Autótakarítók viadala

Máskor is volt már, hogy sorsolással döntötték el, ki fogja az autót kitakarítani. A legrosszabb rész az egészben a nekikezdés és persze az elpakolás sem jobb. A porszívózás maga még rendben lenne, nade elővenni a hosszabítót, kivinni a porszívót, az valljuk be, macerás dolog. Ugyanígy a visszapakolás: karikázni a kábelt, rendesen visszapakolni a porszívófejeket, miközben (még én magam is tisztán emlékszem rá) az ember már csak arra tud gondolni, hogy mindjárt nekikezdhet annak, amit úgy igazán szívből szeretne éppen csinálni. Sarkalatos pont a memoriterezés versus takarítás mérlege, ennek tükrében mégsem olyan rossz az a fránya porszívózás.
A közös olvasásokban nemcsak magát azt a szituáltságban levést szeretem, ahogyan éppen felolvasunk, hanem az utómunkálatok is szinte ugyanolyan fontossággal bírnak: a napról napra való visszatérő megbeszélése egy-egy részletnek, aztán annak megfigyelése, ahogyan a művet beépítik a játékaikba. A hatás ugyebár. Annak ösztöne, hogy tudjuk, mikor kinek milyen könyvet ajánljunk. Közben terelgetés az irodalmi kánonok útvesztőiben, műveltséghorizontok nyitása vagy éppen elmélyítése. Minőség.
A sorsolási metodikát Az éhezők viadalából veszik át: életkor szerint arányosan növekszik a nevek számának szerepelése a kalapban, aki pluszban még vállal feliratkozást, az mindegyikért egy tejkaramellát kap.
A sorsolás végrehajtása az én kötelességem (hm, valamit nagyon jól csinálhattam nevelés ügyben, hogy még csak kósza gondolatként sem ötlik az eszükbe, hogy egyszer talán én is takaríthatnék autót - a jól értelmezett és működtetett liberalizmusban nem kérdés, hogy ki éppen a vezető), szerepjátékos feszültségszikrák és a hétvégi győztes neve a kezemben. Nevetés, bosszankodás, ugratás - majd szép fokozatosan a vesztes mellé állás, egyik vállalja az ablakokat, másik a szőnyegeket, harmadik a műszerfalat és tulajdonképpen ugyanoda jutunk, mint máskor: mindenki részt vesz a dologban.

enter image description here
A Le Garage Moderne egyik autója

Café Háosz

Persze nem várta reggel Seremetyevón a taxis, akit kiküldött érte a drága Éva, aki mindent megold, s a kisujjában van a helyi szervezési egyszeregy is. Mióta Ella eszmélt a pályán, Éva kezében futottak össze a szakmai-emberi szálak. Éva tudja, ki mit fordít, még azt is, ha csak készül rá. S hogy kit kinek kell beajánlania, ki hova passzol. A világ legtermészetesebb módján hozza össze az egymáshoz illőket, megtalálja a keresletnek a kínálatot, s ajánlása garancia az abszolút bizalomra.

Ellát is összekapcsolja egy nap múlva idős barátaival, akiknek forint kell, s akik orosz szokás szerint otthonukba hívják, ha létrejön a bizalom, amihez kétség sem fért ez esetben. Az árnyas sétányon a metrótól útba ejtik a házaspár csöppnyi kiadóját. Ellának mindkét oldalról otthonos és ismerős – magyar szerzőket is istápolnak. A szintén nem túl nagy lakásban a háziasszony körbevezeti a vendéget két élet tárgyai, festményei és vicces installációként újrahasznosított eszközei közt, csizmától a tévéig. Ennél jobb helyen nem is lehetnék, válaszolja Ella Tatyjána szabódására, miszerint biztos feltartja történeteivel. Megmutatja a csendélet-modelleket: váza életben, váza rajzlapokon. A képzőművész-pár magán-rajziskolát tart fenn otthon.

Ella megittasul köröskörül az újabb tárgyi felfedezésektől. Egykettőre szintet lép Tatyjánával: mulatságosan önző kesergését mélységesen megérti. Tizenkilenc éves unokájuk, a szépséges, vadóc színinövendék Zsenya már egy éve elfoglalta szegény nagypapa dolgozószobáját. Ráadásul ma sem vitt reggel ernyőt, pedig tényleg esett napközben, s hát ugye minden lefekvés kész stressz, hogy mikor ér haza s kivel. Vityát, jól tanuló, rendes öccsét bezzeg nem adják a szülei, pedig próbáltuk kicserélni a gyerekeket. A lakásínséget mindenképpen nekik kell enyhíteni, öregeknek. Egyetlen fiuk kétszobás, külvárosi lakásában már végképp nem férne el négytagú családjával. – De hát hogy lehet ezt tenni velem, cukorbajos, szívbeteg hetvenéves öregasszonnyal! Ekkora felelősség, nem bírom…

Ella pontosan érti. Ők két hónapra hagyták kamaszlányukat a gimnázium mellett lakó nagymamánál, míg épült a házuk. A nagyi rosszallóan hívta őket, mindahányszor Judit a belvárosban aludt a barátnőinél – túl korán jött az utolsó busz. Ő ezt nem helyesli, de nem bír vele. Nem várhatják tőle, hogy új játékszabályokat hozzon, késő elkezdeni, nem az ő nevelése.

Új ismerőse megteáztatja, kisebb félreértéssel: ez nem étterem, itt csak ez-az van, s Ella zavartan tisztázná, hogy így a jobb, sokkal kényelmesebb és meghittebb valaki otthonában lenni, mintha drága étterembe hívnák. A félreértést a magyar és az orosz vendéglátási szokások összevetése okozta. Az oroszok – legalábbis a magunkfajta értelmiségiek – nem járnak étterembe. A bizniszmenek járnak, meg a félvilági alakok. Eszméletlen drága! Ella hangosan töpreng: Mi azért Magyarországon elég sokat. Vannak megfizethető vendéglők a városunkban, azokba ülünk be hétköznap menüre, meg ünnepelni. Jobb a semleges hely, nem kell készülni meg rendet rakni otthon. Persze többnyire magunkhoz is meghívjuk a messziről érkező, kedves ismerősöket… Nyugaton aztán pláne nincs ilyen, nem szokták elvinni a házukba a kollégák a külföldi szakmai partnert, fejtegeti, s egyre jobban belemelegszik a felemás érvelésbe, miért is barátságosabb a világ keletre. Milyen megtisztelő, mennyivel többet jelent, ha a vendéglátók beengednek a saját terükbe, magyarázza őszinte hévvel. Nem biztos, hogy átment az üzenet, míg Tatyjana kiüríti a hűtőt s fedi le a konyhaasztal minden négyzetcentiméterét különféle sós és édes földi jóval. Ella a tenger gyümölcseiből nem kér, a nő kapcsol: hát igen, maguk nem tudják, micsoda csemege ez. Nincs tengerük.

A sofőr a nemzetközi kijáratnál lesz, ez volt Évától az utolsó sms, táblával vár, rajta a neveddel. A reptéren senki nem tudta megmondani, pontosan melyik kijárat is számít „a nemzetközinek”. A névtábla, mint kiderült, az ő neve volt egy tableten, amit maga mellett lóbált a fiatal taxis ide-oda járkálva, s amit a célszemély, ez esetben Ella sehogy sem láthatott. Egymás azonosításában így ez a legkevésbé sem segített. Való igaz, Ella elkóborolt az üvegajtón kívülre tíz percre rágyújtani, ő is ludas lehetett hát az elveszésben… Végül telefonon mégis összehozták őket. Amint begördültek a szocialista Moszkvára emlékeztető egyórányi lakótelepfolyamon át a megálló időt megtestesítő kollégiumhoz, az őket ott váró Éva lecsapott: Miféle névtábla volt ez?! Erélyesen kevesebbet fizetett a fuvarért. Muszáj megkeményedni itt, mondta aztán nevetve, ahogy kísérte fel Ellát tiszta, ám puritán szobájába (amit pár éve a magyar delegáció egyik tagja nem volt hajlandó elfoglalni, átment egy szállodába, s a meghívó féllel fizettette ki azt), amikor már úgy kezded a napot, hogy kik hol fognak átverni.

Ella csak egy kávét kért, hogy álmosságán felülkerekedjen, amikor felfogta, mi vár rá a lepakolás után, ezért még beugrottak Éva közeli apartmanjába házi kávéra, hogy ébrenlétének harmincadik, majd negyvenedik óráját is bírja. Még az érkezés napján mindent elintéznek, bérletet, helyi mobilkártyát – a számlaadás viszont, amivel ösztöndíját le kellett fednie, értelmezhetetlen ezeken a helyeken. Ella hősiesen végigjárta jótevőjével Jugozápádot, Moszkva délnyugati városrészét, igyekezve memorizálni az útvonalakat a kulcsépületekkel, amiknek óriási tűzfalain nagy tudósok portréi virítottak. Szívét melengette az a gondoskodó praktikum, az emberség magas foka, ahogy Éva a helyi urbánus legendákkal és gyakorlati tanácsokkal keresztezett mondanivalója közé be-beszúrta az ismétlést, s fel is mondatta vele: Látod, erre és erre jöttünk, innen pedig toronyiránt, hogy egy kilométert levágjunk a metróig. Már sötétedett visszafelé, amikor átbújtak egy építkezéshez tartozó kerítésen a közeli bolthoz, ahol nescafét is vett. Imába foglalta Éva nevét reggelente. Ez is neki jutott eszébe.

Éva már az első órában elújságolta, hogy másnap hajnalban Amerikába repül konferenciára egy hétre. Ella így maga fedezte fel újra Moszkvát, a régi-régit és a csak tízéveset. Tűnődött azon, hogy alakult volna, ha Éva a továbbiakban is ilyen intenzíven kalauzolja – a legjobb helyekre, ebben biztos volt, ellenzéki barátaihoz, alternatív koncertekre, körökbe, művészekhez, értelmiségiekhez. És olyan műintézményekbe, amilyen a lélegzetelállítóan megható belvárosi Petrovics is, ahova rögtön beültek, amikor a nő a tengerentúlról visszaért. Petrovics nem ember, vagyis nemcsak az. Egy retró tárgyakkal: játékokkal, telefonokkal, aranyos apróságokkal telizsúfolt pinceétterem, ahol pezsgő zenére szilajon táncoltak, sajnos, nem ők, ahol ovisok ballagási meghívójában hozták ki a számlát, s az étlapon az állt: Petrovics szeret titeket.

