Édes cukkini

enter image description here

Sok-sok éve saját készítésű lekvárok sorakoznak a kamrám polcain. A standard kajszi és eper, a személyes kedvenc meggy vagy a fűszeres füge mellett cseresznyét, szedret is főztem már. Friss kenyérrel, vajjal mennyei reggeli bármelyik, a sütikről nem is beszélve. Szinte bármelyik gyümölcs lekvárját szeretem. De hogy zöldségből is lehet befőzni, azt korábban soha nem gondoltam volna. Tavaly azonban megakadt a szemem egy különleges lekvár receptjén, és akkor eldöntöttem, hogy idén csak azért ültetek cukkinit, hogy kipróbálhassam a citromos cukkini lekvárt. Tavasszal palántát vettem, nevelgettem, aztán jöhetett a befőzés. Azt kell mondanom, hogy egy zseni volt, aki ezt kitalálta. A citrom aromája úgy simul bele a cukkini semleges közegébe, mint kéz a kesztyűbe. Igazi ínyencség. A savanykás íz miatt süteménybe is biztosan remek lesz. A színe pedig olyan, mint a besűrűsödött napsütés.

enter image description here

Aztán amikor kezdő cukkini termelőként nem voltam elég naprakész, és a több normál méretű termés begyűjtése után kb. egy hétig másra figyeltem, majd a levelek között újabb, hatalmas (3,5 kg) zöldséget vettem észre, akkor kezdtem más finomság után is nézni, mert ekkora mennyiségben már ipari befőzésnek számítana. Találtam amerikai és angol oldalakon cukkini kenyér recepteket és még inkább meglepődtem, mint a lekvárnál. Cukkinit. Sütibe. Ez most komoly? Ráadásul úgy tűnik, ennek komoly hagyománya van az angolszász országokban, mert sokféle módon készítik. Bátorságot merítve a már elkészült és isteni finom lekvárból, először megsütöttem az áfonyás verziót. Jaaaj, hogy ez is milyen jó! Elképesztő! Ettől a tökfélétől a tészta kellemesen krémes lett, de mégis szépen átsült.

enter image description here

Kávéval/teával és egy könyvvel a kezemben tökéletes az összhang. Aztán jött a kakaós változat dióval, cukorral a tetején. Hmmm…. legközelebb csokidarabkákat is teszek bele, és akkor tökéletes lesz.

enter image description here

Ezek az újdonságok beépülnek az éves befőző és cukrászkodó rutinomba, az biztos. A kertünkből a kamrába kerülő finomságok sora egyre csak bővül. Citromfű szörppel nyitottam a szezont, és egész nyáron folyamatosan, ahogy értek a gyümölcsök, nyíltak a virágok, üvegbe tettem a nagy részüket. Szeptemberre a kamra ismét megtelt és ez az érzés nagyon jó. Az igazi, nagybetűs otthon része számomra a teli kamra, különösen, ha mindez az ember saját kertjéből kerül oda. Emlékszem, annak idején, amikor még emeletes házban laktam a városban, arról álmodoztam, hogy ha egyszer lesz majd egy kertes házam, akkor a kert tele lesz gyümölcsfákkal, sokféle növénnyel. Lassan 6 évvel ezelőtt ez az álom valóra vált. Rengeteg munkát ad állandóan. Ha napi 8 órában a kertben dolgoznék, akkor sem unatkoznék. Soha nincs készen a kert. Soha nincs olyan, hogy minden része gyommentes. Soha nem mondhatom azt, hogy nincs dolgom a kertben. Ha pedig ehhez még a befőzést is hozzáteszem, akkor az éjszakai műszakot is hozzácsaphatom.
De megéri. Mert ez az egyik legnagyobb kincs, amit majd a lányomnak továbbadhatok.

enter image description here

Kint és bent

Sokan megkérdezik, milyen jurtában élni. Három év tapasztalatával elmondhatom, hogy továbbra sem vágyom házba. A jurta nehezen hasonlítható bármihez is, mivel nem kőház, nem vályog, nem szalma, nem tégla, nem OSB, nem gipszkarton, nem ytong… A jurta egy lélegző, az időjárás viszontagságai ellen oltalmat nyújtó kis épület. Bár épületnek sem nevezhetjük igazán, mert e szóhoz már valami állandót, valami nagyot, valami kötöttet és szilárdat társítunk. Nehéz ezt leírni olyannak, aki nem volt még jurtában.

A jurta egy nagy sátor, amit az ember oda állít fel, ahova akar (jogilag is), ebből kifolyólag hatalmas szabadságot biztosít a lakhatás tekintetében. A jurta nem szögletes, nincsenek benne sötét sarkok, benne nem lehet sarokba szorítani senkit, vagy a sarokba állítani egy gyermeket. Nem reked meg semmi a sarkokban és a soha ki nem nyitott sötét szobákban.

