Dióspusztai vajkörtvély elmondásra átírva

A Falusi Krónika baranyai fordulójából az országos, lakiteleki bemutatóra Kustos Irma jutott be! - ez a hivatalos verzió. Az érzelmes pedig ez: Ir-ma, Ir-ma, Ir-ma!

enter image description here

Kustos Irma: Vajkörtvély
Elmondásra alkalmazott változat

Egy körtvélyről szeretnék ma nektek beszélni. Egy körtvélyről, ami utolérhetetlen, páratlan, megismételhetetlen!
Bocsásd meg nékem, kegyes hallgatóm, hogy eme – másoknak talán túlságosnak tetszhető – szóktól elmémet elszakasztani nem tudom, de sem nem hivalkodás, sem nem pipeskedés, hanem a színtiszta való, hogy a Dióspusztai nemes augusztusi vajkörtvély eme jóságokkal bírna, és evvel nagy vigasztalására vagyon az emberi állatnak. Nyárban is és télben is. Mert noha érése augusztus havában esik, de, aki akarja, külömb-külömb féle módon bé-csinálhatja, és télbenn is élhet véle.
Vedd azt is eszedbe, kegyes hallgatóm, hogy a Dióspusztai nemes augusztusi vajkörtvély vala, ami e sorok szerény iróját az édes kerti napok után szomjúhozva, távol tengetett, hosszú, keserű évei után hazahozta a dióspusztai kertbe. Lelkében mindig élt, édes hívogatásával csábítgatta e nemes körtvély, e fenséges körtvélyfák gyönyörüséges emlékezete. Ez indította el őtet gyümölcsóltogató utján is annó, épp ahogy itten nektek most sorjában elmondom. Szép, üde, meleg nyári nap volt, kedves illatok szálldostak a légben, méhek zsongtak, s az ég madarai eltikkadtan pittyegtek a hévségben, amidőn az éredendő gyümölcscsel dúsan megrakott körtvélyfa szellőző árnyékjában álmodozó authorunk akkoriban még ifjonti szöme egyszer-csak reányílott arra, hogy a dióspusztai gyümölczöskert szélén álló két termetes, koros körtvélyfa bizony óltovány! Azt valaki óltotta vala! Áldja meg az Ur Isten haló porában is azt az ösmeretlen kezet, azt az óltogató néhai atyánkfiját, aki ama négy nemes ágacskát az ifjú vadkörtvélfa tőkéjébe, úgy térdmagasságban, olly igen jól béeresztette, hogy mi, kései fiak is, bőséggel élhetünk kezemunkája hasznán. Mert igen fölöttébb való az!
Te, édes kertészem, ki gazdaságodnak továbbéli előmenetelire a tudás édes méze után tovább kutatnál, vedd eszedbe, hogy a Dióspusztai nemes augusztusi vajkörtvély esmértetését más authoroknál hiába is keresnéd! Jó atyánkfijai, akik szivükön viselik honunk gyümölcsbéli állapottyát, és arra nékiek tehetség is adatván, a dióspusztai vajkörtvély továbbörökítő lényegét nem oly régiben megküldték vala egy hírneves ángliusi vizsgálóintézetnek, aholis azután – drága pénzen – napvilágra jöve, hogy a mi nemes dióspusztai vajkörtvélyünknek a világon párja nincsen! Esmeretlen az a nagyvilág előtt! De nem úgy immáron mielőttünk, akik eme körtvély ismertetését a Faluság nevű internetes naplóban immáron részletesen is elolvashatjuk, mi több, gyönge csömötéjjét eggyik-másik jó atyánkfia szorgalmatos munkálkodása folytán akár a saját kertünkben is elültethettyük, és gyümölcsével jó idején mi is élhetünk.
Én is ezekkel a szókkal vetek véget a dióspusztai vajkörtvélyrűl való mondókámnak. Ahogyan azt az 1666-dik esztendőben Istenben elnyugodott Páter Lippay János is megirá a’ Posoni Kert című könvében: „… nem kétlem, hogy találkoznak afféle dongó, csípő szúnyogok, akik ítéletükkel, éles nyelvükkel, mardosni fogják az én munkáchkámot. De akinek nem tetszik, csinállyon jobbat, s-nem irégylem a’ jámbornak. Én a’ közönséges jóért igyekeztem munkálkodnom.”
Te-is ezért, kegyes Hallgató, az én igaz szívbéli jó igyekezetemet vedd jó néven, és ha kedved tartya, élly véle.

