Az ért/zelmes vidék
A kulisszák mögöttiség, helyesebben a következő program előttiség: az ellendi és környékbeli faluságos csajokkal már készítjük elő a márciusra tervezett Ellend régen és ma fotókiállításunkat, melyhez a falu lakóitól és a faluhoz kötődőktől kértünk régi és új felvételeket. Időkaland.
Csacsogós sütizés és teázás utáni fotóválogatás
Az Ellendért Egyesület szervezésében mindenkit szeretettel várunk december 8-án pénteken, 17 órai kezdettel az ellendi Kultúrházba Szabó Gabriella Eszter következő előadására!
Kicsit nehéz erről írni most, több, mint egy hónap távlatából erről a több, mint egy hónapról.
Így utólag már arra sem emlékszem kristálytisztán, hogyan született meg az elhatározás, hogy elindulunk, de azért megpróbálom feleleveníteni. Először belülről jött egy nagyon erős vágy, majd három héten keresztül minden nap egy kicsit mást éreztem ezzel kapcsolatban, a szerint, hogy milyen hatások értek, szép lassan már azt sem tudtam, én mit szeretnék, annyi véleményt, biztatást és lebeszélést kaptam. Aztán a vágy elhatározássá formálódott, és augusztus huszonnegyedikén elindultunk haza Ausztria nyugati csücskéből.
Azt hiszem, az első éjszakánk volt az igazi vízválasztó, akkor vetődött fel bennem legerősebben, hogy ezt be kell fejezni, erre nem vagyunk képesek. Egy kietlen völgyben vertem sátrat, Jullát jobb híján egy fekvő bokor törzséhez kötöttem. Egyedül voltunk, igazán egyedül, kilométerekre mindenfajta civilizációtól. Julla hasát feltörte a heveder, valószínűleg rosszul osztottam el a súlyt a nyergen, illetve a sziklás-mocsaras vidéken nem volt egyszerű a haladás, sokszor ingadozott hátán a málha. Már sötétedett, amikor egy biciklis tekert el mellettünk, s tájékoztatott: vihar lesz. Megköszöntem az információt, de kételkedve fogadtam, hisz egész nap ragyogó napsütésben gyalogoltunk. A jóslata azonban beteljesedett, egész éjszaka tépte a szél a sátor ponyváját, zuhogott az eső, talán másfél órára sikerült elszenderülnöm. Aggódtam Julla miatt, sosem volt azelőtt egy egész éjszakára kikötve, s elég könnyen kárt tehetett volna magában. Reggel már csak szemerkélt az eső, lovam vacogott, megette az összes füvet, amit a sarlókéssel vágtam neki, pedig tekintélyes méretű kupacot tettem elé este. Tehát ez kevés, legközelebb több kell. Egy kicsit hátrébb nyergeltem, hogy a heveder ne a sebeket dörzsölje, a sátrat igyekeztem minden lehetséges módszerrel szárítani, majd továbbindultunk. Julla hasa napról napra gyógyult, ez megoldódott.
Mint ahogy az összes nehézség, probléma az úton. Varázslatos volt, egy idő után már azt éreztem, nem teszek semmi mást, csak megyek és vezetem a lovat, a megoldások pedig maguktól jönnek. Egy véletlen folytán találkoztam azzal az emberrel, aki Jullát megpatkolta (igen, patkó nélkül indultunk...). Minden napra lett valahogyan szállásunk, sufniban, istállóban, kertben - attól a néhány vadkempingezős alkalomtól eltekintve, amikor ez az én választásom volt. Amikor bőrig áztam, egy család szénatárolójában tölthettem még egy napot, amikor elfelejtettem, hogy vasárnap van, nem tudok vásárolni, és nem volt elég ennivalóm, akkor a kezembe nyomtak egy nagy szelet tortát, amikor már koszosak voltak a ruháim, mindig volt valaki, aki megkérdezte, kimossa-e őket. Ha bizonytalan voltam (főképp az Alpok magas hegyei között), nem tudtam, merre haladjunk tovább, mindig jött egy turista vagy egy biciklis, aki útba igazított, amikor épp nagyon fájt a bokám, kimerültnek éreztem magam, akkor egy osztrák baráti társaság tagjai napokig kísértek lóval és szállást adtak. Mivel a málha nagy részét utánunk hozták ez idő alatt, nem gyalog, hanem lovon ülve haladtam, kímélhettem a bokámat is. Persze meg kellett tanulnom megbízni az emberekben, magamban, az életben. Eleinte rengeteg szorongással járt az, hogy sosem tudtam, hol fogom álomra hajtani fejem.
Sokszor kérdezték, nem féltem-e. Nem, ilyenkor az ember nem fél, csak szorong és aggódik, közben boldog és szabad, mégis szinte folyamatosan azon gondolkodik, hogyan tud túlélni, hogyan oldja meg a felmerülő nehézségeket. Az érzelmeknek nem adhatja át magát, persze sokszor meghatódik és hálás, hiszen annyiszor mentik meg mások. Nem engedi bekúszni a gyengeséget, mindezt tudat alatt teszi, nem veszi észre, ahogy irtja magából a túlélését veszélyeztető érzéseket. Erre csak akkor döbbentem rá, amikor az út végén megláttam a házunkat a szemközti dombtetőről. Kalapált a szívem és zokogtam, soha életemben nem éreztem még ilyet, az összes érzelmem egyszerre tört felszínre, nem voltam annak tudatában, hogy ezt eddig mind elnyomtam.
Nem is tudom, mely eseményekről kellene mesélnem... arról, hogy miként keltünk át keskeny hidakon, szűk alagutakban, marharácson, lépcsőn, mocsáron, szögesdróton, városok sétálóutcáin vagy külvárosi részein, árkon és bokron, vagy hogyan kötöttünk ki mulató vadászok, nagymamák, kedves parasztcsaládok vagy lovasok birtokán...tulajdonképpen minden egyes nap egy rövid történet, nem lehet összefoglalni.
Amiről szívesen írnék, az a ló és ember között ideiglenesen létrejövő elképesztően szoros kapcsolat és bizalom. A büszkeség érzése viszonylag gyakran bukkant fel bennem, minden alkalommal, amikor lovacskám bátran követett furcsa, ijesztő helyekre, amikor Salzburg forgalmas külvárosát úgy szeltük át, hogy szinte meg sem rezzent, amikor egy alagútba jött utánam, aminek egy része olyan alacsony volt, hogy a nyeregszarv a plafont karcolta, amikor csak mászta mászta velem fáradhatatlanul a meredek hegyoldalakat...
