Terep-test

Tereptárgyakról (talajjal összeköttetésben lévő mesterséges létesítmény) megszokottan beszélünk - nyilvánvaló elkülönülésükkel és egyedi megjelenésükkel tájékozódási pontokként jelennek meg a tájban és annak értelmezésében.
A test általi finom-motoros navigálás mindennapi funkciójának mélységeiről a napi ritmusú alkalmazás során egyszerűen meg is feledkezünk: behuppanunk az autóba és már megyünk is.
Az egy helyben maradni és mégis cselekedni a valós térben élmény ma reggel adatott meg a skacoknak: a szennyvíz-megoldási technikák, lehetőségek, problematikák és előrelépési megoldások, illetve ezek ökológiai vonatkozású kérdésfeltevései állandóan visszatérő témák. Testközelből érintenek minket: egyedi tisztítású rendszer készül az udvarunkban.
Talán azért, mert egész jó kávét főzök, vagy inkább azért - a jófej felnőttekkel mindig ez a tapasztalatom, - mert az ember ösztönösen észreveszi, ha a másik - főleg, ha az gyerek - kíváncsi és érdeklődő. Tudásunk megmutatásának elementáris vágya. Terepgyakorlati élmény.

enter image description here

enter image description here

enter image description here

Tojásmadár

enter image description here Az első talán 1975-ben volt húsvétkor, a második biztosan 1979-ben Fonyódon, a mama teraszán.

Régi fotókat nézegetek, valamikori húsvétok hangulatát idézve. Ezért még kicsit őrizgetem az idei ünnepet is. Azonban van valami, ami közvetlenül összeköt a több, mint 40 éves fotókkal.

A mamám mindig dolgozott, akkor még nem volt divat a gyerekekkel játszani. Húsvét előtt is folyamatosan készülődött, főzött. Azt csak sejtettem, hogy mikor nyertek sárgásbarna vagy egészen sötétbarna színt a hagymahéjjal festett tojások, de látni sose láttam. Azonban az igazi varázslat valamikor nagyszombat estéjén, miután én már lefeküdtem, történt meg. Nem tudom hogyan csinálta, de húsvét reggelére mindig felkerült a lámpára egy tojásmadár. Ez még önmagában nem nagy dolog, de ez a madár repült! Minden alkalommal, amikor valaki ki- vagy bejött az ajtón, a madár le-fölröpült a lámpán. Teljesen elbűvölt a látvány. Képes voltam hosszú percekig lesni, hogy mikor fog le, majd fölszállni a kismadár, amely pufók testét egy kifújt tojás adta, szárnyai és farka harmonikára hajtott újságpapírból volt, mint ahogyan büszke tartású feje is. A legizgalmasabb az volt, amikor megfeledkeztem a csodás tüneményről, és csak a perifériás látásommal, véletlenül vettem észre a repülést. Mindig újult örömmel feledkeztem rá. A sok megfigyelés eredménye, hogy a varázslat minden lépésére rájöttem. A madár testét négy helyen kell áttörni: két vízszintes hasadék az oldalán a szárnynak, amelyet teljesen át lehet fűzni, ha elég ügyes és türelmes az ember. Egy függőleges hasadék a tojás hegyesebbik végén, idejön a nyak és a fej. Végül a tompábbik végre egy vízszintes vagy függőleges hasadék, aszerint, hogy pávás, vagy kakasos farkat szeretnénk hajtogatni. Aztán következik a repülés. Ehhez nincs másra szükség, csak egy jó hosszú cérnára, egy mennyezeti lámpára, vagy kampóra, és egy rajzszögre, amit egy nyitogatott ajtó sarkára tűz az ember. Igen kérem szépen, attól fog a madár leszállni, hogy a ki nyíló ajtó sarka közelít a lámpához, míg záródáskor távolodik, így a madár újra felfelé repül.
A mágia leleplezése azonban nálam semmiféle csalódást nem okozott. Sokkal inkább a megismételhetőség örömét. Némi gyakorlás után, egész könnyen ki lehet fújni a tojást, aztán egy hegyes késsel a kívánt hasadékok is oda kerülnek, ahova szánták. A legmacerásabb a harmonikára hajtogatott szárnyak átfűzése, de azzal is meg lehet birkózni.