A jurta megvéd az esőtől, a hótól, megszárítkózhatik benne, aki elázott, s megvédi azt, kinek a lelkét is kifújta a hideg téli szél odakint. A(z esetünkben) középen fölépített téglakályha egész télen ontja magából a kellemes meleget, a tűz testet-lelket melengető pattogását. A jurta éppen akkora, amekkora egy kiscsaládnak elég, semmivel sem kisebb, semmivel sem nagyobb.

A jurta nem szigetel el a külvilágtól. Védelmező falán belül az ember épp úgy van bent, a „Bent” minden előnyével, mint kint, a „Kint” összes csodájával. Reggelente körös-körül a madárfütty, szarvasbőgés, szélzúgás, békakuruttyolás, vaddisznóröfögés, patadobogás, kérődzés hallatszik (évszaktól, tájegységtől, s saját állatainktól függően). Mióta kint élek az erdőszélen egy jurtában, azóta másként viszonyulok a környezetemhez. A jurta bármilyen városi ingatlanhoz viszonyítva bizony luxus. Semmilyen technikai eszköz nem pótolja a lélegző, szellőző, külvilágtól oltalmazó, de el mégsem választó jurtát.

A jurtának lelke van. A jurta fa, bőr, kender(kötél), vászon. A jurta él. S minden nap eszembe juttatja, hogy az emberek szögletesen gondolkoznak, pedig a Világ, az kerek.

In.: Zaka Dominika: A szabadság íze
https://www.facebook.com/zakadominika/

Borzasmag

Virágmagfogások: évelő len, körömvirág és borzaskata.
Bogyószüretek: ribizlik, meggy, egres, szeder - már összeérve az első őszibarackokkal, paprikával, paradicsommal.
Hagymafelszedés: lila, vörös és fokhagyma.

enter image description here
Borzaskata magházak a szurokfű előtt

Hosszasabb ácsorgás egy-egy virág előtt, egy-egy bokornál, egy-egy fa alatt. A korlátlanul fogyasztható finomság abbahagyhatatlansága, a csorgó-fröccsenő édes levek mulatsága. Formák, ízek, szagok, zamatok. Élvezet.

Átváltozott kert-hangulatok: szárad-fárad a kert, folyamatosan fakulnak a zöldek, sárgulnak a füvek, lefelé húzza a gyümölcs a fákat. Teherség. Elnehezedettség mindenütt - féltéssel vegyes gazdagság. A gyümölcshozás gyönyörteljes nehézkessége megszépít minket - mikor várandósak vagyunk, ezt a különlegesen éteri testiséget látják rajtunk kívánatosnak a férfiak.

Fénypontok: az éppen legkívánatosabb küllem és a tökéletes gyümölcscukor fok - megízlelni, leszedni mindent, mielőtt önmagukat kezdik el a gyümölcsök és a magok lebontani. Érettség. Kiteljesedettség az öregedés folyamatának megindulása előtt. Cukorlebontás, vízvesztés.

enter image description here
A borzaskata magházában sorakozó megérett, illatozó magok

enter image description here
Mindegyik magsort védőhártya öleli körül

Ideiglenes szárítóhelyek a gyógynövényeknek (levendula, cickafark, katáng... ) és a magoknak mindenfelé: tálcák és papírdobozok találnak helyet a zongorán, a polcokon, a fűtési időszakon kívül amúgy is tárolónak használatos sparhelten.

enter image description here
Borzaskata magház-bontás

enter image description here
Minél szebb és nagyobb a virágmag, annál szebb és nagyobb növény lesz belőle - magérték

Volt egyszer egy kis tó...

Borongós, esős reggelre ébredtünk fel. A falubeli szállóba indultunk lóháton, hogy magunkkal vigyük a tulajdonost és annak lányát egy közeli víztározó tóhoz úsztatni. Ez egy nagyszerű hely, a tó partján magyarul kiírt felirat hirdeti, hogy „Úszni és horgászni szigorúan tilos és életveszélyes.”. A gyengébbek kedvéért kis szimbólumokat is láthatunk erre vonatkozólag a kiírás mellett. Áronnal már sokszor eltűnődtünk azon, hogyan lehet a horgászat szigorúan életveszélyes, de ne kötözködjünk, nem tudhat mindenki világosan fogalmazni. A legjobb, hogy határozószó hiányában a felirat, mint alapigazság értelmezhető, az úszásra és horgászatra általában.