Sokszor érzéketlenítéssel érjük el a lovaknál azt, hogy bizonyos tárgyakra, helyzetekre ne félve reagáljanak, ne a menekülés legyen a reakciójuk. Utunk során viszont inkább azt tapasztaltam, Julla nem azért küzd meg bármilyen akadállyal, nem azért nem retteg a különös tereptárgyaktól, mert erre kellőképpen fel van készítve, hanem mert megrengethetetlen a bizalma felém. Elfogadta, hogy jó vezető vagyok, így nem kérdőjelezte meg döntéseimet, biztonságban érezte magát velem. Érdekes volt a nap minden pillanatát egy lóval megélni, igazán megismerni a személyiségét, szokásait, szeszélyeit, ha nem indulunk el, nem láthattam volna őt ennyire tisztán, még így sem, hogy egyébként házunk ablakából nézhetünk ki rájuk (ugyanis két hucul és ő alkotják a ménest).
Magyarország csodás tájairól szeretnék még írni, persze csupa elfogultsággal, hiszen most valami egészen mást jelentett itthon bandukolni, mint egyébként. Hosszú, honvággyal teli külföldön töltött időszak után a határt átlépve otthonosnak és ismerősnek tűnt e vidék minden szeglete. Persze szemlélni is máshogy tudtam, mert itthon rengeteg kedves felajánlást kaptam, így nem kellett többet a szállás miatt aggódni, egész más lelkiállapotban tettem meg ezt az utolsó szakaszt. Nem bántam, hogy a Kis-Balatonnál eláztatott bennünket az eső, hiszen este volt hol megszáradni. Kiváltságosnak éreztem magam, amiért a viharos táj megmutatta magát, ott, akkor, így, csak nekem. Pont olyan meghitt volt, mint amikor az ember korán ébred és látja felkelni a Napot, közben tudja, hogy a többiek még szunnyadnak. Ilyesféle érzés kerülgetett az épp akkor bőgő szarvasok hallatán is, egyszer egy egész csorda keresztezte utunkat. Csak álltunk némán, és néztük, amint harminc-negyven állat átrobajlik előttünk.
Út közben fogalmaztam meg magamnak azt is, mit gondolok a sokat emlegetett élet értelméről... talán pont azért, mert ebben az időszakban minden porcikámmal azt éreztem: élek. Arra jutottam, minden embernek saját felelőssége megtalálni, mi ad létének értelmet. Nincsen nagy, egyetemes válasz, és valószínűleg nem elég egyszer, véglegesen eldönteni, miért vagyunk a világon, mi a szerepünk benne. Azt hiszem, teljes szabadságunk tudatában (mert korlátaink többnyire bennünk vannak) kellene újra és újra megfogalmaznunk magunkat, felismerni intuícióinkat, hogy azt érezhessük, helyünkön vagyunk, nem csak vergődünk, vegetálunk, miközben időnk telik, letelik.
A kovász nevelés izgalmai, fáradalmai után, mikor már elég erős a kovászunk, nekiláthatunk a várva várt kenyér megsütésének. Az elkészítése sajnos elég sok időt vesz igénybe, de az aktív munka nem sok vele és az érzés, hogy saját kenyeret sütöttünk felbecsülhetetlen.
Kezdjük is az elején, alapvetően liszt, víz és só kell csak a kovászolt kenyérhez. Nekem sajnos csak e három alapanyagból készült kenyereim nagyon kemények lettek, hatalmas lyukakkal, amit meg sem lehetett kenni, így új recept után néztem és most ezt fogom bemutatni nektek, mert így nem lett olyan tömör a kenyér bélezete, lyukak sem nőttek nagyon nagyra és még ízre is finomabbnak találtam.
Első kenyereim egyike. Szép, de kenni nem lehet.
A recept Szekér Nikolettől származik, egy kovászos facebook csoportból, mely alapján a következő alapanyagokra és mennyiségekre lesz szükségünk:
300 g liszt
90 g aktív kovász
5 g cukor
6 g só
15 g olíva olaj
víz (a liszt 60%-a kb 180 g, de érezni fogjuk, hogy kell e még hozzátenni tésztához vagy sem)
A lisztet, kovászt és vizet kell összekevernünk először, majd pihenni hagyjuk fél órát, de akár 1 órát is pihentethetjük, attól függően, mennyi időnk van. Ez a fázis az autolízis, mely során a lisztszemcsék megszívják magukat vízzel és az enzimes folyamatok beindulnak. Ez azért jó, mert így szellősebb, szebb tésztát kapunk. Ezt követi a dagasztás, amikor belekerül a tésztába a maradék hozzávaló és jó alaposan összedolgozzuk, ez történhet kézzel vagy dagasztógéppel is. A dagasztó tálból tegyük át, ha van, akkor egy átlátszó dobozba, amit kicsit kiolajoztunk és hagyjuk pihenni a tésztát, mely során majd hajtogatunk.
Bal oldalt autolízis. Jobb oldalt maradék alapanyag hozzáadása, dagasztás előtt.
A hajtogatást természetesen ahányan annyiféle időközönként és módszerrel végzik. Jómagam 45 percenként sziromhajtást végzek három alkalommal. A sziromhajtás nem bonyolult, csak a tészta széleit be kell hajtani középre, majd visszazárni a dobozt és pihenni hagyni. Jó tanács, hogy hajtogatás előtt vizezd be a kezedet, így nem fog hozzáragadni a tészta, könnyebben tudsz dolgozni vele.
Sziromhajtás. Óvatosan meghúzzuk a tészta szélét felfele majd középre tesszük és így megyünk körbe.
A harmadik hajtás után 1 óra hosszát hagyom pihenni és ezt követi a kenyér előformázása, mely során a tésztánkat enyhén lisztezett felületre tesszük és gombócot formázunk belőle úgy, hogy óvatosan magunk fele húzogatjuk, hogy a teteje feszes legyen. 15 percig pihentetjük, konyharuha alatt, hogy ki ne száradjon a teteje. Erre a pihentetésre pedig azért van szükség, hogy a gluténháló kissé megereszkedhessen a végső formázást előkészítendő, és hogy a kenyér tovább kelhessen közben.
Előformázott kenyér.
Következzék a legbonyolultabb része a kenyérkészítésnek, a formázás. Egy kis téglalapot alakítsunk ki a tésztából, majd a hozzánk közelebb eső részét hajtsuk fel 2/3-ig, egy kicsit húzzuk meg oldalra és a bal oldalt tegyük jobb oldalra, a jobb oldali részt pedig baloldalra, picit nyomkodjuk meg. A tőlünk távolabb eső részt, amihez eddig nem nyúltunk, most megfogjuk és ráhajtjuk az előbbi részre, majd óvatosan feltekerjük, így kapunk egy kis cipót. Ezen mozdulatokat lentebb képek formájában is nyomon követhetitek. Az így elkészült tésztát kukoricalisztes szakajtóba teszem, illetve egy szitát kibélelek konyharuhával – ne legyen illatos, mert átveszi a kenyér – amit szintén kukoricaliszttel megszórok, hogy ne ragadjon bele, és letakarom. A kenyér teteje, ami feszes szép sima, az kerül a szita aljára és a hajtogatott „csúnyábbik„ része felülre, mert ez lesz a kenyerünk alja.