Jó ideje készítem a húsvéti tojásmadarakat. Amíg otthon húsvétoztam, volt, hogy több ajtóhoz is kötöttem, így röpült egy, ha valaki bejött, egy másik, ha wc-re mentünk, de akkor is, ha este behajtottuk a konyhaajtót. Raktam már a különböző munkahelyeim, különböző irodáinak ajtajára. De tavaly húsvétkor, amikor először sokkolódtunk a karanténba helyezéstől, az élesztő mellett egy-egy tojásmadarat küldtem anyunak meg a húgomnak, hogy nekik is jusson a régi húsvétok hangulatából. Idén ismét járványügyi ünnep jutott. Azaz nem mehettünk haza. Ez nem csak a bővebb család utáni vágyakozást jelentette, hanem sokkal több munkát is, mert így a készülődés és a főzés összes terhe rám szállt. Este tizenegykor még helyzetjelentő, fényképes üziket váltottunk, hogy hogy fest a szentendrei, meg a pécsi nyúl (és ez most szó szerint). Nagyon fáradt voltam. Aztán eszembe jutott nagyanyám sóhaja, ahogyan egy-egy fárasztó nap után az ágy szélén ülve annyi mondott, na Jézus nevibe jóccakát. És elszégyelltem magamat, hogy az az asszony minden húsvétra elhozta a varázslatot békében-háborúban, szegénységben-bőségben, én meg itt sóhajtozok egy kis panel-házi-munkától. Kifújtam egy tojást, kikopogtattam a réseket, és többszöri nekifutás után átfűztem a szárnyakat. A cérnát az asztal fölötti lámpán vetettem át, és a hűtő ajtajához rögzítettem. Így, ha kinyílt a hűtőajtó, a madárka az asztalunkra szállt. Reggelre a mi lakásunkban is itt volt a varázslat.
Egészen mostanig repkedett, de a héten egy óvatlan pillanatban a salátalében kötött ki. Így leszereltük szegényt, de vele és általa megint velünk volt ünnepelni a mamám, és a gyerekkorom.

És a tojásmadár:

enter image description here

Egy köbméter fa

Fanni elmélkedéséről (https://falusag.hangfarm.hu/2021/04/az-odakozmalt-rizs-es-az-escort-lanyok) eszembe jutott az az 1 köbméter fa, amit tegnap bepakoltam.

enter image description here

Mert megvárhattam volna vele a férjemet, csak hát fogyóban volt már a kandallóban a fa, amivel az átmeneti időszakban fűtök, és végre meghozták a szárazat, erre az a nyamvadt eső pont rákezdett. Gondoltam mi az nekem. De ez is szakmunka, hát szinte rögtön rácsaptam az ujjamra egy farönköt, úgyhogy eztán a szétcsapatott kiskezemmel pakoltam tovább, miközben a kesztyűn keresztül folydogált a vér. Gondoltam az hagyján, hogy fáj, de már megint, hogy fog kinézni a kezem. Amivel nem járok manikűröshöz, mert egyszer - az esküvőmön tettek rá műkörmöt, de a nászút végére szó szerint lerágtam, annyira zavart. Szóval nincs műköröm, ellenben lakkozni teljesen felesleges ennyi mosogatás után, ráadásul a kandallós téma miatt folyamatosan kormos a körmöm alja, szóval legalja….

És miközben raktam a fát arra gondoltam, csak anyámnak ki ne kotyogjam, hogy behordtam, mert rögtön rákezdi az örök nótát, hogy kislányom miért te csinálod, és hogy figyeld meg kislányom, csak azokat a nőket nem hagyják el, akiket nem lehet, mert egyedül nem maradnak életben, úgyhogy tettesd magam elárvultnak és gyengének és megbecsülnek majd. És valószínűleg igaza van (ő egyedül nevelt, kénytelen volt mindent megcsinálni özvegyen), mert azok a kolléganőim, akik békés boldog házasságban élnek, mindig olyan nyugalmat árasztóak, kisimultak és csinosak, és ápoltak, és csak és kizárólag azzal foglalkoznak, amivel akarnak, és okulva anyám életéből – hogy egyedül az iga milyen nehéz – mindig is rájuk akartam hasonlítani, de akkor mégis mi a bánatos kukkérónak pakolom be ezt a hülye fát és csapatom szét a kezem megint?