enter image description here
A Faluság blog versenyen kívül mutatkozott be - juhhéé, jók vagyunk!

enter image description here
Az eredményhirdetéskor mindegyikünk Irmának szurkolt, itt éppen Zita (most már legalább őt is lelepleztem....).

Falusi Krónika

enter image description here

Négy bátor baranyai nő (Erzsi, Irma, Zita és én) és egy még bátrabb baranyai férfi (Balázs) fogja hétfőn a hosszúhetényi könyvtárban képviselni a Faluság irodalmi tagozatát.
A Faluság, mint író- és olvasókör: írunk és egymást olvassuk és egymást továbbgondolva írjuk a kortárs életet - szellemi piac. Közös.
Öten öt-tíz percben megpróbáljuk majd 3D-ben előadni a Faluság blogot - a hogyan és a miként még meglepetés, de beszámolok majd róla (beszámolunk róla?).

Beszélve látni

Bármilyen sok képed lehet, sohasem lehetsz olyan gazdag: árnyalt és részletes, mint mikor sok-sok szavad van.
Képeket látunk, képekben gondolkodunk, nap mint nap képigényünk van - rengeteg képet alkotunk, olykor képekben is kifejezzük magunkat, de a belső sokrétűség mégsem képszótárból, hanem a klasszikus értelemben vett (szó)szótárból áll.
A képi szépséggel szemben helyezkedünk el - ha a pozíciót nézem, akkor természetesen igaz ez a verbalitás egyik fontos megjelenési formájára, az olvasásra is. Két külön entitás találkozása - egymás nézegetése. A nyelvi szépségben viszont lubickolunk, szó szerint benne élünk. Általa élünk. Viszonyaink, kötődéseink, emlékeink, történeteink, gondolataink mind mind a nyelvben gyökereznek. Egylényegűek vagyunk. Vagy csak lehetünk?

Michelle Obama: Így lettem

Mindig is szerettem a sikertörténeteket, mármint azokat, amelyekben a főhős küzdelmek és rengeteg munka árán jut el valamilyen formájú kiteljesedéshez. Mint a népmesében a legkisebb királyfi: már hétszáz fejét levágta a sárkánynak, de még mindig marad egy boszorka, akinek túl kell járni az eszén ahhoz, hogy végül csak sikerüljön a világszép királykisasszonyt meghódítani. Szeretem, ha valaki a szó legjobb értelmében véve sikeres: emberileg. Ez számomra annyit jelent, hogy minden nehézség ellenére vagy éppen azok által képes kiteljesíteni a személyiségét, a tehetségét, adni tud, jó energiákká változtatja a visszahúzó erőket is. Ez egyfajta varázslatnak tűnik olykor, más esetekben „csak” egy hétköznapi történet és egyáltalán nem biztos, hogy valaha is visszhangja lesz. Én azt szeretem, ha valaki ezeket a történeteket szépen el is meséli, legyen az Ilus nénié az erdélyi havasok legeldugottabb falujában vagy éppen az Egyesült Államok elnökének feleségéé az egész világ orra előtt.