Szvetlána nevű barátnője a városon túlról, az agglomerációban lévő faházukból sűrűn jelentkezett, miután megtudta, hogy Ella Moszkvába jön. Első naptól szervezte a sétát, amit a konferencia után meg is valósítottak. Szveta vitte magával a város fontos pontjaira, kis kosarában házi likőrrel és szendvicsekkel. Étterembe nem érdemes, mondta, unokanővérével is ezt csinálják, amikor hétvégenként bejönnek Moszkvába találkozni: séta és piknik. Demens anyját gondozza immár fiatal nyugdíjasként a városon kívül, ahova válása után költözött.

A barátnőket tíz éve összeismertető és egy csapásra egymás iránt örökre elkötelezetté tevő Bulgakov sírjánál kezdték az idei túrát. Ella egy konferencia szünetében talált rá az orosz nőre legutóbbi tanulmányútján. Bulgakov-rajongók gyűrűjében állva összemosolygott a komolyan és meggyőződéssel, mély szenvedéllyel beszélő, erős járomcsontú, elegáns tartású, vele egykorú nővel. Mint kiderült, fodrász és zongoratanár, amatőr Bulgakov-kutató. Telefonszámot cseréltek. Szveta másnap elvitte őt Mihail életének és regényének állomásaira – akkor kánfétivel, ezzel az orosz ipar csúcstermékének számító ezerféle állagú csokirúddal és vodkával felszerelkezve, amikből a fontos helyszínek előtti padokon merítettek erőt. Teljes volt az összhang köztük Mihail Afanaszjeviccsel. Most viszont a temetővel szomszédos Novogyevicsi kolostorban visszatérő magyar barátnőjébe karolva Szvetlána elkezdi dicsérni a helyi mer, a moszkvai főpolgármester nagyszerűen megvalósult rekonstrukciós művét, a tip-top műemlék-együttest. Ella maga számára is váratlanul ezt szűri le a hallottakból: tehát elégedett vagy a polgármesteretekkel. – Nagyon is – jön a sietős megerősítés –, és az elnökünkkel úgyszintén. Elegáns, sportos, kulturált. Ilyen jó elnökünk soha nem volt, aki így megerősítette és összetartotta az országot. Utoljára talán… Nagy Péter.

Ella nem felejti, amit Éva még érkezése előtt a lelkére köt: – Senkivel ne politizálj! A legkedvesebb, leghelyesebb kollégák is ezt mantrázzák: – a mi Krímünk, a mi Kremlünk… Kell ez neked? Bebizonyosodott, mint megannyiszor, hogy nem rajta múlik. Nem tehet róla, hogy a kolostor szépen kirakott térköveiből kiindulva kísérője egyből Putyin dicsőítésébe vált. Ella óvatos próbál lenni, ami mintha most sem sikerülne, mikor orosz barátnője megáll, és a szemébe néz:

– Miért, neked talán nem tetszik??

Ella igazat mond, bár nem ez volt a kérdés:

– A mi miniszterelnökünk jóban van vele…

– Remek, Ellocska, na, látod? Ők is barátok, ahogyan mi vagyunk!

Ellát megfogták.

– Jó… de mi a helyzet a demokráciával?

– Demokrácia?! –kacag fel barátnője –, arra gondolsz, amikor a tanítványaim nem maradnak ülve, hanem rohangálnak és zajonganak az órán? Meg a sok szemétre, ami bejön Nyugatról?

– De hát… és Ella nem köntörfalaz tovább. – Nálatok… újságírókat ölnek.

Szvetlána, mivel már kiértek a kolostorból, szaporán pakolja a szomszédos park padján kosarából az elemózsiát barátnője ölébe, ő maga meg víz helyett is áfonyalikőrös üvegét húzza meg percenként. Meleg van, még csak április, ilyenkor havazni szokott, de most huszonnyolc fok a moszkvai hőmérséklet. Kitikkadnak. Ella terelné el a szót, miután elsütötte az öntudatos orosz honleány A bolhából elefántot csinálnak és a Nem bizonyították és a Nem fentről kezdeményezték, hanem gazdasági körökből patentokat az ő erős állítására, kérdőre vonására. Oroszország erős, de nem agresszív, a Nyugat meg csak bántja, ezt Ella az egyetem vezetőitől is hallja, akikkel esetleges együttműködési szerződésekről tárgyal, szomorú fejcsóválásuk közepette, hogy az ő országa is kiutasított egy (de csak egy) orosz diplomatát az angliai mérgezési ügy miatt. A tévé is ezt harsogja: Nincsbizonyíték!! Mindent ránk fognak!!, de térjünk most vissza a jobbra-balra kacsázó Szvetához, aki városismereti kommentárjait egyre nehezebben mozgó nyelvvel teszi meg. A Gogol bulvár egyik palotája előtt még megfelelő szögben ülnek le, hogy a Moszkva nem hisz a könnyeknek-film nagyjelenetét, apa és lánya találkozásának perspektíváját rekonstruálják, de felkelni az orosz hölgy már alig tud. Ella ijedten támogatja később mozgólépcsőn fel és le, Szvetlána csuklik és meg-megszólal: Demokrácia, Ellocska? Miért mondod azt, hogy demokrácia…

Ella hamar lebeszéli majd a visszatérő Évát a Bulgakov-házról, ahol az megismertetné a muzeológus-kutatókkal, akik új eredményekre jutottak közös kérdéseikben, hiszen a minap ott fejezték be kulturális sétájukat a magáról addigra alig tudó Szvetával. Kedvenc helyén, törzshelyén, ahol biztonságban érezte magát a klubesteken régebben, míg Moszkvában élt, Szveta a többi önkéntes kutatóval időről időre megvitatta, ki milyen relikviához jutott, most viszont – a demokráciára kérdezéstől megzavarodva? – beleköt a pincérlányba, akivel egyszerre néznek Ellával egymásra: ne vegye zokon, ne vegye magára, nyugtatják szóval és tekintettel a másikat. Szvetától Ella a metrókocsiban válik el, át kell szállnia a saját vonalára. Szveta nem a szokásos úton, a helyközi busszal jut haza a városon túlra. Még valahogy fel tudja hívni éppen itthon lévő fiát, hogy jöjjön érte autóval a metróvonal végéhez. Ella aggódik, mit is kellene tennie, nem kéne kilépnie tán botorkáló útitársa mellől a kocsiból, hanem vele maradni, de gyenge megoldani a helyzetet. Viber-üzenetekkel bombázza egy óra múlva a kollégiumból: – Hazaértél?? Mondd már, hogy igen!

Következő alkalommal Szveta meg sem említi a múltkori eltévelyedést. Irány az orosz fürdő! Infernálisan szürreális hely, izzik a padlásnyi szauna, csutakolják magukat és egymást a zömében idős meztelen nők, meg sem kottyan nekik a benti hőfok. Kislányok, mehet még? – kérdezi a fűtőnő, amikor ráloccsantana a forró kövekre még pár vödörrel, s a hetvenes kislányok buzgón igenelnek. Ella megközelítőleg lángokban, belobban minden sejtje a sistergő pokolban, amire a padon kinyúló, levegőt pörgető nyírfavesszőzés még rátesz egy lapáttal. Közben eszébe jutnak egészségügyi problémái, amik tehát nem mérvadóak itt, hisz a nála harminccal idősebbek is vígan bírják a tüzet. Szveta adakozó, minden eszközzel ellátja, abban azonban nem jutnak dűlőre, hogy miért nincs langyos-meleg vizű medence a lazuláshoz, csak az otthonról is ismert billentős dézsák a jéghideggel. Itt tisztálkodunk, nem ejtőzünk.

Szvetlána a fürdőből aztán ügyeit intézni indul, de lelkére köti magyar barátnőjének, hogy feltétlenül csatlakozzon az ingyenes Arbati séták-csoporthoz, amit kinézett neki. Szálljon ki a metróból a megfelelő kék vonalon, kétféle kék van, mindkettőnek az Arbat téren van megállója, ezt tisztázzák, s az Arbat téri káféháusznál álljon be 13 órakor a csoportba. Ella bőven odaér, már háromnegyedre, elhalad a kommersz büfé mellett a kijáratnál, át az aluljárón az Arbat utcára, ahol már látta korábban a Káfé Háosz cégért. Le is ül vele szembe, s találgatja, ki lesz az idegenvezető, de valahogy egyikük sem keresi a csoportját, 13.10-kor már fellép a Káosz kávéház lépcsőjére az ott ácsorgó pincérhez, aki nem tud tőlük induló csoportról. Kicsit csalódva – minden nem jöhet össze – elindul egyedül felfedezni a régi és új Arbatot.

– A Kafé Háoszba üljünk be, mondja a készséges kritikus, Igor, aki előző nap még Firenzében járkált Gorkij nyomain más orosz és nem orosz írókkal valamilyen jutalomutazáson. Mindenki sír, hogy nincs honorárium, de azért az ilyen utakon feltűnnek ők is, most éppen egy városon kívüli szupertitkos konferencián, ami elvileg nyilvános, de nyilván csak maguknak beszélnek két fogadás közt írók és irodalmárok a nyírfaerdő közepén a luxuspanzióban, mert oda hogy jutna ki bárki – közönségnek. Igor közös barátjuk ajánlására, akit épp akkor vitt el az íróbusz a fenti eseményre, örömmel találkozik Ellával, aki sajnálkozik, hogy a férfi csak előző este jött meg külföldről, és máris itt kell lennie vele, Igor szégyenlősen hozzáteszi: volt az éjfél is, mire a szélviharban két órát röpködve a város felett leszálltunk, alig tudott landolni a pilóta. Ellának nincs több napja Moszkvában, ezért most tudnak csak konzultálni az itt zajló kulturális jelenségekről.