enter image description here
Pierre-Auguste Renoir: Fekvő női akt

Persze az ég megint rákezdett, ezt most már nem hagyom abba, a fele már benn van, meg milyen jól néz már ki, a házunk melege felstócolva, meg végül is én vagyok itthon, igaz home officeban, meg öt gyerekkel, plusz egy vendéggyerek átjött játszani, de legalább elvannak, nem egymást vagy engem gyilkolnak. Meg hogy fog örülni az ember, ha hazajön a munkából, hogy egyrészt be tud állni a kocsival, másrészt meg be van pakolva, kávézhatunk majd nyugiban a nappaliban és nem azzal állok elé, hogy te itt a fa, be is kéne pakolni még. Bár amikor legutóbb az az ötletem támadt, hogy kíméletből összerakom én a trambulint, akkor sem megdicsért, hanem azt mondta kiherélem, ez férfi feladat lett volna. Hát igen, tök igaza van a Nők Lapjában is megjelent pár cikk erről, tényleg én cseszem el már megint, most is pakolok a véres ujjammal. De minek.

Mindegy már csak a vége van hátra, te jó ég, hogy ez mennyi, azt hittem elég a garázs két alsó polcát kipakolni hozzá, erre tessék, már két sorban van egymás előtt a fa és még hol a vége. Tényleg hol van? De ha kinn hagyom a ház előtt, mi van, ha valaki elviszi? Aranyárban megy már ez is. Befejezem ha addig élek is. Ahelyett, hogy ülnék a kanapén kipihentem csinosan, amikor hazajön és nem véres, kormos karmokkal. Azt kellene, kímélni magam, kenegetni, kényeztetni, talán jobban is örülnének neki itthon, mint a bepakolt fának, amit nem kért senki. És nem úgy kinézni, mint egy sokgyerekes munkásasszony, fáradtan kócosan. Valószínűleg, ha választani kell a férfiaknak, első helyen lenne úgyis az, hogy legyen nő és szexi a feleség, és csak utána, hogy hasznos.

Na most már tényleg bajban vagyok, arrébb húzok ezt azt, ide is dugok még fát, oda is rejtek el, hogy minden benn legyen. Amúgy is olvastam valahol egyszer, hogy választani kell tudni hármat az alábbiak közül: jó háziasszony, tiszta ház, barátok, szépség, karrier, jó anya, jó feleség, a többit pedig el kell engedni, menni had’ menjen. Nekem is azt kellene este a férj elé állva előterjeszteni, hogy tisztázzuk drágám melyik hármat kéred, mert az összes nem megy. De persze ezt elő kellene vezetni, ahhoz meg idő kell, ahhoz meg kávé, ahhoz meg ezt a fapakolást befejezem, de minek. Biztos, hogy nem lenne a választottja között az, hogy megint férfimunkát végezzek kedvességből, és voltaképpen igaza is van, ellenben az a listán lenne, hogy szép legyek, meg friss és üde, nem pedig leharcolt, fáradt. És igaza van, én is azt szeretem, amikor ötletel, energikus és jó hangulatban van. Na ezt a pár darabot még ideteszem, felsöprök és kész is.

enter image description here

Művelt kert

A kert fogalma önmagában feltételezi a megműveltség tényét. A kert, mint megművelt terület.
A kertelméleti, kertfilozófiai gondolatkörben a kert a természetből kivett és onnan lehatárolt, mesterségesen fenntartott területként jelenítődik meg.
A kert a természetbe ágyazottságból indul.
De ez csak az egyik irány, mely kimondva-kimondatlanul a természet-falu-város útvonalon jut el a beépítettség diskurzusáig, a városig, mint a természeti közeg minimalizáltságáig - itt érhető tetten látványosan az elidegenedettség kérdésköre.
Az ókori városi parkok történetét tanulmányozva azt találjuk, hogy az épített közeg szövetébe nyitott terek inkább a tömeg elhelyezéséről, mintsem az elhagyott természet élvezetéről szólnak.
A parkok története az újkor hajnalától amúgy is általában a város és természet találkozásánál kezdenek alakulni (zöldövezetek, villanegyedek, kastélyparkok), majd az erős urbanizációs hullámok kényszerítik rá a városvezetőket a tudatosan kitágított belső (t)erek zöldítésének szükségességére.

