Makker, bütyköldék, pályázati hírek

Amikor januárban szubjektív pályázati ajánlót írtam, egyben meg is fogadtam saját tanácsaimat, és be is adtam, adtuk ezeket a pályázatokat. A napelemes pályázat egy kicsit kacifántosnak tűnik (azóta vagy ötödször kellett beadni teljesen nonszensz, pl. 1 ft-kerekítésre vonatkozó korrekciókat, hiánypótlásokat, javításokat), de a többi kettő sikerült. Így azokból el tudtuk kezdeni utaztatni az Elektronikai bütykölde nevű foglalkozásokat, valamint helyet tudtunk bérelni egy makerspace, vagyis egyfajta kreatív technológiai műhely számára. A pályázatot egyesületünk, a Moiré, a nyomdai kísérletekkel foglalkozó Műintézettel párhuzamosan adta be, így a helyet is együtt indítjuk: ők Drukker, mi Makker néven. A Drukker profilja ún. letterpress nyomdai műhely lesz, amiről egyébként még nem tudom hogy micsoda, mindenesetre régi, kézi gépekkel dolgoznak majd, a tervek szerint ősztől (a Drukker fb-oldala itt található).

Mi szintén a manufaktúra útjait keressük a technológia területén: csináld magad (DiY), kódolás, prototípusok, modellek farigcsálása, valamint az ezek köré épülő vagy akár ezektől egészen független, mégis minket érdeklő műhelyek, előadások, szakkörök formájában. Már van weboldala (makker.hu), természetesen van fb-oldala is (makkerpatch), ill. már hirdetjük első, megnyitó eseményünket is, június 3-ra, a többi program pedig alakul, és egyben maga a hely is alakul vele.

bütykölde Dunaszekcsőn, napelemekkel

A hétvégén az Open Bidouille Camp rendezvényén jártam, ahol működésben láttam, miként teremt ez a megközelítés közösséget nemcsak ezen a szűk területen belül, hanem mindenféle más irányba is: a barkácsolástól kezdve az elektromos motorkerékpár építéséig bőven belefértek a napelemes repedtfazék-hangszereim vagy az egyetemisták oszcillátorai, szenzoros projektjei. A franciák ezt rendszeresen megrendezik, kb. úgy, mint mi egy termelői piacot, csak épp itt a kapcsolatok, ötletek, kreatív megoldások csere-beréje zajlik, amellett, hogy persze az alkatrészek, félkész projektek is vándorolnak. Szeretném, ha ez a Makker által is így történne, vagy legalább elindulhasson a folyamat ebbe az irányba.

Mindezközben pedig folyamatosan járunk bütyköldéket is tartani, a tervek szerint olyan falvakba, kisvárosokba, ahol érdeklődés mutatkozik rá: júliusban Dunaszekcsőre megyünk vissza, ill. Komlón tartunk nyári tábort, augusztus elején pedig Bonyhádon tanítunk napközis webprogramozást! Egyébként azt vettük észre, hogy bárhová mehetünk, mindenhol van rá pozitív fogadtatás, talán csak épp a nagyváros a kivétel, hiszen ott a kulturális bőség és a tempó nem könnyen fér össze ezzel a kontemplatív megközelítésű, inkább a kísérletezésre és kombinálásra mint a látványra építő foglalkozással. Ha tudsz olyan települést a Dél-Dunántúlon (a pályázat szerint Baranya-Tolna-Somogy megyét érinthetjük), ahol van erre érdeklődés, üzenj! Itt a bütyiweblap, témaleírásokkal: http://butykolde.hangfarm.hu/, ill. itt a facebook-os oldalunk (ahol fotók is láthatóak a korábbiakról): https://www.facebook.com/elektronikaibutykolde/

enter image description here Egy tipikus bütykölde, ez most épp a BP 5. Ker. Szt. István Ált. Iskolában, tegnap