Nekem mindig is rokonszenves volt mind Obama, mind a felesége, mert amíg a világ képernyőjén voltak, önkéntelenül is azt éreztem, hogy nemcsak az intellektusuk és jóakaratuk hat még a globális világ szűrőin keresztül is, hanem a hitelességük is. Angol szakos tanár vagyok, nem titok, hogy mélyen érdekel az egész angolszász kultúra, történelem, irodalom, az amerikai éppen annyira, mint a brit (na jó, szegény Ausztrália még nem került eléggé fókuszba, de szerintem ez is csak idő kérdése). Ebből következően nagy figyelmet szentelek a brit királyi család életétől kezdve a XVII. századi kerteken és általában véve az angol pázsiton keresztül Thoreau mondatain és a hálaadási pulykasütés fortélyain át egészen az amerikai elnökökig mindennek, ami elém kerül, nagyjából válogatás nélkül. A politika különösebben nem érdekel, de maguk a politikai szereplők mint személyiségek többnyire igen. Így aztán az sem meglepetés, hogy amikor karácsony előtt láttam Mrs. Obama könyvét, azonnal megírtam az Angyalnak, hogy alázatosan kérem, ezt ne felejtse el a karácsonyfa alá pottyantani. Nagyon kedves az Angyal – nem felejtette el.

Mostanra sikerült is elolvasnom, nem éppen rövid esszécske, de hiába olvastam hetekig minden este, azt éreztem, hogy nem szeretném, hogy vége legyen. A legjobban a könyvben is az fogott meg, ami már korábban: Michelle Obama hitelessége. Ő is egy azok közül a női ikonok közül, akik segítségével én is jobban magamra tudok találni mint nő. A története azt bizonyítja számomra, hogy igenis létezik egyfajta női sorsközösség, egymás számára sokszor ismerős, máskor ismeretlen nők párhuzamos életszövedéke, amely annyi hasonló vagy éppen különbözősége miatt megindító, inspiráló történetet hordoz, hogy mindez segít élni a mindennapokban. Nekem legalábbis nagyon sokat adnak ezek a történetek, az életek során megtapasztalt nehézségek, dilemmák, kérdések, azoknak hasonlósága adott női sorsokban, a kérdésekre adott eltérő vagy éppen párhuzamos válaszok. Nem biztos, hogy elsőre szembetűnő a párhuzam Ilus néni és Mrs. Obama élete vagy akár a sajátom között, de én mesterien tudom meglátni ezeket, különösen, amikor magam is olyan élethelyzetben vagyok, ahol több a kérdésem, mint a pontos válaszom arra, mit hoz a jövő a döntéseim nyomán. De persze nem csak ilyenkor érdekes egy korábbi first lady itt-ott némileg szürreális életébe bepillantást nyerni, különösen, hogy ebben az esetben ugyebár egy a politika porondján kettős értelemben is outsidernek tekintett csoport egy tagjáról, tehát egy fekete nőről van szó, akit ráadásul sosem vonzott a politika. Éppen ez adja a történet érdekességét: egy nagyon autonóm, de a családi életben elemi erővel jelen lévő, egyszerű gyökerekkel rendelkező, tehát társadalmilag hátrányos csoportból érkező, de közben tanult, kiemelkedő intellektusú, mély érzésű afroamerikai nő gondolataival, élményeivel, tapasztalataival találkozunk, aki mesterien egyensúlyoz(ott) rengetegféle szerepe között. Volt visszahúzódó fekete kislány, szerencsés és kitartó diák, elvárásoknak megfelelni akaró fiatal nő, elképesztő munkabírású kezdő jogász, szerelmes ifjú hölgy, feleség, anya, politikai szereplő, first lady, barátnő, divatikon és így tovább. A kedves Olvasónak szeretettel ajánlom, hogy ne habozzon, vegye a kezébe ezt az izgalmas könyvet!

