Volt egyszer egy kis tó...

Borongós, esős reggelre ébredtünk fel. A falubeli szállóba indultunk lóháton, hogy magunkkal vigyük a tulajdonost és annak lányát egy közeli víztározó tóhoz úsztatni. Ez egy nagyszerű hely, a tó partján magyarul kiírt felirat hirdeti, hogy „Úszni és horgászni szigorúan tilos és életveszélyes.”. A gyengébbek kedvéért kis szimbólumokat is láthatunk erre vonatkozólag a kiírás mellett. Áronnal már sokszor eltűnődtünk azon, hogyan lehet a horgászat szigorúan életveszélyes, de ne kötözködjünk, nem tudhat mindenki világosan fogalmazni. A legjobb, hogy határozószó hiányában a felirat, mint alapigazság értelmezhető, az úszásra és horgászatra általában.

Azt hiszem, talán grammatikai ínyencségeket szívesen taglaló természetem miatt neveznek baráti körben „nyelvtannácinak”. S persze, miután minden cikkben és könyvben képes vagyok a hibákat kiszúrni, aláhúzni, akár még a szerzőnek is elküldeni, a saját mondataimban a vesszőhibát sem veszem észre, ez már csak így szokott lenni. De, hogy a lényegre térjek, a két nő csatlakozott hozzánk a kastélyparkban, és négyesben indultunk el a faluból a tó felé. Pompázatos angol telivér lovaikon silány, kopott, veszélyesen szakadozott lószerszámot láttunk, ez volt az első baljós jel. Engem azonban nem olyan fából faragtak, hogy holmi rossz előjelek miatt ne vigyem véghez, amit aznapra kitűztünk.

Ami a nagyobbik probléma volt, és gyakorlatilag csak útközben derült ki, hogy a lányok lovastudása messze alulmúlta a két telivér irányításához és féken tartásához szükséges szintet. A nehézségeket csökkentendő én átadtam Csenge lovamat az anyukának, és bevállaltam a telivért, akivel, mint utóbb kiderült, semmi probléma nem volt. Számunkra teljesen természetes, hogy lóháton igyekszünk mindenhová a legrövidebb úton eljutni, ha kell, erdőn, patakon, vasúton, falvakon át. A lovak ehhez már hozzáedződtek, nem félnek semmitől, akár a főút mellett is elvágtáznak a padkán, ha kell, de a posta elé kikötve is nyugodtan várakoznak. No, ezek nem annyira természetes dolgok pályán tanult, közepes szintű lovasoknak, akiknek nem is az elméleti tudása kevés, hanem a gyakorlati tapasztalata és az önbizalma.

A hatalmas, vágtára hívogató, puha talajú búzatarlókon lépésben és ügetésben szenvedtünk végig, nehogy valakit elragadjon a lova, bár a lócserével ennek esélyét abszolút minimálisra csökkentettük. A kislánynak engedélyeztem, hogy előrevágtázzon, amíg én az anyukáját pesztráltam és próbáltam legalább ügetésbe nógatni (pedig nagyon szépen lovagol, csak fél). Láttam, ahogy a lány alatt a telivér nekirugaszkodik a hosszú földeknek és erős késztetést éreztem, hogy eleresszem az alattam levőt szélsebes galoppba, s kipróbáljam, mennyivel gyorsabb az én Csengémnél. Itt kell emlékeztetnem a kedves Olvasót arra a közhelyre, hogy „Vigyázz mit kívánsz, mert valóra válik!”. S hogy milyen meglepő formákban tudnak olykor vágyaink testet ölteni, arra legmerészebb álmainkban sem gondolnánk.

A faluból kifelé menet keresztezte az utat egy vasúti sín, mely meglepő módon nem a lovaknak, hanem újdonsült barátainknak okozott problémát. Anyuka kijelentette, hogy ő ott nem mer átjönni, mivel nincs sorompó, és az átkelés biztonságos voltáról csupán körülnézéssel (és a füleim használatával) győződtem meg. Szerinte ez egy roppant veszélyes átkelés volt, mert „mi történne, ha hirtelen jönne a vonat?”. Hiába magyaráztuk neki, hogy ha a vonat (ami naponta négy alkalommal halad itt át) öt kilométernél közelebb van, olyan zajt csap, hogy a környékről is el kell menekülni, nem hitt a józanész szavának, de a saját szemének sem, és képes volt leszállni, hogy a lovat átvezesse. Hogy ez mivel volt biztonságosabb, arra azóta se jöttünk rá. A lovat ugyanis sokkal könnyebb kontroll alatt tartani, ha a hátán ülünk, a haladás pedig gyorsabb, mint gyalogosan. A hölgy azonban óvatos természet, ezt be kell látni. Például nem ül lóra védősisak nélkül, azért, mert ismert valakit, aki aszfalton fejre esett és szörnyethalt. Részemről inkább törjem szét a fejem és távozzak átmenetileg az élők sorából, minthogy eltörjem a nyakcsigolyámat és évtizedekre béna maradjak, de: nem vagyunk egyformák.