Füstölő

Hezitáltam, hezitáltam: Márta Kamra írását, vagy pedig Fanni Sövény írását gondoljam-e a magam módján tovább.
Szeretem az írásaikat (a blogon mindenki írását szeretem), gondolatébresztőek, sokrétűek, önkritikusak - és megadják azt az érzelmi biztonságot is, hogy apró-cseprő dolgaival nincsen egyedül az ember, egyfajta (főleg női) kordokumentum privát és akár társadalmi helyzetekről, jelenségekről.
Írásaink intenzitása kicsit lelassult, jól mutatja, hogy sokkal többet vagyunk kint, mint bent - miközben az évszaknak megfelelően sokkal könnyebben lépjük át a kint-bent határokat. Térhasználatunk sokkal rugalmasabb lett, hiszen nem kell becsukni az ajtót, nem kell felöltözni-levetkőzni, hanem egyszerűen csak jönni-menni.
Mindig megdöbbent, hogy egy ház térelosztása milyen mélyen érinti a mindennapi szokásaink alakulását. Egy nő amúgy is rengeteget jön-megy az otthonában (mindenki ismeri azt a ritmikus, a másik számára nem feltétlenül egyértelmű ingamozgást, aminek során tisztaság és rend alakul.... ), de amióta ebben a házban élünk én szó szerint folyamatosan jövök-megyek. Szeretem. A legtöbbször megtett oda-vissza utam a konyha és a füstölő között van, mert más lehetőség hiányában, az lett a kamránk.
A konyhánk eredetileg szabadkéményes lehetett, csak nem építettek a mennyezetbe kürtőt, hanem egyszerűen a padlástérbe távozott a konyha füstje - már nem füstöskonyha volt, de még nem is oldották meg teljesen a füst házon kívülre vezetését.

enter image description here
padlástérbe épített szikrafogó

Középmagyar háztípushoz tartozó félereszes hosszúház otthonunk tehát úgy néz ki, hogy az első helyiség a tisztaszoba, a második a konyha (itt van a bejárat is), majd két lakószobát követően a füstölő/kamra. Eleink itt is csaltak: kürtőt építettek, de visszabontott kéménynek semmi nyoma, valószínűleg a húsfüstölés füstje ebben a helyiségben is egyszerűen a padlásra távozott. Lehet, hogy ezért nem volt sok egér (a gerenda körül a kontyolások ezért maradtak meg olyan szépen?).

enter image description here

Mivel a füstölőnek csak ajtaja van, de ablaka nincs, tökéletes kamrának - a padlásfeljárat is innen van (értsd úgy, hogy van egy létra fel a padlásra), és még mélyhűtőnek, szárítógépnek is bőven jut hely. Mit nekem amerikai típusú mosó- és raktárhelyiségek!
Megpróbálok a lényegre térni: én a kamrába nem csak úgy benyitok, ha kell valami, én kérem bevásárolni megyek oda, mielőtt nekiállnék valaminek a konyhában: jól össze kell gondolni, hogy mire van szükségem, ha nem akarok mindenért két szoba hosszat gyalogolni. Esőben a féleresz igencsak jó szolgálatot tesz: éppen elférek alatta, éppen nem leszek vizes - igaz, nem tornác, de a célnak tökéletesen megfelel.

enter image description here

Ti milyen házban éltek? Ti hogyan használjátok a tereiteket?

A sövény

Mi minden történhet az emberrel, ha egy sövény él a háza előtt?
Először is: honnan nőtt ide ez a sövény (akkora, hogy azt is írhatnám: honnan költözött ide)? Hát az úgy volt, hogy Anyósomék egyszer csak idetelepítettek évtizedekkel korábban hat szál helyes kis zöld ágat, hogy majd de szépen megnőnek és milyen mutatós lesz itt egy szépen nyírt sövény, mint annak idején a franciakertekben (láthatólag nem okozott stílusproblémát, hogy ez egy magyar parasztporta egy 200 éves házzal). Hm, hm, micsoda szép elképzelés, nemes gondolat, mondhatnánk, hiszen akkoriban (kb. 30-40 éve) még törődtek az utcánkban azzal, hogy legyen ott fa, bokor, árnyat adó zöld. (Ehhez képest ma mindent kivágnak, hogy legyen az autóknak parkolóhely a házak előtt és maradnak a tenyérnyi, számítógépes tervezőasztalról leugrott szimmetrikus, túlgondozott - mik is? Mert kerteknek nem nevezném őket, legfeljebb zöld színű zsebkendőknek, ahova bezsúfolnak egy kertészetnyi növényt.) Szóval dicséretes az ötlet, nevelgették is szépen a sövényt, csak éppen egy ponton túl valahogy (mint a mesében) a sövény, akarom mondani, a Sövény önálló életre kelt. No ne gondoljunk rosszat róla, ez egy egészen kedves Sövény: madarak laknak az ágai között (ennek a macskák is örülnek), bódító illatú, szép virágokat hoz, a termése is gyönyörű mélypiros és nem mellesleg imádják a madarak lecsipegetni, (óriási) árnyékot tart, eső után finom földillat száll ki belőle, szóval megteremtette a maga kis mikroklímáját, egy egész élő bolygó valójában. (Az is lehet, hogy olyan természetű a Sövény, hogy nem bírja a franciakertek művi szabályozottságát és inkább egy angolkertben szerette volna leélni az életét. Itt fitogtathatnám teljesen amatőr tudásomat a mindenféle kertekről, de inkább ide irányítom a kedves Olvasót: franciakertekről lásd: https://hu.wikipedia.org/wiki/Barokk_kert az angolkertekről pedig álljon itt a következő: https://hu.wikipedia.org/wiki/Angolkert )