Téglalapra nyújtom, majd felhajtom az alját 2/3 részig.
Kicsit széthúzom oldalra, majd a bal oldali részt a jobb oldalra hajtom.
A jobb oldali részt pedig baloldalra hajtom, ilyen alakot kell kapnunk.
A felső részt kicsit meghúzom, majd ráhajtom az alsó részre.
Elkészült a kenyér formája, ez a slusszos rész kerül felülre a szakajtóban, vagyis ez lesz a kenyér alja.
Kelesztés előtt álló kenyerek, szitában és szakajtóban.
A kelesztés történhet hűtőben, ha délután álltunk neki és csak másnap van időnk kisütni, de akkor is 5 foknak lennie kell a hűtőben. Én jobban preferálom a még aznap kisütött kenyeret, így én beleteszem egy zacskóba és meleg helyen hagyom kelni kb 5-6 óra hosszát. Honnan is tudom, hogy megkelt-e? Nyomásteszt módszerrel lehet megállapítani, ami abból áll, hogy benyomjuk a tésztát nagyjából 2 cm mélyen, és ha azonnal visszaveszi az eredeti formáját a tészta, akkor még nem kelt meg, ha megmarad a nyoma és nem alakul vissza, akkor már túlkelt. Akkor kelt meg és áll készen a sütésre, ha a benyomott tészta lassan veszi vissza alakját, ujjad nyomát enyhén megtartva. Sütés előtt én nem szoktam bemetszeni a kenyeret, de sokan megteszik, ezért leírom, hogy hogyan is kellene csinálni. A szakajtóból kiborított kenyeret egy éles borotvával vagy késsel nagyjából 1 cm mélyen hosszában elvágod és kész is. Ez a vágási felület lesz az, amin keresztül a hirtelen termelődő gázok és vízgőz távozni tud.
Kedvetekért az egyik kenyeret bevágtam sütés előtt, de nekem sose nyílik szét.
Forró levegős sütőben sütöm, talpon. 200 fokkal indítom 10 percig, majd 180 fokon 20 perc, aztán megfordítom és további 20 percig sütöm 180 fokon.
Hagyományos sütő esetén 250 fokra melegítsük elő a sütőt, majd egy jénaiba vagy cserépedénybe helyezzük a kenyerünket, tegyük rá a tetejét és helyezzük a sütőbe. A hőfokot vegyük vissza 230 fokra és süssük 20 percig, majd ez idő elteltével vedd le az edény tetejét és 20-30 percig süssük még attól függően, mennyire szereted ropogósan a kenyér héját vagy aranybarnán a kenyeret.
Fontos, hogy sose keseredjetek el, hagyjatok fel a sütéssel, ha nem úgy sikerül a kenyér, mint ahogy elképzeltétek. Szerintem még nekem is bőven van hova fejlődnöm. Sok sikert kívánok nektek a kenyérsütéshez, élvezzétek minden mozzanatát.
Végeredmény ☺
Források:
Déri Szilvia (2019): Kovászkaland
http://www.naturprojekt.hu/a-kovaszos-kenyer-sutes-8-lepese
A kenyér formázás technikájának elsajátítására bátran ajánlom Szatmári Erika youtobe videóit.
Kedves Olvasó, szeretnélek bevezetni a kovászos kenyerek, péksütik alapjának elkészítésébe, az anyakovász nevelésbe. Számomra is új ez a terep, de nagyon izgalmas! Mielőtt belemerülnénk a kovászgyártásba ismerjük meg a kovásszal készült kenyerek előnyeit az élesztősével szemben.
A kovász csak vízből és lisztből áll. A mikroorganizmusok a levegőből kerülnek a masszába és szaporodnak fel benne, órák-napok alatt.
A hosszú erjedési idő alatt a mikroorganizmusok elkezdik lebontani a tészta fehérje és szénhidrát tartalmát, ez eredményezi, hogy sokkal könnyebb megemésztenünk. Illetve ezen időigényes folyamat eredményeként a gabonák ásványi anyag tartalmához is egyszerűbben hozzájutunk.
Alacsonyabb a glikémiás index - az egyes élelmiszerek vércukoremelő képessége - értéke és laktatóbb is, ezért tovább érezzük jóllakottnak magunkat.
Az előemésztés következtében tejsavas erjedés baktériumai is keletkeznek, amelyek erősítik a belek mikroflóráját, illetve az immunrendszerünket is.
Az élesztős kenyérrel szemben a kovászos kenyér akár 1,5 hétig is puha marad a benne lévő ecetsav miatt.
Azonban a kovász hátrányát is meg kell, hogy említsem, mert e kenyerek, pékáruk elkészítése nagyon-nagyon időigényes, de egy ügyes háziasszonynak/úrnak ez nem akadály.
Most pedig lássunk neki a kovász készítésnek! Többünk első kérdése lehet, hogy milyen lisztből érdemes kovászt készíteni, hát a válasz az, hogy csak és kizárólag rajtunk múlik. Vannak, akik búza, rozs vagy tönköly lisztből készítik. Akad, aki teljes kiőrlésű liszteket részesíti előnyben a sima liszttel szemben, de kaphatók a boltok polcain lisztmixek is. Én egyszerűen csak BL55 búza fehérlisztet használtam, így ezt fogom bemutatni Nektek. Igaz, azóta beszereztem BL80 fehérlisztet is, kipróbálni, hogy azzal hogyan fejlődik a kovászom.
Szükséges eszközök a neveléshez:
- digitális mérleg,
- befőttesüvegek – 2 darab vagy használhatunk műanyag edényt is kinek mi tetszik,
- befőttes gumi vagy filctoll,
- a választott liszt,
- szénsavmentes ásványvíz, természetesen a csapvíz is jó, azonban ha túl klóros, akkor használat előtt 1-12 órával öntsük ki egy pohárba és hagyjuk állni,
- zokni, sapka vagy konyharuha, ha nincs elég meleg a konyhában.
Első feladatunk egy befőttesüveg fertőtlenítése. Alaposan mossuk el mosogatószeres vízben, majd a biztonság kedvéért mikróban melegítsük, csírátlanítsuk azt. Ezt követően pedig várjunk egy kicsit, míg kihűl.