Végül különösebb gond nélkül elértük a tavat, ahol Áronnal villámgyorsan fürdőruhára vetkőztünk, és a lenyergelt lovakkal már mentünk is úszni a vízbe. Anya és lánya egy kicsit tanácstalanul álltak a tó szélén a vizet még soha nem látott telivérekkel. Áronra bíztam a mi két lovunkat, s a kislánynak segítettem a vízbe nógatni a lovát. Ez erőszak alkalmazása nélkül annyira jól sikerült, hogy a ló az előtte bambán ácsorgó lány feje fölött átugorva csobbant a tóban, ahol úszott egy nagy kört, majd becsatlakozott a mi két lovunk nyugodtan pihenő csapatába, a körül-belül hasukig érő vízben.

Igen ám, de a másik telivér még mindig a parton ácsorgott, szára a lány kezében, s mivel a három másik lovat széles nádas takarta el, és nem volt hozzátréningezve az egyedülléthez, toporzékolni kezdett. A lány, aki egyébként igen jó lovas (lenne), de fél, elengedte a szárat, mire a ló sebes vágtában indult hazafelé.

Másodpercek alatt kint voltam a tóból, az ott maradt telivért kihoztam, nyerget és kantárat dobtam rá, és ahogy voltam, mezítláb, vizes bikiniben száguldottam a másik ló után, hogy megfogjam, mielőtt valamelyik faluban baleset érhetné. Izgalmas napjuk volt a galgagutai polgároknak! Először egy elszabadult, megvadult ló verte fel az utcák csendjét, majd pár percre rá egy bikinis őrült, aki minden szembejövőre ráordított, hogy merre ment a ló. Mivel az összes megrémült lakó készségesen elárulta, hogy látták a lovat, valószínűsítettem, hogy az állat már el is hagyta a falut és úton van az istállója felé. Teljes sebességgel eredtem a nyomába, az eső meg az én nyomomba, s sajnos nem is akart elállni a nap hátralevő részében.

A két falu közötti mezőgazdasági területeken sehol nem akadtam a nyomára, így egészen az otthonáig vágtattam – hiába. Mivel ott sem volt, sarkon fordultam, és kiügettem a földek szélére, aholis leintett egy rendőr, hogy nem a határban kóborló jószágot keresem-e. Hihetetlen következtetés ez egy hatósági személytől, ruházatom és idegállapotom alapján valóban nem volt teljesen magától értetődő az összefüggés. Amikor meghallottam a „vérző ló” szókapcsolatot, pár hajtincsem megőszülhetett, de azóta se találom őket – szépen beleolvadtak szőke hajkoronámba. Sebességrekordot döntöttem a két falu közt annak ellenére, hogy dombról le, szakadó esőben, egyre nagyobb sárban haladtam véraláfutásosra dörzsölt alsó lábszárral és méhek által összemart belső combokkal. Hogy a méhek hogyan kerültek a napraforgótáblába ilyen időjárási körülmények között, rejtély, de sokan voltak, és nem épp jó kedvükben. Erőt adott, hogy megpillantottam az út szélén rostokoló rendőrautót és egy falubuszt. Ez volt az első tájékozódási pont a ló felé, akit nem soká észre is vettem az út túloldalán. Épp egy fiatal rendőrből, egy ügyeletes helyi alkoholista sofőrből és az időközben megkerült saját tulajdonosából csinált teljesen hülyét, és boldogan rohangált a végtelen búzatarlón, szabadon. Mikor teljes sebességgel odavágtattam, egy kicsit meglepődött, én meg gyorsan elkaptam.