A másik irány már a mi korunk története: amikor az épített közeget törjük fel kertté, azt rendszerint a szükség és a hiány hozza életre - a közösségi kertek és az ehető városok új koncepciótörténete példázza ezt a legjobban.

enter image description here
Andernach, az ehető város
https://www.urbangreenbluegrids.com/projects/the-bible-city-andernach/

A közösségi kertek rövid történetéhez jó összefoglaló:
Grown from the Past: A Short History of Community Gardening in the United States
https://communityofgardens.si.edu/exhibits/show/historycommunitygardens/intro

Az első közösségi kertek az 1890-es években üres telkeken létesültek Detroitban (Vacant Lot Gardens), mégpedig kiterjedt önkormányzati segítséggel és egyértelmű céllal: a recesszió hatásának enyhítésére minél több önkezűleg előállított élelmiszer termelése. A program olyan sikeresnek bizonyult, hogy nagyvárosi lehetőségláncként sorra alakultak az ürestelek-kertek.

Az 1900-as évektől alakulnak az USA-ban az első iskolakertek (School Gardens) - ahol is a fő motivációk között a következőket találjuk: különösen az alsóbb rétegek és a bevándorlók gyerekeire gondolnak, hiszen ők anyagi lehetőségek híján nem jutnak elegendő friss zöldséghez és gyümölcshöz, az egyre burjánzó városi létforma negatív hatásainak ellensúlyozása, a természethez való kötődés erősítése és a felelősségre nevelés, és nem utolsó sorban a fizikai egészség megőrzésének fontossága (Fannie Griscom Parsons, DeWitt Clinton Park in NYC).

És egyenes sorban folytathatjuk az egyértelműen hiány állapotokra adott válaszokként létrejövő további kertmozgalmakat: a háborús kerteket (Wartime Gardens) az első világháború átvészelésére, a takarék-kerteket (Thrift Gardens) az 1930-as évek nagy világválságának túlélésére, a győzedelmi kerteket (Victory Gardens) a második világháború élelmezési nehézségeinek áthidalására.

A közösségi kertek történetében először a hatvanas-hetvenes évek hippimozgalmainak köszönhetően fogalmazódik meg az örömkert igény: ahol nem a hiány a fő motiváló tényező és cselekvésre serkentő erő, hanem az életszeretet, az élmény, az alulról és önként szerveződő közösségi élet megélése, illetve a pazarlásmentesség ellen való tudatos tenni akarás.

enter image description here
https://www.etsy.com/listing/957690412/hippie-garden-poster-no-frame-or-canvas?ga_order=most_relevant&ga_search_type=all&ga_view_type=gallery&ga_search_query=hippie+garden&ref=sr_gallery-1-3&from_market_listing_grid_organic=1

Az ehető város (The Edible City) koncepcióhoz olyan diskurzusok tapadnak, mint az önellátó helyi élelmezési rendszer, városi kertészet, városfarm, minőségi élelmiszer, jó étel (Good Food Movement), lassú étel (Slow Food Concept), stb. Nemcsak egyfajta konkrét hiányra adott válaszokként jelennek meg ezek a város-átrajzolások, hanem ezekben a város-átformálási tervekben ugyanolyan hangsúlyozottságot kap az önállóság és az életöröm.
A betonfeltörés katartikus élvezete.

A majdnem sosem volt vetemény

Az úgy volt, hogy az idén elhatároztam, nem veteményezek. A kicsi még csak 10 hónapos, különben is van éppen elég dolgunk enélkül is, és amúgy se sikerül sose úgy, ahogy szeretném. Nevelgetem a palántákat, majd rálocsolok többszáz liter vizet, és a végén az összes paradicsomot lezabálják a poloskák. Sőt, paradicsomszezonban a boltban is botrányosan alacsony áron jutok jó paradicsomhoz. Na, meg anyuék is adnak bármennyit, bármikor, ha kérek. Ennyi remek indok mellett ki szeretne egy veteménnyel szórakozni.
Mikor beköltöztünk, első dolgunk volt, hogy magaságyásokat építettünk. Meg volt az a romantikus elképzelésünk a veteményezésről, amit az ember gondol róla, amíg el nem kezdi. Pécsváradon nőttem fel, ahol a házunk mellett hatalmas veteményeskertet gondoztak a nagyszüleim naponta. Minden nap, gyakorlatilag egész nap. Sok mindent ellestem és megtanultam tőlük, de azért nem mondanám, hogy nagyon profi voltam, amikor először nekiálltam. Azóta kikupálódtam valamennyire, és szívesen is csinálom, na de a döntés az döntés… idén nem lesz vetemény.
Egy dolgot nem vettem csak számításba. Azt, hogy Zengővárkonyban ez nem ám csak így megy. Jön egy szomszéd itt, egy barát ott, egy dédimama amott: Szilvikém maradt egy kis paradicsompalántám (a paradicsom szó helyettesíthető karalábéval, paprikával, uborkával…stb.). Na jó, akkor legyen csak egy kis paradicsom. Befőzni való. Meg persze akkor már koktél is, mert a gyerek azt jobban szereti. Ja, maradt egy kis sárgaparadicsom palánta is. Hát jó, akkor még azt. Karalábé? Szeretjük persze. De 100 forintért dobják utánam a boltban ilyenkor. Persze, ez bio. Ok, csak egy párat. Így lett végül karalábé, uborka, paradicsom (több fajta), saláta, fokhagyma… Egyelőre itt vége a sornak, de ezt csak félve írom le. Ki tudja, mi jön még hozzá.
Ezért (is) szeretek annyira Zengővárkonyban élni. Itt a te dolgod sose csak a te dolgod, de éppen ez a szép benne. Így lett nekem idén veteményesem. Most már csak a bogarakkal kell felvennem a harcot. Ötlet?