Azt hiszem, talán grammatikai ínyencségeket szívesen taglaló természetem miatt neveznek baráti körben „nyelvtannácinak”. S persze, miután minden cikkben és könyvben képes vagyok a hibákat kiszúrni, aláhúzni, akár még a szerzőnek is elküldeni, a saját mondataimban a vesszőhibát sem veszem észre, ez már csak így szokott lenni. De, hogy a lényegre térjek, a két nő csatlakozott hozzánk a kastélyparkban, és négyesben indultunk el a faluból a tó felé. Pompázatos angol telivér lovaikon silány, kopott, veszélyesen szakadozott lószerszámot láttunk, ez volt az első baljós jel. Engem azonban nem olyan fából faragtak, hogy holmi rossz előjelek miatt ne vigyem véghez, amit aznapra kitűztünk.

Ami a nagyobbik probléma volt, és gyakorlatilag csak útközben derült ki, hogy a lányok lovastudása messze alulmúlta a két telivér irányításához és féken tartásához szükséges szintet. A nehézségeket csökkentendő én átadtam Csenge lovamat az anyukának, és bevállaltam a telivért, akivel, mint utóbb kiderült, semmi probléma nem volt. Számunkra teljesen természetes, hogy lóháton igyekszünk mindenhová a legrövidebb úton eljutni, ha kell, erdőn, patakon, vasúton, falvakon át. A lovak ehhez már hozzáedződtek, nem félnek semmitől, akár a főút mellett is elvágtáznak a padkán, ha kell, de a posta elé kikötve is nyugodtan várakoznak. No, ezek nem annyira természetes dolgok pályán tanult, közepes szintű lovasoknak, akiknek nem is az elméleti tudása kevés, hanem a gyakorlati tapasztalata és az önbizalma.

A hatalmas, vágtára hívogató, puha talajú búzatarlókon lépésben és ügetésben szenvedtünk végig, nehogy valakit elragadjon a lova, bár a lócserével ennek esélyét abszolút minimálisra csökkentettük. A kislánynak engedélyeztem, hogy előrevágtázzon, amíg én az anyukáját pesztráltam és próbáltam legalább ügetésbe nógatni (pedig nagyon szépen lovagol, csak fél). Láttam, ahogy a lány alatt a telivér nekirugaszkodik a hosszú földeknek és erős késztetést éreztem, hogy eleresszem az alattam levőt szélsebes galoppba, s kipróbáljam, mennyivel gyorsabb az én Csengémnél. Itt kell emlékeztetnem a kedves Olvasót arra a közhelyre, hogy „Vigyázz mit kívánsz, mert valóra válik!”. S hogy milyen meglepő formákban tudnak olykor vágyaink testet ölteni, arra legmerészebb álmainkban sem gondolnánk.

A faluból kifelé menet keresztezte az utat egy vasúti sín, mely meglepő módon nem a lovaknak, hanem újdonsült barátainknak okozott problémát. Anyuka kijelentette, hogy ő ott nem mer átjönni, mivel nincs sorompó, és az átkelés biztonságos voltáról csupán körülnézéssel (és a füleim használatával) győződtem meg. Szerinte ez egy roppant veszélyes átkelés volt, mert „mi történne, ha hirtelen jönne a vonat?”. Hiába magyaráztuk neki, hogy ha a vonat (ami naponta négy alkalommal halad itt át) öt kilométernél közelebb van, olyan zajt csap, hogy a környékről is el kell menekülni, nem hitt a józanész szavának, de a saját szemének sem, és képes volt leszállni, hogy a lovat átvezesse. Hogy ez mivel volt biztonságosabb, arra azóta se jöttünk rá. A lovat ugyanis sokkal könnyebb kontroll alatt tartani, ha a hátán ülünk, a haladás pedig gyorsabb, mint gyalogosan. A hölgy azonban óvatos természet, ezt be kell látni. Például nem ül lóra védősisak nélkül, azért, mert ismert valakit, aki aszfalton fejre esett és szörnyethalt. Részemről inkább törjem szét a fejem és távozzak átmenetileg az élők sorából, minthogy eltörjem a nyakcsigolyámat és évtizedekre béna maradjak, de: nem vagyunk egyformák.

Végül különösebb gond nélkül elértük a tavat, ahol Áronnal villámgyorsan fürdőruhára vetkőztünk, és a lenyergelt lovakkal már mentünk is úszni a vízbe. Anya és lánya egy kicsit tanácstalanul álltak a tó szélén a vizet még soha nem látott telivérekkel. Áronra bíztam a mi két lovunkat, s a kislánynak segítettem a vízbe nógatni a lovát. Ez erőszak alkalmazása nélkül annyira jól sikerült, hogy a ló az előtte bambán ácsorgó lány feje fölött átugorva csobbant a tóban, ahol úszott egy nagy kört, majd becsatlakozott a mi két lovunk nyugodtan pihenő csapatába, a körül-belül hasukig érő vízben.

