet gyönyörködtető, de még csak nem is kényelmes. Átlagos, semmitmondó. Benne vagy általa, sem maga a tárgy (a cipő), sem maga a láb nem érvényesül teljes szépségében: az önmagában, azaz tárgyként létező cipő a lábtól ritkán kap pluszt, egyéb ruhadarabok összhangjában tud csak igazán funkcionálni. De lehet, hogy csak megint optikai a problémám: önmagában egy lábfej kevésbé vonzó esztétikailag, mint a láb teljes hossza.

Van csizmám: egy elmenős piros (húsz év alatt három ugyanolyat használtam el, ühhümm) és egy dolgozós fekete.
Van szandálom: egy elmenős bőr (húsz év alatt most koptatom a harmadik ugyanolyat, ühhümm) és egy dolgozós itthoni. Mindig van egy lótifuti klumpa: vizes fűbe kiszaladok, kertből valamit gyorsan behozok használatra - de ez nem érdemli meg a viselet nevet, betöltött funkciója adja meg legitimitását.

A csizma vonalvezetése magának a lábnak az idealizált formája: maga a tárgy, az esztétikai objektum teljes valójában érvényesül - alatta a láb rejtőzködik, innen ered izgalmassága: mit rejt, milyen is az, amit látványilag csak sejtenünk lehet.

(Itt a zárójelben próbálom meg kicsit körbetapogatni, hogy miért van az, hogy mind egy női, mind pedig egy férfi alak vonzóbb, teljességet sugárzóbb, egységesebb - főleg vertikálisan - megjelenésű csizmában, mint cipőben. Azt hiszem az egyik fő bajom a cipővel, hogy vízszintesen hangsúlyozza ki a test kiterjedését. A cipő és a hosszú nadrág viszonyában esztétikailag megint az a nehéz, ahogyan a nadrág szára libeg a boka körül, vagy tapad, feszül, csavarodik rá a bokára.
Hasonló látványproblematika a zokni kérdése: egy cipőben nadrágban ülő férfi/nő kivillanó lábcsíkja nem vonzó (a térdzokni tulajdonképpen csizma-betét: térdig futva szépíti a lábat). Nem is játékos, hanem egyszerűen bizarr. A ruha-összeállításban rés jelenik meg, olyan, mint egy szakadás: nem felvillant, nem megmutat, hanem hasadás jellegélből adódóan hanyagságot sugall.)

enter image description here

A szandál a láthatósággal operál: a láb íve, formája teljes szépségében szabadon van - kitárulkozik, nem árul zsákba macskát, megmutatja, hogy mit tud. Felszabadítása a titoknak, a női identitásnak, a láb esztétikájának. (Ennek a fajta felszabadultság érzésnek a mai napig az egyik legnagyobb dizájnere Bernard Rudofsky és a Bernardo Sandals.)

Mindezek önmagukban ugyebár nem érdekesek, de amint viszonyrendszerbe helyezem a fenti kijelentéseket, máris izgalmasakká válhatnak. A szandál - nyári ruha olyannyira klisé jellegű, hogy megint még csak írásba hozni sem érdemes. A csizma - miniszoknya párosítás már kicsit sokatmondóbb (még ha elcsépelt is): itt már belép a diskurzusba mindenféle női/férfi sztereotípia, kifejezés és vágyakozás játéka - de amíg ez városi környezetben jelentéssel bír, addig a vidéki valóságban már nem: reggel még nyáron sem nagyon lehet csizma nélkül kimenni a kertbe, olyannyira vizes a növényzet. Az meg ugyebár nem kérdéses, hogy nemcsak a városi hölgyek szeretnek szoknyában járni. Sőt, ha merészebben belegondolok, a szoknyának kertészkedés közben kevésbé vulgáris jellege van, mint a nadrágnak: az átütő (nem átlátszó, hanem kérem teljesen átvonalazódó) bugyigumi vonaltól a teljes ülep megtekintéséig sokféle módozat látható a nadrágon át, igaz legtöbbször csak a nyulak és őzek számára.

Csizmában a nő azért magabiztos, mert nem látszik, aminek nem kell, mégis rejtélyes és kalandos, ráadásul a lábán viselt tárgy esztétikájában a szépet képviseli. Szandálban pedig azért magabiztos, mert a lábból semmi sincs elrejtve, itt maga a testrész szépsége az esztétikum.
A csizma és a szandál a földön jár.
A cipő eredetileg kizárólag benti használatra, főleg táncra kifejlesztett találmány: így tűnt el a magas szár és így emelkedett a sarok egyre magasabbra.
A körömcipő azért nem cipő már, mert ívénél, sarokmagasságánál fogva torzítja a lábat: az idealizált balettmozdulatú formát adja meg a táncolás vad öröme helyett. Légies, nem a földön járó, álmodozóan vágyakozó, miközben hegyessége folytán harciasan lehengerlő is - ebben van a másik nem számára a vonzereje. Ezt irigyli a többi női tekintet. A fizikai és esztétikai billegése pedig jól leplezett titok.

A lábbelik felvételének/levételének megvan a maga módja: még a szandálba sem úgy bújunk bele, mint a papucsba: nem egyenes vonalban, hanem szép ívben halad a láb, aztán már csak a sarokpántokat kell a helyére igazítani. Maga a tárgy alig igényel gondozást, hiszen olyan kicsi felületen jelenik meg a lábon, viszont a láb elkerülhetetlenül piszkolódik.
A csizmába is ívben bújik be a láb, majd a cipzárt húzó kéz szinte a térdig végigsimítja azt. Felületi nagyságából kifolyólag igényesebb ápolást, gondosabb odafigyelést igényel, lassabb elindulást jelent, viszont lábunk bármilyen időben tiszta marad (a közhiedelemmel ellentétben az igazi bőrből készült csizmában nem lesz sem büdös, sem izzadt a láb).