A Puskin-szoborhoz beszélik meg a találkozót, ami tökéletes célpont, nem lehet elvéteni, több metróvonal kereszteződése. Igor közben hívja, hogy késik, messziről jön, Ella ennek köszönhetően mégis eljut a Vörös térre, mert az üzenet vételekor bőven időben van (büszke, hogy rögtön belerázódott, mennyit kell hagyni egy útra), mindjárt ki is lép a metróból, ami éppen a GUM alatt húz el akkor, még éppen lesz ideje megnézni a teret. Már majdnem nem sikerült, ahogy Venyicska hősének sem Petuskiból. Szvetával a harmadik, a búcsútalálkozójukon a Sándor-kertet járják körbe ünnepélyes komótossággal és dideregve (közben majdnem visszajött a tél), s csak rácson át látják, stílusosan, a birodalmi főteret. Úgy tűnt, hogy le van zárva a Krásznaja, biztos készülődnek a májusegyre vagy a győzelem napjára, de aztán mégis elhúzták azt a rácsot harmadnapra. Szveta még biztosítja a hüledező Ellát arról, hogy az iszonyatosan magas fallikus Vlagyimir-a-kereszténységalapító-szobra a Kreml tövében tíz éve még nem volt ott, ne tépelődjön, hogy miért nem emlékezett rá, mert csupán két éve emelték mintegy obeliszkül az abszolút központban. Szveta utolsó, méltóságteljes, birodalmi barangolásukon a Kreml körül az örökmécseses katonai őrségváltás levideózása után a volt Gorkij, jelenlegi Tverszkája utcán búcsúzik el Ellától. A Távirda épületével szemben egyszerre mondják ki: – Itt az idő, mint Margaritáék, miközben rátalálnak a hibára. Lehetetlen, hogy senki nem jött el az arbati sétára, még az idegenvezető sem, akadt fenn a rejtélyen az orosz barátnő, hiszen rend van nálunk, és valóban, nyugtázta Ella, tényleg van itt rendszer, jól működő megapolisz ez, amikor Ella rámutat a cégtáblára: na, ez az, ilyen előtt vártam az Arbat utcán.

– Ó, szegényke, én csak azt mondtam, hogy a kávéházba menj be a metrónál!

– Nem, te azt mondtad, hogy a Káosz kávéházba, a Káfé Háoszba!

– Nem, csak a káféháuszba, bocs… mindegyikre azt mondjuk, tudod, az a sima büfé a metrókijáratnál, oda küldtelek be, mert úgy szereted a kávét, igyál egyet, amíg egy órára összejön a csoport. Ott gyülekeztek…

Már értették.

A Káosz-Háosz kávéház-hálózat még egyszer felkínálta magát. Közeledvén a Puskin-szobornál várakozó Ellához a kritikus a szemben lévő épületre mutat, miközben már mennek át a zebrán: oda üljünk be, a KáféHáoszba, mire Ella megörült, navégre, megvagy, Káosz, de Igorral úgy belevetették magukat az Ella konferenciájának hívószavául szolgáló tezaurusz etimológiájába, hogy nem látták már a Káoszt, pedig ott kellett lennie, még vissza is mentek kicsit, de hiába, a káosz eltűnt a szemük elől, pedig egész biztosan az orruk előtt volt még az előbb. Lógó orral, fázva beléptek hát egy steril cukrászdába, aminek közönségessége, műanyagszerűsége nem kedvezett a barátkozásuknak, s ahol ráadásul Ella habcukorféleséget kért, azóta se tudja, mi ütött belé akkor. Olyan kemény volt ugyanis, amikor próbálta elvágni (mit hitt? hogy habkönnyű lesz?), hogy nem ment, aztán kézzel tördelte, amitől meg ragacsos lett a füzet is meg a toll, amivel jegyzetelte Igor komoly eszmefuttatásait. A szeánsz végére, mire megadta magát a habkarika, azért felengedtek. Igor elkísérte a metróvonaláig, ahonnan egy külvárosi épületbe áthelyezett neves színházba rohant Ella, sőt, oda is ért a zimankóban.

Nem engedte hát közel magához a káoszkávéház. Sőt, kivetette magából. Az egyetem hátsó lépcsőjén viszont – mikor is a kedvező wifielérhetés miatti kedvenc foteljától a hátsólépcsőn igyekezett le a tökéletes és tükörmennyezetű menzára, ahol olcsón sokfélét választhatott (húsmentes is akadt ez-az, meg jobbnál jobb pudingok), egyszer csak szembe jött vele huszonnyolc éve nem látott orosz-baskír kolléganője, egykori lektoruk a vidéki magyar orosztanszéken, ahol együtt tanítottak. Egyszerre kerültek oda. Ella huszonhárom volt. Aztán elveszítették a kontaktot. Még nem találták fel az e-mailt. Azt hitte, hogy Ira a baskír városba ment vissza, miután magyarországi kiküldetése lejárt. Az eufórikus négy percben, ami Irina órájáig még maradt, kiderült: nyolc éve ideköltözött a fővárosba. Akkor még szüleit ápolni, akik beváltották az álmukat, hogy legyen saját moszkvai lakásuk, ne csak átutazóként járjanak Moszkvába. Elvált. Fia külföldön. Unokái nem akarnak oroszul beszélni. Pedig anyjuk is orosz. Másnap, a konferencia záróasztala után, ahol végre volt bátorsága köszönő tósztot mondani, Ella indult is hozzá. Először elkerülték egymást a metrócsomóponton, mert Ira nem vitte magával a mobilját, amiből különben is kettő volt neki. Lakásához navigálva egy órával később csodálatosan megvendégeli Ellát, harminc év után is emlékezve rá, hogy nem eszik húst. Ira büszkén harapdálja sok ínyenc fogása közt, amit készített: a pompás tévépaprikát, amire magyar kollégái szoktatták rá. Vasárnap vele tart a Luzsnyikiba az esztrádkoncertre, amire Ella két jegyet kapott az egyetem mosdójában egy szakszervezetistől. Ha már rátukmálták, gondolta, elmegy, ha lesz kivel. Időutazás volt ez a javából a nyolcvanas évek elejére, amikor először járt Moszkvában, pontosan ugyanilyen koncerteken is.

Pár nap múlva Irina elviszi őt egy kolostorba, mert hála Magyarországnak (ahol a rendszerváltás előtt is működtek a templomok) és szülei halálának: vallásos lett! Sűrűn emlegetette Istent, akinek folyton hálát adott – a találkozásukért is. Mi, orosz emberek, ikonok vagyunk, aminek az alsó rétegében ott volt Isten képmása, csak nyolcvan évig más fedte, mondogatta. Négyórás városjáró autóbuszozást is terveztek, Ira úgy belejött a közös programokba. Magányosan, egyedül élt, s hatvan körül már nem tudott gyökeret ereszteni a vágyott és elért nagyvárosban. A buszos kirándulás ötletéért Ella odavolt, végre a föld felett is látja természetes összeköttetésükben a helyeket, amiket mindig metróval közelített meg, s talán így felismeri a régi helyszíneket a mai álcájuk alatt. Szélvihar tört azonban Moszkvára ezekben az órákban, amiért a jelentkezők, őket kivéve, lemondták az utat. Ez sehogy sem fért Ella fejébe: a busz ablakából király lett volna minden, nem? De így legalább kikötöttek a Tagankán (ami Ella B terve volt aznapra), a leglelkesítőbb programon azok közül, amin egész moszkvai tartózkodása alatt részt vett.

A káoszkávéház nem küldött tartós új ismeretségeket, amiket pedig a gyerekesen bizakodó Ella mindig várt a külföldtől. Tíz éve meg is kapta Szvetát, most viszont a régi Ira jött felé a hátsó lépcsőn, nem változva, csak kicsit lazább körvonalakkal, de ugyanazok voltak egymásnak. Nem újak jöttek felé ezúttal, hanem a régiek (bár Évát most ismerte jobban meg); a hatalmas egyetemen, ahova Ira hetente kétszer jár be tanítani egy másik tanszékre, lám, összeakadtak. Latolgatták, mekkora szerencse kellett ehhez. Rátalált hát véletlenül a magányos Irára (egyetlen fia külföldön), egy, találkoztak háromszor az elvált Szvetával (beteg anyjával él, fia valahol Oroszországban), kettő – s lesz még a komoly fiatal tudós (a legjobb pozíció csodabogárnak lenni, mondja otthoni közös ismerősükről), a segítőkész, gyorsbeszédű Ánya, három, aki egy napra, annak is pontosan két órájára került elő most, mert közben elvált s a hét nagy részében fiát neveli városon túli lakásában, szülei közelében. Jobbára a közösségi médiában tartja a kapcsolatot ismerőseivel talányos posztjain át, melyekben mindig van olyan szleng, ami Ellát elbizonytalanítja a megértésben.

Beültek egy egyenbisztróba, méregdrága volt, pedig nem is ettek igazi ételt, Ánya hívta meg, Ella pedig húzta elő az otthonról hozott ajándékokat, csokikat és italokat, s szidta magát, amiért csomagolás nélkül nyomta azokat a kedves Ánya kezébe, aki készségesen segített neki tíz éve, amikor éppen rá bízták az akadémián őt, a magyar vendéget. Ráérő, lelkes, független intézeti aspiránsként hordta is rendesen egyik irodalmi társaságból a másikba, minden napra volt egy ötlete. Azóta felnőtt, távol tartja magát az irodalmi élettől, amit értelmetlennek talál, azonban – ír. Egy kisregényt például a rendszerváltás utáni orosz ellenzéki mozgalmakról. És biztosítja arról a kisfiát, Kosztyát, hogy apjával nagy szerelem volt az övék, csak a kapcsolat nem működött.