Ekkor a tulajdonos szívéről nagy kő esett le, de nem volt kedvem vele erről társalogni – ő sietett megkeresni hites nejét és lányát a tóparton, én pedig siettem haza a lovaival. Már amennyire lehetett, mert a szökevény patkója megcsúszott az aszfalton és elesett, így több kisebb-nagyobb seb tarkította lábait. Lépésnél gyorsabb haladásra nem sikerült rábírni, ami leginkább azért volt kellemetlen, mert szakadt az eső és fújt a szél. Lépésben pedig még egy jó óra volt hazáig az út.

Egy neveletlen lovat kezelni extrém szituációban gyerekjáték, de vezetni mellette egy még neveletlenebbet már a kihívások közé tartozik. Amikor az országúton megpróbáltam velük átkelni, csúnya meglepetésben volt részem. Amelyiken ültem, már rég beszüntetett minden ellenállást, nem úgy a hisztis szökevény! Kiléptem az útra, melyen a szokásosnál tízszer nagyobb volt aznap a forgalom – épp egy közeli fesztiválnak lett vége, ha jól emlékszem. Amikor sikerült átléptetnem a túloldalra, az alattam levő ló szépen átugrott az utat szegélyező kis árkon, a mellettem levő meg szokása szerint nem. Mivel egyiket sem akartam elengedni, a két ellentétes irányú hatás következtében először csak a nyereg fordult le, úgy csüngtem a ló oldalán, majd inkább lecsúsztam a sárba, és újra egymás mellé rendeztem a jószágokat.

Innentől aránylag sima utunk volt hazáig, végül a lányok is visszaültek a lovakra, hogy ne maradjon bennük rossz emlék. A szálló parkjában csontig fagyva szálltam le a nyeregből, és gyorsan megfogadtam, hogy ha legközelebb kedvem támad kipróbálni milyen gyors valaki másnak a lova, inkább egy rövid tőmondatban öt másodperc alatt: elkérem.

In.: Zaka Dominika: A szabadság íze
https://www.facebook.com/zakadominika/

Mandula borja

enter image description here
Kétnaposan...

Tegnap megint egy kis csodát élhettünk át.
Négy évvel ezelőtt Lacival úgy döntöttünk, mivel sok a legeltethető területünk, a lovak mellé két üszőt vásárolunk. Hasznosítjuk a területet, és tej vagy hús kerülhet az asztalra. A teljes ridegtartásban gondolkodtunk (egész évben legelőn, istállózás nélkül) ezért a Magyar tarka, mely kettős hasznosítású és a kisebb borjat ellő Limousin hús-hasznú fajtákat választottuk. Így kerültek tanyánkra 8 illetve 3 hetes borjúként Mandula (Magyar tarka x Limousin) és Menta (Magyar tarka) teheneink. Nagyon élveztük és azóta is sokat mosolygunk rajta, hogyan tanultuk meg a marhatartás fortélyait. Menta egy évvel ezelőtt Ribizlit hozta világra, akit mai napig nevelget, szoptat.

Tegnap Mandula ajándékozott meg minket a csodával, ahogy minden segítség nélkül világra hozta vörös üszőborját.
Szarvasmarháknál gyakoribb a nehéz ellés, istállózott tartás esetében többször előfordul, hogy segítségre szorul elléskor az anya. Ahogy gondoltam, reméltem, a természetes tartásmódban minden ment a maga menetében.

Reggel már láttuk jeleit a vajúdás kezdetének, így óránként meglestük az eseményeket, de semmiképp sem akartunk zavarni.
Laci szólt, hogy menjünk megvan a kicsi! Akkor született, mert még vizes-bágyadtan feküdt, tűrve Mandula lelkes tisztogatását, masszírozását, szeretgetését. Gyorsan szalmaágyat készítettünk a közelben, amit a gulya többi tagja is birtokba vett. Csak csodáltuk az eseményeket, ahogy anyja masszírozására fél óra múlva már felállt, ahogy keresgélte a már sugárban tejet adó emlőket, majd a szopás hatására megindul az emésztés, jóllakottan ismerkedett környezetével, még ugrándozott is, végül békésen lepihent. A délelőttöt velük töltöttem csendben szemlélődve. Sok ló ellésében volt már részem, de számomra mindig felemelő érzés végigkísérni egy kis újszülött állat érkezését.