Második feladat a kovászkezdemény kikeverése. A csírátlanított üveget tegyük a mérlegre és mérjünk bele 20 g vizet és 20 g lisztet, majd egy fakanál végével jól keverjük össze. Azért érdemes fakanalat használni, mert azon sok hasznos mikroorganizmus lehet, ami segíti elindítani a folyamatot. Összekeverve nokedli tészta állagot kapunk. Az üveg fedelét csak éppen helyezzük rá, hogy ne száradjon ki a kovász teteje. Erősen rácsavarni semmi esetben sem szabad, TILOS, mert a keletkező széndioxidtól szétrobbanhat az üveged. Ami balesetveszélyes és ráadásnak nagytakarítást is von maga után. Ezután ráigazítjuk a befőttes gumit, hogy meddig is ér a massza, majd 24 óra múlva kell újra megnéznünk. Addig is helyezzük a konyhapultra az így készült keverékünket, de betehetjük a szekrénybe is, ha nincs elég meleg a pulton, mert a kovász fejlődéséhez 24-26 fok az ideális. Ennél hűvösebb konyhában erőtlen és egyre savanyúbb szaga lesz. Tehát ha nincs elég meleg, akkor érdemes konyharuhába, sapkába vagy zokniba csomagolni, hogy ne fázzon. Viszont semmi estere se tegyük közvetlenül a radiátorra vagy az mellé, mert megölhetjük a fejlődő mikroorganizmusokat.
Kovász születése
A második napon, miután eltelt a 24 óra, már savanykás illata lehet és előfordulhatnak buborékok a masszában. Amennyiben ezt tapasztaljátok, meg kell etetnünk. Ezt úgy tesszük, hogy a kovász kezdeményből kiveszünk egy üres üvegbe 20 g kovászt és hozzámérünk 20 g lisztet és 20 g vizet, jól összekeverjük, majd ezt tesszük vissza a konyhapultra (bebugyolálva). A maradékot kidobjuk, de erről bővebben lejjebb írok.
Azok, akik nem tapasztalnak, semmi változást 24 óra elteltével, ők hagyják még egy napot pihenni a kezdeményt, és utána, ha van eltérés, akkor etessék meg a fentebb leírtak alapján, de amennyiben nincs akkor érdemes újat kezdeni.
24 órával később megjelentek a buborékok
A harmadik-negyedik nap a legkritikusabb, ekkor kezd érni igazán a kovász. A lúgos közeget kedvelő mikroorganizmusok kezdenek elfogyni, de a savas közeget kedvelők még kevesen vannak, most van az átallás. Az etetés ugyan úgy történik, mint korábban. A befőttes gumit, filc-jelet mindig figyeljük, és ha a kovász a jelöléshez képest duplájára nőtt, majd vissza is esett, akkor éhes, meg kell etetnünk. Amennyiben duplázott az előző etetéshez képest, át kell térnünk a 12 óránkénti etetésekre, amit ugyan úgy csinálunk, mint a legelején leírtak, csak most már 12 óránként. Persze lehet változtatni is az arányokon, hogy kevesebb legyen a maradék és erősebb legyen a kovászunk, így az új arányok: 10 g kovászhoz 20 g vizet és 20 g lisztet teszünk. Fontos, hogy mielőtt megpróbálkoznánk a kenyérsütéssel, 12 óránként 12 alkalommal kell etetnünk a drágánkat, hogy elég erős legyen a feladathoz. Nem szabad türelmetlennek lenni, mert akkor csalódás érhet bennünket.
12 óra elteltével így megnőtt
Szép nagy buborékok vannak benne
Utóirat: a megmaradt kovászt, amit nem használunk, fel azt az első egy hétben még ki kell dobni, mert még nincs stabil mikrobiológiai állapot. Aztán egy hét leteltével elkezdhetjük gyűjteni a hűtőben és kovász chipset, pogácsát, muffin-t lehet csinálni belőle, de fel lehet használni akár nokedli, palacsinta készítéshez is. Le is lehet szárítani, hogyha valami baj érné az anyakovászt/vadkovászt, legyen mihez nyúlni.
Az anyakovász tárolása. A friss anyakovászt, amennyiben van rá lehetőségünk, az első egy hónapban tartsuk a pulton és 12 óránként etessük, a hűtőzés csak legyengítené. Illetve aki gyakran süt, annak is maradhat a pulton, viszont akinek ritkán van alkalma sütni (egyszer egy héten) érdemes betennie a hűtőbe. Ez úgy történik, hogy a meglévő kovászból kiveszünk 25 g-ot és hozzámérünk 100 g lisztet és nagyjából 90 g vizet, ezt jól összekeverjük, néhány órán keresztül a pulton hagyjuk, míg kétszeresére nő, és csak ezután tesszük be a hűvösbe. Nincs is más dolgunk vele, minthogy ha kell a sütéshez kivegyünk belőle és feletessük, vagy legalább egyszer frissítsük fel a héten, ha látjuk, hogy már kezd összeesni, éhezni, de nem tervezünk sütni.
Források:
https://mit-ehetek.hu/miert-egeszsegesebb-a-kovaszos-kenyer-mint-az-elesztos-kenyer-446b
https://sobors.hu/gasztro/elesztos-vagy-kovaszos-kenyer/
https://egy.hu/gasztro/igy-lehetsz-profi-kovaszolo-buktatok-amikre-erdemes-odafigyelni-ha-kovaszkeszitesbe-kezdesz-106995#
https://smuczerhanna.com/tag/kovaszneveles/
https://www.cukorbetegkozpont.hu/glikemias-index
Laborka – KovászLabor Alapozó facebook csoport
https://receptvadasz.hu/kovasz-frissitese-etetese/
Tisztelt Érdeklődők!
Tisztelt Természetszeretők és Gyümölcsbarátok!
Kedves Zselici Tündérkertesek!
Örömmel és köszönettel adom át a Tisztelt Érdeklődők részére a Keszü család szíves meghívását a Baranya vármegyei Boda településen található, híres datolyaszilva-ültetvényükbe!
Az invitálás csapatunk részére 2023. november 18-ra szól, délelőtt 10 órára.
A látogatás során kedves vendéglátóink - kóstolóval egybekötve - megismertetnek bennünket a nálunk még újnak számító datolyaszilva gyümölccsel, és bemutatják
a novemberben kiemelkedő élményt nyújtó, érő, narancssárga gyümölcsökkel ragyogó ültetvényüket, amely látvány talán legméltóbban P. Lippay Jánosnak a Posoni kert-ben írott, tizenhetedik századi, de örökérvényű szavaival lenne jellemezhető: "[...] a' fáknak drága ékességek a' sok külömb féle szép, jó ízű, kedves illatú gyümölcsök,
az ő számtalan külömböző színes termetekkel, mint valami kincses draga kövékkel ragyogó násfákkal, szemeit, szivét megvídámíttyák, és fel-ébresztik embernek [...]".