Megkomolyodtak, beértek Ella barátai, már nem értek rá annyit kísérgetni, mint egy évtizede. A konferencia előadói meg szétszéledtek a szekciójuk után, csak a fehér asztalnál gyűltek össze újra záráskor, ahol dicsérték a nyelvtudását és azt az oroszos lelkületet, amivel tósztot mondott az országhoz, ahova visszajár. Könnybe lábadtak a szemek, mindenki koccintani akart vele, hívták mindjárt egy őszi volgai konferenciára a talpraesett külföldit, aki valahogy idekeveredett, s lám, hogy szeret bennünket (ő volt az egyetlen a határon túlról, a többiek a hatalmas ország végeiről, közepéről, széltéből-hosszából), menne, ha a híváshoz repülőjegyet is kapna. Aztán itt és ekkor tudta meg a mellette ülő fiatal kazanyi kolléganőtől, miért nem szeretik zsidó íróikat az oroszok (nincs bennük lelkesedés és nem adnak reményt, szárazak és csak fanyalognak). A vele szemben ülő helyes, értelmes, vörös hajú, donyecki nő, akihez odahúzódott aztán, a vonata indulása előtti húsz percben mesélte el neki, hogy kultúrájukat és identitásukat, ezzel nagyapáik honvédő áldozatát kérdőjelezik meg fegyverrel! az ukránok ott, ahol él, s ők, a helyi oroszok ellenállnak nekik polgári engedetlenséggel, de amazok tényleg lőnek.

Káoszkávézó távolságot tart. Éppen zárja kapuit, s gőgösen-öntudatosan konszolidálódik? Ideje felnőni, komolyodni, mindenkinek dolga van, kis meglepetések még érnek, de hol vannak már a ráérős alkalmak, amikor másnap is találkozni akarnak törzsvendégei a külföldivel… Az üzbég taxisofőr, Ruszlán szintúgy, mint elődje a befelé vezető úton, elfelejti betenni számlatömbjét a kesztyűtartóba, tessék-lássék azért keresgéli, pedig megbeszélték, hogy szükség lesz rá, mielőtt vitte ki Ellát a reptérre. A magyar nőnek volt gyakorlata, már tudta, mi ilyenkor a megoldás, neki ugyanis kellett a taxiszámla: kérjen a másik taxistól, működött a dolog. Ruszlán éppen mutogatja unokái képét az okostelefonján, ahogy a vendégház portása is tette, ahol Ella a második héten lakott, s akinek családja Itáliában él. Jó órányi az út a reptérig, ami alatt Ruszlán megismerteti érdeklődő utasát famíliájuk ágbogaival, a nők helyzetével muszlim vallásukban. Feleségét egy évben egyszer látja, drága az utazás, inkább megspóroljuk, amit itt keresek, az asszonyra szükség van otthon az unokák körül, aztán dicséri országuk bölcs vezetőjét. Megtárgyalják az Iszlám Államot, sőt a taxis vezetés közben erősen elgondolkozik Ella javaslatán, hogy a mérsékelteknek többször és nyilvánosan el kellene határolódni a szervezettől az iszlamofóbia elkerülése végett a világban.

Míg tartanak kifelé a városból a rendezett, folyton söpört belvárosi utcákon a Kreml mellett, Ella végre felismeri a különbséget, ami mindeddig akadályozta, hogy a nyolcvanas évek Moszkváját meglássa a 2018-asban. Hát persze, eltűntek az árusok a járdákról, s az egész utcakép a jellegzetes szagával, állandó balkáni-ázsiai nyüzsgésével, meg az összes kioszk az össze-vissza ragasztott, részben kézzel írt cetlijeivel; ezek a bájosan bumfordi utcai hengerek és dobozok voltak a korabeli hírportálok, hemzsegtek rajtuk a plakátok és apróhirdetések, újságot, színházjegyet (többet egy borítékban, így jutott el az esztrádműsorokra) meg ezer más árut ajánlgattak. Közeli, szó szerint underground kiállításokra és félhivatalos performanszokra invitáltak a kultúrpincékből a forgatagba felküldött művészek meg parafenomének akcióira, a bádogtartályú ital automatákból kvászt, szörpöket lehetett engedni pár kopejkáért, a mellettük üldögélő fejkendős anyókák pilményit, pirogot kínálgattak, a szomszédos bódéból meg márózsenojét nyújtogattak, azaz az obligát vaníliás-csokis fagylaltot, ami valójában jégkrém, amit mínusz negyvenben is majszolt mindenki s valahogy nem fájdult meg tőle a torkuk.

Az elbeszélés első megjelenése:
2000 - Irodalmi és Társadalmi havi lap 2019/2

Vers-rajz

Az egész Fodor Ákossal kezdődött. A költővel. Szégyen ide vagy oda, idén találkoztam először a verseivel és azonnal magával ragadott a látszólagos egyszerűségével szembeállított mélysége.

enter image description here

A Szerelem, Korom és szerem, Eufória, Vihar, Szertartás című néhány soros költeményei csak hirtelen eszembe jutott címek a rengetegből, amit azóta olvastam. Többször, újra és újra. Amikor már sokadszor ültem mosolyogva a Szerelem sorai fölött, akkor jött egy vágy, hogy ezt szívesen kitenném a falra, hogy minden nap láthassam. De ahhoz akkor rajzolni is lehet. Olyat, ami a vershez illusztrációként szolgál, ami hátteret ad, ami kiemel vagy kiegészít. Fotókat kerestem egy lengedező függönyről, amit le is tudok rajzolni. A kiválasztott fénykép alapján megrajzoltam a lebbenést, majd ráírtam a verset.

enter image description here

Tollheggyel, tintával. Golyóstoll szóba sem jöhet. A ceruza kitörölhető, ezek a szavak viszont örök érvényűek, tehát valami olyan kell, ami időtálló. Szeretem ezt a légkört. A tollhegy sercegése, a betűk előbukkanása és végül az egész vers. Olyan szép. Merített papírt választottam (Orfűi Malmok-nál készült gyönyörűség), amihez egy sima képkeret nem illik. A kertből szedett ágat kötöttem hozzá tartóként, így lett kerek egész.

enter image description here

A többi már jött, jön magától. Pilinszky örök kedvenc, ott a helye a falon. Számtalan versrészlet, gondolat jutott eszembe azóta, amihez szívesen készítenék vers-rajzot. Ha csak egy mosolyt vált ki abból, aki ránéz, már megérte, mert megmozgattam. De érzelmeket, újabb gondolatokat kiváltani, melyek feloldanak, helyre tesznek, megnyugtatnak, segítenek a léleknek, az már varázslat.

enter image description here

enter image description here

enter image description here

Soha nem szerettem festeni. Talán mert nem tanultam meg egyik technikát sem jól használni. De az internetnek köszönhetően olyan példákat láttam, amiknél azt gondoltam, én is meg tudom csinálni. Akvarell festés kezdőknek. Vizezd össze a papírt (akvarell papírt válassz, mert az nem szívja be olyan gyorsan a vizet), a kiválasztott színekkel hozz létre foltokat, amik összefolynak a kívánt formára és kész. Persze. De ha túl kevés a víz, nem folyik, ha meg túl sok, akkor egy tóvá folyik össze az egész és egy maszlag lesz belőle. És akkor a különböző árnyalatok elővarázsolásáról még nem is szóltam. Ilyenkor mindig az jut eszembe, hogy: Ucsicjá, ucsicjá, ucsicjá (tessék a cirill betűket hozzá képzelni) – Tanulni, tanulni, tanulni; vagy Repetitio est mater studiorum – Ismétlés a tudás anyja. Egy biztos, csinálni kell, de nagyon nem mindegy, milyen eszközökkel. Nem kell azonnal csillagászati összegeket költeni ecsetre, papírra, de nem szabad megelégedni a „gazdaságos” verziókkal sem. Hihetetlenül bosszantó, amikor megveszel egy ecsetet, ami a boltban még szépen formára van igazítva, aztán itthon vízbe mártod és a szélrózsa minden irányába állnak a szőrszálak ahelyett, hogy egy kecses ívben meghajolva tökéletes csúcsban végződjenek. Szóval vettem néhány kiló bátorságot és játszottam a színekkel, ecsetekkel és néhány próbálkozás után már egészen értékelhető maszlag száradt rá a papírra.

enter image description here

enter image description here

Tényleg jó játék, de azért a rajzolás még mindig közelebb áll a szívemhez. Egy darab kellően puha (8B) ceruza is elég egy rajzhoz. Árnyékok és formák. A szürke sokszáz árnyalata a fehértől egészen a feketéig. Vagy színes ceruzák, ahol szintén lehet keverni, rétegezni a színeket egymásra, újabb és újabb árnyalatokat létrehozva, végtelen variációs lehetőségeket és szabadságot kapva.
És amíg rajzolok, kalligráfkodok, az egész nem szól másról, mint rólam. Belefeledkezve az alkotásba egy másik világban járok, ahol nincs idő. Visszhangoznak a leírt sorok a fejemben és boldog vagyok.

enter image description here

Géczi János: A rózsa labirintusa

Könyv- és programajánló egyszerre: tanár úr tavaly ősszel megjelent könyvét szerettük volna előadás formájában is élvezni a Faluság minikonferencián.

enter image description here

Az Okosházban (okoshaz.hangfarm.hu) ma estétől kiállítás formájában végigmustrálható a rózsa szimbolikájának kulturális gondolati útvesztője.
Elmélyülés.

A két gézengúz és a táborozás

Csöng az óra, szól az óra,
Csütörtökön virradóra.
Vár reád az állomás,
Egy csodaszép utazás.

De a lurkó meg sem moccan,
Hiába csöng egyre jobban.
Ejnye Ferkó szedd a lábod,
Kelj fel végre, hagyd el álmod.

Vagy már talán elfeledted,
Horgászbotod miért vetted.
Nézz csak át a kerítésen,
Jankó vár rád útra készen.

Ugrik Ferkó most már tudja,
Nem álom ez, fel az útra.
Jövök – kiált – jövök rögtön,
Kint vagyok már a küszöbön.

A kerékpárra felpakolnak,
Neki a nagy poros útnak.
S míg másszák a dombtetőket,
Messziről bundás vigyázza őket.

Íme hát az állomás,
Kezdődhet az utazás.
Csattognak a kerekek,
Boldogok a gyerekek.

Szél kócolja hajukat,
Füst kormolja arcukat.
Ujjong Ferkó, s a tóra mutat,
Ott verjük fel a sátrunkat.

Alig hogy ezt kigondolják,
Már a sátrat húzzák-vonják.
Mélyre verd a cöveket,
Jól húzd meg a kötelet.