Márciusi havas tanyánk

A rendkívüli általános helyzetünket tetézte a márciusi hó. Állandóan figyelve az időjárás előrejelzéseket (szakmai ártalom) sem gondoltuk, hogy ennyit kapunk belőle. Mintha a karácsonyt pótolná az elmaradt élmény.
Mindenki itthon, 20 cm hó, hógolyózás, szánkózás, hóember építés, meleg süti. Talán csak az maradt el, hogy most nem erről beszél mindenki a hírekben, sajnos.

enter image description here Suttyó annyira fázott a hideg széllel érkező havazásban, hogy elő kellett vennem a gondosan elpakolt téli takaróját. Évente pár nap van szükség rá.

enter image description here A libáink is értetlenül néztek ránk a reggeli etetésnél. Sajnos a zord idő a rókát is a baromfi udvar felé csalta.

enter image description here

enter image description here

enter image description here Peti örült legjobban a szép havas tájnak, két lecke között rohant ki havazni Apával.

enter image description here

enter image description here
Az énekes madarak viszont nem örültek az új helyzetnek, de próbáltunk nekik több helyen terülj-terülj asztalt tálalni.

enter image description here

enter image description here Végül úgy döntöttem, mindenki megkapja a kabátját, amíg intenzíven havazik.

enter image description here

Kakasleves

Lassan két, lassan már három hete, hogy igazi falusi meghívásban lehetett részem a Gyenis tanyán Andinál és Lacinál, no nem teára, hanem kakasvágásra.

enter image description here

Lassan fogtam neki a kakasvágást megírni, mert sok kérdést felvető, napjainkban problematikussá, olykor a kiélesedésig menően nehéz kérdésköröket implikál.
Lassan felülírja bennem a gyerekkori élményeket: már írtam róla egy helyütt, hogy mindenmindent szerettem dédanyámban, kivéve azt, amikor reggel megkérdezte, hogy najány, melyiket együk ebédre? Andival sokat beszélgettünk a régiek és maiak teljesen más viszonyáról nemcsak a háztáji és haszonállatokhoz, hanem a természethez, az ételhez, az éhséghez, egyszóval a táplálkozáshoz.
Családom minden tagja élvezettel cuppogatta, ropogtatta a porcogókat, a nővérem és apukám versenyt licitáltak a kakastaréjra és a disznónyelvre, teljesen természetes volt a velős vagy véres rántotta és a tüdőleves. Soha nem ettem meg ezeket - nevetve renitensnek, idegennek tituláltak, de elfogadták. Tésztás gyerek.
Dédanyám kakas- vagy tyúkvágásából csak annyi maradt meg az emlékeimben, hogy éreztek valamit az állatok, féltek tőle, mikor bement közéjük a késével és kis fehér zománcos edénykéjével, úgy járkált, mintha semmi dolga nem lenne, aztán zsuppsz, megragadott egyet és már nyisszantott is, az állat nyaka alá tartva az edénykéjét. Fröcsögés. Utána már rutinos-ritmusos serénykedés. Az egész délelőtti góréban való játszás után finom volt a rántott csirke.

enter image description here
Az időben odakészített forrázóvíz

Andiéknak fontosak az állatok, nemcsak a jó életük, hanem a jó haláluk is. Nyugalmas természetesség - így tudnám azt a hangulatot a leginkább megnevezni, amiben náluk részem lehetett. Nyugodt magabiztosság, természetesen használt tudás. Én csak kérdeztem és kérdeztem, ők pedig válaszoltak:

Általában a téli időszakra erősödnek meg úgy a tavasztól nevelt fiatal kakasok, hogy nem várhat tovább a levágásuk, mert ilyenkorra már annyira ivarérettek, hogy egymással folyamatosan rivalizálnak (bántják és csipdesik egymást) és a tyúkokat molesztálják. Ez az az idő, amikor már elég méretesek ahhoz, hogy kiadósak legyenek.

enter image description here
Reggel a kiválasztott kakasokat egy kis helyre különzárjuk, hogy minél kevesebb stresszt jelentsen számukra a vágás előtti megfogás. A madarak és az emberek között nincsen olyan jellegű testi kontaktus, mint pl. kutya, macska, ló esetén kialakítható, ezért idegen tőlük, ha a kezünkkel meg akarjuk fogni. Ha a megszokott napi etetésüket végezzük, akkor szívesen vannak a közvetlen közelünkben, mert egyrészt etetjük őket, másrészt pedig nem akarunk hozzájuk érni, ez esetben tiszteletben tartjuk a komfortzónájukat. Miután a kiválasztott szárnyasunkat megfogtuk, a többiektől látótávolságon kívül megyünk, ahol elkezdődhet a vágás.