Hol itt a probléma?
Hát, mint annyiszor, megint az emberekkel van a baj, akik mintha elfelejtették volna, hogy ez itt egy darab természet. Először is nézzük csak meg a ház gazdáit, akik a Sövénnyel együtt élnek! Ezek a gazdák szeretik ugyan a Sövényt, de 1. rég belátták, hogy a Sövény önálló, szabad életét ők már nem képesek megregulázni mindenféle metszőollókkal, nyírógépük meg nincs, 2. heroikus küzdelem árán tudják csak a Sövényt rábeszélni, hogy ne költözzön ki végleg az autóútra (is), 3. kicsit szégyenkeznek, hogy ilyen elvadult Sövény él velük, 4. de nagyon pontosan meg tudják határozni a náluk még korábban nem járt ismerősöknek, hogy melyik ház előtt kell megállni. Szóval, beletörődtek helyzetükbe, megtanultak együtt élni vele - hol így, hol úgy.

Nézzük a szomszédokat! Ők valójában egészen kedvesen tolerálják a Sövényt - feltételezhetően megszokták és elfogadták, hogy nincs mit tenni, itt lakik és kész. Azért valószínűleg táplálnak némi gyanút és vannak hátsó gondolataik, melyek néha (mint egy hete is) felszínre törnek olyan kérdések formájában, mint "Szándékoznak kiirtani ezt a sövényt valamikor?". Ez egy oly mértékben direkt kérdés volt, ráadásul éppen a Sövény füle (?) hallatára, hogy csak annyit tudtam hebegni, hogy "Mi sok mindent szándékozunk itt még tenni". Hát, nem tudom, elég diplomatikus volt-e a válasz vagy csak meggyőződött róla a szomszéd, hogy teljesen idióta vagyok, mindenesetre mindjárt bővebben kifejtem, mi lett ennek a (látszólag) ártatlan beszélgetésnek a következménye.

A legnagyobb gond talán a járókelőkkel van errefelé, akiknek, ugye, mindegy, mit hagynak maguk után, amikor végigsétálnak/rohannak/tántorognak/osonnak az utcán, hiszen ez nem az ő utcájuk, hát akkor meg aztán kit érdekel. Találtunk már a Sövényben cigicsikket, kutyapiszkot, elhajított üvegeket, egy piával teli bőröndöt, létrát, ilyen-olyan szemetet, de legutóbb egyenesen egy bácsit, aki nagy nyugodtan éppen a mi portánk előtt vizelt - egyenesen bele a Sövénybe. Tüntetőleg észrevettem, hiszen éppen akkor érkeztem haza és volt egy kis diskurzus a szituációról, ami persze senkinek nem volt éppen kellemes. (Most nem háborgok ezen itt, elég volt akkor.) Nem tudom, mit szólt ehhez a Sövény, de hát olyan naiv és jó természet szegényke, gondolom, ezt is éppen úgy elviselte, mint minden egyéb korábbi megaláztatást.