A magány naplója műleírás

A magány naplója egy készülő nagy formátumú mediális szcenikus dalciklus Szelley-Dovzsenko Lellé hasonló című vers-ciklusa alapján. Az önéletrajzi ihletésű verssorozatban, a költő életének magányos helyzeteiről számol be, kezdve a születése utáni ágyhoz kötöttségtől a házasság utáni özvegyi sorsig. A dalciklus előadói apparátusa alt énekhang furulya, zongora (szintetizátorok), nagybőgő (basszusgitár) és elektronikus sound-design (beszédszintézis).
A dalokat térben szervezett cselekménnyel mutatom be, így előadásának médiuma praktikusan a videó, de eljátszható operaszínpadon is térutánzatokkal.
A dalciklust 2018-ban kezdtem komponálni, egy részletének első bemutatója Ellenden, a Hangfarm alkotótelepen volt 2019 augusztus 24-én. Ebben a részletben a furulyán szólalnak meg rövid motívumok, melyeket az Audacity hangszerkesztő Paulstrech-funkciójával tettem önmaga kíséretévé. A tervezett gondolati beszédet, mely szcenikus előadáson feliratként fog megjelenni, felolvastam.

Szelley Lellé: A Magány naplója 1/46

A madárlábak a járdán
Hanggal járnak

Az akkori születendő gyermek
Gyomok között villámokat sir

A régi levelekben
Csak pontok és vesszők vannak

A szőnyeg rojtja a falon
Málnafagylalt láthatatlan kanállal

Szűrt fény a vizes asztalon
A házasságom tükre

Kopott mészfoltok között
Csak mozdulatok lehullanak angolul

Hűvös a só
A fekete fenyőerdőben

A tudat peremén
Serceg a megégett életrend

Madártoll a spalettán
Csodálat szélviharban

Láthatatlan szerződés
Vagy látható szerződés

Kerítések mentén
Gyorsabb a lépés

Őszi sárga leveleken tojást ettünk
A gyerekek kicsik voltak

Búza mozgását felfogni egyben
A felszíne a közepe

Térdelve nagynak éreztem
Szálatlan számtalanságot

Íze csak egy a sokféle kávénak
A harangnak nem

Tovább és tovább visz
Az ismerős táj

Konkrét mondat a vonalzón
Dekonkretizált testek

Túlhaladott fák nincsenek
Kis csibék úsznak már alattuk

Ha Proust ötszáz oldalt tett meg, hogy szabaduljon egy érzéstől
Akkor hány életem van?

Minden arc kereszt alakú
A fűzfa a parton most is áll

Múzeumok és megőrzések
Kiömlött vizek kifújt füst hűvös márvány megnyugtat

Levágott bokrok megújítás reményükben
Kért taktika megalázza a szerelmet

Nem jó nézni a művirágokat
Az örök ideiglenesség ízét

Nincs részem benned csak egészem
Éneklő galambok árnyékai esnek

A cukor maradt a kiscsésze alján
Miért a következő kávéhoz nem lesz jó

A távolban vonat robogás a közelben köt a meggy
Nincs kopogás

A szívverésem melegíti az ágyat
A hárs azóta nőtt

Tenyérnyi szamócát találtam
Fent ahol eddig

2018-04-29

Malomvölgy

Ani fotóihoz Pilinszky verseket hoztam a Szálkák (1972) kötetből:

enter image description here

Hasonlat

Kulcs elkallódni,
zár bezárúlni,
cipő megállni,
amennyire csak számok tudnak valakit
kézreadni és idegenné tenni,
olyan mély a mi elhagyatottságunk.

enter image description here

Kérdés

Hol járunk már az éden fáitól!
Világunk büszke madarának
csőrében porladunk.

Hullám befagy,
lüktetés, csobogás eláll,
meghasadnak az evidenciák.

Akárhonnan,
érkezhet mondat
akárhonnan?

enter image description here

Milyen felemás

Milyen felemás érzések közt élünk,
milyen sokféle vonzások között,
pedig zuhanunk, mint a kő
egyenesen és egyértelmüen.

Hányféle szégyen és képzelt dicsőség
hálójában evickélünk, pedig
napra kellene teregetnünk
mindazt, mi rejteni való.

Milyen
megkésve értjük meg, hogy a
szemek homálya pontosabb lehet
a lámpafénynél, és milyen
későn látjuk meg a világ
örökös térdreroskadását.