enter image description here

enter image description here

Eredeti megjelenés:
http://www.rozmaringvendeghaz.hu/a-majdnem-sosemvolt-vetemeny/

Húsvét hatfő

enter image description here
Jakab a fennsíkon tőlem balra

enter image description here
Jónás a fennsíkon tőlem jobbra

Amikor elkezdtünk családot alapítani, sohasem felejtem el azt az idősebb, többgyerekes női megszólalást, hogy vigyázz, nehéz lesz abbahagyni. Aztán persze én is megértettem, hogy miért: örömködésből fakadnak, folyamatos sikerélményt és életélvezet jelentenek - aztán elmúlik az idő. És akkor jönnek a kísértések. Talán még egy utolsócskát? Vagy fogadjunk inkább örökbe? Balázs folyamatos duruzsolásának hárítására a következőket idézem magam elé, hogy legyen erőm teljes határozottsággal állítani, hogy nem: amikor a szülés előtti héten már csak ülve volt kényelmes aludni, hogy sohasem volt rajtam tiszta ruha, mert mindenhol vagy csöpögött, vagy kenődött, vagy ömlött valami rám, hogy néha kínzással ért fel az, hogy egyetlen éjszaka sem lehetett megszakítások nélkül aludni, hogy.... végteleníteni lehetne a sort, de minek, mikor az elmúltság perspektívájából vagy nevetés vagy csak állóképpé kimerevített szépségek maradnak meg. És bevallom, hogy mégsem az előbbiek jelentik a tényleges nem melletti voksolást, hanem egyszerűen az anyagi lehetőségek, hogy nem fér bele több, mert az részünkről már tényleg felelőtlenség lenne.

Újabb parcellát török fel, hogy minél több tápláló élet érlelődjön körülöttünk, nekünk. Még ásás közben sem vagyok egyedül: ott viháncolnak önálló emberré körülöttem. A lokális globalitás, amit oly fontosnak tartunk: látható és láthatatlan kötelékeink egymás és a világ felé, hogy ne csak a földet lássák maguk előtt, hanem merjék felemelni a tekintetüket és a messzeséget fürkészni.
Megértése a családi idill működésének: az ünnepnapok kivételezettsége. Ilyenkor én nem akarok semmi mást, ilyenkor én vagyok teljesen benne a mi közös történetünkben, ilyenkor én rendezem a színt tökéletesre, mert ilyenkor kizárólag erre figyelek. És talán sajnálom kicsit, hogy miért vonz más is. És talán nem értem, hogy miért nem elég csak ez. Megdöbbent a felismerés: ezért nem akarták sosem, hogy a nők tanuljanak. Mert akkor kiegyenesítik a nézésüket és a határokra figyelnek. És el akarnak oda jutni. Túlra. Bizonyén.

enter image description here
Janka rajza: Patroklosz és Akhilleusz - feladata van az időnek

enter image description here
Joli saját készítésű kínai nyelvfüzete: számunka a távközeli magánoktatás lehetősége jól hasznosul, hiszen hosszadalmas utazások nélkül tudunk jelenvalóként lenni és tanulni, így még a külön nyelvleckék sem jelentenek akadályt.

