Karó a sodrásban: Aldous Harding első albumáról

Vannak zenék, amik veszélyesek a mit sem sejtő hallgatóra nézve: akár akarja, akár nem, beszippantják, függővé teszik, kiszívják a lelkét, hátrahagyják a testét. Aztán előfordulnak az olyan még veszélyesebb zenék, amik egy nagyobb embercsoportot képesek uralmuk alá gyűrni és elbánni vele ugyanígy - mint ahogy azt tették Wagner operái is egykoron. Aki megérezte, hogy az érzékenység és a nagyság összeadódva előbb-utóbb súlyos árat követel, mint pl. Nietzsche, az menekült, amerre és ahogyan csak tudott (késve), vagy legalábbis trükkökhöz folyamodott, ahogy tette Odüsszeusz a szirénekkel.

Mindezekkel szemben vannak az olyan zenék, amik egyszerűen csak önzetlenül gyönyörűek. Rabul ejtenek, beléd épülnek, de mégis megtarthatod a lelkedet. Ilyenek a korábban már bemutatott Vashti Bunyan korai dalai, King Crimson Trio-ja... Jó ezeket birtokolni belül, és jó az a tudat, hogy már nem kell többé hallgatni ahhoz, hogy az emlékezetünkből bármikor átérezhessük őket.

Aldous Harding akármelyik csoportba tartozhat, de viszont ha nem szelidítjük meg, akkor elég veszélyes lehet. Az új-zélandi származású énekesnő az elmúlt tíz év során jelentős elismertséget szerzett a világban: személyes, belső témákat kiéneklő dalait hol gyermekien rezonáló, hol csípős öreg anyóka színében, de többnyire épp mindkettőben egyszerre szólaltatja meg, mindig őszintén, egyszerűen, ékes és tiszta angol nyelven, ami már önmagában is elég furcsa konstrukció, és akkor még nem beszéltünk kissé megszállott, mindenkit magába szippantó színpadi kiállásáról. Kezdeti, az indie-folk archaizáló de jelenkori problémákkal foglalkozó hangulatvilágából az évek során áttért egy egyedi popzenei ösvényre, járva az útjait valahol eredeti önmaga, Björk, Nana Mouskouri és Nina Hagen között, de már inkább easy listening kiadásban. Tehát van egy jókora zenei önmozgása, és mi most ennek a folyamatnak az elejére ugrunk: különösebb magyarázat nélkül tehát ez alkalommal inkább a legelső albumáról írnék, mint az azt követőkről.

Ennek az albumnak a borítóján a 2014-es, akkor 24 éves Aldous Harding látható, aki úgy fest, mintha a legközelebbi dohánybolt eladója kiugrott volna egy szusszanásra a szomszéd elhagyott telek bejáratához. Ha nem a zenéjét ismertem volna előbb, igazán nem tudnám, hogy mire számítsak: de az fix, hogy "gótikus folk"-címkézésű albumra nem. Viszont a tekintet: nos, az végig mélyen benne van ezekben a dalokban. Keserű, elveszett, kimért és büszke. Mindegyik dala hordozza ezt: még a leginkább játékos, Beast című dalra sem tudom azt mondani, hogy vidám, és a leginkább táncos Hunter-re sem, hogy örömtánc: megérintenek, megáll a kezemben a munka, ha hallgatom őket, és csak jó esetben nem fakadok zokogásra. Kevés is elég belőle, de annyi viszont kell ahhoz az élethez, amit nem megélni nem szabad. És ilyen értelemben tényleg nagyon-nagyon nem folk már ez a zene.

enter image description here

A dalok bemutatása előtt még annyi megjegyzésem lenne, hogy az egyikhez-másikhoz készült videók szerintem félreértelmezőek és olyan irányban tolják el a hangsúlyt, amire a fentiek tudatában semmi szükség - ez aztán a későbbi albumok videóira még inkább igaz, ezért azon az állásponton vagyok, hogy a képi kíséret kiiktatásával inkább csak hallgatom őket, és ezt is ajánlom az olvasónak. Az alábbiakban bemutatott négy felvételt is csak hang formájában emelem ki az albumról, szövegükkel.