Itt fogunk mi sütni-főzni,
Ha sikerül halat fogni.
Vízbe ugrik kormos Jankó,
Labdát pumpál Pisze Ferkó.

Siess Ferkó hozd a labdát,
Játsszunk ketten vízilabdát.
Lubickolnak, labdáznak,
Önfeledten mókáznak.

Kint a parton békák, sünik,
Izgatottan, lopva lesik.
Ki győz vajon melyik lurkó,
Melyik lesz a gyorsabb úszó.

Döntetlen a végeredmény,
Horgászni megy a két legény.
Vidám e nap, gyorsan múlik,
Lenn a porban kukac kúszik.

Így szól Ferkó: legyél csali,
Gyere velünk halat fogni.
Konzervdoboz lesz a házad,
Csak a szállást megszolgáljad.

Végtelen nagy nádas szélen,
Árnyat adó fűz tövében,
El-elszundít két jó barát,
Csak a csali járja táncát.

Kiskacsák a nádasban,
Úszkálnak, totyognak boldogan.
Fejüket a vízbe dugják,
Az időt ők így múlatják.

Siess Ferkó, suttog Jankó,
Nini megmoccant az úszó.
Húzzuk gyorsan ki a partra,
Ezt főzzük meg vacsorára.

Leszáll az éj, közelít,
A két barát asztalt terít.
Halat esznek mind a ketten,
Ők fogták a tóból délben.

Esznek, isznak beszélgetnek,
Olyan finom, kétszer mernek.
Málnaszörp a pohár mélyén,
Kishangya a kancsó szélén.

Édes cukor megleltelek,

Vigyázok, hogy be ne essek.

Tündököl a hold az égen,

Milliónyi csillagfényben.

Esti szél a nád közt jár,

Minden nádszál tudja már.

Két jó barát szundít mélyen,

Benn a sátor rejtekében.

Őzek, nyuszik, baglyok, szarkák,

Csendes sátruk körül állják.

Édes álmuk őrzi szépen,

A vén odvas tölgy tövében.

Öreg tücskök ciripelnek,

Szüntelenül hegedülnek.

Kicsi hangya alszik mélyen,

Hangyavárnak rejtekében.

Álmában is játszik Ferkó,

Ladikja a kalózhajó.

Jankó az ő katonája,

Minden bajban hű barátja.

Mesés növényismeret 3.

Miután Bendegúz teletömte hasát, fáradtan, álmosan tovább indult. A lehető legjobb helyre érkezett. A gyümölcsösön túl füves részt talált. Leheveredett hát az ezüstös pampafű, az árvalányhaj és a tollborzfű puha ölelésébe, és szép lassan elszenderedett.

enter image description here

A Tollborzfű (Pennisetum alopecuroides) 1 méter magasra növő díszfű. Zöld levelei hosszúak, ívesen elhajlóak, ősszel szalmasárgára színeződnek. Az üvegmosókeféhez hasonlító arasznyi virágzata hosszú, elhajló virágzati száron nyílik. Nedves, tápanyagdús talajon fejlődik a legjobban.

enter image description here

A Pampafű (Cortaderia selloana) feltörő hajtású, sűrű bokrokat képező, nagytermetű, kétlaki díszfű. Levelei hosszúak, középzöld színűek, szélei élesek. Virága krémfehér színű óriás bugavirágzat.

enter image description here

Az Árvalányhaj (Stipa tenuifolia) szárazságtűrő és napfénykedvelő fűféle. A pázsitfűfélék egyik legszebb fajtája. Örökzöld díszfű. Szőke hajhoz hasonlító virágzata nyár elején jelenik meg. Magyarországon vadon élő telepei védettek.

Másnap reggel Bendegúz korán ébredt, és tovább indult. Mondanám, hogy a lába, de inkább az orra vitte előre. Egy olyan kertes részhez érkezett, aminek illata szinte bódította. - Hová kerültem? Mi ez a rengeteg illat körülöttem?
Bendegúz nem akárhová érkezett. A fűszernövények birodalmába. Körös-körül illatos fűszernövények vették körül. Sorba is vette a látottakat, szaglottakat.

enter image description here

Medvehagyma (Allium ursinum): „az egyszikűek (Liliopsida) osztályának spárgavirágúak (Asparagales) rendjébe, ezen belül az amarilliszfélék (Amaryllidaceae) családjába tartozó faj. Nevét arról kapta, hogy a barna medvék előszeretettel fogyasztják terméseit, és még a föld alól is gyakran kiássák, de hasonlóképp kedvelik a vaddisznók is.” Kiváló alapanyaga pogácsának, pesztónak. Rengeteg vitamin és ásványi anyag forrása. Levele nagyon hasonlít a gyöngyvirágéhoz, mely a medvehagymához képest erősen mérgező.

enter image description here

Tárkony (Artemisia dracunculus): „az őszirózsafélék családjába tartozó fűszer- és gyógynövény, amelynek 2-6 centis karcsú, hosszúkás leveleit használjuk fel. Kétféle típusa van, az egyik a francia, amely erősebb ízű, ám nehezebb termeszteni, ezt főzéshez ajánlják. A másik az orosz fajta, amelyet könnyebb termeszteni, viszont gyengébb aromájú - ezt salátákhoz használják inkább.”

enter image description here

Citromfű (Melissa officinalis): sokrétű gyógy- és fűszernövény. Érdekesség, hogy a méhészek gyakran dörzsölik be a kaptár oldalát citromfűvel, hogy a kirajzásra készülő méheket maradásra bírják. Az ajakosok (Lamiaceae) családjába tartozó évelő növény, finom illata van, a gyógyászatban is évszázadok óta elismert és nagyra becsült növény. Avicenna szerint „Örömmel tölti meg a szívet”.

enter image description here

Az erdei kakukkfű (Thymus serpyllum) teának elkészítve gyógyhatású készítmény, mely fertőtlenít és immunerősítő hatású. A nők növényének is nevezik, mert enyhíti a menstruációs görcsöket és a vérzési rendellenességeket. Náthára és alvászavarokra is kiválóan alkalmas. A meszes talajt kedveli, rokona a kerti kakukkfű. Évelő, lágyszárú félcserje.

Ahogy Bendegúz sétált tovább, még több izgalmas növényt fedezett fel. Ahogy felkereste könyvében, látta, hogy igazi erdei patikába tévedt, és lábai előtt hever telis-tele gyógynövényekkel a mező. Mindenből gyűjtött egy keveset, hogy családjának is vigyen haza, és nála is legyen, ha netán történik vele valami. Sok mindent gyűjtött össze:

enter image description here

Először a páratlan illatú levendulából (Lavandula) szedett. Évszázadok óta ismert gyógynövény, már az ókorban is ismerték. Nyugtalanság, álmatlanság kezelésére a mai napig használják, de ezen kívül számos más módon is alkalmazzák. Örökzöld félcserje, szereti a napos, meleg helyeket. A virág színe lehet lila, fehér, kék, halványkék vagy rózsaszín. Magyarország legismertebb levendulásai a Pannonhalmi Bencés kolostor, illetve a Tihanyi területek.

enter image description here

Tovább sétálva talált még: „Az orvosi székfű vagy kamilla (Matricaria chamomilla) az őszirózsafélék (Asteraceae) családjába tartozó gyógynövény. Egyéb elnevezései: Szent-Iván pipitér, nemes pipitér, pipitér, anyafű, szikfű, szüzekanyja, bubulyka.” A botanikusok Chamomilla recutita néven ismerik, de használatos még a régebbi elnevezése, a Matricaria chamomilla is, illetve a a Chamomilla hungaricum, mely világszerte ismert jótékony hatásáról. Szinte bárhol fellelhető, és számos formában alkalmazható. 20-50 cm magasságra növekszik, szikes talajt kedvelő.

enter image description here

A mezei katáng (Cichorium intybus) csökkenti a vércukorszintet, gyökerét felhasználva reumás panaszokat enyhít, májat, lépet, vesét tisztít, továbbá emésztést elősegítő hatása is van. Gyógynövény, de bárhol találkozhatunk vele. Út mentén, városban, mezőkön. Vadcikória néven is ismert. Amikor az emberek cikória kávét ittak, sokkal kevesebb volt a májjal, vesével kapcsolatos megbetegedés. A reformkonyhában salátaként is felhasználják. A gyökere tartalmazza azt a vegyületet, mely a gyomorra hat jótékonyan.

enter image description here

A következő, amit Bendegúz majdnem begyűjtött a Palástfű (Alchemilla vulgaris) volt. Hogy miért csak majdnem? Még időben olvasta el könyvében, hogy bizony ezt tilos letépni, ha valaki vadontermő változatára lel. Népi elnevezései: Boldogasszony palástja, Boldogasszony tenyere. A rózsafélék (Rosaceae) családjába tartozik. A hegyvidéki magaslatokat kedveli. A gyógyászatban a virágos hajtását használják fel. Kiváló vérzéscsillapító. Különböző női panaszok kezelésére ajánlott.