Távolsági és jelenléti oktatásban is részt venni. Távolsági alatt értsd: elvártak teljesítése, de egyéni utakon. Jelenléti alatt értsd: konzultációs, bekapcsolódós. Az ötvözetek különleges ereje.

Hagymaszál

Mindig arról bizonyosodok meg, hogy az általunk alkalmazott szigorú(bb) ökológiai életmód gyermeki akarattal párosulva előbb-utóbb kreatív megoldásokat teremt.
Évek óta vita tárgya a szívószál. Nem vagyok hajlandó megvenni és pont. Nincs kérdőjel, nincs felkiáltójel, csak és kizárólag pont azoknak az okfelsorolásoknak a végén, amit már hallani sem akarnak.
Ma megszületett a megoldás. Zöldhagyma: letéped, a csúcsát lerágod és már szürcsölhetsz, bugyborékolhatsz, de mindenek előtt elérted, hogy szívószál legyen a házban. Legalább is a kertben.

enter image description here

A kecske is meg a káposzta is

Általában süteményekről és húsételekről szoktam áradozni, mert azokat szeretem a legjobban. Azonban most egy zöldségről, vagyis egy rokonságról szólnék, mely ma, főzelék főzés közepedte ihletett meg.
Amikor az isten az embereknek adta a káposztát, nem is gondolta milyen csodát teremtett. Eszik édesen, eszik sósan, eszik savanyúan. A töltött káposzta az ételek királya. Ettem Hajdú-Biharban szálas káposzta nélkül, a káposztalevelekbe töltött gombóccal, Kárpátalján és Erdélyben egytálételnek, Baranyában szárma néven, de előkelő állófogadásokon is adják chafing-ből adagolva. Mondjuk a töltött káposzta nevet eufémizmusnak tartom, mert én annyit töltök töltéssel, amíg az edénybe rakom a káposztát, mert bizony én gombócokba valósítom meg magam. Szóval inkább mondanám a főztömet gombócos káposztának. De a paradicsomos káposztát is nagyon szeretem. Olyan főzelékfélének is, jóféle sült oldalassal, vagy ressen, ahogy anyukám csinálja, a húst belefőzve. A káposztástésztát én cukorral eszem, nem is kevéssel. Az uram borsozza. Szeretem a káposztasalátát. Akár lila, akár fehér. Azonban a biológiai fegyver a savanyú káposzta. Minden szempontból. Novemberi sötét estéken, vallatni lehet a lépcső alól terjengő fertelmes szaggal, ahogyan a melegben erjed a káposzta.

enter image description here

Az egy csoda, ahogyan a család káposztát tesz el. A pengeéles gyalut csak az arra felkent apa használhatja. A rétegezést, a fűszerezést az anya csinálja. Só minden mennyiségben, bors, babérlevél, néhány szál torma, és birsalma szelet. A gyerekeknek marad a torzsarágcsálás, és a döngölés. Annak külön technikája van. Nem lehet ám csak úgy odacsűrni, mert akkor szétcsapódik. Finoman, kis ejtésekkel, körbe araszolni, egyenletesen ledöngölni. Erről eszembe jut, hogy anyu egyszer egy alföldről származó ismerősével beszélgetett a káposztaeltevésről, és a néni azt mesélte, hogy nincs is annál jobb, mint ahogyan a papa megtapossa a káposztát. Hát, anyu azt hiszem inkább halt volna éhen, mint fogadott volna el a káposztájukból. Pedig ennek nagy hagyománya volt, hogy lábbal tapossák a dézsában a káposztát. Szóval, ha megvolt a döngölés, akár lábbal, akár sulyokkal, utána jönnek a lezáró deszkák és a végén a káposztás kő. Ez egész évben a speizban várja türelmesen az évi egyszeri fellépését. Aztán egy terítővel leterítik, és várnak, és várnak és szagolnak. Na, amikor jön a szag, lehet kezdeni lemosogatni! Nem lehet mihez hasonlítani ezt a tömény trotty-szagot, ami a csodás savanyodást kíséri. Szóval ez az elsődleges fegyver forrás, a szaga. Másodsorban viszont a hatalmas c-vitamin tartalma, és a csodálatos élettani hatásai, amivel a téli időszakban segíti a fogyasztóját, az az igazi fegyvertény!

enter image description here

A káposzta nyersen is csodálatos. Mindenféle gyulladásra tökéletes borogatás. Lehúzza a bokáról a duzzadást, a bőr alól a kelést. Anyu számtalan betegséget tud vele gyógyítani. Most már én is. Ami hihetetlen, hogy a káposztából sütemény is készül. A káposztás hajtóka gyakori kiegészítő fogása egy egy gazdag gulyáslevesnek. De ha anyukám kedvezni akar apukámnak, a meggyes és a túrós mellé, káposztás rétest is süt. Teljes az étkezési paletta, de akadnak még ebben a családban más jó kis rokonok is.