A No Peace a meghasonlott remete balladája: minden közel van hozzá, így a végzete is; és mindentől távol sem találja meg saját békéjét – de őt sem találja meg senki.

No Peace

I live in a small pale house
A moment's march from the beach
My day is growing near

And here I find no peace at all
And here I find no peace at all

I hear the summer sounds
Silent only we keep on
The dirt in my fingerprint
Left roads winding on your peeling skin

And here I find no peace at all
And here I find no peace at all

I live in a small pale house
A moment's march from the beach
My day is growing near

And here I find no peace at all
And here I find no peace at all

~

A Beast első részében az aggódó gazdasszony kérdezi, hogy mégis ki adott enni a fenevadnak. Majd nyomtalanul szerepváltás jön, és ugyanaz a csípős hang fenevadként kérdez és követel viszont.

Beast

Who took that bone to the beast?
Who led it back to grace and gave it fire for its feast?
Who took that bone to the beast?
Now it lies breathing peacefully
All hope lies underneath

Why breed a boy for his meat
To teach the child cruel rituals of ruin to repeat?
Why leave a heart in the heat
'Till the marble bath that held the truth lies broken at your feet?

Bring me a man who is sweet
A quiet son of whom intends to never taste defeat
For I've seen a soul drag its feet
And come to rest inside a life with nothing left to eat

~

A Hunterben is hasonlóan észrevétlenül járunk oda-vissza az otthon maradó háziasszony és a vadászni járó, de üres kézzel érkező férfi egymásra irányuló szókapcsaiban. Ismerjük, milyen az, amikor szimbolikus tetteink a legtöbb, amit egymásért megtehetünk. Kölcsönös bizalom, elismerés, egymásnak-kiszolgáltatottság és a félelem, hogy a másiknak nincs szüksége rám.

Hunter

He's a hunter, he's a good man
Be brave when he brings you nothing home
He's a hunter and a good man
Be brave when he brings you nothing home

In the garden, you are Adam and Eve
You don't need me
In the garden, you are Adam and Eve
You don't need me

I am bleeding in the river
She knows I do not run
I am bleeding in the river
She knows I do not run

He's a hunter, he's a good man
Be brave when he brings you nothing home
He's a hunter and a good man
Be brave when he brings you nothing home

In the river, he has fallen
His blood begins to run
In the river, he has fallen
His blood begins to run

He's a hunter, he's a good man
Be brave when he brings you nothing home
He's a hunter and a good man
Be brave when he brings you nothing home

~

A Stop Your Tears az album nyitófelvétele. Egy lélek összes, szerettei iránt érzett aggodalmának és a saját élete iránt érzett bizonytalanságának közepébe zuhanunk vele. Jelenetei: álomképeink közti röpke valóságra-ébredéseink. Megváltás, azokért amiket tettünk és amik történtek velünk: nincs, nem is lehet, és nincs is kitől kérnünk.

Stop Your Tears

I will never marry my love
I will die waiting for the bells
Death, come pull me underwater
I have nothing left to fear from hell

I was gifted at the music
I was born the day the year was new
Someone has stolen all the water
I keep the pills inside an urn
Lord, show me my daughter
Show me her before she burned

We go walking in the hallways
Now and then a record gives a tune
Sometimes we hang from our chambers
Baudelaire in the afternoon
The yellow rose is a stranger
The devil’s invitation in bloom

I stand looking at my chamber
There are many things upon the floor
The blade is ready for the slaughter
The Virgin Mary hangs on the door
I will arrive at death’s border
Take back the cover God has torn from me

I am at the river with baby
Her father enters with a leap
Hold her head above the water
She is pale against the stream
I am the horse beneath his daughter
He is the mountain underneath

Az album többek között itt hallgatható meg egészében: https://aldousharding.bandcamp.com/album/aldous-harding

Faluságdiszkó-beszámoló

Nem vagyunk épp buliba járó család, de szívesen szervezünk évente néhányat, lehetőleg nálunk és összekötve néhány plusz programmal, pl. kiállítás vagy az alkotótelepek bemutatói. Most kipróbáltunk egy olyan verziót, amiben a dionüszoszi kivetülésre korlátozódtunk: diszkó és egy minimális vizuál, abból is épp annyi, amit fél óra alatt össze lehet állítani. A helyszínválasztáson nem kellett sokat gondolkodni (Szabadkikötő), anyai megrendelésre elkészült a fejlécrajz (Janka), és már lehetett is várni.