Mon inconnue

The actual reason why I started writing about parallel lives and a blog about inspiration was a movie I saw two weeks ago: "Mon inconnue" or "Love at Second Sight".

I guess everyone who has ever seen a French movie knows that they are different. There is a fantastic amount of talking, discussion, dialogue and philosophy in good French movies (not that I have seen any that was bad), which I simply adore. Of course they use metaphors, visual images, music, good storyline, etc. necessary for any art film to be high quality and exciting but for me the most important stuff in them are the words and the meaning (the same things that freak others out.)

"Mon inconnue" is love at first sight, I can assure you. The story starts with a commonplace situation: great love, success, sacrifices, lack of attention on one side, a feeling of neglect on the other, the couple is on the verge of breakup. Then comes the twist when the hero finds himself in a parallel world and has to work hard and give up a lot to reach a happy ending on a much higher moral level than where he was at the beginning of the movie. The ending might be corny for some but this is also a French speciality: to mix sadness, bitterness, pleasure and fun so that you get a balanced outcome and has learned something new - maybe even about yourself.

This movie has made me realize that a perfect life is only accessible to those chosen ones who work hard for it to turn it into a perfect life for themselves. For us, simple human beings there is a balance given and if you get much of one thing, you'll lose something on another side of your life to keep this equilibrium. Maybe some people might think this is just irrational reasoning or a false justification to deceive myself but I don't believe so. At least, I need this theory to give me comfort and a meaningful guide when I face some facts of my life that are difficult to accept when I don't have much chance at the moment to change them. I have made some compromises in my life lately that, sadly, close some doors but open up others at the same time and the movie together with the meaning I have come to realize with its help have given me much comfort and even a happy peace to let some things go but also become stronger in sticking to what I truly consider meaningful in my life. Merci beaucoup, Hugo Gélin.

The Last Morning in Paris

As exciting as this title may look, beware as this will be a post about a book and, sadly, not Paris… (But I hope to write one about Paris, too, sooner or later. :-) )

I left my last post promising to reveal which book has helped me understand what it might mean to shape our destiny. So this is what I’ll do as a promise is a promise although the book is only available in Hungarian at the moment. However, I hope it will more than soon be translated into foreign languages because it is truly inspiring. The author is a contemporary Hungarian designer, painter and writer named Tamás Náray who has written three novels so far. The one I am talking about here is The Last Morning in Paris (this is the Hungarian title, it might be something else when translated, who knows). The book tells the (quite unusual) story of a designer starting with his childhood and discussing in details how he managed to get to the top of his career and beyond. Naturally, it is absolutely autobiographical, no question. The storyline and the structure of the novel are not linear and it helps if you know something about the canvas: Hungary in the Socialist era and the 1980s and 1990s (together with the 1989/90 political transition towards democracy).

What is really fascinating for me is the personal evolution of the main character, Dávid Dárnay who is Náray’s alter ego. It is overwhelming to see such a complex character develop throughout the different phases of his life, the way he turns every chance into a step towards his goals even if the random events do not seem to have any importance at first. He strives for freedom on different levels with exceptionally great inner force and determination (freedom from his parents’ expectations, freedom from being defined by set rules either at home or abroad or in a relationship, freedom to develop his inner motives into creation, etc.) and does not hesitate to pay whatever price is needed in order to get better in what he wants to achieve. The energy he puts into his work is rarely seen – he is the exception in a lot of ways. As he moves on, I can clearly see a destiny designed and also portrayed exceptionally well and carefully: the reader can follow with his/her own eyes how a life full of seemingly wandering routes turns into a meaningful creation of the character’s own doing through his powerful inner forces.