Miután ezt is kihevertük valahogy (a Sövény, a bácsi meg én), jött a szombat, mikor is a derék Férj metszőollóval felszerelkezve látványosnak nem mondható eredményeket igyekezett produkálni Sövény-ügyben. Gondolom, megszánta a szomszéd, aki - nyilván emlékezve a múltkori habogásomra mindenféle nagyszabású szándékokról - egyszer csak ott termett és lelkesen felajánlotta a Férjnek, hogy másnap ő úgyis sövényt nyír (szerencsére nem ki), majd megfazonírozza (nem tudom, valóban van-e ilyen szó a meg igekötővel együtt, de itt olyan értelmesnek tűnt) a miénket is. A Férj kis híján leesett a létráról a nagy hálálkodás közepette, mert évtizedek óta él itt (na jó, itt született, így mégsem mondhatom meg, pontosan mióta - még megsérteném a személyiségi jogait... vagy inkább a hiúságát), de a Doki még semmit sem ajánlott fel eddig, kapcsolatuk a köszönésre korlátozódott az elmúlt évtizedekben (annak azért ebben az utcában még szerencsére van hagyománya). Szóval vasárnap reggel haptákban vártuk a Dokit és mélyen zavarban voltunk a felajánlott segítségtől, ami csak tetéződött, miután a Doki tényleg nekiállt a nyírásnak, ugyanis egy elkanászodott Sövény alakítását kíséri némi kommentár és egy jó nagy adag lecsurgó víz az ember háta közepén... Nem részletezném az eseményt (pedig több tanú is drukkolt az utcából), a Sövény több óra küzdés, rábeszélés, hízelgés és káromkodás után eredményesen megnyírattatott. (Közben volt időm megsütni a Dokiéknak egy tálca süteményt és kidekorálni a legfinomabb lekvárunk üvegét, hogy nagy hálálkodások és zavart köszöngetések közepette kölcsönösen nagy mosolyok után mindenki jól érezze magát a szokatlan helyzetben.) Tény és való, hogy a Sövény némileg egy megkopasztott menyasszonyra emlékeztet most, de sehova nem lóg ki, szépen át lehet rajta látni és így még a bácsik sem érdeklődnek iránta.

enter image description here
sövény metszése

enter image description here
helytelen és helyes sövényforma

A lényeg, amiért mindezt elmeséltem, valójában az, hogy miért furcsa nekünk az érzés, hogy jön a szomszéd és segít valamiben. Igazán nem mondhatjuk, hogy bármi baj lenne bárkivel az utcában, mindenkinek köszönünk, mindenki kedves, udvarias, nem okoz gondot, hogy a hétköznapi csevegés szintjén elbeszélgessünk vagy éppen együtt seperjük a havat. Mégis azt kell mondanom, hogy hiába van a levegőben az egymás segítésének a lehetősége, ez a legritkábban fordul elő, pláne ilyen spontán módon. Miért olyan közösségben élünk, ahol kínos segítséget kérni vagy éppen felajánlani? Miért van az ember zavarban ahelyett, hogy egy ilyen helyzet természetes lenne? Nos, igen, ez egy város természetesen és nem vagyunk hozzászokva, hogy közösségként értelmezzük magunkat, én legalábbis ebben látom a dolgok gyökerét. Pedig pontosan erre lenne szükség, mert emlékszem arra, hogy Nagyapám falujában (és általában a faluban mind a mai napig) gyerekkoromban nem is volt kérdés, hogy a szomszéd adott helyzetben felajánlja-e a segítségét és arra én mit felelek illetve egyértelmű volt, hogy majd adódik olyan helyzet, amikor én tudok segíteni és ettől nem hogy nem kell zavarban lenni, hanem ez a normális. Bizony ennek kellene lennie ma is a normálisnak akár faluban, akár városban élünk és némileg szomorú, hogy erről egy blogbeírás születik. Még szerencse, hogy itt él velünk a Sövény, aki miatt mindig csak sóhajtoztunk meg legyintgettünk, pedig ezek szerint mi is köszönhetünk neki valamit, nemcsak a madarak meg a járókelők. :-)

enter image description here

Május

A hó fehérje és a sár barnája után a május hozzánk is meghozta a várva várt zöldet. A nyírfák mintha egyazon este öltötték volna fel aranyzöld lombruhájukat. Nincs sok idő, sietni kell.

Előbújnak az első vadvirágok is:

enter image description here
a martilapu,

enter image description here
a krókusz,

enter image description here
majd a nefelejcs.

A birkák sem hiába szaglásszák már a földet: találnak legelnivalót is. Nőnek szépen a kedvenceik, a kákics és a korábban már emlegetett csillagfürt.

enter image description here

A mi veteményeskertünk (azaz lényegében krumpliföldünk...) még üres, nemrég szántotta fel Jukka szomszéd traktorral.

enter image description here

És nem csak a miénket, de a többi szomszédét is! Nekem ez teljesen új élmény. Magyarországon sosem laktam falun. Vajon ott is így segítik egymást az emberek?