A kelkáposzta olyan, mint egy bolondos nagybácsi. Hetykén félrecsapott kalapja alól kikandikál hosszú, vörös, göndörfürtös haja, így képzelem. Szakállas vicceit már a legkisebbek is ismerik, de nélküle unalmas lenne az étkezés. Legjobban rakott kelnek szeretjük, de főzeléknek is finom. Nem említettem a leveseket. Az édeskáposzta leves, vagy ahogyan mi mondjuk, a pulutyka, laktató leves, főleg, ha egy kis főzőkolbászt vagy virslit is beleölünk. De egészen más íze lesz, ha kelkáposztából készül. Már már frankfurti.

A karfiol pedig a végzet asszonya-típusú nagynéni. Buja, telt idomai, fimon kerekded formái mindenkit rabul ejtenek. Rántva klasszikus, de levesnek is kitűnő. Csőben sütve, vagy rakott formában is kellemes. Távolkeleti rokona a pagodakarfiol. Rajzolni sem lehet szebbet.

Az olasz unokaöcs a brokkoli. Friss zöld színe, és mindig hibátlanul fésült hajkoronája megdobogtatja a női szíveket. Pláne, ha nagyon egészségesen akarnak étkezni. A brokkolikrém leves igen trendi. Mondjuk nálunk egy ilyen levesfőzésem szerencsétlenül egybe esett Zoli isiben elkapott hányós-fosós fertőzésével, ezért jó időbe telt, míg elfogadta a brokkoli ártatlanságát. De rehabilitáltuk, és rántva kifejezetten rajongunk érte.

enter image description here

Szóval, amikor az isten káposztázott, nem gondolta, hogy nem csak a kecskét fogjuk megenni, hanem a káposztát is. Ezért figyelmeztetésül megteremtette a káposztalepkét, amely szárnyasan igen tetszetős, de hernyónak mód felett kártékony. Belátta, hogy ez hülye ötlet volt, és hogy jóindulatát és játékosságát bizonyítsa, megalkotta a kelbimbót. Nem elég, hogy a neve a férfiak erotikus fantáziáját folyton éberen tartja, de a megjelenése egy csoda. Apró pici káposztafejek ülnek egy félméteres nyélen. A háziasszonyok nem szokták ősszel felszedni a földből, hanem a kertben hagyják. A fölszántott kertben, a havas barázdák között dülöngélő szárak elhagyatott kopjafákra hasonlítanak. De januárban, amikor elmúlik a karácsonyi bőség, kifejezetten jól jön egy kis főzelékezés. Ilyenkor csak le kell tördelni a szárról a csöpp káposztákat. A múltkor levest főztem belőle, és hogy a kis rokongyereket is evésre bírjam, azt mondtam neki, hogy ez manókáposzta. Manók termelik, és ugyanúgy használják kicsi házaikban, mint ahogyan mi a rendes káposztát itthon. Nem hatotta meg a mesém, de esküszöm, nekem jobban esett a fogyasztása. Nem csak a manók főzik, hanem a Barbie babák is. Miközben a konyhában sürögnek, a „Hej Vargáné káposztát főz, kontya alá ütött a gőz” kezdetű népdalt éneklik. Így megy ez a játékban és a valóságban is. Amíg van káposzta, nincs éhezés.