Igen ám, de a másik telivér még mindig a parton ácsorgott, szára a lány kezében, s mivel a három másik lovat széles nádas takarta el, és nem volt hozzátréningezve az egyedülléthez, toporzékolni kezdett. A lány, aki egyébként igen jó lovas (lenne), de fél, elengedte a szárat, mire a ló sebes vágtában indult hazafelé.

Másodpercek alatt kint voltam a tóból, az ott maradt telivért kihoztam, nyerget és kantárat dobtam rá, és ahogy voltam, mezítláb, vizes bikiniben száguldottam a másik ló után, hogy megfogjam, mielőtt valamelyik faluban baleset érhetné. Izgalmas napjuk volt a galgagutai polgároknak! Először egy elszabadult, megvadult ló verte fel az utcák csendjét, majd pár percre rá egy bikinis őrült, aki minden szembejövőre ráordított, hogy merre ment a ló. Mivel az összes megrémült lakó készségesen elárulta, hogy látták a lovat, valószínűsítettem, hogy az állat már el is hagyta a falut és úton van az istállója felé. Teljes sebességgel eredtem a nyomába, az eső meg az én nyomomba, s sajnos nem is akart elállni a nap hátralevő részében.

A két falu közötti mezőgazdasági területeken sehol nem akadtam a nyomára, így egészen az otthonáig vágtattam – hiába. Mivel ott sem volt, sarkon fordultam, és kiügettem a földek szélére, aholis leintett egy rendőr, hogy nem a határban kóborló jószágot keresem-e. Hihetetlen következtetés ez egy hatósági személytől, ruházatom és idegállapotom alapján valóban nem volt teljesen magától értetődő az összefüggés. Amikor meghallottam a „vérző ló” szókapcsolatot, pár hajtincsem megőszülhetett, de azóta se találom őket – szépen beleolvadtak szőke hajkoronámba. Sebességrekordot döntöttem a két falu közt annak ellenére, hogy dombról le, szakadó esőben, egyre nagyobb sárban haladtam véraláfutásosra dörzsölt alsó lábszárral és méhek által összemart belső combokkal. Hogy a méhek hogyan kerültek a napraforgótáblába ilyen időjárási körülmények között, rejtély, de sokan voltak, és nem épp jó kedvükben. Erőt adott, hogy megpillantottam az út szélén rostokoló rendőrautót és egy falubuszt. Ez volt az első tájékozódási pont a ló felé, akit nem soká észre is vettem az út túloldalán. Épp egy fiatal rendőrből, egy ügyeletes helyi alkoholista sofőrből és az időközben megkerült saját tulajdonosából csinált teljesen hülyét, és boldogan rohangált a végtelen búzatarlón, szabadon. Mikor teljes sebességgel odavágtattam, egy kicsit meglepődött, én meg gyorsan elkaptam.

Ekkor a tulajdonos szívéről nagy kő esett le, de nem volt kedvem vele erről társalogni – ő sietett megkeresni hites nejét és lányát a tóparton, én pedig siettem haza a lovaival. Már amennyire lehetett, mert a szökevény patkója megcsúszott az aszfalton és elesett, így több kisebb-nagyobb seb tarkította lábait. Lépésnél gyorsabb haladásra nem sikerült rábírni, ami leginkább azért volt kellemetlen, mert szakadt az eső és fújt a szél. Lépésben pedig még egy jó óra volt hazáig az út.

Egy neveletlen lovat kezelni extrém szituációban gyerekjáték, de vezetni mellette egy még neveletlenebbet már a kihívások közé tartozik. Amikor az országúton megpróbáltam velük átkelni, csúnya meglepetésben volt részem. Amelyiken ültem, már rég beszüntetett minden ellenállást, nem úgy a hisztis szökevény! Kiléptem az útra, melyen a szokásosnál tízszer nagyobb volt aznap a forgalom – épp egy közeli fesztiválnak lett vége, ha jól emlékszem. Amikor sikerült átléptetnem a túloldalra, az alattam levő ló szépen átugrott az utat szegélyező kis árkon, a mellettem levő meg szokása szerint nem. Mivel egyiket sem akartam elengedni, a két ellentétes irányú hatás következtében először csak a nyereg fordult le, úgy csüngtem a ló oldalán, majd inkább lecsúsztam a sárba, és újra egymás mellé rendeztem a jószágokat.

Innentől aránylag sima utunk volt hazáig, végül a lányok is visszaültek a lovakra, hogy ne maradjon bennük rossz emlék. A szálló parkjában csontig fagyva szálltam le a nyeregből, és gyorsan megfogadtam, hogy ha legközelebb kedvem támad kipróbálni milyen gyors valaki másnak a lova, inkább egy rövid tőmondatban öt másodperc alatt: elkérem.