Emlék egy korábbi májusról... Hat évvel ezelőtt éppen májusban költöztem Finnországba. Én választottam a dátumot, amikorra megváltottam a "csak oda" repülőjegyet. Pontosan ilyenkor kellett jönnöm, a zöldbe érkezni, a télre, melynek hidegségétől olyannyira tartottam, még sokáig-sokáig nem gondolni. Hogy még hónapokat lehessen gondtalanul átsétálni-biciklizni, mindenre gyerekmódra, kényelmesen rácsodálkozni. A nyár kalandjának találkozása egy még ismeretlen ország felfedezésének izgalmasságával.

Eme kis időutazás után térjünk vissza az idei májushoz. A május idén? Csodaszép! Testet-lelket melengető, napsütötte, nyarat idézően papucsban kiszaladós, egész nap csak kint lenni akarós, grillezős, bográcsozós, gyerekeknek pancsolós. Ez a szokatlanul tartós szép idő most jól megcáfolja múltkori sirámomat a finn időjárásról. Annyi baj legyen!

enter image description here
Botond: "Csönd legyen, én horgászok!"

Vízre került a csónak, lehet csónakázni, fiúknak horgászni a rantatöysäi folyón és tavon.

enter image description here

enter image description here

enter image description here

És hogy halunk is legyen vacsorára, meg majd télen is, amikor csak szeretnénk, a fagyasztóból: Robi Jukka szomszéddal hálót tett le. Robi adta a csónakot, Jukka szomszéd a hálót és a helyismeretet. Az első éjszaka termése egy nagy vödör hal: süllő, dévérkeszeg és egy jókora csuka. Testvéries osztozás, természetesen.

enter image description here

Május vége itt is a kirándulásoké. Aittosaari, az egyik kis sziget a rantatöysäi tavon (összesen 3 van), az egyház tulajdona, ide megyünk át kötéllel húzott komppal.

enter image description here

enter image description here

enter image description here

Ami késik, nem múlik: a hónap végére kinyílik az orgona a kertünkben. (Magyarországon mikor is virágzott?...)

enter image description here

Orgonaillatú búcsú a májustól.

Rend a kamrában

A befőző szezon kezdete előtt ideje volt átnézni a kamrában a készleteket, mielőtt úgy járok, mint szegény nagyanyám, akinél simán találtunk 10-15 éves cseresznye befőttet és baracklekvárt.
Úgyhogy évjárat és fajta szerint szépen különválogattam, és újra rendeztem a kamrát. Találtam három különböző évjáratú epret, egy-két éves sárgabarackot, hároméves szilvát. Amiből hiány van az a cseresznyelekvár és az őszibarack. Találtam ezen kívül egy-két különlegességet is: Othelló-lekvárt, sárgadinnyét, csokis meggyet, csokis és fahéjas szilvát.
Nagyanyám annak idején csak befőttet tett el a cseresznyéből, amit igazából nem szerettem. Hiába imádtam a cseresznyét, ami a kertjében termett, befőttként télre elvesztette zamatát és színét. Ezért, mikor a kertünkben volt ugyanolyan cseresznyefa, biztosan tudtam, hogy nem fogok befőttet elrakni. Sajnos a fa azóta már kipusztult, valószínűleg megszakadt 2013-ban, de még az utolsó év terméséből találtam néhány üveg lekvárt. Ha találok az idén keményhúsú, nagyszemű fekete cseresznyét, akkor lesz új lekvár.

A nagy rendrakás után találtam ezt a fényképet a neten. Akár így is kinézhetne a kamrám, ha átalakítanám, de nem fogom:

enter image description here

Az enyém azért ilyen marad:

enter image description here

enter image description here

enter image description here

Egyébként a címkék is saját gyártásúak. Évekkel ezelőtt találtam egy honlapot, ahol különböző mintájú címkékből választhatok, saját nevemre elkészítem, normál papírra kinyomtatom, kivágom, és nem mással, mint egy kis tejjel felragasztom az üvegekre.