enter image description here

Szemhatás

Irma rügynyitogató írásának (https://falusag.hangfarm.hu/2021/03/szemnyitogato) köszönhetően én is uzsgyi ki a kertbe megnézni, ki hol tart most az ébredezésben. Nézegeted a fákon a rügyeket, kicsit megkapirgálod a földet, hogy lásd, ki készül előtűnni, közel hajolsz, tapintasz, szagolsz és akkor zavarba jössz önnön vehemens kíváncsiságodtól és nevetve nyugtázod magadban, hogy én most tulajdonképpen zaklatom a növényeimet. Ez nem puszta megfigyelés, itt nincsen távolságtartó attitűd, itt érzelmileg túlhevített, a folyamatokat gyorsítani és ott abban a pillanatban meglátni akarat feszül. Titkok fürkészése, hogy megértsük. Annyi szolgál csak az ember mentségéül, hogy ha néha kritikus is ez a növényre irányuló tekintet, azért tele van elfogadó igenléssel és persze rengeteg szeretettel, és még így is visszafogjuk magunkat, hogy ne nyúljunk bele a folyamatba, csak akkor és ott, ahol ez elengedhetetlenül szükséges. Andival és Lacival beszélgettük az állatok és persze a növények kapcsán is, hogy ez a fajta odafigyelős szemlélése a másik élőlénynek egyszerűen gyönyörűség és ebben a gesztusban nincsen benne az, hogy ezt a növényt vagy állatot egyszer majd elfogyasztom. A gazda szeme legel, növeszt, életet lehel, de ilyenkor nem lebeg ott a végcél, nem fogalmazódik meg a has, csak az érzelmi esztétika.

enter image description here
Az Obilnaja japánszilva (Prunus salicina) fáról tavaly nyáron egy hétig lakmározott a hangfarmnép.

enter image description here
Mézalmácska

enter image description here
Mandula

enter image description here
Mogyoró

Gondoltam, számba veszek én is mindenkit, de - na itt már belép a gazdassszonyi öntudatos öröm - rájöttem, annyian vannak, hogy nem lehet. Hogy sugara, nyalábja van a tekintetemnek, amerre haladok, annak ellipsziseiben vetül ki. Hogy a mozgásos megfigyelés során - még a tudatos kereséskor is - a látószög folyamatos változása során néha véletlennyi pillanat, amikor megakad a látássugár és észrevesszük. Még egy-két másodperc, mire tudatosítjuk, tolatás vissza, immár célirányosan keresve a véletlen bejelentkezőt. És ekkor már jöhet a technika, lehet morgolódni, hogy még mindig nem jó a fókusz, nem ezt a rögzülést láttam, nem így akarom láttatni.

Néha keresem a módját, hogyan lehetne tapintatni, üzenetben tapintás-képet küldeni.

enter image description here
Joli Braille-táblája

Joli megtalálta az egyik lehetséges módot, mégpedig Adának köszönhetően. Joli és Flóra közösen írnak regényt. Egy mondat tőled, egy mondat tőlem, a kitalálás és folytatás örök játéka, a variálás, a történetbe ágyazás és a történetiség erejébe való beilleszkedés gyerekkori öntudatlan előtörése. Az itthonléttel lelassult kicsit a folyamat, de időnként bejelentkeznek egymáshoz megbeszélésre. Kislányos csacsogásban komoly diskurzus a közös írásról. És folytatják, és közben kacérkodnak már a tipográfiával is: a párbeszédes jeleneteket elkezdték külön-külön színekkel írni, merthogy (micsoda jogos íráskép-kritika) nehéz úgy szépen felolvasni idegen szöveget elsőre, hogy a szemnek mindig a mondat végére kell szaladnia, hogy lássuk, ki és milyen módon mondja a mondanivalót. Bezzeg a spanyolok legalább hajlandóak a mondat elejére tenni a kérdő- vagy felkiáltójelet és akkor rögtön tudom, hogy most kiáltva vagy kérdezve olvassam. Reformálások.

Joli eddig Adának az asztallap rése fölé illesztette a papírt és egy tűvel bökdöste a Braille-betűket, amit már szótár nélkül is tud, hiszen már több, mint egy éve használja. A születésnapi ajándékai közöl a tőlünk kapottak is megörvendeztették, de az igazi meglepetés Adáéktól érkezett: kapott tőlük egy Braille-táblát, hogy könnyebb legyen a pöttyögetés és ne csússzanak el a jelek, így Jolinak egyszerűbb írni és Adának könnyebb olvasni. Merthogy Joli kettős írásban van: írja a közös noteszbe a Flórával megbeszélteket és ha azzal készen van, akkor írja Adának, hogy ő is elolvashassa a regényüket.

Én azt gondolom, hogy mi többek vagyunk attól, hogy ismerjük, hogy az osztályba jár Ada. Nekünk kell ő. Én hálás vagyok, amit Jolánnak ad: barátságot, érzékenyítést, egy másik nyelvet - gazdagít minket.

enter image description here
Ma délelőtt: miután Flórával beszéltek, Joli ebédig Adának fordított.