Aki a 6-os főúton Pécs és Szigetvár között autózik, a bodai elágazónál rögtön szemébe tűnik a datolyaszilva-ültetvény látogatóinak készült eligazítótábla, amely később is meg-megjelenik, egyértelműen utat mutatva a helyszín megközelítéséhez, ahol végül a parkolóhelyet is tábla jelzi.
Közben ezen a mostani hétvégén zajlik ugyanott az 5. Bodai Datolyaszilva Szüret, amelyről bővebb tudnivaló itt: https://www.facebook.com/bodaidatolyaszilva
A 18-ai látogatásunkkal kapcsolatosan tisztelettel kérnénk az előzetes bejelentkezéseiket a pomona@t-online.hu címre, vagy a +36 30 4911955 telefonszámra legkésőbb november 16., csütörtök estig, mivel a szervezőknek mindig nagy segítség, ha előzetesen megközelítő fogalmuk lehet a várható létszámról. Előre is köszönjük!
Találkozzunk tehát jövő szombaton, november 18-án, délelőtt 10 óra előtt pár perccel, a datolyaszilva-ültetvény parkolójában!
Addig is egy kis olvasnivaló a tárgyról:
https://agraragazat.hu/hir/datolyaszilva-bodan-videoval/
Gyümölcsbaráti üdvözlettel a Zselici Tündérkertek többi tagja nevében is:
Kustos Irma
Gyümölcsoltó Alapítvány
Éretlen datolyaszilva augusztusban
Datolyaszilva Pécsett, augusztusban
Volt szerencsém három teljesen szerteágazó életutat megismerni az elmúlt évek alatt. Mindhárom fiatalember úgy gondolta, hogy külföldön viszi jó hírét az 1000 éves kicsiny országunknak, karrierjük építése közben. Remélem, hogy egyszer a NASA, az Európai Unió és a Microsoft elismert szaktekintélyeiként olvashatjuk a neveiket!
Mióta élsz külföldön és mi a benyomásod arról a társadalomról, amibe kerültél (szokások, társas kommunikációs formák, ünnepek)?
Mátéfy Ádám: 2022. szeptember 20-án érkeztem meg Nagoja városba, ami Japán legnagyobb területén, Honsu szigetén fekszik. Első benyomásom, amit a hétköznapi élet során tapasztaltam, hogy Japánban az ünnepnap, ha keddi, csütörtöki időpontra esik, az azt követő időszakot nem hosszabbítják meg a dolgozók/tanulók részére. További észrevételem, hogy Karácsonyt és a Húsvétot kevésbé ünneplik, viszont ennél jelentősebb az újév, ekkor az egész szigetország mozgalma leáll. Érdekesség, hogy a napfordulók ünneplésének is kultusza van.
Szalóczy Balázs: 2022 augusztusában mentem ki Hollandiába, egy elég híres egyetemi városba: Hágába. Személyes meglátásom a holland emberekről, hogy sokkal színesebbek, érdeklődőbbek, nyitottabbak, mint ahogyan otthon lefestik őket. Továbbá egy különleges hagyománynak tartom a holland karnevált, amit a dél-holland régiókban szoktak megrendezni (a brazil karneválokkal egyidőben). Ezen a rendezvényen előszeretettel fogyasztanak Stroopwafelst és Frikandelt, amelyek nemzeti ételek. Északi régiókban kevésbé elterjedtek, inkább North-Bratand és South-Holland tartományokban, amelyek délen vannak. Persze az intenzitásuk kisebb, mint Velencében vagy Rio de Janeiro-ban.
Maricza Lóránd: 2019-ben jöttem a második otthonomba, Hargita megye központjába: Csíkszeredába. Mivel a képzésem utolsó évében járok, ráadásul töltöttem fél évet Szegeden Erasmussal és egy évet Budapesten dolgoztam, (amikor évet halasztottam), így ezzel a váltakozó életformával igazán kijöttek a főváros és a székely megyeszékhely közötti eltérések számomra. Nekem a legeltérőbb emberi kommunikációs szokások közé tartozik, hogy Budapesthez képest az embereknek több időre van szüksége a nyitásra egy másik ember iránt. A székely néplélek miatt a lakosság rendkívüli módon nagylelkű és tisztelettudó, viszont olykor távolságtartó is tud lenni, ami három múltbeli eseménynek köszönhető, nézőpontom szerint: a hosszan tartó elnyomó rendszer, a kemény mezei munka és a zord időjárás!
Melyik egyetemen folytatod a tanulmányaidat, és mi az általad kitűzött cél, amiért ide felvételiztél?
Mátéfy Ádám: Az intézmény, ahol tanulok: Nagoya University. Azon okból választottam ezt az egyetemet, mert mindenképp fizika szakon szerettem volna továbbtanulni és Japánban angolul itt van erre a legjobb lehetőség. Ráadásul az egyetem besorolása Japánban, illetve a világon is előkelő helyet foglal el. Ezenfelül az itt megszerzett tudás hozzá fog járulni, hogy csillagászattal és űrkutatással foglalkozzak.
Szalóczy Balázs: The Haage University of Applied Sciences a felsőoktatási intézmény, ahová járok. Azért tettem át a „székhelyemet” ide, mert a nemzetközi politikával, 21. századi globális világgal és elemzéssel szeretnék foglalkozni a jövőben, és ezeket a terveimet úgy gondoltam, hogy egy gyakorlatorientált képzés, ahol módomban áll több nyelvet az angolon túl elsajátítani, nagyban elősegíti majd. Sőt mi több, Hágában van a Europole (Európai Unió Rendőrsége), Nemzetközi Bíróság és több szervezet központja, így az elhelyezkedés is könnyebb lesz, véleményem szerint, mert egy nemzetközi tanulmányok szakot végzett fiatalra ilyen helyeken mindig szükség lesz! A döntésemnél szerepet játszott, hogy nem akartam a legerősebb egyetemek egyikére járni, például Maastricht jobb Hágánál, de a nagyvárosi létet nem tudnám nélkülözni.
Maricza Lóránd: A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen pallérozódok. Az útkeresésem során bukkantam rá erre az intézményre, amikor érettségi után különféle tevékenységbe belekóstoltam, ám egyik sem nyerte el a tetszésemet. Voltam asztalosműhelyben, de baristaként is próbáltam keresni a kenyerem. Ebben az időszakban kerestek meg az unokatestvéreim azzal az ötlettel, hogy jelentkezzek gazdaság-informatikus szakra, mert az informatika világa a jövő. Én kaptam az alkalmon és jó döntésnek bizonyult.
Miben segíti az adott állam az edukációdat, illetve mennyi tandíjat kell fizetni (amennyiben szükséges)?