Lándzsás-útifű szirup

A kert gyepén mindig hagyok egy-két folt lándzsás útifüvet: szeretem magát a növényt, változatos zölddé teszi a gyepet és nem utolsó sorban a leveléből köhögés és megfázás elleni szirupot készítek.

enter image description here

Írás közben megpróbáltam előkeresni azt a német szerzőtől való gyógynövényes könyvet, ahonnan az én szirupom elkészítési módja származik, de nem emlékszem, hogy kölcsönadtam-e, vagy csak a másik szobában kéne-e keresnem, úgyhogy ha megtalálom, akkor pontos adatokkal fogom magam kiegészíteni.
A neten található receptekhez képest különösen egyszerűnek tűnik az eljárás (én már elég régóta így csinálom): semmi cukor, semmi forrázás, semmi hónapokig való áztatás, hanem egyszerűen a virágzás előtt frissen leszedett leveleket felaprítom, mint a snidlinget, felmelegített mézbe teszem és tíz percig tartom a hőfokot: meleg legyen a méz, de ne forrjon, gondolom a precízeknek kb. ez hatvan fokot jelenthet, én egyszerűen csak a kisujjamat dugom bele - anyóskámtól tanultam, hogy a kisujjunk mindig a legtisztább, hm, nekem eddig bevált. Ha kihűlt a méz, akkor leszűröm és üvegbe teszem, lezárom, felcímkézem és csücsülhet is a kamrapolcra.
A leszárított levelek szintén finomak teának, de a gyerekek a szirupot jobban szeretik és persze gyorsabban is hat.
Az sem baj, ha a sok tennivaló miatt tavasszal lemaradunk az elkészítésről, ősszel újra fog virágozni, felhasználni meg jó esetben úgyis csak ősz végétől fogjuk.
Mindenkinek ajánlom!

Közben megtaláltam a keresett könyvet:

enter image description here

És ha már könyvek, akkor ajánlom két legújabb szerzeményemet is:

enter image description here

enter image description here

Hajnali csigátlanítás

Új szakasz kezdődött a kerti munkák sorában, kevésbé lelkesítő, mint például leveteményezni egy parcellát: a csigátlanítás. Brrrr.....
Vidéken korán kell kelni.... Most pedig fél órával még korábban. Brrrr.....
Városi vendégeinknek döbbenetes, hogy itt bizony reggel ötkor harangoznak - mikor ide kerültünk, nekünk is az volt, hiszen a városban hétkor van az első harangszó. Nagyon szeretek harangszóra kelni - utána már úgy is lelkiismeret-furdalása van az embernek.
Nos, most viszont marad a jó öreg vekker helyett a mobil ciripelése és irány a veteményes! Csizma és kesztyű - és már lehet is kurkászva keresni a nyálkás nagy barnákat és a csipesszel is alig megfogható ragadós szürkéket. Hősiesen vödörbe szedem és elkísérem őket a komposztdombra. Minden hideg és vizes, de valami furcsa anyatigris érzés viszi az embert. Megmenteni előlük a legfinomabb falatokat: az epret, a cukorborsót és a babot - ezeket szeretik a legjobban, de mi is. Viszont észrevettem valamit! A friss, még salátaszerű körömvirággal mulcsozott (letakart) sorok alig sérültek, mert a körömvirág leveleket dézsmálják és nem azt, amit mi szeretnénk elfogyasztani. Nálam amúgy mindenhol körömvirág van: a még zsengén levágott, felaprított és visszaszórt levelek ugyanolyan jól táplálják a földet, mint a biokertészek körében közkedvelt mustármag vagy a spenót. Természetesen meghagyok sok virágot is (Balázs szerint túl sokat), ők visszaszórják a magjukat, a télire földben hagyott gyökerüknek köszönhetően tavasszal pedig sokkal könnyebb a talajlazítás.
Az epres parcellákat aprított szalmaszárral fedtem, azokon viszont - szerencsére - nehezebben tudnak eljutni a gyümölcsig.

enter image description here

A reggeli munkám eredménye az, hogy vacsora utánra teli tál desszertet lehet felszolgálni. Azzal nekem már nincs gondom, mert az a gyerekek dolga.