Ahogy Bendegúz tovább sétált egy parkos részhez ért. A különböző örökzöldek járdaként szelték ketté a teret. Egymás mellett sorakoztak, és mintha irányt mutattak volna. Bendegúz elindult ezen az örökzöldek által kijelölt úton, mert érzete valami jó felé vezet. Az ösvényen átjutva gyönyörű kertet látott, tele virágokkal... gumós és hagymás növényekkel...

enter image description here Dália

enter image description here Gyöngyike

enter image description here
Gyöngyvirág

enter image description here Hóvirág

enter image description here Kikerics

enter image description here Liliom

enter image description here
Nárcisz

enter image description here
Sáfrány

enter image description here
Tulipán

A virágokon túl egy takaros kis házikót pillantott meg Bendegúz. Barátságosan állt és hívogatta őt.

enter image description here

– Gyere be Bendegúz! Ne félj, csak gyere! - hívta Bendegúzt egy kedves hang. Mielőtt belépett volna a házba, látta, hogy a ház körül is rengeteg olyan növény van, amit már a mindenttudó könyvből ismer. A házba lépve egy nagyon öreg anyókát látott, aki karosszékében üldögélt.
– Végre itt vagy ükunokám! Már nagyon vártalak téged! Mesélj, milyen utad volt? Boldogultál az erdőben? - mosolygott nagymama.
– Üknagymama? Te vagy az? Ez hogy lehetséges? Te írtad ezt a mindent tudó könyvet? - szaporázta a kérdéseket Bendegúz. Üknagymama mindent elmesélt Bendegúznak, hogy ő bizony már nagyon öreg, hosszú életét azoknak a növényeknek/gyógynövényeknek köszönheti, amiket ő is felfedezett útja során. Sokáig beszélgettek még és Bendegúz úgy érezte, soha életében nem volt még ilyen boldog. Reggel egy finom étel után Bendegúz elindult hazafelé. Megígérte ükmamának, hogy hamarosan visszatér hozzá.

enter image description here

A rövidebb út hazafelé tölgyfaerdőn vezetett.

enter image description here

A kocsányos tölgy (Quercus robur) illetve kocsánytalan tölgy (Quercus petraea) egész Európában honos, a bükkfalfélék család nemzetségébe tartozik. Mindkét fajta részei gyógynövényként is használhatók. Elsődleges különbségük a kocsányos termés, a makk. A tölgynek több, mint 100 faja ismert. A 600 m alatt (és a déli lejtőkön) a hegyvidékek meghatározó fái. „Jelképezi az ősök tiszteletét, a rendületlen kitartást – ezért koszorúzza a magyar címert is.”

Olvasott közben a többi lombhullatóról is:

enter image description here

A Közönséges bükk (Fagus sylvatica) a Magyar-középhegységben 600 m fölötti erdőtársulások meghatározó fája. Fényes, zöld levelei kétoldalt szórtan állnak. A termés fásodott, tüskés, háromélű, kupacsba zárt, négy kopáccsal nyíló makk; mivel a tölgy makkjánál kisebb, ezért gyakorta makkocskának nevezik. Lombhullató, 35–40 m magasra növő fa. Sokféleképpen hasznosítható, jól alakítható keményfa. Magas hőmérsékleten ég, a régi fazekasság kedvenc tüzelőanyaga volt.

enter image description here

Gyertyán (Carpinus betulus) a bükkfavirágúak (Fagales) rendjébe és a nyírfafélék (Betulaceae) családjába tartozó fa. Jól felhasználható az iparban is, de remek díszfa is egyaránt. Sir J. E. Smith írja róla, hogy: „egy szilárd, alacsony növésű fa, ami, ha egyedül nő, és felveheti természetes alakját, akkor vonzóbb lesz, mint azt egyesek gondolnák.". Lassú növekedésű fa, az első 10 évben 30-45 cm-t nő évente, de ahogy öregszik a növekedése lelassul, viszont nem hosszú életű.
A levelek kibontakozása után egy hónappal megjelenik a barka. Ez is egylaki növény, akárcsak a nagy Cupulifera család többi tagja, ahova a Carpinus is tartozik. A barkák a fán maradnak, amíg a gyümölcs megérik, vagyis októberig.

enter image description here

Közönséges kecskerágó (Euonymus europaeus) népi elnevezése „papsapka”.
A kecskerágók nem csak a hazai erdők gyakori cserjéi, hanem urbánus parkok gyakori, télen is zöldellő díszei. A trópusi elterjedésű kecskerágófélék családját, amely mintegy 850 fajt számlál, nálunk egyetlen őshonos nemzetség, a kecskerágó (Euonymus) képviseli. Termése 10-12 mm átmérőjű, éretten gyakran piros, négyélű tok. Magjukat húsos, élénk színű magköpeny borítja. A magvak mérgezőek. Általában elmondhatjuk a kecskerágókról, hogy gyengébb talajon is megélnek, a talaj kémhatására sem érzékenyek, ezért igazi várostűrő növények.

Bendegúz lassan hazaért, bekopogott szülei háza ajtaján. Persze volt nagy öröm mikor meglátták fiúkat. Elmesélte merre járt, és miket látott, és észrevette azt a csillogást édesapja szemében, amit korábban nem látott. Büszke volt fiára. Bendegúz később visszasétált üknagyanyja házához, azonban őt már nem találta ott. Azonnal megértette, hogy vele már nem fog találkozni többé. Úgy döntött tehát, hogy ezentúl ő fog az erdei házban élni. A tölgyesen át pedig bármikor meglátogathatja szüleit, amikor csak akarja. Így történt hát, hogy a lusta fiú édenkertbe tévedt és boldogan élt, amíg meg nem halt.

Vége

Irodalomjegyzék - szövegháttér:
(Letöltve: 2020. november 06.)
Citromfű: https://kronikaonline.ro/eletmod/mire-jo-a-citromfu
Kakukkfű: https://gyorgytea.hu/gyorgyteak/egyedi-teak/mezei-kakukkfu-thymus-serpyllum/
Levendula: https://utakerthez.hu/blog/levendula/
Kamilla: https://hu.wikipedia.org/wiki/Orvosi_sz%C3%A9kf%C5%B1
https://kertlap.hu/a-kamilla-hungarkum/
Katáng: https://gyorgytea.hu/gyorgyteak/egyedi-teak/mezei-katang-cichorium-intybus/ Palástfű: https://www.gyogynovenysziget.hu/palastfu Házikó: https://megaport.hu/media/4369/fairy-tale-house-mesebeli-h%C3%A1zik%C3%B3 ükmama: https://hu.depositphotos.com/vector-images/nagymama.html
Tölgy: https://gyogyfuveskertem.hu/tolgy-kocsanyos-es-kocsanytalan/
https://pixabay.com/hu/photos/erdei-%C3%BAt-%C5%91sz-t%C3%B6lgy-erd%C5%91-term%C3%A9szet-2808216/
https://hu.wikipedia.org/wiki/T%C3%B6lgy
Bükk: http://fa-terem.hu/mi-a-bukkfa
Gyertyán: https://www.edenkert.hu/diszkert/diszfak-es-cserjek/kozonseges-gyertyan-carpinus-betulus/3360/
Kecskerágó: https://kertlap.hu/kecskerago/

Mesés növényismeret 2.

Az alagút sokféle volt, ahogy haladt, először csalogató szép növényű trombitafolyondárral (Campsis radicans) találkozott.

enter image description here

enter image description here

Felnyitotta könyvét és olvasta: „A szivarfafélék (Bignoniaceae) családjába tartozó viszonylag sokfajú Campsis nemzetségbe fák, cserjék és fás szárú kúszónövények tartoznak. Trombita alakú, forrt szirmú, mutatós virágaik júliusban, augusztusban nyílnak. Termésük tok, a magvak szárnyasak.” Mindent kibír, és mindent tönkre tud tenni. Olyan erős kúszónövény, hogy még a betont is feltöri. Egy kicsit meg is ijedt Bendegúz, hogy vajon mi vár még rá az alagútban. Azonban nem volt mitől félni. Ezek az erős, szívós kúszók, amilyen erősek, olyan szépek is - gondolta.
A sort a pici kék bogyós tapadó vadszőlő kezdte.

enter image description here

(Parthenocissus quinquefolia). Bendegúz már nyúlt a bogyó felé, de akkor hirtelen elé került a szöveg, miszerint az apró bogyók emberi fogyasztásra nem alkalmasak! Ő is igen szívós, gyorsan növő fajta, nemigen van, ami terjedését megállítaná. Ahogy haladt tovább borostyán és iszalag tekervényeket látott feje felett.

enter image description here

Az iszalag azaz az erdei iszalag (Clematis) gyökerei a nyirkos talajba, hajtása jó magasra tör, akár 10 méteres magasságokba is. Sok fajtája létezik, virágaik kisebb-nagyobbak. Minél több napfényt kap, annál szebben virágzik. A virágok csillag alakúak, leggyakrabban lilák, de más színekben is előfordulnak. Illatuk nem jelentős, igen gyenge.

A közönséges borostyán (Hedera helix) nem csak mutatós, de nagyon szívós kúszónövény. „Levélzetét karéjos levelek alkotják, melyek a fajtától függően egyszínű zöldek, valamint többszínű, mintásak is lehetnek. Ernyős virágzata kicsi, zöldessárga virágokból áll, melyek késő nyáron és kora ősszel nyílnak.

enter image description here

Virágai nektárban gazdagok, méheket és más rovarokat vonzanak a kertbe. A virágzást követően fejlődnek ki sötétkék bogyós termései.”
Ahogy Bendegúz sétált tovább, érdekes növény került a szeme elé. - Ez is kúszónövény lenne? - kérdezte Bendegúz. Hiszen ennek fürtökben lógnak a virágai... Mi lehet vajon ez?

enter image description here

A pillangósvirágúak (Fabaceae) családjába tartozó lilaakác (Wisteria sinensis) jobbra csavarodó kúszó hajtásai akár 10 méter magasra is felfuthatnak. Ha nem gondozzák, hamar mindent beborít és ő is igen agresszív növény. Hüvelytermése magvai mérgezőek. A növény viszonylag hosszú életű, akár 50 évig is elél.
- Akár 50 évig is él? Nahát... én hamarosan éhen halok, az biztos, ha nem esik végre utamba valami ehető is végre. Ahogy tovább haladt - mintha csak meghallotta volna kérését az erdő - egy hatalmas területre ért, ami telis-tele volt különféle gyümölcsfákkal. Bendegúz szóhoz sem jutott örömében. Mielőtt mohón elkezdte volna falni a gyümölcsöt, megállt egy percre és elgondolkozott. Korábban mohó és önző volt, most azonban útja során egyre inkább rájött, hogy az az út sehova sem vezetett. Kezéből kihullott a mindent tudó könyvecske, és ezt üzente Bendegúznak:

Az erdő fohásza
Vándor, ki elhaladsz mellettem, ne emelj rám kezet!
Én vagyok tűzhelyed melege hideg, téli éjszakákon,
én vagyok tornácod barátságos fedele, amelynek árnyékába menekülsz a tűző nap elől, és gyümölcsöm oltja szomjúságodat.
Én vagyok a gerenda, amely házadat tartja, én vagyok asztalod lapja,
én vagyok az ágy, amelyben fekszel, a deszka, amelyből csónakodat építed.
Én vagyok házad ajtaja, bölcsőd fája, koporsód fedele.
Vándor, ki elmégy mellettem, hallgasd meg a kérésemet:
- Ne bánts!