In.: Zaka Dominika: A szabadság íze
https://www.facebook.com/zakadominika/

Mandula borja

enter image description here
Kétnaposan...

Tegnap megint egy kis csodát élhettünk át.
Négy évvel ezelőtt Lacival úgy döntöttünk, mivel sok a legeltethető területünk, a lovak mellé két üszőt vásárolunk. Hasznosítjuk a területet, és tej vagy hús kerülhet az asztalra. A teljes ridegtartásban gondolkodtunk (egész évben legelőn, istállózás nélkül) ezért a Magyar tarka, mely kettős hasznosítású és a kisebb borjat ellő Limousin hús-hasznú fajtákat választottuk. Így kerültek tanyánkra 8 illetve 3 hetes borjúként Mandula (Magyar tarka x Limousin) és Menta (Magyar tarka) teheneink. Nagyon élveztük és azóta is sokat mosolygunk rajta, hogyan tanultuk meg a marhatartás fortélyait. Menta egy évvel ezelőtt Ribizlit hozta világra, akit mai napig nevelget, szoptat.

Tegnap Mandula ajándékozott meg minket a csodával, ahogy minden segítség nélkül világra hozta vörös üszőborját.
Szarvasmarháknál gyakoribb a nehéz ellés, istállózott tartás esetében többször előfordul, hogy segítségre szorul elléskor az anya. Ahogy gondoltam, reméltem, a természetes tartásmódban minden ment a maga menetében.

Reggel már láttuk jeleit a vajúdás kezdetének, így óránként meglestük az eseményeket, de semmiképp sem akartunk zavarni.
Laci szólt, hogy menjünk megvan a kicsi! Akkor született, mert még vizes-bágyadtan feküdt, tűrve Mandula lelkes tisztogatását, masszírozását, szeretgetését. Gyorsan szalmaágyat készítettünk a közelben, amit a gulya többi tagja is birtokba vett. Csak csodáltuk az eseményeket, ahogy anyja masszírozására fél óra múlva már felállt, ahogy keresgélte a már sugárban tejet adó emlőket, majd a szopás hatására megindul az emésztés, jóllakottan ismerkedett környezetével, még ugrándozott is, végül békésen lepihent. A délelőttöt velük töltöttem csendben szemlélődve. Sok ló ellésében volt már részem, de számomra mindig felemelő érzés végigkísérni egy kis újszülött állat érkezését.

Kultúrpite

Balázs a hétvégi önfeledt lemezkarcolgatás közben egyszer kapcsolt csak, hogy a hasa ugyanolyan fontos neki, mint a hangkultúra: létrát ragadva ment a skacokkal gyümölcsöt szedni. Intenzív rövid csend van ilyenkor a háznál, ezek azok a percek, mikor mindenki itthon van, de nincs jelen, ezért elmélyült egyéni koncentráltságban lehet megélni a most pillanatait. A mai napig hihetetlen markáns váltás, amikor más terekben vannak a gyerekek (hangjai) és amikor már hallod messziről erősödő, aztán hirtelen a közeledbe berobbanó lényüket (hangosságukat).
Néha megadatik (főleg ha pitéről van szó), amikor a közös munka egyhangúlag közös motivációként születik meg. Összedolgozás, közös ritmus, családi egység.

enter image description here
Kultúrpite: meggyes-fekete epres

Meggymagozás közben már gyúrom is a tésztát, készítem a tepsit, melegítem a sütőt.
Tésztanyújtás, gyümölcs-lecsöpögetés, tepsibe rakás, sütőbe érkezés. Mikor megérzed az illatokat, már mindenki biztonságban érzi a hasát. Drámai percek telnek el várakozással, szaglászás, törlőruhával gyerekhessegetés, utálom, mikor a fiúk megcsipdesik a tészta szélét, vacsorához terítés....

enter image description here
A fekete eper különleges édességének köszönhetően még icipicit sem kellett a gyümölcsöt megcukrozni

A vacsorát még én is azért eszem csak, hogy elérkezzünk a pitéhez. A friss, langyos, közös tésztához. Valahogy annyira jól sikerült, olyan szép idő volt, annyit csiviteltek a cinkék, hogy a fiúk has-kultúrája bekapcsolt és megszületett az Edd a meggyet, csak a meggyet című rap-szöveg Jakab tollából, és persze Jónás megzenésítette, aztán fürdés után az egész család meghallgathatta a közös előadást.