A buli-várás nagyon fontos dolog. Zene- (Janka és én), ruhaválogatás (csajok), jóidőben-reménykedés és főleg érzelmi-készülés. Van, hogy ez utóbbi egy évig is tart. Mindez ebben az esetben összeért azzal, hogy felfedeztük: Janka változatos zenei világával egész jó bulikat tudna csinálni. Úgyhogy nagyrészt az ő válogatására bíztuk magunkat, és ez egy igen jó döntés volt: elektró-szvingjeit mind szeretjük, a nagyonpop zenéket is gátlástalanul berakja, egy-egy Кино vagy anime-zene becsempészésével bővíti a repertoárt; diplomatikus a zenéket kérőkkel, és simán otthagyja a keverőpultot, ha táncolni akar. Bámulatos ez a magabiztosság, főleg egy olyan tinikor emlékének ismeretében, amit ugyanilyen idősen a pult mögött rendszerint a "gyorsabb zenéd nincs?" és az "ez nem zene, de amúgy ilyet én is tudok" típusú esztétikai és lelki problémák kezelésével töltöttem. És nem beszéltem még a csodás és igen hálás közönségről, akik akár már 19:00-tól éjfélig ropták, és akikkel együtt lett ez az este igazán emlékezetes. Köszönjük!

enter image description here

Ma elmaradt a reggeli, viszont tizenegykor nekiültünk az éppen lezárt levesnek és pogácsának.
Élményfeldolgozás: szavak keresgélése, hogy megtaláljuk azokat a jelzőket, melyek leginkább kifejezik a tegnap este érzés-élményeit. Fergeteges, fantasztikus, csodálatos....
Tudunk együtt bulizni: közös táncparketten, nemszámít hány évesen, közös zenei és viselkedési ízlést találva beleszabadulni a táncba. Örülni a zenének, a mozgásnak, annak, hogy vagyunk.
Anyai hála Jankának, aki napokon át válogatta a zenéket, elkezdett Balázstól megtanulni keverni, belehallgatni, átjátszani, potmétert kezelni, zenei informatikával ismerkedni.
Egyszer-kétszer ültem csak le, hogy szusszanjak egyet (nem kaptunk kíméletet, egy lassú szám sem volt....) és akkor gyönyörködtem: a gimnazisták, az egyetemisták, a felnőttecskék és a felnőttek ropták. Közös falu(ság).

enter image description here

Faluság disco

enter image description here
A képet anyai megrendelésre Kovács Janka készítette

A Faluság blog és a Hangfarm hangművészeti zöldmező közös szervezésben minden kedves érdeklődőt hív táncolni és/vagy zenét hallgatni, találkozni 2023. március 10-én, pénteken 19h-tól a Szabadkikötőben!

A zenei palettán régieknek és maiaknak electro-swing, jazz, indie, gumipop és természetesen mindenféle népi és gépi zene.

A belépés ingyenes, a hangulat legyen tökéletes!

Nő(ének)kör

enter image description here

Énekelt város és vidék: a környékbeli faluságos - legyen az publikáló vagy olvasó - csajokkal (és tiszteletbeli csajokkal, azaz pasikkal) a karácsonyi ünnepekre készülvén összeálltunk tegnap este egy közös éneklésre. Idilli, csodás este volt. Érzelmi biztonság, hogy vagyunk. Megtisztelődés.