Akadt a gyümölcsösben sok-sok finomság amiből Bendegúz lakomázhatott. Először az almát kóstolta meg. Felismerte, hogy az ízletes Jonatán almát találta. Sajnos ritkán fordul elő nálunk mostanság, pedig kiváló íz- és zamatanyagokkal rendelkező fajta.

enter image description here

Bendegúz szerencsésnek érezte magát, hogy ilyen különleges finomsághoz jutott hozzá.
Tovább sétált és körtefák illatát hozta felé a szél. Az édes-mézes körtéknek sem tudott ellenállni, sőt a szomszédos szilvafáról is szedett néhány szemet, megtöltve tarisznyáját a sárga labdacsokkal. - Milyen szilva lehet ez? Az íze ismerős, a színe, formája nem…
Miután Bendegúz megtalálta, hogy mit rejtett a tarisznyájába, hatalmas nevetésbe tört ki. A Mirabella szilvát (Prunus domestica subsp. Syriaca) köznapi nyelven Fosókának szokták emlegetni. Egyike a ringló fajtáknak. Erős, igénytelen fa, termése kicsi sárga gumó, ami nagyon finom és lédús. Kiváló alapanyaga lekvárnak, pálinkának.

enter image description here

Ezen a ponton Bendegúz elgondolkodott. A lekvárról édesanyja, a pálinkáról édesapja jutott eszébe. Hmm... milyen jó is volt nekem otthon, és milyen tékozlón viselkedtem. De most megígérem, hogy ha hazatérek, büszkévé teszem szüleim.

enter image description here

„A vadkörte (Pyrus pyraster), a vackor minden körték őse. A Kárpát-medencében is őshonos, rendkívül fajtagazdag. A fajok egymással való keresztezéséből születtek a legfinomabb magyar tájfajták. Ennek az alfajnak a magháza kopasz, termése gömbölyded.”

Ahogy sétált tovább Bendegúz, felfedezett még pekándió és naspolyafákat is, melyek terméséből szintén tett néhányat tarisznyájába.

enter image description here

A pekándió (Carya illinoinensis) vékony, hosszúkás, feketével díszített barna ovális csonthéjban vörösbarna színű, kellemes ízű, ehető, magas olajtartalmú, értékes tápanyagokat tartalmazó belet tartalmaz. Illata egzotikus, jellegzetes, kinézetre kissé az elnyújtott diógerezdekre hasonlít leginkább. Bár Észak-Amerikában őshonos, hazánkban is megfelelők a körülmények a növekedéséhez.

enter image description here

A naspolyáról (Mespilus germanica) is nagyon érdekes feljegyzést olvasott Bendegúz. „Kis termetű fa vagy többnyire tövétől ágas bokor, amely a kertekben kettős célt is szolgálhat: ízes gyümölcse akkor fogyasztható, amikor nem vagyunk bőviben a gyümölcsnek, ezért joggal soroljuk a gyümölcstermő növények közé. De besorolhatjuk a díszcserjék társaságába is, hiszen molyhos, lándzsás levelei, sűrű lombja, csinos alakja, valamint 3-5 cm átmérőjű, május közepén nyíló fehér virágai erre is jogot adnak. A családi ház kertjében, a hétvégi kertekben mindenesetre érdemes legalább egy naspolyabokrot telepíteni.”

Miután Bendegúz teletömte hasát, fáradtan, álmosan tovább indult. A lehető legjobb helyre érkezett. A gyümölcsösön túl füves részt talált. Leheveredett hát az ezüstös pampafű, az árvalányhaj és a tollborzfű puha ölelésébe, és szép lassan elszenderedett.

Lábjegyzet - szövegháttér:

(Letöltve: 2020. november 02.)
Trombitafolyondár: https://kertlap.hu/trombitafolyondar/
Vadszőlő: https://disznovenyek.hu/vadszolo-gondozasa-reszletes-utmutato/
Erdei iszalag: http://ankert.hu/az-erdei-iszalag-clematis-gondozasa-szaporitasa-betegsegei/
Borostyán: https://citygreen.hu/a-borostyan-hedera-gondozasa-5-borostyan-faj-bemutatasa-kepekkel/

(Letöltve: 2020. november 03.)
Lilaakác: https://kertlap.hu/lilaakac-igenyli-gondozast-meg-nem/
Alma: https://www.agraroldal.hu/magyar-almafajtak_img-1.html
Körte: https://kertlap.hu/vadkorte/
Szilva: https://www.sweetgarden.hu/mirabella_szilva http://erdokostolo.blogspot.com/2012/08/fosoka-szilva-valamire-ez-is-jo.html
Pekándió: https://hu.wikipedia.org/wiki/Pek%C3%A1ndi%C3%B3
https://egykisvirag.wordpress.com/2009/07/16/pekandio/ Naspolya: https://balintgazda.hu/minden-heten-szuret/november/naspolya.html

Mesés növényismeret 1.

Elkészült egy mesés növényismeret, melynek receptje nagyon egyszerű: egy inspiráló személy, egy kreatív egyén és hol volt hol nem volt... ilyen, amikor a bölcsészek kiszabadulnak a kertbe:

A lusta fiú, aki édenkertbe tévedt

Történt egyszer nagyon régen, hogy ifjú Juhász Bendegúzt magához hívatta az apja.
- Nos, Bendegúz fiam, itt az ideje, hogy a magad útját járd. Itthon ülsz édesanyád szoknyája mellett, és semmi hasznodat nem veszem. Nem ismered ki magad sem a házban, sem a kertben, sem az erdőben. Fogd hát a tarisznyád, és ezt a könyvet. Ezt valamikor az én édes üknagyanyám ajándékozta nekem. Benne van minden, amit tudni kell az utadba kerülő növényekről. Indulj, és járj nyitott szemmel. Ne feledd, aminek szép és hívogató a termése, nem biztos, hogy gyomrodnak is jó. Ne feledd, aminek szép virága, nem biztos, hogy bőrödnek is jó. Indulj hát, és csak akkor térj haza, ha már megállod a helyed az életben egymagad is.

enter image description here

Ifjú Juhász Bendegúz persze egyáltalán nem örült édesapja döntésének, de nem volt mit tenni. Másnap reggel, hóna alatt a mindent tudó könyvvel, útnak indult.

enter image description here

Bendegúz nem is jutott messzire, amikor is hatalmas vihar kerekedett. Futásnak indult az erdő felé, ahol látta, hogy dús tűlevelűek - (Pinopsida) a toboztermők (Pinophyta) törzsének egy osztálya - sorakoznak. Ahogy odaért, meghúzódott egy védelmet nyújtó fa tövében. Nagyon unatkozott már, de az eső csak esett és esett. Kinyitotta könyvét, hogy megnézze vajon milyen fa ad neki védelmet. Nem akármi volt a feje felett, egy koreai jegenyefenyő (Abies koreana) védte őt az esőtől. Ez a 10-15 méter magasra is megnövő, napos, párás közeget, és a meszes talajt kedvelő.

enter image description here

De magaslott még ott kék atlasz cédrus is (Cedrus atlantica ’Glauca’), ami nem csak 10-15, hanem akár 30-40 méterre is megnőhet. Ő is igen fényigényes, de a szárazságot jól tűri.

enter image description here

Ahogy az eső csillapodni kezdett, egy érdekes tűlevelű keltette fel Bendegúz figyelmét.
Finom illat járta körül a közönséges boróka ágait (Juniperus communis) ágait . Felnyitotta hát könyvét és érdeklődéssel olvasta, hogy a borókának akár 55 fajtája is lehet és hogy a kis kék terményeket fűszerként is használják. Sőt, akár 100 évig is élhetnek, mert igen lassú növekedésűek. Lerázta az ágairól a vízcseppeket, majd a bogyókból egy adagot a tarisznyájába gyűjtött.

enter image description here

Ahogy haladt tovább találkozott még ezüstfenyővel (Picea pungens) melyről megtudta, hogy szintén az örökzöldek családjába tartozik, egyik legszebb példánya e családnak.
Terebélyes, és akár 20 méter magasra is nőhet. Változatos a lombszíne és nagyon jól tűr minden körülményt, bár fiatal korában igen vízigényes. Többi szomszédjához hasonlóan igencsak kedveli a napfényt.

enter image description here

Ahogy az erdőből kiért, egy tisztáshoz hasonló helyen találta magát. Ahogy lépdelt meztelen lábával, nagyon érdekes érzés kerítette hatalmába. Úgy érezte, ezer és egy pici kéz csiklandozza lábait. Amerre csak látott különféle páfrányok sokasodtak. Ahogy halad a páfránypázsiton, belelapozott a mindent tudó könyvbe és az alábbiakat ismerte fel:

A puha és dús erdei pajzsikát (Dryopteris filix-mas) találta meg először a könyvében. Ennek az évelő páfránynak levelei akár az 1 métert is elérhetik és azt is olvasta, hogy az aljnövényzetben gazdag nyirkos lomb- és tűlevelű erdők, ligetek, száraz tölgyesek, tápanyagban gazdag, laza talajok lakója. Sőt igen vízigényes, szereti is a párás közeget.

enter image description here

Majdnem összetévesztette, de alapos megfigyelés után egy másik páfrányfélét is felfedezett könyvében: ez nem más, mint az erdei hölgypáfrány (Athyrium filix-femina).

enter image description here

Milyen szép neve van, gondolta. Nagyon hasonlít az erdei pajzsikára, de egy érdekes megjegyzést talált a rajz mellett: „Magyar neve, illetve tudományos nevében a „femina” szó arra utal, hogy korábban a hölgypáfrányt az erdei pajzsika (Dryopteris filix-mas) női ivarú példányainak vélték. Később kiderült, hogy nemhogy külön fajba, de külön nemzetségbe is tartozik a két növény. Neveik azonban máig őrzik ezt a téves vélekedést. Az erdei pajzsika nevében megtalálható „mas” szócska ugyanígy a hím ivarúságra utal.”
- Mennyi érdekesség van ebben a könyvben, milyen sok mindent ismerhet meg a vándor errefelé. Remélem hamarosan találok valami gyümölcsöt termő fát is, mert bizony egyre éhesebb és éhesebb leszek.
Ahogy tovább sétált a páfránypázsiton, látta, hogy nem könnyű terep áll előtte. Elgondolkodott, hogy inkább visszaindul, és beismeri apjának, hogy ő egy semmirekellő. Aztán ránézett a kezében tartott mindentudó könyvre és összeszedve bátorságát, nekiindult az elsőre ijesztő kúszónövények színes-tarka alagútjának.