enter image description here
Fiúk munkafolyamatának meglesése

Ilyenkor olyan gyorsan történik minden, annyit rötyög az ember, annyira belefeledkezik önnön szabadságába, annyira hálás a meggyfának, a sütőnek, az életnek, hogy csak este, beszélgetéskor rakja össze, hogy megint valami hihetetlenül egyszerű, örökérvényű történt vele, lehetett annak a része.

enter image description here
Az eredeti fotó pontosan anno 11:25-kor készült, mikor is kisfiam valami belső automatizmusnak köszönhetően odaült várni az ebédet, ami szerinte már késésben volt. Ugyanis nálunk az ebéd Jakab miatt nagyon sokáig pontosan fél tizenkettőkor volt (minden leleményemen kifogott a kis úriember, még az sem segített, ha tizenegykor teletömtem gyümölccsel), és igencsak hosszú időn át csak inget volt hajlandó viselni, általában mellénnyel (természetesen Balázs volt a minta, és igen, hosszú haja is volt...). Ezt a képet Tündike készítette róla egy vászonzsebkendőre applikálva (merthogy csak úgy volt hajlandó oviba menni arra az egy-két napra, ha a gatyája hátsó zsebében a parfümömmel átitatott zsebkendő volt, szaglászandó, ha nagyon hiányzom neki), mikor Bogár Jakab címmel pályáztunk egy mesekönyvre.
Ha most belegondolok, dédszüleimnél és nagyszüleimnél is igencsak sokszor már el volt mosogatva, mire harangoztak....

enter image description here
Nagylevelű hársunk a időjárás kontrasztjában

Júniusi mesélős

Mi lehet annál nagyobb csapás júniusban, amikor a kert minden szeglete könyörög a gondoskodásért, mint az, hogy az ember lánya befáslizott csuklóval kénytelen hosszú napokat átvészelni? Mivel a jobb kezem csuklójában a hüvelyk- és mutatóujjhoz tartozó ízületek, szalagok sérültek, sem fogni, sem tartani, sem gyomlálni, ásni, ültetni, mosogatni, sütni-főzni, hajat rendesen összefogni, kenyeret dagasztani nem tudok. A tehetetlenség netovábbja. De közben lassan beérik a meggy, amiből lekvárt szeretnék főzni. Virágok, levelek, fűszernövények várják a begyűjtést. A konyhakert egy részén a borsót felszámoltam, és még pont a csukló-baj előtt sikerült kifejteni az utolsó golyóbisokat, de azon a kis területen még a fokhagyma vár sorára, majd újabb zöldségek költözhetnének már be.

Ígértem Ötévesemnek (aki szolidaritásból szintén bekötötte kezét - imádom) méhkast méhekkel – virágcserépből, dekorgumiból, drótból –, a cserépen már megszáradt a sárga festék, de a mesebeli zümmögők még váratnak magukra. Konzervdobozból készültünk katicát, méhet, szitakötőt kreálni és kis kertjébe költöztetni, de most ők is csak a fejünkben köröznek egyelőre. A tündérfáról nem is beszélve…

enter image description here

Én meg itt pötyögök csigatempóban a billentyűkön másfél kézzel, és azt várom, hogy végre visszakapjam a végtagomat. Ja, említettem már, hogy persze jobb kezes vagyok?
Az egyetlen érdemleges dolog, amit belső kényszerből és külső muszájból megcsináltam ezzel a kézzel, az a levendula szörp. Most is itt lengedezik a fásli fölött a citromos-cukros virágillat…

enter image description here

enter image description here

Tudom, orvosi javallatra ki kellene teljesen vonni a forgalomból a jobb kezemet, de ha egyszer ez a fránya növény pont most virágzik! Miközben az igazi méhekkel harcot vívtam, hogy kié is legyen a nektár és a virágpor, szinte egyenként, bal kézzel levágtam a virágokat, fazékba tettem és FérjemLaci belekarikázta a citromokat. Tegnap este pedig újabb segítséget kérve – milyen elveszett vagyok egy bal kézzel a konyhában! – üvegekbe került a nyár egyik darabkája. Legalább ennyit megtettem tehetetlenségemen felülkerekedve. Egy hős vagyok.