Spenót - spárga

Én nem vagyok olyan szerencsés az idén mint Judit, nekem még nincs tele a mélyhűtőm spenóttal. Pedig tényleg nagyon szeretjük, főleg főzeléknek tükörtojással vagy bundás zsemlével (otthon mi nem tudom miért, de "pofézli"-nek hívtuk - honnan jöhetett ez a szó?).

enter image description here

Az idén egyelőre még csak egy tál friss zsenge leveles spenót termett a kertben, úgyhogy azt nem főzeléknek főztem meg.

enter image description here

Szeretjük a spenótos pitét és a spenótos tésztát is. Egyszerűek és hálásak. Jól fogynak.

Pitékről már írtam (...). A sós tészta alapreceptjét annyiban módosítottam mostanában, hogy a fehér liszt fele helyett teljes kiőrlésű búzalisztet használok. Ilyenkor talán egy nagyon kicsit több vizet teszek hozzá, de ahogy ezt mondani szokták, "látod, hogy mennyit" (régen erre azt mondtam, dehogy látom! Miért nem lehet megmondani, hogy mennyivel több, kevesebb?).

A pite tésztát vakon elősütöm, közben pedig elkészítem a tölteléket. A jól megmosott spenótot forró vízzel leforrázom, lecsepegtetem, kicsit összevágom, majd vajon megfuttatom. Fokhagyma, só, kevés bors. Két-három tojást habosra verek, hozzáadom a főzőtejszínt (egy kis doboz, kb. 2 dl bőven elég) teszek bele egy kis reszelt parmezánt vagy sima reszelt sajtot is. Beleöntöm a spenótot, összekeverem. A vakon megsütött tésztára ráöntöm a keveréket és kb. 20 perc alatt megsütöm.

Ha a gyerekek a spenótos tésztát kérik (valamiért nem eszik meg a pitét), akkor csak a fenti tölteléket készítem el, kicsit módosítva: a vajmegfutotta spenótot a serpenyőben felöntöm 2dl főzőtejszínnel, szórok bele parmezánt, és egy kicsit besűrítem. A tésztát kifőzöm, utána pedig összekeverem a szósszal.

Mivel csak egy tál friss spenót volt, viszont volt itthon spárga, mi, felnőttek ezt a spárgás pitét ettük.

enter image description here

A spárga nálam egyébként mumus, hiába kedvelem, mindig meggyűlik vele a bajom: túl fás marad. Lehet, mert túl spórolós vagyok. Azt mondják, úgy kell pucolni, hogy a végét (a szárát) le kell törni.
- Jó, de hol?
- Hát ott, ahol elpattan.
- Ok, de akkor a felét ki kell dobni.
- Bizony!
A hétvégén két adagot sütöttem, az egyiknél spóroltam, csak levágtam a szárakat, így fás maradt. A másik pitéhez már a pattintós változat szerint pucoltam, a felét kidobtam, de így friss, finom, puha lett.

Jó étvágyat!

13 évesen a világ

Amikor a fiókokból eltűnnek a térdzoknijaim és az alsóneműim....
Amikor reggel még kutyafuttában sem tudok belepillantani a tükörbe, hogy nem áll-e csálén a szoknyám....
Amikor titkon meglesem, hogy milyen voltam, milyen lehettem volna....
Amikor ha beteg, még bekéretőzik mellém az ágyba, kitúrva az apját, mert akkora lett, hogy hárman már nem férünk el egy nagy ágyban....
Amikor már diszkréten lefelé fordítja a telefonját, ha a barátaival vált üzenetet....
Amikor még szívesen segít itthon, de már pénzt kér érte.....
Amikor még örömmel van itthon, de már gondolatban a kirepülésre készül....
Amikor már csak négyszemközt, és már csak néha súgja meg, hogy melyik fiú tetszik neki.....
Amikor még játszik a kicsikkel, de reggel már idegesítőek....
Amikor már nem bújik hozzám, de még magától megölel, de az apja már nem érhet hozzá....
Amikor elnézem a nagylányomat, az elmúlt 13 év minden pillanata, mint a kirakójáték rajzolódik ki különleges szépségben....
Amikor nálunk valakinek születésnapja van, akkor este nem olvasunk, hanem az ünnepeltről készült fotókat és videókat nézzük végig a kezdetektől a jelenig. Sírás, kacagás, de a legfontosabb, hogy a gyerekeknek szóban és képekben is történeteket adunk önmagukról, rólunk, mint családról. Kihagyhatatlanul fontosnak tartom ezt az esti elmélyülést önmagunkban. A legszebb mesék egyike....
Boldog születésnapot Janka!

enter image description here
Janka rajza