Mátéfy Ádám: Több irányból is segíti az állam az itt tanuló külföldi diákokat. Bár a tandíj viszonylag magas, egy tanévben másfél millió forint, de világviszonylatban, még mindig olcsónak számít, a helyi tanulóknak is ugyanennyit kell fizetniük. Ezen felül egyre több angol nyelvű képzést indítanak, ezzel is szeretnék felkelteni a figyelmet országhatárokon túl. Plusz a hátrányos helyzetű fiatalok számos ösztöndíjban részesülhetnek.
Szalóczy Balázs: Igen, ellenben nem túl magas a tandíj. Egy egész tanévre 400 ezer forint, amihez hozzájárul a sávos tandíj fizetés, ami azt jelenti; hogy az Unióban élő hallgatóknak 1000 euró körülbelül fizetendő önköltség és ahogyan távolodunk Hollandiától, egyre növekszik ez a pénzösszeg. Másik jelentős segítség számomra, hogy a tömegközlekedésre hétköznap 40% kedvezmény jár és hétvégén ingyenes! Ezenkívül rengeteg ösztöndíj program van és szociálisan szponzorálják azokat, akik rászorulnak.
Maricza Lóránd: Nem kell tandíjat fizessek, szerencsére a 7.0-es átlagot nem nehéz elérni, hogy ingyen tanulhassak (hetest a tízből, merthogy Romániában 1-10-ig van az osztályzás). Szűk réteg, akiknek mégis saját maguknak kell finanszírozni a tanulmányaikat, ők sem fizetnek 100 ezer forintnál több tandíjat évente. A magyar állam tartja fenn az egyetemet annak költségeinek jelentős részével, viszont a román állam is támogatja egy kis részben a létesítményt.
Egy kicsit a szabadidőről, milyen szórakozási lehetőségek vannak a városban, ezek közül melyeket szoktad igénybe venni?
Mátéfy Ádám: Én nem vagyok az éjszakai élet nagy kedvelője, de akad a szórakozóhelyeken kívül más kikapcsolódási lehetőség. Például: népszerűek a karaoke bárok, ahol beszélgetés mellett a bátrabb egyetemista elénekelheti a kedvenc dalát. Továbbá szintén nagy érdeklődésnek örvendenek az „árkádok” játékgépekkel felszerelt termek, amiket a flippergépekhez tudnék hasonlítani.
Szalóczy Balázs: Szabadidőben házibulikra szoktam járni, merthogy Hágában a szórakozó helyek nem nyerték el a tetszésemet, mindemellett otthon szoktam saját testsúlyos edzéseket végezni.
Maricza Lóránd: A Csíki Csobbanóba szoktam szabadidőmbe elmenni, ami a belváros szélén található, jól felszerelt modern uszoda. Ezenkívül a futás a másik kedvenc hobbim, amikor van időm önmagamra. Szórakozóhelyek látogatása is kedvelt elfoglaltság számomra, például az egyik: Ólom Madár nevezetű törzshelyünkön szoktunk összegyűlni. Másik lehetőség az itteni rokonaimmal való programok, amik közül a dézsázást tudnám kiemelni, ami a „székely jakuzzi” nevet méltányosan viseli, ráadásul erdélyi fenyőfából készül többnyire!
Van sportfoglalkozás vagy bármilyen más mozgással kapcsolatos tevékenység az egyetemen, mi az, amit igénybe veszel?
Mátéfy Ádám: Igen. Az első évben kötelező tantárgyként kell választani. Az első szemeszterben tollaslabda volt, ami a Távol-Keleten egyébként az egyik legnagyobb népszerűséggel rendelkező sport. (Szokták egyéniben és párosan is játszani.) A második szemeszterben foci lesz. Ezenkívül szervezett klubokban lehet sportolni, amiket szívesen kipróbálnék a jövőben: röplabda, sportlövészet és japán íjászat.
Szalóczy Balázs: Számos sportlehetőség van. A fő campuson (csodálom is az épületet, mert az Európai Unió Parlamentjére hasonlít) található egy Sporthall, ahol heti kétszer futsalozom, ámde van egy sportcampus is, ahol nagyon széles sportolási lehetőség kínálata közül tud válogatni, aki mozgásra vágyik.
Maricza Lóránd: Igen. Háromból két évig kötelező valamilyen sportot választani. Én az első két évemben kosaraztam, úsztam, de sokan választanak focit vagy jógát is. Előnye, hogy teljesen ingyenesek, mert az egyetem szerződésben áll azokkal a cégekkel, ahol ezeket a mozgásos tevékenységeket űzni lehet.
Milyen történeteid vannak az itt eltöltött idő alatt, ami hűen szemlélteti az adott nemzet gondolkodását, habitusát?
Mátéfy Ádám: A kulturális különbségek miatt elég nehéz kapcsolatot felvenni japán diákokkal. Ezt még megnehezíti szerintem, hogy a digitális térben csökken a nonverbális kommunikáció lehetősége. Egy japán barátomnál vettem észre, hogy a Messenger üzeneteim teljesen más reakciót váltanak ki belőle, mint egy magyar ismerősnél. Időbe telik, amíg megértjük egymást!
Szalóczy Balázs: Az egyik legszembetűnőbb különbség Budapesthez képest, a holland pénzügyi precizitás! Ha a holland barátaimtól esetlegesen kölcsönkérek, szívesen adnak kölcsön, viszont pár nappal később emlékeztetnek a pontos összegre, hogy véletlenül se felejtsem el mennyivel tartozom. Az egymás állandó meghívása, az éttermi költségek figyelmen kívül hagyása nem szokványos Hollandiában.
Maricza Lóránd: Lényeges eltérés talán, hogy az órákra is igaz az állítás, amit a társas kommunikációkra mondtam. Az aktivitás az esetleges kudarc elkerülése miatt kisebb, mint Budapesten, vagy Szegeden volt, ami aztán fokozatosan oldódik, ha mindenki jobban megismeri egymást!
Az egyetem létszáma hozzávetőleg és hány egyetemista jár a szakodra?
Mátéfy Ádám: A szakomon évfolyamonként 5-6 diák jár. Az angol nyelvű képzések száma jóval kisebb, tehát 50-60 jelentkezőt tudnak fogadni évfolyamonként, ami azt jelenti, hogy a megközelítőleg 16000 fős egyetemen 2000 külföldi hallgató folytat tanulmányokat.
Szalóczy Balázs: Az egész egyetemnek három campusa van és 30 ezer hallgató folytat tanulmányokat. A nemzetközi tanulmányok szak indult három és négy éves képzésen egyaránt, minden osztályban 50-60 egyetemista jár, ez összesen 750 körüli fiatalt jelent, tehát kijelenthetem, hogy egy egészen népes szak a miénk.