Összegezve talán azt szeretném megfogalmazni, hogy a csizma tudja min akar átmenni, tudja, hova akar menni (hegyen-völgyön, erdőn által) - céltudatosan magabiztos.
A szandál pedig a természetközeliséget képviseli, egyfajta természet adta szépséget hangsúlyoz ki.

Krumplihéj

Egyik rossz szokásom, hogy a komposzt felé haladva gyakran történik valami, ami miatt nem érek oda: itt vagy ott elmaradt vödröket lehet aztán összeszedegetni. Ez igazán csak akkor bosszantó, ha pl. az esővíz teljesen poshadtra változott már benne és a bomló anyagok rothadó szaga kíséri - ilyenkor bezzeg hamarost sikerül kiöntenem.

A hiedelemmel ellentétben vidéken nemcsak az időjárásról beszélünk nap mint nap, hanem az változó időjárásról, a furcsa időjárásról, a nem megszokott időjárásról, ebből kifolyólag pedig a zöldség- és gyümölcstermesztési eljárásokról, a régiek hogyan csinálták és mi hogyan csináljuk és miként változtassunk a nem megszokott időjárásban, a furcsa időjárásban, a változó időjárásban. Praktikák, ötletek, nyitottság a változás megoldására, mert egy a közös cél: egészséges, finom és gusztusos ételeket szeretnénk családjaink asztalára tenni. Meg kell termelni, be kell tározni, fel kell dolgozni. És néha a szinte semmiből kell teremteni.

Ani pár napja mesélte, hogy a nagyszülei a krumpli héját csíráztatták ki és azt tették le a földbe. Na, itt érünk el a komposzt felé haladó vödrömhöz: a krumplihéj és egyéb mindenféle jó sokáig ázhatott a kőrisfa alatt... Balázs megtalálta az ominózus vödröt és döbbenve kérdezi, hogy miért ültettem bele krumplit. Naugye, nem kell mindig elsietni a dolgokat. A növénykéket felvittem a krumpliföldre és betettem a társai közé. Ennivaló!

enter image description here

enter image description here

enter image description here

enter image description here

Vadrózsa

enter image description here

Megfigyeltétek már, hogy a vadrózsa (Rosa canina) virágainak tökéletesen szív alakú szirmai vannak?

enter image description here

enter image description here

Magát a virágot mi nem szoktuk fogyasztani, eddig még a csipkebogyójából sem volt türelmem lekvárt főzni, de pár maroknyi termésből szívesen készítek csipke-chipset a gyerekeknek: tulajdonképpen tisztítás után csak aszalom és (túlontúl is) népszerű mennyei csemegeként tálalom (addig meg el kell rejtsem a gyerekek elől).

enter image description here

Legnagyobb szolgálatot amúgy tüskés vesszői tesznek: a frissen ültetett csemetéket ezzel vesszük körbe, így védendő meg őket az őzektől és nyulaktól, az eredményessége kb. kilencven százalékos (az is inkább a mi hibánk: nem rögzítettük rendesen, stb.).

A vadrózsa mellett virágzik már a bodza és az akác is: virágaikból szörp és szárítmány (teának) készül téli fogyasztásra. A zöldek közül a citromfűből és a mindenféle fajta mentából lesz szörp, szárított formában ezek túl sokat veszítenek jótékony hatásukból, a citromfű még az ízéből is.

enter image description here

Szörpkészítéshez (de sok egyéb gyógynövény-feldolgozási praktikákhoz is) a "német vonalat" szeretem: a minél gazdagabb beltartalmi értékek megőrzése érdekében hidegvizes áztatással és minimális hevítéssel járok el, azaz a virágzatok, levelek két napot sötét helyen sötét lábasban lecukrozva-megcitromozva ázódnak (közben ha eszembe jut nagyritkán megkevergetem őket), ezután csak annyi hevítést kapnak, hogy éppen csírátlanítsam őket (az üvegeket - főleg a szájukat - se felejtsük el forró vízbe tenni), és már mehetnek is csatos vagy csavaros üvegbe, kinek milyen a felszereltsége. A maradékot pedig az esti gyümölcsteába lehet löttyinteni. A jeltáblázás pedig a gyerekek dolga.

enter image description here
Tegnap beüvegezett bodzaszörp

Tegnap annyit játszottak velünk az égiek, hogy már azt sem tudtuk, menjünk-e vagy ne: érdemes-e kimenni, vagy mire elindulunk, már jöhetünk újra be. Hangulatok, képek, viszonyok szédítő sebességű váltakozása.
Fénytörés és víztörés klasszikus esetét viszont jól lehetett tanulmányozni a begónia levelén:

enter image description here
Esőszem....

enter image description here
Csepp-tükör

Ui.: a fotókat tegnap egy órán belül készítettem: napsütés fölöttünk, felhő mellettünk - nem hittünk neki, felmentünk hát hintázni, közben észrevettük a vadrózsa szirmait a földön, hintázás közben elkezdett szakadni, lerohanás, berohanás a házba, ázott gyerekek szárítása, melegítése közben szörplezárás, utána kinézés az ajtó melletti begóniára....