enter image description here
Készülő levendula szörp

enter image description here
Kész levendula szörp

Visszatérve a virágokra, levelekre, fejest ugrottam a házi gyógyszertár megvalósításába. Annyira házi, hogy saját növényekből saját gyűjtésű, szárítású virágok, levelek kerülnek majd üvegekbe, vagy további feldolgozásra. Lesz olaj, tinktúra, tea, balzsam, és egyre növekvő tudás és tapasztalat mindezek használatáról. Még „szerencse”, hogy mozdulatlanságra ítélt csuklóm miatt több időt tölthetek igazoltan a gép előtt, és szívhatom magamba a tudást, melynek alapjait az egyetem adta meg a gyógynövény tanszéken. (Micsoda vitatkozásokat folytattam magammal anno, hogy dísznövényes vagy gyógynövényes legyek…)

enter image description here
Málnalevél már mozsárban

Engedek az évek óta bennem cikázó késztetésnek, hogy mélyebbre ássam be magam a növények gyógyító erejének megismerésében, mert a diplomám inkább a termesztésről szól, mint gyógyhatásokról. Mondhatnám azt is, hogy boszorkány leszek. Persze nem az Északi Gonosz Boszi, hanem a Nyugati Jó Boszorkány – szerettem Óz meséjét. Is. Laci már meg is előzte tudat alatt mindezt, és egy számomra újdonsült ismerősünknek már füvesasszonyként beszélt rólam, miközben pünkösdkor sétáltunk a sátoraljaújhelyi Tengerszem körül és fotóztam a vadvirágokat.
Nem tudom, mi lesz ebből, meddig jutok el, de a frissen szedett körömvirágok és málnalevelek már száradnak. És itt lép be egy újabb adalék a történethez, mert a gyümölcsaszalót, ami tökéletesen alkalmas gyógynövények szárítására is, még nászajándékba kaptam/kértem…ki tudja, miért… 😉

enter image description here
Körömvirág aszalóban

Fanyarka/mézalmácska

Berkenyének vettük, aztán az első termések után rájöttünk, hogy ez nem az. Fanyarka (Amelanchier) lett belőle. Aztán arra is rájöttünk, hogy nem fanyarkának, hanem mézalmácskának illenék hívni.

enter image description here
Ötévesen.

A fanyarka nemzetség legtöbb faja Észak-Amerikában található, de Észak-Afrikában, Ázsiában és Európában is fellelhető. Európában is honos és védett faja a szirti fanyarka (Amelanchier ovalis).
Kertészetekben az észak-amerikai fajtákat lehet kapni (A. alnifolia, A. canadensis), és mivel ízük egyáltalán nem fanyar, mint európai társainak, inkább a mézalmácska megnevezés javasolt rájuk.
Erről a növényről egyszerűen nehéz józanul, érzelemmentesen beszélni (akarok egyáltalán?), olyannyira pozitív jelenség. Habitusa nőiesen nyújtózkodó, szétterülő. Szellős, mégis látványos, nem kerüli ki a tekintet. Van valami keleties vonás benne, ami tavaszi virágzásakor teljes fehérben egyértelműsödik.

enter image description here
Az égerfa-bodza kombináció előtt, a bimbózó sásliliomok mögött, a farakástól jobbra azt a szélfútta világoszöldes lombozatú bokrocskát, amire a pipacs mutat rá, nemrég ültettük át mostani helyére, mert elsőre nem igazán érezte jól magát. Meghálálta, idén már bőven termett.

enter image description here

Fekete ribizlinél nagyobb szemű, almatermésű gyümölcse ízvilágban és megjelenésben is az áfonyára hasonlít, pici koronával a csészerésznél. Már pirosan is finom, de ha van türelem, sötétpirosan a legédesebb. Szakaszosan érik, ennélfogva kiskertekben kimondottan előnyös: két hétig is folyamatosan esszük ebéd utáni desszertnek, vagy délutáni csemegének.
Ribizli-málna-meggy-mézalmácska együtt a sláger. A gyerekek ínyenc falat-kínálatából a kedvencem, mikor egy meggy- vagy málnaszembe ribizlit vagy mézalmácskát tesznek és egy kocka csokival tálalják....

