Az egész Fodor Ákossal kezdődött. A költővel. Szégyen ide vagy oda, idén találkoztam először a verseivel és azonnal magával ragadott a látszólagos egyszerűségével szembeállított mélysége.

A Szerelem, Korom és szerem, Eufória, Vihar, Szertartás című néhány soros költeményei csak hirtelen eszembe jutott címek a rengetegből, amit azóta olvastam. Többször, újra és újra. Amikor már sokadszor ültem mosolyogva a Szerelem sorai fölött, akkor jött egy vágy, hogy ezt szívesen kitenném a falra, hogy minden nap láthassam. De ahhoz akkor rajzolni is lehet. Olyat, ami a vershez illusztrációként szolgál, ami hátteret ad, ami kiemel vagy kiegészít. Fotókat kerestem egy lengedező függönyről, amit le is tudok rajzolni. A kiválasztott fénykép alapján megrajzoltam a lebbenést, majd ráírtam a verset.

Tollheggyel, tintával. Golyóstoll szóba sem jöhet. A ceruza kitörölhető, ezek a szavak viszont örök érvényűek, tehát valami olyan kell, ami időtálló. Szeretem ezt a légkört. A tollhegy sercegése, a betűk előbukkanása és végül az egész vers. Olyan szép. Merített papírt választottam (Orfűi Malmok-nál készült gyönyörűség), amihez egy sima képkeret nem illik. A kertből szedett ágat kötöttem hozzá tartóként, így lett kerek egész.

A többi már jött, jön magától. Pilinszky örök kedvenc, ott a helye a falon. Számtalan versrészlet, gondolat jutott eszembe azóta, amihez szívesen készítenék vers-rajzot. Ha csak egy mosolyt vált ki abból, aki ránéz, már megérte, mert megmozgattam. De érzelmeket, újabb gondolatokat kiváltani, melyek feloldanak, helyre tesznek, megnyugtatnak, segítenek a léleknek, az már varázslat.

Soha nem szerettem festeni. Talán mert nem tanultam meg egyik technikát sem jól használni. De az internetnek köszönhetően olyan példákat láttam, amiknél azt gondoltam, én is meg tudom csinálni. Akvarell festés kezdőknek. Vizezd össze a papírt (akvarell papírt válassz, mert az nem szívja be olyan gyorsan a vizet), a kiválasztott színekkel hozz létre foltokat, amik összefolynak a kívánt formára és kész. Persze. De ha túl kevés a víz, nem folyik, ha meg túl sok, akkor egy tóvá folyik össze az egész és egy maszlag lesz belőle. És akkor a különböző árnyalatok elővarázsolásáról még nem is szóltam. Ilyenkor mindig az jut eszembe, hogy: Ucsicjá, ucsicjá, ucsicjá (tessék a cirill betűket hozzá képzelni) – Tanulni, tanulni, tanulni; vagy Repetitio est mater studiorum – Ismétlés a tudás anyja. Egy biztos, csinálni kell, de nagyon nem mindegy, milyen eszközökkel. Nem kell azonnal csillagászati összegeket költeni ecsetre, papírra, de nem szabad megelégedni a „gazdaságos” verziókkal sem. Hihetetlenül bosszantó, amikor megveszel egy ecsetet, ami a boltban még szépen formára van igazítva, aztán itthon vízbe mártod és a szélrózsa minden irányába állnak a szőrszálak ahelyett, hogy egy kecses ívben meghajolva tökéletes csúcsban végződjenek. Szóval vettem néhány kiló bátorságot és játszottam a színekkel, ecsetekkel és néhány próbálkozás után már egészen értékelhető maszlag száradt rá a papírra.

Tényleg jó játék, de azért a rajzolás még mindig közelebb áll a szívemhez. Egy darab kellően puha (8B) ceruza is elég egy rajzhoz. Árnyékok és formák. A szürke sokszáz árnyalata a fehértől egészen a feketéig. Vagy színes ceruzák, ahol szintén lehet keverni, rétegezni a színeket egymásra, újabb és újabb árnyalatokat létrehozva, végtelen variációs lehetőségeket és szabadságot kapva.
És amíg rajzolok, kalligráfkodok, az egész nem szól másról, mint rólam. Belefeledkezve az alkotásba egy másik világban járok, ahol nincs idő. Visszhangoznak a leírt sorok a fejemben és boldog vagyok.