Maricza Lóránd: A gazdaság informatika szak eléggé közkedvelt az egész egyetemen belül, így azt tudom mondani, hogy 60 diák „koptatja” az iskola lépcsőit a szakunkon, az összesen egyetemünkre járó 300 hallgatóból. Tehát hozzávetőleg minden 5. diák gazdaság informatikát tanul jelenleg, még úgyis, hogy több indul jóval, mint öt. Viszont, így a kis oktatási központunk miatt extrémen családias a közegünk!
Van-e olyan oktatód, aki jelentős hatással volt rád? Miért?
Mátéfy Ádám: Az egyik matek professzort mondanám, mert egy külön matematika órát tartott, ahová mind a négy évfolyam reálos hallgatói betekintést nyerhettek. Számomra, azért volt érdekes ez a kurzus, merthogy részletesen elmagyarázta 3. és 4. évfolyamnak az anyagot, de elkezdett minket is rávezetni, hogy később ne legyen annyira tömör.
Szalóczy Balázs: Az időbeosztás sosem tartozott az erősségeim közé. Pont ennek a készségnek a fejlesztésében sokat lendített az ír tanárom, aki emberileg is kiállt már többször értem, például amikor elfelejtettem felvenni egy tantárgyat és közbenjárt az adott előadónál, hogy elkerüljem a bukást abból a tárgyból év végén. Egyébként az órái szintén érdekesek voltak; angol nyelvhelyességet, diplomácia alapokat és előadásmódot csepegtetett belénk.
Maricza Lóránd: Két egyetemi tanárt is tudnék mondani. Az egyik oktató, aki nagy hatással volt rám szakmailag; programozást tanított és nála éreztem talán a legmagasabb fokú felkészültséget a szakirányom területén, mindemellett az államvizsgában szintén ő segít nekem. A másik: egy vezető könyvelő a városban, így számos életszerű példával magyarázta el a befogadandó ismereteket, ami elképesztően érdekes volt számomra.
Gondolkodtál azon, hogy az adott állam nyelvét elsajátítod, illetve, ha tanulod mennyire nehéz?
Mátéfy Ádám: Az egyetemre érkezésem után egyből elkezdtem a japán nyelvet elsajátítani, egyébként a világon ez az egyik legösszetettebb nyelv. Három karaktercsoportból áll: hiragana, katakana és a legtöbbet használt a kandzsi. A Japanese Language Proficiency Test (a legelismertebb felmérés) 5 szintet határoz meg a japán nyelvtudásban, amely skálán most az L5 szinten vagyok, amelynek A1-A2 európai lépcsőfok a megfelelője. Már hat Mangát el tudok olvasni japánul,ezt 16 hétig tartó tanfolyamon ( heti öt nap 1,5 óra) értem el. Szükségem is van a japán nyelvismeretre, mert azt vettem észre, hogy sokan gyenge angol nyelvtudással rendelkeznek a szigetországban.
Szalóczy Balázs: Nyilvánvalóan, merthogy imádom az idegen nyelveket! Angol, francia, orosz nyelvek után melyek az utolsón kívül egészen folyékonyan mennek, remek megmérettetésnek tartom a holland nyelv elsajátítását . Sajnos itt szinte mindenki beszél angolul, így nincs olyan sok platform, ahol gyakorolni tudnék.
Maricza Lóránd: Mivel az képzés teljes mértékben magyar nyelven folyik és több mint 85%-a magyar anyanyelvű Csíkszeredán, így nem vagyok ráutalva a román nyelv művelésére a hétköznapokban. Volt román nyelvóránk az elmúlt fél évben, ahol a tanár hamar észrevette , hogy én soha nem palléroztam ezt a nyelvet, így elég volt Duolingoznom, amivel kiváltottam a vizsgát. (Ebből is látszik az emberséges hozzáállás az egyetemisták felé.) Mivel az angolt már úgy gondolom, folyékonyan beszélem és terveim ellentétesek a román nyelvtanulással, tehát a jövőben sem tervezem megtanulni.
Éreztél honvágyat, elmélkedtél azon, hogy egyszer hazajössz (akár végleg) Budapestre?
Mátéfy Ádám: Természetesen éreztem honvágyat. Főleg Karácsonykor, a családi közös ünneplés hiányzott, máskülönben tervezem a hazamenetelt, ami minden bizonnyal nem most nyáron lesz a vizsgáim miatt, de a szüleim meg fognak látogatni. Nem tudom még, hogy élnék-e újra Budapesten, szerintem a négy éves képzés után és a karrierem alakulását követően tudok erre választ adni.
Szalóczy Balázs: Sokszor érzek honvágyat, ám az vigasztal, hogy sok diák van a campuson, aki sokkal távolabbról érkeztek, így még évi két-háromszor sem áll módjában a családjukat meglátogatni. Az első évben pont az itteni légkör megszokása miatt nem vállalok munkát, majd csak a második évtől. Ami az életem szervezését illeti, jelen pillanatban nem gondolom, hogy Magyarországon fogok élni a képzés után, de majd úgy is képlékeny minden.
Marcicza Lóránd: Igen tervezek visszajönni nem csak látogatóba! Az szakdolgozat megírása után félévet szeretnék a képesítésem munkakörében dolgozni Budapesten. A félévet követően Svájcba költöznék 3-5 évet tőke- és tapasztalatszerzés gyanánt az informatikai szakmában. A későbbi jövőmet jelen pillanatban vagy Budapesten, vagy itt Székelyföldön képzelem el. A honvágy nálam speciálisabb érzés, mint a legtöbb külföldön élő diáknál, mert a családom egyik fele Magyarországon a másik pedig velem egy településen él, így legjobb lenne, ha mindkét helyen tudnék élni egyszerre.
Végezetül, ha kitudnál emelni pár pozitívumot és negatívumot, amit nap mint nap megélsz a magyar fővároshoz képest mi lenne az?
Mátéfy Ádám: Pozitívum többek között, hogy tagja vagyok a csillagászati világméretű Diák Olimpián résztvevő magyar csapat felkészítésében, amit Nagoyából is tudok művelni. (Egyébként a gimnáziumban ezen a versenyen én is részt vettem és 3 ezüstöt hoztam Magyarországnak összesen 7 ezüstből. Erre mai napig büszke vagyok!) Másik előny az, hogy a japán Anime sorozatokat már Magyarországon is néztem, most pedig a művekben szereplő helyszíneket járhatom be mindennap. Ellenben legjobban a magyar ízek hiányoznak otthonról, csípős paprika nélkül nem az igaziak az ételek. Viszont minden rosszban van valami jó itt létem alatt csiszolgattam egész jóvá a főzés technikáját.