enter image description here
A pontos vágás érdekében (ott vágjuk, annál az érnél, ahol a leggyorsabban vérzik el az állat), másrészt pedig a vér tisztán felfogása érdekében (amit később nagyon finom hagymás vérként lehet elfogyasztani) az állat nyakán pár tollat eltávolítunk.

enter image description here
A végzetes metszés előtt egy kézrevaló bottal tarkón ütjük a kakast (nyúlvágásnál használt rutinból vettük át), ezzel tulajdonképpen elkábítjuk, így nem érzi a vágás fájdalmát, valamint nekünk is könnyebb, hiszen nem ugrál a kezünkben, amíg kivérzik (a szív akkor áll le, amikor már elvérzett). Judittal már többször beszélgettünk arról, hogy elődeink máshogyan viszonyultak a jószághoz: nem minden esetben volt szempont az állat érdeke.

enter image description here
Egy zsák sarkát kivágtuk, hogy a nyíláson éppen kiférjen az állat feje, ebbe belehúzva könnyedébben és biztonságosabban a két térdünk közé tudjuk fogni. Így egyedül is boldogulunk, nem kell segítő kéz az állat testének megtartásához.

enter image description here

enter image description here
Azért fordulok el, nehogy rám fröccsenjen a forró víz, mert forrázáskor előfordulhat, hogy a szárnyával még csap egyet.

enter image description here Fontos a forrázóvíz megfelelő hőmérséklete: ha túlhevítjük (forró legyen a víz, de nem loboghat), akkor szakadhat a szárnyas bőre, ha pedig nem elég meleg, akkor nehezen engedi a tollát.

enter image description here
Amikor kiemeljük a forró vízből, akkor gyorsan kell serénykedni, mert a láb bőre és a körmök, valamint a nagy tollak ilyenkor engednek könnyen. Ha elkésünk, küszködhetünk.

enter image description here

enter image description here

enter image description here

enter image description here Az alapos tollazás után visszamaradó hajszáltollacskáktól pörköléssel tudunk megszabadulni.

enter image description here

enter image description here A bontást én a combok leválasztásával kezdem. Ilyenkor szépen kirajzolódik a végbélnyílás körül lerakódott aranysárga zsír. Ez a háztáji tartás ajándéka.

enter image description here

enter image description here

enter image description here

enter image description here
A combok és szárnyak óvatos (úgy választom el az ízületek és csontok mentén, hogy ne vágjak bele a hasüregbe) eltávolítása után kezdhetjük a még óvatosabb belezést: a kloákánál és a bordák mentén felnyitjuk a hasüreget. A kezünkkel a bordák belső felületén tudjuk elválasztani - a hártyákat leszakítva - a beleket sérülés nélkül. Ha megsértjük a belet, a nemkívánatos béltartalom érintkezik az ebédünkkel. A még rosszabb esetben az epehólyag megsértésével zöld és keserű is lesz.

enter image description here Mielőtt kidobnánk a beleket, leválasztjuk az ehető részeket: máj, szív, zúza, esetleg herék.

enter image description here A máj leválasztása igényli a legnagyobb figyelmet, mivel közvetlenül mellette - sokszor tényleg elbújva - található az epehólyag (sötétzöld, hosszúkás hólyag).

enter image description here Zúzabontás.

enter image description here A zúza a madaraknál az emésztést segítendő apró kavicsokkal van tele. De szerencsére ezt a tartalmat egy könnyen leválasztható hártya veszi körül. A zúza egyik oldalát bemetszve és kagylószerűen szétnyitva könnyen kifordíthatjuk a tartalmát. Megmarad a színtiszta finom hús.

enter image description here

enter image description here A zsírját apróra vágva kisütöm és úgy használom fel.

enter image description here

Hasznosítás szerint különböző csomagokat készítek, felcímkézve kerülnek a mélyhűtőbe.

enter image description here

enter image description here

Egy kakasvágásból a kutyák is jóllaknak: a bél, fej, püspökfalat, láb, szárnyvég az ő tányérjukba kerül.

enter image description here

Az ibolya lóri tenyésztéséről

Az ibolya lóri (Psitteuteles goldiei) a lórifélék családjába tartozó kistermetű papagáj. Korábban az ékfarkú lórik (Trichoglossus) genusba sorolták, ma már a Psitteuteles genus három fajának egyike, alfaja nincs. Hazája Pápua-Új Guinea középső hegyvidéki területei, általában a 800-2200 m tengerszint feletti magasságú esőerdőket lakja. Párosával vagy kis csapatokban jár élelem után, mely nektárból, virágporból, gyümölcsökből és kisebb rovarokból áll.