Nyár, madárcsicsergés, kellemes szellő fújdogál, körülöttünk megannyi szebbnél szebb virág élvezi a délutáni napsütést. Papírok, ceruzák előkészítve, pár mondat az alkotás folyamatába merülés előtt, aztán mindenki szétszéled a kertben, fürkésző tekintettel sétálgatnak, majd ki-ki letelepedik a kiválasztottal szemben és rajzolni kezd…

A Hangfarmon, egy alkotótáborban jártam, ahol lehetőséget kaptam, hogy segítsek másoknak is megtalálni a szépséget, az elmélyülés egyik lehetőségét a rajzoláson keresztül. Nem vagyok rajztanár, hivatalosan csak egy érettségim van ebből a tárgyból, de a ceruza sercegésének, a részletek megfigyelésének és papírra vetésének szeretete talán átadható így is.

A rajzokon és az azokra fordított időn is látszott, mennyire másként éljük meg a világot mindannyian. A fiú, aki fél óra alatt egy grafit ceruzával lerajzol két kasvirágot határozott, rusztikus vonalakkal, aztán lohol tovább fotózni.

Egy leány, aki napraforgót választott, de bizonytalan volt a rajzban és önmagában is, és aki aztán mégis rátalált az alkotás örömeire és szabadságára egy ollóval a kezében.

Egy tinédzser, aki először a macskát választotta modellnek, de Frici inkább portyázni ment, így a citromfű felé fordult leheletfinom, de mégis határozott vonalaival. Egy srác, akinek első választása a grafit és az oregánó volt, majd színes ceruzákkal a cukkini virága felé fordult, és egy élettel teli, csodás színátmenetű bimbót kanyarított a lapra.

Nagyon jó volt látni azt, ahogy a teljes bizonytalanságból és az ebből fakadó enyhe kedvetlenségből végül született egy rozmaring ág a papíron, ahol megjelent a fény és árnyék játéka is, és talán a satírozás, árnyalás számára új technikája nagyobb magabiztosságot ad a lánynak a jövőben.

Szerettem nézni, ahogy a ceruzarajzban kontúrként megjelent a toll, és a szerelemvirág életre kelt a papíron, vagy ahogy a virágon egyszer csak ott termett egy négylábú birka-szerűség a fantázia világából, majd mindez élénk színekben kezdett pompázni, hangjegyekkel, szivárványokkal tarkítva.

Az elmélyülés, belefeledkezés a pillanat örömeibe csodákat szül. Ez persze nem csak a rajzon keresztül érhető el. Az lenne jó, ha mindenki megtalálná a saját eszközét a saját belső csendjéhez, hogy valóban kikapcsolódás, felüdülés legyen számára az a kis idő. És ha mindez még új, meglepő tapasztalatokat is ad, akkor megérte felkelni aznap. Ki gondolta volna, hogy egy kasvirág rajongónak nehezére esik azt lerajzolni, viszont a körömvirág légiessége és virágzási fázisai azonnali sikerélményt adnak és mindez bebizonyítja, hogy a rajzolás nem is nagy ördöngösség?

Az élmény önmagáért beszél, amikor a kicsit később érkező is bekapcsolódik, hátrahagyva az aznapi munka minden nyűgjét, egy hagymavirág elé ül, a tökéletes színárnyalatokat keresi, rajzol és azt mondja, ez most olyan jól esik neki.

Persze a legkisebbek is ceruzát ragadtak és kitartásuk gyümölcse egy-egy újabb nézőpontját mutatta meg gyönyörű világunknak. Hiszen a vonalrajzos csendélet grafittal és a különböző virágokat színesben láttató rajz is páratlan lett a maga nemében. Majd miután elkészültek a művek, a játszótéren vezették le az egyhelyben üldögélés okozta kényelmetlenséget, így a délután számukra is kerek lett.

Csak remélni tudom, hogy az a néhány óra, amit eltöltöttünk együtt a rajzolás, alkotás szépségeibe merülve, mindenkinek adott hosszú távra szóló emlékeket. Nekem biztosan eszembe fog jutni később is mosoly az arcokon, a pillanat élvezetének illata, és a mondat egy bizonytalan, kétkedő rajzolás után, ami megfizethetetlen:
„Ez most tetszett.”

Szerk. megj.: Csenge és Zsolti vállalták a fiúkkal a vacsorakészítést, így nemcsak fotózhattam, hanem rajzolhattam is!