Szalóczy Balázs: Talán a legjobb dolog az ittlétben a nemzetközi közeg, amiben élek, ahol szó szerint „fürdőzöm” a nyelvek és kultúrák tengerében. A másik kiemelkedően szuper körülmény, hogy viszonylag sok magyar nyelvű van az egyetemen, így anyanyelvemet is napi szinten gyakorolom, amit fontosnak tartok. Negatívum a hazai konyha hiánya, barátok és a leglényegesebb a családom!
Maricza Lóránd: A legjelentősebb pozitívum a 17. kerülethez képest, hogy nem kell tömegközlekedést használjak. Mivel Csíkszereda 34000 fős lakossággal rendelkezik és a területe sem túl nagy, így 10 perc alatt minden úti célnál ott vagyok. Jó minőségű bentlakás, illetve az önállóság, ami szintén nagyszerű. Negatívum, habár itt van a családom egyik része, az otthoniak hiányoznak időnként.
Rendszeres nyári alkotótáboraink mindegyike műforma-keresés is egyben: olyan, egyhetes együttlétek, ahol tematikus (2013, 2016, 2017, 2022), workshop-okhoz kapcsolódó (2020, 2018), szabad alkotói (2015, 2019) munka vagy építőtábor (2021) kap fókuszt. Idén úgy gondoltuk, hogy az aktív pihenésre összpontosítunk, vagyis mindazokra a dolgokra, amik alapvetőek voltak a munkánkhoz (evés, pihi, beszélgetések, közösségi programok), de háttérbe szorította őket a sok-sok egyéb teendő, és ezáltal különös teher alatt állt mindegyikünk. Na, ettől a tehertől akartuk most felszabadítani magunkat, és így hirdettük meg a nemalkotótábort. A helyzet ezzel megfordult: a hosszúra nyúló főzések és pihenések között és mögött öntevékenyen szövődtek a zenélések, kirándulások, beszélgetések és minden egyéb tevékenység. Voltak közös programjaink, voltak mellette egyéni kezdeményezések is, amikbe bekapcsolódtak a többiek. És mindezekkel együtt el is készültek dolgok, mintegy természetes mellékhajtásként, például egy közös szőttes.
Életkép jégkrémezéssel és rejtvényfejtéssel
Zita és Bence főz
Kristóf
Úszás Andiéknál
Képköznapok-bemutató és beszélgetés Rumann Gáborral
Éjszakai röpi Bouquet Dani hangkíséretével
Aktív nemalkotóink: Zita, Bence, Nagy Dani, Kinga, Tóth Barni, Kristóf, Balázs, Judit, Jolán és a többi Jbetűs, Gyenis Nóri, Gábor, Viki, Boldi, Bori, Bouquet Dani és Lázár, Abonyi Zsolt és Barbi, Laura.
Kristóf fotói szépnek láttatják a virágaimat, a kertet. Szeretem, ahogy megszépíti nekem. Értelmet ad a munkának, magának a kertnek.
Ahogy visszaemlékszem, körülbelül 7 éve kezdődött, mikor pár év ráhangolódás után elhatároztuk, belevágunk két választási korú borjú vásárlásával a szarvasmarha tartásba. A terv annyi volt hogy a környezetünkben lévő másra nem használható bozótos területeket legeltetéses állattartással hasznosítsuk. Ezáltal magunknak egészséges, tiszta takarmányon nevelkedett húst teremtsünk. Így érkeztek hozzánk választási üszőborjúként nyolc, illetve hat hetesen Mandula és Menta. Mára a csordánk négy tehénre, és alattuk cseperedő négy bikaborjúra növekedett.
A legeltetéses szabad állattartás velejárója a hajtás, amikor egyik legelőről a másikra vonulnak az állatok, így pihenőt adva az elhagyott területnek a megújulásra.
A marhahajtás izgalom, készülődés, tervezés.
Honnan hová, vagyis a kialakított öt legelő közül merre lesz az éppen aktuális útvonal? Kit vezessünk a tehenek közül? Persze Mandula az tuti, mert ő a legszelídebb, de Mentát sem árt nyakon csípni, mert a múltkor ő volt a legrakoncátlanabb, akit a bokrosból vagy a vetésből kellett visszaterelni a helyes útra. Reméljük, a bikaborjak már ügyesen kijönnek a kapun, nem úgy, mint életük első alkalmával, mikor nem voltak hajlandóak nekünk elhinni, hogy át lehet menni a villanypásztor-zsinór vonalán. Hogyan kezeljük a forgalmat? Peti ebben a legjobb, biciklivel gyorsan, ügyesen intézkedik, az útvonal két végén irányítja az épp erre járókat. Mindig van egy-két bátor autós, aki nem szívesen lassít, hálásan köszönjük annak, aki megáll és szívmelengető, ha még fotót vagy videót is készít a menetről.
Nálunk pár száz méter hajtásról van szó, de mégis mindig izgalommal tölt el mindnyájunkat, hogy minden rendben legyen, és megnyugtató, ha gond nélkül sikerül.
Tavasszal volt szerencsém Viola és Ervin jóvoltából egy igazi alföldi, 15 km-es távon, kb. 50 állatot számláló gulya hajtásánál segíteni. A téli legelőről a nyári 400 hektáros területre hajtottuk át a család Charolais fajtájú gulyáját. Számomra lenyűgöző, ahogy együtt mozog a gulya a gazdát követve. Persze a segítőknek, hajtóknak – akik mi voltunk – egy pillanatnyi szünet sincs a menet közben, hogy ez az egység megmaradjon.
A végeredmény, hogy állataink friss, dús legelőre érkezve elégedetten belakják azt - egy állattartónak csodás érzés.
Tisztelt Faluságosok! Drága Judit!
Minden vendégjárás egy merő izgalom. Hiszen azok előtt kell szerepelnünk, akikkel nem élünk együtt. A családunk tudja, hogy milyenek vagyunk reggel kócosan, vagy hogyan isszuk a szódát, vagy mikor szoktuk a fürdőben a csapot letörölni. De aki nem velünk lakik, az csak azt a pillanatnyi állapotot látja, amikor nálunk van. Abból von le következtetést. És ezért izgulunk.
Akkora égés volt, amikor egyszer takarítottuk a fürdőszobát, a gyerekek meg megkérdezték, hogy vendégek jönnek. Majdnem elsüllyedtem. Ez ellen nincs mit tenni. Jó benyomást szeretnénk kelteni. Pedig a szétdobált gatyák ellenére még lehetünk jó emberek. Azért már vagyok olyan bátor, hogy bizonyos barátaim látogatásakor nem pakolok el, de ha az anyósom, vagy az anyám jön, akkor fényesítem az ezüstöt.
Pusz, Krisz