Érdekes módon több, mint 30 évi papagájtartás és -tenyésztés során a lórik mindvégig elkerülték érdeklődésemet. Egyszer egy német tenyésztőnél tett látogatás alkalmával a házigazda eladásra kínálta szivárványos lóri fiataljait azzal az indokkal, hogy nagyon érdekes madarak, nem fogom megbánni. Elhoztam a lórikat és tényleg nem bántam meg, hamar megtetszett színpompájuk mellett viselkedésük is. Ma már több, mint 20 pár lórim van, melyek közül többen évek óta szaporodnak.

Ibolya lórikat a 90-es évek végén láttam először, szintén egy német tenyésztőnél. A szép kis színpompás madarak egy növényekkel benőtt kerti röpdében éltek. Nagyon megtetszett az igényesen, természetközelien berendezett volier az apró lórikkal. Ekkor elhatároztam, hogy egyszer nekem is lesz ilyen lórim, bár akkor ecsetnyelvű papagájokkal még nem foglalkoztam.

enter image description here tenyészpár

Közel húsz év elteltével, 2015 őszén szereztem be három pár fiatal ibolya lórit német, olasz, és belga tenyésztőktől. A karanténozás után a madarakat tavaszig a telelőben helyeztem el nagy kalitkákban, 10-12 Celsius-fok hőmérsékleten. Sajnos tavaszig két madár elpusztult, így maradt két pár. Őket áprilisban együtt helyeztem el egy kis függesztett röpdében, védőház nélkül, ahol 2016 őszére szépen párba is álltak. Mivel a lórik odúban alszanak, kezdettől fogva két odút akasztottam fel a röpdébe nekik. Az egyik pár az egyik odúban aludt, a másik viszont az etető edény alatt a ketrec alján a sarokban. Ezt a furcsa szokásukat még ősszel, a hidegek beálltával is megtartották. A fagyok megérkeztével bevittem őket a telelőbe, ahol a két pár külön helyet kapott. 2017 tavaszán ismét a kinti függesztett ketrecekbe kerültek, melyek mérete 0,7m x 2,0m x 1,0 m. A kisméretű, deszkából készült odút az etetőajtó fölé, a röpde belső felére akasztottam. Mivel ekkor a madarak már kétévesek voltak, kíváncsian vártam esetleges költésüket. Májusban az egyik pár - amelyik korábban is odúban aludt - tojt két apró tojást, melyeket szépen kotlottak is. Sajnos mindkettő terméketlen volt, ezért két hét után elvettem őket. Hat hét szünet után megint két tojást rakott a tojó, de ismét mindkettő üres volt. Hagytam, hogy végig üljék, majd amikor otthagyták a tojásokat, elvettem őket. Ennek a párnak ezzel véget ért a 2017-es tenyészszezon.

A másik pár, amelyik a ketrec alján aludt, továbbra sem foglalta el a deszkaodút, ezért tettem be nekik egy keskeny, magas, természetes odút, hátha megtetszik nekik. Így is lett, egy hét múlva már ebben aludtak. Júniusban láttam a tojón, hogy tojni készül, de napokig nem találtam tojást az odúban, viszont a madár egyre rosszabbul lett. Egyik nap már nem repült fel a ketrec aljáról, enni is alig tudott, a hím pedig agresszíven viselkedett vele. Ekkor kivettem a tojót, tapintható volt a tojás a kloákában. Néhány csepp paraffinolajat cseppentettem bele és enyhén megmasszíroztam. A tojót kivettem a röpdéből és az odúval együtt egy kisebb kalitkában egy fűtött helyiségben helyeztem el, hátha meg tudja tojni a tojást. Másnap reggel a ketrec alján ült a madár. Nem evett, nagyon gyenge volt, ellenkezés nélkül hagyta, hogy megfogjam. Szomorúan tettem vissza az odúba, s le is mondtam róla. Örömömre este azonban a madár kint volt a ketrecben és szemmel láthatóan jobban érezte magát. Kíváncsian néztem az odúba, és ott volt a tojás. Olyan lágy héja volt, mint egy hüllő tojása. Ekkor már evett a madár, jobban volt, így másnap visszatettem a helyére. Második tojást nem tojt, de gondoltam jobb is így. Ugyanez megismétlődött augusztusban is. Megint ki kellett vennem, mert a hím az elgyengült, kiszolgáltatott tojóval állandóan párosodni akart. Ismét nagyon nehezen tojt egy lágy héjú tojást. Úgy gondoltam, hogy ebből a tojóból sajnos nem lesz tenyészmadár. Szeptember végén ismét eltűnt a tojó az odúban - rögtön rosszra gondoltam. Nagy meglepetésemre azonban egy ép, normál héjú tojást találtam az odúban. A tojó szépen ülte és egy hét után átvilágítva láttam, hogy termékeny a tojás. Sajnos nem kelt ki, de így is nagyon bizakodó voltam, mert reményt láttam a szaporításukra. Ezzel a 2017-es szezon véget ért.