enter image description here

enter image description here

Kenderkalap

Amikor Jakab kisiskolásan hősiesen azzal a kéréssel állt elém, hogy többet ne horgoljak neki sapkát, hanem inkább olyan boltit vegyünk, mint a többieké, tudtam, hogy elérkeztünk ahhoz a ponthoz, amikor már nemcsak a családi kötelékek, hanem egyéb kötődések is fontosak a számára. Bólint az ember, természetes és csak icipicit fáj legbelül, hogy ennek a korszaknak is vége, ő már soha többet nem fog kézimunkát hordani.
Sokat tettem-vettem magamban, miért van a kézimunkának az öltözködésben olyan furcsa státusza. Általában azt várjuk egy ruhadarabtól, hogy egyedi, kézzel, szeretettel készített, egyénre szabott legyen és mégis, azért annyira ne látsszon rajta, hogy a nagyi kötötte. Talán csak a kötött/horgolt dolgok megítélésére vonatkozik ez? Túlzottan otthon-szagú?
Elkényeztetett kislány voltam abból a szempontból, hogy anyai nagyanyám kötötte a pulóvereimet, apai nagyanyám pedig varrta a szoknyáimat. Mindig izgatott esemény volt a fonal anyagának és színének kiválasztása (jó, jó, őszintének maradva annyira sokat nem szólhattam bele....) illetve a szabás és minta meghatározása. Valamiért rizs-mintát nem szeretett kötni, nagyritkán lehetett rávenni.
A maradék fonalat megkaptam, abból kötöttem a babáimnak ruhát. Ültem mamám mellett és lestem hogyan csinálja: hogyan tartja a tűket, hogyan szedi fel a szemeket, köt, fordít, variál, fogyaszt és szaporít. A másiknál a varrógép lába mellett ültem a szőnyegen és hallgattam a lábintós gép surrogását, az anyag sustorgását, a tű percenését, ahogyan a ritmikus mozgás a szelíd hangokkal ruhává alakul. Tűzdelés, fércelés, próbálás, igazítás, variálás, és rengeteg finoman átadott tudás a testről, a női testről, a nőiségről - intim pillanatok, ahova férfi ember nem tehette be a lábát. Csak teljes díszünkben mutatkoztunk meg.
Joli szeret megfűzni ezt-azt varrni, horgolni, kötni a babáinak, nyár lévén kedvenc fababája kapott olyan kenderkalapot, amilyet én hordok. És persze ő is kapott egyet.

enter image description here

A kalapokat, csakúgy, mint a táskákat, kenderzsinegből horgolom: mintájuknál fogva szellősek, ugyanakkor - mivel a legvékonyabból készítem - puhák, megvéd a napsütéstől, de nem izzadunk bele, a karimájuk szélessége olyan keskeny, hogy éppen csak napvédőnek legyen, de ne lógjon bele zavaróan a kilátásba és persze az eredeti legfőbb motiváció azt volt, hogy sehol sem lehetett olyan kalapot kapni, ami alá befért volna a kontyom. Hát kérem a frizurás nők alapvetően ezért nem hordanak kalapot, vagy ezért alakult ki, hogy a fejükön maradhat még ebéd közben is, nem tudom (ha jól belegondolunk, az utóbbi azért nagyon vicces, hm azt is sokáig értegettem meg, mikor télvíz idején a nők egy kiállításon, templomban kabátjukat levéve magukon hagyják kötött sapkájukat - egyszer a mosdóban látva az alatta lévő látványt döbbentem rá a miértre, jaj!....).

Hintálom

Ad.1: az agyfejlődés és érzelmi fejlődés egyik kulcseleme a hintázás - amikor a hasunkon és a hátunkon hordozzuk a kölykeinket, akkor nemcsak azért tesszük, mert számtalan helyen nem lehet eltolni a babakocsit, vagy mert egyszerűen nem hajlandó benne maradni a kicsi, hanem azért is, mert tudjuk, hogy neki ez jó: testi kontaktusban és folyamatos mozgásban lenni.
Ad.2: Kaliforniában láttam először egy óceánparti játszótéren hintázva olvasó kamaszokat.
Ad.3: az ellendi játszótér hintáját két éve (tíz évnyi használat után) leszerelték, mert nem találták biztonságosnak.
Ad.4: felnőtt fejjel is szeretünk hintázni, de nem tudunk hol.

enter image description here
Hintafestés

A hintakészítés a gyakorlatban ott kezdődött, hogy végre megérkezett a javítóból a láncfűrész, így ki tudták a fiúk vágni az oszlopoknak való akácokat. Azon melegében érdemes háncsolni, mert így jön le a legkönnyebben a kéreg, akár két méter hosszan is csak húzza-húzza az ember, az elejétől a végéig egy darabban. A tábortűz akkor is remek, ha éppen csak annyi a célja, hogy a fák egyik végét feketére égessük, hogy a földbe leásva ne kezdjen el rohadni, hanem tartósan megmaradjon. Lazúrozás közben már lehet is gondolatban Pitagorasz-tételét alkalmazni, hogy kiszámoljuk a háromszögű tartóoszlopok hosszúságát, magasságát, dőlésszögét, stb.
A konkrét hely kiválasztása a legegyszerűbb művelet: panorámában hintázni. Nem csupán kinézni és szemlélni, hanem behintázni azt.
Gödörásás, fúrás, összeillesztés, szerelés.... És egyszercsak még a teljes naplemente előtt készen vagyunk és azon kapjuk magunkat, hogy megilletődve végre mi, felnőttek kerülünk sorra és gyönyörű és sírni valóan jó és tudom, hogy holnap hajnalban egy könyvvel a kezemben fogok felmenni és a reggeli ébresztő előtt hintázva fogok olvasni és gyönyörködni. Felváltva. Ide-oda. Hintázva.

enter image description here
Az estére elkészült hinta

enter image description here
A behintázandó panoráma