A májusi utolsó bejegyzés, a természetes hibriditásaink minikonferencia után úgy gondoltam, hogy itt az idő az addigi négy évnyi intenzív egymás olvasást és írást befejezni. Mindenkinek mindenfelé változott az élete.... Mikor valamelyikünk küldött egy írást, azt írtam vissza, hogy elteszem talonba (merthogy jó, még mindig nagyon jó), mert egyszerűen most nem fér bele, nem akarom megtörni a blog csendjét, mert nem tudom biztosítani szerkesztőként azt a mindennapiságot, amit olyan tempósan írtunk. Beszélgetések, felvetések, hogy akkor jelenjen meg egy-egy írás havonta, hetente, félévente? Tényleg hagyjuk abba? De hát még van mondanivaló. A közös hang, amit megteremtettünk, a háttérben, publikálatlanul tovább él és működik, hát akkor mi legyen?

Mikor Mercz Dani megkeresett, hogy hogyan lehet csatlakozni, vettem egy mély levegőt és kezdtem volna neki ezeket elmondani. Aztán a beszélgetésünk során rájöttem, hogy nem kell mindig tervezni, nem kell mindig tempót diktálni. Amikor lesz lehetőség, akkor megjelenik egy írás. Üdvözlöm Danit a körünkben, írjunk és ígérem, amint tudom, szerkesztem.

Köszönöm, hogy vagyunk!

Föltámadt

A kereszténység tele van ősi, pogány vagy keleti eredetű rituálé-formák megszelidített változataival. Vagy épp fordítva, azok jártak oda-vissza – ki tudja.
Tavaszi áldozat - húsvét - Platón Phaidónja.
Az életünk részei, használjuk őket és vissza-vissza térünk hozzájuk.
Mostanában lassan de elkezdtem értelmezni és a magam számára megnevezni azokat a fogalmakat, amikbe belenőttem és amiket gyerekként egy egészen más értelemben éltem meg.
Ezek között az egyik a feltámadási körmenet, amin gyerekként a következő dolgokat figyeltem meg: lezárták miattunk a Fiskális út forgalmát, egy furcsa dalt énekeltek végtelen hosszan, elcsúszva egymástól, időnként megállva, csengetve.
A dallamot alapvetően szomorúnak éltem meg, de amikor elkezdtem feltárni ezt az egészet, azzal szembesültem, hogy nem az: lehetne gyorsan, ünnepelve is énekelni, hiszen arról szól, hogy feltámadt Krisztus e napon. A "hivatalos" dallama egy kicsit más, mint amire én emlékszem, de a saját feldolgozásomban az általam ismert verziót használtam: egy nagyobb méretű virtuális énekkar adja elő, teljesen szintetikus csilingelésekkel, belerontásokkal és összeállásokkal - nem végtelenül, de sokszor.

Az alábbi feldolgozás három különböző verziót mutat.
Az egyik a tiszta kórushang; a másik egy olyan változat, ami a körmenetet messze távolról mutatja, természeti hangok között, és még azoknál is halkabb a kórus és a harang; a harmadik pedig egy videó, ami mindegyikből egy kicsi.

Íme a harmadik:

Valamint az első és második:

A feldolgozásból kétpéldányos kislemez is készült, aminek egyik oldalán csak a gépi-népi kórus, másikon csak a természethang hallható.

Boldog Húsvétot!

enter image description here

Visszafordulások

Családunk történetében fordulópontnak tekinthető a tíz éve tett amerikai utunk: ott, vagy talán onnan hazaérkezve határoztuk el életmódváltásunkat. Szerettük volna hazahozni azt, amit ott kaptunk: az általános életörömet, a másik iránti honnanjöttél helyett mitszeretnél elfogadást, és nem utolsósorban a sokadik generációs szabadságot. Szintén egy fordulópontot mutat az alábbi, ott készült videó, amit valahol Kalifornia hegyein, két pont közötti útlevágásként indulva, majd kényszerűen visszafordulva készítettem. Szerencsére túléltük.