The novel has turned my eye on my own life to examine how much effort I put in my own projects and it was humiliating to see that it’s far from enough. I often find petty excuses or give up goals or even get tired of the small steps leading to a yet far-ahead goal. It was definitely a point of honest (and thus difficult) confrontation with myself that made me see how little I value my efforts and how little I use my talents. I think the most important lesson this has taught me is not to give up but help my own inner driving forces stimulate and bring about what talents I still have hidden and unused. Sometimes I used to feel this could only happen if I had parallel lives because I already have so many roles and expectations I need to meet. I’m sure many women know what I mean. (OK, maybe even some men do, too.) (Je suis désolé, messieurs.) However, Náray has opened my eyes that I can prioritize as well as put in so much more effort into what I really wish to do and then I will be able to do it!

I can only advise you to read the book (or find ways to help me translate it for you :-) ) – it will change your life as well, I can promise. :-)

enter image description here

Lehet(ő)séges világok

Fanni párhuzamos életjátékainál (szó szerint a legmélyebben szép jelentésében a játéknak) engem mostanában jobban foglalkoztatnak a lehetséges világok. Nem a klasszikus értelemben vett nyelvészeti, analitikus filozófiai vagy akár az irodalomtudományi lehetséges világokra gondolok - hm, lehet, hogy jobb szót kéne kitalálnom arra, amit gondolok, ahelyett, hogy egy már sztenderddé vált szót tágítgatnék vagy módosítgatnék -, hanem saját életünk lehetségességeire. Igen, azt hiszem megvan a neve annak, amire gondolok: lehetséges életek. Valóban lehetséges életek - azaz az életünk lehetségességei? Az életünk, az élettörténetünk lehetőségei. A kiteljesedés.

enter image description here

Mi rajzoljuk a labirintust, vagy pedig a már megrajzolt labirintusban mi választjuk az utakat? Lehetséges utak. Minden labirintusnak van kijárata? Egy vagy több kijárata van? Tökéletes labirintusi út - zsákutca nélkül. Cél.
Fanni ajánlotta Náray Tamás Az utolsó reggel Párizsban című regényét - ír is majd róla. Rám is felszabadítóan hatott, ha máshogyan és mások miatt, mint rá. Engem konkrétan felmentett a lelkiismeretfurdalás alól: mióta elolvastam, már nem érzem rosszul magam attól, hogy több nyelvvizsgám van, vagy hosszabb a hajam, vagy több gyerekem van, vagy jobb pasim van (Balázs). Nekem is rá kellett jönnöm, hogy az én életemet és az én lehetőségeimet nekem kell kibontakoztatnom. Nem más életlehetőségével kell zsonglőrködnöm, hanem a sajátommal. Viszont felelősségem ezekből az adottságokból a lehető legjobbat kihoznom, a lehető legjobb, legteljesebb világot megalkotnom magamnak és magunknak. A jó öreg idealizmus, ugyebár.
Szeretem, hogy mi Faluság-csajok könyvajánló láncolatban vagyunk: szólunk egymásnak, ha felfedeztünk egy új könyvet, szüntelenül ajánlgatunk egymásnak - hálás vagyok érte, már csak az hiányzik, hogy legyen egy régi vágású női olvasó klubunk, ahol havonta egyszer találkoznánk és jól kibeszélnénk (gyerekek és férjek nélkül) az olvasottakat. Süti és tea is lenne, és csinos ruhák és talán éneklés is....
Önmagunknak.
Lehet magasztalni vagy kárhoztatni Náray lektűrjét, egy biztos, hogy kordokumentum. Elitista, kiváltságos, őszinte.
Talán le merem írni, hogy milyen vidéki kulturális létre vágyok. Önkulturálódás. Önprogramok, önrendezvények, öngondolkodás.
Jó lenne minden évben más-más faluba más-más által rendezett színházi előadásra, vagy koncertre menni. Mindig más háznál megrendezett kiállításon meggybort iszogatva, szemlélődve ácsorogni. Szántóföldön ott hagyott kockabálán hasalva sakkversenyen részt venni. Pajtabuliban táncolni. Pajtamoziban hajnalig filmeket nézni.
Titkok tudói a gyerekeink, amikor otthon a szobában zenélnek és koncertet adnak nekünk: belépőt készítenek, gyakorolnak, szerveznek, tereket rendeznek, összehangolnak - más nyelvre, a zene nyelvére kapcsolódnak és kapcsolnak minket.
Azt hiszem nem csupán megélni kell a mindennapjainkat a maga teljességében, hanem nap mint nap újra teremteni kell. Az élettel állunk levelezésben: folyamatosan egyeztetjük a megélt/megtett napokat a lehetőségeinkkel, a lehetségességeinkkel.
Sokszor cseng bennem Zita Nyaralóprojekt 2. írása, ahol arról elmélkedik, hogy miket csinálnának, milyenek lennének attól függően, hogy milyen házat vettek volna. Önmagunk lehetséges változatai. Igen, ez a kis nüansznyinak tűnő változtatás, a tér, amiben élni adatik vagy élni választatik, micsoda életlehetőségeket rejt magában! Összehangolódunk a lakóterünkkel. Kölcsönösen kifejeződünk egymás által. Összecsiszolódunk. Más jelentésmezőket hívunk életre, más minőségeket élünk meg. Azt hiszem, tényleg nagyot kell álmodni.

