Megszépíteni a halált

Kertindításkor vörös nyárfát tettünk a kinti asztalt árnyékolandó: gyorsan növő, rövid életű, nagy lombozatot adó, nem szemetelő, levélzete az évszakokkal változva mindig más színben különlegesen dekoratív. Mellé 3 db tölgy makkot vetettünk: vöröset, kocsányost és kocsánytalant – a helyre és az életre bízva, hogy az örök élet szimbolikus igézetében melyikük fog megmaradni, minket a halálba majd árnyékával átkísérni. A vörös tölgy lesz az.
A vörös nyárat februárban meg kell metszeni, hogy a kert-képben maradjon és magasságával ne viselkedjen mindent leuraló kétszeresen kihúzott napernyőként.
A levágott ágakat félreraktuk száradni – kényszerpihenőből melegre ébredve a felhalmozott tartalékot használva leveleződött ki. A tanatológia is tanítja, hogy a haldokló a halál bekövetkezte előtt még egyszer utoljára életerősen kiszépül, nem tudni, hogy ezzel önmagát vagy környezetét csalja-e meg leginkább. Ha a megszokott ego-viszonyból kilépünk, talán gondolhatjuk, hogy másról van szó, mint becsapásról, talán egyszerűen csak megmutatja magát az élet, a vitalitás, a lehetőség, a folytonosság, a szépség. Az örök kísérlet: megszépíteni a halált, és az örök válasz arra, hogy magát a halát nem lehet, de magunkat - ha sikerül - talán igen.

enter image description here

Mai fotók a levágott ágról

enter image description here