Fordulópontok, megtorpanások azóta is elérkeznek hozzánk, és sorra emlékeztetnek rá, hogy mit / kit hoztunk haza, mit nem végeztünk még el, mi várna még ránk. Ha nem is veszélyes ilyenkor továbbhaladni, de a megszokott mederben maradni időpocsékolás; érdemes ezért vállalni a megfordulással járó veszélyt, hogy szemből láthassuk azt, ami eddig a hátunk mögött kísért.

Építő koncertek

enter image description here
Az Okosházzal szembeni, a helytörténeti kiállítás előtti padon Kristóf minket fotóz, mikor Nándi éppen bontogatja a pezsgőt.

A Hangfarm zárókoncertjeit arra használom, amire szerintem való: bemutatom azt a munkát, amit ott csinálok. 2014-ben amikor először vettem részt a Hangfarm alkotótelepen, külön erre az alkalomra komponáltam egy darabot. Ez volt a Foltátfordítás. A koncepció pedig az, hogy feltöltött akkumulátorokkal érkezem és egyszeri lemerülésig dolgozom. Először foltokat fotóztam addig, amíg a kamera félig lemerült. Az energia másik fele a visszanézéshez kellett. Ezeket a foltokat papíralapú jegyzetfüzetben másoltam egy hangmagasság-idő tengelyre. Ebből csináltam egy darabot Sibelius kottaszerkesztőre, addig, amíg nem kezdte el jelezni a laptop a lemerülést. Akkor kiexportáltam midire és ez lett a záróhangversenyen. A későbbiek folyamán a Hangfarmra vittem az aktuális munkáimat, és abból mutattam be részleteket. Ezek sosem teljes értékű darabok voltak, mégis mindig megértést találtam Ellenden, amit itt is megköszönök.

enter image description here
Gramofon örökség

Tavaly egy szintén fotóalapú műrészletet mutattam be Borosi Gáborral. A mű nem készült el, a közbejött járvány elvette a motívációt. Úgy gondoltam, hogy idén ezt fogom folytatni. Megint a járvány szólt közbe. Olyan védőoltást kaptam, aminek mellékhatását - dekoncentráció - nem tudtam közömbösíteni. Arra gondoltam, viszek egy régebbi darabomat - a Glaßnost címűt - amit még 1988-ban írtam, és bombabiztosan begyakoroltam. De teljesen elveszítettem azt, amit én hangszerbiztonságnak hívok, köznapi nevén izommemóriaként is ismert. Azt a tulajdonságot, amikor csukott szemmel is tudom, merre van a megszólaltatandó hang billentyűje. Kényszermegoldás volt, hogy lehozzam anyám gramofonját. Annyiban illett a Hangfarm profiljába, hogy be tudtam mutatni, egy villamos energiát nem fogyasztó lejátszó eszközt. Titkon abban reménykedem, hogy készít valaki ezen az elven működő playert. A dolog annyi előkészületet igényelt, hogy a tárolás során a lejátszókorong posztója penészes lett, megtisztítottam. Valamint az acéltűket kellett smirglivel meghegyezni, mert a tompa tű nem közvetíti a membrán felé a rezgést. De megérte picit foglalkozni vele: láttam, hogy meglett felnőttek csillogó szemű gyerekekké válnak a gramofon hangjától.

enter image description here
Gramofon kurblizás

enter image description here

enter image description here
Gramofon zeneszó

enter image description here
Tűsdoboz

Sajnálom, hogy idén nem volt alkotótábor, de megértem a házfelújítás és a kialakuló Maller-terem szükségességét. Valószínűleg hiányozni fog az az inspiráció, vagy hadd nevezzem egyszerűen feltöltődésnek, amit a táborban kapni szoktam. És persze abban reménykedem, hogy a következő évben megint csinálok valami újat.