Idegen nyelven

Nem titok, hogy Fannival régóta sokcsatornás barátság-viszonyban tobzódunk: telefon (végre gondolkodik, hogy legyen okostelefonja!), e-mail, levél (rendes papíron, lehetőleg tollal, de leggyakrabban valamelyik gyerek színes filcét használva), személyes találkozás családdal és anélkül.
Párszor írt már nekem angolul is (eszem ágában sem volt angolul válaszolni egy szőrszálhasogató, profi angoltanárnak), szeretem, hogy ő az, és mégsem ő olyankor. Azt meg utálom, hogy teljesen értem, és mégsem tudnék olyan könnyedén válaszolni, mint ahogyan ő írt.
Levelezés-kultúra.
Már általános iskolában leveleztem idegen nyelven: oroszul, csehül, később németül. Iskolai és tájfutó kapcsolatok voltak ezek, és persze azzal jártak, hogy a kőszótárt előre-hátra lapozta az ember nyelvkönyv hiányában. Ha nem is tanultam meg sem oroszul, sem csehül, abban viszont jártasságot szereztem, hogyan lehet kihámozni egy idegen nyelvből a fontosabb mondanivalót. Hogyan lehet megsejteni, megérezni egy-két értelemmorzsából, hogy mit akarnak az emberrel közölni. Megtanultam a szótár szócikkeinek példái alapján kikövetkeztetni egy lehetségesen működő nyelvtant, egy szavakból felépülő értelemfonalat.
És ugye a kibontakozó tini nőiség: apró küldemények a borítékban: rágópapír, hajgumi, hajcsat, matrica. Megannyi kincs egy másik világból.
Miért fontos írottan is kommunikálni magunkat? Mit is jelent a minőségi levelezés?
Átgondoltság, összeszedettség, írott műveltségre támaszkodás, lelassulás, önértelmezés, önkifejezés. Visszaolvasás és előregondolás folyamatos játéka, a leírtak és az elmondani akart szüntelen összeegyeztetése. Belemerülés a másikkal folytatott párbeszédbe, teljes odafigyelés nemcsak önmagunkra, hanem a levél címzettjére is. Ajándék magunkból, ajándék a másikból.

Nemrég megismerkedtem Michaellel, akinek gránátalma fajtagyűjteménye van Stuttgartban. Megkértem, írjon nekem róluk angolul. Aztán eszembe jutott, hogy Fanni is szeret angolul írni és el is indított ezen a nyelven egy saját oldalt, ahonnan pár szöveget mi is megkapunk. Arra gondoltam, miért ne lehetnénk ezentúl néha nemzetköziek is? Elnézést azoktól, akik nyelvtudás hiányában kizáródnak az adott szövegből, de szerencsére ezen mindenki tud magának segíteni.

enter image description here
Balázs sokat forgatott olvasmánya, "amelyben a dallamról és a zenei utánzásról is szó esik".