2018 tavaszán ismét kikerültek a kis röpdékbe. Az egyik pár - amelyik előző évben kétszer üreset tojt - most elsőre tojt két termékeny tojást. A tojó kifogástalanul kotlott, a kikelt fiókákat pedig szépen nevelték. Feltűnő volt a fiókák vastag pihe tollazata, amely annyira dús, hogy ránézésre nem lehetett megállapítani, hogy egy vagy két fióka van-e az odú alján. Ez valószínűleg arra vezethető vissza, hogy élőhelyükön, Új-Guineában a hűvös hegyvidéki erdőket lakják.

enter image description here öthetes fiókák az odúban

Két és fél hetes korukban meggyűrűztem őket 5 és fél mm-es gyűrűvel és egyben az odút is kitakarítottam. Ezt a kirepülésig még kétszer meg kellett ismételni, mert a híg ürülék miatt a fészekanyag nagyon átnedvesedett. Ez egyébként más lóriknál is nagy problémát jelent, ezért cserélhető fiókos odút készítettem nekik, így az alom cseréje könnyen és gyorsan elvégezhető. Most már szinte minden lórimnál ezt a típust használom. Kis testű madarak ellenére az ibolya lórik meglehetősen sokáig voltak az odúban, a kirepülési idő 50 nap volt. A tollvizsgálati eredmény alapján egy hím és egy tojó lett a két fióka. Önállóvá válásuk után leválasztottam őket a szülőktől egy másik röpdébe, és kitakarítottam az odút. A pár körülbelül három hét múlva ismét tojt, de sajnos mindkét tojás terméketlennek bizonyult. Harmadik fészekaljat nem raktak.

enter image description here fiókáit etető szülő

A másik pár - ahol a tojó előző évben lágyhéjú tojásokat tojt - egy hónappal később fogott költésbe, viszont két fias, 6 -7 napos tojást találtam az egyik ellenőrzés során. Két hét múlva ellenőriztem őket, de sajnos mindkét tojáson apró sérülések voltak, mintha több helyen kilyukasztották volna őket. Az egyik már félig kiszáradt, a másikban is elhalt már az embrió. Arra gyanakodtam, hogy a szülők a magas, szűk odúban ráugranak a tojásokra, ezért az odúból 15 centimétert levágtam és mászóráccsal láttam el. Ez meg is hozta az eredményt, a második fészekaljból kikelt 2 fióka és szépen nevelték is őket. Gyűrűzéskor vettem észre, hogy a nagyobb fióka fején kicsit hiányos a pihetollazat. Egy hét múlva már egyértelmű volt, hogy az öregek tépik a fiókákat. Újabb egy hét múlva már szinte csak a szárny- és farok tollak voltak a fiókákon, ezért kénytelen voltam elvenni őket és kézzel tovább nevelni. Mire önállóvá váltak szépen kitollasodtak, mindkét madár tojó lett.

enter image description here kirepülés után egy héttel már önállóak a fiókák

Összességében elmondhatom, hogy kisebb nehézségekkel ugyan, de végül sikeresen tudtam szaporítani az ibolya lórikat, amelyek még inkább a szívemhez nőttek az évek során. Kis méretük, csendes hangjuk és persze szépségük miatt mindenkinek ajánlom, aki lórikkal szeretne foglalkozni.

enter image description here együtt a család