Lábjegyzet - szövegháttér:
Források és képek (letöltve 2020. november 02.)
fiú: https://gyermekkonyvtar.ekmk.hu/index.php/multidezo/26-gyermekkoenyvtar/472-7merfoldes-csizmaban-heted7-hataron-at
könyv: https://hir.ma/18-2/a-vilag-legveszelyesebb-magikus-konyvei/662795
koreai jegenyefenyő: https://kerteszoldal.eoldal.hu/fenykepek/nincs-megadva-rovat/orokzoldek/abies-koreana---koreai-jegenyefenyo.html
kék atlasz cédrus: https://www.fitoland.hu/kategoriak/fenyok_orokzoldek_13/kek_atlasz-cedrus_113
boróka: https://kertlap.hu/boroka/
erdei pajzsika: https://koronakert.hu/termek/erdei-pajzsika-30-cm/
erdei hölgypáfrány: http://orseg.biologus.hu/cgi-bin/!ka_leiras.php?jascr=igen&elem=63&px=1360&py=625&sw=1360&ww=1360&sh=768&wh=625&na=Netscape (kép+idézet)

Pemberley kertje

Pemberley fikció. Képzeletbeli kert. Irodalmi színhely.
A filmes/lehetséges fizikai megfelelője Lyme Park.
A letisztult barokk és a palladiánus építészet ihletése.
Jane Austen regényeiben - mint általában a romantikus szövegekben - a tájnak, esetünkben az angol vidéki nemesi tájnak kiemelt szimbolikus jelentése van.

Austen hősei/hősnői rendszeresen a kertbe mennek, ha elvonulásra vágynak, ha nyugodtan végig akarnak gondolni valamit (figyelem! nem ábrándoznak, főleg nem szenvelegnek, hanem gondolkodnak!), vagy ha tisztába kell jöjjenek saját érzelmeikkel, belső vívódásaikkal.
Ez nem meditatív kert, nem a zen-kertek belső megnyugvást kereső tere, hiszen ezek a kertek - helyesebb lenne parkokat mondani - olyan tágasak, hogy neki lehet futni a tájnak, neki lehet indulni a semminek, mozgással lehet levezetni a belső felindulásokat - a hősök nem meditálnak ezekben a terekben, testileg nem mozdulatlanok, hanem éppen a séta tempójával fejezik ki a belső erők cikázását, intenzitását. A japánkertbe belépve azonnali átkapcsolás, átlépés a cél egy másfajta lelki, spirituális regiszterbe, az austen-i parkokban pedig a belső és a kert egymás megfelelői és magának a hősnek kell ebben a bonyolultságban önmagának, önmaga számára megtalálnia a választ. Tehát nem maga a tér, nem a kert a válasz, amit a belsőbe kéne interiorizálni, hanem a kerttől független egyéni választ kell találni. A kert csak abban segít, hogy a válasz megszülessen. Nem a kertben van a megoldás, hanem önmagunkban.
A romantika irodalmában általában - légyen az költészet vagy próza - az időjárás és a táj a belső én, a lélekállapot kivetülése, annak jellemzésére szolgáló költői eszköz, de Austen-nál ennél több: gondolati tér.

enter image description here
Balázs fotója 2011-ben készült egyik balatonkenesei sétánk alkalmával - gondolati kert vagy gondolkodó kert?

A Mansfieldi kastély című regényben egyértelmű utalások történnek kortárs tájépítészeti és kerttervezési ismeretekre, név szerint Humphry Repton-ra is.
Jane-nek nővéréhez, Cassandrához írt leveleiből is egyértelmű a kerthez és magához a növényekhez való vonzódás, illetve azok alapos, széles körű ismerete.

Pemberley kastélya és kertje nemcsak díszletként funkcionál a történet számára, hanem fontos hangsúlyozottságot kap a történet alakulása szempontjából is: hiszen ezen a helyen kereshető az a pont, amikor Elisabeth viszonyulása elutasítóból elgondolkodóvá, elfogódóvá, sőt talán elfogadóvá válik Darcy irányába. A látvány. A férfi mögött meghúzódó erő. A férfi igazi arca. A férfi kertje. A férfi, aki majd teljességében lehet. Vonzódás.
Darcy itt, a saját terében tud kedves, figyelmes lenni, ez az tér, mely személyiségének pozitív oldalát reprezentálják. Az otthon, a család, a hagyomány adta magabiztosság. A biztonság. A személyiség kiteljesedéséhez szükséges kontextus. Otthonosság. Kertem határa az én határom.

Érdekes társadalmi-kapcsolati hálózatot takar a 'publikus magánkert' fogalma. A látogatható magánkert. A nyitott magánkert. Társadalmi felelősség a szépség azon törvénye, hogy az mindenki számára átélhető legyen. A gazdagság kötelező kitárultatása a szép megmutatásának érdekében.

Ó, Mr Darcy!

enter image description here

Rengeteg kedvenc könyvem van, sokukat olvastam már többször is. De Jane Austen Büszkeség és balítélet című regénye az egyik legkedvencebb. Annak idején eredeti nyelven olvastam először, majd megnéztem a BBC 1995-ben készült 6 részes sorozatát. Beismerem, hogy ha csak a regényből indulok ki, nem biztos, hogy újra és újra a kezembe veszem. De a szinte tökéletes filmes adaptációval együtt, ahol szóról szóra idéznek sokszor a regényből, a képzeletbeli dobogómon ott van a történet.

enter image description here

De miért is szeretjük sokan ezt az 1813-ban megjelent könyvet? Hiszen a mai életünktől már fényévekre van az a világ, amiben a Bennet lányok éltek. És szerintem ez a lényeg. Hogy már dédanyáink is modern életet éltek, annak minden előnyével és hátrányával együtt, a regény hőseihez képest. Valahol belül talán sokan sóvárgunk egy békésebb, vidéki sétákkal, táncmulatságokkal, kézzel írt levelekkel tarkított életre, amiben az udvariasság, az a csipetnyi elegancia, a tisztelet férfi és nő között még megvolt.
Azért is vonzó ez a világ számomra, mert Angliában játszódik, én pedig valamelyik előző életemben ott kellett, hogy éljek. Eredeti nyelven olvasva/nézve sokkal jobb, mint magyarra fordítva. A mi nyelvünk nem tudja visszaadni azt az elegáns, klasszikus stílust, ami erre a korszakra, ezekre a társadalmi osztályokra jellemző volt. Talán, mert a magyar nyelv nem változott annyit, mint az angol, nem tudom. Az angolok tökélyre fejlesztették anno ezeket a stílusjegyeket a szóhasználattal, mondatszerkezetekkel, aminek megvan a maga sajátos bája mai szemmel nézve. Ez az elegancia jelen volt életük minden területén, az öltözködéstől kezdve a szalonok berendezésén át a viselkedésükig. Ha pedig ehhez hozzáteszem azt az „apróságot”, hogy kastélyokban éltek, mit is mondhatnék… Lenyűgöző! Bakancslistám egyik kiemelt helye Pemberly. Álomszép az a kastély, a körülötte elterülő park pedig a nemes egyszerűségével, természetességével tökéletes kiegészítője az épületnek. Vagy fordítva? Mindegy is. A lényeg, hogy gyönyörű az összhatás.

enter image description here

Igen, bevallom, én vágyom erre az eleganciára. Vágyom arra, hogy szeressenek az emberek igényesen öltözködni. Reménykedem benne, hogy eltűnnek a hajpántos, rózsaszín pólót, szűk nadrágot hordó pasik, a nők pedig elkezdik újra alkalmazni a sejtetés művészetét, és rájönnek, hogy a kevesebb néha több. Bízom abban, hogy az egymás iránti tisztelet és udvariasság még nem halt ki teljesen és megengedjük, hogy a férfi Férfi legyen, a nő pedig Nő.
100-adszor is szívesen megnézem, mert szeretem, hogy ekkor még megadták mindennek a módját. Talán ez hiányzik legjobban a mai világból, és meggyőződésem, hogy ez nem pénz kérdése. Nem kell gazdagnak lenni ahhoz, hogy például a kávénkat ne 1 perc alatt, állva igyuk meg reggel, hanem egy megterített asztal mellett ülve, reggelizés közben. Az ötórai teázás szokásában sem a tea a lényeg, hanem hogy elővegyünk a szebbik porcelán csészéket, egy kis időre leüljünk, a napi mókuskerékből és virtuális világból kiszálljunk, és beszélgessünk, egymásra figyeljünk.
Ha pedig még mélyebben kutakodom a miértek között (talán ezzel kellett volna kezdenem), arra is hamar rájövök, hogy Colin Firth nélkül fele ennyit sem érne az egész. Ő alakítja a számomra létező egyetlen Mr Darcy szerepét, és - azt hiszem – itt sokan bólogatnak olvasás közben. Fitzwilliam Darcy alakja hihetetlen változáson megy át a történet folyamán. A hőn áhított, forró szerelem hevében képes felismerni saját hibáit, hiányosságait és még változtat is rajtuk, feladva addigi önmaga egy részét. Hát kell ennél több? Ráadásul ahányszor megnézem a filmet, annyiszor beleszeretek abba a bizonyos tekintetbe, amikor Elizabeth zongorázik és énekel, ő pedig csak ül és figyeli a lányt. Ó, Mr Darcy, az a tekintet! Mennyi minden van benne! Tisztelet, szeretet, áhítat, vágy, csodálat. Bárcsak minden nő átélhetné azt, hogy egy férfi így néz rá…