Vasárnapi képeshang 77. - Fénysávok

Az egész vasárnapunkat áthatotta, hogy újra menni kell. Táskamosás, autótakarítás, városi kabát keresés, cipőtalálás, elveszett vagy csak annak hitt könyvek és füzetek előhalászása az ágy alól, civakodás a jobb ceruzáért, az egyenesebb vonalzóért.
Családba zártságunk megint kinyílik - rányílás a külvilágra és megnyitása magunknak. A vasárnapok a rendszeres iskolai ritmusú szakaszokban is kettős érzelmezettségűek: az itthoni idillből kiszakadva is megtartani, magunkkal vinni azt. Az én anyai feladatom, hogy az árnyékok közötti sávokban megmutassam a fényeset, hogy másnap reggel a hajnali szendvicskészítéskor is elhiggyem, hogy elég nekik, amit magukkal visznek.
Különleges alkalmakra tartalékolt sárgaszilva-lekvárt bontunk, palacsintát sütünk, begyújtunk, hogy testünk és lelkünk átmelegedjen az itthoniasságban. Felkészülünk.

És a vacsora utáni pakolódásban Jónás hosszas tusakodásban feloldozza az estét: végül is, jó lesz! És meglátja a konyhában azt, ami bennünk is van.

enter image description here


kép: Kovács Jónás
hang: Kovács Jónás

Hálózati zenei megoldások az Okosház megnyitó performanszán

Nemrég elkezdtük a virtuális térben körvonalazni, hogy mit csinálnánk egy valós, interdiszciplináris, "akusztikölógiai" alkotó- és kutatóközpontben, és Boriék zenei csoportjának köszönhetően ezt nem is tudtuk tovább húzni, mint tegnap. Félévzárás, félévkezdés és egyéb hobbik közepette kellett is valami, ami visszarántott abba a világba, aminek semmi köze a valósághoz, és amiért tulajdonképpen minden más megéri. Mivel nap mint nap online megbeszéléseken éljük meg ezt a furcsa valóságot, már az is felüdülés, hogy "itt" történő, egyszeri, közös élményt hallunk-látunk.

A hálózati zenei megoldások már az internet kezdete előtt is jelen voltak pl. a telefonkonferencia-koncertek vagy próbák formájában. De tény, hogy az internet tette könnyen elérhetővé a teleprezencia leküzdését, még ha szaggatott, késleltett formában is. A The Hub, majd sorra a különféle hálózati zenei projektek a 2000-es évek elején tetőztek, és furamód ma már inkább le is csengtek. Pedig épp mára oldódtak meg azok a technikai problémák, amik 15 évvel ezelőtt még elérhetetlennek tűntek. Ma már természetes, hogy képet és hangot viszonylag jó minőségben, gyorsan, két irányban tudunk küldeni úgy, hogy közben még üzengethetünk is egy másik csatornán, és mindezek összege youtube vagy facebook live kimeneten keresztül a "külvilág" számára is látható.

Boriék csapatában három, egymástól távoli helyszín összekapcsolását valósították meg a a Jamulus hálózaton keresztül, melyek kimenetei Sinkó Bori gépére érkeztek, ő pedig ezeket az Open Broadcaster alkalmazással egy kép sarkaira helyezte és továbbította Görcz Andinak, és kiegészítette saját és két kollégája (Velev Milena és Borbényi Misi) által közösen, a Hydra live-coding rendszerrel valós időben generált animációval.
Ezeket összekeverve továbbította gépe egy youtube csatornára, és így lett elérhető nekünk is: kimenetét láthattuk tegnap a megnyitó performanszon, és láthatjuk ezután is, mivel a műsort automatikusan rögzíti a szolgáltató, így visszanézhető később. A kimeneti weboldal (http://okoshaz.hangfarm.hu/) ezt ágyazza be önmagába, amihez csak hozzáadtam egy egyszerű leírást. Ennek alapján néz ki így jelenleg a weboldal:

enter image description here
Pillanatkép - a rajta látható grafika Velev Milena műve

A továbbiak során az Okosház a virtuális térben alakul tovább, multimédia alkotó- és kiállítótér formájában gyarapszik újabb alkotásokkal, így a képen látszó változat később már más lesz, a performansz pedig egy menüpont alatt érhető majd el.